foglalkoztatás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- munkanélküliség
- gazdaság
- KSH
- munkaügy
- munkaerőpiac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Idén is a feketemunka kiszűrése a cél
Az illegális foglalkoztatás visszaszorítása tekinthető a munkaügyi ellenőrzések kiemelt feladatának az idei évben is. A munkaügyi ellenőrök kezdeményezni fogják azoknak a vállalkozásoknak a törlését, amelyek ténylegesen nem érhetők el, illetve amelyek képviseletében a hatósági eljárásban senki sem vesz részt.
Az álláskeresők nagy része közhasznú munkát végez
Közhasznú foglalkoztatásban vett részt álláskeresők legnagyobb része a múlt évben is - számolt be az MTI.
Nincs áttörés a távmunkafronton
Áttörés nem történt, némi növekedés azonban megfigyelhető a hazai távmunkás foglalkoztatásban. Szakemberek a foglalkoztatottak 4 százalékára becsülik a hagyományos munkahelytől távol, Internet-kapcsolaton át dolgozók arányát, ami még mindig csak a nyugat-európai átlag egynegyede. A cégek többsége idegenkedik, ennek ellenére vannak bíztató projektek.
- címkék:
- munkahely
- foglalkoztatás
- projekt
- KSH
- Címkefelhő »
Közmunkaprogram: 35 ezren jutottak munkához
A közmunkaprogram 13 milliárd forintnyi kerete az idén 35 ezer munkanélküli foglalkoztatását tette lehetővé - írja a Világgazdaság.
Szigorú büdzsé készül a tárcáknak
A számlás foglalkoztatás és a színlelt szerződések rendezésére szólítja fel a tárcákat egy vélhetően a jövő évi költségvetés tervezéséhez szolgáló kormányzati útmutatás - írja a Napi Gazdaság.
Járulékcsökkentésre szükség van
Szakértők szerint a foglalkoztatáshoz kapcsolódó munkáltatói terhek csökkentése nem kerülhető el, ám figyelembe kell venni a büdzsé helyzetét.
- címkék:
- adó
- munkahely
- foglalkoztatás
- Címkefelhő »
Támogatás romák foglalkoztatására kisvállalkozásoknak
Fejenként kétmillió forintos támogatásban részesülhet minden olyan kisvállalkozás, amely roma munkavállalót vesz fel -áll az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány pályázati kiírásában.
Multikkal szövetkezne Orbán Viktor
Programszövetséget ajánlott fel Orbán Viktor a magyarországi multinacionális vállalatok vezetőinek csütörtökön a Gazdasági Konzultáció aktuális fordulóján. A Fidesz elnöke az ajánlatra akkor vár választ, ha "eljön az idő". Orbán radikális adócsökkentést szeretne, amelyért a nagyvállalatoknak a foglalkoztatás bővítését kellene vállalniuk.
Üzleti sikereket hoz a sokszínűség támogatása
Az Európai Bizottság legfrissebb jelentése szerint üzleti szempontból sikeresebben működnek azok a vállalatok, amelyek támogatják a homoszexuálisok, a nemzeti, etnikai vagy faji kisebbségek, illetve a mozgássérültek foglalkoztatását. A sokszínűséget támogató cégek 83 százaléka állítja: ez az üzleti politika hasznot hoz a vállalatnak.
Átadták az 5000. Startkártyát
A Száz lépés program keretében október elejétől kibocsátott kártyát eddig ötezren vették igénybe. A kormány arra számít, hogy a foglalkoztatás kifehérítését segítő kártyát november végére hétezren, egy év múlva ötvenezren veszik igénybe.
- címkék:
- foglalkoztatás
- kifehérítés
- kártya
- Címkefelhő »
Hajléktalanok foglalkoztatását támogatja az állam
Összesen 25 millió forintnyi vissza nem térítendő állami támogatásra pályázhatnak azok a társaságok, melyek vállalják hajléktalanok téli foglalkoztatását. A támogatás a számukra kifizetett munkabér és a járulékok teljes megtérítését jelenti.
- címkék:
- járulék
- támogatás
- foglalkoztatás
- Címkefelhő »
Tovább nőtt a német munkanélküliség
Németországban augusztusban már a hetedik egymást követő hónapban nőtt a munkanélküliség. A gazdaság növekedése ugyanis nem elég erőteljes a foglalkoztatás növeléséhez.
Stagnált a munkanélküliség az euróövezetben
Az euróövezetben decemberben 8,8 százalékos volt a munkanélküliség, ugyanannyi, mint novemberben - közölték az EU statisztikai hivatalában kedden. Ez újabb jele annak, hogy a megkezdődött, de még lanyha fellendülés egyelőre nem érződik a foglalkoztatáson.
Egyre több az illegális külföldi munkás
Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) első féléves összesítése szerint egy év alatt 80 százalékkal nőtt a külföldiek illegális foglalkoztatása miatt kiszabott bírság összege, és hasonló mértékben nőtt a szabálytalanul foglalkoztatott külföldi állampolgárok száma is - írja a Napi Gazdaság.
Nehéz állást szerezni 50 év felett
Az idősebb korú férfilakosság foglalkoztatása terén utolsó helyen áll Magyarország az OECD országai között, és a nők esetében is az utolsók között szerepel. A munkaügyi kormányzat azt tervezi, hogy szeptembertől komolyabban támogatja a 45 év feletti állástalanok munkába állását.
13. fejezet: Szociálpolitika, foglalkoztatás
Az Európai Unióban a foglalkoztatás és szociálpolitika rendkívül összetett terület. Legfontosabb témakörei: a munkajog, a szociális párbeszéd, a nők és férfiak esélyegyenlősége, a rasszizmus elleni küzdelem, a foglalkoztatás-politika, az Európai Szociális Alap, a társadalmi kirekesztettség elleni fellépés, a fogyatékossággal élő személyekről való gondoskodás, a népegészségügy, valamint a munkahelyi egészség és biztonság. Látható tehát, hogy az elnevezés ellenére a témák nagy része inkább munkaügyi jellegű.
Ezerrel kevesebb munkanélküli Németországban
A német munkanélküliség tartja a közel három éve beállt szintjét. A munkanélküliek száma szeptemberben a szezonálisan kiigazított adatok szerint mintegy ezer fővel csökkent, ami így 4,098 millió állás nélkülit jelent. A bizonytalan gazdasági fellendülés visszatartja a vállalatokat a foglalkoztatástól - írja honlapján a Bloomberg hírügynökség.