Fidesz
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Orbán Viktor
- pártpolitika
- parlament
- Gyurcsány Ferenc
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A baloldali gyűlöletkampány célja a nemzeti érzelmű emberek megfélemlítése és elnémítása
Az erőszakra buzdító radikális baloldal visszaél a véleménynyilvánítás szabadságával, uszító megnyilvánulásai a vészkorszakra utalnak, és megbotránkozást keltenek a józan választókban, a baloldalon is – így értékelte ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője azt a baloldali gyűlöletáradatot, ami az elmúlt hónapokban zúdult a jobboldali közéleti személyekre és választókra. A baloldal az elmúlt időszakban nemcsak Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját fenyegette meg, hanem a teljes jobboldali választótáborra is minősíthetetlen kijelentéseket tett. Rákay Philip a vagyonelkobzással fenyegetőzés után peetíciót ...
Fidesz: Gyalázat, amit a baloldal a járvány kapcsán művel
Magyarországon nem fordulhat elő, hogy azért haljon meg valaki, mert nem jut neki lélegeztetőgép - közölte a Fidesz egy közleményben, amelyben gyalázatosnak nevezte, amit a baloldal az egész koronavírus-járvány alatt művel.
- címkék:
- baloldal
- koronavírus
- Fidesz
- Címkefelhő »
Itt a Fidesz válasza Soros György hazugságára
Kocsis Máté önmagáért beszélő képpel vágott vissza Facebook-oldalán Soros Györgynek arra a kijelentésére, hogy szerinte "Orbán Lukasenko legjobb tanítványa". A képen azt láthatjuk, hogy Orbán Viktort a kádári diktatúra rendőrei gumibottal tuszkolják be egy rendőrautóba, az 1988. június 16-i, Nagy Imre kivégzésének évfordulóján tartott tüntetésen.
Ömlik a gyűlölet a baloldalról
A baloldal évek óta azt próbálja elhitetni, hogy a közbeszéd eldurvulásáért a Fidesz a felelős. Ennek cáfolataként a Magyar Hírlap a teljesség igénye nélkül összeszedte az elmúlt évek legemlékezetesebb gyalázkodó kijelentéseit, amik baloldali politikusoktól, aktivistáktól származnak.
Orbán Viktor javaslatára Magyarország egymillió euróval segít Libanonnak
Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára a kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy a Bejrútban történt robbanás okozta károk enyhítése érdekében 1 millió eurót (345 millió forint) ajánl fel az Antióchiai Szír Maronita Katolikus Egyház számára - tudatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Egyre erősödik a gyűlölet a radikális baloldalon: most Márki-Zay sértegette a Fidesz több millió szavazóját
A radikális baloldal újabb szereplője támadta meg a Fidesz-KDNP pártszövetség többmilliós szavazótáborát. Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi polgármester szokásos, vasárnapi Facebook-videójában lekicsinylően azt mondta, hogy a Fidesz-KDNP-re a szegény és műveletlen magyarok szavaznak. Ezt persze egyetlen közvélemény-kutatás sem támasztja alá, a Fidesz minden társadalmi csoportban a legerősebb párt Magyarországon. Márki-Zay elmélkedése kísértetiesen hasonlít Gulyás Balázsnak, az Index-Momentum-tüntetés szónokának egy héttel ezelőtti szavaira. Úgy látszik, a radikális baloldal a sorozatos vereségek után már nemcsak a kormánypártokra, ...
Kocsis Máté: A baloldal a parlamentben akar cirkuszolni a brüsszeli veresége után
A Fidesz frakcióvezetője szerint a baloldal az uniós költségvetési tárgyalásokból sem tanult semmit.
- címkék:
- Kocsis Máté
- Dömötör Csaba
- Fidesz
- Címkefelhő »
Erőszakos tüntetéseket, felrobbantott pártházat, vért akar látni a Momentum politikusa
Elszabadult a fantáziája az Index-Momentum tüntetést követően Szarvas Koppány Bendegúznak, a Momentum VIII. kerületi önkormányzati képviselőjének, aki alternatívának találja a kormány ellen irányuló erőszakos tüntetéseket - derül ki a Hír TV cikkéből. A radikális baloldali politikus korábban azt is mondta, hogy legszívesebben lámpavasra akasztaná a fideszes politikusokat.
Deutsch Tamás: Hatalmas győzelem a magyar polgároknak az uniós csúcs
A magyar polgárok hatalmas győzelmeként és a hazai baloldali, liberális politikusok súlyos vereségeként értékelte Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője a legutóbbi EU-csúcs eredményét csütörtökön.
- címkék:
- Deutsch Tamás
- uniós csúcs
- KDNP
- Fidesz
- Címkefelhő »
Megvan a Fidesz karcagi polgármesterjelöltje
Szepesi Tibort támogatja a karcagi polgármester-választáson a Fidesz-KDNP. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban szeptember 27-én lesz időközi választás, mivel a település korábbi vezetője, Dobos László meghalt.
- címkék:
- Szepesi Tibor
- Karcag
- Fidesz
- Címkefelhő »
Novák Katalin: Meg kell erősíteni a valódi kereszténydemokrata pártokat
Meg kell erősíteni a valódi kereszténydemokrata pártokat, amelyek tenni szeretnének Európa jövőjéért - fogalmazott Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, a Fidesz alelnöke a Magyar Hírlap online kiadásában pénteken.
Balesetben meghalt Koncz Ferenc
Péntek reggel egy tragikus balesetben meghalt Koncz Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője - közölte a Fidesz-frakció közleményben.
- címkék:
- Koncz Ferenc
- gyász
- Fidesz
- Címkefelhő »
Fidesz: A német elnökség ígéretéhez híven tegye újra erőssé Európát!
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén Angela Merkel német kancellár ismertette az EU soros elnöki tisztségét július elseje óta betöltő Németország elnökségi célkitűzéseit. Győri Enikő fideszes képviselő a hozzászólásában rámutatott: most azokra a témákra kell összpontosítani, amelyek segítik talpra állítani az Uniót a járvány elleni harcban és a globális erőtérben. Ez csak a tagállamok közötti szakadékok csökkentésével lehetséges, ezért kérte a német elnökséget, hogy vesse latba erejét mindaz ellen, ami most szétválasztja őket.
- címkék:
- Németország
- Európa
- EU
- Fidesz
- Címkefelhő »
Fidesz: A baloldal nem támogatta a gyermekek elleni bűncselekmények szigorítását
A baloldal nem támogatta a gyermekek elleni bűncselekmények szigorítását - írta közleményében szerdán a Fidesz.
Fidesz: Nem lehet több pénzszerző pert indítani szegregáció ürügyén
Gyöngyöspata volt az első és az utolsó hely az országban, ahol sikerre lehetett vinni egy pénzszerző akciót a szegregáció ürügyén - mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Fidesz: Elképesztő, hogy a baloldal beszél az idősotthonok védelméről
"Elképesztő, hogy a baloldal beszél az idősotthonok védelméről" - tartalmazza a Fidesz közleménye, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
Fidesz: A baloldal megbecsülés helyett elüldözte az egészségügyi dolgozókat
A baloldal megbecsülés helyett elüldözte az egészségügyi dolgozókat - írja a Fidesz közleményében.
- címkék:
- egészségügy
- baloldal
- Fidesz
- Címkefelhő »
A Fidesz-KDNP a baloldallal szemben megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét
A Fidesz-KDNP a 2021-es központi költségvetés elfogadásával a válságos idők ellenére is biztosítja a 13. havi nyugdíj visszaépítését, megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét - mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- nyugdíj
- 13. havi nyugdíj
- Fidesz
- Címkefelhő »
Fidesz: Az önkormányzatoknak több pénz jut jövőre, mint idén
Az önkormányzatoknak több pénz jut jövőre, mint idén, aki mást mond, az hazudik - így reagált a Fidesz az ellenzéki, baloldali önkormányzati vezetők valótlanságoktól hemzsegő sajtótájékoztatójára.
- címkék:
- önkormányzat
- Fidesz
- Címkefelhő »
Botrányülésen akart szavazni Pikó András a korrupciógyanús menzaügyről
Botrányosan alakult a józsefvárosi költségvetési és pénzügyi bizottság tegnapi, az új közétkeztetési közbeszerzést tárgyaló ülése. Miután meg akarták vonni a fideszes tagok szavazati jogát, az ülést pedig zárttá nyilvánították, a kormánypárt képviselői kivonultak az ülésről. A kormánypártok közleményben tiltakoznak a történtek miatt.
Feljelentést tesz a szolnoki Fidesz az ellopott nemzeti konzultációs kérdőívek miatt
Feljelentést tesz a szolnoki Fidesz, miután az interneten a napokban nyilvánosságra került egy videó, amely a nemzeti konzultációs kérdőívek eltulajdonítását mutatja be - közölte a párt helyi közgyűlési frakciójának vezetője hétfőn sajtótájékoztatón.
- címkék:
- nemzeti konzultáció
- Szolnok
- Fidesz
- Címkefelhő »
Újraválasztotta Kocsis Mátét frakcióvezetőnek a Fidesz képviselőcsoportja
Félidei tisztújítást tartott a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja - közölte a párt sajtóosztálya.
- címkék:
- Kocsis Máté
- Fidesz
- Címkefelhő »
Halász János: Már nemcsak kamuvideókat gyárt, a nemzeti konzultációs íveket is lopja a baloldal
A baloldal újabb szintet lépett a gyalázatos akciókban: már nemcsak kamuvideókat gyárt, a nemzeti konzultációs íveket is lopja - mondta Halász János, a Fidesz országgyűlési frakciószóvivője szombaton sajtótájékoztatón Debrecenben.
Fidesz: Az 50-es évek besúgóhálózatát hozza vissza Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen
Spiclitörvénnyel építi vissza az 50-es évek besúgóhálózatát Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen - állítja a helyi Fidesz. A közgyűlés által elfogadott rendelet szerint, aki bizonyítékot szolgáltat az önkormányzat érdekeit sértő bűncselekményről vagy a városban elkövetett szabálysértésről, annak a városháza pénzt fizet, amelynek mértékét a polgármester határozza meg. A jobboldal attól fél, hogy az emberek egymást fogják feljelentgetni.
Fidesz: Brüsszel továbbra is nyomást akar gyakorolni a magyar bevándorláspolitikára
Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoki indítványa újabb bizonyíték arra, hogy Brüsszel továbbra is nyomást akar gyakorolni a magyar bevándorláspolitikára, és le akarja bontani a jogi határzárat - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Fidesz: Gyurcsányék már megint a magyar gazdaságot, a magyar vállalkozásokat és a gyermekes családokat támadják
A Fidesz szerint amikor Gyurcsányék a 2021-es költségvetést támadják, akkor a magyar gazdaságot, a magyar vállalkozásokat, a gyermekes családokat, a nyugdíjasokat és a határvédelmet támadják.
Kocsis Máté támogatja, hogy Benedek Tibor nevét viselje a Duna Aréna
Kocsis Máté támogatja, hogy Benedek Tibor nevét viselje a Duna Aréna - derült ki a Blikk interjújából, amit a Fidesz frakcióvezetőjével készített. Kocsis Máté a fidesz frakcióvezetője, két képviselőtársával közösen vasárnap nyújtott be egy törvényjavaslatot, amely kibővítené az olimpiai járadékra jogosultak körét. A módosításnak köszönhetően Benedek Tibor özvegye is jogosult lenne a járadékra.
Újpesten leállt az élet, mióta a baloldal átvette a kerület vezetését
Bár még távol vannak a 2022-es országgyűlési választások, azt azonban már különösebb elemzői készség nélkül is előre lehet látni, hogy a Momentum nem a sikeres önkormányzati munkára építi majd a választási kampányát. Ennek az az egyszerű oka, hogy nincsenek sikereik. A kezdeti lelkesedés fél év alatt kifulladt, az ígért eredmények elmaradtak, a rátermettség hiányából fakadó tehetetlenséget pedig fokozza az, hogy a liberális párt teljesen Gyurcsány pártjának felügyelete alá került. A pozícióhoz jutó momentumos politikusok a tisztségeikkel járó előnyöket élvezik, és a barátaikkal is igyekeznek bőkezűen megosztani azt. Újpesten jártunkk, ...
Szó szerint életveszélyes Karácsony Gergely és a baloldali városvezetés szerencsétlenkedése
Szó szerint életveszélyes Karácsony Gergely és a baloldali városvezetés szerencsétlenkedése. A Lánchíd nagyon rossz állapotban van, a felújításhoz szükséges pénz teljes mértékben rendelkezésre áll, csak hozzá kellene látni a munkához - áll a Fidesz pénteki közleményében.
- címkék:
- Lánchíd
- Fidesz
- Címkefelhő »
A Fidesz a VMSZ jelöltjeinek támogatására buzdít - videó
A Fidesz a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jelöltjeinek támogatására buzdítja a vajdasági magyarokat a június 21-ei szerbiai parlamenti választásokon.
Fidesz: A jövő évi büdzsé a gazdaságvédelem költségvetése lesz
Magyarország jövő évi költségvetése a gazdaságvédelem költségvetése lesz, és jó alapot biztosít arra, hogy hazánk ismét a növekedés útjára lépjen - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői online tájékoztatóján. Egyúttal arra is kitért, senki ne higgyen a baloldali hazugságoknak.
Gyurcsányék úgy kezeltek válságot, hogy újabb terheket tettek az emberek vállára
Gyurcsányék úgy kezeltek válságot, hogy újabb terheket tettek az emberek vállára - közölte a Fidesz közleményében.
A baloldal nem védte meg, sőt adóemelésekkel veszélyeztette a munkahelyeket
A válságban a baloldal nem védte meg a magyar emberek munkahelyeit, sőt a sorozatos adóemelésekkel és sanyargatásokkal még veszélyeztette is azokat - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombaton.
- címkék:
- koronavírus
- Fidesz
- Címkefelhő »
Fidesz: A gyöngyöspatai iskolaperben a jog nem találkozott az igazsággal
A gyöngyöspatai iskolaperben született bírósági ítéletekben a jog nem találkozott az igazsággal - jelentette ki Horváth László miniszterelnöki megbízott pénteki sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- Gyöngyöspata
- Fidesz
- Címkefelhő »
Már 15 éve sikeres kapcsolatteremtési eszköz a nemzeti konzultáció
A nemzeti konzultáció kifejezést Orbán Viktor még ellenzéki politikusként, a 2005-ös országértékelő beszédében használta először. Akkor azt mondta, a 2006-os parlamenti választásoknak úgy akar nekifutni, hogy a tervezett intézkedéseit a választópolgárokkal folytatott párbeszéd alapján építi fel. Első lépésként létrehozták a Nemzeti Konzultációs Testületet, amely 2005. március 9-én tartotta alakuló ülését, a nyolctagú testületnek külön szóvivője is volt, Kudlik Júlia televíziós híresség személyében. A Nemzeti Konzultáció újraindítását 2010. április 27-én az országgyűlési választásokon aratott győzelem után jelentette be Orbán Viktor,, ...
Budapest az egész Kárpát-medence fővárosának épült - videó
A budapesti Fidesz videóban emlékezett meg a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójáról. A felvételen több, Budapesten található Trianon-emlékművet láthatunk, amelyek sorát az új Nemzeti Összetartozás Emlékhelye zárja. Budapest ma is 15 millió magyar fővárosa - írja a Fidesz Budapest Facebook-oldala.
- címkék:
- Budapest
- Trianon 100
- Fidesz
- Címkefelhő »
A Fidesz Trianon évfordulóján: Túléltük, és soha nem voltunk olyan erősek, mint most
100 éve írták alá a trianoni békediktátumot, amellyel a magyar nemzet sírját akarták megásni: elvették a történelmi Magyarország területének kétharmadát, lakosságának harmadát, és tönkretették gazdaságát. Nincs még egy olyan nemzet a világon, amely ekkora tragédiát és csonkítást túlélt volna. Sőt, az elmúlt tíz év következetes nemzeti kormányzásának és a nemzeti összefogásnak köszönhetően mi magyarok itt, a Kárpát-medencében száz éve nem voltunk olyan erősek, mint most - írja közleményében a Fidesz Trianon 100. évfordulója alkalmából.
- címkék:
- Trianon
- Fidesz
- Címkefelhő »
Fidesz: A nehezebb időkben is a gyerek az első
A kormánypártok számára továbbra is a gyermek az első - közölte a Fidesz vasárnap, gyermeknap alkalmából az MTI-vel. Az a céljuk - írták közleményükben -, hogy Magyarország családbarát ország legyen, és ezen a mostanihoz hasonló nehezebb idők sem változtatnak.
- címkék:
- gyereknap
- Fidesz
- Címkefelhő »
Hollik István: Megkérdezzük az embereket a saját jövőjükről
Megkérdezzük az embereket a saját jövőjükről - jelentette ki a Fidesz közösségi oldalán közzétett videóüzenetben Hollik István arra reflektálva, hogy új nemzeti konzultációt indít a kormány.
A kormánypártok támogatják a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról tartandó nemzeti konzultációt
A Fidesz és a KDNP támogatja a koronavírusról és a gazdaság újraindításának intézkedéseiről szóló újabb nemzeti konzultációt, és arra kérnek mindenkit, pártállástól függetlenül vegyen részt rajta - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki online sajtótájékoztatóján.
Nyílt korrupciós ügybe keveredett a pécsi baloldali városvezetés
A pécsi Fidesz közleményben számolt be arról, hogy egy nyilvánosságra került belső levelezés szerint a polgármesterrel előre egyeztetve, az alpolgármester közreműködésével juttattak közpénzhez egy gyanús céget - írja a Bama.hu.
- címkék:
- Pécs
- Fidesz
- Címkefelhő »
A Fidesz a Közbeszerzési Hatósághoz fordul Pikó András 1 milliárdos közétkeztetési szerződése miatt
A Fidesz-KDNP józsefvárosi frakciója a Közbeszerzési Hatósághoz fordul, mivel Pikó András kétes módon, a veszélyhelyzet utolsó napjait kihasználva egymaga döntött egy céggel való szerződéskötés mellett és írt azzal alá nagy összegű szerződést - derül ki a nagyobbik kormánypárt VIII. kerületi csoportjának közleményéből.
- címkék:
- Pikó András
- Józsefváros
- Fidesz
- Címkefelhő »
A kormány ma benyújtja a rendkívüli jogrend visszavonásáról szóló javaslatot
A kormány ma benyújtja az Országgyűlésnek a rendkívüli jogrend visszavonásáról szóló törvényjavaslatot - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hétfői közleményében. A nagyobbik kormánypárt bocsánatkérést vár a baloldali pártoktól és politikusoktól, amiért rossz hírét keltették Magyarországnak a világban.
Fidesz: Karácsony Gergely ismét nem mond igazat
Karácsony Gergely a legutóbbi interjújában azt állította, hogy minden, most meghozott döntést előzetesen egyeztetett a frakcióvezetőkkel, és jelentős részüket a Fidesz is támogatta. Ez nem igaz - írja közleményében a Fidesz.
Fidesz: Büszkék vagyunk a magyar virtusra és a magyar katonákra
Büszkék vagyunk a magyar virtusra és a magyar katonákra - köszönte meg a honvédség tagjainak az áldozatos munkát a Fidesz.
- címkék:
- Honvédelem Napja
- Fidesz
- Címkefelhő »
95 százalékban teljesültek a polgári kormányzás tíz éve alatt a 2010-es vállalások
Éppen tíz éve, 2010. május 14-én ült össze a rendszerváltozás utáni hatodik szabadon választott Országgyűlés, ennek apropóján készített elemzést a Nézőpont Intézet. Mint felidézték, akkor az új parlamentben a Fidesz és a KDNP frakciói a mandátumok kétharmadát szerezték meg, választási programjuk pedig Orbán Viktor kormányának is a hivatalos programja lett. Az elemzésből kiderül, a polgári kormányzás egy évtizede alatt a 2010-es célok és vállalások 95 százalékban teljesültek.
- címkék:
- Nézőpont Intézet
- Fidesz
- Címkefelhő »
Nézőpont: Nagyot esett az ellenzéki pártok támogatottsága
A Fidesz-KDNP országos listájára a biztos szavazók 54 százaléka voksolna egy most vasárnapi választás esetén. Az ellenzéki összefogáshoz tartozó pártokra 16 százalékponttal kevesebben, mindössze a részvételüket biztosra ígérő polgárok 38 százaléka – derül ki a Nézőpont Intézet reprezentatív közvélemény-kutatásából. A kormánypártok magas támogatottsági mutatója a koronavírussal való intézkedések népszerűségének is köszönhető, ami a veszélyhelyzet alatt a 70 százalékos szint fölött stabilizálódott.
- címkék:
- Nézőpont Intézet
- Fidesz
- Címkefelhő »
A koronavírus idején a Fidesz sokkal jobb a Facebookon, mint az ellenzék
A koronavírus-válság ideje alatt a Fidesz bejegyzései két és félszer annyi felhasználót késztettek reakcióra, mint az ellenzéki pártok üzenetei a közösségi médiában – derül ki a Médianéző Központ vasárnap közzétett elemzéséből.
Fidesz: Most a járvány elleni védekezés és az emberéletek megmentése a legfontosabb
Most a járvány elleni védekezés és az emberéletek megmentése a legfontosabb - írja a józsefvárosi Fidesz-frakció Pikó András polgármester nyilatkozatára válaszolva.
Mráz Ágoston: A diktatúra után egy szabad állam jött létre
A diktatúra lezárásával egy demokratikus, szabad állam jött létre, 1990. május 2-án az első szabadon választott magyar országgyűlés megalakulásával állt helyre Magyarország szuverenitása - mondta Mráz Ágoston, a Nézőpont Csoport vezetője a parlament 30. évfordulóról megemlékező ünnepi ülésével kapcsolatban az M1 aktuális csatornán.