Fidesz
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Orbán Viktor
- pártpolitika
- parlament
- Gyurcsány Ferenc
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Lengyel László baloldali politológus szerint a legnyomorultabbak szavaznak a Fideszre
Lengyel László baloldali politológus a Klubrádió műsorában szidalmazta a Fidesz szavazóit. Szerinte a legnyomorultabbak szavaznak a Fideszre. Ahogy több cikkünkben is megírtuk: a baloldal képtelen méltósággal tudomásul venni a vasárnapi borsodi időközi választási vereséget.
Itt az újabb bizonyíték: a Gyurcsány-koalíció csúfosan megbukott
Több mint 50 százalékos eredményt ért el a Fidesz-KDNP a 2020-ban tartott fontosabb időközi választásokon – derült ki az Origo által készített elemzésből. Az eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy a Gyurcsány-féle koalíció megbukott, mivel azokban a körzetekben, ahol idén választásokat tartottak, korábban sokkal jobban szerepelt a baloldal, mint a Fidesz.
Vita lesz arról, hogy ez a hatalom érdekében kötött hazug, hamis koalíció volt-e
Hatalmas vita fog a baloldalon kirobbanni arról, hogy az eddig tervezett együttműködés működik-e, érdemes-e a közös listát erőltetni, vagy éppen arról van szó, hogy ez a hatalom érdekében kötött hazug hamis koalíció csupán, amiben összeegyeztethetetlen elemeket: egy volt antiszemita pártot és az antiszemitizmus ellen mindig küzdő baloldali pártokat próbáltak összekovácsolni - jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
KDNP: A teljes baloldali ellenzék összefogása sem képes a választópolgárok megvezetésére
Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP jelöltje vasárnapi győzelmével is bebizonyította, hogy a teljes baloldali ellenzék összefogása sem képes a választópolgárok megvezetésére - fogalmazott Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az MTI-hez vasárnap este eljuttatott közleményében.
A fideszes Koncz Zsófia nyerte az időközi országgyűlési választást Borsodban
Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP jelöltje nyeri az időközi országgyűlési választást Borsodban. Több mint 99 százalékos feldolgozottság után a Fidesz jelöltje 50,8%-kal vezet, a baloldal jelöltjének 45,9%-a van. Azaz, Koncz Zsófia megnyerte a választást.
- címkék:
- Koncz Zsófia
- Fidesz
- Címkefelhő »
Hollik István: Csúnyán lebukott a Momentum
A pénteken nyilvánosságra került felvétel alapján egyértelműen kijelenthető, hogy csúnyán lebukott a Momentum - fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Fidesz: Karácsony intézkedjen, hogy legyen személyi következménye a repülőtéri járat jegyeladási ügyének
A budapesti Fidesz arra szólította fel pénteken Karácsony Gergely főpolgármestert, haladéktalanul intézkedjen, hogy megfelelő szintű személyi konzekvenciái legyenek a reptéri járat jegyértékesítése körül kialakult ügynek.
A Fidesz-KDNP és a nemzeti kormány a jövőben sem enged Soros György fenyegetéseinek
Soros György újabb fokozatba emelte a Magyarországgal szembeni támadásokat - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kijelentve: a Fidesz-KDNP és a nemzeti kormány, ahogy eddig, úgy ezentúl sem enged semmilyen Soros György irányából érkező zsarolásnak és fenyegetésnek.
- címkék:
- Soros György
- kormány
- Fidesz
- KDNP
- Címkefelhő »
Koncz Zsófia: A borsodi munkahelyek megvédése a legfontosabb feladatom
Ennek az időközi választásnak a tétje az itt élő emberek érdekeinek érdemi képviselete, édesapám, Koncz Ferenc négy évre kapott felhatalmazást, és az Ő munkájának a folytatásáról szól ez a voksolás – minderről Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje beszélt az Origónak. Több tervét nem tudta befejezni, de minden erőmmel azon leszek, hogy a következő időszakban ezeket az itt élőkkel összefogva megvalósítsam – tette hozzá Borsod-Abaúj-Zemplén megye hatos számú körzetének jelöltje.
Fidesz: Tízezer bérlakásban élőt sarcol meg Miskolc baloldali vezetősége
Miskolcon csaknem négyezer lakásban emelik a közeljövőben folyamatosan a bérleti díjakat és a kapcsolódó letétet, ez több mint tízezer bérből vagy nyugdíjból élő miskolcit hoz lehetetlen vagy nagyon nehéz egzisztenciális helyzetbe – hívta fel a figyelmet a miskolci Fidesz.
- címkék:
- Miskolc
- Fidesz
- Címkefelhő »
Varga Judit lesöpörte a momentumos Donáth Annát a Tranzit vitáján
Zavarodottan próbált magyarázkodni a Momentum EP-képviselője, Donáth Anna, amikor arra a kérdésre kellett volna válaszolni, miért lép együttműködésre a Momentum a 2006-os terrort elrendelő Gyurcsány Ferenccel és az antiszemita Jobbikkal. A Csepel Művek területén tartották meg az elmaradt Tranzit vitáját pótló Garázsvitát, ahol Varga Judit igazságügyi miniszter szabályszerűen lesöpörte vitapartnerét, Donáth Anna momentumos uniós képviselőt. A vita legtanulságosabb pontja talán az volt, amikor Donáth Anna kénytelen volt elismerni: ha egyenként végignézzük a jogállamisági kritériumokat, abban Magyarország jól áll. Varga Judit hozzátettte: ...
Elsöprő Fidesz-győzelem Karcagon
A szavazatok közel 90 százalékával Szepesi Tibor, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a karcagi időközi polgármester-választást.
- címkék:
- Karcag
- Fidesz
- Címkefelhő »
A Fidesz nagy fölénnyel megnyerte a polgármester-választást Mohácson
Nagy fölénnyel verte meg a Fidesz polgármesterjelöltje, Pávkovics Gábor Mohácson a közös baloldali jelöltet.
- címkék:
- Pávkovics Gábor
- Mohács
- Fidesz
- Címkefelhő »
Kocsis Máté: A magyarok a baloldalra nem számíthatnak
A magyarok a baloldalra nem számíthatnak a járvány elleni védekezésben - mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában nyilatkozva.
- címkék:
- Kocsis Máté
- koronavírus
- Fidesz
- Címkefelhő »
Állásfoglalást fogadott el az Országgyűlés európai ügyek bizottsága Lengyelország mellett
A Fidesz kezdeményezésére Lengyelország melletti szolidaritásról szóló állásfoglalást fogadott el az Országgyűlés európai ügyek bizottsága kedden. Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője az ülés után tartott sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy az EP bevándorláspárti baloldali képviselői már nemcsak a bevándorlókat akarják ráerőltetni az uniós tagállamokra, hanem saját szélsőséges ideológiájukat is.
Ha a baloldalon múlna, már ma sem lenne hitelmoratórium
Ha a baloldalon múlna, már ma sem lenne hitelmoratórium, veszélybe sodorva ezzel a munkahelyeket, a családok életszínvonalát és megélhetésük biztonságát - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Fidesz: A főváros engedje el a vendéglátóhelyek közterülethasználati díját
A fővárosi Fidesz-KDNP képviselőcsoportja üdvözöli, hogy ismét ülésezni fog a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa - írja a budapesti Fidesz Facebook-oldalán.
Mondok Józsefet választották Izsák polgármesterévé
Mondok Józsefet (Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum) választották a Bács-Kiskun megyei Izsák polgármesterévé a vasárnapi időközi önkormányzati választáson - közölte az izsáki önkormányzat jegyzője az MTI-vel.
Magyarországnak működnie kell
Magyarországnak működnie kell, a Fidesz-KDNP-frakció pedig minden feltételt biztosít a koronavírus-járvány elleni védekezéshez - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok szezonnyitó frakcióülését követő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
- címkék:
- Kocsis Máté
- koronavírus
- Fidesz
- Címkefelhő »
Fidesz: Karácsony Gergely bort iszik és vizet prédikál
Közleményt adott ki a Fidesz azzal kapcsolatban, hogy a nyilvános adatok alapján Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalának hirdetéseire eddig csaknem 30 millió forintot költött, és ennek egy részét a fővárosi önkormányzat fizette. A közleményt alább olvashatják el:
- címkék:
- Karácsony Gergely
- Fidesz
- Címkefelhő »
A baloldali gyűlöletkampány célja a nemzeti érzelmű emberek megfélemlítése és elnémítása
Az erőszakra buzdító radikális baloldal visszaél a véleménynyilvánítás szabadságával, uszító megnyilvánulásai a vészkorszakra utalnak, és megbotránkozást keltenek a józan választókban, a baloldalon is – így értékelte ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője azt a baloldali gyűlöletáradatot, ami az elmúlt hónapokban zúdult a jobboldali közéleti személyekre és választókra. A baloldal az elmúlt időszakban nemcsak Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját fenyegette meg, hanem a teljes jobboldali választótáborra is minősíthetetlen kijelentéseket tett. Rákay Philip a vagyonelkobzással fenyegetőzés után peetíciót ...
Fidesz: Gyalázat, amit a baloldal a járvány kapcsán művel
Magyarországon nem fordulhat elő, hogy azért haljon meg valaki, mert nem jut neki lélegeztetőgép - közölte a Fidesz egy közleményben, amelyben gyalázatosnak nevezte, amit a baloldal az egész koronavírus-járvány alatt művel.
- címkék:
- baloldal
- koronavírus
- Fidesz
- Címkefelhő »
Itt a Fidesz válasza Soros György hazugságára
Kocsis Máté önmagáért beszélő képpel vágott vissza Facebook-oldalán Soros Györgynek arra a kijelentésére, hogy szerinte "Orbán Lukasenko legjobb tanítványa". A képen azt láthatjuk, hogy Orbán Viktort a kádári diktatúra rendőrei gumibottal tuszkolják be egy rendőrautóba, az 1988. június 16-i, Nagy Imre kivégzésének évfordulóján tartott tüntetésen.
Ömlik a gyűlölet a baloldalról
A baloldal évek óta azt próbálja elhitetni, hogy a közbeszéd eldurvulásáért a Fidesz a felelős. Ennek cáfolataként a Magyar Hírlap a teljesség igénye nélkül összeszedte az elmúlt évek legemlékezetesebb gyalázkodó kijelentéseit, amik baloldali politikusoktól, aktivistáktól származnak.
Orbán Viktor javaslatára Magyarország egymillió euróval segít Libanonnak
Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára a kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy a Bejrútban történt robbanás okozta károk enyhítése érdekében 1 millió eurót (345 millió forint) ajánl fel az Antióchiai Szír Maronita Katolikus Egyház számára - tudatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Egyre erősödik a gyűlölet a radikális baloldalon: most Márki-Zay sértegette a Fidesz több millió szavazóját
A radikális baloldal újabb szereplője támadta meg a Fidesz-KDNP pártszövetség többmilliós szavazótáborát. Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi polgármester szokásos, vasárnapi Facebook-videójában lekicsinylően azt mondta, hogy a Fidesz-KDNP-re a szegény és műveletlen magyarok szavaznak. Ezt persze egyetlen közvélemény-kutatás sem támasztja alá, a Fidesz minden társadalmi csoportban a legerősebb párt Magyarországon. Márki-Zay elmélkedése kísértetiesen hasonlít Gulyás Balázsnak, az Index-Momentum-tüntetés szónokának egy héttel ezelőtti szavaira. Úgy látszik, a radikális baloldal a sorozatos vereségek után már nemcsak a kormánypártokra, ...
Kocsis Máté: A baloldal a parlamentben akar cirkuszolni a brüsszeli veresége után
A Fidesz frakcióvezetője szerint a baloldal az uniós költségvetési tárgyalásokból sem tanult semmit.
- címkék:
- Kocsis Máté
- Dömötör Csaba
- Fidesz
- Címkefelhő »
Erőszakos tüntetéseket, felrobbantott pártházat, vért akar látni a Momentum politikusa
Elszabadult a fantáziája az Index-Momentum tüntetést követően Szarvas Koppány Bendegúznak, a Momentum VIII. kerületi önkormányzati képviselőjének, aki alternatívának találja a kormány ellen irányuló erőszakos tüntetéseket - derül ki a Hír TV cikkéből. A radikális baloldali politikus korábban azt is mondta, hogy legszívesebben lámpavasra akasztaná a fideszes politikusokat.
Deutsch Tamás: Hatalmas győzelem a magyar polgároknak az uniós csúcs
A magyar polgárok hatalmas győzelmeként és a hazai baloldali, liberális politikusok súlyos vereségeként értékelte Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője a legutóbbi EU-csúcs eredményét csütörtökön.
- címkék:
- Deutsch Tamás
- uniós csúcs
- Fidesz
- KDNP
- Címkefelhő »
Megvan a Fidesz karcagi polgármesterjelöltje
Szepesi Tibort támogatja a karcagi polgármester-választáson a Fidesz-KDNP. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban szeptember 27-én lesz időközi választás, mivel a település korábbi vezetője, Dobos László meghalt.
- címkék:
- Szepesi Tibor
- Karcag
- Fidesz
- Címkefelhő »
Novák Katalin: Meg kell erősíteni a valódi kereszténydemokrata pártokat
Meg kell erősíteni a valódi kereszténydemokrata pártokat, amelyek tenni szeretnének Európa jövőjéért - fogalmazott Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, a Fidesz alelnöke a Magyar Hírlap online kiadásában pénteken.
Balesetben meghalt Koncz Ferenc
Péntek reggel egy tragikus balesetben meghalt Koncz Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője - közölte a Fidesz-frakció közleményben.
- címkék:
- Koncz Ferenc
- gyász
- Fidesz
- Címkefelhő »
Fidesz: A német elnökség ígéretéhez híven tegye újra erőssé Európát!
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén Angela Merkel német kancellár ismertette az EU soros elnöki tisztségét július elseje óta betöltő Németország elnökségi célkitűzéseit. Győri Enikő fideszes képviselő a hozzászólásában rámutatott: most azokra a témákra kell összpontosítani, amelyek segítik talpra állítani az Uniót a járvány elleni harcban és a globális erőtérben. Ez csak a tagállamok közötti szakadékok csökkentésével lehetséges, ezért kérte a német elnökséget, hogy vesse latba erejét mindaz ellen, ami most szétválasztja őket.
- címkék:
- Németország
- Európa
- Fidesz
- EU
- Címkefelhő »
Fidesz: A baloldal nem támogatta a gyermekek elleni bűncselekmények szigorítását
A baloldal nem támogatta a gyermekek elleni bűncselekmények szigorítását - írta közleményében szerdán a Fidesz.
Fidesz: Nem lehet több pénzszerző pert indítani szegregáció ürügyén
Gyöngyöspata volt az első és az utolsó hely az országban, ahol sikerre lehetett vinni egy pénzszerző akciót a szegregáció ürügyén - mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Fidesz: Elképesztő, hogy a baloldal beszél az idősotthonok védelméről
"Elképesztő, hogy a baloldal beszél az idősotthonok védelméről" - tartalmazza a Fidesz közleménye, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
Fidesz: A baloldal megbecsülés helyett elüldözte az egészségügyi dolgozókat
A baloldal megbecsülés helyett elüldözte az egészségügyi dolgozókat - írja a Fidesz közleményében.
- címkék:
- egészségügy
- baloldal
- Fidesz
- Címkefelhő »
A Fidesz-KDNP a baloldallal szemben megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét
A Fidesz-KDNP a 2021-es központi költségvetés elfogadásával a válságos idők ellenére is biztosítja a 13. havi nyugdíj visszaépítését, megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét - mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- nyugdíj
- 13. havi nyugdíj
- Fidesz
- Címkefelhő »
Fidesz: Az önkormányzatoknak több pénz jut jövőre, mint idén
Az önkormányzatoknak több pénz jut jövőre, mint idén, aki mást mond, az hazudik - így reagált a Fidesz az ellenzéki, baloldali önkormányzati vezetők valótlanságoktól hemzsegő sajtótájékoztatójára.
- címkék:
- önkormányzat
- Fidesz
- Címkefelhő »
Botrányülésen akart szavazni Pikó András a korrupciógyanús menzaügyről
Botrányosan alakult a józsefvárosi költségvetési és pénzügyi bizottság tegnapi, az új közétkeztetési közbeszerzést tárgyaló ülése. Miután meg akarták vonni a fideszes tagok szavazati jogát, az ülést pedig zárttá nyilvánították, a kormánypárt képviselői kivonultak az ülésről. A kormánypártok közleményben tiltakoznak a történtek miatt.
Feljelentést tesz a szolnoki Fidesz az ellopott nemzeti konzultációs kérdőívek miatt
Feljelentést tesz a szolnoki Fidesz, miután az interneten a napokban nyilvánosságra került egy videó, amely a nemzeti konzultációs kérdőívek eltulajdonítását mutatja be - közölte a párt helyi közgyűlési frakciójának vezetője hétfőn sajtótájékoztatón.
- címkék:
- nemzeti konzultáció
- Fidesz
- Szolnok
- Címkefelhő »
Újraválasztotta Kocsis Mátét frakcióvezetőnek a Fidesz képviselőcsoportja
Félidei tisztújítást tartott a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja - közölte a párt sajtóosztálya.
- címkék:
- Kocsis Máté
- Fidesz
- Címkefelhő »
Halász János: Már nemcsak kamuvideókat gyárt, a nemzeti konzultációs íveket is lopja a baloldal
A baloldal újabb szintet lépett a gyalázatos akciókban: már nemcsak kamuvideókat gyárt, a nemzeti konzultációs íveket is lopja - mondta Halász János, a Fidesz országgyűlési frakciószóvivője szombaton sajtótájékoztatón Debrecenben.
Fidesz: Az 50-es évek besúgóhálózatát hozza vissza Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen
Spiclitörvénnyel építi vissza az 50-es évek besúgóhálózatát Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen - állítja a helyi Fidesz. A közgyűlés által elfogadott rendelet szerint, aki bizonyítékot szolgáltat az önkormányzat érdekeit sértő bűncselekményről vagy a városban elkövetett szabálysértésről, annak a városháza pénzt fizet, amelynek mértékét a polgármester határozza meg. A jobboldal attól fél, hogy az emberek egymást fogják feljelentgetni.
Fidesz: Brüsszel továbbra is nyomást akar gyakorolni a magyar bevándorláspolitikára
Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoki indítványa újabb bizonyíték arra, hogy Brüsszel továbbra is nyomást akar gyakorolni a magyar bevándorláspolitikára, és le akarja bontani a jogi határzárat - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Fidesz: Gyurcsányék már megint a magyar gazdaságot, a magyar vállalkozásokat és a gyermekes családokat támadják
A Fidesz szerint amikor Gyurcsányék a 2021-es költségvetést támadják, akkor a magyar gazdaságot, a magyar vállalkozásokat, a gyermekes családokat, a nyugdíjasokat és a határvédelmet támadják.
Kocsis Máté támogatja, hogy Benedek Tibor nevét viselje a Duna Aréna
Kocsis Máté támogatja, hogy Benedek Tibor nevét viselje a Duna Aréna - derült ki a Blikk interjújából, amit a Fidesz frakcióvezetőjével készített. Kocsis Máté a fidesz frakcióvezetője, két képviselőtársával közösen vasárnap nyújtott be egy törvényjavaslatot, amely kibővítené az olimpiai járadékra jogosultak körét. A módosításnak köszönhetően Benedek Tibor özvegye is jogosult lenne a járadékra.
Újpesten leállt az élet, mióta a baloldal átvette a kerület vezetését
Bár még távol vannak a 2022-es országgyűlési választások, azt azonban már különösebb elemzői készség nélkül is előre lehet látni, hogy a Momentum nem a sikeres önkormányzati munkára építi majd a választási kampányát. Ennek az az egyszerű oka, hogy nincsenek sikereik. A kezdeti lelkesedés fél év alatt kifulladt, az ígért eredmények elmaradtak, a rátermettség hiányából fakadó tehetetlenséget pedig fokozza az, hogy a liberális párt teljesen Gyurcsány pártjának felügyelete alá került. A pozícióhoz jutó momentumos politikusok a tisztségeikkel járó előnyöket élvezik, és a barátaikkal is igyekeznek bőkezűen megosztani azt. Újpesten jártunkk, ...
Szó szerint életveszélyes Karácsony Gergely és a baloldali városvezetés szerencsétlenkedése
Szó szerint életveszélyes Karácsony Gergely és a baloldali városvezetés szerencsétlenkedése. A Lánchíd nagyon rossz állapotban van, a felújításhoz szükséges pénz teljes mértékben rendelkezésre áll, csak hozzá kellene látni a munkához - áll a Fidesz pénteki közleményében.
- címkék:
- Lánchíd
- Fidesz
- Címkefelhő »
A Fidesz a VMSZ jelöltjeinek támogatására buzdít - videó
A Fidesz a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jelöltjeinek támogatására buzdítja a vajdasági magyarokat a június 21-ei szerbiai parlamenti választásokon.