fiatalok

címke rss

A nyílt társadalom eszméire érzékenyítik a fiatalokat a Soros-szervezetek Magyarországon

Itthon2020.07.13, 15:18

Megfigyelhető, hogy a Soros György amerikai milliárdoshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítványok által finanszírozott Amnesty International Magyarország és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kiemelt ügyként kezeli a magyar fiatalok közéleti érzékenyítését. Tekintettel arra, hogy a fiatalabb korosztályba tartozó választók megszólításának módja a közbeszéd egyik legmeghatározóbb kérdése, érdemes közelebbről megvizsgálni az említett szervezetek ez irányú tevékenységét és a mögötte meghúzódó motivációkat – hívja rá fel a figyelmet a Századvég Alapítvány NGO-radar nevű projektje.

Saját aktivistáival játszatta el Gyurcsány, hogy mennyire szeretik a fiatalok, de gyorsan lebukott

Itthon2020.07.03, 08:33

Májusban Gyurcsány Ferenc tizenkét fiatal fiúval és lánnyal próbálta meg bebizonyítani, a fiatalok oda vannak érte. Most nyilvánvalóan kiderült, ez nem volt több egy ócska trükknél: az akkori akcióban részt vevők nagy része ugyanis a Demokratikus Koalíció (DK) ifjúsági szervezetének a tagjai. Magyarán Gyurcsány a tőle függésben álló fiatalokat kényszerítette arra, hogy álljanak ki mellette.

Parkoló autókat tört fel egy fiatal gyöngyösi férfi

Itthon2020.06.27, 12:52

Néhány hónap alatt hét autót fosztott ki egy 19 éves fiatal Gyöngyösön és Halmajugrán. Egyik alkalommal társa is segített neki. A feltört autókból lopott bankkártyákkal vásárolni is próbált, azonban minden alkalommal sikertelenül járt.

Másokat hibáztat a történtekért a Deák téri késelő anyja

Itthon2020.06.27, 12:49

Legalább két hónapig még biztosan nem szabadulhat a Deák téri gyilkossággal gyanúsított, 18 éves Cs. Krisztián, ahogyan két bűntársa sem. Az anyja szerint a gyámhatóság a felelős a fia tettéért, magát nem hibáztatja.

Fiatalokból álló banda bántalmazott és fosztott ki egy férfit Oroszlányban

Life.hu2020.06.09, 15:17

A suhancokat a térfigyelő kamerák felvételei buktatták le, akiket a rendőrség a bejelentést követően két órán belül azonosított.

Szétszóródott kukorica buktatta le a sárrétudvari baromfitolvajokat

Itthon2020.06.04, 17:56

Kacsát, tyúkot, benzines kannát és kukoricát is lopott két fiatal Sárrétudvaron. Útközben szétszórták a takarmányt, így rendőrök még aznap elfogták őket.

Kocsis Máté: Gyurcsány gyáva módon fiatalokat tolt maga elé

Itthon2020.05.27, 16:34

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a látványosan cukisodó Gyurcsány Ferenc posztját, és keményen üzent neki.

Buszmegállót rongált két fiatal

Itthon2020.05.18, 12:08

A komáromi rendőrök még aznap elfogták az elkövetőket: egy 16 éves fiút és egy 20 éves nőt.

Többször is ellopta egy nyugdíjas férfi bankkártyáját egy testvérpár

Itthon2020.05.15, 15:14

Csalás miatt vádat emeltek egy Nógrád megyei testvérpár ellen, akik visszaélve idős ismerősük figyelmetlenségével, többször is ellopták a bankkártyáját, majd azzal vásároltak.

Egyre több fiatal jogszerűen használja az online digitális tartalmakat

Gazdaság2020.05.01, 10:52

A 18 és 26 év közötti korosztály digitális tartalmakkal kapcsolatos szokásait vizsgáló felmérés rávilágít arra, hogy a fiatal felnőttek kevesebb zeneszámot és filmet töltenek le illegálisan, ugyanakkor itthon csökkent a youtube felhasználók száma is. A koronavírus járvány alatt pedig tovább nőtt a legális digitális tartalmak fogyasztása.

Ellopott egy disznót két fiatal, majd az árokparton agyonverték

Itthon2020.04.15, 12:29

Vádat emeltek két büntetett előéletű fiatal ellen, akik elloptak egy disznót egy Heves megyében élő gazda udvaráról, majd agyonverték, a tetemét pedig az árokparton hagyták.

Most minden eddiginél fontosabb a tudatos internethasználatra való nevelés

Itthon2020.04.03, 15:38

A rendőrök hasznos tanácsai segíthetnek a szülőknek abban, hogy a gyerekeiket tudatos internethasználatra neveljék.

Őt követik a legtöbben a TikTokon - Videó

Life.hu2020.04.02, 16:02

Fiatalok ezrei vannak megőrülve a 20 éves Kristen Hancherért. A lány a TikTokon szerzett népszerűséget.

Jelentősen visszaesett a Momentum támogatottsága a fiatalok körében

Itthon2020.03.09, 13:49

Közhelynek számít az ellenzéki médiában, hogy Magyarországon „szinte minden fiatal balliberális", és ők leginkább a liberalizmust is szélsőségesen értelmező, annak a nemzetellenes karakterét kihangsúlyozó Momentum Mozgalmat preferálják. A valóság ezzel szemben az, hogy a kormánypárti elfogultsággal a legkisebb mértékben sem vádolható Medián szerint a fiataloknak mindössze a 11 százaléka támogatja a Momentumot, míg 34 százaléka a Fideszt.

Világtendencia, hogy később kezdik a fiatalok az önálló életet

Life.hu2020.02.29, 12:20

Világtendencia, hogy később kezdik a fiatalok az önálló életet - mondta Steigervald Krisztián generációkutató az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Gyerekbetörők törtek be egy kispesti lakásba

Itthon2020.02.20, 18:17

Nagyon megijedt az a kispesti, fiatal pár, akik arra ébredtek, hogy hajnal 1 körül két idegen fiatal osont be a lakásukba. A lakók úgy tudják, olyan besurranókról van szó, akik a környéken már több lakásba is észrevétlenül bejutottak, és magukkal vittek mindent, ami a kezük ügyébe került.

Novák Katalin: A következő generációk jelentik Európa jövőjét

Itthon2020.02.18, 19:58

A következő generációk jelentik Európa jövőjét - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kedden Brüsszelben a fiatalok felnőtté válásáról szóló nemzetközi konferenciát megelőző sajtótájékoztatón. Azt is mondta, változásokra van szükség ahhoz, hogy a keresztény-konzervatív oldal újra megerősödjön Európában.

Pornófüggő fiatalok: Azt akarják az ágyban, amit a filmekben látnak!

She2020.01.23, 14:12

Érdekes volt az a beszélgetés, aminek a napokban akaratlanul is hallottam. Két fiatal srác azzal dicsekedett egymásnak, hogy milyen szuper az életük, hiszen legrosszabb esetben is hetente legalább kétszer "dughatnak" egy jót.

Szentkirályi Alexandra: A magyar fiataloknak 2020 számos új lehetőséget hoz - videó

Itthon2019.12.28, 10:47

Magyarországnak szüksége van a fiatalok tudására, tehetségére, akiknek a 2020-as év számos új lehetőséget hoz - erről beszélt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő egy friss videóban. Emlékeztet többek között arra, hogy elindul a Külföldi Nyelvtanulási Program, továbbra is ingyenes az első sikeres nyelvvizsga, a KRESZ-tanfolyam és a vizsga is, valamint a jövő tanévtől nagyon komoly ösztöndíjakkal támogatják a szakképzésben tanuló fiatalokat. A teljes videót alább nézheti meg:

A gyémántkereskedelem jövője a fiatalok kezében van

Gazdaság2019.12.11, 16:22

Antwerpen a mai napig a gyémánt fővárosának számít, azonban a piac az elmúlt években egyre inkább elkezdett átalakulni, hiszen előtérbe került az online kereskedelem, az ezredfordulósok pedig egyre kevésbé akarnak gyémántra költeni. Ezzel szemben Kínában fénykorát éli a gyémántvásárlás a fiatalok között, nyugaton pedig már több startup is a fiatal vásárlókra épít.

4+1 ok, amiért komolyabban kellene venni a szexuális felvilágosítást!

Life.hu2019.12.02, 18:48

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a teljes körű iskolai szexuális felvilágosítás fontosságát. Íme négy plusz egy ok, amiért érdemes lenne komolyabban venni a szexuális felvilágosítás témáját!

Kamaszok raboltak ki egy férfit Mátraverebélyen

Itthon2019.10.29, 13:50

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság csoportos rablás miatt nyomozott egy 21 éves férfi, és két kamasz, egy 16 és egy 17 éves, mátraverebélyi fiú ellen. 

Eldurvult a buli egy balatonfüredi vendégházban

Itthon2019.10.28, 15:44

Rongálás miatt indult nyomozás egy négyfős társaság ellen. A fiatal férfiak ugyanis egy balatonfüredi szállóban tönkretették a bútorokat és egyéb használati kárgyakat. A Balatonfüredi Rendőrkapitányságon most zárták le a nyomozást. 

Tinik, akik felnőtteket is lealáztak a felfedezésükkel

She2019.10.23, 10:00

"Bezzeg a mai fiatalok", hallgattuk régen a discman fülhallgatója mögül - mégis ember lett belőlünk. A mai fiatalság pedig cseppet sem rosszabb, mint mi voltunk. Ugyanúgy tanulnak, szeretnek, reménykednek és tervezik a jövőt. Sőt...

Kiderült, miként hajtja az éjszakai élet a kínai Szilícium-völgy gazdaságát

Gazdaság2019.09.24, 16:44

Meglepő, de a Kína Szilícium-völgyének tekintett, úgynevezett Greater Bay Area, vagyis a Gyöngy-folyó torkolatának környéke, nem pusztán a technológiai vállalatok koncentrálódásának és a jelentős kormányzati háttértámogatásoknak köszönheti gazdasági sikerét. Hanem - írja az Asia Times - az "éjszakai gazdaságnak" is. Vagyis a soha nem alvó, egyre nagyobbakká váló városoknak és a kínai fiatalok éjszakai életének.

A fiatalok jelentik a családbarát Magyarország jövőjét

Itthon2019.08.12, 23:52

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a fiatalok nemzetközi napja alkalmából azt közölte, hogy a fiatalok jelentik a családbarát Magyarország jövőjét, ezért a kormány fontosnak tartja, hogy minden segítséget megadjon képességeik kibontakoztatásához, aktív társadalmi szerepvállalásuk előmozdításához, önálló életkezdésükhöz és a családalapításhoz.

Megmutatjuk, mekkora bevételt jelent a hazai fesztiválszezon

Gazdaság2019.08.08, 10:16

Magyarországon gyakorlatilag egész nyáron tart a fesztiválszezon. A VOLT, a Balaton Sound és a most kezdődött Sziget csak a legnagyobb rendezvények, de a fiatalok körében egyre népszerűbb a Strand Fesztivál és az EFOTT is, de a debreceni Campusra is sokan látogatnak el. Kiderült, hogy mennyit és mire költenek a fesztiválozók, mekkora bevételt termelnek ezek a tömegrendezvények, és milyen vastag pénztárca szükséges a napijegy, vagy egy szelet pizza megvásárlásához.

Négy kontinens tizenöt országából érkezett Sátoraljaújhelyre a fiatalok

Itthon2019.07.16, 23:28

A keddi megnyitón Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa elmondta: 2010 óta nagy utat kellett megtenni azért, hogy végre a Kárpát-medencén túli magyar közösségeket is megszólíthassák, és elindulhassanak azok a programok, amelyekkel egyre szorosabb kapcsolatot építhetnek a nyugat-európai és tengerentúli magyar közösségekkel.

Schanda Tamás: A fiatalok kreativitására mindig és minden korban szükség volt

Itthon2019.07.05, 13:59

Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Misztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára pénteken Kisvárdán, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) rendezvényén vett részt. Beszédében kiemelte, hogya fiatalok véleményére, terveire, elképzeléseire, kreativitására mindig és minden korban szükség volt. 

Lazacbőrchipsszel és hasonló ökotermékekkel sokkolja vásárlóit a Sainsbury's

Gazdaság2019.06.25, 09:48

A Sainsbury's szupermarket nagy fába vágta a fejszéjét: különleges öko-termékeket dob piacra, melyek akár még megütközést is kelthetnek a hagyományos termékekhez szokott vásárlókban.

Az új uniós vezetőknek a fiatalok problémáival kell foglalkozniuk

Itthon2019.05.22, 07:18

Az európai parlamenti (EP-) választás után hatalomra kerülő új uniós vezetőknek a kontinens fiataljainak valódi problémáival kell foglalkozniuk a bevándorlók támogatása és a külső igényeknek megfelelés helyett - mondta Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke egy keddi budapesti rendezvényen.

Egy friss kutatás szerint a fiatalok nem dőlnek be az influenszereknek

Archívum2019.05.15, 22:09

A mostani tizenévesek java részére és a húszas éveik elején járókra, azaz a Z generáció tagjaira jellemző az információéhség és a közösségi, valamint különböző videómegosztó oldalak rendszeres követése. Véleményükre és világnézetükre erős hatással vannak az interneten fellelhető tartalmak, tehát az előző generációktól egy kissé eltávolodva élnek. Az influenszerek esetleges káros hatásaitól azonban nagy részük védve van.

Fiataloknak ad szextanácsot Kovi: vlogot indított (18+)

Life.hu2019.05.07, 13:32

Kovi, az egykori pornófilmes vlogot indított, méghozzá azért, hogy szextanácsokat, felvilágosítást adjon a fiataloknak. 

5 milliárd forint a fiatalok pályaválasztásának megkönnyítésére

Itthon2019.04.17, 15:44

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Országos Mentőszolgálat önkéntes programja első végzőseinek szerdai oklevélátadásán vett részt. Azt mondta, hogy az önkéntes munkák vállalásával a szakmát vagy a továbbtanulás irányát kereső fiatalok ismeretei és készségei is gyarapodnak, amellett, hogy például a mentők mellett megtanulhatnak segítséget nyújtani egy balesetnél. A projekt keretében eddig közel 1300-an végeztek már önkéntes tevékenységet. 

Kínában rehabilitációs központokban kezelik az internetfüggő fiatalokat

Archívum2019.04.02, 21:57

Folyton a telefonján lóg, az estéi csak a számítógépes játékokról szólnak, netán ki sem lehet robbantani a gép elől, és ha mégis erre kényszerül, látványosan szenved? Nos, az internetfüggőségnek komoly élettani és szociális hatásai vannak, melyek hosszú távon könnyen tönkretehetik az addiktív személy életét. A tünetek mellett fontos felismerni azt is, hogy mely típusba tartozik, és minél előbb elérni, hogy kezelést kérjen. Kínában például már évek óta működnek Internet-függőségi Rehabilitációs Központok, ám abban nem lehetünk biztosak, hogy ezek a katonai mintát követő intézmények jelentik a valódi kiutat.

Pornó és a tinilányok: Hova tűnt a mai fiatalokból az intimitás?

She2019.03.29, 12:40

Mivel utazásaim jelentős részét busszal szoktam megejteni, így elég sokszor előfordul, hogy akaratlanul is hallom az utastársaim beszélgetéseit. Egy ilyen alkalommal olyan mondatok jutottak a fülembe, amiken nagyon meglepődtem.

Két év alatt ötszörösére nőtt az öngondoskodó fiatalok aránya

Gazdaság2019.03.24, 08:45

Egyre több fiatal gondol az öngondoskodásra, a K&H ifjúsági indexe szerint míg 2017 elején a 19-29 évesek mindössze 3 százaléka fordította megtakarításainak egy részét nyugdíjra, addig 2018 elején már 11 százalékuk, 2018 végén pedig 14 százalékuk tett félre öngondoskodási céllal.

Orbán Viktor videót tett közzé, a fiataloknak üzent

Itthon2019.03.12, 14:14

"A mi fiataljaink a mi aranytartalékunk. Aki elereszti a fiataljait, az elveszíti a jövőjét" - a miniszterelnök ezeket a gondolatokat emelte ki a keddi Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján tartott beszédéből legújabb, közösségi oldalán közzétett videójában.

Ötéves jubileumát ünnepli a PÉNZ7

Gazdaság2019.02.25, 12:10

A Magyar Nemzeti Bankban tartott ünnepélyes nyitóeseménnyel kezdődött el az ötödik PÉNZ7, és ezzel Európában és világszinten is Magyarországon indult el idén elsőként a fiatalok pénzügyi és vállalkozói tudatosságának fejlesztését célzó nemzetközi rendezvénysorozat. A pénzügyi és vállalkozói témahét középpontjában ez évben az „Okosan a befektetésekről", valamint a „Problémafelismerés és üzleti ötlet" témák állnak. 

Fiatalok és a net – Kampány a tudatos internethasználatért

Archívum2019.02.10, 22:48

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Online parák néven indított kampányt. A szervezők vloggerek segítségével szeretnék felhívni a kamaszok figyelmét a tudatosabb internethasználatra. A részletekről Katona Gergellyel, az NMHH osztályvezetőjével beszélgettem.

A volt szovjet gyárban nyomják ma a legnagyobb bulikat

Travelo2019.02.06, 10:05

Szentpétervár egyik legnagyobb húzása 2018-ban kétségkívül a Sevkabel Port megnyitása volt. Ez az elhagyatott, Vasilyevsky-szigeten található 19. századi gyár mára a város legmenőbb buli helyévé nőtte ki magát.

Élőzenés koncertek az indonéz légitársaság járatain

Travelo2019.01.17, 10:10

Jópofa ötlettel frissíti arculatát a Garuda indonéz légitársaság. A belföldi járatokon adnak élőzenés koncerteket adnak az utasoknak, írja az AIRportal.hu.

A programozás segíti a fiatalok külföldről való hazatérését!

Itthon2019.01.15, 15:49

Szívesen építik az informatikus szakmára új életüket a visszatérők – derül ki a Progmatic iskola adataiból. Az itthoni cégek ajánlatai olyan versenyképesek, hogy a programozóiskolának akadt olyan diákja is, aki előzetes terveit felrúgva nem utazott külföldre új munkája miatt.

Drámai mértékben emelkedett a fiatalok radikalizálódása az utóbbi években Németországban

Nagyvilág2019.01.11, 13:13

Szerdán egy új szolgáltatást indítottak Németországban, melynek az a célja, hogy tanácsot adjon azoknak a szülőknek, akik szerint gyerekeik flörtölhetnek a szélsőségességgel. A szolgáltatás célcsoportja elsősorban a török és arab nyelvű családok, de német nyelvűek is igénybe vehetik. Az Európai Unió és a német Családügyi Minisztérium is támogatja a kezdeményezést - olvasható a német közszolgálati Deutsche Welle honlapján.  

Az eddigi évek legőrültebb internetes kihívásai (18+)

Archívum2018.12.19, 20:39

Korábban már írtunk a „48 órás kihívásról", mely a 14 év alattiakat célozta meg: a gyerekeknek úgy kellett tenniük, mintha eltűntek volna. A challenge-ben részt vevők pontszámokért küzdöttek; minden facebookos vagy twitteres, az eltűnésére való felhívás, aggódó üzenet pontot ért. Tehát miközben a gyerek pontokat gyűjtött, a szülei otthon halálra aggódták magukat. A következő kihívások is hasonlóan meggondolatlan kiötlőkre utalnak, csak remélni tudjuk, hogy a következő év inkább vicces, mint veszélyes kihívásokat hoz magával – mert hozni fog, ebben biztosak lehetünk.

Több mint 380 intézmény 72 ezer diákja vesz részt a Pénz7 témahéten

Gazdaság2018.11.23, 15:02

Eddig 387 oktatási intézmény több mint 72 ezer diákja regisztrált a jövő évi Pénz7 rendezvénysorozatára, amelyet 2019. február 25-től március 1-ig tartanak meg – jelentették be a szervezők a pénzügyi és vállalkozói témahétről tartott sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

A legfiatalabbak úgy vélik, hogy több mint 85 évig élnek majd

Gazdaság2018.11.21, 11:55

A munkaerőpiacra épp belépni készülő Z generációs fiatalok hosszabb jövőt jósolnak maguknak, mint a húszas-harmincas éveikben járó Y generáció tagjai. Az 1997 és azután születettek ötöde gondolja úgy, hogy több mint 85 évig él majd, míg az eggyel idősebb Y generációnak csupán a 17 százaléka vélekedik hasonlóképpen – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb kutatásából.

Meg fog döbbenni: ezt gondolják a magyar fiatalok a pénzügyekről

Gazdaság2018.10.31, 09:51

Vajon a szülőknek vagy az iskolának kellene megtanítania a gyerekeket okosan bánni a pénzzel? Beleszólhatunk, hogy mire költse, vagy épp mire ne szórja a tőlünk kapott forintokat? Ezekre és hasonló kérdésekre kereste a választ az egyik pénzintézet a Takarékossági Világnaphoz kapcsolódó kutatásában.

Szerencsés fiatalok együtt izzadhattak Hosszú Katinkával - fotó

Sport2018.10.27, 16:02

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka egy napra sem áll le a kemény munkával, még a szombatot is az edzőteremben kezdi. Az Iron Lady ezúttal is készített egy szelfit, amelynek ezúttal több fiatal sportoló is örülhetett, mivel így egy képen szerepelhetnek a világklasszis úszóval.

Az uniós átlag feletti a magyar fiatalok foglalkoztatottsági mutatója

Itthon2018.10.16, 22:31

Az európai uniós átlagnál magasabb, 84 százalékos a magyar fiatalok foglalkoztatottsági mutatója - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.