festészet
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Meghalt a provokatív mexikói festő, José Luis Cuevas
83 évesen meghalt José Luis Cuevas mexikói festőművész, szobrász és író, aki szakított a harmincas-negyvenes évek muralista mozgalmával, és egy új művészeti mozgalom, a La Ruptura (elszakadók) élére állt.
- címkék:
- Mexikó
- festészet
- Címkefelhő »
Henri Matisse, akit "gyerekes butaságok" tettek naggyá
Henri Matisse egy vakbélgyulladásnak köszönheti, hogy az lett belőle, aki: a "fény mestere". Mert bizony ő ügyvédnek készült, csak bimbódzó jogi karrierjét keresztülhúzta a betegség.
A szigorú Piet Mondrian "megélhetési" virágai
Piet Mondrian a négyszögek festőjeként vált ismertté. Fehér alapon, egymástól hosszában és keresztben fekete vonalakkal elválasztott, pirossal, kékkel és sárgával kitöltött négyzeteket festett minden mennyiségben.
Egyre többen magánúton, diszkréten vesznek műtárgyat
A műtárgypiacon a nyilvános aukciók forgalma csökkent, míg a magáneladások, illetve a galériák forgalma nőtt. Ez olvasható ki a tavalyi piaci évet értékelő két jelentésből, amelyet a világ talán két legnagyobb művészeti vására, az Art Basel, illetve a The European Fine Art Foundation (TEFAF) jelentetett meg nemrégiben. Bár az aukciós forgalom eddig is a piac kisebb részét képezte – az elmúlt öt évben átlagosan 47 százalék körül mozgott –, tavaly a TEFAF-jelentés szerint 38 százalékra esett vissza, az Art Basel-jelentés szerint pedig 43 százalékra.
Niki grófnő gépfegyverrel festeget
"A nők egyszerűen erősebbek." - mondogatta Niki de Saint Phalle, a 20. század ikonikus művésze. Ki volt ő, és vajon miért érzett olthatatlan dühöt a férfiak iránt?
Ezek az arc nélküli nők csak szabadok akarnak lenni
Kamaszként került gettóba, a halálba tartó vagonról szedték le. Szorongó, falak közé zárt nőket, később ikonokat, vallási jelképeket, absztrakt városképeket festett. Ország Lili életművéből nagy formátumú kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában, és a művészt valóban érdemes is újra felfedezni.
Karácsonyi tárlatvezetés Krisztinával
A karácsonyi történések, Gábriel arkangyal örömhíre, Jézus születése, a pásztorok és a három királyok imádása - ezer meg ezer képet láthattatok már ezekről a történetekről. Képeslapokon, oltárképeken, ikonokon.
Monet-val a parkban - Virtuális sétára invitálunk!
Tudtad, hogy Claude Monet nem csak zseniális festő volt, hanem elhivatott kertész is? Givernyben található házának pompás parkját is maga alakította ki. Festményei mellett, bátran tekinthetjük ezt a kertet is remekművei egyikének.
Ábrázold a halált!
Meglehetősen paradox a viszonyunk a halállal. Gyakran igyekszünk elnyomni ugyan tudatunkban, másrészről viszont naponta szembesülünk vele elrettentő felvételeken a filmekben és a TV-ben. A halál gondolata évszázadokon keresztül, minden időben foglalkoztatta az embereket, de a múltban - a járványok, háborúk és a mindennapokat meghatározó vallás miatt - egészen másként, mint manapság. Mivel senki sem tudja, milyen is igazából a halál, így a művészek is csak a fantáziájukra hagyatkozhatva alkothatták meg műveiket.
Egy kis napfény az őszben: Vincent napraforgói
Soha azelőtt nem festettek ilyen napraforgókat, amilyet Vincent van Gogh. És mindjárt egy egész sorozattal készített belőlük barátja, Paul Gauguin fogadására. Ő maga erről így írt: „Abban a reményben, és annak örömére, hogy Gauguinnel együtt lakhatunk a műtermünkben, egy képsorozatot tervezek. Semmi mást, csak nagy és színes napraforgókat fogok festeni."
Édesanyák: a megfestett szeretet
Anyai szeretet. Nincs is ennél magávalragadóbb, ennél felemelőbb és lenyűgözőbb dolog a világon. De meg lehet-e örökíteni, meg lehet-e festeni azt, ami láthatatlan: a szeretetet? Létezhet-e ennél nemesebb és nagyobb kihívás egy művész számára?
- címkék:
- festészet
- anya
- szeretet
- Címkefelhő »
Egy csokor virág Klimttől, Neked!
Gustav Klimtről mindenkinek az aranyozott női portrék ugranak be - hiszen manapság mindenféle csecsebecsére, bögrére, füzetre, esernyőre rányomtatják. Tudtátok, hogy ugyanolyan látomásszerűen gyönyörű képeket festett virágokról is, mint az éterien kecses nőalakokról?
A festők is vettek vagyont érő képeket, most kiderül, miért
Festőművészek magángyűjteményit gyarapító alkotásokból nyílt kiállítás a londoni National Gallery-ben.
Ő a világ legszerencsésebb férfija? Női mellekkel fest képeket ez a művész
Daniel Gill tulajdonképpen arról lett híres, hogy ecsetként használja a hölgyek intim testrészeit. Videó alább.
Megfestették a párizsi terrortámadást
Közös képet festett Marie-Claude Eisenbeth-Combeau francia és Albert László somogyi képzőművész a tavalyi párizsi terrortámadás áldozatainak emlékére, az alkotást Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára adta át kedden Eric Fourniernak, Franciaország budapesti nagykövetének a somogyi megyeszékhelyen.
Som-Balogh Edina: „Mintha egy súly került volna le a vállamról”
A Barátok közt egykori sztárja örömmel fogadta a meghívást a jógaórára, ahol kemény kihívás elé állítottuk, de neki nem okoztak gondot a legnehezebb ászanák sem.
Jogerős a Golgota védettsége
Pákh Imrének gyakorlatilag arra is engedély kell, hogy megmozdítsa a tulajdonában lévő Munkácsy-festményt.
Ez a nő másra használja a bort, mint amire való
Borral és ecsettel festi újra a világ leghíresebb festményeit a szerb művésznő.
- címkék:
- Sanja Jankovic
- festészet
- winerelle
- Címkefelhő »
Egyetlen kattintással beléphet a gyönyörök kertjébe
Nincs ideje kiruccanni Madridba, mégis szeretné közelről megvizsgálni Bosch, a Pradóban lógó híres triptichonját? Esetleg arra kíváncsi, hogy miért lovagolnak férfiak ló nagyságú madarakon, vagy mit szimbolizálnak a hatalmas gyümölcsök a Gyönyörök kertjében? Akkor ezt színes-szagos honlapot önnek találták ki.
Kiperelték a Szépművészetiből, hol tárolta a festményeit
Az Átlátszó másfél évig pereskedett azért, hogy a Szépművészeti Múzeum elmondja, pontosan hol voltak hónapokig azok a nagy értékű műkincsek, amiket Halkó Gabriella cége kölcsönzött a múzeumból. Most elárulták a címet.
Van, aki felgyújtaná ezeket az aberrált képeket
Jézus a Sixtus-kápolnában kosarazik, a gyöngyfülbevalós lány night clubban rúdtáncol, Van Gogh pedig a lengén öltözött Mona Lisával kocsikázik az éjszakában. Nem önben van a hiba, ha nem hallott még ezekről a klasszikus festményekről. Barry Kite bizarr helyzetekbe löki bele a művészet történetének legnagyobb sztárjait, hogy zavarba hozzon és megnevettessen.
Mínusz húszban is le kell tolni a gatyát
Wahorn András a mai napig vágyik vissza a sivatagba, ahol bármikor elpusztíthatja a természet. Sokáig szívesen öngyilkos lett volna, ám amióta lett egy gyönyörű barátnője, szinte fél a haláltól. A beszéd mára fontosabb lett számára a művészetnél, de nem hisz benne, hogy a világot meg lehet változtatni.
Nem lehet hatalmi szóval eldönteni, ki a nagy művész
Minden híresztelés ellenére nagyon jó dolog élni - mondja Szüts Miklós, aki szerint az öregkornak is megvannak a maga előnyei. Nemrég jelent meg közös könyve Esterházy Péterrel, aki gyilkossági történeteket fedezett fel képeiben. A Magyar Művészeti Akadémiának nem látja semmi értelmét, Magyarországon szerinte klientúraépítés zajlik kultúrpolitika helyett.
Meghosszabbították a Csontváry életművét bemutató kiállítást
A hatalmas érdelődésre való tekintettel egy hónappal meghosszabbították a Csontváry Kosztka Tivadar életművének nagy részét bemutató budapesti kiállítást, így az január 31-ig látható a Budai Várban.
Elképesztő videó került elő a péniszével festő férfiról
Brent Ray Fraser még a francia Got Talent zsűrijét is lenyűgözte elképesztő mutatványával, melyről most egy videó is napvilágot látott.
13 híres festmény, amelyek szereplőjét nem rugdosnánk ki az ágyunkból
Azoknak, akik imádják a művészetet, és azoknak, akik eddig haszontalan dolognak tartották a csodás festmények nézegetését. Szívesen!
Meglepő dolgok derültek ki a Fekete négyzetről
Két másik képet is festett híres Fekete négyzet című festménye alá Kazimir Malevics orosz absztrakt festő. A fekete szín alatt állítólag egy rasszista poént is találtak. "Négerek harcolnak egy barlangban", írta a vászonra a festő, majd lefestette feketével, de lehet, hogy mindez csak utalás egy francia képre.
Angela Merkel pucér, Andy Vajna fohászkodik
drMáriás az utóbbi hetekben sorra osztja meg új, közéleti eseményekre reagáló festményeit a Facebookon. A képekből valahogyan árad az ágyék- és ammóniaszagú korszellem, mégis inkább hahotázunk.
A fordítva visszavarrt fejnek komoly előnyei vannak
Szétgurult szemgolyók, koponyából kimászó agyvelő és a mindent megfertőző nevetés, avagy ne higgyük, hogy a horror és a humor kizárja egymást, az igazi borzalommal úgyis akkor találkozunk, ha bekapcsoljuk az esti tévéhíradót. De miért van halálfej a falloszok helyén, és miért is pisil a kopasz? Győrffy László festővel a Várfok Galériában rendezett kiállításán beszélgettünk.
A vizelés művészete több mint meghökkentő
Pisilnie időnként mindenkinek kell. Ez az emberiséget egységbe kovácsoló örök szükséglet nem kerülte el a festők figyelmét, akik minden korban lelkiismeretesen megörökítették a témát.
- címkék:
- Rembrandt
- festészet
- kultúra
- pisilés
- Címkefelhő »
Erotikus fotómontázsok a XX. századból - Pierre Molinier szürreális művészete (18+)
A francia Pierre Molinier festő, fotográfus szürreális sorozatával szinte sokkolta az 1900-as évek művészetkedvelőit.
Billy Zane is segíti a magyarországi menekülteket
Az ismert hollywoodi színész, Billy Zane festményeiből nyílt kiállítás szombat este a budapesti Bródy Házban. A képeket meg lehet vásárolni, az így befolyt összeget a színész a Magyar Vöröskereszt menekültügyi tevékenységének támogatására ajánlotta fel.
- címkék:
- Billy Zane
- festészet
- kultúra
- menekült
- Címkefelhő »
Ez csak illúzió, nem Nutella
Tegnap adtunk hírt a hamarosan kereskedelmi forgalomba kerülő Nutella-lakatról. A termék hasznos lehet, de elég drága; egy videóból azonban megtanulhatjuk, hogyan vezessük félre a potenciális rablókat.
- címkék:
- festészet
- illúzió
- Nutella
- trompe l'oeil
- Címkefelhő »
Egzotikus szépségű lány varázsolta el Varga Viktort
Az énekest festményei és egy gyönyörű lány társaságában kapták lencsevégre Budapest egyik felkapott szórakozó negyedében.
Töltényhüvelyből rakta ki Putyin arcát
Putyin világszerte egyre több művészt ihlet meg, de nem biztos, hogy mindig olyan boldog ettől a népszerűségtől. Egy fiatal ukrán művésznő most például azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy töltényhüvelyekből rakta ki a karizmatikus orosz vezető monumentális portréját.
Van egy gyönyörű zúzódás a popsimon
Nőknél általában nem divat a sérülésekkel dicsekedni, de a roller derbyseknél más a helyzet. A görkoris csapatsport szerelmesei ahelyett, hogy rejtegetnék, trófeaként tekintenek a sebeikre. Ez nyűgözte le Riikka Hyvönen finn festőnőt, aki teljes képsorozatot szentelt a horzsolásoknak.
Ki akarták lopni a Fiatal lány fejét Spanyolországból
Egy legalább 25 millió euró (7,7 milliárd forint) értékűre becsült, Spanyolországból illegálisan kivitt Picasso-festményt foglaltak le egy Korzika partjainál horgonyzó hajón.
- címkék:
- Picasso
- festészet
- kultúra
- Címkefelhő »
Láncfűrésszel vágják ki Csontváry Magányos cédrusát
Hétfő délelőtt másodszor is megnyitották A magányos cédrus – Csontváry géniusza című kiállítást a Várban. A tikkasztó hőségben ezúttal egy művész, egy politikus és egy kurátor magasztalta a „napút” különc festőjének zsenialitását. A csaknem 100 művet felvonultató életműkiállítás tényleg impozáns lett, a hozzá kapcsolódó vaskos katalógusnál viszont készült már jobb Csontváry-album is az elmúlt évtizedben.
Balaton, az ezerarcú múzsa
"Óh, Tihannak rijjadó leánya! Szállj ki szent hegyed közűl. Ím, kit a sors eddig annyit hánya, partod ellenébe űl." - A magyar tenger szépsége páratlan. A Balatonnak ezer árnyalata, ezer arca van, nem csoda hát, hogy évszázadok óta megannyi magyar költőt, írót és festőt is megihletett már.
- címkék:
- Balaton
- költészet
- festészet
- művészet
- Címkefelhő »
Hitler festményeit viszik, mint a cukrot
Adolf Hitler festményeiért fizettek 391 ezer eurót, mintegy 122 millió forintot a licitálók egy nürnbergi árverésen a hétvégén.
- címkék:
- Adolf Hitler
- festészet
- kultúra
- művészet
- Címkefelhő »
Börtönben is ült aktképei miatt
19 évesen már a kor legnagyobb festőivel állított ki közösen. Erotikus témái miatt a maga korában pornográfnak bélyegezték, a nácik degeneráltnak minősítették, a háború utáni Ausztriában jelentéktelennek tartották. Művészetét csak néhány évtizede fedezték fel, de ma már csillagászati összegekért kelnek el alkotásai. Egon Schiele százhuszonöt éve, 1890. június 12-én született.
Nem akar összejönni a Munkácsy-trilógia
A jegybank hatmilliót ajánl, Pákh Imre kilencmilliót kér a Golgotá-ért. Az új határidő a tárgyalások befejezésére június 25.
- címkék:
- Munkácsy Mihály
- festészet
- kultúra
- Címkefelhő »
Pucéran festette meg a feleségeit
Szerette a nagyszabású mitológiai témákat, a szenvedélyes jeleneteket, a meztelen női testet. Feleségeit jó néhányszor megfestette, természetesen pucéran. Az egyik kép olyan érzékire sikeredett, hogy többször meg akarták semmisíteni. 375 éve halt meg Peter Paul Rubens.
- címkék:
- Rubens
- festészet
- kultúra
- Címkefelhő »
Ilyen a világ Van Gogh szemével
Biztos mindenki tűnődött már azon, milyen jó lenne belépni kedvenc festményünkbe, és körbenézni kicsit a festő világában. Egy ambiciózus New York-i játékfejlesztő most valóra váltotta ezt az álmot, és virtuális sisakkal elevenítette meg Van Gogh Éjszakai kávéházát.
Ez most a világ legdrágább festménye
Árverési világrekordot döntött egy 179 millió dollárért elkelt Picasso-festmény hétfőn a Christie's aukciósháznál New Yorkban, és a szobrok körében szintén rekordárért, 141 millió dollárért cserélt gazdát ugyanott egy Giacometti-alkotás.
A vak festő a kezével látja a színeket
John Bramblitt 14 éve vesztette el a látását. Korábban is érdekelte a művészet, rajzolgatott is, de csak megvakulása után kezdett festeni. Terápiaként indult, ám hamar szenvedélyévé váltak a képek, mára pedig az ismertséget is meghozták számára.
- címkék:
- John Bramblitt
- Vakság
- festészet
- kultúra
- Címkefelhő »
A Munkácsy-díjas művészt beszippantotta a Facebook
Festő ritkán ilyen népszerű. Bukta Imre kiállításán valószínűleg tolongani fognak az emberek.
- címkék:
- Bukta Imre
- festészet
- kultúra
- Címkefelhő »
Pucér képeket keltettek életre
A művészettörténet elképzelhetetlen az állandó meztelenkedés nélkül. Matthew Leifheit, a menő New York-i fotós ehhez a sok évezredes hagyományhoz kapcsolódott, amikor híres aktokat gondolt tovább tanítványaival.
- címkék:
- festészet
- kultúra
- fotó
- Címkefelhő »
Visszakapta, amit a nácik elraboltak tőle
A londoni galéria visszaadta az eredeti tulajdonos leszármazottainak a híres spanyol festő portréját.
Alföldi is adakozott a szomorú kutyák festőjének
Alföldi Róbert is adakozott, hogy minél többen ismerhessék meg El Kazovszkij műveit. A 2008 július 21-én elhunyt orosz származású festőművész a 20. század második felének egyik legjelentősebb magyar képzőművésze volt, munkásságát 2002-ben ismerték el Kossuth-díjjal.
- címkék:
- festészet
- kultúra
- El Kazovszkij
- Címkefelhő »