Fernando Alonso
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Kimi Räikkönen
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- David Coulthard
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Így nézett ki Alonso először az Aston Martin volánjánál
Az Abu-Dzabiban rendezett gumiteszten vezethette először új csapata autóját, amelyen (az öltözetéhez hasonlóan) a szponzori megállapodások miatt most még nem lehettek feliratok. A kétszeres bajnok 97 kört tett meg gond nélkül, és ez rögtön lenyűgözte az Alpine-nál tapasztalt rengeteg meghibásodás után, pedig a motorban lévő kilométerszám miatt aggódott kicsit. Azt nyilatkozta, teljes mértékben boldog, miután látja, hogy fejlődik az Aston Martin.
Hihetetlen dolgot árult el Alonso az utolsó futamára készülő Vettellel kapcsolatban
Pályafutása utolsó F1-es időmérőjén a bravúros kilencedik helyet szerezte meg Sebastian Vettel az Abu-Dzabi Nagydíjon, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso pedig Daniel Ricciardo büntetése miatt mellőle indulhat a futamon. A spanyol pilóta elárulta, miként fog viselkedni a rajtnál, míg a visszavonuló német a kvalifikáció alatti érzelmeiről nyilatkozott.
Nagy riválisa is a búcsúzó Vettel előtt tiszteleg a sisakjával
Fernando Alonso "Danke Seb" feliratot ragasztott a sisakjára a szezonzáró versenyen, így búcsúzik a visszavonuló Vetteltől, akitől 2010-ben és 2012-ben nagy csatában kikapott a vb-címért vívott küzdelemben. Azt írta, egyszerre lesz érzelmes és szomorú az utolsó közös futamuk, és minden jót kíván a németnek.
A legnagyobb közös botrányuknak köszönhetően alakult ki barátság Hamilton és Vettel között
Sebastian Vettel elárulta, bár akkor nem viselkedett helyesen, nem bánta meg a Lewis Hamiltonnal történt 2017-es bakui incidenst, mert szerinte ezután kerültek közelebb egymáshoz. A Mercedes pilótája szerint a visszavonuló négyszeres világbajnokot láthatjuk még a mezőnyben, míg Fernaando Alonso nem hasonlítaná Vettel búcsúját a sajátjához.
Alonsónak elege van a vele ütköző csapattársából, akinek kigyulladt az autója
Fernando Alonso egyértelműsítette, hogy már nagyon várja az idei szezon végét, miután a Sao Pauló-i Nagydíj sprintfutamán ütközött csapattársával, Esteban Oconnal, és visszaesett a mezőny végére. Az eset miatt a kétszeres F1-es világbajnokot büntették, ám a francia pilóta is pórul járt, és a leintés után ki is gyulladt az autója.
Fernando Alonso: Szeretném, ha Max Verstappennel csapattársak lennénk
A 41 éves spanyol a következő szezonban újabb évet kezd a Forma-1-ben, és eddig nem mutatja a lassulás egyetlen jelét sem a kora előrehaladtával. De már most azon gondolkodik, milyen más motorsport-kategóriákban versenyezhetne, ha úgy dönt, hogy másodszor is elhagyja a sportágat.
Alonso szívesen versenyezne Verstappen csapattársaként
Fernando Alonso elárulta, a jövőben szeretne egy trióban versenyezni Max Verstappennel Le Mans-ban. A spanyol versenyző arról is beszélt, hogy a mezőny másik kétszeres világbajnoka eljuthat-e a legnagyobb magaslatokig.
Reagált a csapata Alonso újabb fájdalmas kiesésére
Az Alpine szerint jobb így, mint egy megbízható, de gyengébb motorral menni, mivel a teljesítményt célzó fejlesztések most már tilosak egészen 2026-ig, az új erőforrások érkezéséig.
Hamilton csak nevetett Alonso őt becsmérlő megszólalásán
Lewis Hamilton egy kép után szóban is reagált Fernando Alonso azon kijelentésére, hogy a brit pilóta világbajnoki címei nem érnek olyan sokat. A 37 éves versenyző nevetett, miután értesült erről, főnöke szerint pedig semmi különös nem történt.
Alonso: Jobb is, hogy felrobbant a motor
Elárulta, melyik alkatrész ment tönkre benne. Nem bosszankodik az újabb elvesztett pontok miatt, már vágja a centit a csapatváltása előtt.
Hamilton egy képpel vágott vissza az őt kritizáló Alonsónak, aki már békíteni akar
Lewis Hamilton egy képet tett közzé, miután Fernando Alonso rövid időn belül másodszor kritizálta az elért eredményeit. A spanyol pilóta igyekezett a médiára hárítani a felelősséget, majd arról beszélt, hogy nem szabad egymás ellen hergelni a szurkolókat. Mindenesetre tény: Hamilton idénye szánalmas, rendszeresen megelőzi saját csapattársa.
Alonso nagyon keményen odaszúrt Hamiltonnak
A spanyol pilóta szerint a hozzá hasonlóan kétszeres világbajnok Max Verstappen hiába marad el jelenleg öt vb-címmel Lewis Hamilton – és Michael Schumacher – mögött, a mennyiség nem feltétlenül múlja felül a minőséget.
Döntöttek Alonso büntetése ügyében
Sikerrel járt az Alpine, miután megfellebbezték a spanyol hátrasorolását az előző versenyen, így Alonso megtarthatja az USA Nagydíjon szerzett 7. helyet.
Tovább folytatódik a Haas és az Alpine pályán kívüli csatája
Az Alpine fellebbezett a Haas ellen, miután az Egyesült Államok Nagydíjának első óvása Fernando Alonso pontszerző helyezésébe került. A csapatokat csütörtökre beidézték a stewardok mexikóvárosi ülésére az Amerikai Nagydíjon történtek miatt.
Hihetetlen, megbüntették a hősiesen versenyző Alonsót, pontot sem szerzett
Súlyos, 30 másodperces büntetést kapott Fernando Alonso, miután a Haas óvását követően a sportfelügyelők úgy ítélték meg, hogy autója nem volt elég biztonságos. A másik érintett, Sergio Pérez megtarthatta negyedik helyét.
Ismét életet menthetett a glória Alonsóék ijesztő baleseténél - videó
Lance Strollt három rajthellyel megbüntették a következő futamra, miután ütközött Fernando Alonsóval, és a sportfelügyelők őt találták felelősnek a balesetért, amely sokkal rosszabbul is végződhetett volna. A fantasztikus felzárkózást bemutató spanyol pilóta eredményét megóvta egy másik csapat. Frissítés: megbüntették, Alonso elveszítette a pontjait.
Alonso elárulta, hogyan lehet Verstappenből minden idők legjobb pilótája
A spanyol az immár hozzá hasonlóan kétszeres világbajnok holland magasztalása mellett a Red Bull szabályszegéséről is elmondta a véleményét.
De la Rosa elárulta, hogy mi a legjobb módja annak, hogy az Aston Martin kezelje Alonsót
Pedro de la Rosa, aki 2023-ban csatlakozik az Aston Martinhoz, hogy vezesse a fiatal pilóták programját, elárulta, hogy szerinte hogyan kellene a csapatnak kezelnie a hozzájuk érkező Fernando Alonsót.
Alonso kifakadt: Mit műveltek velem egész évben?!
A rekordot döntő spanyol pilóta így reagált az Alpine újabb botrányos döntése után, de csapattársa is részesült taktikai baklövésből, hiszen ő sem tudta, hogy vége a versenynek. A kétszeres világbajnok szerint csapata kétszer is nagyot hibázott a futamon, végül így is sikerült a hetedik helyen befejezni a Japán Nagydíjat.
Az optimista Alonso figyelmeztette Verstappenéket
Fernando Alonso figyelmeztette az élmezőny pilótáit, hogy velük ellentétben az Alpine-nak nem lesz veszítenivalója a Japán Nagydíjon. Az enstone-iak pilótái elégedettek az időmérővel, és mindketten bizakodva várják a futamot.
A balszerencsés Alonso kicsit elszámolta magát
Úgy véli, a műszaki hibák és egyéb zűrök nélkül közel lenne a Mercedes pilótáihoz a bajnokságban, de a bámulatos teljesítmény ellenére ez túl optimista feltételezés tőle.
Alonso: Amit Verstappen tud, azt nem lehet tanítani
Fernando Alonso szerint Max Verstappen olyan képességekkel rendelkezik, amelyeket nem lehet tanítani, és kívánja, hogy a címvédőnek több szerencséje legyen, mint amennyi neki jutott. Válaszul a holland pilóta kijelentette, hogy a kétszeres F1-es világbajnok is sokkal többet ért volna el az előző évtized domináns autóival.
Ocon büszke az Alonso elleni teljesítményére
Úgy véli, Lewis Hamilton óta senki sem került ilyen közel a kétszeres bajnok szintjéhez csapattársként. Örülne, ha a megítélése kicsit jobb lenne.
Russell elbúcsúzott a legendás pályafutását befejező Federertől - képek
George Russell ellátogatott a teniszezők Laver Kupájára, ahol találkozott a pénteken megható körülmények között búcsúzó legendával, Roger Federerrel. A svájci klasszis visszavonulásáról más F1-es pilóták is megemlékeztek.
Az Aston Martin mérnöke szerint Vettel egy gép, annyira profi
Az Aston Martin teljesítményigazgatója nem lát változást Sebastian Vettel hozzáállásán, amióta eldöntötte, hogy az idény végén visszavonul. Tom McCullough szerint a négyszeres világbajnok rengeteget adott a csapatnak, de már nagyon várják Fernando Alonso érkezését.
Ez a véleménye Alonsónak a rekorddöntésről
A következő versenytől Fernando Alonso lesz a csúcstartó az F1-es futamokon való részvételekben, és ennek kapcsán megemlített egy hihetetlen számot, hány versenyig juthat.
Alonso megint a médiára panaszkodott Hamilton leidiótázása után
Bocsánatot kért ellenfelétől a Belga Nagydíjon használt szavakért, ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy amikor egy latin pilótára mondanak hasonlókat, azon senki sem kapja fel a vizet. Személyesen is bocsánatot kér majd Hamiltontól.
Alonso: A Ferrarinál mindig furcsa stratégiákat követnek
Fernando Alonso a futam végén cserélt pozíciót Charles Leclerc-el Belgiumban, miután a Ferrari megkockáztatta, hogy a leggyorsabb körért kiállítja a boxba a monacóit. A stratégia balul sült el, így Leclerc bukta az ötödik helyezést.
Alonsót bosszantják a vádak, szidják az Alpine főnökét
A kétszeres világbajnok tagadja, hogy a csapatváltással kapcsolatos bejelentésnél összejátszott Oscar Piastri menedzserével, Mark Webberrel, ami miatt hoppon maradt az Alpine. Utóbbi csapatfőnökének a McLaren üzent egy nem túl hízelgő megjegyzéssel.
Az Astonnál úgy számolnak, Alonso 45 éves korán túl is versenyezhet
Következő csapatának főnöke, Mike Krack nem látja problémának a spanyol életkorát, és úgy véli, különösebben nem kellett győzködniük a csapatváltásról, mert a dörzsölt Alonso a kapcsolatai révén tisztában volt az Aston Martin nagyszabású terveivel.
Váratlan tanáccsal látta el Jean Alesi Sebastian Vettelt
Lehet, hogy a szezon végén Sebastian Vettel visszavonul a Forma-1-től, de egy korábbi Ferrari-pilóta arra buzdítja, hogy maradjon közel a motorsporthoz valamilyen formában.
Alonso: Meg kell semmisítenem mások erősségeit
Fernando Alonso elárulta, a különböző trükközéseivel az a célja, hogy lerombolja mások erősségeit, és ezt nem csak a Forma-1-ben, illetve az autósportban használta. A 41 éves pilóta szerint jelenleg jobb versenyző, mint amikor 2018-ban otthagyta a sportágat.
Sokkoló, hogy mennyit keresnek a Forma-1-es pilóták
A hétszeres brit Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton a legjobban fizetett pilóta, ez nem meglepő. A 37 éves brit az elmúlt nyolc szezonból hatban megszerezte a világbajnoki címet a Mercedesnél. A második helyen álló versenyzőt is kitalálhatják a legtöbben, hiszen az nem más, mint Max Verstappen. A lista további helyezettjeinek a sorrendje viszont meglehetősen váratlan.
Hamilton elárulta kit tekint az eddigi legnagyobb F1-es riválisának
Lewis Hamilton elérte azt a mérföldkövet, hogy több mint 300 nagydíjon indult az F1-ben, és ezalatt számos nagy ellenféllel is meg kellett küzdenie. A hétszeres világbajnok most elárulta, hogy visszatekintve az elmúlt 300 futamra, ki volt az aki a leginkább feladta neki a leckét, és akivel a legnagyobb csatákat kellett vívnia.
Alonso felidézte Vettel visszavonulása kapcsán, hogy anno ő miért hagyta ott az F1-et
A hírt követően, miszerint korábbi riválisa, Sebastian Vettel 2022 végén visszavonul a Forma-1-től, Fernando Alonso úgy reagált, hogy lehetségesnek véli azt, hogy a német egyes indokai, amiért elhagyja a sportágat, megegyezhetnek azzal amit ő érzett, amikor 2019 és 2020 között szünetet tartott a Forma-1-es karrierjében.
Összeesküvés történt Alonso és a botrányt kirobbantó pilóta között?
Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke egyáltalán nem zárja ki, hogy Fernando Alonso, valamint Oscar Piastri, illetve menedzsereik összejátszottak, aminek következtében a csapat nagy valószínűséggel mindkét versenyzőjét elveszíti. Egy korábbi F1-es pilóta szerint Flavio Briatore keze van a dologban.
Az Alpine főnöke tombol és gyalázkodik
Otmar Szafnauer év elején éppen attól az Aston Martintól érkezett az Alpine-hoz, ahová 2023-tól Fernando Alonso igazol a jelenlegi csapatából, így jól ismeri, milyen háttérrel fog szembesülni a spanyol. A romániai születésű szakember azt is elismerte, több hűséget várt a szerződéshosszabbítását letagadó Oscar Piastritól.
A Red Bull tanácsadójának leesik az álla, a korábbi világbajnok viszont értetlen Alonso miatt
Helmut Markónak a spanyol teljesítménye, Emerson Fittipaldinak viszont inkább a váratlan csapatváltása az év meglepetése.
Nem akartak Schumacheréhez hasonló visszaesést látni Alonsótól, ez vezetett a távozásához
Otmar Szafnauer úgy gondolja, az Alpine rövidebb távú, feltételes szerződésajánlata nem felelt meg a spanyolnak. A csapat viszont el akarta kerülni, hogy Michael Schumacherhez hasonlóan Alonso teljesítménye is visszaessen 40-es éveiben.
Botrány a Forma-1-ben: egyszerre két versenyzőjét is elveszíthette a francia csapat
A Hungaroringen rendezték meg a nyári szünet előtti utolsó Forma-1-es futamot. A regnáló világbajnok, Max Verstappen győzelmével zárult verseny nemcsak a holland sikere, hanem a Ferrari csapatának elhibázott taktikája, és az átigazolási piac felbolydulása miatt is emlékezetes marad.
Mi ez az újabb káosz, amit Alonso okozott?
Váratlan átigazolásával a spanyol klasszis olyan pofont adott a csapatának, hogy a fal adta a másikat, hiszen az utódjának szánt fiatal tehetség is hajmeresztően reagált. Zavaros jogi vita van kialakulóban az Alpine-nál, miután Alonso cseppet sem korrekt távozása láncreakciót indított el.
Korábbi csapattársa szerint rossz döntést hozott a csapatot váltó Alonso
Miután hétfőn bombaként robbant a hír, hogy 2023-tól Fernando Alonso veszi át a visszavonulását múlt héten bejelentő Sebastian Vettel helyét az Aston Martinnál, Otmar Szafnauer és Felipe Massa is elmondta a véleményét az átigazolásról.
Egy kétszeres világbajnok lesz Vettel utódja az Aston Martinnál
A visszavonulását a Magyar Nagydíj előtt bejelentő németet egy nála is rutinosabb pilóta váltja jövőre, hiszen Fernando Alonso az Alpine-t elhagyva csatlakozik az Aston Martin csapatához.
Fernando Alonso nagyon ideges a csapattársára az érthetetlen viselkedése után
A Magyar Nagydíj tavalyi futamgyőztese ezúttal kétszer is a kétszeres világbajnok ellen fordult Mogyoródon. Esteban Ocon a rajtnál, majd egy bokszkiállása után is szándékosan feltartotta a spanyolt, mindkétszer komoly előnyhöz juttatva a riválisaikat.
Alonso cáfolta, hogy Vettel megüresedett helyére pályázna
Fernando Alonso elárulta, nem célja, hogy jövőre átvegye Sebastian Vettel helyét az Aston Martinnál, és mivel az élcsapatoknál nincs szabad ülés, az Alpine projektjét akarja sikerre vinni. Rajta kívül más versenyzők is leszögezték, hogy nem váltanak zöld overálra.
Fernando Alonso csodaszép új szerelmével ünnepelhet Magyarországon
Fernando Alonso nagy reményeket fűz a magyar futamhoz, hiszen itt nyerte élete első Forma-1-es versenyét. Új szerelme biztosan itt lesz, hogy szurkoljon és vele együtt ünnepeljen.
Hamiltonra rémisztő jövő vár a történelem alapján
A 300. vagy későbbi versenyén még soha, senki sem nyert futamot a Forma-1-ben. A brit ehhez a mérföldkőhöz érkezik a hétvégén, és megnevezte, karrierjében kit érzett a legkeményebb ellenfelének.
Alonso: Az F1 unalmas és kiszámítható
Érzi a csapata fejlődését és szórakoztatóbbnak tartja az idei szezont a tavalyinál, ám továbbra is unalmasnak és kiszámíthatónak gondolja a sportágat a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, akit ezáltal az apró örömök motiválnak.
Alonsót újabb hihetetlen balszerencse fosztotta meg a bravúros eredménytől
Fernando Alonso akár a középmezőny elejéig felzárkózhatott volna az Osztrák Nagydíjon, ám a spanyol pilótát ismét hatalmas balszerencse sújtotta. A kétszeres F1-es világbajnok ettől függetlenül élvezte a versenyzést, és még arra is volt ideje, hogy előzés közben mutogasson ellenfelének.
Alonso teljesítményét hihetetlennek tartja egy másik kétszeres világbajnok
A 2012-es Német Nagydíj óta először indulhatott az első sorból Fernando Alonso Kanadában, a teljesítménye pedig a hozzá hasonlóan kétszeres világbajnok Mika Häkkinent is lenyűgözte.
Megbüntették a kamikaze módjára vezető Alonsót, több pozíciót is bukott
Fernando Alonso 5 másodperces büntetést kapott, miután a Kanadai Nagydíj végén többször irányt váltott Valtteri Bottas előtt. Az Alpine pilótája ennek következtében a hetedikről a kilencedik pozícióba esett vissza. A kétszeres F1-es világbajnok úgy véli, a futam elején a dobogóért harcolt, de aztán motorprobléma hátráltatta, és sokat kellett kockáztatnia.
Alonso nem számít dobogós eredményre
Szerinte a Ferrari és a Red Bull annyival gyorsabb, hogy a hátrébbról induló autói ellen sincs esélye, és az 5. hely megszerzését már győzlemeként élné meg Kanadában.
Alonso már az első kanyarban megtámadná Verstappent Kanadában
Max Verstappen a Kanadai Nagydíj időmérőjén megszerzett pole pozíciója ellenére nem számít könnyű versenyre Montrealban. A meglepetésre mellőle induló Fernando Alonso már a futam elején támadni akar, honfitársa, Carlos Sainz pedig elárulta, hol vesztette el az esélyt az első sorra.
Változtathatnak az időmérős szabályokon
A Forma-1-es pilóták közül többen is támogatják a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azon kezdeményezését, hogy megbüntetik azokat, akik piros vagy sárga zászlót okoznak az időmérőn, ezzel tönkretéve a riválisok gyors köreit.
Alonsót azzal vádolják, hogy szándékosan szúrt ki ellenfeleivel
Az Azeri Nagydíj időmérőjének első szakaszában kiesett Alexander Albon szerint Fernando Alonso szándékosan hajtott ki a bukótérbe a Q1 végén, amivel tönkretette a mögötte haladók körét. A kétszeres F1-es világbajnok tagad, de együttérez ellenfelével, és úgy véli, vissza kellene hozni a régi rendszert.
A rekorddöntésre készülő Alonso lehet a hétvége meglepetésembere
A pénteki szabadedzésekből kiindulva egy ember veszélyeztetheti reálisan a Ferrari és a Red Bull bakui fölényét: Fernando Alonso. A spanyol tudott mindkét gyakorláson a legközelebb maradni a két élcsapathoz, az FP2-n ráadásul Carlos Sainzot maga mögé is tudta utasítani.
A sérülten teniszező Alonso ülését igencsak veszélyezteti az ausztrál tehetség
A kézproblémákkal küzdő kétszeres világbajnok Monte-Carlóban maradt kikapcsolódni, Otmar Szafnauer csapatfőnök szerint viszont egyelőre nem alakult úgy a spanyol idénye, hogy biztos legyen a jövő évi helye az istállónál.
Alonso szörnyű fájdalmak közepette versenyzik
Fernando Alonso pontokat szerzett a Monacói Nagydíjon, annak ellenére, hogy olyan kézzel versenyzett, amely szerinte egy "roncs". A sebesülést az Ausztrál Nagydíjon, a kvalifikáció során bekövetkezett balesetekor szerezte.
Humorosan reagált Alonso az "ostoba" balesetére
Elbambult, ezért csúszott a palánkba a monacói időmérő végén. Saját bevallása szerint is buta hibát követett el, ami nélkül az 5. helyet célozta volna meg.
Ezt mondták a versenyzők arra, hogy eltűnhet a monacói pálya a Forma-1-ből
Az utóbbi napokban felvetődött, hogy a Monacói Nagydíjnak már nem annyira biztos a helye a versenynaptárban, mint korábban volt, mivel alig lehet előzni a pályán. A pilóták azonban a problémák ellenére szívesen versenyeznek a hercegségben.
Alonso már nem vágyik annyira a mesterhármasra
Elismerte, nem biztos, hogy visszatér az Indy500-ra, vagyis lehet, hogy nem teljesíti a "tripla koronához" szükséges mindhárom feltételt. Azt mondja, az utóbbi alkalmakkor már nem élvezte az oválpályás versenyzés klasszikus megmérettetését.
Alonso beszélt arról, hogy tervezi-e a visszavonulását a szezon végén
Annak ellenére, hogy ő a legidősebb pilóta az F1-es rajtrácson, és az Alpine szeretne ülést adni az ausztrál Oscar Piastrinak, Fernando Alonso visszautasította azokat a felvetéseket, amelyek szerint a szezon végén véget érne az F1-es karrierje. Mégis sok olyan faktor játszik szerepet az Alpine csapatnál, ami miatt nem lehet biztos a jövőjét illetően a spanyol.
Alonso győzelemként éli meg hazai pontszerzését
Noha a balul sikerült időmérő és a motorcsere következtében az utolsó helyről rajtolt, végül a kilencedik helyig fel tudott kapaszkodni a spanyol. Esteban Ocon szintén tökéletesnek értékelte a vasárnapját, és elmondása szerint, ha ráéreznek az egykörös tempóra is, Monacóban meglephetik az élmezőnyt is.
Elrontott időmérője után Alonsót meg is büntetik - a Spanyol GP rajtrácsa
Azt követően, hogy Fernando Alonso már a Q1-ben kiesett a Spanyol Nagydíj időmérőjén, miután az Alpine rossz ütemben engedte ki, a 40 éves versenyzőt még meg is büntetik. A spanyol pilótánál ugyanis teljes erőforráscserét hajtottak végre, és mivel a kipufogót leszámítva minden alkatrészből átlépte a megengedett limitet, automatikusan a rajtrács végéről indul. Ennek köszönhetően Lance Stroll és a két Williams egy-egy pozíciót nyert.
Alonso elmondta, mit választana a fiatalodás helyett
Úgy érzi, olyan jó kondiban van, mint 25-30 évesen, örömmel edz és készül a versenyekre. Aggódott, hogy esetleg nem veszi fel újra a ritmust az F1-től távol töltött két év után.
Alonso élesen kritizálta az FIA-t, vizsgálatot indíthatnak ellene
Fernando Alonso szerint igazságtalan volt a Miami Nagydíj után kapott büntetése, ám a kétszeres F1-es világbajnok itt nem állt meg, és többek között az F1 egyik új versenyigazgatójába is beleszállt. Sajtóértesülések szerint a 40 éves pilótát beidézik a barcelonai sportfelügyelőkhöz.
Alonso nem akar visszavonulni, sőt, a csapatváltást sem zárja ki
Fernando Alonso elárulta, továbbra sem adta fel a reményt, hogy egyszer minden összeáll, és harcba szállhat harmadik F1-es világbajnoki címéért. A spanyol pilóta még nem tárgyalt az Alpine-nal a hosszabbításról, és azt sem zárta ki, hogy más csapatnál folytatja pályafutását.
Alonso együttérez Hamiltonnal, amiért most nem a győzelemért harcol
Több olyan klasszis is van a jelenlegi F1-es mezőnyben, akik nem életük eredményeit produkálják. Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo számára már volt lehetőség megszokni ezt a helyzetet, Lewis Hamiltonnak azonban újdonságot adnak ezek az érzések – Alonso teljesen megérti, min megy most keresztül a hétszeres világbajnok.
Senki sem akart Hamilton autóján dolgozni az első szezonjában
Visszarepített minket 2007-be a McLaren korábbi szerelője, és felelevenítette, milyen hangulat uralkodott a csapatnál az emlékezetes Fernando Alonso-Lewis Hamilton viszály évében. Elmondta, hogy az istállónál nem számítottak kiemelkedő bemutatkozó szezonra a brittől.
Alonsóék miatt a gazdag ember gondjait kell megoldania az Alpine-nak
Laurent Rossi elárulta, nincs könnyű dolguk, mivel Fernando Alonso és Esteban Ocon mellett előbb-utóbb a rendkívül tehetséges Oscar Piastrinak is lehetőséget kell adniuk. Az Alpine márkaigazgatója ugyanakkor hozzátette, hogy ezek kellemes gondok.
Alonso: Megérdemeltem a büntetést
Miután kiütötte a versenyből Pierre Gaslyt, Alonso elismerte a hibáját és elnézést kért vetélytársától. Jogosnak tartja az időbüntetést.
Alonso a pilótaparádé alatt mesteri tervet dolgozott ki
Fernando Alonso elmagyarázta, hogy egy különösen lassú pilóta felvonulás Miamiban hogyan segített neki egy szenzációs első körben, amivel a 11. helyről a 7. helyre ugrott előre. Az Alpine versenyzője azt mondta, hogy a Miami Nagydíj "minden idők leglassúbb pilótaparádéja" segített neki egy csapásra három autót megelőzni az első körben.
Alonsót másodszor is megbüntették, elvesztette Miamiban szerzett pontjait
Fernando Alonso utólagos büntetést kapott a Miami Nagydíjat követően, miután a sportfelügyelők szerint jogosulatlan előnyt szerzett a pálya elhagyásával. A kétszeres F1-es világbajnok ezzel visszaesett a 11. helyre, pontjai Alexander Albonhoz, valamint Lance Strollhoz vándoroltak.
Alonso tíz éve volt utoljára ilyen versenyképes
A kétszeres világbajnok spanyol úgy gondolja, 2012-ben volt utoljára ennyire jó autója, noha az eddigi négy hétvégén mindössze két pontot szerzett. Az eddig peches Alonso és Otmar Szafnauer csapatfőnök szerint is sokkal több van az Alpine-ban, mint amennyit eddig mutatott, ezt pedig már a mai futamon is meg szeretnék mutatni.
Kifakadtak a pilóták, miután az FIA nem módosított a balesetek helyszínén
Többen kérdőre vonták az FIA-t a Miami Nagydíj szombati napja után, hogy a figyelmeztetés ellenére miért nem változtattak Carlos Sainz bukásának helyszínén, ahol aztán Esteban Ocon is falnak csapódott. Mások elnézőbbek a szövetséggel szemben, de a következő idényre ők is módosításokat várnak.
Alonso szerint nincs semmi meglepő Hamilton rossz eredményeiben
Fernando Alonso úgy véli, Lewis Hamilton továbbra is remekül vezet, de mivel ezúttal nem ő rendelkezik a legjobb autóval, természetes, hogy a korábbiaknál jóval gyengébb eredményekre képes. A kétszeres F1-es világbajnok annak ellenére is motivált, hogy az élcsapatokkal most sem tudja felvenni a versenyt.
Alonso: 30 pontot is szerezhettem volna az elmúlt versenyeken, mégis csak kettő van
Fernando Alonso a szezonban másodjára kényszerült az Emilia Romagna Nagydíjon, rengeteg pontot bukott ismét, mint ami állítása szerint járna neki. A spanyol úgy véli, akár 30 pontot is szerezhetett volna a 2022-es szezon eddigi négy futama alatt, de ehelyett csak kettőt tudhat a magáénak.
Alonso felidézte, hogyan győzte le legendás csatában Schumachert
Az Alpine kétszeres világbajnoka az imolai versenyhelyszín kapcsán elmondta, milyen volt védekezni Schumacher támadása ellen 2005-ben. A Ferrari klasszisa hatalmasat hajrázott, de Alonso ellenállt.
Alonso csapatának tartalékpilótája az F1-es bemutatkozás küszöbén
Az utolsó pillanatig tervben volt, hogy Oscar Piastrit már a hazai nagydíjának egyik szabadedzésén is láthatjuk, az Alpine azonban végül nem kockáztatott a bevetésével. A csapat vezérigazgatója szerint azonban az ausztrál tehetség annyira remekül teljesít a szimulációkon, hogy már tényleg csak idő kérdése, hogy mikor próbálhatja ki élesben is az A522-t.
Alonso: Nehéz elfogadni a folyamatos pechet, most egy dobogót buktunk
Fernando Alonso elkeseredetten nyilatkozott, miután a szerencse megint nem neki kedvezett az Ausztrál Nagydíjon. A kétszeres F1-es világbajnok szerint a hétvége peches eseményei nélkül felállhatott volna a dobogóra.
Gasly felajánlotta az FIA-nak, hogy az intim testrészeit ellenőrizzék
A biztonságra hivatkozva az FIA mostantól szigorúbban fogja ellenőrizni a pilóták alsóneműjét. Ennek kapcsán Pierre Gasly szúrós megjegyzést tett, de mások, köztük Lewis Hamilton és Fernando Alonso sem értik, hogy miért vált szükségessé az intézkedés.
Alonso: Befértem volna az első három helyezett közé
Bosszantja, hogy mindig akkor romlik el az autója, amikor gyors, az ausztráliai időmérőn is így járt. Pedig pole pozícióért is harcban állt, a legjobb három hely valamelyikét szerinte biztos elcsípte volna.
Újabb motorprobléma, ezúttal Alonso autójában
Miután Fernando Alonso feladni kényszerült a Szaúd-Arábiai Nagydíjtat, az Alpine mérnökei egy meghibásodott vízszivattyúra gyanakodtak a fellépő probléma kapcsán. Ilyen esetekben, amikor a hiba nem konkrétan a motoregységben van, de kénytelenek kicserélni azt is, a hiba megszüntetése érdekében, a csapat büntetés nélkül cserélheti azt ki.
Alonso elárulta, meddig tervez még az F1-ben versenyezni
Fernando Alonso egyelőre távol áll attól, hogy újra a világbajnoki címért harcoljon, de töretlenül hisz benne, hogy ő és az Alpine képes lehet felnőni a feladathoz. Szerinte ehhez akár még több évre is szükség lehet.
Ocont és főnökét sem zavarta a két Alpine értelmetlen párharca
Első és második ránézésre is csak magával szúrt ki az Alpine, amikor engedte csatázni Fernando Alonsót és Esteban Ocont a Szaúd-arábiai Nagydíjon, ám sem az istálló csapatfőnöke, sem a francia pilóta nem gondolta úgy, hogy gond lett volna ezzel.
Nők vezették Räikkönen egykori autóját és történelmet írtak
Az Alpine színeibe festettek egy tíz ezelőtti F1-es autót, amellyel két autóversenyző hölgy több helyszínen vezetett Szaúd-Arábiában, hogy népszerűsítsék a sportágat a nők körében.
Brundle: Alonso még mindig elég jó ahhoz, hogy világbajnok legyen
Fernando Alonsón nem fog a kor Martin Brundle, a Sky Sports szakértője szerint. Az expilóta úgy véli, manapság jobban tudnak érvényesülni az idősebb versenyzők a Forma-1-ben.
Izgalmas párosítások, utolsó pillanatos igazolás - bemutatjuk az idei F1-es mezőnyt
Hamarosan vége a várakozásnak, hiszen a jövő heti Bahreini Nagydíjjal ténylegesen elkezdődik a Forma-1 új korszaka. Bemutatjuk a mezőny tíz csapatát, illetve húsz pilótáját, kiemelve, hogy mire érdemes figyelni velük kapcsolatban.
- címkék:
- Csou Kuan-jü
- Carlos Sainz
- Fernando Alonso
- Lewis Hamilton
- Sebastian Vettel
- Daniel Ricciardo
- Sergio Pérez
- Valtteri Bottas
- Max Verstappen
- Mick Schumacher
- Esteban Ocon
- Nicholas Latifi
- Pierre Gasly
- Lance Stroll
- Charles Leclerc
- Lando Norris
- George Russell
- Alexander Albon
- Cunoda Juki
- Forma-1-es hír
- Forma-1 magazin
- GPhírek
- Red Bull Racing
- Williams
- Mercedes GP
- Scuderia Ferrari
- McLaren Racing
- Haas F1 Team
- Alfa Romeo Racing
- Scuderia Alpha Tauri
- Aston Martin F1 Team
- Alpine F1 Team
- Címkefelhő »
Hamilton és Schumacher is reagált az orosz-ukrán háborúra
Bár az Oroszország és Ukrajna közötti háborús konfliktus kitörésének napján is megszólaltak néhányan az F1-es mezőnyből, azóta még többen reagáltak az eseményekre. Így tett többek között Lewis Hamilton, a többi csapatnál jobban érintett Haasnál vezető Mick Schumacher, valamint Pierre Gasly, akinek vannak ismerősei az országban.
Bárhogy dönt az F1, Vettel kihagyja az Orosz Nagydíjat
Sebastian Vettel az orosz-ukrán konfliktusról érkező hírek hallatán kijelentette, biztosan nem vesz részt az idei Orosz Nagydíjon, függetlenül attól, hogy megrendezik-e. A német pilóta mellett Max Verstappen is állást foglalt az ügyben.
A Red Bull főnöke és Alonso sem ért egyet Masi kirúgásával
Christian Horner és Fernando Alonso sem rúgta volna ki Michael Masit a Forma-1 versenyigazgatói székéből, előbbi túl keménynek tartja a döntést. George Russell szerint viszont inkorrekt volt, ami a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjon történt.
Megérkezett Alonso 2022-es autója, a rózsaszínre festett Alpine
Párizsban, a Tokiói palotában rántotta le a leplet az Alpine az idei Forma-1-es versenyautójáról, az A522-esről. Legalábbis hivatalosan, a valódi kocsi ugyanis már Barcelonában, az első teszt helyszínén van, de azért erről is láthattunk rendereket.
A szurkolókra bízná a döntést Alonso a sprintfutamok jövőjéről
Az Alpine versenyzője emlékeztetett, hogy a szurkolók kedvéért vezették be a sprintversenyeket a Forma-1-ben, ezért őket kérdezné meg arról, maradjon-e a formátum és mit változtassanak rajta.
Schumacherrel ellentétben Alonso 40 fölött is nyerhet, de ez nem rajta múlik
Fernando Alonso az idén lesz 41 éves, és ha nyerni tudna legalább egy futamot az Alpine-nal, azzal olyat tenne, amire 27 éve nem volt példa. A kétszeres világbajnok tavaly bizonyította, hogy rajta semmi sem fog múlni.
Verstappen az élről csapta falnak az autót a virtuális Le Mans-i 24 óráson
Max Verstappen vezető helyről esett ki a virtuális Le Mans-i 24 órás versenyen. Kiss Norbert és Juan Pablo Montoya pilótaként, Fernando Alonso csapatvezetőként vett részt a viadalon, de a futam egyiküknek sem hozott sikerélményt.
A viharos múlt ellenére Alonso örül a Honda sikereinek
Fernando Alonsót örömmel töltötte el a Honda világbajnoki címe annak ellenére, hogy a McLarennél korántsem volt felhőtlen a kapcsolata a japán gyártóval.
Alonso: Óriási luxus, hogy visszatérhettem a Forma-1-be
Fernando Alonso szerint nagyon kevesen tehetik meg, hogy hozzá hasonlóan saját döntésből távozzanak az F1-ből, majd visszatérjenek oda. A spanyol pilóta elárulta, mi okozta számára a legnagyobb nehézséget a tavalyi évben.
Fernando Alonso nem olyan, mint amilyennek sokan gondolják
Rendszerint ugyanazokkal, a kedélyállapotára vonatkozó kérdésekkel kell szembenéznie Fernando Alonsónak, miközben ő úgy érzi, hogy az évek során nem sokat változott ezen a téren. A kétszeres világbajnok szerint erről a 2007-es, első mclarenes idénye tehet.
Alonso nem bánkódik a pályafutása miatt: mindenki azt kapja, amit megérdemel
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso nem tartja igazságtalannak, hogy csak kétszer ért fel a csúcsra a Forma-1-ben, és inkább úgy tekint a pályafutására, mint ami így is jóval sikeresebb volt annál, mint amit a kezdetekkor remélt.
Alonso odaszúrt a furcsa ruhákat hordó, sértődött Hamiltonnak
Max Verstappen apja után a kétszeres világbajnok Fernando Alonso is elmondta, hogy Lewis Hamilton teljesen elzárta magát a többi versenyzőtől és külön világban létezik. A spanyol szerint ez az oka annak, hogy már nem olyan a kapcsolatuk, mint korábban.