Ferihegy
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- Budapest Airport
- repülőtér
- légi közlekedés
- sztrájk
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Elismerte hibáját a buszbalesetet okozó sofőr
Elismerte felelősségét a balesetért az a sofőr, aki a magasság-korlátozó kapunak ütközött buszt vezette szombaton. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. szakembere szerint a busz emeletén ülők látták a kapuzatot, és lefeküdtek, mikor észrevették, hogy baj lesz. A KRESZ nem is ír elő magasságkorlátozó kapukat, elegendő, ha tábla figyelmeztet a veszélyre. Közben létezik egy magyar találmány, aminek alkalmazásával elkerülhetők az ilyen típusú balesetek.
Halálos buszbaleset történt a Ferihegyi úton
Két halottja és egy súlyos, életveszélyes sérültje van annak a buszbalesetnek, amely szombaton este történt a Ferihegyi gyorsforgalmi úton. A városközpont felé haladó külföldi turistabusz egy magasságkorlátozó kapunak ütközött, a szerkezet valósággal leborotválta a jármű tetejét. A sofőrt őrizetbe vették.
Késik a ferihegyi gyorsvasút megvalósítása
Látványos fejlesztést ígért a kormány és a ferihegyi repülőtereket működtető Budapest Airport Rt. új tulajdonosa, ám eddig nem tettek érdemi lépéseket. A belvárost a légikikötővel összekötő gyorsvasút pályázati kiírása legalább egy hónapot csúszik.
Hamarosan indul a 200-as busz a repülőtérre
Sűrűbben, meghosszabbított éjszakai üzemidővel, új, 200-as járatszámmal és új Volvo csuklós buszokkal járnak majd rövidesen a reptéri buszok - erről hétfőn döntött a Fővárosi Közgyűlés szakbizottsága.
Új márkákat hoznak Ferihegyre
Legkésőbb 2008 közepére összeépítik a ferihegyi 2A és 2B utasfogadó csarnokot, és bővítik is az új, egységes terminált. Öt éven belül egy szatellitterminált is létesítenek. A következő öt esztendő 65,5 milliárd forintos fejlesztései nyomán, a 2005-ös nyolcmillióval szemben, 12 milliós forgalmat bonyolíthat le a budapesti repülőtér, ezzel a régió első számú repülőterévé válhat.
Kihúzták a sárból a Malév-gépet Ferihegyen
Délután kihúzták a sárból azt a Malév-gépet, amely leszállás közben lecsúszott a gurulóútról Ferihegyen. A balesetben senki sem sérült meg.
Az állami beruházásokat vizsgálja az ÁSZ
Az Állami Számvevőszék idei ellenőrzéseinek két legfontosabb területe a közellátás, közszolgálat, illetve a fejlesztések, állami beruházások köre lesz. Ebben az évben kerül sor a Ferihegyi repülőtér privatizációjának ellenőrzésére is.
Elmarad a sztrájk Ferihegyen
Megszületett a megállapodás a Budapest Airport és az RMGSZ-FORTISZ között, nem lesz sztrájk a ferihegyi reptéren. A szakszervezetek és a BA Rt. közös közleményben tudatták, hogy február elsejéig a sztrájkbizottság eltekint a munkabeszüntetéstől.
Sztrájk helyett tárgyalnak Ferihegyen
Ferihegyen egyelőre elmaradt a sztrájk, a szakszervezetek és a BA Rt. kedden tovább folytatták tárgyalásaikat. A szakszervezetek szerint, mivel lejárt az egyeztetési határidő, az esetleges sztrájkért a munkáltatót terheli felelősség. Az új brit tulajdonos kiszervezési szándékairól egyelőre sem a BA Rt., sem a szakszervezetek nem kaptak tájékoztatást.
- címkék:
- sztrájk
- szakszervezetek
- BA Rt.
- Ferihegy
- Címkefelhő »
Perel Ferihegyért a Hochtief
Beperelte az ÁPV Rt-t az egyik ferihegyi pályázó. A Hochtief arra hivatkozva óvja meg a Budapest Airport privatizációját, hogy a győztes brit BAA nem felel meg minden követelménynek. A BAA szerint alaptalanok a vádak. A britek hétfőn megerősítették, hogy 1,26 milliárd fontot fizetnek a reptér 75 évre szóló üzemeltetési jogáért, ugyanakkor bejelentették: megválnak a földi kezelés, és a minibusz-üzeltágtól.
Folyamatos sztrájkra készülnek Ferihegyen
Figyelmeztető sztrájkot tartott Ferihegyen két szakszervezet. Este hat órától nyolcig felfüggesztették a munkát. A sztrájk miatt Ferihegy két órán át nem fogadott gépeket. A dolgozók legalább kétszámjegyű bérnövekedést szeretnének elérni. Ennek elérése érdekében a folyamatos sztrájkot sem tartják kizártnak.
- címkék:
- Budapest
- dolgozó
- elbocsátás
- sztrájk
- Ferihegy
- Címkefelhő »
Az NBH vizsgálja a Ferihegy privatizációját
Lapinformációk szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálódik a Budapest Airport privatizáció ügyében. A Népszabadság értesüléseit kedden Tóth András is megerősítette. A lap szerint az NBH olyan alkalmazottakra bukkant a BA Rt.-nél, akik információk kiszivárogtatásával próbálták elijeszteni a vevőket.
Keresik a hazánkon átrepülő állítólagos CIA-gépeket
A magyar nemzetbiztonsági szolgálatok vizsgálják az állítólagos CIA-gépeknek a magyar légtérben megtett útjait - közölte a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkár, aki szerint eddig nem találtak új adatot. A hatóságok két olyan járatról tudnak, amelyet a sajtó összefüggésbe hozott az amerikai titkosszolgálattal, állításuk szerint azonban ezekkel kapcsolatban semmilyen szabálytalanság nem merült fel.
- címkék:
- Ferihegy
- titkosszolgálat
- CIA-gép
- Címkefelhő »
Hurrá, repülünk!
Szakácsunk útlevelet ragadott, becsomagolt, és elutazott. Útjai során arra volt kíváncsi, hogy milyen ellátásban részesülhet a földön és a levegőben. Budapest, Amszterdam, Sanghaj és Delhi reptéri restijeit ette és vásárolta végig.
Kiírták az új Ferihegy-pályázatot
Új pályázatot hirdet az ÁPV Rt. Ferihegy értékesítésére. A tenderre az érvénytelenített második forduló öt ajánlattevőjét hívják meg, Az ÁPV Rt. igazgatósága csütörtökön döntött az új tender kiírásáról, miután lejárt a dolgozói érdekképviseletekkel folytatott egyeztetési kötelezettség határideje. A dolgozók szerint az ÁPV Rt csak formai egyeztetést hajtott végre. Kovács Zoltán érdekképviseleti vezető az [origo]-nak elmondta: a ferihegyi dolgozók akár a végsőkig is elmennek, hogy érvényesítsék érdekeiket.
Bombafenyegetés miatt szállt le egy gép Ferihegyen
- címkék:
- Ferihegy
- Zürich
- Airbus
- Isztambul
- Címkefelhő »
Helyreállt a forgalmi rend Ferihegyen
Helyreállt a forgalmi rend Ferihegyen. A reptéren újra használják azt a pályát, amelyet egy gyorsleguruló építése miatt zártak le. Ha átadják, a gyorsleguruló út másfélszeresére növeli a reptér kapacitását.
- címkék:
- kapacitás
- reptér
- pálya
- Ferihegy
- Címkefelhő »
Brit érdeket is szolgálhat a BA tőzsdére vitele
Brit befektető állhat a Ferihegyi reptér tőzsdei bevezetési ajánlata mögött. Az [origo] értesülései szerint a Ferihegyre pályázó BAA üzleti kapcsolatokon keresztül kötődik a Budapesti Értéktőzsdéhez. Az új Budapest Airport Rt. tendert még a héten elfogadja a kormány. Az [origo] megtudta, hogy a társaság dolgozói jelenlegi formájában ismét elutasítanák a magánosítását, és inkább a tőzsdei bevezetést pártolnák.
Elmarad a sztrájk Ferihegyen
Mégsem lesz sztrájk Ferihegyen: a Budapest Airport vezetése vasárnap megállapodott a szakszervezetekkel. Éves szinten csaknem 17 százalékos alapbéremelésben, havi harmincezer forintos béren kívüli juttatási csomagban, 57 ezer forintos üdülési hozzájárulásban, valamint 3 éves kollektív szerződésben egyezett meg a Budapest Airport munkáltatói és munkavállalói oldala. A munkavállalói érdekképviseletr azonban továbbra is ellenzi a BA Rt. privatizációját.
Öten versenyeznek Ferihegyért
Eldöntötte az ÁPV Rt, kogy mely cégek jutnak a Budapest Airport eladásának második fordulójába. A privatizációs hatóság már az első fordulóban jelezte, hogy csak négy-öt céggel hajlandó tárgyalni a második körben. A továbbjutók 300 milliárd forint fölötti ajánlatot tettek, a pénzügyminiszter rekordbevételt vár a privatizációtól.
Víz alatt a Puskás-stadion gyepszőnyege
Bokáig érő víz áll a Puskás Ferenc-stadion gyepszőnyegén, így nem tudott a szerdai Bajnokok Ligája-selejtező helyszínen edzeni a Debrecen és a Manchester United labdarúgócsapata kedd este. A magyar bajnok vezetőedzője, Supka Attila bízik a győzelemben.
Megérkeztek a Cipruson rekedt magyarok
Megérkezett Ferihegyre az a 140 magyar turista, akik Cipruson rekedtek azt követően, hogy a ciprusi Helios légitársaság járatait leállították. A Helios gépe vasárnap zuhant le 121 emberrel a fedélzetén, a katasztrófának nem volt túlélője.
Kényszerleszállás Ferihegyen
Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító repülőgép csütörtök reggel Ferihegyen. A repülő reggel hét óra előtt szállt le Ferihegyen, a kényszerleszállás során senki nem sérült meg.
Rögzítik a Ferihegyre érkező autók rendszámát
A londoni merényletek hatására szigorodtak a biztonsági intézkedések a Ferihegyi reptéren. Az év végéig több mint 200 kamera pásztázza a reptéren megforduló utasokat, a légikikötőbe érkező összes autó rendszámát pedig rögzítik. Adatvédelmi szakértők szerint a folyamatos megfigyelés alkotmányellenes, az csak a rendőri intézkedés során indokolt.
Sokan elkísérik Manchesterbe a Lokit
A szurkolók körében nagy érdeklődés kíséri a DVSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapatának keddi, manchesteri Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzését, ezt jelzi, hogy nemcsak Debrecenből szerveznek utazásokat Angliába, hanem az ország más nagyobb városaiból is. Külön repülőgép száll fel például Ferihegyről, sokan pedig autóbusszal kelnek útra.
Továbbment a Ferihegyen leszállt gép
Nem találtak műszaki hibát azon a repülőgépen, amely hétfőn kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen. A gép néhány órás átvizsgálást követően kedden hajnalban továbbrepült.
Sikeres kényszerleszállás Ferihegyen
Sikeres kényszerleszállást hajtott végre egy német utasszállító gép a Ferihegyi repülőtéren hétfőn este - közölte a Budapest Airport (BA) Rt. kommunikációs igazgatója.
Egy óra sem elég a beszállásra Ferihegyen
Teljesen bedugult a reptér, lehetetlen állapot uralkodik a 2B terminálon, rendszeresek a késések - írja a Népszabadság. A tumultus oka, hogy késik a fapados terminál átadása. Hétfőtől a 2A fogadja néhány külföldi légitársaság gépét, de várhatóan ez sem jelent megoldást.
Felborult egy kerozinszállító Ferihegyen
Felborult egy kerozinszállító Ferihegyen. A Malév szóvivője szerint személyi sérülés nem történt. A baleset okát vizsgálják. A gyorshajtás a szóvivő szerint kizárható, mert a járműben sebességkorlázotó rendszer működik.
- címkék:
- Ferihegy
- Malév
- gyorshajtás
- kékfény
- baleset
- Címkefelhő »
Több ezer ecstasyt találtak Ferihegyen
Több ezer ecstasy tablettát találtak egy postán feladott, vázákat tartalmazó csomagban a Ferihegyi repülőtér vámosai - jelentette be a Vám- és Pénzügyőrség.
Kényszerleszállás Ferihegyen
Százöt utassal a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre szerdán a Ferihegyi repülőtéren az egyik diszkont légitársaság gépe.
Szerencsés kényszerleszállás Ferihegyen
Kényszerleszállást hajtott végre egy kisrepülőgép szerdán este Budapesten, a Ferihegyi repülőtéren - közölte a Budapest Airport Rt. kommunikációs igazgatója.
Fradi-mezben Niedermayer és Strudwick
Most már nincs kétség, valóság lett az álomból: szombaton délután háromkor leszállt Ferihegyen a Malév torontói járata, fedélzetén a Ferencváros újdonsült jégkorongozóival, a kanadai Rob Niedermayerrel és Jason Strudwickkel. A két tapasztalt NHL-hokis - előbbi kétszeres Stanley-kupa-döntős, világbajnokságon is szerepelt, utóbbi kevésbé nagy név a szakmában - az elkövetkező öt hétben játszik a zöld-fehéreknél, a playoff hátralévő mérkőzésein.
Új busszal vehet új irányt a Matthäus-csapat
Hétfőn kora délután Lamperth Mónika belügyminiszter átadta dr. Bozóky Imre MLSZ-elnöknek és Lothar Matthäus szövetségi kapitánynak az MLSZ 01 rendszámot, így a válogatott immáron hivatalosan gurulhat az új Mercedes busszal. A csapat első útja kedden Ferihegyre vezet, ahonnan Isztambulba repül a Szaúd-Arábia elleni szerdai barátságos mérkőzésre.
Megérkezett a Srí Lanka-i gép Ferihegyre
Megérkezett szerdán este fél 12 után pár perccel Budapestre 53 utassal a fedélzetén a Srí Lanka-i fővárosból, Colombóból a Malév charterjárata. A katasztrófa sújtotta térségből érkezett turisták egészségesek, néhányan kisebb horzsolásos sérüléseket szenvedtek.
Ferihegyig futna a 3-as metró
A Ferihegyi reptér forgalomnövekedése miatt kötött pályás közlekedési hálózat kiépítését tervezi a fővárosi önkormányzat a reptér és a belváros között. Gyorsvasút építése már évi 7 és fél milliós forgalom mellett kifizetődő, a légikikötő éves forgalma 2008-ra azonban a tízmilliót is eléri . A legvalószínűbb, hogy a 3-as metró vonalát hosszabbítják meg Ferihegyig.
- címkék:
- Ferihegy
- reptér
- közlekedés
- 3-as metró
- Címkefelhő »
Egyre zajosabb Ferihegy környéke
Aktuális zajtérkép híján egyelőre csak a Ferihegyi repülőtér környékén élők panaszaiból lehet következtetni arra, hogy egyre nagyobb a zaj a reptér környékén. A megnőtt forgalom miatt idén télen több gép fordul meg a reptéren, mint tavaly nyáron.
László még nem tudja, ki helyettesíti Rósát
Kedden délelőtt a Puskás Ferenc-stadionban - a csütörtökön, 20.45-kor kezdődő, a holland Feyenoord elleni UEFA-kupa-csoportmérkőzés színhelyén - tartott kétórás edzést a Ferencváros labdarúgócsapata. László Csaba vezetőedző azt mondja, komolyabb változás nem várható a vasárnap, Békéscsabán szerepelt tizenegyben, egyetlen gondja csak az, hogy ki helyettesítse az eltiltott középpályást - a Millwall ellen remek fejesgólt szerző - Rósa Dénest. A csütörtöki ellenfél, a Feyenoord szerdán negyed egykor érkezik Ferihegyre, az előzetes hírek szerint hiánytalan csapattal.
Több légi irányítóra lehet szükség Ferihegyen
Ferihegyi repülőtér légi forgalma egy év alatt negyedével nőtt meg, és a légi irányítás egyre nehezebben birkózik meg a feladattal - írja a Népszabadság. Két hónap alatt hét esetben közelítették meg egymást veszélyesen.
Veszélyesen megközelítette egymást két gép Ferihegyen
Két repülőgép a Ferihegyi repülőtér légterében az egyik átstartolása miatt az előírtnál jobban megközelítette egymást - erősítette meg a HungaroControl.
Csak egy mentő áll készenlétben Ferihegyen
Az Országos Mentőszolgálatnak csupán egy mentőautója van állandó készenlétben a Ferihegyi repülőtéren. Egy sok sérülttel járó szerencsétlenség idején a fővárosi utakról kellene átirányítani több mentőkocsit, ami azonban lassú lehet - írja a Népszabadság.
Egész nap lezárások bénítják a főváros forgalmát
Az egész gyorsforgalmi utat és az Üllői utat lezárják, amikor megérkezik Budapestre egy-egy külföldi delegáció, ezekre az időszakokra szinte megbénul a város forgalma - tudtuk meg a 6x6 Taxi munkatársától. A baloldali csúcstalálkozóra tartó politikusok egész nap, este 8 óráig érkeznek Ferihegyre. Csütörtökön és pénteken Balatonőszödön tartják a Haladó kormányzás konferenciát, amelyen tizenkét baloldali kormányfő vesz részt.
Tizenkét évet kapott a ferihegyi busz robbantója
Tizenkét év börtönbüntetéssel sújtották a német Andrea Klumpot, akit azzal vádoltak, hogy robbantásos merényletben vett részt Magyarországon. 1991-ben egy zsidó kivándorlókat szállító buszt próbáltak felrobbantani Ferihegyen, a merényletben csak néhányan sérültek meg.
Elfogták a ferihegyi csomagok dézsmálóit
Elfogott a rendőrség három férfit, akik különböző légi szállítmányokat dézsmáltak meg Ferihegyen. A férfiak 4000 darab memóriakártyát, 40 darab Alfex márkájú karórát és egy gyógyszergyár morfiumszállítmányból 600 ampullát loptak el több tízmillió forint értékben.
Sikeres kényszerleszállás Ferihegyen
Lehetséges műszaki meghibásodás miatt kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen az Air France Párizsból Isztambulba tartó járata hétfőn este.
Szeptembertől bezár Ferihegy 1-es terminálja
Szeptember elsejétől átépítési munkák miatt - időlegesen - bezár a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálja. A T1 újjáépítését az utasforgalom növekedése, a szigorú biztonsági előírások, illetve az EU-csatlakozás fokozott követelményei indokolják. A felújítás várhatóan 2005 nyaráig tart.
Két kényszerleszállás Ferihegyen
Bombafenyegetés miatt két gép is kényszerleszállást hajtott végre vasárnap este Ferihegyen. A Lufthansa és a török légitársaság Isztambul-Frankfurt járatai egy isztambuli bombafenyegetés miatt szálltak le a budapesti repülőtéren. A gépeket és az utasok poggyászát a tűzszerészek átvizsgálták, de nem találtak robbanószert, így a repülők folytathatták útjaikat. A fenyegetés miatt Frankfurtban egy horvát gépet is átvizsgáltak - de itt sem találtak bombát.
Kirúgták a Servette edzőjét
Eredetileg kedden Újpesten lépett volna pályára Palesztina válogatottja, ám a vendégek csak szerda hajnalban érkeznek Ferihegyre, így ez a találkozó elmarad. A lila-fehérek a mérkőzés helyett edzenek, majd a hét végén, Kaposváron lépnek pályára bajnoki mérkőzésen, aztán következik a Servette elleni UEFA-kupa-visszavágó, melyre a hétvégi bajnokin ismét vereséget szenvedett svájciakat már új edző készíti fel, a régit ugyanis kirúgták.
Krutzler Eszter maradna a záróünnepségig
Péntek délután a Budapest-Athén "légihíd" zökkent kicsit, mert a görög főváros felett olyan nagy volt a forgalom, hogy a Malév menetrend szerinti járata csak háromnegyed órás késéssel indulhatott Ferihegyről. Persze bizonyára akad olyan utas, aki szerint még mindig ez volt a megnyugtatóbb eshetőség, s nem az, ha Athén felett kellett volna körözni a Patriot rakétákkal megerősített görög légvédelem szeme láttára. Mert a megnyitó napján az eddiginél is szigorúbb biztonsági intézkedések voltak érvényben.
- címkék:
- Ferihegy
- Krutzler Eszter
- Malév
- Athén
- Címkefelhő »