Ferencz Gabriella
címke rss- kapcsolódó címkék:
- párkapcsolat
- szerelem
- szakítás
- magazin
- kibeszélõ
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ismerd fel a nõt, aki csak manipulálni akar!
Van az a nõtípus, aki ránézésre kedves, segítõkész, laza - amilyenek mi is szívesen lennénk, vagy legalább azt kívánjuk, hogy a legjobb barátnõnk ilyen legyen.
Gyenge férfiutánzatok kíméljenek!
Rengeteg pasi mászkál kint a nagyvilágban, gyenge férfiutánzatok, akik többnek, jobbnak, érdekesebbnek akarják magukat mutatni, mint amilyenek.
Gyûlölöm, ha csak a külsõm miatt szólítanak le a csajok.
Magas, jóképû, érzékien kidolgozott felsõtesttel, kellemes hanggal, csodás barna szempárral - és egy olyan mondattal, amit egyedül õ értett és érzett át, a külvilág nem: "Nem hiszem, hogy olyan nagy szám vagyok."
Az életem nem a játszótered többé!
Vasárnap délelõtt történt, pontosan öt hete. Akkor léptem ki az életedbõl. Szándékosan nem úgy fogalmaztam, hogy a közös életünkbõl, mert a kapcsolatunk vége felé már csak egyszemélyes játékot játszottál.
A koronavírus az emberi kapcsolatokat is próbára teszi.
Évek óta együtt élünk. Megtanultuk kezelni a másikat, ismerjük a szokásait, elfogadtuk, hogy sokat dolgozik és alig találkozunk. Eddig így volt, most azonban minden megváltozott, mert sokkal intenzívebb lett a napi kapcsolatunk, mint korábban.
Rossz embernek vallottam szerelmet...
- Pedig két hónapig magamban tartottam, nem akartam túl korán kimondani, nehogy megijesszem. - Bence maga elé meredve elnémult. Rájött, hogy nem az a két hónap volt kevés.
Nem érdemled meg, hogy a párom lehess
- Most minden jó úgy, ahogyan van. Nem vagyok magányos, és nem akarom bõvíteni a kört! Nem akarok kapcsolatot! Önzõnek kell lennem, túl sokat adtam magamból olyanoknak, akik nem érdemelték meg! - mondta Dávid a lányra nézve, aki ezek után nem tudta, hogy sértõdötten felálljon, vagy tovább beszélgessen.
Megfogadtam, hogy többé nem leszek szerelmes!
Vannak nemek, melyek egy életre szólnak, és vannak azok, amelyeket szívünk szomorú, elkeseredett, remegõ hangon suttog maga elé - és késõbb igenné válnak.
Túl korán adtad ki magad, nem maradt benned semmi érdekes!
Ismerem a mozdulataidat, becsukott szemmel is látom õket magam elõtt. Ismerem a hangodat, ha dühös vagy, ha el akarsz érni valamit, és akkor is, ha hazudsz. Az érintésedet, amikor felfedezni vágyod a testemet, és azt is, amikor a tévé elõtt ülve a combomra teszed a kezedet.
Tényleg létezik szerelem elsõ látásra?
Egy zajos szórakozóhely ugyanazon asztalának két egymás melletti székén ültünk. Valaki, aki engem és téged is ismert, úgy gondolta, hogy ebbõl a vegyes társaságból csakis jó sülhet ki.
Bolondnak tartasz, ha új életrõl álmodom?
Nem hiszem, hogy lehetséges. Úgy biztosan nem, ahogyan sokan szeretnék: tiszta lappal, a múltat magunk mögött hagyva. Pedig mindannyian erre vágyunk egy fájdalmas szakítás vagy egy rossz munkahely után.
Mióta házas vagy, nem kell a barátságom...
Jó érzés volt mindent elmondani és megosztani veled - együtt sírni és nevetni. Erõt adott a tudat, hogy itt vagy mellettem, ha szükségem van rád. És hogy együtt élhetjük át a pillanatokat.
Elhagyhatsz, de rajtam kívül senkinek sem kellesz!
Két tekintet találkozott egymással. Az egyik fél azt hitte, harcolnia és gyõznie kell, míg a másik abban reménykedett, hogy nemsokára szabadulhat attól a dühös, haragos szempártól, amelyik most rászegezõdött.
Nincs szükségem olyan pasira, aki nem látja az értékeimet.
- Már nem vagy rám hatással! - mondta dühösen Gábor, de megfeszült teste egészen másról árulkodott. Bizonytalanságról, elkeseredettségrõl, féltékenységrõl.
Mindenki másképp szeret: mi így, ti úgy, õk másként.
A barátnõim értetlenül állnak azelõtt, ahogyan megélem a kapcsolatunkat. Érthetetlen számukra, miért nem akarok minden percedrõl tudni, és miért nem csörögsz rám, ha már fél órája nem beszéltünk egymással.
Anya, miért sírsz?
- Megint rossz a kedved? - kérdezte a nyolcéves kisfiú édesanyjától a vacsoránál. Már rutinná vált, hogy napjában többször is érdeklõdik afelõl, hogy érzi magát.
Hová tûnt az a férfi, akit szerettem?
Egykor imádtuk egymást, most mégis a legnagyobb ellenségek vagyunk. Soha nem akartam harcolni, ellened fõleg nem, de a köztünk lévõ távolság, és az, hogy én mondtam ki elõször: legyen vége a kapcsolatunknak, lavinát indított el benned.
9 év után a szívem már nem párjaként üdvözölt...
Hogyan tûnhet el minden, amit egyszer valaki iránt éreztünk? Hogyan feledkezhet meg a szívünk arról a millió hatalmas dobbanásról, amit akkor éreztünk, amikor megláttuk, hallottuk a hangját, megcsókoltuk? És hogyan válhat az emléke semmivé?
Szakítás: Nehogy az exemnek legyen hamarabb valakije!
- Szerintem Zolinak hamarosan új barátnõje lesz, gyorsabban, mint nekem pasim - mondta Flóra szomorúan maga elé meredve.
Fáj a közelséged, de ha itt hagysz, belepusztulok...
Fülledt volt az idõ, és nem csak a nyár, a harminc fok miatt. Nehéz volt a levegõ, a járás, a gondolkodás, mert a hõségen kívül egy súlyos terhekkel teli szerelmet is cipeltem, vagy inkább vonszoltam magammal.
Hiába próbáltam, nem tudtam véget vetni a kapcsolatunknak.
Minden mosolyban téged kerestelek - mégsem találtalak, mert hozzád hasonló nincsen. Szeretjük egymást, mégis elváltak az útjaink. Én kértelek, hogy felejts el, menekülj tõlem minél messzebbre, mert az életem a feje tetején áll.
A szerelmemben biztonságra találtál.
Négy hónapot vártam pár óra boldogságért, mégsem érzem úgy, hogy a mérleg nyelve túlságosan elbillent volna. Hogy borzasztóan nagy árat fizettem fél nap felhõtlen örömért, csókokért, ölelésért, szeretkezésért.
Megtaláltam a férfit, aki nem akar tökéletesnek látni!
Csodás, gondtalan, örök boldogságban töltött életre vágyunk, ezt akarjuk elérni, majd újra és újra csalódunk, mert csak megközelíteni sikerült, de elérni nem.
Lelki terror a munkahelyen: Amikor "üldöz" a fõnök...
Az álláshirdetésekben található "mit nyújtunk" kategória felsorolásán túl - érdekes munka, versenyképes jövedelem, juttatások - már csak annak örülhetünk jobban, ha nem is kell jelentkeznünk, mert minket keresnek meg.
Két esélye is lett volna a boldogságra...
Egy városban éltek, egy gimibe jártak, ismerték egymás szüleit, mégsem beszélgettek. Tulajdonképpen idegenek voltak, mégis két meghatározó pillanaton osztoztak - olyanokon, melyek örökre az emlékezetükbe égtek. Mert sejtelmesek voltak, sokat ígérõek.
Szívesen utálnálak, de túl jó nõ vagy hozzá!
A neonsárga, feszes szoknya alatt aprócska tangabugyit visel, ami minden egyes lépésnél kirajzolódik formás fenekén. Szembõl nézve pedig azt is megtudhatja mindenki, mekkora az a dekoltázs, amibõl egy hirtelen mozdulat során még éppen nem buggyan ki a melle.
Akkor sem üthetsz meg, ha a gyerekem apja vagy!
Evelin az arcát sminkelte a tükör elõtt. Épp a gyönyörû zöld szemét keretezõ szempilláit festette, mikor eszébe jutott az a bizonyos szombat, amikor a párja felkapott a padlóról egy játékot, és dühében az arcához vágta.
Lavinaként omlik rám újra és újra az életem...
Emma hatodik alkalommal ült a pszichológusnál, és még mindig nem tudja, miért érzi úgy, hogy egy spirálba került, ahonnan nem tud kijutni. Csak örvényszerûen forog benne, sormintaként átélve ugyanazt.
Nem érek kevesebbet, csak mert egyke vagyok!
Vannak döntések, amelyekkel kapcsolatban nem kérték ki a véleményünket, mégis befolyásolják az életünket. Egyke vagyok, így nõttem fel, és bár én sosem éreztem ennek hátrányát, úgy tûnt, a külvilág nehezebben fogadta el ezt a tényt, mint én.
Vedd már észre: az igazi szerelem nem ritkaság!
Most az volt a legfontosabb, hogy idõben odaérjek a megbeszélt helyre. Éppen ezért két dolog kötötte le a figyelmemet: hogy a hömpölygõ emberáradattal szemben sietve egyikük se lökjön fel, és az, hogy semmi esetre se késsek el.
Erõsebb lettem, mert megoszthattam veled a gondjaimat!
Régóta ismerték és becsülték egymást. Nem találkoztak naponta, de ha volt alkalmuk beszélgetni, mindig teljes figyelemmel tették. Ezúttal azonban szinte egyszerre szakadt ki mindkettõjükbõl a mondanivalójuk...
Csak egy eszköz voltam anyámnak, amivel megfogta apámat.
"Nekem senki ne mondja meg, hogy mit tegyek, kivel beszélhetek, vagy kivel nem! Fõleg te ne! Azt csinálok, amit akarok!"
Az én ajtómon csak egyszer lehet kilépni...
Akkor tartunk szünetet, ha belefáradunk valamibe: a munkába vagy a napi tevékenységekbe, és úgy érezzük, pihennünk kell ahhoz, hogy folytatni tudjuk.
Ne halogasd az álmaid megvalósítását!
- Most azonnal! - Nem lehet! - válaszolt a kisgyerek édesanyja. - De igen! Most akarom, nem tudok várni - kiáltja a négyéves az utca, a bevásárlóközpont, az orvosi váróterem közepén.
Gyûlölöm a reggeleket, amikor újra látnom kell téged!
A lány egy kopott padon ült, mégis úgy érezte, mintha a dobogó legfelsõ fokán állna. Erõt érzett, olyat, amilyet csak magunkban találhatunk meg. Ami nem egy külsõ ok eredménye, hanem olyan tapasztalásé, amit valamilyen borzalmas élmény után lehet megszerezni.
Nem kényszerítheted rá a gyerekedre a saját álmaid!
Az új szalon ajtaján csodás logó díszelgett, minden ragyogott, csak az asszony szíve nem. Összes megtakarítását erre a fodrászüzletre költötte, ami fiatalkori álma volt. Azt akarta, hogy világos és barátságos legyen, elégedett vendégekkel, kellemes csevegésekkel, vidámsággal.
Férfi nélkül is boldog nõ tudok lenni!
Még el sem váltam, de már mindenki egy másik pasi mellett akar látni. Ez nem egyszerû kívánság, sokkal több annál: jóslat, mégpedig a nem is olyan távoli jövõ elõrejelzése.
Anya vagyok, jobban tudom, mi kell a gyerekemnek, mint egy tanár!
Kedvesen köszöntek, mintha örülnének az alkalomnak, hogy egy kis idõt együtt tölthetnek: férfiak és nõk, fiatalok, idõsebbek. Kezdés elõtt váltottak pár szót egymással, majd leültek, és úgy tettek, mintha egyetértõen figyelnének.
Mi kell ahhoz, hogy holnap is mellettem ébredj?
Van, aki pár nap után olyan mély szerelembe esik egy pasival, hogy már "életem értelmének" nevezi, és a közösségi oldalát elárasztja a közös képekkel, ahogy együtt esznek, isznak, ölelkeznek, csókolóznak, autóznak.
Egy szempár, melynek minden villanását szeretem
A tekintetedbe szerettem bele. Elsõ pillanatban rabul ejtett - és sosem eresztett. Huncut volt, játékos, szenvedélyes, romantikus. Igen, ugyanaz a szempár ezerféle érzelmet tudott kifejezni, az én lelkemet pedig ugyanennyi boldogsággal megtölteni.
Az apám miatt teszem tönkre az életem...
A srác a bosszú furcsa módját választotta. Nem másnak akart ártani, hanem be akarta bizonyítani, hogy hiába vár el tõle bármit is az apja, nem lesz belõle semmi.
Múltad voltam, de jövõd szeretnék lenni...
Egyedül utaztam oda, ahol a szerelmünk kezdõdött. Nem a sebeket akartam feltépni, csupán a csodás emlékeket újraélni. Az utcákat róni, a régi térkövek kopogását hallani és kedves nevetésed hangját felidézni.
Akkor is élvezem az életemet, ha szerintetek unalmas!
Mikor a lány megosztotta barátnõivel a hírt, hogy véget vetett a se veled, se nélküled kapcsolatának, csak úgy záporoztak az elismerõ szavak:
Nem akarom irányítani az életed, azt akarom, hogy te legyél képes rá!
Ahhoz képest, hogy még a kapcsolatuk elején jártak, Jane ezerszer hallotta már a sajnálom, elnézést, bocsánat szavakat. És a gyakori használatnak köszönhetõen mára veszítettek értékükbõl.
Még 40 sem vagyok, de már el akarsz temetni! Milyen alapon?
Név, cím, születési dátum. Amíg azonosításhoz szükségesek, minden rendben. De amikor ahhoz kell, hogy kategóriába soroljanak - amihez persze vélemény is társul -, akkor igenis probléma.
Attól még, mert te adod a fizetésem, nem kezelhetsz a kutyádként!
"Mi a f*szt gondolsz? Nem érdekel, mit akarsz csinálni, most nem érek rá! Majd valamikor délután! Három napja alig aludtam, azt hiszed, a te dolgod érdekel engem a legjobban? Hát a nagy lóf*szt!"
Ma már eldobhatóak lettek az emlékek!?
Két-három kattintás, manapság ennyi kell ahhoz, hogy emlékeket, rosszul sikerült fotókat, üzeneteket töröljünk. Volt, nincs!
Bizalmasból vetélytárs - nem hittem, hogy csalódni fogok benned!
"Tudom, most nagyon nehéz, de leszel te még boldog!" - vigasztalt az egyik kedves ismerõsöm, mikor épp egy nehéz szakítás után voltam.
Nem vagy különb, csak mert több gyereked van!
Sokszor élem meg, amikor egy beszélgetés során a gyerek témára kerül a sor, hogy megkérdezik: "Neked hány van?" "Egy" - felelem. "Nekem kettõ! Hát nem könnyû, az egyszer biztos!" - vágják rá gyakran.
Ne csak a kezemet tartsd a kezedben, hanem a szívemet is a szívedben!
Az élet nem áll meg azért, mert nemrég szakítottunk. Nem ad lehetõséget arra, hogy huszonnégy óra helyett ötvenben búslakodjak, sirassam, gyászoljam a múltat - majd a tapasztalatokat feldolgozva optimistábban tekinthessek a jövõbe.