felsőoktatás

címke rss

A kormány mindent megtesz a magyar diákok megfelelő színvonalú oktatásáért

Itthon2020.04.17, 12:02

A kormány azt szeretné elérni, hogy a magyar hallgatóknak anyagi veszteség nélkül, a lehető legkisebb adminisztrációs teherrel járjon az, ha megszakadt, vagy meghiúsult részvételük az Erasmus+ ösztöndíjprogramban a koronavírus-járvány miatt. Ennek érdekében mindent megtesznek, hogy a járvánnyal járó korlátozások minél kevesebb problémát okozzanak nekik - hangsúlyozta Schanda Tamás, a felsőoktatásért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

Nagy mértékben csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma

Life.hu2020.04.14, 07:34

Nagy mértékben csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma 2020-ban az előző évihez képest.

Mentőcsomag a felsőoktatásnak

Itthon2020.04.14, 08:00

A nyelvvizsga-kötelezettség eltörlése és a kamatmentes, új diákhitel mellett sok más intézkedés is segíti az egyetemistákat a rendkívüli helyzetben. A napokban megjelent kormányrendelet szerint most kivételesen nem sorolják át fizetős képzésre a rossz tanulókat, tisztségükben maradhatnak a lejáró mandátumú vezetők, és az intézmények módosíthatnak a tanév hosszán is. A záróvizsgákat és a felvételihez kapcsolódó alkalmassági vizsgákat meg kell szervezni, de speciális szabályok mentén.

Ekkora bérre számíthat, aki turizmus-vendéglátás szakon végez

Life.hu2020.02.15, 13:17

Az elmúlt évek első helyes jelentkezési statisztikái alapján a turizmus-vendéglátás szak egyike a legnépszerűbb képzéseknek. De mivel foglalkozik valójában egy, ezen a szakon végzett pályakezdő? Mennyi a kezdőbére? Az Origo az Educatio oktatási szakkiállításon a hallgatókat arról kérdezte, mire számíthat az, aki erre jelentkezik. 

Egyre többen választják a pszichológia szakot: ez az oka a népszerűségének

Life.hu2020.02.15, 13:07

Az utóbbi években egyre többen jelentkeznek pszichológia szakra. Az Origo az Educatio oktatási szakkiállításon a hallgatókat arról kérdezte, hogy látják, mire számíthat, aki a szakra jelentkezik.

Ma éjfélig lehet egyetemre jelentkezni: ezek a legnépszerűbb szakok

Gazdaság2020.02.15, 20:45

A felvételizőknek február 15-én éjfélig kell eldönteni, hogy melyik egyetem, melyik szakán szeretnének továbbtanulni. Több mint hatvan intézmény, több mint 7200 szaka közül választhatnak a felvételizők. Mutatjuk, mit érdemes tudni a 10 legnépszerűbb szakról, továbbá a duális és felsőoktatási szakképzésekről.

Felsőoktatási szakképzéssel is be lehet már jutni egyetemre

Gazdaság2020.02.15, 11:24

A felsőoktatási szakképzést azoknak érdemes bejelölni, akik nem teljesen biztosak abban, hogy felveszik őket diplomás képzésre. Ebben a képzési formában már be lehet jutni egyetemre és ott az alap vagy osztatlan szakra beszámítható tárgyakat tanulhatnak, ráadásul végzettséget biztosító bizonyítvány is jár a képzéssel.

Brutális túljelentkezés lehet a gazdálkodási és menedzsment szakon

Gazdaság2020.02.15, 18:02

Évek óta erre a szakra jelentkeznek a legtöbben. Tavaly például összesen 10 348 diák, ami túlszárnyalta a két évvel korábbi 8861 jelentkezőt is. Viszont csak egyharmadukat vették fel. De mivel foglalkozik valójában egy gazdálkodási és menedzsment szakon végzett pályakezdő? Mennyi a kezdőbére? És mi a különbség két eltérő intézmény azonos képzése között?

Nobel-díjas tudós a Doppler-díj első külföldi kitüntetettje

Gazdaság2020.02.14, 08:30

Thomas Christian Südhof Nobel-díjas biokémikus lett a Miskolci Egyetem Doppler-díjának első külföldi kitüntetettje, a tudós a múlt héten személyesen vette át az elismerést a felsőoktatási intézmény diplomakiosztóján. A másik, magyar díjazott Forró László vajdasági kutató. A díjjal olyan tudósok előtt szeretnének tisztelegni, akik munkásságukkal forradalmasították a tudományt, egyúttal szeretnék tovább emelni az egyetem hazai és nemzetközi hírnevét.

Szentkirályi Alexandra: Szombaton lejár a felvételi határidő - videó

Itthon2020.02.12, 11:52

Figyelem, szombat éjfélkor lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő - figyelmeztetett legújabb Facebook-bejegyzésében Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Tovább emelkednek a felsőoktatási hallgatói ösztöndíjak

Itthon2020.02.07, 13:39

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Facebook-oldalán tett közzé egy videót, melyben a felsőoktatási hallgatói ösztöndíjak további emelkedéséről tájékoztat.

Koronavírus: a magyar felsőoktatás felkészült

Itthon2020.02.02, 15:16

A felsőoktatás, a klinikai központok felkészültek a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos feladatok végrehajtására - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.

400 ezret vagy többet is kereshet, aki ezen a szakon végez

Gazdaság2020.02.01, 14:53

Még tovább nőtt gazdaságinformatikus szak népszerűsége. Tavaly például összesen ötszázzal többen jelentkeztek rá, mint két éve. De mivel foglalkozik valójában egy gazdaságinformatikus szakon végzett pályakezdő? Mennyi a kezdőbére? És mi a különbség két eltérő intézmény azonos képzése között?

Tovább nőnek az ösztöndíjak a felsőoktatásban

Itthon2020.02.01, 17:12

Február 1-jétől 30 százalékkal, 166 ezer forintra emelkedik a hallgatói normatíva összege; a felsőoktatási ösztöndíjakra fordítható keret ezzel bő két év alatt összesen 40 százalékkal bővül - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel szombaton.

Ezen a szakon már frissdiplomásként is 350 ezret lehet keresni

Gazdaság2020.01.31, 09:29

Mit csinál valójában egy pénzügy és számvitel szakos hallgató? Mennyi a kezdőbére? És mi a különbség két eltérő intézmény azonos képzése között?

Továbbtanulás: Hat tipp szülőknek az egyetemválasztáshoz

Life.hu2020.04.03, 19:56

Alig egy hónapja maradt a végzős középiskolásoknak, hogy eldöntsék, hol folytatják tanulmányaikat: az idén szeptemberben induló egyetemi képzésekre február 15-ig lehet jelentkezni. A döntést természetesen mindenki maga kell meghozza, de a szülő segíthet a megfelelő irány megtalálásában és az odáig vezető út megtervezésében. Íme 6 tipp ahhoz, miben lehetünk gyermekünk segítségére.

Az itt végzett gépészmérnökök keresik a legtöbbet az országban - videó

Gazdaság2020.01.16, 14:48

A Dunaújvárosi Egyetemen diplomát szerzett pályakezdő műszaki szakemberek munkabére átlagosan bruttó 450 ezer forint, így közel 25%-kal meghaladhatja az átlagfizetést ezen a területen - derül ki a Diplomás Pályakövetési rednszer adataiból. De, hogy mivel foglalkozik valójában egy gépészmérnök szakon végzett pályakezdő? Mennyi a kezdőbére? És mi a különbség két eltérő intézmény azonos képzése között? Az alábbi videóból minden kiderül!

Februártól harmadával nőnek a felsőoktatási ösztöndíjak

Itthon2020.01.09, 11:54

Februártól harmadával nőnek a felsőoktatási ösztöndíjak és a magyar állami ösztöndíjas képzésben megállapított felvételi pontszám maximum 400 pont lesz - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a 20. Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás megnyitóján ma Budapesten.

Nőtt a keresztféléves képzésre jelentkezők száma

Itthon2019.12.03, 16:50

Több mint hatezren jelentkeztek a 2020 februárjában induló keresztféléves képzésekre, továbbra is népszerűek a reáltudományok, a jelentkezők negyven százaléka ilyen képzést választott – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Nehezebb egyetemre jutni, de van egy kiskapu, amit tömegek választhatnak

Itthon2019.11.29, 10:11

2020. február 15-ig kell beadni a felsőoktatási felvételire a jelentkezést. Ez az első év, amikor már kötelező emelt szintű érettségit kell tenni. Sőt, van még egy bejutási küszöb, az pedig a minimum 280-as felvételi pontszám. Ha ezek közül már az egyik nincs meg, akkor egyetlen egyetemi diplomát adó szakra sem lehet bekerülni. Ezek alól a kritériumok alól kivételt képeznek a felsőoktatási szakképzések. Az ilyen típusú szakokra ugyanis nem vonatkozik az új szabályozás, így várhatóan tömegek fogják ezt a képzési formát választani.

Jól járnak azok a diákok, akiknek van nyelvvizsgájuk

Itthon2019.11.09, 13:27

Azok a diákok, akik most jelentkeznek a felsőoktatásba, és már van nyelvvizsgájuk, azok továbbra is előnyt élveznek a felvételin, ezért a tudásért jelentős többletpont jár majd - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombaton az MTI-nek.

Kikerülhet a kötelező nyelvvizsga követelmény a felvételi elvárások közül

Itthon2019.11.05, 16:29

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a HÖOK-kal és más szervezettekkel való egyeztetés után azt javasolja a kormánynak, hogy a kötelező nyelvvizsga követelmény kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül. Schanda Tamás, a tárca parlamenti államtitkára Hajdúszoboszlón, a XXI. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián azt mondta, az erről szóló javaslatot szerdán nyújtják be a kormánynak.

Mától igényelhető a Nyelvtanulási Diákhitel

Gazdaság2019.10.01, 15:44

Október 1-től igényelhetik a felsőoktatási képzésben tanuló, a diplomájuk megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgával nem rendelkező hallgatók a Nyelvtanulási Diákhitelt – jelentette be Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója, Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkárával tartott sajtótájékoztatóján.

Biztosítani kell a felsőoktatásba lépők tehetségének kibontakozását

Itthon2019.09.21, 15:30

Biztosítanunk kell, hogy a felsőoktatásba lépve a fiatalok ki tudják bontakoztatni a tehetségüket és meg tudják élni a kíváncsiságukat az oktatási rendszerben - mondta Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára szombaton Budapesten. Az államtitkár a 3. Tudományok Fővárosa fesztiválon, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi campusán mondott köszöntőt. 

Megalakul az Egyetemi Klinikák Tanácsa

Itthon2019.09.18, 14:50

A négy orvos- és egészségtudományi egyetem, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium részvételével megalakul az Egyetemi Klinikák Tanácsa - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Brutális bulival nyitja a tanévet a Debreceni Egyetem

Kultúra2019.09.16, 14:20

Még kaphatók jegyek Magyarország eddigi első és legnagyobb stadion show-jára. A Debreceni Egyetem tanévnyitója, a yoUDay, szeptember 18-án, szerdán a Nagyerdei Stadionban lézer- és tűzshow-val, koncertekkel, és parádés fellépőkkel hozza össze a hallgatói és dolgozói közösséget.

Rendben elindult a tanév a felsőoktatásban

Itthon2019.09.15, 12:16

Rendben elindult a tanév a felsőoktatásban - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten.

A baloldal a bukott és káros ideológiáját próbálja meg újracsomagolva eladni

Itthon2019.09.16, 11:59

Jól látszik, hogy egyre több ember élvezi a növekedés gyümölcseit, az Innovációs és Technológiai Minisztérium feladatai a közös jövőnkről szólnak, hiszen mi, magyarok a jövő nyertesei szeretnénk lenni. Ezen kell dolgoznom nekem is - minderről Schanda Tamás, az ITM újonnan kinevezett parlamenti államtitkára beszélt az Origónak adott interjúban. 

Fontos határidő jár le hétfőn az egyetemistáknak

Gazdaság2019.09.14, 10:12

Aki szeptember 16-ig, hétfőig igényli a diákhiteleket, annak október 15-ig utalja a Diákhitel Központ a kért összeget. Fontos dátum ez, hiszen azoknak, akik határidőben benyújtják az igénylést, a Diákhitel Központ október 15-én átutalja a számlájukra a szabadfelhasználású Diákhitel1 összegét, illetve az önköltséges hallgatók esetében szintén október 15-ig átutalásra kerül a megadott összegű képzési díj a felsőoktatási intézmények számára.

Palkovics László: Sikerült függetlenebbé tenni a magyar gazdaságot

Itthon2019.08.28, 18:11

A felsőoktatás hatékonyságának a növelését nevezte meg egy szerdai háttérbeszélgetésen az egyik legfőbb célnak Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője, akinek a tárcája alá kerül ennek a területnek a felügyelete szeptember 1-től. A miniszter szólt arról is, hogy a magyar gazdaság esetleges lassulása ellen hathat, hogy az itthoni német cégek nem terveznek leépítést, a debreceni BMW-gyár építését pedig felgyorsítják.

Akciós a YouTube-előfizetés a felsőoktatásban tanulók számára

Techbázis2019.08.15, 14:59

Magyarországon is elérhetőek a kedvezményes Music és Premium csomagok.

Erősödött a vállalkozások és a felsőoktatás k+f tevékenysége

Gazdaság2019.07.12, 06:27

A szakpolitikai várakozásoknak megfelelően 2018-ban jelentősen nőttek a magyar szereplők k+f ráfordításai, amiben fontos szerepet játszik a 2014-ben kidolgozott KFI stratégia megvalósítása, az elmúlt évek sikeres felsőoktatási politikája, a nagy volumenű állami támogatási programok. A k+f ráfordítások hatékonyabb hasznosulásához ugyanakkor további lépések szükségesek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Százezreket érhetnek a jó jegyek a felsőoktatásban

Itthon2019.05.30, 13:01

Akár havi százezer forintot is „kereshetnek” a hallgatók a magyar felsőoktatásban, ha szorgalmasan tanulnak, a tanulmányi ösztöndíjak ugyanis egyes intézményekben elérik a 300-500 ezer forintot félévenként – olvasható a Magyar Nemzet azzal kapcsolatban készült és csütörtökön ismertetett körképében, hogy több mint 11 év után februárban 119 ezer forintról 128 500 forintra emelkedett, 2020-ban pedig 166 ezerre nő a hallgatók után járó állami támogatás.

Iszlamista főiskolát nyitnak Belgiumban

Nagyvilág2019.05.09, 11:40

Megnyithatja kapuit Belgium első számú iszlamista felsőoktatási intézménye Grenk városában szeptember elsején. Az iskola megnyitásával nem mindenki ért egyet, az Új Flamand Szövetség képviselője nemzetbiztonsági vizsgálathoz kötné az iskola működésének engedélyeztetését – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Megjelentek az új kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer első pályázatai

Gazdaság2019.04.05, 09:04

Megjelentek az új kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer első pályázatai. Az új konstrukciók közül elsőként az OTKA kutatói kiválósági pályázatok felhívásait írta ki a hivatal.

Február 15-ig lehet utoljára nyelvvizsga nélkül egyetemre jelentkezni

Itthon2019.02.12, 14:50

Péntekig lehet jelentkezni a szeptemberben induló egyetemi és főiskolai szakokra, ráadásul ez az utolsó év, hogy nyelvvizsga nélkül is be lehet adni a jelentkezést. 2020-tól ugyanis már kötelező lesz legalább egy középfokú nyelvvizsga a felvételihez, ezért érdemes megfontolni a jelentkezést nemcsak a most érettségizőknek, hanem azoknak is, akik esetleg munka mellett szeretnék továbbképezni magukat, esetleg karrierváltáson gondolkodnak.

Ki sem találná, hány évesen nyitunk először bankszámlát

Gazdaság2019.02.04, 15:53

Hazánkban a felsőoktatási hallgatók fele már 17 éves korára rendelkezik saját bankszámlával – derül ki a Budapest Bank fiatalokat célzó reprezentatív kutatásából. A többség használ digitális banki szolgáltatásokat, és nyitott az újításokra. Pénzügyeiket aktívan kézbe veszik: 91 százalékuk vállal munkát valamilyen rendszerességgel, és 56 százalékuk minden hónapban félre tud tenni 10 és 25 ezer forint közötti összeget. Az első munkahelyen átlag 211 ezer forintos nettó kereset az elvárás.

A kormány célja a felsőoktatás teljesítményelvű átalakítása

Itthon2019.01.24, 14:51

A magyar kormány célja a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számának növelése, a felsőoktatás teljesítményelvű átalakítása, a kutatói utánpótlás megerősítése, továbbá, hogy a diákok versenyképes tudást szerezzenek - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára.

420 ezres fizetéssel számolhat, aki ezen a szakon végez

Gazdaság2019.01.22, 08:02

Többezer informatikus hiányzik a hazai piacról, így aki ezt a szakot választja, annak biztos a megélhetés és kihívásokkal teli munka várja. Hogy mivel foglalkozik valójában egy programtervező informatikus, mennyi a kezdőbére és mi a különbség két eltérő intézmény azonos képzése között? Ennek jártunk utána az Educatio oktatási szakkiállításon.

Ekkora fizetéssel indulnak a turizmus-vendéglátás szakon végzettek

Gazdaság2019.01.21, 10:57

Mivel foglalkozik valójában egy turizmus-vendéglátás szakon végzett pályakezdő? Mennyi a kezdőbére? És mi a különbség két eltérő intézmény azonos képzése között?

Brutális: 400 ezres is lehet a kezdőbér ebben a szakmában

Gazdaság2019.01.19, 19:12

Mivel foglalkozik valójában egy gépészmérnök szakon végzett pályakezdő? Mennyi a kezdőbére? És mi a különbség két eltérő intézmény azonos képzése között?

Ebben a szakmában már 270 ezer forint az átlagbér - videó

Gazdaság2019.01.19, 17:56

Mivel foglalkozik valójában egy ápolás és betegellátás szakon végzett pályakezdő? Mennyi a kezdőbére? És mi a különbség két eltérő intézmény azonos képzése között?

Ezért csapnak le azonnal a kereskedelem- és marketingdiplomásokra

Gazdaság2019.01.18, 15:04

Mivel foglalkozik valójában egy kereskedelem és marketing szakon végzett pályakezdő? Mennyi a kezdőbére? És mi a különbség két eltérő intézmény azonos képzése között?

Több mint 300 felsőoktatási fejlesztés valósul meg 280 milliárdból

Itthon2019.01.15, 15:51

Több mint 300 felsőoktatási fejlesztési projekt valósul meg 33 intézményben, több mint 280 milliárd forint értékben - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium fejlesztéspolitikai kommunikáció összehangolásáért felelős miniszteri biztosa Pécsett, a tárca által indított országos roadshow első állomásán.

A legnépszerűbb szakon 350 ezres az átlagbér

Gazdaság2019.01.14, 11:40

Évek óta erre a szakra jelentkeznek a legtöbben. Tavaly például összesen 8861 diák, viszont csak egyharmadukat vették fel. De mivel foglalkozik valójában egy gazdálkodási és menedzsment szakon végzett pályakezdő? Mennyi a kezdőbére? És mi a különbség két eltérő intézmény azonos képzése között?

Tischler Petra Michelin-csillagos sous chefet is bevetik - videó

Gazdaság2019.01.11, 12:47

Tischler Petrát – aki korábban a Michelin-csillagos Costes Downtown sous séfje volt – veti be a Budapesti Gazdasági Egyetem, az Educatión. A Corvinus virtuális valósággal mutatja be intézményét, míg a Debreceni Egyetem egész hallgatói arzenálját felvonultatja, hogy minden érdeklődő diáknak válaszolni tudjanak.

Ezzel a három kérdéssel menjen ki Educatióra - videó

Itthon2019.01.10, 08:14

50 ezer diákot és szüleiket várják a szombatig az Educatión. De milyen kérdésekkel érdemes készülni a rendezvényre, amiből eldől, hogy merre érdemes továbbtanulni? Horváth Dávid felsőoktatási felvételi sorozatot indított. Videójából kiderül, mire érdemes rákérdezni és honnan tudni, ha egy egyetemi képviselő nincs képben a saját szakjával.

Nagy emelést kapnak az egyetemi hallgatók

Itthon2018.12.15, 10:54

Jelentősen nagyobb ösztöndíjat és állami támogatást kaphatnak 2020-tól a felsőoktatás hallgatói. Az emelés két lépésben történik meg, 2020-tól több mint 166 ezer forint lesz a hallgatói normatíva.

Nem szűnik meg a felsőoktatásban az ingyen tanulás lehetősége

Itthon2018.10.09, 16:07

Az államilag finanszírozott helyek a légből kapott híresztelésekkel szemben nem szűnnek meg a hazai felsőoktatásban, a kormány az ingyenes tanulás lehetőségét a teljes intézményrendszerben tartósan meg kívánja őrizni - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A Corvinuson indult modellt az egész felsőoktatásra ki kell terjeszteni

Itthon2018.10.06, 13:59

A Corvinus Egyetem új működési folyamatát az egész magyarországi felsőoktatásra szükséges kiterjeszteni - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Pécsett, a HÖOK közgyűlésén.

Az innovációs és technológiai miniszter lesz a Corvinus Egyetem fenntartója

Itthon2018.09.26, 07:45

Az innovációs és technológiai miniszter gyakorolja októbertől a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) fenntartói jogait, a felsőoktatási intézmény új működési modelljének előkészítése céljából – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból.

Meghirdették az újabb diplomamentő programot

Itthon2018.08.26, 18:51

Meghirdették a felsőoktatásban végzettek számára szükséges nyelvvizsga megszerzését segítő újabb diplomamentő programot.

Megvannak a pótfelvételi ponthatárai

Itthon2018.08.24, 14:15

Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárokat. A 7840 pótfelvételiző közül 5445-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben.

Hatalmas roham indult az albérletekért

Gazdaság2018.08.07, 16:44

Az albérletszezon minden évben hagyományosan a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével pörög fel Budapesten és az egyetemi városokban. A fiatal diákoknak pedig idén sem lesz könnyű helyzete, hiszen ismét óriási drágulásra számíthatnak.

Nem sikerült az egyetemi, főiskolai felvételi? – Ne add fel!

Archívum2018.07.26, 09:14

Szerdán hirdették ki a felvételi ponthatárokat, ami sok jelentkező életében jelentett komoly töréspontot. Ha nem vettek fel, a csalódás érzése természetes, de ne feledd, az élet nem áll meg. Még számtalan egyéb lehetőség áll előtted, melyből négyet most meg is mutatunk.

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi pontszámokat

Itthon2018.07.25, 23:07

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi pontszámokat. Összesen 108 ezren jelentkeztek egyetemre és főiskolára.

Kevesen tervezik megtakarításból finanszírozni a továbbtanulást

Gazdaság2018.07.24, 11:16

Több tízezer hallgató kezdheti meg a tényleges felkészülést az egyetemi vagy főiskolai tanulmányaira, miután július 25-én kihirdetik a hivatalos felvételi ponthatárokat. A továbbtanulással járó tandíj-, szállás- és egyéb költségek azonban komoly kihívást jelenthetnek a szülőknek.

Idén mintegy 108 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra

Itthon2018.07.24, 08:30

Mintegy 108 ezren jelentkeztek valamelyik felsőoktatási intézménybe - mondta Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Szerdán hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási ponthatárokat

Archívum2018.07.22, 05:39

Szerdán este 8 órakor hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyek hagyományosan elsőként a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők. Idén közel 108 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, a diákoknak a fővárosban és az ország több városában ponthatárváró rendezvényeket tartanak.

A hallgatók harmada dolgozik a tanulás mellett

Itthon2018.07.19, 07:35

A felsőoktatásban tanulók fele a családtól kapja bevételének nagyobb részét, körülbelül harmaduk döntően saját keresetére támaszkodik.

Már keresik az albérletet az egyetemisták, hamarosan jönnek a ponthatárok

Archívum2018.07.17, 14:02

Jövő héten tudják meg a frissen érettségizettek, hogy melyik felsőoktatási intézményben tanulhatnak tovább. Bár a ponthatárokat még nem tudják, máris keresik az albérleteket. Sietni nem érdemes, de nem árt a megfontoltság. 

Európai felmérésekben is jól teljesít a magyar felsőoktatás

Itthon2018.07.07, 10:01

Az Európai Unió (EU) által végzett nemzetközi hallgatói felmérés alapján a magyar hallgatók az európai átlagnál elégedettebbek a felsőoktatás színvonalával és szervezettségével. A diákok több mint kétharmada jónak tartja a hazai intézmények infrastrukturális körülményeit is - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Csúnyán lepontozták diákjai Tordai Bencét, nagyon rossz tanárnak tartották

Itthon2018.06.16, 09:17

„Csak a kitartóak bírták szusszal”- többek között így értékelték a Metropolitan Egyetem korábbi hallgatói Tordait.

Balog Zoltán: Kétezerrel nőtt a felsőoktatásba jelentkezők száma

Itthon2018.03.29, 13:23

Kétezerrel nőtt idén a felsőoktatásba jelentkezők száma - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.

Minden lépését követi az egyetem, de ennek haszna is lehet

Techbázis2018.03.17, 17:16

Az Arizonai Egyetem a hallgatóknak kiadott kártyákat követve, és azokat egyéb adatokkal társítva egy olyan rendszert alakított ki, ami képes megjósolni, hogy egy hallgató tervezi-e elhagyni az egyetemet. A cél alapvetően jónak tűnik, de persze az ilyen szintű megfigyelés komoly kérdéseket is felvet.

40 százalékkal emelkedik a felsőoktatási szociális ösztöndíjak keretösszege

Itthon2018.03.09, 11:22

Mintegy 40 százalékkal emelkedik a felsőoktatási szociális ösztöndíjakra fordítható keret szeptembertől - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten. A tárcavezető megállapodást írt alá a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) a szervezet Jövőkép programjáról.

Ezeken az egyetemeken nagyon erős az ipar és felsőoktatás kapcsolata

Itthon2018.02.15, 08:14

Fontos és nélkülözhetetlen az ipar és felsőoktatás párbeszéde. Az igények lekövetése, a duális képzések kialakítása, fejlesztése. Az Educatio oktatási szakkiállításon ilyen képzésekről kérdeztünk egyetemi vezetőket. Míg a Budapesti Gazdasági Egyetemen a vállalati szereplők szerves részei a képzésnek, addig a Neumann János Egyetem elsők között indított duális felsőoktatási képzést, de kiemelendő a Soproni Egyetemen országos szinten egyedülálló ipari termék- és formatervező szakja.

Megérkeztek az idei első emelt fizetések a felsőoktatási dolgozókhoz

Itthon2018.02.10, 10:25

Megérkeztek az idei első, újabb öt százalékkal megemelt fizetések a felsőoktatásban dolgozóknak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára szombaton az MTI-nek.

Megjelent a felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése

Itthon2018.01.31, 15:51

Megjelent a felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése.

Tényleg az informatikusok keresnek a legjobban?

Gazdaság2018.01.20, 13:11

A felsőoktatási intézményekben tanuló diákok kezdőbérre vonatkozó igényei az elmúlt években sokszor messze álltak a valóságtól. Azonban a trend megfordulni látszik, mert a Educatio oktatási kiállításon megkérdezett hallgatók többsége tisztában van azzal, hogy mik a piaci viszonyok, illetve mekkora kezdőfizetésre számíthat frissdiplomásként. Természetesen mindig vannak optimisták, de a legnépszerűbb szakok hallgatói reálisan látják a jövőt.

Közeledik a felvételi, ezeken a szakokon lehet a legjobban keresni

Gazdaság2018.01.19, 21:01

A 18. Educatio kiállítást január 18-20. között tartják Budapesten. A diákok itt tájékozódhatnak arról, mekkora kezdőbérre számíthatnak az adott szakokon. Az Origo utánajárt annak, hogy a legnépszerűbb szakok közül melyik kecsegtet a legnagyobb fizetéssel. Kiderül az is, hogy a diákok a korábbi évekkel ellentétben, egyre reálisabban látják, mennyi pénzre számíthatnak frissdiplomásként.

Újabb béremelés a felsőoktatásban

Gazdaság2018.01.03, 12:42

Januártól újabb öt százalékkal emelkedik az állami fenntartású felsőoktatási intézményekben foglalkoztatott oktatók, kutatók és tanárok garantált illetménye - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ma.

Egyre több a diplomás

Itthon2017.12.28, 08:15

Jelentősen emelkedett a diplomázók száma az országban, több mint kétezerrel többen szereztek diplomát 2016-ban, mint 2010-ben. Míg 7 évvel ezelőtt kevesebb, mint 66 ezren végeztek valamilyen felsőfokú képzésen, addig ez a szám a legutóbbi tanévben a legfrissebb adatok szerint meghaladta a 68 100-at - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Horváth Zita: A fő cél a magyar egyetemek nemzetközi versenyképessége

Itthon2017.12.04, 10:31

A kormányzat fő célja, hogy a magyar egyetemek is versenyképesek legyenek a nemzetközi felsőoktatási piacon – egyebek mellett erről is beszélt Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár a Magyar Időknek.

A diploma bukhat ezen a fontos dátumon

Itthon2017.11.06, 07:25

Kevesebb mint egy évük maradt a diploma megszerzésére azoknak a hallgatóknak, akik 2005 előtt kezdtek el egyetemre vagy főiskolára járni, és bár megszerezték az abszolutóriumot, még nem államvizsgáztak le - írja hétfői számában a Magyar Hírlap.

Elkezdődött a keresztféléves felvételi

Itthon2017.10.15, 16:07

Vasárnaptól lehet jelentkezni a jövő februárban induló keresztféléves felsőoktatási képzésekre. A jelentkezők november 15-ig dönthetik el, hogy melyik egyetem vagy főiskola milyen képzésén szeretnének továbbtanulni – közölte az Oktatási Hivatal (OH) az MTI-vel.

Módosítja a felsőoktatási törvényt a kormány

Itthon2017.10.13, 15:36

Benyújtotta a kormány a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítását. Az egyre fokozódó, minden jogi alapot nélkülöző nyomásgyakorlás ellenére a kormány kitart azon meggyőződése mellett, hogy a magyar jogszabályok mindenkire kötelezőek, még az amerikai Central European Universityre is - jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter.

Teljesíthetőek a felsőoktatási törvény rendelkezései

Itthon2017.09.20, 10:15

A McDaniel College lehet az első Európai Unión kívüli felsőoktatási intézmény, amely teljesíti a módosított nemzeti felsőoktatási törvény rendelkezéseit, ez pedig azt jelenti, hogy a jogszabály rendelkezései teljesíthetőek és végrehajthatóak - mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára az Országgyűlésben.

A Semmelweis Egyetem lett a legjobb magyar felsőoktatási intézmény

Itthon2017.09.06, 12:07

A THE friss világrangsorában a Semmelweis Egyetem lett a legjobb magyar felsőoktatási intézmény. A listán hét magyar, összesen pedig több mint ezer egyetem szerepel.

Modern campust adtak át Budapesten

Itthon2017.08.30, 11:54

Átadták a Budapesti Gazdasági Egyetem új campusát a VIII. kerületi Berzsenyi Dániel utcában szerdán.

Kiderültek a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárai

Itthon2017.08.25, 17:22

Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárokat a www.felvi.hu oldalon péntek délután. A 7364 pótfelvételiző közül 5097-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben.

Ma hozzák nyilvánosságra a ponthatárokat

Itthon2017.08.25, 04:56

Ma hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait, eldől, hogy ki került be az általa megjelölt képzésre.

A kormány válasza a Velencei Bizottságnak a felsőoktatási törvényről

Itthon2017.08.12, 08:43

A kettős mércét nem szabad elfogadni, a törvényeknek Magyarországon minden felsőoktatási intézményre vonatkozniuk kell, így a Soros-egyetemre és más egyetemekre is – írja közleményében a Kormányzati Kommunikációs Központ, miután a kormány megvizsgálta a Velencei Bizottság véleményét a felsőoktatási törvény módosítása ügyében. A kormány egyébként már több felsőoktatási intézménnyel is sikeresen megállapodást kötött.

A hallgatók alig több mint ötöde tanul nyelvet a felőoktatási intézményében

Itthon2017.08.01, 04:50

Az egyetemisták alig több mint ötöde tanult valamilyen nyelvet a felsőoktatási intézmények keretein belül a 2016-2017-es tanévben - közölte a Magyar Nemzet keddi számában az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva.

A duális képzés a fiatalok elhelyezkedését segíti

Itthon2017.07.31, 10:24

A felsőoktatási duális képzés a gyakorlat megszerzését segíti, így a diploma átvétele után a fiataloknak szinte már nem is kell állást keresniük, hiszen annál a cégnél helyezkednek el, ahol a képzésben is részt vettek - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi s Iparkamara (MKIK) elnöke az M1 aktuális csatornának.

Több egyetemistát vettek fel, mint tavaly

Itthon2017.07.27, 11:17

Idén kevesebben, mintegy 105 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly. Viszont több új hallgatót vettek fel az egyetemek. Az új hallgatók pontos száma még nem ismert- mondta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke, Gulyás Tibor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Átalakul a hazai gazdaságtudományi felsőoktatás

Gazdaság2017.07.03, 16:37

Az elmúlt évek piaci folyamatai és az intézményi szerkezet kormányzati korrekciói mellett, az ELTE erőteljes megjelenése, néhány kisebb egyetem gyors növekedése, valamint megjelenő speciális képzési profilok alapvetően rajzolják át a hazai gazdaságtudományi felsőoktatás (tér)képét. Jelentős mozgás várható az oktatói körben is, az oktatói minőség meghatározó tényező lehet. Figyelni kell a trendeket, mert a ma belépők diplomájának az értékét a képzőhely évekkel későbbi piaci megítélése határozza majd meg.

Már csak néhány napig lehet diákhitelt igényelni

Gazdaság2017.05.09, 16:09

Még hét napig, május 15-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket a diákhitelre jogosult hallgatók. Aki kifut a határidőből, legközelebb csak a 2017/2018-as őszi tanévben juthat pénzhez.

Visszavonják hat külföldi egyetem engedélyét

Itthon2017.04.23, 13:03

A külföldi oktatási intézmények működési engedélyének felülvizsgálata során az Oktatási Hivatal hat esetben visszavonja az engedélyt. Olyan képzésekről van szó, amelyeken már nem tanul hallgató, illetve megszűnt vagy meg fog szűnni a külföldi és a magyarországi egyetem együttműködése.

Élőláncos tiltakozás a CEU-nál

Itthon2017.04.04, 21:33

Élőláncos tiltakozást tartottak kedden délután a CEU (Central European University) budapesti épülete előtt az Oktatási Szabadságot elnevezésű független diákszervezet szervezésében.

Kósa: Ezt a jogi kiskaput be kellett zárni

Itthon2017.04.04, 15:41

A magyar felsőoktatás védelmével indokolta a felsőoktatási törvény külföldi egyetemeket érintő módosítását Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. Az ellenzéki pártok közül az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul, míg a DK népszavazást kezdeményez. 

Megszavazták a felsőoktatási törvény módosítását

Itthon2017.04.04, 21:07

Kivételes eljárásban tárgyalta, majd 123 igen szavazat mellett elfogadta az Országgyűlés a felsőoktatási törvénynek azt a módosítását, amely alapján a jövőben akkor működhetne oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. A külföldi egyetemek ügyében javasolt törvénymódosítás Magyarország, a magyarok érdekeit szolgálja, az új szabályok betarthatóak, "jogokat biztosítanak, és nem előjogokat" – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a javaslat összevont vitáját megnyitó expozéjában, az Országgyűlésben.

Már nincsenek "nagy hullámzások" a felsőoktatásba jelentkezőknél

Itthon2017.04.03, 09:31

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főizgatója szerint a felsőoktatásban véget ért a "nagy hullámzások" időszaka, 2012-2013 óta csak kisebb mozgások vannak a felsőoktatásba jelentkező számát és a helyeket illetően.

Debreceni rektorhelyettes: a szabályoknak mindenkire vonatkozniuk kell

Itthon2017.04.01, 15:24

Azt szeretnék, ha a felsőoktatásban is egyenlő feltételekkel indulnának az egyetemek – ezt mondta Bartha Elek, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese az egyetem honlapjának. Azt is mondta, most tudta meg és meglepte, hogy a CEU és a Közép-európai Egyetem nem ugyanaz az intézmény. A videót a TV2 hírműsora, a Tények vette észre.

Folytatódik a vita a CEU-ról

Itthon2017.03.31, 16:54

A külföldi felsőoktatási intézmények működését érintő javaslat miatt a Magyar Rektori Konferencia összehívja a felsőoktatási kerekasztalt. A HÖOK szerint időszerű a külföldi egyetemekkel foglalkozni. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma azt kéri, ne korlátozzák a CEU működését.

Idén 106 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba

Itthon2017.03.30, 12:06

A csaknem 106 ezer jelentkező közül a legtöbben, mintegy 71 ezer diák alapképzésre adott be kérelmet, a legnépszerűbb terület alapképzésben és osztatlan mesterképzésben a gazdaságtudományok voltak.

Államközi szerződésre lesz szükségük a külföldi egyetemeknek

Itthon2017.03.29, 18:26

A jövőben akkor működhetne oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik, ezt mondta sajtótájékoztatóján Palkovics László oktatási államtitkár. A CEU rektora azt mondta: az egyetem nem zár be. Az MTA elnöke pedig azt mondta, hogy közvetítene a felek között.

Elsöprő szavazati aránnyal választották újra a debreceni rektort

Itthon2017.02.27, 15:13

Több piaci bevételt, önfenntartó egyetemet és egy 15., az állatorvosi kar alapítását tűzte ki célul. Ha a fenntartó is támogatja, akkor Szilvássy Zoltán lesz a leghosszabb időn át regnáló rektora a Debreceni Egyetemnek - írja az unideb.hu.

Még éjfélig jelentkezhet, ha szeptembertől egyetemre menne

Itthon2017.02.15, 08:16

Ma éjfélig lehet jelentkezni a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre. A kérelmeket kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani.