fegyelmi eljárás

címke rss

Felfüggesztették a fővárosi ügyészségi szóvivőt

Itthon2008.01.21, 14:40

Hétfőn fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el Varga Gergely ügyészségi szóvivővel szemben Ihász Sándor fővárosi főügyész. Ezzel együtt Vargát felmentették szóvivői pozíciójából. Varga ellen a Deport-´56 nevű szervezet is feljelentést tett a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatalnál. Varga a 2006 szeptemberében történt rendőri bántalmazások ügyében indított eljárás tavaly szeptemberi tárgyalása után azt állította: tudja, hogy kik voltak a rendőr tettesek, de nem ők ülnek a vádlottak padján.

ORFK: Szakszerűtlen volt a nyíregyházi rendőri fellépés

Itthon2007.10.01, 21:43

Szakszerűtlennek minősítette a szeptember 22-ei Nyíregyháza-Debrecen bajnoki labdarúgó-mérkőzés rendőri biztosításának, illetve az intézkedéseknek egy részét az országos rendőrfőkapitány. Bencze József hétfőn fegyelmi eljárás lefolytatására utasította a megyei kapitányt.

Főrendőrök is felelnek az iratlopásért

Itthon2007.09.10, 15:56

Főrendőrök is megüthetik a bokájukat a Nemzeti Nyomozó Irodánál történt iratlopási ügyben. Lezárult ugyanis az ORFK által indított vizsgálat, és négy ember ellen fegyelmi vizsgála indult, köztük hárman vezető beosztású rendőrök.

Figyelmeztetéssel zárult Gergényi fegyelmije

Itthon2007.09.10, 14:55

Figyelmeztetésben részesült a volt budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter annak a fegyelmi eljárásnak az eredményeként, amely vitatott szerződések miatt indult. Gergényi még pár napja is a jóhiszeműségét hangoztatta, a fegyelmi határozat ellen azonban nem élt panasszal.

Fegyelmi indult Gergényi ellen

Itthon2007.08.25, 20:45

BRFK-s szerződésekkel kapcsolatban felmerült hiányosságok miatt indult fegyelmi eljárás Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány ellen. Erről Szabadfi Árpád országos rendőrfőkapitány-helyettes számolt be szombaton, de azt nem közölte, milyen szerződésekről van szó.

Felfüggesztették a fóti polgármestert

Itthon2007.08.21, 18:53

A megyei bíróság jóváhagyta a fóti képviselő-testület döntését, így ismét felfüggesztették a város polgármesterét, Szent-Iványi Gézát az ellene indított fegyelmi eljárás időtartamára. Az önkormányzati képviselők többsége szerint a városvezetőnek gyanús ügyletei vannak, a polgármester viszont továbbra is állítja, politikai játszma áldozata.

Fizetnek a bombával fenyegető egyetemisták

Itthon2007.01.24, 15:50

Pénzbüntetésre ítélte a bíróság azt a két debreceni egyetemistát, akik másfél éve úgy akarták megúszni a vizsgát, hogy robbantással fenyegetőztek. Az egyetem fegyelmi eljárást és polgári pert is indít.

Nem büntették meg a fővárosi tűzoltóparancsnokot

Itthon2007.01.24, 16:19

Jogsértés hiányában nem marasztalta el a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottsága Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnokot a a három tűzoltó halálát okozó műegyetemi tűzért. Egyben megszüntették a vele szemben indított fegyelmi eljárást is.

Három rohamrendőrt vonnak felelősségre

Itthon2006.12.06, 21:36

Három rendőr ellen tett feljelentést a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) parancsnoka az október 23-i rendőri intézkedések miatt; két ügyben büntető feljelentést tett, egy esetben pedig fegyelmi eljárást rendelt el a REBISZ állományába tartozó rendőrök ellen.

Felfüggesztették állásából a vérfertőzésért elítélt orvost

Itthon2006.10.20, 19:25

Azonnali hatállyal felfüggesztették állásából a tatabányai kórház vérfertőzésért első fokon elítélt gyermekorvosát, visszavonták vezetői megbízását, és fegyelmi eljárást indítottak ellene.

Fegyelmi járhat a tűzoltók haláláért

Itthon2006.09.13, 19:29

Akadtak szakmai hibák és szabálytalanságok, de az okok csak együttesen vezethettek a bekövetkezett tragédiához - állapította meg az országos katasztrófavédelem vizsgálati jelentése a műegyetemi pincetűzről. A jelentés alapján fegyelmi eljárások is indulhatnak, erről azonban csak később dönt a fővárosi tűzoltóság.

Fegyelmi indult Budavár polgármestere ellen

Itthon2006.08.10, 18:25

Korlátozta jogait és fegyelmi eljárást indított Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester ellen a budavári testület. A testület azzal vádolja a polgármestert, hogy felhatalmazás és tájékoztatás nélkül adta ki 90 évre a Várbazárt egy cégnek. Az erről szóló híreket Katona Kálmán, az MDF fővárosi képviselője is megerősítette. A polgármester szerint lejárató kampányt indítottak ellene.

Fegyelmi a fagyis műtehén miatt

Itthon2006.07.12, 14:29

Visszavonta a kerületi polgármester a tehénparádé szervezőinek a Szent István térre kiadott közterület-használati engedélyét, s fegyelmi eljárást is indított a kerületi közterület-hasznosítási társulás igazgatójával szemben, mivel az engedélyeztetés előtt nem egyeztettek a Szent István-bazilika plébánosával. Az egyik, a bazilika elé kihelyezett műtehenet néhány napja megrongálták, az állítólagos tettesek ezt azzal indokolták, hogy "a tehén ott jelentett problémát abban a kontextusban".

Nem volt jogsértő a fideszes évértékelő

Itthon2006.01.11, 11:41

A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete kedden határozatot fogadott el arról, hogy a városházán tartott december 22-i fideszes rendezvény kapcsán nem indokolt fegyelmi eljárás lefolytatása, mivel nem történt jogsértés.

Nem tilthatják a punkfrizurát az iskolák

Itthon2005.08.15, 08:07

Az oktatási jogok biztosához fordult egy gimnazista fiú, mert az iskolaigazgató fegyelmi eljárást akart indítani ellene hosszú haja miatt - írja a Népszabadság. Az igazgató megtiltotta a hosszú haj viselését iskolájában, pedig a hatályos jogszabályok kimondják: az iskolák nem szólhatnak bele a diákok öltözködési szokásaiba.

Ügyészeket vádol a letartóztatott rendőr

Itthon2005.08.10, 17:25

Vezető ügyészeket vádol az a miskolci rendőr, akit vesztegetés miatt tartóztattak le. A Borsod megyei ügyészségen azonban nincs belső vizsgálat, és egyik vezető ellen sem indítottak fegyelmi eljárást a rendőr feljelentése után.

Hivatalvesztéssel sújtották az ukrajnai főkonzult

Itthon2005.04.25, 17:08

A Külügyminisztérium berendelte állomáshelyéről az ungvári magyar főkonzulátus vezetőjét, és fegyelmi eljárást követően hivatalvesztéssel sújtotta. A vizsgálat megállapította, hogy a misszióvezető vétkesen megszegte köztisztviselői kötelezettségét. A fegyelmi eljárásának oka valószínűleg anyagi visszaélés.  

Felfüggesztették a részeg rendőrt

Itthon2005.03.27, 10:59

Felfüggesztették és fegyelmi eljárást indítottak egy ittas rendőr ellen Budapesten. A rendőr úgy bukott le, hogy ellenőrzést végeztek a főkapitányság szolgálati helyein, hogy kiszűrjék az alkoholfogyasztókat.

Káros volt gondolkodni a seregben

Itthon2004.11.22, 14:08

Szűcs Mihály alezredes éveken át publikációkkal, levelekkel, beadványokkal, alkotmánymódosítási koncepcióval és országos meggyőző kampánnyal küzdött a hadkötelezettség ellen. Többször indítottak ellene ezért fegyelmi eljárást. A sorozást most novemberben eltörölték. Szűcs az [origo]-nak adott interjújában a sorozás elleni harc felidézése mellett tönkretett életekről, kidobott milliárdokról és a politikusok rövidlátásáról is beszélt.

Csak írásbeli figyelmeztetés járt a betegcseréért

Itthon2004.09.10, 12:08

Négy kórházi dolgozó kapott írásbeli figyelmeztetést a szegedi végzetes betegcsere ügyében - írja a Délmagyarország. A lap szerint az ügyeletvezető adjunktus ellen megszüntették a fegyelmi eljárást, ügyét a megyei orvosi kamara vizsgálja tovább. A kórház fegyelmi tanácsa szombaton jelenti be hivatalosan, hogy milyen döntést hozott a betegcsere ügyében.

Fejmosás és megbánás a szegedi koponyaműtét miatt

Itthon2004.07.20, 17:36

Remélem, tanultak az esetből - dorgálta az ügyeletvezető adjunktus a szegedi kórház dolgozóit, akik július 3-án műszakban voltak, mikor tévedésből szállítottak agyműtétre egy idős férfit, aki később emiatt elhunyt. A kórházban végzett, a Délmagyarország című újság által közölt vizsgálati jegyzőkönyvek szerint sorozatos mulasztások vezettek a tragikus beteghalálhoz. Sem a beteghordók, sem az ápolók, sem a radiológusok, sem az ügyeletvezető nem járt el kellő alapossággal, így fordulhatott elő, hogy tévedésből elcserélték a két, egymásra egyáltalán nem hasonlító beteget a szegedi klinikán. Hét ember ellen indulhat fegyelmi eljárás.

A hatóságok miatt ült négy hónappal tovább egy férfi

Itthon2004.06.16, 12:02

Büntetésénél négy hónappal tovább tartottak börtönben egy férfit. A túlültetés oka, hogy a bíróság késve foglalta összbüntetésbe a férfi által elkövetett bűncselekményeket, a büntetés-végrehajtási intézet pedig nem helyezte szabadlábra, amíg meg nem kapta a jogerős bírósági döntést. A férfit annak ellenére nem engedték szabadon, hogy a jogszabályokból nyilvánvaló volt, már rég szabadulnia kellett volna. Tavaly összesen 23 hasonló eset történt az országban, de mindössze két fegyelmi eljárás indult.

Nem indul fegyelmi Grespik ellen a zsidózásért

Itthon2004.04.06, 13:21

Az alkotmányra hivatkozva nem indít fegyelmi eljárást Grespik László ellen a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. Az ügyvéd ellen azért éltek panasszal, mert egy tárgyaláson a bíró zsidó származására kérdezett rá. A döntés nem jogerős. Az ügyvédi kamara elnöksége ugyanakkor közleményben elhatárolódott Grespik véleményétől.

Fegyelmit indít a Fidesz a XI. kerületi polgármester ellen

Itthon2003.10.15, 18:59

A Fidesz fegyelmi eljárást kezdeményez Molnár Gyula XI. kerületi szocialista polgármester ellen - közölte szerdán a kerület Fidesz-frakciójának vezetőhelyettese, aki szerint a polgármester az augusztus végén átadott Fecskeházzal kapcsolatban több törvénysértést követett el.

Sikkasztási ügy miatt szakad a koalíció Terézvárosban

Itthon2003.08.29, 15:41

Péntek délelőtt gyakorlatilag szétszakadt a terézvárosi MSZP-SZDSZ koalíció egy 120 milliós sikkasztási ügy miatt. A szabad demokraták kezdeményezésére ugyanis egy csütörtök késő esti testületi ülésen döntöttek arról, hogy fegyelmi eljárást indítanak a szocialista alpolgármester, Fürst György ellen, hogy tisztázzák felelősségét egy sikkasztási ügyben. Az SZDSZ előterjesztése után pénteken Verók István polgármester (MSZP-SZDSZ) magához vonta Rabin László SZDSZ-es alpolgármester összes hatáskörét. A testületi ülést megelőzően Fürst György ugyanis azt írta a helyi szabad demokratáknak: amennyiben az SZDSZ által készített előterjesztéseeket ...

Több dolgozó ellen indul eljárás a K&H Equities-nél

Itthon2003.08.04, 16:21

A K&H Bank igazgatósága hétfői ülésén a belső vizsgálat eddigi eredményei alapján megállapította, hogy a brókerbotrányban Kulcsár Attilán kívül más dolgozó is érintett a K&H Equities-nél. Az igazgatóság fegyelmi eljárást indított.

Tizenöt éven át sikkaszthattak az Eurostatnál

Gazdaság2003.07.10, 08:52

Az Európai Bizottság fegyelmi eljárást indított az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat korábban lemondott főigazgatója, Yves Franchet, és két aligazgató ellen, akik a vádak szerint az elmúlt 15 éven keresztül mesterségesen földuzzasztott számlázási technikával a tényleges költségeken túl különpénzekhez juttatták a szerződő partnerek kis körét.

Kiképezik a lakásmaffia ellen az ügyvédeket

Itthon2003.06.10, 11:03

Aláírások, okmányok valódiságának megállapítására tanfolyamot szerveznek az ügyvédeknek, hogy ne válhassanak a lakásmaffia áldozataivá. Ugyanakkor arra is volt példa, hogy az ügyvédek segítették a lakásmaffiát: a fővárosban jelenleg 5-6 ügyvéd ellen folyik fegyelmi eljárás, 2-3 ügyvédnek pedig a bíróság előtt kell szembenéznie lakásmaffiával kapcsolatos vádakkal.

Nem bocsátották el a gyöngyösi rendőröket

Itthon2003.01.07, 15:36

A gyöngyösi kórházban történt rendőr-roma összetűzés miatt indított vizsgálat szerint az akciót a kapitányságról irányító rendőrök nem követtek el olyan súlyos fegyelemsértést, hogy el kellene bocsátani őket. Az akcióban részt vett rendőrök ellen ügyészségi eljárás indult, annak lezárásáig a rendőrség nem indíthat ellenük fegyelmi eljárást.

Fegyelmit indítanak Szekszárd jegyzője ellen

Itthon2003.01.06, 19:38

Felfüggesztette állásából és fegyelmi eljárást indított Szekszárd jegyzője ellen a város közgyűlése hétfői rendkívüli ülésén.

Fegyelmi indulhat kilenc rendőr ellen Gyöngyösön

Itthon2002.11.22, 13:59

Kilenc, köztük több vezető rendőr ellen indulhat fegyelmi eljárás a gyöngyösi kórházban kitört verekedés miatt. Az ORFK Ellenőrzési Osztálya az eddig lefolytatott belső vizsgálat alapján ugyanis megalapozottnak tartja a fegyelmi eljárást, holott a gyöngyösiek korábban teljesen szakszerűnek és jogszerűnek ítélték a romákkal szembeni erőszakos intézkedést.

Felfüggesztették a korrupt rendőröket

Itthon2002.09.09, 16:47

Soron kívüli fegyelmi eljárást keretében felfüggesztették a szolgálati viszonyát két vesztegetéssel gyanúsított csepeli rendőrnek, akiket kedden már bíróság elé is állítanak. A két rendőr 40 ezer forintot követelt egy kopott gumikkal közlekedő autóstól, a kenőpénz második részletének átadásakor azonban tetten érték őket.

Kész a Tocsik-ítélet

Itthon2002.09.02, 16:23

A Tocsik-ügyet tárgyaló bírónő hétfőn leadta sokszorosításra a büntetőügy írásba foglalt ítéletét. A késedelmes írásba foglalás miatt a Fővárosi Bíróság elnöke fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene.

Fegyelmi eljárás indult Duray ellen

Nagyvilág2002.02.07, 16:32

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kezdeményezésére fegyelmi eljárás indult Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának képviselője ellen. Az SNS szerint a politikus megszegte képviselői esküjét, amikor magyarigazolványért folyamodott, és azt át is vette a magyar államfőtől.

Megszüntették a bűnös honlapot

Itthon2001.11.13, 07:22

A Szegedi Tudományegyetem tegnap megszüntette azt a hallgatói honlapot, melyen különféle bűncselekmények elkövetéséhez adott tanácsokat egy egyetemista. A húszéves fiatalember ellen fegyelmi eljárást kezdeményeztek, s elképzelhető, hogy nyomozás is indul az ügyben.

Megrovást kapott a zuglói jegyző

Itthon2001.10.19, 08:54

Kötelességszegés miatt megrovást kapott a zuglói jegyző, aki a fegyelmi vizsgálat szerint megszegte a közbeszerzési törvényt. Az eljárás megindítását a testület MSZP-SZDSZ-többsége szavazta meg, az ellenzék pedig eljárási hibákra hivatkozva nem vett részt a szavazáson. Szikora Zsolt ellen a képviselő-testület legutóbbi ülésén újabb fegyelmi eljárást indított.

Akár egyházi fegyelmi eljárás is indulhat ifjabb Hegedűssel szemben

Itthon2001.09.22, 04:21

Ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész, MIÉP-es képviselő egy kerületi pártlapban megjelent cikke kapcsán könnyen lehet, hogy az ügyészségi nyomozó hivatal által elrendelt nyomozás mellett akár egyházi fegyelmi eljárás is indulhat. A református zsinat elnöksége igeellenesnek, egyházához méltatlannak tartja az írás szövegét. A Debreceni Református Egyetem oktatói nyilatkozatban adtak hangot a kirekesztő és félrevezető gondolatokat tartalmazó írás elleni tiltakozásuknak.

Előző
  • 1
Következő