FC Barcelona

címke rss

A Barca elnöke szívesen leigazolná a Real mellõzött karmesterét

Sport2019.02.06, 13:43

A Real Madrid mellõzött karmesterét, a spanyol válogatott Iscót szinte minden héten összehozzák valamelyik európai sztárcsapattal. Most éppen - nyilván a szerda esti El Clásico miatt – a Barcelonába igazolását feszegette a spanyol sajtó, amit a katalán klub elnöke Josep Maria Bartomeu kommentált.

Nézze meg Messi nevét kínaiul - így lesz este a mezén

Sport2019.02.06, 13:31

A spanyol Király-kupában az el Clásico elsõ felvonását rendezik szerda este. A Barcelona 21.00 órától fogadja az õsi riválist, a Real Madridot. A Barcelona játékosai a kínai újévet is ünneplik majd a madridi csapat ellen, ugyanis kedden köszöntött be Kínában a disznó éve. A katalán csapat mezein ennek örömére a hagyományos feliratok mellett kínaiul is olvashatók lesznek a játékosok nevei. Pár száz millió új szurkolót szerezhetnek szerda este a Barca-játékosok.

Jön a tavasz elsõ el Clásicója, Dárdai csapata a Bayernt fogadja a kupában

Sport2019.02.06, 08:22

A szerdai nap igazi csemegéket tartogat a sport, azon belül is a futball szerelmeseinek. Késõ délután 38 perc erejéig bekapcsolódhatunk az NB II-es Zalaegerszeg-Gyõr mérkõzésbe, amit vasárnap este ítéletidõ miatt az 52. percben félbe kellett szakítani. Kora este Gulácsi Péter és Willi Orbán csapatának, az RB Leipzignek szoríthatunk a Wolfsburg ellen a Német Kupa nyolcaddöntõjében, majd a Dárdai Pál vezette Hertha BSC rangadója következik a Bayern München ellen. A nap legjobban várt mérkõzését Barcelonában rendezik, ahol a Király-kupa címvédõ katalán csapat a Real Madridot fogadja a tavasz elsõ el Clásicóján.

Messi lehet, hogy nem játszik a Real Madrid ellen?

Sport2019.02.04, 19:22

A Barcelona szerint nincs szó sérülésrõl, de kedden még egyszer megvizsgálják az argentint.

A Barcával elbírt a Valencia, Messivel nem

Sport2019.02.02, 20:33

A Barcelona hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Valenciával a spanyol bajnokság 22. fordulójának rangadóján.

Sérülés miatt mindhárom el Clásicót kihagyja a Barca kapusa

Sport2019.02.01, 21:55

Vádlisérülés miatt másfél hónapig nem védhet Jasper Cillessen, az FC Barcelona labdarúgócsapatának holland cserekapusa.

Sorsoltak a Király-kupában, egy hónapon belül három el Clásico lesz

Sport2019.02.01, 21:08

Pénteken sorsoltak, a címvédõ FC Barcelona a Real Madriddal, a Real Betis a Valenciával találkozik a spanyol Király-kupa elõdöntõjében.

Barcelonáig ment a kém, hogy kiderítse: Messi jó

Sport2019.01.31, 21:39

Szombaton a Valencia Barcelonában játszik bajnokit. Kiküldtek hát egy embert, hogy feltérképezze a katalánokat.

Neymar: Ne fogdossátok a golyóimat

Sport2019.01.31, 20:34

Mint ismert, január 23-án, a Strasbourg elleni kupameccsen Neymar lábközépcsonttörést szenvedett, így a Paris Saint-Germain támadója biztosan lemarad a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntõ-párharcról. A világ legdrágább játékosa megúszta a mûtétet, de a mankó használatára kényszerülõ brazil az orvosi kezelés miatt visszatért Barcelonába, ahol újságírók hada várta a reptéren, és az esetleges visszaigazolásáról faggatták.

A Barca kapusa élete védését mutatta be, majd olyat tett, mint még soha

Sport2019.01.31, 16:06

Szerdán este az FC Barcelona 6-1-re legyõzte a Sevillát a spanyol Király-kupában, így Ernesto Valverde csapata ledolgozta az elsõ meccsen összeszedett kétgólos hátrányát, és simán bejutott a legjobb négy közé. Vagyis csak papíron simán, mert az igaz, hogy a katalánok hat gólt szereztek, de a csapat legjobbja így is a holland kapus, Jasper Cillessen volt.

Barca-gála: Messiék hatot lõttek a Sevillának

Sport2019.01.31, 07:18

A Barcelona hazai pályán 6-1-re legyõzte a Sevillát, így 6-3-as összesítéssel bejutott a spanyol Király-kupa elõdöntõjébe.

A Barca kölcsönadta Suárezt az Arsenalnak

Sport2019.01.30, 19:00

Az FC Barcelona a szezon végéig kölcsönadta Denis Suárezt az Arsenalnak.

Neymarral gyõzte meg a Barca a holland szupertehetséget

Sport2019.01.28, 13:21

Az FC Barcelona 75 millió euróért leigazolta az Ajax holland középpályását, Frenkie De Jongot. A katalán klub vezetõi állítólag megígérték a 21 éves játékosnak, hogy három játékos eladásával helyet csinálnak neki a keretben, mire nyáron megérkezik. A spanyol AS viszont úgy tudja, hogy a Xavi Hernández utódjának kikiáltott passzmestert Neymar lehetséges visszaszerzésével tudták meggyõzni.

Messi-varázslattal robog tovább a Barcelona - videó

Sport2019.01.27, 18:25

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 21. fordulójának vasárnap délutáni mérkõzésén az éllovas Barcelona többek között Lionel Messi fantasztikus góljának köszönhetõen gyõzte le idegenben 2-0-ra a Gironát, amely az 51. perctõl emberhátrányban játszott.

A Barca megígérte az új igazolásnak, hogy eladják elõle a játékosokat

Sport2019.01.26, 11:10

Quim Domenech újságíró az El Chiringuito mûsorban beszélt arról, hogy Frenkie De Jong ígéretet kapott a Barcelonától, hogy nyáron legalább három játékost eladnak a középpályáról.

Nagyon nehéz helyzetbe került a Barca a Király-kupában

Sport2019.01.23, 23:43

A Barcelona 2-0-s vereséget szenvedett a Sevilla vendégeként a spanyol Király-kupa negyeddöntõjének elsõ meccsén. A Barcelona érthetetlen felállásban játszott: Valverde jobbhátvédet állított a bal szélre, a csatársor pedig így nézett ki: Malcom, Boateng, Alena. Ehhez képest Suarez és Coutinho a kispadon ült, Messi ott se. A kérdés csak az: ha ennyire nyûg a kupa, miért akartak továbbjutni az elõzõ körbõl?

Méregdrágán igazolt holland szupertehetséget a Barcelona

Sport2019.01.23, 18:52

A Barcelona megegyezett az Ajax-szal a holland Frenkie De Jong klubváltásáról.

A Barca új igazolása azonnal körbeudvarolta Messit

Sport2019.01.22, 18:27

Mint ismert, az FC Barcelona labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Kevin-Prince Boateng. A német-ghánai támadó, aki az idény végéig kölcsönbe érkezik a katalánokhoz, megérkezése után alaposan körbeudvarolta Lionel Messit.

A Barcától távozó csatár nem játszhat korábbi csapata ellen a Király-kupában

Sport2019.01.22, 20:40

Izomsérülése miatt kihagyja korábbi csapata, az FC Barcelona elleni spanyol Király Kupa-negyeddöntõ mindkét mérkõzését a Sevilla labdarúgója, Munir El Haddadi.

Óriási meglepetés a Barcelona elsõ téli igazolása

Sport2019.01.22, 07:56

A spanyol labdarúgó-bajnokság éllovasa, az FC Barcelona hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2019 nyaráig kölcsönvette az olasz Sassuolótól Kevin-Prince Boatenget. Nyáron a ghánai támadó végleges megvásárlására is opciója lesz Ernesto Valverde együttesének, az idény végén 8 millió euróért vásárolhatják meg a támadót az olasz klubtól.

Kiderült, mennyit hagy ki a Barcelona sztárja

Sport2019.01.21, 15:01

Körülbelül két hét pihenõre kényszerül Ousmane Dembélé, az FC Barcelona vasárnap este megsérült szélsõje.

Szeretni a Barcát természetes, nézni luxus

Sport2019.01.21, 14:20

A KPMG könyvvizsgáló cég elemzése szerint a legnagyobb európai labdarúgóligák bajnokai közül egyedül a Bayern München hazai bajnoki mérkõzései telt házasok, míg a közösségi oldalak követõi számát tekintve a Barcelona nagyságrendekkel vezeti a mezõnyt.

Kificamodott a Barca-sztár bokája

Sport2019.01.21, 07:49

Az elsõ hivatalos jelentések szerint kificamodott Ousmané Dembélé, a Barcelona támadójának bokája.

Dembélé varázsolt, de Messi két villanása kellett a Barca gyõzelméhez

Sport2019.01.20, 23:04

A spanyol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának vasárnap esti mérkõzésén az éllovas FC Barcelona hazai pályán 3-1-re legyõzte a Leganést.

Nem zárják ki a Barcelonát a Király-kupából

Sport2019.01.18, 17:27

Péntek délután a spanyol szövetség elutasította a Levante óvását, így a Barcelona folytathatja szereplését a Király-kupa negyeddöntõjében, ahol a Sevillával mérkõzik.

Fordított, és továbbjutott a Barca a spanyol kupában

Sport2019.01.17, 23:30

A Barcelona hazai pályán 3-0-ra legyõzte a Levantét, így 4-2-es összesítéssel bejutott a spanyol Király-kupa negyeddöntõjébe.

Kizárhatják a Barcelonát a Király-kupából

Sport2019.01.17, 17:46

Az El Mundo Deportivo spanyol sportnapilap értesülései szerint a Barcelonát kizárhatják a Király-kupából egy játékos jogtalan szerepeltetése miatt.

A Barca legendája a Bayernben találta meg utódját

Sport2019.01.16, 16:01

Xavi Hernández, az FC Barcelona korábbi legendás középpályása úgy gondolja, a Bayern München játékosa, Joshua Kimmich remekül illene a katalán csapatba.

A Real és a Barca egykori edzõje látogatta meg a MOL Vidit

Sport2019.01.16, 10:35

Világhírû szakember látogatta meg a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplõ MOL Vidi FC edzését, a szerb edzõlegenda, Radomir Antics is a helyszínen nézte a keddi gyakorlást.

Kiderült, mennyit ér a világ legértékesebb focicsapata

Sport2019.01.15, 12:04

A KPMG könyvvizsgáló cég legfrissebb elemzése szerint a Manchester City a világ legértékesebb labdarúgóklubja, a játékosok között a brazil Neymar értéke a legmagasabb, a bérköltségek tekintetében pedig az FC Barcelona a rekorder több mint félmilliárd eurós kiadással.

Embertelen: Messi meglõtte a 400. ligagólját

Sport2019.01.13, 21:40

A listavezetõ Barcelona hazai pályán 3-0-ra gyõzött az Eibar ellen a spanyol bajnokság 19. fordulójában.

Folytatja a vb-t a férfi kéziválogatott, pályán a Barca és a Real

Sport2019.01.13, 08:08

Vasárnap sem fognak unatkozni a sportkedvelõ tévénézõk. A magyar férfi kézilabda-válogatott Angola ellen játszik a világbajnokságon, a Premier League-ben Tottenham Hotspur-Manchester United rangadót rendeznek, Spanyolországban pedig a Barcelona és a Real Madrid is pályára lép. De lesz NFL és darts közvetítés is a programban.

Csúnyán megégett a Barcelona a Király-kupában

Sport2019.01.11, 07:45

Meglepetésre a spanyol bajnokságban éllovas Barcelona 2-1-es vereséget szenvedett a Levante vendégeként a Király-kupa nyolcaddöntõjének elsõ mérkõzésén. Az eredmény a katalán sztárcsapatra hízelgõ, amelynek legjobbja Cillessen kapus volt. 

Viccnek szánta, erre bemutatkozhat a Barcelonában

Sport2019.01.09, 18:57

Csütörtökön a Levante elleni Király-kupa-mérkõzésen bemutatkozhat a Barcelona futballcsapatában a kolumbiai Jeison Murillo, aki nem is gondolta komolyan, amikor felvetette az átigazolását.

Francia védõt igazolt a Barcelona

Sport2019.01.08, 15:36

A Barcelona hivatalos oldalán jelentette be Jean-Clair Todibo érkezését. Az 1999-es születésû játékos nyáron csatlakozik majd a francia Toulouse csapatához.

A Barcelona korábbi edzõje lett a mexikói focikapitány

Sport2019.01.07, 22:08

Az FC Barcelona korábbi vezetõedzõje, az argentin Gerardo Martino lett a mexikói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Messi zseniális passzán ámul a világ - videó

Sport2019.01.07, 19:37

A spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának vasárnap esti mérkõzésén az FC Barcelona 2-1-re gyõzött a Getafe vendégeként. A meccs nemcsak a gólok miatt marad emlékezetes, ugyanis Lionel Messi zseniális passzát órákig lehetne nézegetni. 

Messi és Suárez góljaival gyõzött a Barcelona

Sport2019.01.06, 23:38

A spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának vasárnap esti mérkõzésén az FC Barcelona 2-1-re gyõzött a Getafe vendégeként.

Szenzációs gólt lõtt az edzésen Lionel Messi - videó

Sport2019.01.05, 11:11

A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) FC Barcelona argentin világklasszisától megszokhattuk, hogy csodálatos gólokkal kápráztat el minket, de még mindig képes új dolgokat mutatni. Az ötszörös aranylabdás támadó ezúttal az edzésen varázsolt.

Sevillában rendezik a forduló rangadóját a La Ligában

Sport2019.01.05, 10:31

Sevillában rendezik vasárnap a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának rangadóját, melyen a harmadik helyezett házigazdák az elõttük álló Atlético Madridot fogadják.

A Barca megegyezett a PSG középpályásával

Sport2019.01.04, 20:55

A mindig jól értesült Fabrizio Romano újságíró szerint a Barcelona megegyezett Adrien Rabiot-val a nyári klubváltást illetõen.

Elképesztõ rekordokat dönthet 2019-ben Lionel Messi

Sport2019.01.03, 09:12

A Marca szedte össze, milyen rekordokat dönthet meg akár már 2019-ben is a Barcelona argentin sztárja, Lionel Messi.

Már átesett az orvosin a brazil focista, de kiszúrt vele a Barca

Sport2018.12.29, 16:03

A Sao Paulo négyszeres brazil válogatott védõje, Rodrigo Caio elmondta, hogy már az orvosi vizsgálatokon is átesett a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplõ FC Barcelona együttesénél, de végül mégsem lett a katalán sztárcsapat játékosa.

Messi és Dembélé góljával gyõzött a Barcelona

Sport2018.12.22, 20:25

A Barcelona hazai pályán 2-0-ra gyõzött a Celta Vigo ellen a spanyol bajnokság 17. fordulójában.

Kiszámíthatatlan riválisát fogadja az éllovas Barcelona

Sport2018.12.22, 12:13

A listavezetõ FC Barcelona a Celta Vigót fogadja a spanyol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában: a címvédõ katalánok szombati riválisa a közelmúltban kiszámíthatatlanul teljesített ebben a párosításban.

A Barca-klasszis bombája a BL-csoportkör legszebb gólja - videó

Sport2018.12.21, 08:23

Az UEFA szerdán tette közzé azt a négy találatot, amelyek közül a szavazás végén kikerült a Bajnokok Ligája 2018-19-es csoportkörének legszebb gólja. Végül a Barcelona horvát klasszisának, Ivan Rakiticnek a találata végzett az élen a voksoláson.

Valenciából igazol védõt a Barcelona

Sport2018.12.20, 14:52

A Valencia és a Barcelona, valamint a játékos és a Barcelona is mindenben megegyeztek, már csak az orvosi vizsgálat van hátra.

Kínából érkezett bombaajánlat a Barca brazil sztárjáért

Sport2018.12.19, 16:56

A spanyol AS értesülése szerint 65 millió eurós ajánlat érkezett Kínából az FC Barcelona brazil támadójáért, a nyáron szerzõdtetett Malcomért.

Bírósági ítélet mondja ki, milyen cipõt hordjon a Barcelona játékosa

Sport2018.12.19, 11:42

Egy holland bíróság friss ítélete szerint Rafinhának, az FC Barcelona labdarúgójának tiszteletben kell tartania a szerzõdését, és ismét Adidas-felszerelésben kell szerepelnie, különben akár egymillió eurós bírságra is számíthat.

A PSG francia válogatott focistája igent mondott a Barcelonának

Sport2018.12.19, 07:11

Francia sajtóhírek szerint a PSG francia válogatott labdarúgója, Adrien Rabiot az FC Barcelonánál folytatja a pályafutását. Bár a párizsi klub mindent megtett, hogy szerzõdést hosszabbítson a játékossal, nem sikerült megegyezni a részletekrõl.

Messi: Soha nem számítottam ilyen sikerekre

Sport2018.12.18, 19:51

Lionel Messi, az FC Barcelona és az argentin válogatott ötszörös aranylabdás, és immár ötszörös aranycipõs labdarúgója úgy fogalmazott, soha nem számított ilyen sikeres pályafutásra. 

Két egészséges belsõ védõje maradt a Barcának

Sport2018.12.18, 08:23

Izomsérülés miatt egy hónapig nem számíthat belga védõjére, Thomas Vermaelenre az FC Barcelona labdarúgócsapata.

Messi a 3 gólja mellett 2 gólpasszt is kiosztott - simán nyert a Barca

Sport2018.12.17, 09:36

A Barcelona 5-0-ra gyõzött a Levante otthonában a spanyol bajnokság 16. fordulójában.

Rivaldo nagyot álmodott: a Real Madridból erõsítené meg a Barcát

Sport2018.12.14, 22:32

A spanyol válogatott Iscóval kapcsolatban az elmúlt hetekben többször cikkeztek a külföldi lapok, miszerint nem érzi jól magát a Real Madridban és kipróbálná magát egy új csapatnál. A Barcelona korábbi legendás brazil játékosa, Rivaldo pedig úgy gondolja, hogy a négyszeres BL-gyõztes játékos jól illene a katalán csapat játékrendszerébe.

Egy kapus írta a liverpooli BL-drámát

Sport2018.12.12, 19:05

Szalah góljával a Liverpool 1-0-ra verte a Napolit az Anfield Roadon, így a Crvena zvezda otthonában kiütéses gyõzelmet arató Paris Saint-Germain mögött továbbjutott a Bajnokok Ligája halálcsoportjából. A meccs után Jürgen Klopp nem gyõzte dicsérni a csapatát, különösen Alisson kapust, aki a 92. percben ajtó-ablak ziccert védett. A Barcelonában az edzésrõl folyton elkésõ, most már a klub haragját is kivívó 21 éves Dembélé szenzációs szólógólt lõtt. A Tottenhamnek volt rá válasza, és a Camp Nouban elért 1-1-es döntetlen azt jelenti, hogy a nyolcaddöntõben folytathatja, ellenben az Interrel, amelynek „csak” a PSV Eindhovent kellett voolna ...

Bede Ferenc: Egy büntetõ és egy piros lap is elmaradt a Camp Nouban

Sport2018.12.12, 07:28

Habár nyolc mérkõzést játszottak ma is a Bajnokok Ligájában, melyek közül több is a továbbjutásról volt hivatott dönteni, az Origo szakértõje, Bede Ferenc csupán két vitatható jelenetet tudott kiemelni, azaz elmondhatjuk, hogy sportszerû kedden vagyunk túl. A két esetben viszont egyaránt tévedett a játékvezetõ, szerencséjükre azonban a hibájuk nem befolyásolta a továbbjutás kérdését.

Egyelõre nem lesz La Liga-meccs Miamiban

Sport2018.12.11, 11:55

Az FC Barcelona visszavonta ajánlatát az Egyesült Államokban tervezett, Girona elleni bajnoki labdarúgó-mérkõzésre. A döntés a klub igazgatótanácsának ülése után született meg.

Iniesta visszatért Barcelonába - videó

Sport2018.12.11, 09:41

Az FC Barcelona korábbi ikonja, a jelenleg Japánban futballozó Andrés Iniesta a bajnokság végeztével visszatért Spanyolországba, és természetesen elsõ útja a Barca edzõközpontjába vezetett.

Edzõmeccsé silányította a városi rangadót a Barcelona

Sport2018.12.09, 09:16

Barcelonai rangadóval zárult a spanyol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának szombati játéknapja, a Barca azonban esélyt sem adott az Espanyolnak, és gyakorlatilag felmosta a padlót városi riválisával.

Horvát divatban játszik jövõre a Barcelona

Sport2018.12.07, 12:58

Bár még a 2018/2019-es szezon felénél sem járunk, de a közösségi oldalakra máris kikerült két fotó, amely az FC Barcelona következõ idényétõl esedékes hazai, illetve idegenbeli szerelését ábrázolja. A vendégmezben nincs semmi extra, játszottak már hasonlóban a katalánok, azonban a hazai szerelés a vb-ezüstérmes horvátokéra hajaz.

Simán továbbjutott a Barca a spanyol kupában

Sport2018.12.05, 23:20

A Barcelona hazai pályán 4-1-re verte a harmadosztályú Cultural Leonesa csapatát, így 5-1-es összesítéssel bejutott a legjobb 16 közé a spanyol Király-kupában.

A barcelonai hõsök ezúttal nem viseltek köpenyt

Sport2018.12.02, 20:50

A Barcelona hazai pályán 2-0-ra gyõzött a Villarreal ellen a spanyol bajnokság 14. fordulójában.

Neymarék hentessé változtatták és a szakadékba lökték a Liverpoolt

Sport2018.11.29, 07:48

Szerda este a Paris Saint-Germain végre Európában is megmutatta magát, miután 2-1-re legyõzte és a kiesés szélére sodorta a Liverpoolt. Az angol csapat azokban a játékelemekben mondott csõdöt, amelyekben elvileg a legjobb. A meccs után Jürgen Klopp a színészkedõ Neymarra panaszkodott, aki miatt szerinte olyan benyomást keltettek az emberekben, mintha mészárosok lennének. A Barcelona sokáig szenvedett Eindhovenben, de aztán jött Messi, és lõtt egy olyan gólt, amilyet csak õ tud. Egy fordulóval a csoportkör vége elõtt még négy hely kiadó a legjobb 16 között.

Iniesta és az FC Barca is ajándékot küldött a magyar kocsmáros fiának

Sport2018.11.28, 11:42

Büki Péter és Beke Erika szinte baráti kapcsolatban van a világhírû futballistával, Andrés Iniestával. A jelenleg Japánban focizó játékossal még barcás korszaka alatt ismerték meg egymást, az üzleti partnerségbõl aztán barátság lett. Nem véletlen tehát, hogy a világbajnok és kétszeres Európa-bajnok világsztár ajándékkal lepte meg a páros kisfiát.

Komoly betegségérõl beszélt a Barcelona legendája

Sport2018.11.27, 13:44

Nyíltan beszélt depressziójáról a világ- és Európa-bajnok Andrés Iniesta, az FC Barcelona korábbi labdarúgója, aki még abban az idõszakban küzdött a betegséggel, amikor a katalán sztárcsapatban futballozott.

Hatalmasat bulizott a fiatal Guardiola a BEK-gyõzelem után - videó

Sport2018.11.27, 13:14

Pep Guardiola és a Barcelona 1992-ben ért elõször a csúcsra az európai kupaporondon. Az akkor még Bajnokcsapatok Európa-kupájának nevezett sorozat 1992-es döntõjét Londonban a Wembley-ben rendezték. A Sampdoria elleni döntõ hosszabbításban dõlt el, Ronald Koeman szabadrúgásgóljával nyert a Cruyff-csapat. A bajnoki címet és a BEK-gyõzelmet alaposan megünnepelte a csapat, melynek tagja volt Pep Guardiola is, aki a videó alapján a táncparketten is megállja a helyét.

Jogosítvány nélkül vezetett a Barcelona klasszisa

Sport2018.11.26, 17:00

Annak ellenére vezetett Gerard Piqué, az FC Barcelona világ- és Európa-bajnok futballistája, hogy jogosítványát ideiglenesen bevonták, ezért 50 ezer eurós pénzbírságot kapott.

Õssejtkezelést kap a Barcelona focicsapatának sztárja

Sport2018.11.26, 16:00

Luis Suárez, az FC Barcelona labdarúgócsapatának támadója két hétig nem léphet pályára térdprobléma miatt.

Csillagászati fizetések: Barcelonában éri meg legjobban sportolni

Sport2018.11.26, 13:49

A Barcelona lett az elsõ sportcsapat, amely átlagosan évi 10 millió font fölött fizet az elsõ csapat játékosainak. Ebben az összegben nincsenek benne a játékosok bónuszai és egyéb bevételei. A Barcelona játékosai tehát hetente átlagosan több mint 200 ezer fontot (körülbelül 72 millió forint) keresnek. Euróban számolva 13,75 millió jut átlagosan évente egy Barca-játékosnak.

Mûteni kell a Barca brazil sztárját, a szezonban már nem játszhat

Sport2018.11.26, 09:31

A spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának rangadóján az FC Barcelona 1-1-es döntetlent játszott az Atlético Madrid vendégeként. A Barca a hajrában mentett pontot, Ernesto Valverde viszont igencsak bosszús lehet, ugyanis két fontos játékosát is elvesztette.

Dembélé az utolsó pillanatban mentett pontot a Barcának

Sport2018.11.25, 12:53

A spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának szombat esti rangadóján az Atlético Madrid a listavezetõ Barcelonát fogadta. Egy felejthetõ elsõ félidõ után a második játékrész hajrájára felpörögtek az események, Diego Costa és Ousmane Dembélé góljaival 1-1-gyel zárult a szuperrangadó.

Messiék lépéselõnybe kerülhetnek, ha megnyerik a forduló rangadóját

Sport2018.11.24, 11:09

A címvédõ és listavezetõ FC Barcelona a mögötte egy pont hátránnyal harmadik Atlético Madrid vendége lesz a spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának rangadóján.

Hangával a soraiban nyert a Barcelona az Euroligában

Sport2018.11.23, 22:58

Az FC Barcelona Lassa magabiztos 90-80-as gyõzelmet aratott hazai pályán az olasz Armani Exchange Olimpia Milano ellen a férfi kosárlabda Euroliga 9. játéknapján.

Nagy dortmundi bejelentés: nem tér vissza a Barcához a támadó

Sport2018.11.23, 19:09

A nyáron az FC Barcelonától kölcsönvett Paco Alcácert végleg megvásárolta a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplõ Borussia Dortmund, a Németországban szárnyaló spanyol támadó 2023-ig írt alá a fekete-sárga csapathoz.

Guardiola szövetségi kapitány akar lenni

Sport2018.11.22, 19:41

Josep Guardiola, a Manchester City vezetõedzõje a liverpooli egyetemen tartott elõadást, ahol a hallgatóknak elmondta, hogy egy napon szívesen lenne szövetségi kapitány.

Nem hiányzik Messi a csapattársaknak

Sport2018.11.21, 16:43

Szerdán hajnalban az argentin labdarúgó-válogatott kétgólos gyõzelmet aratott Mexikó fölött felkészülési mérkõzésen. Az elsõ gólt az Internazionale gólkirálya, Mauro Icardi szerezte, aki öltözõi pletykák szerint azért maradt le az oroszországi világbajnokságról, mert nem ápol túl jó viszonyt az ötszörös aranylabdás Lionel Messivel. A Barca sztárja azonban ideiglenesen lemondta a válogatottságot, így Icardi zöld utat kapott a nemzeti csapatba, és miután gólt szerzett, alaposan odaszúrt a katalán klub sztárjának.

A Barca akarja a holland csodagyereket, aki inkább a Realt lájkolja

Sport2018.11.20, 17:00

Az FC Barcelona hónapok óta meg akarja szerezni az Ajax Amsterdam csodagyerekét, a 21 éves Frenkie de Jongot. Az nem is lehet kérdés, hogy a technikás holland középpályás néhány hónap múlva már egy top csapat játékosa lesz, azonban korántsem biztos, hogy Katalóniában fog kikötni. Pláne azok után, hogy a tinisztár bekövette a Real Madrid Instagram-oldalát.

Játékfüggõsége teheti tönkre a Barcelona méregdrága sztárját

Sport2018.11.18, 19:12

Ousmané Dembélé hazudott arról, hogy miért nem jelent meg a Barcelona edzésén. A klubnál aggódnak a 21 éves játékos hanyag magatartása miatt.

Egyedi mezzel ünnepli a Barca és a Nike a kerek évfordulót - kép

Sport2018.11.16, 14:05

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplõ FC Barcelona 20 éve használja a Nike felszereléseit, a közös születésnap alkalmából pedig a sportszergyártó egy különleges mezzel rukkolt elõ.

Dortmundban beperelték a Barcelona focistáját

Sport2018.11.15, 13:54

Rendezetlen számlák és káresemények miatt 20 ezer euróra (6,5 millió forint) perelik Dortmundban az FC Barcelona labdarúgócsapatát erõsítõ Ousmane Dembélét.

Lionel Messi még abban is a legjobb, amirõl nem is tudtuk, hogy létezik

Sport2018.11.12, 16:44

A The Guardian újságírója, Sean Ingle egészen merész kijelentést tett, miszerint Lionel Messi – a páratlan sikerek, trófeamennyiség és elismeréstenger ellenére – alulértékelt játékos. A meghökkentõ állítást pedig statisztikákkal is megpróbálja alátámasztani.

Bombameglepetés: a Real Betis négyet lõtt a Barcelonának

Sport2018.11.11, 18:57

A listavezetõ Barcelona meglepetésre 4-3-as vereséget szenvedett a Real Betistõl a spanyol bajnokság 12. fordulójában. Lionel Messi duplával tért vissza sérülésébõl. A statisztika is bizonyítja, hogy botrány a katalánok védekezése idén.

Messi felépült, a Betis ellen már pályára léphet

Sport2018.11.11, 10:14

Az FC Barcelona labdarúgócsapata hivatalos honlapján tudatta, hogy Lionel Messi felépült sérülésébõl, így már vasárnap este a Real Betis elleni bajnokin visszatérhet a pályára.

Luxusautó helyett metróval közlekedik a Barcelona sztárfocistája

Sport2018.11.10, 17:12

Ez most nem a Trollfoci-féle Patrice Evra Kispestre tart dolog. Marc-André Ter Stegen tényleg metróval közlekedik.

Coutinho két-három hétre kidõlt

Sport2018.11.08, 12:37

Combizomsérülés miatt pihenõre kényszerül Philippe Coutinho, az FC Barcelona brazil labdarúgója.

Hanga Ádám lehet a Barcelona titkos fegyvere

Sport2018.11.07, 17:41

Úgy tûnik, idén irányítóként számít majd Hanga Ádámra az FC Barcelona Lassa világbajnok edzõje. A szerb Szvetiszlav Pesics az elõzõ szezon végén kényszerbõl vetette be ezen a poszton Hangát, aki - mint azt a játékos DIGI Sport Eurostep kosárlabda magazinjának elmesélte - olyan jól játszott, hogy az idei edzéseken szinte már csak irányítóként készül.

Így õrült meg Milánó Icardi Barcának lõtt gólja után

Sport2018.11.07, 16:24

Nem bírt egymással az Inter és a Barcelona a Bajnokok Ligája B-csoportjának kedd esti rangadóján, az 1-1-es végeredmény után azonban egyik csapatnak sem kellett szomorkodnia. A milánói drukkerekrõl ráadásul felkerült egy videó az internetre, amely közvetlenül az egyenlítés után történt és az ünneplés pillanatait örökítette meg.

Káosz a halálcsoportban: a Liverpoolnak és a PSG-nek is számolgatnia kell

Sport2018.11.11, 19:36

Az Inter otthonában elért 1–1-es döntetlennel biztossá vált, hogy a Barcelona továbbjut a csoportjából, és ott lesz tavasszal Európa legjobb 16 csapata között. A katalánok gólját az a Malcom szerezte, aki eddig mindössze 105 percet játszott a szezonban – saját elmondása szerint is több lehetõséget érdemelne. A Paris Saint-Germain ikszelt a Napolival, de a Liverpool belgrádi veresége miatt még van esélye a továbbjutásra, sõt, annyira megkavarodtak a dolgok, hogy még a Crvena zvezda is továbbmehet. Az Atlético Madrid visszavágott a Dortmundnak a csúnya pofonért.

A hajrában jöttek a gólok az Inter-Barcán, a PSG ikszelt Nápolyban

Sport2018.11.06, 23:30

A Bajnokok Ligája B csoportjának rangadóján a Barcelona 1-1-es döntetlent játszott az Inter otthonában, és már most biztos, hogy továbbjutott. A Paris Saint-Germain vezetett, de nem tudta legyõzni a Napolit, a Liverpool meglepõ veresége miatt azonban még nem kell lemondania a továbbjutásról.

Piqué úgy lefejelte a Barca buszának tükrét, még nézni is fáj

Sport2018.11.06, 13:35

Annyira belemerült a kedd esti Inter-Barca labdarúgó Bajnokok Ligája meccs elõtti felkészülésbe a spanyolok hátvédje, hogy kis híján kárt tett a csapatbuszban.

Messi kikerült, majd újra bekerült az Inter elleni meccskeretbe

Sport2018.11.05, 11:46

Vasárnap éjszaka ugyan egy Messi nélküli meccskeretet hirdetett a Barcelona az Internazionale elleni Bajnokok Ligája-meccsre, de a legújabb információk szerint Messit mégis nevezték a keddi meccsre.

Mégsem tér vissza Messi az Inter ellen

Sport2018.11.05, 07:33

Noha vasárnap még úgy tûnt, Lionel Messi már kedden, az Internazionale elleni Bajnokok Ligája-meccsen visszatérhet a Barcelona csapatába, kikerült a meccskeretbõl.

17 nappal a kartörése után Messi visszatérhet a pályára

Sport2018.11.04, 15:55

Lionel Messi bekerült a Barcelona Inter elleni Bajnokok Ligája keretébe.

A sírból hozta vissza a meccset a Barca a kiesõjelölt ellen

Sport2018.11.04, 07:41

A Barcelona gyõzelmi sorozata továbbra is él Lionel Messi nélkül, igaz, ezúttal nagyon kevés kellett ahhoz, hogy megszakadjon. A La Liga 11. fordulójában az otthon játszó Rayo Vallecano a 87. percig 2-1-re vezetett, de Dembele és Suarez második góljával a katalán óriás fordítani tudott, elhozta a három pontot és maradt a tabella élén.

Véget érhet Neymar karrierje, hatéves börtönbüntetéssel fenyegetik

Sport2018.11.01, 16:49

A világ legdrágább játékosát, a francia Paris Saint-Germainben futballozó Neymart akár hatéves börtönbüntetést is kaphat, ha a bíróság bûnösnek találja a 2013-as Barcelonába igazolása kapcsán.

A Barca megszenvedett harmadosztályú ellenfelével, de nyert

Sport2018.10.31, 23:40

A felforgatott összetételû Barcelona Clément Lenglet 91. percben szerzett fejesgóljával 1-0-ra gyõzött a Cultural Leonesa ellen a spanyol Király-kupa negyedik fordulójában.

Nagy a boldogság a Barcelonánál Lionel Messi fontos napja miatt

Sport2018.10.31, 16:42

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplõ FC Barcelona a Twitter-oldalán közölte, hogy az október 20-án, a Sevilla ellen 4-2-re megnyert meccsen sérülést szenvedett Lionel Messi újra edzésbe állt.