Európai Unió

címke rss

Megint megbukott Timmermans, már a vezetők majdnem fele ellenzi a jelölését

Nagyvilág2019.07.01, 15:43

Továbbra sincs megegyezés az EU-csúcson, a brüsszeli elitnek nem sikerült elfogadtatnia a tagállamok többségével Frans Timmermanst, Soros György legfőbb szövetségesét. A visegrádi országok által szervezett ellenálláshoz csatlakozott az ír, az olasz, a lett és a horvát miniszterelnök is. A bolgárokat az Európai Tanács elnöki posztjával akarta „megvenni” Macron és Merkel, de bolgár újságírók szerint Bojko Boriszov ezt visszautasította, nem akarja ugyanis, hogy a bővítés elmaradása miatt a nyugat-balkáni országok Bulgáriára haragudjanak. Giuseppe Conte olasz kormányfő a sikertelen csúcs után azt mondta, hogy nagyjából 10-11 uniós orszáág ...

Július elsején Finnország veszi át az Európai Unió soros elnökségét

Nagyvilág2019.06.30, 20:45

Július elsejétől hat hónapig Finnország tölti be az Európai Unió soros elnökségét, az észak-európai állam Romániától veszi át, majd januárban Horvátországnak adja tovább a tisztséget.

Soros Frans Timmermansszal gyakorolna korlátlan hatalmat az EU fölött

Itthon2019.06.30, 22:38

Az Origo brüsszeli forrásokból úgy értesült, az uniós elit valóban azzal az elvtelen kompromisszummal próbálkozik, hogy a szocialista Frans Timmermanst az Európai Bizottság, a néppárti Manfred Webert pedig a sokkal súlytalanabb Európai Parlament (EP) elnökének teszi meg. Információink szerint a terv komoly akadályba ütközik, Donald Tusk sem támogatja a javaslatot. A tagállamok háborognak, miközben Soros közvetlen emberét pozícióba tolva próbálja meg minden eddiginél magasabb szintre emelni befolyását Európa ügyeiben.  

Orbán Viktor kormányfői V4-csúcson vett részt Prágában

Nagyvilág2019.06.28, 23:54

Orbán Viktor miniszterelnök a cseh fővárosba utazott, ahol a visegrádi országok miniszterelnökei egyeztették álláspontjukat a vasárnapi EU-csúcs előtt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken.

Hollik István: Ha a vezetők jók, az Európai Unió újra sikeres lehet

Itthon2019.06.27, 21:59

Ha a vezetők jók, az Európai Unió újra sikeres lehet - mondta Hollik István kormányszóvivő az M1 csütörtök esti műsorában.

Szijjártó Péter: Magyarország az egyik legfontosabb uniós politikának tartja a bővítést

Itthon2019.06.26, 15:51

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Albániában tárgyalt. Kijelentette, hogy Magyarország nemcsak támogatja az Európai Unió bővítését, hanem az egyik legfontosabb uniós politikának tartja, és Albániával továbbra is szorosan együtt akar működni az illegális bevándorlás megfékezésében. 

Brüsszel a magyar családok áramszámláját 30-40 százalékkal emelte volna

Itthon2019.06.21, 13:00

Abban az esetben, ha a magyar kormány és a visegrádi négyek elfogadták volna az EU 2050-ig szóló klímastratégáját, akkor 30-40 százalékkal nőtt volna meg a magyar családok áramszámlája.  

Az igazságszolgáltatás ma már a közvélemény érdeklődésének középpontjában áll

Itthon2019.06.20, 13:37

Trócsányi László az Igazságügyi Minisztérium és az Európai Közjogi Szervezet (EPLO) konferenciáján csütörtökön Budapesten azt mondta, az igazságszolgáltatás hatékonysága és minősége ma már a közvélemény érdeklődésének középpontjában áll az Európai Unión kívül és belül egyaránt.

Gulyás Gergely: Roncsderbi zajlik az ellenzéki oldalon

Itthon2019.06.20, 13:19

A magyar gazdaságban még semmilyen jele nincs az európai és a globális növekedés lassulásának, és azért fogadták el a gazdaságvédelmi akciótervet, hogy a magyar gazdaság bővülését továbbra is hasonló mértékben fenn lehessen tartani, illetve hogy legalább 2 százalékkal meghaladja az európai uniós átlagot – minderről Gulyás Gergely beszélt a Kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője az uniós csúcsról, a szúnyogirtásról, a Nemzeti Alaptantervről és az új magyar államkötvényről is beszélt.  

Teljes abszurditás lenne Weber bizottsági elnöksége

Itthon2019.06.20, 08:10

Az Európai Unió reformjainak abba az irányba kellene menniük, hogy az uniós tisztségviselők kiválasztása minél transzparensebb legyen – hangzott el az Alapjogokért Központ, Az Európai Unió jövője: EP-választás után – szerződésmódosítás előtt? – című konferenciáján. A szakemberek szerint a globalista erőkkel szemben a szuverenista erőknek meg kell fogalmazniuk a saját narratívájukat.

Az Európai Unió jelenlegi formájában fenntarthatatlan

Itthon2019.06.20, 13:59

Az Európai Unió jelenlegi formájában fenntarthatatlan és minden bizonnyal csak egy uniós szerződésmódosítás oldhatja fel a konfliktust – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője az intézet, Az Európai Unió jövője: EP-választás után – szerződésmódosítás előtt? – című konferenciáján. Az új bizottságnak olyan elnök kell, aki nem politikai bizottságként határozza meg az Európai Bizottság működését, hanem a szerződések őreként – minderről Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője beszélt. 

Az Európai Tanácsnak kell hordania a nadrágot az unióban

Nagyvilág2019.06.17, 16:30

Európa jövője szempontjából kiemelten fontos, hogy az uniós kormány- és államfők fóruma, vagyis az Európa Tanács hordja a nadrágot az unióban - mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

A brexitről közérthetően

Nagyvilág2019.06.17, 13:09

2016. június 23-án tartották az Egyesült Királyságban az EU-tagságról szóló népszavazást. A szavazás a kilépéspártiak szűk, 51,9 százalékos győzelmével zárult, így a brit parlament felhatalmazást kapott arra, hogy elindítsa a kilépési eljárást. Erre csak 2017 márciusában került sor, ekkor nyújtotta be Theresa May a brit kilépési szándéknyilatkozatot az Európai Uniónak. A brexittel kapcsolatos problémák már ekkor megkezdődtek, tekintve, hogy a kormányzat több mint 8 hónapot várt a folyamat elindításával. Majdnem három évvel a népszavazást követően azonban még mindig nincs vége a brexitnek, továbbra sem tudjuk, mikor fog kilépni az Eggyesült ...

A Fidesz kezdeményezi a migránskártyák megszüntetését az új EP-ben

Itthon2019.06.17, 12:21

A Fidesz kezdeményezni fogja a megalakuló új Európai Parlamentben, hogy az Európai Bizottság szüntesse meg a migránskártyát - jelentette be a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői balatonfüredi sajtótájékoztatóján, aki szerint Brüsszel továbbra is tízezres nagyságrendben osztogatja a migránskártyákat. A nagyobbik kormánypárt szerint ennek a gyakorlatnak megálljt kell parancsolni.  

Varga Mihály: A magyar gazdaság teljesítménye rendre felülmúlja az uniós várakozásokat

Gazdaság2019.06.14, 18:57

A pénzügyminiszter azt mondta, Magyarország elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Szemeszterben vizsgált területek az elmúlt években bővültek, és a gazdasági kormányzáshoz olyan nem illeszkedő témák is előtérbe kerültek, mint az igazságszolgáltatással kapcsolatos kérdések.

V4-miniszterelnökök: A visegrádi országok meghatározó szerepet játszanak Európa jövőjének alakításában

Itthon2019.06.13, 15:08

A közép-európai országoknak a kontinens jövőjéért viselt felelősségéről, az EU új tisztségviselőinek kiválasztási folyamatáról, valamint a soron következő cseh V4-elnökség programjáról is egyeztetett Orbán Viktor magyar, Peter Pellegrini szlovák, Andrej Babis cseh és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Iohannis konkrét lépéseket kért az EU-tól a moldovai helyzet rendezésére

Nagyvilág2019.06.12, 20:13

Klaus Iohannis román elnök azzal a kéréssel fordult az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökéhez, hogy az Európai Unió tagállamai az uniós értékek és elvek alapján tegyenek konkrét lépéseket a moldovai válság megszüntetésére.

Szijjártó Péter: A közép-európai országok nélkül az EU kevésbé lenne versenyképes

Itthon2019.06.12, 16:47

Az EU szegényebb és kevésbé versenyképes lenne, ha nem vette volna fel a közép-európai országokat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Triesztben, ahol a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) külügyminiszteri találkozóján vett részt.

Bakondi György: Nemzetállami szinteken szigorodtak az intézkedések

Itthon2019.06.10, 09:29

Nemzetállami szinteken szigorodtak a migrációval kapcsolatos intézkedések, amelyek Európát nézve a balkáni útvonal mellett az olasz irányban és a marokkói-spanyol határ térségben is érvényesülnek - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Szijjártó: Erősödött Közép-Európa érdekérvényesítő képessége

Itthon2019.06.07, 14:01

Kemény vitákra lehet számítani az európai parlamenti választásokat követő egyeztetéseken, ám már most látszik, hogy ezek során Közép-Európának sokkal erőteljesebb érdekérvényesítő képessége lesz, mint a választásokat megelőzően – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Globsec pozsonyi biztonságpolitikai fórumon.

Új élelmiszer született

Gazdaság2019.06.06, 14:32

Megjelent az Európai Bizottság 2019/760/EU végrehajtási rendelete, amely a Yarrowia lipolytica élesztő biomassza új élelmiszerként történő forgalomba hozatalát engedélyezi.

Az európaiak szeretik a helyi termékeket

Gazdaság2019.06.05, 15:21

Az Európai Unió állampolgárai kedvelik és keresik is a helyi termékeket – derül ki a legfrissebb Cetelem Körkép kutatásból. Azonban országonként nagy eltérések vannak abban, hogy mit is jelent a helyi termék, és miért döntünk a megvásárlásuk mellett.

Rekordmélységben a munkanélküliség az Európai Unióban

Gazdaság2019.06.04, 15:44

Az Unióban történelmi mélyponton volt a munkanélküliségi ráta áprilisban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat most közzétett jelentése szerint.

Szuperállam, vagy nemzetek szövetsége lesz az EU?

Itthon2019.06.03, 14:35

Az Európai Unió lehetséges jövőjével kapcsolatban világosan körvonalazódik két, egymástól gyökeresen eltérő elképzelés. Az egyik tábor – nevezzük őket föderalistáknak – szerint a válságra a legjobb megoldás a „még több Európa", vagyis egy olyan föderális államszövetség terve, amely sok tekintetben hasonlítana az Egyesült Államokra, ezért is nevezik az elképzelést Európai Egyesült Államoknak. A másik, „szuverenista" tábor viszont abból indul ki, hogy nincsenek meg a feltételei annak, hogy létrejöjjön egy központi kormányzás az EU-ban, és így nemzetek úgymond „egyesüljenek" - minderről Fricz Tamás, az Alapjogokért Központ kutatási tannácsadója ...

Fontos kérdés, hogy az EU új vezetése hogyan viszonyul majd Amerikához

Itthon2019.06.01, 11:31

Biztonságpolitikai szempontból fontos kérdés, hogy az Európa Unió új vezetése hogyan viszonyul majd legfontosabb szövetségeséhez, az Amerikai Egyesült Államokhoz - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1-nek adott interjújában szombaton.

Az Európai Bizottság az albán és észak-macedón csatlakozási tárgyalások megkezdését sürgette

Nagyvilág2019.05.29, 13:30

Albánia és Észak-Macedónia uniós csatlakozási tárgyalásainak mihamarabbi megkezdésére szólított fel szerdán az Európai Bizottság, kiemelve, hogy a két ország végrehajtotta az ennek feltételeként előírt reformintézkedéseket.

Odacsap a dohánytermékek feketekereskedelmének az EU

Gazdaság2019.05.28, 15:12

Magyarország határidő előtt sikeresen teljesítette a dohánytermékek nyomonkövetésére vonatkozó európai uniós kötelezettségét. Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (ND Nonprofit Zrt.) az értékesítési lánc valamennyi szereplőjének azonosítását és nyilvántartásba vételét maradéktalanul végrehajtotta. Az illegális dohánykereskedelem visszaszorítását célzó, a dohánytermékek valós idejű nyomonkövetésre alkalmas rendszerben a gyártók és kereskedők május 20. óta már több mint 40 millió egyedi azonosítót igényeltek.

Orbán Viktor Brüsszelben már az Európai Bizottság új vezetőjéről tárgyal

Itthon2019.05.28, 09:56

Az Európai Unió tagállamainak állam-, illetve kormányfőiből álló testület azért ül össze kedden, hogy javaslatot tegyen az Európai Bizottság új elnökének személyére.

Szijjártó Péter: Magyarország elkötelezett támogatója az EU nyugat-balkáni bővítésének

Itthon2019.05.27, 20:11

Magyarország elkötelezett támogatója az Európai Unió nyugat-balkáni bővítésének - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Rendszámot kaphatnak a drónok az unióban

Gazdaság2019.05.27, 14:27

Az Európai Bizottság elfogadta a drónok használatára vonatkozóan a biztonságot és az azonosíthatóságot előíró, korábban jóváhagyott új irányelv végrehajtási utasításait – közölte az uniós bizottság.

Politikai akarattal a bevándorlás megállítható

Itthon2019.05.26, 09:58

A józan észen alapuló jobboldali megközelítés úgy véli, ha van politikai akarat, akkor a bevándorlás megállítható, és ez is a mostani európai parlamenti választás legfőbb tétje – hangsúlyozta Szánthó Miklós az Origónak. Boros Bánk Levente szerint a magyarországi ellenzék több szereplője számára egzisztenciális kérdés a választási eredmény, és nem csupán az egyéni politikusok szintjén, hanem immár a pártok tekintetében is. Farkas Örs pedig úgy fogalmazott, az új EP-ben nem a pártcsaládokhoz való tartozás lesz a legerősebb kötőelem, hanem térségekre jellemző összefogások jöhetnek létre.

Mindenki menjen el vasárnap választani, teremtsük meg a közös Európát

Itthon2019.05.25, 14:04

A nemzeti identitás megőrzéséhez a kultúra és az oktatás mellett az olyan intézmények támogatására is szükség van, amelyek hozzájárulnak az identitásmegőrzéshez - hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szombaton a dél-bánsági Hertelendyfalván, ahol a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület tájházának avatóünnepségén szólalt fel.

Közös álláspont kell, hogy az illegális migráció csökkenjen

Itthon2019.05.25, 12:47

Csökkenthető az illegális migráció, de ehhez az Európai Unión belül közös álláspont kell, olyan új vezetőség, amely ezt egységesen próbálja kezelni - mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán szombaton.

Több mint háromezer uniós polgár szavazna a magyar listára

Itthon2019.05.25, 11:41

Az EP-választásokon minden uniós polgár, akinek a lakóhelye olyan tagállamban van, amelynek nem állampolgára, de választójoggal rendelkezik, eldöntheti, hogy az ottani vagy az anyaországa EP-listájára akar szavazni.

Az Európai Bizottság elfogadta a drónokra vonatkozó új szabályokat

Techbázis2019.05.24, 17:19

Az Európai Bizottság elfogadta a drónok használatára vonatkozóan a biztonságot és az azonosíthatóságot előíró, korábban jóváhagyott új irányelv végrehajtási utasításait.

A magyarok továbbra is a nemzeti szuverenitás védelme mellett állnak

Itthon2019.05.23, 19:37

A hazai válaszadók több mint 60 százaléka aggasztónak tartja az illegális migránsok beáramlásának problémáját, a háromnegyedük tart attól, hogy a jövőben tömegek fognak a kontinensre érkezni Afrikából, és több mint 80 százalékuk elutasítja a kvótarendszert. A magyar társadalom reálisan látja a jelenség valódi okait és következményeit is: a válaszadók közel háromnegyede szerint az illegális bevándorlók gazdasági célból érkeznek Európába, nem üldöztetés elől menekülnek, illetve több mint 80 százalékuk szerint a bevándorlás terhet jelent az európai gazdaságnak, illetve szociális ellátórendszernek - olvasható Erdős Gergely, a Századvég ...

Az EU tilalmat fogadott el az egyszer használatos műanyagokra vonatkozóan

Archívum2019.05.22, 19:09

A műanyagszennyezéssel szembeni fellépés jegyében tilalmat fogadott el az Európai Unió általános ügyekkel foglalkozó tanácsa bizonyos egyszer használatos műanyagokra vonatkozóan – közölte az uniós tanács kedden.

Itt a döntés, 2021-től az EU betilt számos egyszer használatos műanyagot

Gazdaság2019.05.22, 13:39

Az Európai Unió általános ügyekkel foglalkozó tanácsa a műanyagszennyezéssel szembeni fellépés jegyében tilalmat fogadott el bizonyos egyszer használatos műanyagokra vonatkozóan - közölte az uniós tanács.

Európai rekord a papír- és karton-újrahasznosításban

Gazdaság2019.05.21, 18:55

Az Erópai Unió 28 tagállamát összesítve a papír és a hullámkarton csomagolóanyagok újrahasznosítási aránya elérte a 85,8 százalékot, ez pedig a valaha mért legmagasabb arány az újrahasznosított anyagokkal kapcsolatban. A fém és az üveg következik a dobogón a papír után, az előbbi 78,3, az utóbbi 74,1 százalékos újrahasznosítási rátával.

Lendületben marad a magyar gazdaság, kitart az átlag feletti növekedés

Gazdaság2019.05.21, 13:11

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss értékelése is megerősíti, hogy Magyarország az Európai Unió egyik legdinamikusabban növekvő tagállama – mondta Gion Gábor az OECD gazdasági kilátásokat elemző legfrissebb kiadványát értékelve.

Századvég: Európa önjelölt vezetői megbuktak

Itthon2019.05.20, 16:38

A Századvég Project28 kutatásában megvizsgálta Európa vezető politikusainak megítélését. Angela Merkel és Emmanuel Macron, bár közelítették a német-francia együttműködést, szövetségük és elhibázott politikai manővereik – például a migrációs válság kezelésében – veszélybe sodorták az egész kontinenst, valamint megágyaztak a nemzetek felett álló, Európai Egyesült Államok koncepciójának. Bár önmagukat Európa legfőbb vezetőinek és a világpolitika pozitív szereplőinek gondolják, az európai emberek már kevésbé vannak megelégedve teljesítményükkel – írta a Századvég.

A régiónk húzta fel az európai autóipart

Gazdaság2019.05.17, 12:15

Visszaestek áprilisban az újautók forgalomba helyezései az Európai Unióban. A legerősebb keresletet azonban Közép-Európa adta. A januártól áprilisig tartó időszakban Magyarországon 7 százalékos volt az éves növekedés.

Orbán Balázs: Brüsszel európai szuperállamot akar

Itthon2019.05.16, 12:47

A brüsszeli elit európai szuperállamot akar, ezért erőlteti a bevándorlást, de ezzel szemben áll az európai választópolgárok többsége és a nemzetállamok – mondta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület rendezvényén az Akadémia épületében csütörtökön.

Lesz babaváró támogatás a brüsszeli kritika ellenére is

Itthon2019.05.14, 13:11

A kormány tájékoztató kampányt indít a hétpontos családvédelmi akcióterv július elsején hatályba lépő négy elemének megismertetésére – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. A politikus leszögezte, hogy ha Brüsszel nem adná meg a támogatást, akkor előfordulhat, hogy a „tervezettnél kedvezőtlenebb formában” tudna elindulni a támogatás.

Brüsszel 200 millió euróra büntette az egyik nagy sörgyártót

Gazdaság2019.05.13, 16:40

Az Európai Unió (EU) trösztellenes szabályainak megszegése miatt 200,5 millió euróra (mintegy 61 milliárd forint) büntette a belgiumi székhelyű AB InBev söripari konszernre, mivel az az EU szerint visszaélve pozíciójával befolyásolta és korlátozta a határokon átnyúló sörértékesítést – közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Folytatódik a közútfejlesztés hazánkban egy átfogó európai terv keretében

Gazdaság2019.05.13, 12:26

Az Európai Unió a 2007-2020-as időszakban mintegy 82 milliárd euró - több mint 26 ezer milliárd forintnyi - finanszírozást nyújt közutakra. A beruházások kedvezményezettjei elsősorban a közép- és kelet-európai tagállamok - közölte az Európai Számvevőszék az európai régiókat összekötő közutakról közzétett előzetes ellenőrzési jelentésében.

Alapszerződés-ellenes a csúcsjelölti rendszer

Itthon2019.05.11, 13:35

Alapszerződés-ellenes az uniós csúcsjelölti rendszer, amivel az Európai Parlament szeretné magának tulajdonítani a jogot az Európai Bizottság (EB) elnöki pozíciójának betöltésére, illetve az elnök személyének meghatározására - mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője az M1-en szombaton.

Az unióban egyes országok a vádlottak padjára kerültek

Itthon2019.05.10, 14:16

Az európai parlamenti választásokat követően a tagállamok legfontosabb feladata a jóhiszemű, előítéletektől mentes párbeszéd újraindítása lesz - minderről Trócsányi László, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője beszélt a Nézőpont Intézet konferenciáján. Ugyanitt Beata Szydlo, lengyel miniszterelnök-helyettes az unióra leselkedő veszélyek között említette a demokrácia deficitjét és a protekcionizmust, amely - szerinte - az európai integráció "magját" támadja, mivel az áruk és a tőke szabad áramlását akarja megakadályozni.

Pálffy Ilona: Nem szavazhatnak levélben a romániai magyarok

Itthon2019.05.10, 17:49

A sajtóban megjelent információkkal ellentétben nem szavazhatnak levélben a romániai magyarok az Európai Parlament magyar tagjainak választásán - mondta a Nemzeti Választási Iroda, az NVI elnöke.