európai parlamenti választás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- MSZP
- Orbán Viktor
- pártpolitika
- választás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kilép az MDF-ből Csáky András országgyűlési képviselő
Csáky András MDF-es országgyűlési képviselő vasárnap bejelentette: kilép a pártból a szombaton elfogadott EP-lista miatt, melyet Bokros Lajos, a Horn-kormány volt pénzügyminisztere vezet, és a második helyén Habsburg György szerepel. Bokros azt nyilatkozta vasárnap este az MTV-ben, hogy az MDF-től kapta a legkorrektebb megkeresését. Csáky kilépésével frakciótagsága még nem szűnik meg automatikusan.
Rábólintott az MDF Bokros EP-jelölésére
Rendkívül szoros szavazás után rábólintott az MDF országos választmánya arra, hogy Bokros Lajos legyen a párt európai parlamenti listájának a vezetője. Dávid Ibolya közölte: Bokros már korábban megígérte neki, hogy vállalni fogja a listavezetést. A Horn-kormány volt pénzügyminiszterének jelölése erősen megosztotta a pártot, amelynek jelenlegi EP-képviselője a döntés után bejelentette, hogy kilép az MDF-ből.
A túlélő, a beteg és a kibic hajt a romániai magyarokért
Az egyiknek túl sok a vesztenivalója, a másik pedig túl sokat vesztett - így talált egymásra a hosszú évekig ellenségeskedő RMDSZ és Tőkés László. A helyzetet bonyolítja, hogy időközben belépett a képbe a Fidesz is. Tőkés a politikai túlélésre, az RMDSZ erdélyi vezető szerepének megtartására, a Fidesz pedig bukott pártfogoltja lecserésére játszhat. Az EP-választásra összejött furcsa szövetség gyakorlatilag értelmét is veszítheti a választás éjszakáján.
Múltja miatt nem kell Bokros a vasi MDF-nek
Politikai múltja miatt ellenzi az MDF Vas megyei szervezete, hogy a Horn-kormány volt pénzügyminisztere, Bokros Lajos vezesse a párt európai parlamenti választási listáját. Bokros vasárnap jelenti be, hogy elvállalja-e a felkérést.
Karrierdiplomata válthatja Göncz Kingát
A várhatóan az Európai Parlamentbe kerülő Göncz Kinga külügyminiszter helyét egy karrierdiplomata, Faller Jenő veszi át - írja a Népszabadság. Faller 2005 és 2008 között szófiai nagykövet volt.
Három nő vezeti az MSZP EP-listáját
Göncz Kinga, Herczog Edit és Gurmai Zita vezeti az MSZP listáját az európai parlamenti választáson. A listát szombaton hagyta jóvá a párt választmánya.
Habsburg György követheti Bokrost az MDF EP-listáján
Dávid Ibolya, az MDF elnöke Habsburg Györgynek szánja a párt EP-listájának második helyét. Habsburg azonnal bejelentette, hogy ha a választmány is támogatja, elvállalja a felkérést. A lista vezetésére Bokros Lajos egykori pénzügyminisztert kérték fel, de ő csak jövő vasárnap ad választ arra, hogy elfogadja-e a jelölést. Az MDF-nek jelenleg egy európai parlamenti képviselője van.
Gyakorlatias MDF-esek örülnek Bokros jelölésének
Több megyei MDF-vezető is azt mondta az [origo]-nak, hogy baloldali szavazókat hozhat a pártnak az EP-listája vezetésére jelölt Bokros Lajos. Többségük úgy értékelte Bokros felkérését, hogy az inkább hasznos, mint káros. Bokros a Népszabadságnak azt mondta, nem döntötte el, hogy vállalja-e a felkérést.
Az MDF EP-képviselője ellenzi Bokros felkérését
Az MDF alelnöke és európai parlamenti képviselője, Olajos Péter szerda éjjel közleményben tiltakozott az ellen, hogy az MDF Bokros Lajos volt pénzügyminisztert kérte fel az EP-listája vezetésére. Olajos azt állítja: őt meg sem kérdezték.
Göncz Kinga lesz az MSZP EP-listavezetője
Az MSZP európai parlamenti listáját Göncz Kinga vezeti majd - értesült az MTI. A szocialista párt elnöksége péntek esti ülésén tárgyal a listáról, amelyet szombaton terjeszt a választmány elé.
Meglephette Bokrost az MDF felkérése
Az MDF kedden bejelentette: Bokros Lajos volt pénzügyminisztert kéri fel, hogy vezesse a párt EP-listáját. Egyelőre nem tudni, hogy Bokros elfogadja-e a felkérést, és az sem világos, hogy a párt megkereste-e őt a bejelentés előtt. Dávid Ibolya pártelnök nem beszélt vele, de abban bízik, hogy "talán a hétvégén" tud vele egyeztetni.
Szent-Iványi István vezeti az SZDSZ EP-listáját
Szent-Iványi István, Béki Gabriella és Demszky Gábor vezeti az SZDSZ listáját az európai parlamenti választásokon - jelentették be a párt vezetői. A szombati sajtótájékoztatón Fodor Gábor pártelnök közölte: kampányukat a liberális értékekre fogják alapozni, amelyek láthatóan meggyengültek Magyarországon.
Sírva búcsúzott a hírbe hozott francia miniszter
Állítólag sírva vette tudomásul Rachida Dati francia igazságügyi miniszter, hogy távoznia kell posztjáról. Nicholas Sarkozy államfő ugyanis azt javasolta neki, hogy induljon el az európai parlamenti választáson, és a képviselő-jelöltség nem fér össze a miniszteri poszttal. A minisztert számos szakmai kritika érte az utóbbi időben, de magánélete miatt is támadták, hírbe hozták még Nicholas Sarkozy testvérével is.
Előre hozott választást akar a Fidesz nyáron
Az európai parlamenti választásokkal egyidejűleg előre hozott választásokat tartana a Fidesz és a KDNP. A két párt ezért kezdeményezi az Országgyűlés feloszlatását. Azt szeretnék, ha már a csütörtöki rendkívüli ülésen napirendre vennék a kérdést. A parlament feloszlatásáról szóló javaslatukban azt írják, "a Gyurcsány-kormány kormányzati politikája az elmúlt két évben teljes egészében elveszítette hitelességét a magyar társadalom előtt".
Februártól teljesen átalakul a Fidesz irányítása
Februártól teljesen új irányítási rendszert vezetnek be a Fidesznél, más emberek más struktúrában irányítják majd a pártot - jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A változtatásokat többek között a közelgő európai parlamenti választással indokolták.
Schmitt Pál vezeti a Fidesz EP-listáját
A Fidesz szombati országos választmányi ülésén véglegesítette jelöltjei listáját az európai parlamenti választásra. A listát a jelenleg is EP-képviselő Schmitt Pál vezeti. Három mostani EP-képviselő nem került fel a listára.
Kizárásokkal tisztítaná meg magát az MDF
Etikai biztossal vértezi fel magát az MDF a belső ellenzék elleni harcra - írja a Népszabadság. A párt a lap szerint a következő hetekben kizárási eljárások sorát fogja megindítani az Almássy Kornéllal szimpatizáló tagok ellen, hogy így teremtsen tiszta lapot az európai parlamenti választásokra.
Gyurcsány egyeztet a szocialisták EP-jelöltjeiről
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök fog konzultálni arról, kiket indítson az MSZP az európai parlamenti választáson. A párt minden szervezete javasolhat jelöltet, a végső döntést a márciusi kongresszus hozhatja meg. A szocialisták aktív kampánnyal készülnek az európai parlamenti választásokra.
Lehajtott fejjel csinálná végig az EP-kampányt az MSZP
Nem lesznek húzónevek az MSZP európai parlamenti választási listáján, és az sem valószínű, hogy Gyurcsány Ferencet tennék az élére - közölték névtelenül nyilatkozó szocialista vezetők az MTI-vel. A gyenge támogatottsággal bíró párt nem készül komolyabb kampányra sem, a választást inkább úgy fogják fel, mint egy "alkalmat a megszólalásra".
Cáfolják Gyurcsány EP-lista vezetését
Hevesen cáfolta a kormányszóvivő a Népszabadság információját, miszerint Gyurcsány Ferenc pártelnök vezetheti a szocialisták listáját a jövő évi európai parlamenti választásokon. Daróczi Dávid szerint a kormányfő a jövőben is Magyarországon, az MSZP-ben kíván politizálni.
Magyar civilek előtt is megnyílhat az EP
Megindulhat az aláírásgyűjtés arról a népszavazásról, amely lehetővé tenné, hogy ne csak pártok, hanem civil szervezetek is indulhassanak a jövő évi európai parlamenti választásokon - írja a Népszabadság.
Egyesületek is indulhatnak az EP választáson
Népszavazási kezdeményezést hitelesített az Országos Választási Bizottság (OVB) az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban szerdai budapesti ülésén. A döntés lényege, hogy nem csak politikai pártok, hanem bejegyzett szervezetek is listát állíthatnának az európai parlamenti választásokon.
A Fidesznek is köszönte győzelmét Tőkés
Visszautasította Orbán Viktor azt a vádat, hogy beavatkozott volna a romániai európai parlamenti választásokba Tőkés László támogatásával. A pártelnök arra is utalt, hogy a törvényeket betartva anyagi segítséget sem nyújtottak a református püspök kampányához. Tőkés ugyanakkor közös sikernek nevezte választási eredményét, és megköszönte a Fidesz segítségét. Az MSZP továbbra is megosztásról beszél.
Az RMDSZ és Tőkés is ott lehet Brüsszelben
Egyértelműen az erdélyi magyarság közös győzelméről van szó nyilatkozta Tőkés László, aki javasolni fogja a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), hogy már a jövő héten üljenek közös asztalhoz a romániai magyarság közös jövőjének megtárgyalására. A demokraták, a szociáldemokraták és a liberálisok érték el a legjobb eredményt a vasárnapi romániai európai parlamenti választásokon. A csekély részvétel miatt érvénytelen lett a szintén ma megtartott egyéni választókerületes rendszer bevezetéséről szóló népszavazás.
Nyugdíjas- és anyakvótáról is fantáziáltak a képviselők
Elszabadult a képviselők fantáziája a női kvótáról szóló törvényjavaslat tárgyalása során, de a nyugdíjas-, munkás- vagy éppen édesanya-kvótáról szóló javaslatok nem jutottak el a parlamenti szavazásig. 2009-ben az európai parlamenti választások listáin már minden második jelölt nő lehet, ha a jövő héten a végszavazáson is igent mod a javaslatra az Országgyűlés.
Az Európai Néppárt nem támogatja Tőkés Lászlót
Független jelölteket nem támogat az Európai Néppárt (EPP) - jelentette ki hétfőn Javier Jiménez, az EPP szóvivője, akit az Új Magyar Szó című bukaresti napilap online változata idéz. Orbán Viktor, aki az EPP alelnöki tisztségét is betölti, a hétvégén jelentette be, hogy a néppárt támogatja a romániai európai parlamenti választáson függetlenként induló Tőkés Lászlót.
Ellenzéki párt nyerte az EP-választást Bulgáriában
A vasárnap közölt exit poll-adatokkal ellentétben a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű ellenzéki párt nyerte meg Bulgária első európai parlamenti választásait, ha csak kis különbséggel is - tűnik ki a hétfő reggel közölt előzetes hivatalos eredményekből.
Elhalasztják a román EP-választásokat
Belpolitikai csatározások miatt az év második felére halasztják az eredetileg május 13-ra tervezett európai parlamenti választásokat Romániában - jelentette be hétfőn a román kormányszóvivő. A döntést ellenzi több kormánypárt, köztük az RMDSZ, valamint az államfő is.
Gyurcsány három év türelmi időt kért
A bizalmi szavazás előtt három év türelmi időt kért Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szocialista frakciótól - mondta el Juhász Ferenc, az MSZP ügyvezető alelnöke a Nap-kelte című televízióműsorban. Az alelnök beszámolója szerint a kormányfő az európai parlamenti választás eredményétől tette függővé, továbbra is ragaszkodik-e majd pozíciójához. Az MSZP-s képviselők korábban a kormány tudtára adták: nagyobb beleszólást akarnak a kormányzati munkába.
Medián: Óriási fölényben a Fidesz
Az MSZP-ben csalódott választók az elmúlt hónapban a Fideszhez pártoltak át a Medián közvélemény-kutatása szerint, amelyet a hvg.hu ismertet. Az MSZP utoljára az európai parlamenti választások után volt ennyire lemaradva a legnagyobb ellenzéki párttól. Az SZDSZ és az MDF be sem jutna a parlamentbe a jelenlegi támogatottsága alapján.
Ron Werber újra az MSZP-t segíti
Ron Werber a nap folyamán szerződést kötött az MSZP-vel, a kampánytanácsadó az európai parlamenti választási kampányban és "a következő években" tevékenykedik a szocialista pártnál - jelentette be Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója, a párt EP- választási kampányigazgatója.
Külföldön is voksolhatunk a kettős állampolgárságról
Még két hétig jelentkezhetnek a külképviseleti névjegyzékekre azok a választók, akik a december 5-i népszavazás idején külföldön tartózkodnak, de szeretnének élnek szavazti jogukkal. Az európai parlamenti választáson 2500-an szavaztak a külképviseleteken - írja a Népszabadság.
A kormányátalakítás német visszhangja
A Kiss-Gyurcsány párharc lehetőségeit latolgatják a hétvégi német lapok. A liberális Süddeutsche Zeitung szerint Gyurcsány, a sikeres vállalkozó csak 2002-ben kapcsolódott be a politikába, s nem kedvelt a szocialisták idősebb nemzedékének körében. A konzervetív lapok szerint az MSZP az európai parlamenti választásokon elszenvedett vereség óta "orientációs válságban" van, a számos szárnyra szakadt part erejét pedig az felőrlik az intrikák.
Az OVB időközi választást írt ki két képviselői helyre
Az Országos Választási Bizottság csütörtöki ülésén november 14-ére és 28-ára időközi országgyűlési választást írt ki az európai parlamenti választás következtében megüresedett képviselői helyekre.
Gallup: másfélszer nagyobb a Fidesz szavazótábora az MSZP-énél
A Gallup legújabb felmérése szerint az európai parlamenti választás után egy hónappal a lakosság jóval nagyobb része foglal állást pártkötődéséről, mint korábban. Jelenleg az MSZP támogatóihoz képest másfélszer akkora a fideszes szavazótábor. Az MDF továbbra is épp a bejutási küszöb alatt marad, míg az SZDSZ parlamenti kispártként látszik stabilizálódni. A pártot választó biztos szavazók körében 21 százalékpont a különbség a Fidesz javára: 53 százalék szavazna a Fideszre és 32 százalék a szocialistákra egy következő vasárnapi országgyűlési választáson.
Még 11 választókerületi elnök hiányzik a Fideszben
A Fidesz számára sikeres európai parlamenti választás azt bizonyítja, hogy az Orbán Viktor által megálmodott, a helyi, választókerületi rendszerre épülő politizálás eredményes - de a 176 közül még legalább tizenegy helyen nincs kinevezett választókerületi elnök - írja a Népszabadság. A Fidesz honlapja szerint nincs választókerületi elnök Budapest kilenc kerületében, de a Szabolcs megyei Vásárosnamény és Mátészalka körzetében sem.
10 százalék feletti eredményt akar 2006-ra az MDF
"Az európai parlamenti választásokon elért eredmény alapján joggal tűzhetjük ki célnak, hogy 2006-ban önállóan indulva több mint 10 százalékot szerzünk" - olvasható az MDF stratégiai téziseiben. Az irományban - áttételesen - bírálták a Fideszt, valamint a belső ellenzéknek számító lakiteleki munkacsoportot.
Bukást jósolnak az ellenzékkel hadakozó MSZP-nek
Megindult a verseny az MSZP elnöki székéért és több - az elnökségre esélyesnek tartott - szocialista vezető is meghirdette a párt átalakítására vonatkozó javaslatait. Az [origo] által megkérdezett szakértők szerint azonban pillanatnyilag az MSZP az egyetlen olyan parlamenti párt, amelynél nem világos, hogyan pozicionálja magát a választásokig hátralévő két évben, így viszont nehéz lesz megnyernie a választást 2006-ban. Miközben a Fidesz, az SZDSZ és az MDF az európai parlamenti választási kampányban világos utat szabott, addig az MSZP kizárólag a Fidesz ellentettjeként határozza meg magát.
Századvég: A választás után is nagy a Fidesz előnye
Az európai parlamenti választás után is jelentős a Fidesz előnye az MSZP előtt - derül ki a Századvég és a Tárki közös felméréséből. A közvélemény-kutatás szerint az SZDSZ és az MDF nem kerülne be a parlamentbe egy mostani választáson. A kormány tevékenységét a megkérdezettek 60 százaléka negatívan értékeli, a gazdaság és a demokrácia működését ugyanakkor egyre többen tartják jónak.
Mádl és Dávid verseng a népszerűségi lista élén
Az európai parlamenti választások kampánya nem bolygatta fel a politikusok népszerűségi rangsorát a Szonda Ipsos listáján. A választáson sikeresen szereplő kis pártok vezetői közül kimagaslóan kedvező Dávid Ibolya megítélése. A pártvezető a köztársasági elnökkel, Mádl Ferenccel verseng a népszerűségi lista első helyéért - derül ki a Népszabadság cikkéből.
Megbukott a cseh kormány
Lemondott pártelnöki és kormányfői tisztségéről Vladimír Spidla. A Cseh Szociáldemokrata Párt az európai parlamenti választáson a 24 mandátum közül csak kettőt szerzett meg, s a pártok között az ötödik helyen végzett.
Berlusconi: Elcsalták az olasz EP-választást
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök szerint csalás következtében vesztette el az európai parlamenti választásokat pártja, a Forza Italia. Berlusconi szerint a legnagyobb kormánypárt azért csak a szavazatok 21 százalékát szerezte meg, mert - mint fogalmazott - "profik hadserege" megsemmisítette vagy az ellenzéki pártok eredményéhez számolta a Forza Italiára leadott voksokat.
Bizalmi szavazást kér magáról a cseh kormány
Bizalmi szavazást kér magáról a jövő héten a hárompárti cseh kormány. A Cseh Szociáldemokrata Párt az európai parlamenti választáson a 24 mandátum közül csak kettőt szerzett meg, a két kisebb koalíciós partner közül a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt szintén csak két mandátumhoz jutott, míg a Szabadság Unió-Demokratikus Unió nem szerzett képviselői helyet.
Medián: riasztotta az embereket az MSZP kampánya
Az MSZP vártnál rosszabb szereplése az európai parlamenti választáson összefügghet azzal, hogy a különböző pártállású szavazók közül épp a szocialisták szimpatizánsainak tetszett a legkevésbé pártjuk kampánya. Sokan közülük talán éppen ezért nem mentek el szavazni - derül ki az [origo], a TV2 és a Klubrádió megbízásából készített Medián-elemzésből.
Halogatják a lemondást a mandátumhalmozó képviselők
A vasárnapi európai parlamenti választáson nyolc olyan képviselő is kijutott Brüsszelbe, aki országgyűlési képviselői mandátummal is rendelkezik. Nekik július 20-a, vagyis a hivatalos beiktatás után két hónap áll a rendelkezésükre, hogy megszüntessék az összeférhetetlenséget és lemondjanak egyik mandátumukról. A pártok közül eddig egyelőre csak a Fidesz foglalkozott az utódlás kérdésével, náluk két képviselő ugyanis egyéni mandátummal rendelkezik, így miattuk időközi választást kell kiírni. Az egyik érintett, Szájer József ezt méltánytalannak tartja.
Kuncze szerint a negatív kampány miatt bukik Kovács
Az MSZP elnökségi ülésén az európai parlamenti választási vereség volt a téma. Kovács László pártelnök közölte: az eredmény komoly figyelmeztetés a pártvezetésnek és a kormánynak is. A pártelnök elmondta azt is: egyelőre nem gondolkodott azon, hogy újra indulna a pártelnöki posztért az októberi tisztújításon.
Brüsszelt aggasztja az alacsony részvétel
Aggasztónak tartja az Európai Bizottság, hogy az újonnan csatlakozott uniós tagországokban alacsony volt a részvétel az európai parlamenti választáson. Az EP-választást a legtöbb EU-tagállamnál érdektelenség kísérte: kevesebb, mint a választásra jogosultak fele ment el szavazni. A tíz új tagnál azonban az átlagos részvételi arány alig érte el a 30 százalékot.
Előretörtek az euroszkeptikusok Lengyelországban
A választókörzetekből beérkezett 60,32 százalékos részeredmények alapján továbbra is az ellenzéki liberális Polgári Platform 28 százalékkal vezet a lengyelországi európai parlamenti választáson. A második-harmadik helyen két euroszkeptikus párt áll.
Az Európai Néppárt marad a legnagyobb frakció
Megőrzi első helyét, azaz továbbra is az Európai Parlament legnagyobb frakciója marad a konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt - jelentette be Pat Cox, az Európai Parlament elnöke hétfő hajnalban. Pat Cox riasztónak nevezte az EU-ellenes és szélsőjobboldali pártok jó eredményét a vasárnapi európai parlamenti választáskon. A cikk második részében megismerheti a tagállamok választási eredményeit.
Az ellenzéki szocialisták nyertek Franciaországban
Az ellenzéki Szocialista Párt legyőzte Jacques Chirac államfő Népi Mozgalom Unióját (UMP) az európai parlamenti választásokon. Az előzetes várakozásokkal ellentétben sem Le Pen szélsőjobboldali pártja, sem a kommunisták nem tudták végül megnyerni a szavazókat. Előbbiek 10, míg utóbbiak alig 5 százalékot szereztek.
Exit-poll felmérések Európaszerte
Görögországban a konzervatívok, Cipruson a kommunisták, Szlovéniában a jobbközép pártok nyerték az európai parlamenti választást - legalábbis az exit-poll felmérések szerint. Spanyolországban viszont a kormányzó szocialista párt nyert. Cipruson kötelező volt szavazni, bár büntetést nem helyeztek kilátásba, így égül 70 százalék körüli volt a részvételi arány.
Részeredmények: általános ellenzéki győzelem az EP-választáson
Az eddigi részeredmények szerint az ellenzéki pártok győzelmét hozta az európai parlamenti választás. Ausztriában az ellenzéki szociáldemokraták, Máltán a munkáspárt, Franciaországban a szocialisták, Dániában a szociáldemokraták nyertek. Az eddigi adatok szerint egyedül Hollandiában nyertek a kormánykoalíció fő erejét adó kereszténydemokraták.
Schröder betiltatta a neonáci párt plakátját
Gerhard Schröder német kancellár bírósági úton ideiglenes hatállyal elérte, hogy a szélsőjobboldali Német Nemzeti Demokrata Párt (NPD) európai parlamenti választási kampányában ne használja az ő fényképét és az azt kísérő feliratot - vált ismeretessé csütörtökön.
Döntsön, kik képviseljék Magyarországot az EU-ban!
Magyarországon 2004. június 13-án európai parlamenti választások lesznek. A választópolgárok arról dönthetnek, hogy ki legyen az a 24 magyar képviselő, aki az Európai Parlamentben képviseli érdekeinket. Bár a Brüsszelben és Strasbourgban ülésező EP messze van, a választásra mégis érdemes odafigyelni, ott fogadják, vagy utasítják el ugyanis azokat az uniós törvényeket, amelyek minden EU-tagra, így Magyarországra is kötelezően érvényesek. De itt döntenek az EU költségvetéséről is, amely azt is meghatározza, hogy mennyi uniós támogatást szerezhet Magyarország és azt milyen fejlesztésekre fordíthatja. A tét nagy, éppen ezért nem mindeggy, ...
Megkezdődött az EP-választás
Elkezdődött az európai parlamenti választás, elsőként a brit és a holland EU-polgárok voksolhatnak csütörtökön. Az Unió 25 tagállamának szavazói négy napon keresztül adhatják le szavazataikat, a legtöbb országban vasárnap lesz a voksolás. Az előbb lebonyolított választások eredményét addig nem hozzák nyilvánosságra, amíg az összes államban le nem zárták az urnákat vasárnap.
Eljárás indul a MIÉP soproni vezetője ellen
Rendzavarás és igazoltatás megtagadása szabálysértés miatt eljárás indult a MIÉP soproni szervezetének vezetője ellen. A férfi volt a hangadója annak a mintegy 50 fős csoportnak, amely kedden Sopronban megzavarta az MSZP európai parlamenti választási nagygyűlését. A rendzavarók kifüyülték a miniszterelnököt.
Az EP-jelöltek nem foglalkoznak a melegekkel
A melegek, transzszexuálisok helyzetével kapcsolatos kérdőívvel kereste meg az európai parlamenti választáson induló jelölteket egy civil szervezet, a több száz jelölt közül azonban mindössze kilenc válaszolt. A Fidesz részéről senki nem reagált, és a többi parlamenti párt részéről is jellemzően csak olyanok válaszoltak, akiknek esélyük sincs arra, hogy kijussanak az Európai Parlamentbe. Míg több európai országban már engedélyezik a melegek házasságkötését, a kérdőívet kitöltők közül ezt csak az SZDSZ-esek támogatják.
Legtöbbet a Fidesz költ a kampányra
A pártoktól kapott tájékoztatás szerint az európai parlamenti kampányban a Fidesz költi a legtöbbet, ám a szocialista büdzsé felső határa sem sokkal marad el a legnagyobb ellenzéki párt által megnevezett összegtől. A Magyar Demokrata Fórum nem árulta el, mennyit költ az európai parlamenti választás előtt pártja.
Kovács még mindig vitatkozna Orbánnal
Kovács László továbbra is kész a nyilvános vitára Orbán Viktorral az európai parlamenti választások előtt. Az MSZP elnöke szombaton Pápán arról beszélt, hogy még lát reményt a vitára a kampánycsendig a Fidesz elnökével.
Belpolitikai célt szolgál a magyar ellenzék kampánya egy cseh lap szerint
Medgyessy Péter kormánya elleni éles támadásokra használja ki az európai parlamenti választások előtti kampányt a magyar ellenzék - írja szombati kiadásában a Právo című cseh baloldali-liberális napilap.
Orbán csak a választás után vitázik
Orbán Viktor elfogadja ugyan Kovács László nyilvános vitára való kihívását, de nem az európai parlamenti választások előtt. Orbán szerint a beszélgetésnek, illetve vitának legkorábban június 14-én este van értelme. Kovács csütörtökön hívta ki nyilvános vitára a Fidesz elnökét.
Csak lakcímkártyával szavazhatnak a külföldiek
A június 13-i európai parlamenti választáson résztvevő külföldiek csak akkor szavazhatnak, ha rendelkeznek magyarországi lakcímet igazoló kártyával - emlékeztet a Fővárosi Választási Iroda az MTI-nek küldött közleményében. Ez néhány száz itt szavazó külföldit érinthet.
Még mindig Dávid Ibolya a legnépszerűbb
Az európai parlamenti választások előtt is változatlan az élvonal a politikusi népszerűségi ranglistán. Dávid Ibolya, Mádl Ferenc és Bárándy Péter állnak a dobogón a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása szerint. A hónap nagy nyertese Persányi Miklós, akinek népszerűségi indexe jelentősen javult.
Capital Research: Erősödött a Fidesz
A Capital Research legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a biztos pártválasztók körében 44 százalékos a Fidesz, 36 százalékos az MSZP támogatottsága. Egy hónappal ezelőtt még 40-39-re állt a két nagy párt versenye. A kis pártok biztos befutónak tűnnek, az SZDSZ 10, az MDF 8 százalékon áll. A megkérdezettek 57 százaléka biztosan részt venne az európai parlamenti választásokon.
Állva ünnepelték Berlusconit párttársai
Megerősítették pártelnöki tisztségében Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt, akit a kongresszuson felállva és tapsolva ünnepeltek párttársai. A kormányfő a választóktól azt kérte, hogy az európai parlamenti választáson ne szavazzanak a kis pártokra. Ezen Berlusconi saját szövetségesei is megütköztek.
Közel egymilliárdot költenek a kampányra a pártok
A hivatalos adatok szerint közel egymilliárd forintot költ az európai parlamenti választás kampányára a négy parlamenti párt. A Fidesz és az MSZP nagyjából 300, az SZDSZ 250, az MDF pedig 120 milliót fordít a választók meggyőzésére.
EP-választás: a magasabb részvétel a Fidesznek kedvez
Ötven százalék feletti részvétel esetén 13:11 arányú ellenzéki győzelem várható az európai parlamenti választásokon, az alacsony részvétel (40 százalék) azonban a kormányoldalnak kedvez, ez esetben döntetlen lehet az eredmény - írja a Népszabadság a Marketing Centrum legfrissebb elemzése alapján. Az SZDSZ várhatóan két mandátumot szerez, és az MDF-nek is van esélye, hogy bejusson az EP-be.
Szavazhatnak ma az olcsóbb EP-választásról
Az Országgyűlés hétfőn dönt az európai parlamenti választásokkal összefüggő törvénymódosításról, ugyanis 197 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a házszabálytól való eltérést az ügyben. Az alkotmányügyi bizottság korábban általános vitára alkalmasnak találta a javaslatot. A határozathozatalokban a Fidesz képviselői nem vettek részt.
Négypárti egyeztetés az EP-választásról
Az MSZP és az SZDSZ a követségeken dolgozókkal gyűjtetné össze a magyar állampolgárok által az európai parlamenti választáson külföldön leadott szavazatokat, az MDF kitart a levél útján történő szavazás mellett, míg a Fidesz a vasárnap esti négypárti egyeztetés előtt nem kívánt nyilatkozni a voksolás lebonyolításával kapcsolatban.
Medián: Májusban csökkent a Fidesz előnye
Némileg csökkent a Fidesz előnye az MSZP előtt a Medián májusi felmérése szerint. A két nagy párton kívül az SZDSZ haladja meg az öt százalékos küszöböt, így ha most lennének az európai parlamenti választások, akkor a három párt jelöltjeiből kerülhetnének ki a magyar EP-képviselők.
Medgyessy: Most a jóban kell összefogni
Az összefogás fontosságáról beszélt Medgyessy Péter miniszterelnök szerdán Székesfehérváron, az MSZP európai parlamenti választási nagygyűlésén.
Kilencvenegyen indulnak a hét szlovén euroképviselői helyért
Kilencvenegy jelölt indul Szlovéniában június 13-án az európai parlamenti választásokon az országnak járó hét európai parlamenti képviselői helyért. A szlovén választási bizottság - keddi közlése szerint - tizenhárom jelöltlistát hagyott jóvá, amelyek közül hetet parlamenten kívüli pártok nyújtottak be.
120 ezerbe kerül minden külföldön leadott EP-voks
Nyolc párt biztosan, egy pártszövetség talán indulhat a június 13-i európai parlamenti választáson. Hetvenegy magyar nagykövetségen is lehet majd szavazni, a 2500 embert érintő külföldi szavazás 300 millió forintba kerül. Az iraki magyar katonák azonban nem szavaznak, viszont 1934 Magyarországon élő külföldi a magyar pártok közül választhat.
Aláírták a pártok az EP-választás etikai kódexét
Aláírta a négy parlamenti párt az európai parlamenti választás etikai kódexét. Az SZDSZ által kezdeményezett kódex szerint a választási kampány nem háború.
Sztárok nem várt szerepben
Bejelentették a VIVA COMET-díj jelöltjeinek kampányfőnökeit. Május 3-a óta már tudjuk, hogy kik lettek a 2004-es VIVA COMET-díj lehetséges díjazottjai. A többi most már a közönségen múlik, de a zenekarok, előadók nem tétlenül várják sorsuk alakulását. Az európai parlamenti választásokat megelőzően zajló díjátadóra ugyanolyan kampánnyal készülnek majd, mint a politikusok.
Hitelesítették a Fidesz EP-listáját
Az Országos Választási Bizottság kedden hitelesítette a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség európai parlamenti választására állított listáját. A Fidesz hatvanezer ajánlószelvényt adott le az OVB-nek. Az MSZP már korábban leadta a szükséges ajánlószelvényeket.
Egy ember miatt költenek milliókat az EP-választáson
Május 14-ig jelentkezhetnek azok, akik külföldön, valamelyik nagykövetségen szeretnék leadni az európai parlamenti választáson a voksukat. A jelenlegi adatok szerint nagy az érdeklődés Brüsszelben, Párizsban és Londonban, míg például Szöulban egy ember szeretne szavazni, miatta küldenek ki háromtagú bizottságot, akiknek csak a kiutaztatása több mint félmillió forintba fog kerülni.
Political Capital: Fej fej mellett az MSZP és a Fidesz
A Political Capital legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a biztos szavazók körében egyaránt 33 százalékos az MSZP és a Fidesz támogatottsága. A kis pártok növelték népszerűségüket, az MDF és az SZDSZ is 8 százalékon áll. A megkérdezettek 57 százaléka biztosan részt venne az európai parlamenti választásokon. A felmérés érdekessége, hogy korábban minden nagyobb közvélemény-kutató cég biztos Fidesz-előnyről számolt be.
Nem vár tovább a politikusokra az OVB
Alkotmánybírósághoz fordul az Országos Választási Bizottság (OVB), mert a törvényhozás többszöri kérésük ellenére nem rendezte még a testület közjogi státusát. Többek között saját apparátust, székházat, önálló költségvetést, az országgyűlési képviselőkéhez viszonyított, törvényben rögzített fizetést és mentelmi jogot akarnak maguknak. Az MDF frakcióvezetője állítja: a házbizottság ülésén egyetértés volt arról, hogy az európai parlamenti választás után nekilátnak az OVB jogi helyzetének rendezéséhez. Az SZDSZ frakcióvezetője ugyanakkor nem tartja jogosnak a követelést.
Újra próbálkozik a kormány az elektronikus szavazással
Miután a csütörtök délutáni négypárti egyeztetésen nem képviselteti magát a Fidesz, valószínűleg ismét el fog bukni a kormánynak az a kezdeményezése, hogy a jövőben a külképviseleteken elektronikus úton lehessen szavazni az országgyűlési választásokon és az országos népszavazásokon.Az európai parlamenti választás esetében a hasonló javaslat már egyszer megbukott, mivel a Fidesz nem támogatta. A választási eljárásról szóló törvény kétharmados, így a Fidesz támogatására is szükség lenne.
Le Pent majdnem megverték Manchesterben
Brit tüntetők kis híján kirángatták a kocsijából vasárnap a francia szélsőjobb vezérét, Jean-Marie Le Pent, aki a hétvégén Nagy-Britanniában személyes fellépésével igyekezett segíteni az ő mozgalmánál jóval kisebb befolyású Brit Nemzeti Párt (BNP) európai parlamenti választási kampányát.
EP-választás: drága a külföldi szavazás
70 országba utazik négyfős szavazatszámláló bizottság, hogy a külföldön élő magyarok is szavazhassanak a június 13-i európai parlamenti választásokon. A külföldi szavazások összköltsége meghaladja a 350 millió forintot - írja a Népszabadság.
Anti-macsók és földlakók is harcolnak az EP-helyekért
A nagy pártok mellett kevéssé ismert szervezetek képviselői is küzdenek az ajánlószelvényekért, hogy listát állíthassanak a júniusi európai parlamenti választáson. Kampányba kezd többek között a Magyar Nemzeti Szövetség, a "macsó világ" ellen küzdő Zöld Demokrata Szövetség vagy a Földlakók Élet Igazság Béke Szabadság Pártja, amely az ezeréves békét tűzte ki végső céljául, persze csak azután, hogy bejutottak az Európai Parlamentbe.
Pornósztár is indul a cseh EP-választáson
Dolly Buster világhírű cseh származású pornósztár mégis indul a csehországi európai parlamenti választáson, mégpedig a parlamenten kívüli Független Kezdeményezés (NEI) listavezetőjeként - jelentették be kedden Prágában. A jelöltállítás határideje hétfőn éjfélkor járt le, több mint tíz párt és mozgalom indít jelölteket a június 11. és 12-re kiírt csehországi európai parlamenti választáson.
Egymilliót költhetnek fejenként a képviselők az EP-kampányra
A parlament önkormányzati bizottsága hétfői ülésén a kormány álláspontjával egyezően támogatta azt az MDF-es javaslatot, amely szerint, az országgyűlési választásokhoz hasonlóan, az európai parlamenti választáson induló szervezetek jelöltenként legfeljebb egymillió forintot fordíthatnának kampánycélokra.
Gallup: A legtöbben a Fidesz EP-listájára szavaznának
A választókorú népesség egyharmada, 35 százaléka a Fidesz listájára szavazna az európai parlamenti választáson. 20 százalék a szocialisták listájára adná a voksát a Gallup felmérése szerint. Az MDF vezette közös listára a választókorú népesség valamivel több, mint 4 százaléka, az SZDSZ listájára közel 4 százaléka szavazna. A felnőtt lakosság valamivel több, mint egy tizede még nem hallott arról, hogy júniusban EP-választás lesz Magyarországon.
Fidesz: vegyék le Kósánét az MSZP EP-listájáról!
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség felszólította az MSZP-t, hogy vegye le Kósáné Kovács Magdát az európai parlamenti választási listáról, mert a politikus "szalonképtelenné vált" Európában az egyházról tett kijelentései miatt.
A kormányszóvivő tagadja Kökény menesztését
Egyelőre nincs döntés arról, hogy mikor alakítja át kormányát Medgyessy Péter miniszterelnök. Sokan arra számítanak, hogy megvárja a június 13-ai európai parlamenti választásokat, szocialista körökben ezzel szemben úgy tudják, a kormányfő még május előtt rászánja magát a cserékre. Az egyik leginkább veszélyben lévő miniszter az egészségügyi tárca vezetője, Kökény Mihály - értesült a Magyar Hírlap. Gál J. Zoltán kormányszóvivő ugyanakkor tagadta, hogy szóba került volna a miniszter menesztése.
Választási portál indult látáskárosultaknak
Az Országos Választási Iroda (OVI) hangos internetportált indított, melyről vakok és gyengénlátók tájékozódhatnak az európai parlamenti választás részleteiről.
Választási küldöttségek 75 fővárosba
75 főváros magyar követségére tervezi kiküldeni a Külügyminisz-térium a június 13-i európai parlamenti választásokkal kapcsolatos iratokat. Ez azt is jelentheti, hogy ennyi helyre utaznak ki a választásokat ellenőrző négytagú küldöttségek - értesült a Népszabadság. A külföldi szavazás lebonyolítása várhatóan 335 millió forintba kerül.
Visszavett az SZDSZ az éles hangvételből
Hétfőre jelentősen visszafogtak az MSZP-t vasárnap még élesen bíráló SZDSZ-es politikusok. Eörsi Mátyás bocsánatot kért, és nem kívánja, hogy "húzzon el" a miniszterelnök, Bauer Tamás pedig közölte: sosem merült fel bennük, hogy fel kellene rúgni a koalíciót. Az MSZP-s politikusok úgy vélik: a bírálatok csak az európai parlamenti választásokig lesznek ilyen markánsak.
A gazdasági elit elégedetlen a kormánnyal
Három hónappal az európai parlamenti választások előtt a Fidesznek 42, az MSZP-nek 23 százalékos a támogatottsága a gazdasági elit körében. A jelenség azért is figyelemre méltó, mert e kör többsége baloldalinak és liberálisnak vallja magát. A gazdasági vezetők összességében kedvező várakozásokkal tekintenek az európai uniós csatlakozás elé - írja a Világgazdaság.
Hétfőn kezdődik az európai parlamenti választás tájékoztató kampánya
Március 1-jén kezdi meg az európai parlamenti (EP) választásról szóló lakossági tájékoztatást az Országos Választási Iroda (OVI). Újdonság a választójogban, hogy Magyarország első alkalommal szavazhatnak nem magyar állampolgárok.
Gallup: Kilencszázalékos Fidesz-előny
Ha most lennének az európai parlamenti választások, kilenc százalékkal többen szavaznának a Fidesz listájára, mint az MSZP-ére - a Gallup felmérése alapján. A kisebb parlamenti pártok nem érnék el az 5 százalékos küszöböt, a parlamenten kívüliek pedig az 1 százalékos határt sem. A felmérésből kiderül, a megkérdezettek 88 százaléka hallott a nyári választásokról.
Medgyessy közös listát állítana a Fidesszel
Medgyessy Péter miniszterelnök országértékelő beszédében azt javasolta, hogy a négy parlamenti párt közös listával induljon a nyári európai parlamenti választásokon. Áder János Fidesz-frakcióvezető szerint a miniszterelnök egy rakás szerencsétlenség. Orbán Viktor szerint a közös indulásról szóló javaslat "európai léptékkel mérve is nagyívű". Kuncze Gábor, az SZDSZ szónokaként "érdekes javaslatnak" nevezte a listaállításról szóló tervet. Dávid Ibolya, az MDF elnöke elzárkózott a közös listaállítástól.
Változott az MSZP EP-listája
Több órás vita után az MSZP országos választmánya módosította a párt elnöksége által javasolt európai parlamenti választási listát. A végleges listán a korábbinál jobb helyet kapott Herczog Edit, Czinege Imre és Tukacs István - jelentette be Jánosi György, a választmány elnöke szombaton. Jánosi elmondta azt is, hogy a párt ellenzi Teleki Pál volt miniszterelnök szobrának felállítását.
Június 13-ára tennék a választásokat a pártok
A négy parlamenti párt vezetői arra kérték Mádl Ferenc köztársasági elnököt, hogy június 13-ra írja ki az európai parlamenti választásokat. A politikusok ígéretet tettek arra az államfőnek, hogy a kampány során nem a másik lejáratásával, hanem saját programjukkal törődnek majd.
Kóczé Angéla kevesli az MSZP-lista 18. helyét
Elfogadhatatlannak tartja sz MSZP európai parlamenti választási jelöltlistáján neki felkínált 18. helyet Kóczé Angéla, a brüsszeli Európai Roma Információs Iroda igazgatója. A jelölt az első hat hely valamelyikét tartaná elfogadhatónak.