EU-csúcs

címke rss

Cseh külügyminiszter: A V4-ek sikere, hogy az EU levette napirendjéről a kvótakérdést

Archívum2018.06.30, 11:13

Nemcsak Csehország, hanem az egész EU számára kedvező az Európai Unió csütörtöki csúcstalálkozóján migrációs ügyekben született megállapodás - mondta Jan Hamácek cseh bel- és külügyminiszter egy beszélgetésben, amely a közszolgálati hírtelevízió honlapjára került fel szombaton.

A V4 álláspontját képviseli az EU-csúcs zárónyilatkozata

Archívum2018.06.30, 10:23

Az Alapjogokért Központ kutatója szerint az EU-csúcs zárónyilatkozata a visegrádi négyek álláspontját képviseli.

Az uniós vezetők megegyeztek a migrációt érintő kérdésekben

Archívum2018.06.29, 07:59

Az uniós tagországok vezetői több kétoldalú egyeztetést követően megegyeztek a csúcstalálkozó csütörtöki munkanapján tárgyalt témákat összegző zárónyilatkozat szövegében, közte a migráció kezelését érintő kérdésekben - közölte pénteken Twitter-üzenetében Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Egyelőre nincs közös nyilatkozat az EU-csúcson

Archívum2018.06.28, 22:33

Egyelőre nem tudtak elfogadni közös nyilatkozatot az európai uniós vezetők a csütörtökön kezdődött csúcsértekezlet eddig tárgyalt témáiról, miután az egyik tagállam - diplomáciai források szerint Olaszország - blokkolta azok jóváhagyását, amíg nem kerül sor a migrációs vitára.

Orbán Viktor: A cél az európai demokrácia helyreállítása

Archívum2018.06.28, 16:38

Az európai demokráciát helyre kell állítani, mivel az európai vezetők nem azt teszik, amit az európai emberek szeretnének - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az uniós csúcs előtt Brüsszelben. A magyar kormányfő szerint az európai emberek nem akarnak több migránst, akiket pedig beengedtek az EU-ba, hazaküldenék. A csütörtökön kezdődő uniós csúcson a migráció kérdése áll a középpontban. 

Nem döntenek a betelepítési kvótáról az EU-csúcson

Archívum2018.06.28, 09:38

Pócza István, a Századvég Alapítvány vezető kutatója szerint az európai uniós tagországok állam- és kormányfői a mai találkozójukon nem döntenek majd a közös migrációs és menekültpolitikáról, mivel a tagállamok véleménye élesen eltér ebben a kérdésben. 

Orbán Viktor: A csúcsnak vége, a harc folytatódik

Archívum2017.12.15, 17:32

Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta a legújabb videójában: szeretne köszönetet mondani azoknak a magyaroknak, akik részt vettek a nemzeti konzultációban. Kölcsönadták nekünk, nekem az erejüket, s lehetővé tették, hogy ezen a csúcson, különösképpen tegnap éjszaka sikerüljön visszaverni a támadásokat, amelyekkel Magyarország szuverenitását kis híján megsértették - mondta.

Az embercsempészet megfékezése a megoldás a migrációs válságra

Archívum2017.12.14, 15:11

Andrej Babis szerint az EU-nak fokoznia kell a fellépését az embercsempészek ellen, Robert Fico álláspontja pedig az, hogy hiba lenne az uniós migrációs politika konszenzus nélküli reformja. A cseh miniszterelnök és a szlovák kormányfő az uniós tagországok állam- és kormányfőinek találkozója előtt előtt nyilatkoztak Brüsszelben.

Aláírták a szociális jogok európai pillérét létrehozó nyilatkozatot

Archívum2017.11.17, 14:23

Az Európai Unió 28 tagállamának és három központi intézményének vezetői pénteki göteborgi találkozójukon ünnepélyesen aláírták a szociális jogok európai pillérét létrehozó nyilatkozatot.

Orbán Viktor: Az Európai Parlament megkezdte a Soros-terv végrehajtását

Archívum2017.10.21, 08:23

Nem túlzás azt állítani, hogy az Európai Parlament megkezdte a "Soros-terv" végrehajtását a dublini rendelet módosításának elfogadásával - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozója után.

Donald Tusk az EU-csúcson: Van esély a földközi-tengeri migránsútvonal lezárása

Archívum2017.10.19, 21:05

Az uniós tagállamok vezetői megállapodtak, hogy fokozzák az olasz hatóságoknak és az észak-afrikai országoknak nyújtott támogatásukat - közölte az Európai Tanács elnöke a csütörtökön kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozó szünetében. Orbán Viktor már délben arról beszélt, hogy Olaszországot kell segíteni, Donald Tusk most ezt ismételte el.

Elővigyázatosságból megváltoztatták az EU- csúcs helyszínét Brüsszelben

Archívum2017.10.18, 18:53

Az eredeti tervekkel ellentétben az Európai Tanács régi székházában rendezik meg az uniós állam- illetve kormányfők csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozóját, miután a nemrég átadott új épületet egy héten belül már másodszor kellett kiüríteni a konyhában szivárgó mérgező gáz miatt.

Aláírták az Európai Unió évfordulós nyilatkozatát

Archívum2017.03.25, 13:01

A Római Szerződés aláírásának 60. évfordulóján, szombaton ünnepi csúcsértekezletet tartanak az EU-tagországok vezetői Rómában. Az állam-, és kormányfők, valamint az uniós központi intézmények vezetői aláírták azt a közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az unión belüli együttműködés folytatása, az EU előtt álló példátlan kihívások jövőbeni közös kezelése mellett. A nyilatkozat a nemzetközi migrációs válságot nevezi meg az EU-t érő legnagyobb kihívások egyikeként.

Merkel: A brexit után maradóktól függ, milyen erős lesz Európa

Archívum2017.02.03, 18:26

Üdvözölte Angela Merkel német kancellár, hogy az Európai Unió vallattában tartott nem hivatalos csúcstalálkozóján Theresa May brit miniszterelnök a Brexit, azaz Nagy-Britanniának az unióból történő kilépése ellenére egy erős Európa mellett foglalt állást.

Orbán Viktor: Minden a határok lezárásán áll vagy bukik

Archívum2016.12.16, 13:19

Magyarország zárja a határait - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az EU-csúcs után. A miniszterelnök szerint "minden a határok lezárásán áll vagy bukik". Úgy vélte, Brüsszel a felelős azért, hogy az elutasított menedékkérők szabadon elhagyhatják Magyarországot.

Háborús bűncselekményről beszélt a német kancellár

Archívum2016.12.16, 05:24

Merkel szerint Oroszország és Irán felelős az szíriai Aleppó lakói elleni bűnökért. Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozójukon az ostromlott város polgárainak kimenekítését tartották legsürgetőbb feladatnak.

V4-es közös nyilatkozat migrációról, biztonságról, digitális piacról

Archívum2016.12.15, 18:24

A visegrádi országok vezetői a migrációról, a belső biztonságról, az Ukrajnával tervezett társulási és szabadkereskedelmi egyezményről, valamint az egységes digitális piacról kialakított álláspontjukat rögzítő közös nyilatkozatot fogadtak el Brüsszelben, az uniós állam- és kormányfőket tömörítő tanács ülése előtt tartott szűk körű megbeszélésükön csütörtökön.

Orbán: Nem sikerült megváltoztatni az EU bevándorláspolitikáját

Archívum2016.09.17, 07:51

Orbán Viktor szerint sikertelen volt az EU-csúcs abból a szempontból, hogy nem sikerült megváltoztatni az unió önsorsrontó és naiv bevándorláspolitikáját. Azt viszont sikerként értékelte, hogy Bulgária támogatást kap a határvédelemhez.

Az EU vezetői megegyeztek a jövő menetrendjéről

Archívum2016.09.16, 20:12

Angela Merkel német kancellár szerint az együttműködésre törekvés jellemezte a pozsonyi EU-csúcsot. A tagállamok vezetői megállapodtak annak menetrendjéről, hogyan kezelje az unió a menekültválságot és a brexitet, a konkrét lépéseket várhatóan 2017 márciusára dolgozzák ki.

Juncker 14 pontos tervet mutatott be az EU-csúcson

Archívum2016.09.16, 16:54

Jean-Claude Juncker 14 pontból álló csomagot terjesztett az uniós országok vezetői elé a pozsonyi EU-csúcson. A csomag konkrét lépéseket tartalmaz a migrációs válság és a brexit kezelésére. A csomag tartalmazza többek közt a határvédelmi szolgálat kiépítését és egy közös európai katonai főhadiszállás létrehozását.

Orbán több tiszteletet kért Schulztól

Archívum2016.09.16, 14:41

Az uniós vezetők informális pozsonyi megbeszélései előtt, csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlament elnökével, Martin Schulzcal tárgyalt, akit arra kért, hogy adja meg a tiszteletet a magyaroknak.

Meglepetést okozott Szijjártó Péter

Archívum2016.05.23, 20:49

Magyarország támogatja az uniós külügyminiszterek által tárgyalt, a migrációs válság megoldására megfogalmazott uniós zárónyilatkozatot. Orbán Viktor ötletét, a "Schengen 2.0-t is beleírták" a dokumentumba. Délelőtt még "teljességgel elfogadhatatlannak" nevezte a határozati javaslatot a magyar külügyminiszter.

Egy hétig rágódhat az EU a török falaton

Archívum2016.03.08, 08:14

Alaposan feladta a leckét a hétfői EU-csúcson bejelentett török igény: a már korábban elfogadott 3 milliárd euró dupláját kérte a török miniszterelnök, mellé vízummentességet és az uniós tárgyalások felgyorsítását. A felek abban maradtak, hogy Donald Tusk külön tárgyal a törökökkel, március 17-18-án pedig újabb EU-csúcs lesz. Orbán Viktor szerint eredményes volt a magyar–osztrák–szlovén–horvát fellépés, mert megállapodtak abban, hogy lezárják a Nyugat-Balkánon keresztül vezető migrációs útvonalakat.

Orbán elmondja, miről döntöttek Brüsszelben

Archívum2016.02.22, 13:17

Orbán Viktor „Beszámoló az európai uniós csúcsról” címmel szólalt fel napirend előtt a parlament hétfői ülésén. Az Origo percről percre közvetítette a miniszterelnök beszédét. 

Kovács Zoltán: Hazudik az ellenzék

Archívum2016.02.21, 16:59

A kormányszóvivő szerint az ellenzéki pártok egyszerűen hazudnak a pénteken zárult EU-csúccsal kapcsolatban, hiszen az Európai Tanács nem döntött a kötelező kvótákról. Ellenzéki oldalon több párt is azt követeli, hogy a Fidesz-KDNP fizesse vissza a költségvetésbe a kvóták elutasításáról szóló kampányuk költségeit. A Fidesz erre válaszolva azt közölte, nem változott korábbi álláspontja a betelepítési kvótákról, amit Magyarország Európai Bíróságon indított pere is jól mutat.

Nem írtak alá semmit Brüsszelben

Archívum2016.02.21, 12:49

A kormányszóvivő szerint akik a záródokumentum visszautalásait megpróbálják félreértelmezni, nem ismerik az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusát. A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor hazudott a magyar embereknek, mert végül megszavazta a brüsszeli EU-csúcs menekültek áthelyezését is megemlítő zárónyilatkozatát. A Jobbik "elképesztő árulással" vádolja a kormányfőt. 

Június 23-án szavaz Nagy-Britannia az EU-ról

Archívum2016.02.20, 14:22

Június 23-án szavazhatnak a britek országuk EU-tagságáról – jelentette be David Cameron miniszterelnök. 

Orbán Viktor: Elértük a kitűzött célokat

Archívum2016.02.20, 10:21

Megvédtük a legfontosabb európai elvet: egyetlen uniós polgárt sem lehet egy másikkal szemben hátrányosan megkülönböztetni. A brit követelésekkel kapcsolatban elért eredményeket a visegrádi országok közösen készítették elő, közösen képviselték és közösen érték el - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatóján.

Totális a patthelyzet Brüsszelben

Archívum2016.02.19, 17:44

További halasztást szenved az Európai Unió állam- és kormányfőinek plenáris tárgyalása a brit reformelképzelésekről – jelentette be a Twitteren péntek délután Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője.

Fico rendkívüli EU-csúcsot akar Köln után

Archívum2016.01.08, 20:18

A szlovák kormányfő javasolni fogja egy rendkívüli EU-csúcstalálkozó összehívását a Kölnben nők ellen elkövetett szilveszteri támadások miatt. Azt is reméli, hogy a találkozón már ősz előtt döntés születhet az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex gyakorlati működésének beindításáról. Ezeket maga Robert Fico jelentette be pénteken Pozsonyban. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke máris jelezte, nem készül összehívni rendkívüli EU-csúcsot.

Merkel: Hárommilliárd eurót kapnak a törökök

Archívum2015.12.18, 19:51

Hozzájárultak a tagállamok a Törökországnak nyújtandó hárommilliárd eurós csomaghoz, amiért cserébe a törökök vállalják a határőrizetük megerősítését.

EU-csúcs: Magyarországnak nem kell menekültet befogadnia

Archívum2015.11.30, 13:30

A vasárnap elfogadott zárónyilatkozatnak nem része, hogy a migránsokat az Európai Unió országai között kötelezően szét kellene osztani - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió és Törökország vezetőinek vasárnap Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozója után. Az EU hárommilliárd euróval támogatja a szír menekültek törökországi ellátását, Törökország pedig erőfeszítéseket tesz majd a migráció megfékezésére.

Kósa: Az uniónak át kell gondolnia a menekültpolitikáját

Archívum2015.11.30, 14:54

A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerint mindent meg kell tenni azért, hogy az Európai Unió átgondolja bevándorláspolitikáját és a kötelező kvótarendszerrel kapcsolatos álláspontját.

Szijjártó: Vannak, akik fittyet hánynak az uniós szabályokra

Archívum2015.10.27, 10:58

Szijjártó Péter szerint vannak, olyan kormányfők, akik regisztráció és ellátás helyett csak a szomszédos államok határaira szállítják a menekülteket. A miniszter nem várt sokat az EU-csúcstól, szerinte azóta semmi nem változott a Balkánon.

Juncker rendezett viszonyokat akar

Archívum2015.10.25, 07:57

Rendezett eljárásra és rendezett viszonyok megteremtésére hívta fel a Balkánon át vezető migrációs útvonal mentén fekvő országokat Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy német lapnak adott interjúban az európai migránsválság kérdésében összehívott vasárnapi csúcstalálkozó előtt.

EU-csúcs: Engedmények Törökországnak a migránsáradat visszafogásáért

Archívum2015.10.15, 22:12

Jelentős anyagi támogatással, vízumkönnyítéssel és más engedményekkel járulhat hozzá az Európai Unió Törökország terheinek enyhítéséhez a menekültválság kezelésében - derül ki abból a megállapodás-tervezetből, amelyet az EU-tagországok állam- és kormányfői találkozójának helyszínén, Brüsszelben szivárogtattak ki csütörtök este.

Megnyílhat a magyar határ a menekültek előtt

Archívum2015.09.24, 08:44

Egymilliárd euróval többet szán az EU a szíriai menekültek segítésére, a pénz nagy részét a Törökországban akarják felhasználni - erről állapodtak meg a hajnalig tartó Európai Uniós csúcstalálkozó résztvevői. Az EU tagállamainak állam- és kormányfői abban is egyetértettek, hogy novemberig fel kell állítani az úgynevezett hotspotokat, amelyek az unió külső határai mentén segítenék az érkezők azonosítását és a menedékkérelmek elbírálását. Orbán Viktor hat ponttal érkezett a tanácskozásra, ezek közül állítása szerint ötből sikerült dűlőre jutni. A magyar kormányfő szerint azonban Európa határai továbbra sincsenek védve, de azt is mondtta, ...

Egymilliárd eurót ad az EU a menekültek segítésére

Archívum2015.09.24, 10:04

Egymilliárd euróval többet szán az EU a szíriai menekültek segítésére, a pénz nagy részét Törökországban akarják felhasználni. Novemberig felállítanák a hotspotokat, ahol segítenék az érkezők azonosítását és a menedékkérelmek elbírálását. Orbán Viktor hat ponttal érkezett a tanácskozásra, ezek közül ötből sikerült dűlőre jutni. A magyar kormányfő szerint azonban Európa határai továbbra sincsenek védve. 

Új lapokat oszt Orbán Viktor Brüsszelben

Archívum2015.09.23, 17:15

A kvótarendszerrel szembeni csatát elvesztette, most egy drasztikus javaslattal próbálkozik Brüsszelben Orbán Viktor. Kérdéses azonban, hogy a menekültpolitikája miatt az Európai Unióban élesen bírált kormányfőre egyáltalán hallgatnak-e a kollégái. Egy dolog biztos: a tagállamok vezetőinek hosszú távú megoldást kell találniuk a menekültválságra.

Rendkívüli EU-csúcsot hív össze Donald Tusk

Archívum2015.09.17, 15:54

Rendkívüli EU-csúcstalálkozót hív össze jövő szerdára az Európai Tanács elnöke a menekültválság megvitatására. Donald Tusk a döntést csütörtöki Twitter-bejegyzésben közölte.

Most megtudhatja, miért ásítanak olyan sokat Brüsszelben

Archívum2015.07.15, 06:13

Vörös szem, hatalmas karikák, véget nem érő ásítozás – az Európai Unió állam- és kormányfőit láthatóan megviselték az elmúlt hónapok csúcstalálkozói. A legutóbbi EU-csúcs hajnali háromkor ért véget, az Eurócsoport állam- és kormányfői pedig még hétfő hajnali hatkor is tárgyaltak a görög megállapodásról. Az alvásszakértő szerint ilyenkor romolhatnak a figyelmi képességek is.

EU-csúcs: lesz energiaunió, és a szankciók is maradnak

Archívum2015.03.20, 00:03

Az Európai Unió állam- és kormányfői elkötelezték magukat az energiaunió megteremtése mellett – közölte az uniós csúcstalálkozó első napirendi pontjának megtárgyalását követően Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Lefújták a pénteki EU-csúcsot

Archívum2014.12.19, 06:36

Az eddigi szokással ellentétben már az első napon, csütörtökön sikerült minden napirendi kérdésben egyetértésre jutniuk az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek, így az Európai Tanács ülése nem folytatódik pénteken - közölte a tanácskozást követően Donald Tusk, a testület elnöke.

Megkezdődött az EU-csúcs

Archívum2014.08.30, 18:16

Az ukrajnai orosz agressziós cselekmények miatt az Oroszország elleni uniós szankciók lehetséges megszigorításáról szóló találgatások közepette kezdődött meg szombat délután Brüsszelben az EU-országok csúcsvezetőinek rendkívüli tanácskozása.

Meglepetést is hozhat az EU-csúcs

Archívum2014.07.16, 18:43

Az EU állam-, illetve kormányfői rendkívüli csúcstalálkozót tartanak ma, hogy eldöntsék, ki legyen az Európai Tanács elnöke, valamint az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Egyelőre egyik pozícióra sincsen biztos befutónak tűnő jelölt, így akár nagy meglepetés is lehet az eredmény.

Orbán újra dolgozik

Archívum2014.07.15, 18:59

Kedden újra munkába állt Orbán Viktor kormányfő - derült ki a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár válaszából.

Kisebbségi ügyekben makulátlan Ukrajnát akar Orbán

Archívum2014.03.21, 19:13

Nem írta volna alá a társulási megállapodást, ha az ukránok eltörlik a kisebbségi nyelvhasználati törvényt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az EU-csúcs után. A találkozón az Ukrajnával megkötött megállapodáson kívül Oroszországgal szembeni szankciókat fogadtak el a tagállamok vezetői, és vitatkoztak az energiapolitikáról is. Orbán szerint a kormány a gazdaság egyéb szektoraira is ki akarja terjeszteni a rezsicsökkentést.

Az EU és az USA büntet a Krím miatt

Archívum2014.03.06, 23:53

Befagyasztja a vízumügyi tárgyalásokat Oroszországgal az EU. Erről és más büntetőintézkedésekről is döntöttek az uniós vezetők rendkívüli csúcstalálkozóján csütörtökön. Barack Obama is aláírt pár hasonló rendeletet. 

Orbán: Októberben jön a rezsicsökkentés

Archívum2013.06.28, 16:31

Októberben újra tízszázalékos rezsicsökkentés jön Magyarországon - jelentette be Orbán Viktor Brüsszelben. A miniszterelnök szerint Magyarország annyira jól teljesít, hogy nem is érti, miért akarja a gazdaságilag ügyetlenkedő többi uniós tagállam megmondani neki mit kellene tennie. Ezért aztán egy rakás országspecifikus ajánlást vissza is utasított a csúcstalálkozón. Azért van egy-kettő amit megfogad.

Mentőövet dob a fiataloknak az EU

Archívum2013.06.28, 06:32

Az eredeti tervekhez képest magasabb összeget juttatnak majd munkahelyteremtésre a fiataloknak a rossz helyzetű térségekben, és felrázzák a kis- és középvállalkozásokat is az EU vezetői. Csúcstalálkozójuk első napján ezekről állapodtak meg.

Eljövendő választásokra figyelnek az EU-csúcson

Archívum2013.06.28, 00:45

A német választás miatt parkolópályára került a bankunió sínre tétele, a jövő évi EP-választásra gondolva pedig nagyobb hangsúlyt kap a munkanélküli fiatalok megsegítése. A csütörtök-pénteki EU-csúcson nincs piaci nyomás, de a ráérős hozzáállás visszaüthet.

Orbán Viktor kettős mércézhet

Archívum2013.06.24, 12:42

A kamatcsökkentési ciklus közelgő végére utalhat a magyar jegybank, és az esedékes 25 bázispontos vágás sem teljesen biztos már. Csütörtökön szavazzák meg Varga Mihály második megszorító csomagját, az európai vezetők újra gazdaságélénkítésről tárgyalnak. Vajon mi állítja meg a tőzsdék esését, az arany szakadását? Ez várható a héten a gazdaságban.

Adóelkerülésről tárgyalnak az EU-vezetők

Archívum2013.05.22, 16:04

Szerdán kora délután elkezdődött az Európai Unió állam- és kormányfőinek brüsszeli, rendkívüli csúcstalálkozója, amelynek témája az energiapolitika, valamint az adóelkerülés, az adócsalás és az agresszív adótervezés elleni fellépés.

A vesztes csata nyertesei

Archívum2013.02.14, 12:01

Az Unió történetében először komoly vesztesei is vannak a hétévenkénti költségvetési alkunak. A szegényebb országok az előző években nem gazdálkodtak jól a brüsszeli pénzekkel, a gazdagabbakat pedig megtépázta a válság, és ezért azok a miniszterelnökök nyertek, akik meg akarták vágni az EU költségvetését. A poharunk legfeljebb félig van teli, ha azt állítjuk: a vesztes oldalon elég jók a pozícióink. Eddigi teljesítményünk alapján viszont a kevesebből többet is kihozhatnánk. A magasabb támogatási szintet ugyanis nagyrészt annak köszönhetjük, hogy a korábbi támogatásokkal nem jutottunk előrébb.

Jó-e Magyarországnak az uniós alku?

Archívum2013.02.09, 15:40

Ha az egységesülő, mélyülő és harmonizálódó Európát tekintjük célnak, akkor az uniós költségvetésnek nőnie, és nem csökkennie kellett volna. Miért nem így történt, és mi következik ebből Magyarországra nézve?

Kevesebbet kapunk, de jól jártunk

Archívum2013.02.08, 20:30

Magyarország a befizetések arányában a második legtöbbet kapja vissza - mondta Orbán. Magyarország uniós pénzügyi támogatása ezzel együtt csökken.

Európa megszorít

Archívum2013.02.08, 18:20

Történetének első olyan költségvetését fogadta el az Európai Unió, amely a korábbinál kisebb. A 2014-től 2020-ig szóló büdzsé végül 960 milliárd eurós lett, de az Európai Parlamentnek még jóvá kell hagynia. A frakcióvezetők máris puhítanának rajta.

Huszonöt óra tárgyalás után alkut kötöttek Brüsszelben

Archívum2013.02.08, 17:19

Elfogadták a Brüsszelben tanácskozó európai vezetők az unió következő hétéves költségvetését. A tárgyalások tegnap délután 3-kor kezdődtek, és azóta folyamatosan zajlottak. Az Európai Parlamentnek még jóvá kell hagynia az elfogadott dokumentumot.

Orbán összemérte fegyverét az EU-val

Archívum2013.02.08, 14:24

Hatórás késéssel, közös javaslat nélkül kezdődött el tegnap este az Európai Unió vezetőinek csúcstalálkozója a szervezet következő hétéves költségvetéséről. Éjszaka nem jutottak semmire, de reggel 6-ra elkészült egy új javaslat, amelyet fél hétkor kezdenek el tárgyalni, de később újra és újra eltolták a folytatást. Orbán szerint megállapodással zárul az EU-csúcs.

Éjszakáznak Európa vezetői

Archívum2013.02.08, 04:52

Szünetet tartottak az uniós vezetők az éjszaka közepén, Herman Van Rompuy tanácselnök pedig újra megpróbált kompromisszumos javaslatot előterjeszteni. A csütörtöki EU-csúcs közel hatórás csúszással kezdődött, a kormányfők a 2014-20-as költségvetésről vitatkoznak. Délután a nagy tagállamok vezetői tárgyaltak egymással, Van Rompuy-nak pedig nem sikerült kialkudnia egy közös javaslatot a találkozó előtt.

Szakad-e az unió?

Archívum2012.12.18, 10:06

A múlt heti brüsszeli EU-csúcson a tagállamok megtették az első, félreérthetetlen lépést az európai föderáció irányába. Az euróövezeten belül megvalósuló bankunióval megnyílik az út a közös adósságrendezés irányába. De mi lesz a zónán kívüli tagállamokkal?

Uniós bankfelügyelők kukucskálnak majd be hozzánk is, ha akarjuk, ha nem

Archívum2012.12.13, 19:09

Kivár a magyar kormány abban a kérdésben, hogy csatlakozzon-e az eurózóna helyzetének javítását célzó, várhatóan 2014 elején felálló közös bankfelügyelethez. Ez csak a valutaunióhoz tartozó államok esetében lesz kötelező, de hiába maradnánk ki, az itt lévő eurózónás bankokon keresztül hozzánk is be fognak szivárogni a z uniós bankfelügyelők.

Lassan formálódik az EU költségvetése

Archívum2012.11.23, 09:08

Változatlan költségvetési keretszámmal, de módosult allokációval folytatódik az EU csúcs Brüsszelben, ahol a vezetők megegyeztek, hogy mezőgazdaságra és az elmaradott régiók felzárkóztatására többet költenek majd a következő hét évben. Egyesek szerint a tervezet még távol van a végleges formájától.

Pakolják a milliárdokat

Archívum2012.11.23, 16:13

Péntek délben vágtak neki a hétéves uniós költségvetés tárgyalásának másodszor az EU vezetői. A tanács elnöke, Herman Van Rompuy új javaslattal érkezett, ami Magyarországon is kedvezőbb valamivel. Budapest és Pest megye 1,2 milliárd forinttal kapna többet.

Orbán szerint jól jártunk a befuccsolt EU-csúccsal

Archívum2012.11.23, 18:12

Nem tudtak megállapodni az EU állam- és kormányfői a brüsszeli EU-csúcson, így az uniónak továbbra sincs költségvetése a következő hétéves időszakra. Orbán Viktor szerint Magyarország jobban járt a megállapodás elnapolásával, mint ha a napirenden lévő költségvetés-javaslatot elfogadták volna.

Tolják maguk előtt a költségvetési vitát az EU vezetői

Archívum2012.11.23, 11:30

Mind valószínűbb, hogy nem lesz a hétvégén megállapodás az EU következő hétéves költségvetéséről. Úgy tűnik, Merkel már januárra készül, a britek kitartanak amellett, hogy megszorításokra van szükség. Orbán csapata éjjel is dolgozott.

Péntek délre halasztották a tárgyalást az EU-csúcson

Archívum2012.11.23, 08:43

Nem tudták megkezdeni az eredetileg tervezett időpontban, csütörtökön este nyolc órakor az EU-országok vezetői a 2014 és 2020 közötti időszak uniós keretköltségvetéséről szóló rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozót, mert nagyon elhúzódtak az előzetes konzultációk. Tizenegy után tíz perccel végül elkezdődött az egyeztetés, de hamarosan be is rekesztették.

Orbán Viktor bement alkudozni

Archívum2012.11.23, 08:06

Azért megyek be, hogy jelentősen javítsam Magyarország pozícióját az Európai Unió következő hétéves költségvetésén belül - mondta Orbán Viktor  magyar miniszterelnök, amikor megérkezett a brüsszeli EU-csúcsra. Szerinte nem probléma, ha nem születik végső megállapodás, és így gondolja Angela Merkel is.

Merkel már a csúcs kudarcát árazza

Archívum2012.11.21, 14:58

A német kancellár szerint nem biztos, hogy sikerül megállapodni az Európai Unió következő hétéves költségvetési keretéről az uniós állam- és kormányfők csütörtökön kezdődő találkozóján.

Brüsszelből figyelnék a legnagyobb bankokat

Archívum2012.07.09, 13:11

A hétfői eurózóna-csúcson a legnagyobb előrelépést a közös uniós bankfelügyelet ügyében tehetik az euróval fizető országok. A legnagyobb bankokat egy új, brüsszeli intézmény felügyelné a tervek szerint, a kisebbeket a nemzeti felügyeleteknél hagynák. A csúcson szóba kerülhet még a spanyol, a görög és a ciprusi mentés is.

Miről állapodtak meg a Brüsszeli csúcson?

Archívum2012.06.29, 20:00

Minden uniós vezető pozitívan nyilatkozott a kétnapos EU-csúcs eredményeiről. Többek között megállapodtak egy 120 milliárdos növekedési paktumról, közös bankfelügyeletről, és a bankok közvetlen feltőkésítéséről, olcsóbb szabadalmi rendszerről.

Ingyen kapnak egy rahedli pénzt a spanyolok

Archívum2012.06.29, 09:57

Olaszország és Spanyolország először nem fogadta el a 120 milliárd eurós uniós növekedési paktumot, majd mégis meggondolták magukat. Az uniós vezetők megállapodtak egy olyan mechanizmusban, amely lehetővé teszi, hogy az euróövezeti mentőalapok segítségével közvetlenül tőkésítsék fel a bajba jutott bankokat. Döntöttek arról is, hogy az Európai Központi Bank bevonásával közös bankfelügyeleti rendszert állítanak fel.

Orbán: Mindenki boldog

Archívum2012.06.29, 18:22

Rövid nyilatkozatot adott Orbán Viktor miniszterelnök az uniós vezetők brüsszeli tanácskozásáról kijövet. A találkozó eredményéről azt mondta, mindenki boldog, de a válságnak soha nincs vége, majd a szíriai keresztények sorsára is felhívta a figyelmet.

Ütemtervet várnak az új Európáról a tagállamok vezetői

Archívum2012.06.28, 22:23

Pontos ütemezést és részleteket szeretnének az uniós intézményektől az EU tagállamainak vezetői arról, hogy miként épüljön ki a teljes körű gazdasági unió. Többek között ez áll a csütörtökön kezdődött csúcsértekezlet zárónyilatkozatának kiszivárgott tervezetében.

Elszánt Orbán Brüsszelben - kép

Archívum2012.06.28, 18:05

Csütörtökön kezdődik a kétnapos brüsszeli EU-csúcs, amelyen azonnali intézkedések mellett a szövetség jövőjét meghatározó hosszú távú átalakításokat is el kell indítaniuk a vezetőknek. Nem biztos, hogy most dől el az euró sorsa, de a késlekedés akár végzetes is lehet. A magyar miniszterelnök kivárására játszik az EU jövőjével kapcsolatban.  

Építeni kezdik az új Európa alapjait

Archívum2012.06.28, 08:52

A válságkezelés érdekében azonnali intézkedéseket, valamint az Európai Unió jövőjét meghatározó hosszú távú átalakításokat is el kell indítaniuk az EU vezetőinek a csütörtökön kezdődő, kétnapos találkozójukon, ha azt akarják, hogy a piac komolyan vegye az euró iránti elkötelezettségüket. Nem biztos, hogy most dől el az euró sorsa, de a késlekedés akár végzetes is lehet.

Orbán: A döntő kérdés, hogy ki kormányoz

Archívum2012.06.28, 15:12

A miniszterelnök szerint azt kell eldönteni, hogy mi magunkat kormányozzuk, vagy más kormányoz minket.

Elfogadták Brüsszelben a növekedési paktumot

Archívum2012.06.29, 00:40

Rábólintottak a pénzügyi stabilitást célzó lépéseket a gazdaság növekedését elősegítő intézkedésekkel kiegészítő paktumra az EU tagországainak vezetői. Összesen 120 milliárd eurót mozgósítanak a célra.

Kihagyták a német-olaszt az uniós vezetők

Archívum2012.06.28, 23:03

Hiába állítottak fel nagyképernyős tévéket az EU-csúcs tanácsterme melletti bárban, a vezetők egyike sem figyelte a német-olasz elődöntőt. Angela Merkel kancellárt állítólag lengyel kollégája figyelmeztette, nehogy kimenjen, mert neki nem tetsző javaslatot fogadhatnak el, amíg szurkol.

Összekaptak a románok, hogy ki menjen Brüsszelbe

Archívum2012.06.28, 18:13

Traian Basescu román államfő nem vesz részt az Európai Tanács brüsszeli ülésén, mert szerinte megakadályozták alkotmányos jogköre gyakorlásában. Ezt csütörtökön maga az államfő jelentette be.

Orbánék saját csomaggal lepik meg az EU-t

Archívum2012.05.24, 12:45

Az Európai Unió közép-európai tagországai közös javaslatcsomagot terjesztenek elő a gazdasági növekedés uniós ösztönzésének lehetőségeire - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben.

Az euróövezetben tartanák a görögöket az uniós vezetők

Archívum2012.05.24, 08:13

A pénzügyi stabilitás megteremtése és a gazdasági növekedés ösztönzése nem áll ellentétben egymással, és mindkettő szükséges - hangsúlyozta Herman Van Rompuy és José Manuel Barroso, az Európai Tanács, illetve az Európai Bizottság elnöke az EU-országok csúcsvezetőinek csütörtök hajnalban véget ért brüsszeli megbeszélése után. A találkozó utáni nyilatkozatok szerint az uniós államok egyetértenek abban, hogy Görögország maradjon az euróövezet tagja, de ehhez  folytatni kell a görög reformokat. Továbbra is vita van az úgynevezett eurókötvények kibocsátásról.

Orbánnak van B terve a görög helyzetre

Archívum2012.05.24, 13:04

A magyar kormány készül arra a negatív fejleményre is, ha a görögök kilépnek az eurózónából - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben. Orbán szerint a kormánynak van B terve, hogy az esetleges görög kilépés után hogyan kell finanszírozni az országot, és mely pontokon kell hozzányúlni a költségvetéshez. Orbán hozzátette, hogy mindenki azért "imádkozik, hogy az A terv valósuljon meg".

Adósságoktól mentes ötleteket vár Orbán az EU vezetőitől

Archívum2012.05.23, 20:20

Elkezdődött Brüsszelben az EU vezetőinek informális csúcstalálkozója, ahol az állam- és kormányfők a gazdaság serkentésének eszközeit próbálják feltérképezni. A munkavacsora előtt Orbán Viktor miniszterelnök közölte: Magyarország támogatja a növekedést serkentő lépéseket, de csak ha azok nem növelik az ország adósságát.

Szerbia hivatalosan is EU-tagjelölt lett

Archívum2012.03.02, 00:23

Az EU értékelte, hogy Szerbia igyekezett javítani a szerb-koszovói viszont, de felszólították Belgrádot, hogy tegyen további erőfeszítéseket a csatlakozás feltételeinek teljesítésére.

Aláírták az uniós pénzügyi paktumot

Archívum2012.03.02, 13:12

Az Európai Unió 25 tagállama aláírta a nagyobb költségvetési fegyelmet biztosító pénzügyi paktumot, amelytől többek között az euró megerősödését várják, valamint azt, hogy azért ne veszélyeztesse a növekedést. Magyarország is aláírta a megállapodást, de az abban foglaltak csak akkor fognak rá vonatkozni, ha csatlakozott az eurózónához. Orbán Viktor kormányfő azt mondta, az aláíráskor hosszú idő után először látott kisimult arcú miniszterelnököket.

A gazdasági növekedés az EU-csúcs középpontjában

Archívum2012.03.01, 23:28

Megkezdődött csütörtök este Brüsszelben az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos értekezlete, amelynek középpontjában a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést szolgáló törekvések állnak. A csúcs előtt brüsszeli források szerint sikerült egyezségre jutni Romániával Szerbia tagjelölti státuszát illetően, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportja pedig bejelentette: Görögország teljesítette minden feltételét annak, hogy hozzájuthasson az újabb nemzetközi pénzügyi támogatócsomaghoz.

Sportszerűtlen volt Orbán kifakadása az ellenzék szerint

Archívum2011.12.13, 16:35

Csak felületesen beszélt a kormány terveiről a múlt hét végi EU-csúcs előtt Orbán Viktor abban a bizottságban, ahol a kormány és a parlamenti pártok egyeztetnek bizalmas körülmények között az európai uniós találkozók előtt. Ezt állították az MSZP-t és az LMP-t a bizottságban képviselő politikusok az után, hogy Orbán Viktor hétfői parlamenti beszédében azzal vádolta meg az ellenzéket, hogy hátba támadták.

Martonyi János: Orbán Viktor is támogatta az uniós alapszerződés módosítását

Archívum2011.12.12, 10:55

A külügyminiszter szerint mind a kilenc eurózónán kívüli uniós tagállam jelezte, hogy a saját parlamentje elé viszi az uniós alapszerződés módosítását, amelyet egyébként Orbán Viktor is támogatott. Az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában Martonyi János elismerte, hogy a múlt heti uniós csúcsot "kisebb-nagyobb kommunikációs zavarok" kísérték.

"Tagok legyünk, vagy szabadok?"

Archívum2011.12.12, 18:10

A miniszterelnök beszédével hétfőn parlamenti vita kezdődött arról, hogy csatlakozzon-e az ország a hétvégi uniós csúcson kimunkált megállapodáshoz, amely egy föderális EU alapjait rakja le. Miről szólt valójában a magyar parlamenti vita? Hol van Magyarország számára élet az EU-n kívül?  

Zavar mutatkozott Orbánon az EU-csúcson a Le Monde szerint

Archívum2011.12.11, 14:40

A tekintélyes francia újság szerint ellentmondásos volt Orbán Viktor pénteki sajtótájékoztatója előtt az, hogy Magyarország vajon csatlakozni akart-e Nagy-Britanniához az uniós megállapodás elutasításában. A lap szerint "a költségvetési fegyelem és a gőgös nacionalizmus" miatt vívódhatott a magyar kormányfő.

Ellenállt az európai kényszerzubbonynak Orbán

Archívum2011.12.10, 09:33

Nem akarta túl szigorú korlátok közé szorítani gazdaságpolitikai mozgásterét, ezért tért ki a pénteken elfogadott európai uniós megállapodás elfogadása elől a kormány. Egy kormányzati tisztviselő szerint Orbán Viktor úgy lavírozott az EU-csúcson, hogy ne legyen túl durva a magyar kihátrálás, mert a kormány tartott a heves piaci reakcióktól. A kimaradás mellett szól több érv is, viszont ezzel a kormány elveszítheti a többi EU-tag jóindulatát.

Nem hatotta meg az EKB-t az EU-csúcs

Archívum2011.12.09, 19:00

Legfeljebb heti húszmilliárd euróért vásárol állampapírokat az Európai Központi Bank (EKB) - írta internetes oldalán a Reuters hírügynökség az intézmény meg nem nevezett forrásaira hivatkozva.

Orbán: Túl kell élni 2012-t

Archívum2011.12.09, 16:48

Nagyon nehéz következő hat hónapot jósolt Magyarországnak Orbán Viktor pénteken. Orbán a brüsszeli EU-csúcs után kijelentette, hogy túl kell élni a jövő évet, de ha sikeres lesz a kormány növekedési terve, akkor a jövő év második felétől fellendülhet az ország.

Nehezen találták meg az utat Európa megmentéséhez

Archívum2011.12.09, 19:43

Rövid reggeli bizonytalankodás után körvonalazódik, hogy miként akarja kihúzi Európát a gazdasági válságból az Európai Unió. Kiderült, hogy a magyar kormány se igent, se nemet nem mondott az erről szóló megállapodásra, hanem támogatásáról biztosította az egyezményt, amelyet azonban a parlamentnek is meg kell még szavaznia. A britek háttérbe szorultak, a németek bizakodnak. Ez történt pénteken a kaotikus EU-csúcson.

Cameron rangon aluli házasságot köthetett Orbánnal az FT szerint

Archívum2011.12.09, 12:35

A focitól kezdve az Európai Unió jövőjéig sok közös témája lehet David Cameronnak és Orbán Viktornak, a brüsszeli csúcsértekezlet után azonban a brit kormányfő valószínűleg meglepődött, hogy magyar kollégájával emlegetik egy lapon - írja a Financial Times blogja. Az európai sajtóban a keverednek a bizakodó és a kételkedő hangok a brüsszeli csúcstalálkozó eredményeiről.

Orbán: A parlament dönti el, hogy csatlakozunk-e az EU-egyezséghez

Archívum2011.12.09, 10:04

Orbán Viktor szerint Magyarország függetlenségét érinti az a megállapodás, amelyet péntek hajnalban fogadott el az Európai Unió 23 tagállama az uniós gazdasági válság kezelésére. A magyar kormány emiatt nem csatlakozott azonnal a megegyezéshez, a magyar álláspontot a parlamentnek kell megvitatnia - közölte.

Magyarország kivár az új euróövezeti megállapodással

Archívum2011.12.09, 11:57

Nagy-Britannia, illetve Magyarország, Svédország és Csehország egyelőre nem csatlakozik az euróövezet költségvetésének rendbetételét célzó intézkedésekhez. A megállapodást a végleges elutasító választ adó britek mellett a magyarok ellenezték legjobban, a magyar kormányon kívül a svéd és a cseh még konzultál a parlamenttel. A 27 tagállam nem tudott egyezségre jutni, hogy az intézkedések bevezetésének érdekében módosítsák a Lisszaboni Szerződést. Az ügyet ezért 17 euróövezeti, illetve hat azon kívüli tagállam kormányközi megállapodással rendezi.