Észak-Korea

címke rss

Észak-Korea: fekete piacon a segélyek

Nagyvilág2003.10.01, 18:50

Magánhasznukra drágán eladják a fekete piacon az éhező észak-koreai népnek szánt külföldi élelmiszersegélyeket az észak-koreai hadsereg és rendőrség befolyásos tisztségviselői - állították szerdán Szöulban japán és dél-koreai emberi jogi aktivisták.

Phenjan: Elrettentés önvédelemből

Nagyvilág2003.09.30, 23:31

A Koreai-félsziget békéjét csak és kizárólag az elrettentésnek köszönheti - jelentette ki kedden New Yorkban az észak-koreai külügyminiszter-helyettes.

Észak-Korea pszichopatának nevezte Rumsfeldet

Nagyvilág2003.09.28, 17:30

Phenjan pszichopatának és a politikailag műveletlen öregembernek nevezte az amerikai védelmi minisztert. Az Egyesült Államok és Észak-Korea között a kommunista állam atomprogramja miatt alakult ki hosszú ideje húzódó vita.

Putyin ENSZ-határozatra vár Irakról

Nagyvilág2003.09.27, 19:27

Feltételezett atomfegyver-programjuk feladására szólította fel Iránt és Észak-Koreát Bush amerikai és Putyin orosz elnök kétnapos tárgyalásukat követően. Az iraki rendezéssel kapcsolatban Putyin elmondta: az új ENSZ-határozat paramétereitől teszi függővé az oroszországi részvétel "fokát, mértékét és szintjét" az iraki újjáépítésben.

Több ezer ügynököt küldött a halálba Dél-Korea

Nagyvilág2003.09.22, 17:14

A dél-koreai védelmi minisztérium elismerte, hogy a koreai háború befejeződésétől a kilencvenes évek közepéig több mint tízezer titkos ügynököt és kommandóst küldött Észak-Koreába, gyakran öngyilkos akciókra. Az egykori ügynökök szerint a minisztérium lépése csak félmegoldás: azt szeretnék, ha minden, az akcióikkal kapcsolatos adat nyilvánosságra kerülne, és önfeláldozásukért kárpótlást kapnának.

Internet-terepen nyitna a kommunista Korea

Techbázis2003.09.19, 14:16

Észak-Korea, a világ egyik legelzárkózóbb országa, a szélessávú internet fejlesztésének tervével foglalkozik, hogy a külvilággal javítsa az üzleti kapcsolatait.

Droggal üzletel Észak-Korea Bush szerint

Nagyvilág2003.09.16, 18:11

Bush elnök a Kongresszus előtt kijelentette, tudomása van arról, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) kábítószereket gyárt és forgalmaz világszerte. Bush Észak-Koreán kívül huszonhárom országot sorolt fel, melyekben kábítószert termelnek, vagy területükön át szállítanak kábítószert az Egyesült Államokba.

Dél-koreai turisták Phenjanban

Nagyvilág2003.09.15, 12:53

Első alkalommal utazhattak dél-koreai turisták az észak-koreai fővárosba. A 120 szerencsés az ötnapos út során többek között megnézheti a Kim család szobrait és egy mintagazdaságot, a szervezők azonban valószínűleg nem engedik, hogy el is vegyüljenek az észak-koreai emberek között.

Kína: csapatösszevonás az észak-koreai határon

Nagyvilág2003.09.14, 12:02

A hongkongi Sunday Morning Post információi szerint Kína százötvenezer katonával erősítette meg észak-koreai határvidékét.

Leállította atomfegyver gyárát Észak-Korea

Nagyvilág2003.09.12, 12:36

Úgy tűnik, hogy Észak-Korea leállította a munkát a jongbjoni atomerőműben. Egyelőre nem tudni, miért szünetel a munka a létesítményben, ahol feltételezések szerint Észak-Korea atomfegyver-alapanyagokat próbál előállítani. Amerikai kormánykörök nem zárták ki, hogy Észak-Korea ezzel a gesztussal próbálja elérni, hogy újrakezdődjenek a tárgyalások az USA-val. Ugyanakkor az amerikai külügyminiszter-helyettes azzal vádolta meg Kínát, hogy továbbra is technológiai támogatást nyújt az észak-koreai atomfegyver fejlesztéséhez.

Mégsem mutatta meg rakétáit Észak-Korea

Nagyvilág2003.09.09, 16:04

Katonai parádéval ünnepelte meg államiságának 55. évfordulóját Észak-Korea. Hamisnak bizonyultak azok a feltételezések, miszerint Észak-Korea az évfordulót használja fel, hogy bemutassa új fejlesztésű, nagy hatótávolságú ballisztikus rakétáit. Szakértők szerint a katonai felvonulás korántsem volt olyan grandiózus és elrettentő, mint ahogy azt az észak-koreai kormányzat korábban beharangozta. Annak ellenére, hogy a rakétákat nem vonultatták fel, az észak-koreai hadsereg vezetője olyan kijelentést tett, mely továbbra is bizonytalanná teszi a megoldást a kelet-ázsiai ország és az Egyesült Államok között zajló vitában.

Atomrakétákkal ünnepelne Észak-Korea

Nagyvilág2003.09.08, 16:37

Hatalmas katonai erődemonstráció várható Észak-Koreában kedden - állítják dél-koreai katonai források. Az ország ugyanis szeptember kilencedikén ünnepli fennállásának ötvenötödik évfordulóját. Tíz év óta először rendeznek katonai parádét Phenjanban. A felvonuláson várhatóan bemutatják majd a legújabb észak-koreai ballisztikus rakétát, mely nukleáris töltettel felszerelve akár az Egyesült Államokat is elérheti. Szakértők szerint a rakéták felvonultatása elsősorban Amerikának és Dél-Koreának szól majd.

Atomrobbantással fenyeget Észak-Korea

Nagyvilág2003.08.29, 12:15

Eredménytelenül zárult az észak-koreai atomfegyverekről rendezett pekingi találkozó. Az Egyesült Államok és Észak-Korea nem volt hajlandó feladni korábbi merev álláspontját, ezért nem született kompromisszum a koreai atomprogramot illetően. Noha a felek általános határozatot hoztak arról, hogy a Koreai-félszigetet atomfegyvermentes övezetté kellene nyilvánítani, Észak-Korea kísérleti atomrobbantással fenyegette meg az USA-t. Az amerikaiak pedig azzal fenyegetnek, hogy háborúval kényszerítik ki a koreai atomprogram leállítását. A résztvevő hat ország képviselői megállapodtak abban, hogy két hónapon belül felújítják a tárgyalásokat.

Fenyegetőznek a tárgyalók a koreai atomvitában

Nagyvilág2003.08.28, 14:43

Nem hivatalos tárgyalásokat kezdett az Egyesült Államok és Észak-Korea küldöttsége az észak-koreai atomprogramról rendezett pekingi hatoldalú találkozó második napján. Szakértők szerint a tárgyaló feleket az oldott hangulat ellenére egyelőre kölcsönös bizalmatlanság jellemzi. A tárgyalásokon részt vevő delegációk szerint, ha Amerika és Észak-Korea nem adja fel eddigi merev álláspontját, a találkozó aligha lesz sikeres. A folyamatban lévő tárgyalások ellenére a Bush-kormány továbbra is háborúval fenyegeti Észak-Koreát. Az USA a tárgyalásokkal egy időben kezdett hadgyakorlatot a térségben.

Phenjani bejelentés az atomfegyverről

Nagyvilág2003.08.28, 19:58

Észak-Korea arra készül, hogy hivatalosan bejelentse: rendelkezik atomfegyverrel és nukleáris kísérletet fog végrehajtani.

Nagaszaki polgármestere Észak-Koreát bírálta

Nagyvilág2003.08.09, 11:01

A Nagaszakiban történt nukleáris robbantás 58. évfordulóján a város polgármestere elítélte Észak-Korea atomprogramját.

Parlamenti választás Észak-Koreában

Nagyvilág2003.08.03, 11:38

Öt év után ismét választásokat tartanak a kommunista Észak-Koreában. Legutóbb egyhangú szavazáson nyert a párt és jelöltjei, igaz ellenfél és ellenjelölt nem volt. A helyi sajtó felszólította a lakosságot, hogy menjenek el szavazni és fejezzék ki hűségüket a vezető, Kim Dzsong Il iránt.

Nincs haladás a pekingi atomkonferencián

Nagyvilág2003.07.28, 19:43

Nem hoztak előrelépést az észak-koreai atomprogramról folytatott tárgyalások felújítását célzó diplomáciai erőfeszítések - jelentette ki hétfőn Pekingben John Bolton amerikai külügyi államtitkár kínai tisztségviselőkkel folytatott tárgyalásait követően. Észak-Korea kétoldalú tárgyalásokat szeretne, Washington nem kíván direkt tárgyalásokat.

Észak-Korea tovább fegyverkezik és fenyegetőzik

Nagyvilág2003.07.19, 14:15

Észak-Korea újabb rakétákat állított hadrendbe, amelyek képesek elérni Japánt - közölte a dél-koreai védelmi minisztérium. A szöuli minisztériumban azt is hozzátették, hogy Phenjan további tüzérségi eszközöket vont közelebb a félszigetet kettéválasztó demarkációs vonalhoz, az eddiginél is nagyobb tűzerőt helyezve a dél-koreai főváros elérhető közelségébe.

Tűzharc a két Korea határán

Nagyvilág2003.07.17, 10:56

Géppisztolyokból lőttek egymásra észak- és dél-koreai katonák csütörtök hajnalban. A lövöldözés oka valószínűleg az, hogy jelenleg is tárgyalások folynak az északi atomprogram leállításáról. Észak-Korea ugyanis bejelentette, hogy atomfegyverhez alkalmas plutóniumot állított elő. Az USA aggodalmát fejezte ki emiatt, egyes vezető politikusok már háborút emlegetnek.

Észak-Korea: amerikai katonák maradványai után kutatnak

Nagyvilág2003.07.15, 00:15

Az Egyesült Államok 2,1 millió dollárt fizet Észak-Koreának, hogy idén nyáron és ősszel négy kutatás alkalmával feltárhassa a koreai háború idején meghalt amerikai katonák földi maradványait. A szerződést három napig tartó bangkoki tárgyalások eredményeképpen még szombaton kötötték meg a felek.

A Pentagon provokálná Észak-Koreát

Nagyvilág2003.07.14, 17:07

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság teljes destabilizálását célzó terv kidolgozására kérte fel az amerikai katonai vezetést két hónappal ezelőtt a Pentagon. A terv felhatalmazást adna az amerikai hadvezetésnek, hogy különböző hadgyakorlatokat tartsanak az észak-koreai határok közelében az ország tartalékainak kimerítése és katonai vezetésének megzavarása végett. A terv azonban a kritikusok szerint szinte elmossa a határvonalat háború és béke között.

Észak-Korea nukleáris erőt akar

Nagyvilág2003.06.09, 11:51

Nukleáris elrettentő erő megteremtésére törekszik Észak-Korea - ismerte el az ország hivatalos hírügynöksége. Ezt egyfelől az USA ellenséges fenyegetésével, másfelől pedig a hadsereg létszámával csökkentésével indokolták.

Amerikai csapatösszevonás a Koreai-félszigeten

Nagyvilág2003.06.08, 13:16

Csapatösszevonást hajtott végre az amerikai hadsereg az észak-koreai határ közelében. A Dél-Koreában állomásozó amerikaiak ezt azzal indokolták, hogy a határtól távolodás nagyobb rugalmasságot biztosít nekik az észak-koreaikkal szemben. Észak-Korea szerint mindez az ellene irányuló háború nyitánya.

Irán folytathatja atomprogramját, Észak-Korea nem

Nagyvilág2003.06.03, 13:44

Kedden véget ért a világ vezető hatalmait tömörítő G8-csoport állam- és kormányfőinek csúcsértekezlete. A tanácskozáson a legfontosabb nemzetközi politikai kérdésekről is tárgyaltak, így a közel-keleti rendezésről, Irak újjáépítéséről, a nemzetközi terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek elleni fellépésről. A záróközlemény szerint a közel-keleti rendezésbe be kell vonni Szíriát és Libanont is, de a vezető szerep az Egyesült Államoknál maradna. A G8-ak felszólították Észak-Koreát nukleáris programjának leállítására, Irán esetében ugyanakkor erre Oroszország vétója miatt nem került sor.

Bush nem enged Észak-Korea követelésének

Nagyvilág2003.06.02, 01:32

Az amerikai elnök továbbra sem enged Észak-Korea követelésének, és nem hajlandó kétoldalú megbeszélést kezdeni az ázsiai ország atomfegyver-programjáról. Phenjan ezúttal Kínán keresztül próbálta meggyőzni Busht, aki azonban csak akkor ül tárgyalóasztalhoz az észak-koreaiakkal, ha más országokat is bevonnak az egyeztetésbe.

Fegyverzetcsökkentésről egyezett meg Bush és Putyin

Nagyvilág2003.06.01, 12:11

A vasárnapi aláírással életbe lépett a nukleáris rakétatölteteket egyenként 1700-2200 darabra, a jelenlegi szint mintegy harmadára csökkentő megállapodás az USA és Oroszország között. A szentpétervári találkozón az orosz és az amerikai elnök felszólította Iránt és Észak-Koreát, hogy hagyjon fel atomfegyver kifejlesztését célzó erőfeszítéseivel, Bush elnök pedig egy orosz tévének elmondta: Amerika nem tekint katonai célpontként Teheránra, de nem zárta ki teljesen a katonai erő esetleges alkalmazását.

Vége a Koreai-félsziget atomfegyver-mentességének

Nagyvilág2003.05.12, 17:53

Az észak-koreai vezetés közölte, hogy elsősorban az ellenséges amerikai politika miatt, semmisnek tekinti azt a szerződést, amit Dél-Koreával tíz éve kötött a Koreai-félsziget atomfegyver-mentességéről. Ez az egyezmény volt az utolsó törvényes akadálya annak, hogy Észak-Korea hozzálásson atomfegyverek kifejlesztéséhez.

Phenjan nem nyilatkozik atomfegyvereiről

Nagyvilág2003.04.30, 20:27

Nagy-Britannia szerdán atomfegyver-fejlesztési programja tisztázására kérte Észak-Koreát, amelynek Londonban tárgyaló külügyminiszter-helyettese azonban nem adott érdemi választ arra, hogy van-e hazájának ilyen fegyvere.

Megkezdődtek a tárgyalások Észak-Korea atomprogramjáról

Nagyvilág2003.04.23, 15:07

Az USA, Észak-Korea és Kína pekingi tárgyalásaitól nem várható áttörés. A találkozó célja a tárgyalási folyamat beindítása, vélik Washingtonban.

Az USA bombázással fenyegeti Észak-Koreát

Nagyvilág2003.04.22, 10:54

Egy ausztrál napilap szerint az amerikai védelmi minisztérium részletes tervet dolgozott ki arra, hogy lebombázzák az észak-koreai Jongbjonban lévő nukleáris komplexumot, ha Phenjan nem állítja le katonai nukleáris programját. Alexander Downer ausztrál külügyminiszter kedden az ABC rádióban úgy kommentálta a cikket, hogy a "Pentagonnak minden bizonnyal megvannak a maga katonai tervei, mert ez a katonák dolga, de az amerikai kormányzat stratégiája e kérdésben az, hogy biztosítsa a diplomáciai megoldást".

Tárgyalni készül Észak-Korea és az USA

Nagyvilág2003.04.22, 17:32

Kemény amerikai nyilatkozat vezette fel Észak-Korea és az USA szerdai pekingi tárgyalásait. A találkozón Washington azt szeretné elérni, hogy Phenjan hagyjon fel a nukleáris programjával. Észak-Korea cserébe valószínűleg segélyeket szeretne kapni, továbbá garanciát arra, hogy az USA nem támadja meg.

Az USA nem tud Észak-Korea újabb atomfegyverkezéséről

Nagyvilág2003.04.18, 20:30

Az amerikai kormány illetékesei szerint az Egyesült Államoknak nincs tudomása arról, hogy Észak-Korea megkezdte volna nyolcezer kiégett atomerőművi fűtőelem újrafeldolgozását, amelyből több atomfegyver előállítására is elegendő plutóniumot vonhatnak ki.

Nagy amerikai cégek sértették meg az iraki embargót

Gazdaság2003.04.15, 13:10

Az amerikai pénzügyminisztérium összesen 1,1 milliárd dollárra bírságolt több neves amerikai céget, mert a nemzetközi szankciókat megkerülve kereskedelmi kapcsolatot létesítettek többek közt Irakkal és Észak-Koreával. A "bűnös" cégek között van az Amazon, a Caterpillar és az ExxonMobil is - írja a BBC News Online.

Bush szerint vegyi fegyverei vannak Szíriának

Irak2003.04.13, 21:27

George Bush vegyi fegyverek birtoklásával vádolta Szíriát, emellett felszólította az Irakkal szomszédos államot, hogy ne nyújtson menedéket a Huszein-rezsim volt vezetőinek. Az elnök ugyanakkor optimistán szólt az Észak-Koreával kapcsolatos fejleményekről.

Észak-Korea is háborúra készül

Nagyvilág2003.04.11, 11:59

Az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il csütörtökön meglátogatta országa légierejének egyik bázisát, és azt mondta a pilótáknak, hogy reméli, felkészültek az ellenség visszaverésére. Egy magas rangú észak-koreai diplomata szerint az iraki háború egyik eredménye, hogy országa felkészült az USA támadására.

Az USA figyelmezteti Szíriát, Iránt és Észak-Koreát

Irak2003.04.10, 10:52

Az Egyesült Államok felszólította Szíriát, Iránt és Észak-Koreát, gondolják át szerepüket az iraki konfliktus mentén, és vonják le annak tanulságát a terrorizmus támogatását és a tömegpusztító fegyverek előállítását illetően. Ugyanakkor megerősítette Szíria elleni vádjait, miszerint az ország még mindig a Szaddám-rezsimet támogatja.

Megint rakétát lőtt ki Észak-Korea

Nagyvilág2003.04.01, 10:46

Kedd hajnalban újabb hajók elleni rakétát tesztelt Észak-Korea. A rövid hatótávolságú rakétához hasonlót március elején és februárban is kilőtt az ázsiai állam.

Több ország is bevethet tömegpusztító fegyvert

Irak2003.03.31, 14:10

Irak mellett más országok is rendelkezhetnek biológiai tömegpusztító fegyverekkel, és nem biztos, hogy közülük Irak a legveszélyesebb - írja egy spanyol lap titkosszolgálati értesülésekre hivatkozva. A legveszélyesebb zónának a Közel-Kelet, illetve Irán, Szíria és Irak számít, de lehet biológiai fegyvere Szudánnak, Észak-Koreának, Indiának, Pakisztánnak, Kínának, Oroszországnak, Burmának és Tajvannak is.

Ismét fenyegeti az Egyesült Államokat Észak-Korea

Nagyvilág2003.03.16, 12:23

Ha az Egyesült Államok katonai módszerrel akarja megoldani a Phenjannal kialakult konfliktust, akkor Észak-Korea nagy erejű megtorló akciót fog indítani - közölte a kommunista ország hivatalos lapja. A fenyegető nyilatkozat azt követően jelent meg, hogy a térségbe érkezett egy amerikai repülőgép-hordozó, amely az Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlatán vesz részt.

Phenjan ballisztikus rakéta indítására készül

Nagyvilág2003.03.13, 02:46

Újabb kísérletet tervez ballisztikus rakétával Észak-Korea az amerikai műholdas felderítés adatai szerint, amelyeket a csütörtöki japán sajtó ismertetett.

Újabb rakétát lőtt ki Észak-Korea

Nagyvilág2003.03.10, 07:42

A Japán tengerbe csapódott hétfő hajnalban egy észak-koreai rakéta, a kommunista állam hadihajók elleni rakétáját tesztelte.

El Baradei szerint Észak-Korea Iraknál is jobban fenyegeti a világbékét

Nagyvilág2003.03.09, 12:31

Észak-Korea részéről nagyobb veszély leselkedik a világ békéjére, mint iraki részről - véli Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója. A szakember szerint veszélyes, hogy amíg Irakba be engedik a fegyverzetellenőröket, addig Észak-Koreából decemberben kiutasították őket.

Virágzó külkereskedelem az elzárt Észak-Koreában

Gazdaság2003.03.04, 08:53

Az Egyesült Államoknak komoly gondot jelent az atomfegyverkezéssel gyanúsított Észak-Korea elleni hivatalos - ENSZ által jóváhagyott - gazdasági szankciók hiánya, ugyanis a kommunista vezetésű ország a tiltakozások ellenére egyre bővülő kereskedelmi kapcsolatokat ápol Japánnal, Kínával, sőt Dél-Koreával is, így pedig meglehetősen nehéz gazdasági elszigeteléssel fenyegetőzni a nukleáris leszerelés elérése érdekében. Észak-Korea az élelmiszer-kereskedelmen - főként halak, rákok, kagylók értékesítésén - kívül kábítószer-gyártásból és eladásból, valamint rakéta-kereskedelemből is jelentős éves bevételre tesz szert - derül ki a Washingtoon ...

Észak-koreai vadászgépek követték az USA kémrepülőjét

Nagyvilág2003.03.04, 10:38

Négy észak-koreai vadászgép vasárnap közrefogott és 20 percen át kísért egy rutinküldetésen levő amerikai felderítőgépet a Japán-tenger felett - közölte hétfőn a Pentagon szóvivője. Az amerikai kormány fontolgatja, hogy hivatalosan fog tiltakozni az incidens miatt. "Észak-Korea most már túl messzire ment" - mondta a CNN-nek egy amerikai kormánytisztviselő.

Phenjan beindította jongbjoni atomerőművét

Nagyvilág2003.02.27, 01:26

Észak-Korea szerdán újraindította a jongbjoni atomerőmű egyik reaktorát - jelentette be az amerikai kormány egy illetékese.

Riadalom egy észak-koreai rakéta miatt

Nagyvilág2003.02.25, 06:48

A Japán tenger nemzetközi vizeibe csapódott egy észak-koreai rakéta. A dél-koreai hadsereg több egységét riadókészültségbe helyezték. Az eset idején számos magas rangú politikus érkezett Szöulba a dél-koreai elnök beiktatására.

Irakról és Észak-Koreáról tárgyal Kínában Powell

Nagyvilág2003.02.23, 16:12

Pekingbe érkezett Colin Powell amerikai külügyminiszter, mert az amerikai kormányzat szeretné elnyerni a kínai vezetés támogatását az Irak és Észak-Korea elleni fellépéshez. Megfigyelők szerint Peking nem akadályozza majd az Egyesült Államok Irakkal kapcsolatos terveit. Ugyanakkor az Észak-Koreát érintő amerikai politikával kapcsolatban várhatóan már kevésbé lesz megértő a kínai vezetés.

Észak-Korea rajongva ünnepelte vezére születésnapját

Nagyvilág2003.02.16, 12:30

Nemzeti ünneppel, parádéval, a vezérről elnevezett virágokkal, koncerttel és tűzijátékkal emlékeztek meg országszerte Kim Dzsong Il 61. születésnapjáról Észak-Koreában vasárnap. A pompás ünnepséget annak ellenére megtartották, hogy az ország kritikus gazdasági helyzete miatt a lakosság nagy része éhezik. A Phenjani vezetés október óta, amióta bejelentette atomprogramjának folytatását, szóban már harcban áll az Egyesült Államokkal. A sajtó ezért Amerika-ellenességre szólította fel a helyieket.

Atomháborúval fenyeget Észak-Korea

Nagyvilág2003.02.09, 12:49

Ha az amerikaiak újabb háborút robbantanak ki a Koreai-félszigeten, akkor a konfliktus rövid időn belül atomháborúvá fog fajulni - áll a hivatalos észak-koreai hírügynökség által közzétett nyilatkozatban. Phenjan azért tette közzé nyilatkozatát, mert szerinte az Egyesült Államok arra készül, hogy sarokba szorítsa az országot.