Erzsébetváros

címke rss

Lejárató szórólapokkal próbálja besározni egymást a ferencvárosi ellenzék

Itthon2019.08.05, 12:52

Két hónappal az önkormányzati választás előtt továbbra sem csillapodnak a kedélyek a fővárosi ellenzéknél: míg Ferencvárosban lejárató szórólapokkal próbálják besározni egymást, addig Erzsébetvárosban piszkos háttéralku születhetett Gyurcsány Ferencék és a Jobbik között. 

Legalább két ellenzéki polgármesterjelölt lesz Erzsébetvárosban

Itthon2019.08.05, 10:27

Hivatalosan is bejelentette Hunvald György, hogy elindul polgármesterjelöltként az őszi önkormányzati választáson. Erzsébetvárosban ezzel minimum két ellenzéki kihívója lesz Vattamány Zsolt fideszes polgármesternek, de nem elképzelhetetlen, hogy ez a szám emelkedni fog. Tegnap számoltunk be róla, hogy az egyéni körzetekben is osztottan vághatnak neki az októbernek a kormányellenes erők, miután a baloldal kihagyta a Jobbikot az együttműködésből. 

Hivatalosan is szétesett Erzsébetvárosban az ellenzék, a baloldal nem vette be a Jobbikot

Itthon2019.08.05, 08:13

Erzsébetvárosban a balliberális oldal nem vette be az együttműködésbe a Jobbikot, így egészen biztosan nem lesz egység az egyéni körzetekben - ez derült ki Niedermüller Péter, a baloldal VII. kerületi polgármesterjelöltjének szombati posztjából. Ezzel a VII. kerületben is két részre szakadt az ellenzék, itt is borult a teljes körű összefogás terve. 

Harmadik alkalommal tartottak jótékonysági strandolást a Balatonnál

Itthon2019.08.01, 11:02

Harmadik alkalommal tartották meg a Jótékonysági strandolás a Balatonnál elnevezésű rendezvényt, ezúttal Balatonlellén. Az erzsébetvárosi Fidesz és Fidelitas által szervezett programnak az volt a legfőbb célkitűzése, hogy idén is örömöt tudjon okozni a hátrányos helyzetű családoknak. Bajkai István a rendezvény fővédnöke portálunkak elmondta, felajánlásával szeretett volna hozzájárulni a Családok Átmeneti Otthonának lakóinak nyári örömeihez.

Ölre mennek egymással Gyurcsányék és Karácsonyék Erzsébetvárosban, széteshet az ellenzék

Itthon2019.07.16, 16:35

Az Origo információi szerint komoly ellenzéki háborúskodás alakult ki Erzsébetvárosban kevesebb mint három hónappal az önkormányzati választás előtt. Itt a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció (DK) és a Karácsony Gergely nevével fémjelzett Párbeszéd feszül egymásnak a kerületben egy rendkívül érzékenynek számító kérdés miatt: lehet-e szövetkezni az antiszemita Jobbikkal? A DK-s Niedermüller Péter egy szombati lapinterjúban kizárta a velük való együttműködést, a párbeszédes önkormányzati képviselő, Szűcs Balázs ugyanakkor arról beszélt nemrég, hogy bevenné őket az egyezkedésekbe. Úgy tudjuk, annyira elmérgesedett a vita a helyyi ...

Erzsébetvárosban is fuccsba mehet a teljes körű együttműködés, egy ex-LMP-s is elindulhat

Itthon2019.07.03, 17:28

Újabb budapesti kerületben került nagyon kínos helyzetbe az ellenzék, hiszen minden jel arra utal, hogy Erzsébetvárosban sem sikerült teljes körű együttműködést kialakítaniuk. Sajtóértesülések szerint a városrész egyik erős embere, az LMP-ből júniusban kilépő Moldován László is elindul a polgármesteri székért, függetlenként. 

Eltűnt egy középkorú férfi Erzsébetvárosból

Itthon2019.05.26, 12:11

Eltűnt középkorú férfi ügyében adtak ki körözést a VII. kerületi rendőrök. 

Erzsébetváros a sikeres nyári gyerekprogramjait idén is folytatja

Itthon2019.04.24, 15:29

Benedek Zsolt, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője, frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kerületet érintő fontosabb ügyekről.

Az ellenzéki összefogás újabb csődje: Hunvaldnak gyűjtenek aláírásokat a szocialisták

Itthon2019.04.09, 20:06

Szocialista aktivisták aláírásokat gyűjtenek a jogerősen börtönbüntetésre ítélt, szocialista exvárosvezető polgármester-jelöltségért - ez derül ki Virágh Előd, az erzsébetvárosi Fidelitas elnöke által közzétett képekből. Az akcióval csak egyetlen apróbb probléma van: szombaton az ellenzéki négyes, közöttük az MSZP úgy döntött, hogy a DK indíthat jelöltet a kerületben. 

Vattamány: Zajlanak a tárgyalások parkolóházak építéséről

Itthon2019.04.04, 12:39

Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere a Heti Tv Pirkadat Extra című műsorában beszélt izraeli tárgyalásairól, a kerület jövőjéről, valamint arról, hogy milyen kötelességei vannak a városrésznek.

Ma már teljesen más a helyzet, mint kilenc évvel ezelőtt

Itthon2019.02.25, 15:48

Benedek Zsolt, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt munkájáról, arról, hogy mi mindent sikerült elvégeznie a kerületnek az elmúlt kilenc évben, de szóba került az is, hogy milyen beruházásokat indítanak el idén.

Többszörösen körözött férfit fogott el a TEK

Itthon2019.02.08, 10:37

A budapesti rendőrök a TEK-kel együttműködve fogták el azt a 35 éves férfit Erzsébetvárosban, akit kábítószer-birtoklás, csalás és sikkasztás miatt köröztek. 

A jogerősen börtönbüntetésre ítélt Hunvald György lesz az MSZP polgármesterjelöltje

Itthon2019.02.03, 13:54

Hunvald György indul az MSZP színeiben Erzsébetvárosban az őszi önkormányzati választásokon a polgármesteri székért – írja a Soros György-féle Mérce Soros György kedvenc hazai aktivistájának, Gulyás Mártonnak a heti vlogjára (videóblog) hivatkozva. Az anyagból kiderült az is, hogy a helyi szocialista szervezet már megszavazta a lakáskiutalásokkal trükköző politikus indítását. Ismert, Hunvaldot az ezzel kapcsolatban elkövetett hivatali visszaélések, magánokirat-hamisítás miatt másfél év börtönbüntetésre ítélték. 

Bajkai: Hosszú múltja van az alaptörvény-módosításnak

Itthon2018.06.13, 09:43

Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a Stop Soros törvénycsomagról, az Alaptörvény módosításáról, azoknak a várható hatásairól. 

Bajkai István továbbra is Teréz- és Erzsébetvárosért dolgozik

Itthon2018.04.25, 11:06

Bajkai István, Erzsébetváros még hivatalban lévő alpolgármestere, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője beszélt a kulturális, művészeti terekről, de szóba került még, hogy mit gondol városvezetői munkájáról.

Bajkai: Nem ígéretek, hanem kötelezettségek

Itthon2018.04.18, 13:39

Bajkai István, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, még Erzsébetváros alpolgármestere beszélt mostani és leendő munkájáról, terveiről a HETI TV-nek. 

Bajkai: Jó érzéssel gondolok a teljesítményemre

Itthon2018.03.14, 14:24

Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere, a Fidesz-KDNP szövetség országgyűlési képviselőjelöltje beszélt az egyházakkal való együttműködésről, március 15-e üzenetéről, valamint az április 8-i választásról.

Egyre durvább az erzsébetvárosi kampány

Itthon2018.03.06, 14:17

Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere, a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a durvuló választási kampányról, valamint terveiről is, mint a országgyűlési képviselő.

Ezekkel a tervekkel készül a parlamentbe Bajkai István

Itthon2018.03.01, 09:52

Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje beszélt azokról az elképzelésekről, tervekről, amelyeket mindenképpen megvalósítani kíván országgyűlési képviselőként, Erzsébetvárosban és Terézvárosban egyaránt.

Bajkai: Erkölcsi parancs az idősekről való megfelelő gondoskodás

Itthon2018.02.02, 09:02

Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere, országgyűlési képviselőjelölt beszélt megemlékezésekről, az idősekről való gondoskodás fontosságáról, az emberi hitelességről. mellette természetesen szóba került még az erzsébetvárosi népszavazás ügye is.

Emiatt sem kell szégyenkeznie Magyarországnak

Itthon2018.01.29, 09:40

Az utóbbi években megritkultak a helyi népszavazások Magyarországon. Mindennek az oka, hogy a rendszerváltás óta mostanra lezárultak a különféle közigazgatási viták az egyes településrészek között. Budapesten mindig is ritkán voltak helyi népszavazások, de február 18-án az erzsébetvárosiak dönthetnek a vendéglátóhelyek nyitva tartásáról. Térségi összehasonlításban nézve meglehetősen sok országos népszavazást tartottak Magyarországon, sok uniós államban egyáltalán nem kérdezik meg az embereket ilyen formában.

Egyedülálló akció indul Erzsébetvárosban

Itthon2018.01.17, 10:56

Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere beszélt a HETI TV-nek egy általa indított elképzelésről, az egészséges életmódra való nevelésről.

Február 18-án szavazhatnak az erzsébetvárosiak

Itthon2018.01.08, 11:39

Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a kerületi népszavazásról, annak tétjéről, valamint arról is, hogy miért fontos a népszavazáson való aktivitás.

Vattamány: Erzsébetváros egy kis sziget

Itthon2017.12.22, 13:19

Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere a HETI TV-ben értékelte a kerület évét, valamint beszélt a 2018-as esztendőről, a sűrű első negyedévről, de a távolabbi tervekről is.

Bajkai: Nagyon nehéz helyzeteket kell majd megoldani

Itthon2017.12.21, 09:11

Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere a HETI TV-ben beszélt a 2017-es év számára fontos eseményeiről, de természetesen szóba kerültek a jövő év nagy feladatai is.

Döntöttek: lesz népszavazás Erzsébetvárosban

Itthon2017.12.13, 13:28

Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere a HETI TV Pirkadat című műsorában beszélt a Vereckei-hágónál ismételten felszentelt emlékműről, a kerület fontos ügyeiről, népszavazásról, parkolásról, valamint az év végi ünnepek szellemiségéről is.

Ekkor lehet az erzsébetvárosi referendum

Itthon2017.12.07, 17:45

Dr. Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere beszélt a Heti TV-nek a közelgő napok és az ünnepek feladatairól, valamint azokról a kötelességekről, amit minden embernek teljesítenie kell.

Vattamány: Pár hónap múlva szavazhatnak a bulinegyedről

Itthon2017.11.14, 09:51

Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere a kerületi népszavazással kapcsolatos problémákat járta körbe.

Erszébetvárosi népszavazás: decemberben lehet döntés

Itthon2017.11.08, 15:21

Dr. Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere a HETI TV Pirkadat című műsorában beszélt a kerületi népszavazásról, a bulinegyedről, de szóba kerültek más fontos ügyek is, a kéményektől kezdve a hagyományteremtésig.

Helyi népszavazást tartanának a belső-erzsébetvárosi szórakozóhelyek nyitvatartásáról

Itthon2017.10.03, 20:20

Helyi népszavazást kezdeményez a belső-erzsébetvárosi szórakozóhelyek éjszakai nyitvatartásáról a VII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete, amely erről keddi rendkívüli ülésén döntött.

Bulinegyed: "Tény, hogy itt lépni kell"

Itthon2017.09.08, 09:45

Dr. Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere a HETI TV Pirkadat című műsorának természetesen a bulinegyedről is beszélt.

Megszúrta volt felesége élettársát, aztán elfutott

Itthon2016.10.03, 13:52

Feladta magát az a férfi, aki egy hónappal ezelőtt életveszélyesen megsebesített egy másik férfit Erzsébetvárosban.

Aljas segítők: járókeretes férfit raboltak ki Budapesten

Itthon2016.09.18, 11:45

Segítségnek álcázták a rablást a támadók, akik kétszer is próbálkoztak: fellökték, majd támogatták idős, járókeretes áldozatukat – közben megszabadították táskájától.

Hunvald György visszatért, 2019-ben elindulhat

Itthon2016.07.05, 14:46

Egyhangúan elnökké választotta a VII. kerületi MSZP a városrész korábbi polgármesterét, Hunvald Györgyöt. Ezzel a korábban sokáig előzetesben is ülő Hunvald visszatért a politikába, még az is lehet, hogy 2019-ben elindul a polgármesteri posztért.

Újra bíróság elé vinné Hunvaldot az ügyészség

Itthon2016.05.30, 17:28

Nem hagyja annyiban az ügyészség, hogy nemrég a Kúria megsemmisített egy olyan ítéletet, amelyben Hunvald György volt MSZP-s erzsébetvárosi polgármestert bűnösnek találták és elítélték tanácsadói szerződésekkel összefüggésben. A Legfőbb Ügyészség perújrafelvételt kezdeményez, mondván: csak formai hiba történt. 

Ketten megégtek egy erzsébetvárosi lakástűzben

Life.hu2016.03.18, 16:45

A VII. kerületi Dembinszky utcában kigyulladt egy harmadik emeleti lakás, ketten megsérültek a balesetben. 

Iskola helyett szobrot adnak Janikovszky Évának

Itthon2015.05.13, 12:55

A vezetők lelkiismeretének megnyugtatása vagy egy előremutató, közös politikai kezdeményezés? Ez a két vélemény ütközik Erzsébetvárosban, ahol négy évvel a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium bezárása után szobrot és parkot és kap a Kossuth-díjas művész. Az írónő fia azonban nem maradéktalanul boldog.

Vágjon jó képet a megfigyeléshez

Itthon2014.11.25, 14:52

A józsefvárosi térfigyelő rendszer még nem köszön előre, de a titkosszolgálat akár most is nyomozhat utánunk arcfelismerő program segítségével - ehhez csak a rendőrséghez befutó felvételeket kell elkérniük. Budapesten és vidéken több ezer kamera figyeli utunkat, kétszáz méteren belül pedig egy anyajegyet is észrevesznek rajtunk.

Csak ökölharc nem volt Erzsébetvárosban

Itthon2014.10.10, 09:47

A tavaszi szoros eredménynek is köszönhető, hogy országosan is az egyik legdurvább kampány alakult ki Erzsébetvárosban. A VII. kerületben titkos hangfelvételek, összeköltözések, és egy tavaly történt nemi erőszak utórezgése is borzolta a kedélyeket. Azt, hogy ki lesz a nyertes, lehetetlen megjósolni.

Pár szavazaton múlhat Budapest jövője

Itthon2014.10.09, 07:56

A döntetlenközeli állás a legvalószínűbb a budapesti billegő kerületekben az október 12-i önkormányzati választáson. Erzsébetvárosban, Pestszentlőrincen, Soroksáron pár szavazaton múlhat a győztes személye, Zuglóban nevető harmadikként egy civil szervezet jelöltje is befuthat.

Garabits fia intézi Farkas Ferenc cégügyeit

Itthon2014.10.08, 14:45

Farkas Ferenc, az erzsébetvárosi DK-s polgármesterjelölt nemcsak egy címre van bejelentve Garabits Károllyal, hanem annak fia intézi a céges ügyeit. Garabits Károly egy korábbi hangfelvételen arról beszélt, hogy „előre nem fogadunk el pénzt”, „lopni az tud, aki profi a szakmájában, az amatőr az megbukik”.

Újabb furcsa dolog derült ki Garabits Károlyról

Itthon2014.10.03, 13:04

Már 15 évvel ezelőtt, az akkor a baloldal által vezetett erzsébetvárosi önkormányzatnak is feltűnt, hogy saját vagyonkezelőjük értéken alul adta el még 1997–98-ban a Baross tér 19. alatt álló épületet. Per lett a dologból, de a helyhatóság vesztett a új tulajdonossal szemben. Az ingatlant az a Borza Tibor szerezte meg a cégén keresztül, aki Garabits Károly üzlettársa. Az 1994 óta politizáló Garabits Károly aztán 2000-ben üzleti szempontból még közelebb kerül az inkriminált épülethez. Cikkünk 38, egy hangfelvétel szerint összességben már egymilliárdot érő lakásegyüttes sorsát próbálja végigkövetni.

Az Együtt-PM szakított Garabitscsal

Itthon2014.10.01, 17:14

Devosa Gábor és Garabits Károly visszalépésére szólított föl szerdán az Együtt-PM. Devosáról az Origo írta meg, hogy saját rokonától vett egy világörökségi ingatlant, majd azt 17,5 millióért adta tovább. Garabits Károlyról pedig egy hangfelvétel látott napvilágot. Devosa szerda esti közleménye szerint az Együtt-PM mégis támogatja őt.

Szocialista lakásmutyigyanú a VII. kerületben

Itthon2014.10.01, 15:09

Saját rokonától vett egy világörökségi ingatlant Devosa Gábor, Erzsébetváros korábbi alpolgármestere, aki jelenleg az MSZP–Együtt-PM–DK közös jelöltje a VII. kerületben. Az ingatlant bérlőként még a sógora vette meg, amit kétmillió forintért vásárolt meg tőle az egykori alpolgármester, majd 17,5 millióért adott tovább. Devosa szerint az ügy felmelegítése egy lejáratókampány része. A történteket a nyomozó főügyészség sem vizsgálta.

Erzsébetvárosi kampányháború: most épp lépéselőnyben a Fidesz

Itthon2014.09.29, 08:17

Belháborúk, kemény kampányharc, plakátrongálások, botrányos hangfelvételek jellemezik Erzsébetvárost az október 12-i önkormányzati választás előtt. A baloldal visszaszerezné az általa két évtizedig irányított kerületet. A Fidesznek nagyon jól jöttek az utóbbi napok baloldalhoz köthető ügyei, de a párt berkein belül egyesek Vattamány Zsolt bukásában bíznak.

Hunvald felirattal rongáltak Erzsébetvárosban

Itthon2014.09.16, 11:44

Hunvald György, Erzsébetváros egykori MSZP-s polgármesterének a vezetéknevét ragasztották ismeretlenek keddre virradóra a helyi baloldali jelöltek választási plakátjaira. A választási irodához eddig nem érkezett bejelentés a rongálásról.

Fél mázsa homlokzat zuhant a járdára

Itthon2014.09.09, 19:09

A járdára zuhant egy épület homlokzati stukkódísze Budapesten, a VII. kerületben. Senki sem sérült meg.

Ha Erzsébetvárosban jár, felveszik full-HD-ben

Techbázis2014.08.17, 17:16

A hetedik kerület olyan lett, mint a Watch Dogs videojáték: a legtöbb utcasarkon kamerák figyelnek mindent. Vezérlőközpontjukban teszteltük, mire képes a technológia.

Beállhat Hunvald György mögé az MSZP

Itthon2014.05.14, 14:06

Nem kizárt, hogy az MSZP Budapest VII. kerületében Hunvald Györgyöt támogatja majd az októberi polgármester-választáson - tudta meg az Origo. A szocialisták budapesti vezetői már egyeztettek is erről a volt polgármesterrel, aki tavaly nem jogerősen másfél év börtönt kapott. Hunvald és az MSZP döntése ugyanakkor függ a Kúria júniusi jogerős ítéletétől is. Hunvald azt mondta az Origónak, "érdemben" addig nem is foglalkozik a kérdéssel.

Nem mindegy, hogy fogok meg egy női lábat

Gazdaság2013.07.18, 13:39

Kérdés, hogy van-e lelke ehhez a szakmához - mondja Pető Lajos cipészmester. Az édesapja 1937-ben nyitotta meg a boltját, ő pedig folytatta a hivatást, de csak kisméretű női cipőket gyárt. Cipészete a mai napig üzemel a budapesti Erzsébetvárosban. Mi az egészséges láb titka?

Fogják a seggemet, segítsenek!

Itthon2013.06.14, 21:14

Az apróbb szabálysértésekkel nem foglalkoznak, a problémákat igyekeznek finoman elsimítani a Kazinczy utcában járőröző rendőrök. A bulizók néha már előre bocsánatot kérnek az apróbb turpisságokért, és a viccelődés is belefér. Mindenki boldog, mindenki elégedett. Elkísértük a rendőröket a budapesti bulinegyedbe.

Megadóztatják a pesti bulinegyedet

Itthon2013.06.07, 18:02

Kulturáltabb környezetet szeretnének létrehozni a bulinegyeddé duzzadó Belső-Erzsébetvárosban és környékén, ehhez pedig az éjszaka is nyitva tartó helyeknek kell összedobniuk a pénzt. Segwayes rendőrökkel tervezik fenntartani a rendet.

Rogán megkegyelmez a romkocsmáknak

Itthon2013.01.10, 16:53

Azt ígérte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az erzsébetvárosi szórakozóhelyek tulajdonosainak, hogy mégsem kell bezárniuk éjfél után. Februárban ugyanis módosítja azt a tavaly általa benyújtott törvényt, amelynek alapján az erzsébetvárosi jegyző elrendelte, hogy tíz romkocsmának éjfél után be kell zárnia az utcán hangoskodó vendégek és az ott várakozó taxik miatt.

Nincs fűtés egy erzsébetvárosi óvodában

Itthon2012.11.28, 12:36

Ha szerda délutánig nem indul be a fűtés, akkor 76 gyereket ideiglenesen kiköltöztetnek a Csipkebokor óvodából.

Újra bíróság elé áll szerdán Hunvald

Itthon2012.09.17, 16:36

Ötvenmilliós hűtlen kezelés vádjával szerdán újabb bírósági eljárás kezdődik Hunvald György egykori erzsébetvárosi polgármester, valamint Weinek Leonárd volt zuglói polgármester ellen. A vád szerint a két önkormányzat milliókat fizetett ki fiktív tanácsadásokért.

Felmentését kéri a Hunvald-ügy elsőrendű vádlottja

Itthon2012.01.31, 12:02

Egyedül a felesége és a szeretője részére biztosított telefonhasználat ügyében ismeri el a felelősségét Gál György, a Hunvald-ügy elsőrendű vádlottja; ügyvédje a vádpontok többségében felmentést kért. Az ügyész korábban több mint tízévi börtönt kért Gálra.

Mexikóból keménykedik a fideszes kocsmáros

Itthon2011.12.13, 17:32

Nincs pénze hazajönni Mexikóból, és a hatósági eljárást sem tartja korrektnek Czibula Csaba egykori fideszes erzsébetvárosi képviselő, akit csalással és vesztegetéssel gyanúsítanak a Hunvald-ügyben. Az egykori kocsmatulajdonos Czibula levélben üzenget, még a címét is megírta az ügyészségnek, de az ügyészségi szóvivő szerint csak azért ilyen bátor, mert tudja, hogy kiadatási egyezmény híján Mexikóból nem lehet hazahozni.

Februárban lezárhatják első fokon a Hunvald-ügyet

Itthon2011.11.26, 13:36

Február végéig elsőfokú ítélet születhet az erzsébetvárosi ingatlanügyben az ügyben elnöklő bíró szerint. 25 vádlott áll bíróság elé.

Számít a szomszédból átszivárgó hajléktalanokra Erzsébetváros

Itthon2011.10.06, 16:00

A VII. kerület arra számít, hogy a józsefvárosi hajléktalanokkal szembeni "közrendvédelmi akció" miatt átszivárognak majd a hajléktalanok a környező kerületekbe. Több, VIII. kerületben élő hajléktalan azt mondta az [origo]-nak, a rendőrök azt tanácsolták nekik, hogy költözzenek át a VII. vagy IX. kerületbe. A BRFK szerint ez az állítás "erőteljesen vitatható".

Szabadlábra helyezték Hunvald Györgyöt

Itthon2011.10.04, 15:43

Bilincsben érkezett, de szabadlábon távozhatott keddi tárgyalásáról a volt VII. kerületi polgármester, akit a Fővárosi Bíróság nem jogerősen szabadlábra helyezett.

Hunvald-ügy: Fidesz-SZDSZ háttéralkuról is beszélt a vád tanúja

Itthon2011.09.13, 18:18

Nagy György szerint "a VII. kerületben az történt, amit Gál György akart", az SZDSZ és a Fidesz között pedig szóbeli háttér-megállapodás volt az erzsébetvárosi ingatlanügyekről. A Hunvald-ügy keddi tárgyalásán a vád tanúja elmondta: gyakran előfordult, hogy a szavazásokról hiányzott egy-két szocialista képviselő, így az SZDSZ és a Fidesz együtt már többségben volt.

Hunvald-ügy: fenntartja terhelő vallomását a gyanúsítottból lett koronatanú

Itthon2011.09.02, 12:29

Százötven oldalas vallomásából sem elvenni, sem ahhoz hozzátenni nem kíván Nagy György. Az egykori ingatlanvállalkozó, aki első számú gyanúsítottból lett a Hunvald-ügyet felgöngyölítő ügyészség koronatanúja, péntektől három napon keresztül tesz vallomást a Fővárosi Bíróságon.

Előzetesben marad Hunvald és Gál az erzsébetvárosi ingatlanügy miatt

Itthon2011.07.08, 19:00

Nyolc vádlottat hallgatott meg a bíróság az erzsébetvárosi ingatlanügy pénteki tárgyalásán. Az elsőrendű vádlott Gál György, valamint a másodrendű vádlott Hunvald György az előzetes letartóztatás megszüntetését kérte, a kérést a bíróság elutasította. Az ügyet legközelebb szeptemberben tárgyalják.

Újabb feljelentéseket ígér Erzsébetváros polgármestere a Hunvald-ügyben

Itthon2011.06.29, 07:45

Csak a megszegett adásvételi szerződések alapján több mint hatszáz millió forintnyi kötbért kellene behajtania a hetedik kerületnek - derül ki abból az erzsébetvárosi ingatlanügyekről szóló előterjesztésből, amit szerdán tárgyal a kerület képviselő-testülete. Az ügyben újabb feljelentéseket ígér Vattamány Zsolt fideszes polgármester - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.

Tagadta bűnösségét a Hunvald-ügyben megvádolt, MSZP-s Szabó Zoltán

Itthon2011.06.23, 12:07

Nem ismeri el a hivatali visszaélés és a hűtlen kezelés vádját sem Szabó Zoltán szocialista politikus, Erzsébetváros egykori polgármestere, aki a Hunvald-ügy csaknem kéttucatnyi vádlottja között van. A hivatali telefon és két kerékbilincs miatt a vádlottak között ülő politikus nem tett vallomást csütörtökön a bíróságon.

Több tíz kiló alma sem tántorította el Erzsébetvárost az iskolabezárástól

Itthon2011.05.20, 10:53

Megszavazta az erzsébetvárosi képviselő-tesület a Janikovszky Általános Iskola és Gimnázium bezárását, habár a szülők a délelőtti képviselő-testületi ülés előtt tüntetéssel és több tíz kiló almával várták a képviselőket. A VII. kerületi önkormányzat szerint azért kellett bezárni az iskolát, mert kevés a tanuló a kerületben, de azt ígérik, díjat neveznek el Janikovszky Éváról.

"Elnagyolt" maffiavád nyitotta ki a börtön ajtaját Hunvald előtt

Itthon2011.05.16, 15:57

Még az sem derül ki a vádiratból, hogy pontosan kik vettek részt az Erzsébetvárosban működő bűnszervezetben - ezzel magyarázta az [origo] birtokába került végzésében a Fővárosi Bíróság, hogy miért engedték ki a több mint két éve előzetes letartóztatásban lévő Hunvald Györgyöt és Gál Györgyöt, a VII. kerületi ingatlanügyek két fő vádlottját. A bíróságnak az sem tetszett, hogy az ügyészség a bíró kérésére nem egészítette ki a vádat.

"Egy kedves kullancs" - Kicsoda a Hunvald-ügy államtitok mögé rejtett kulcsfigurája?

Itthon2011.04.19, 14:09

Ott nyüzsgött a VII. kerületi önkormányzat vezetőinek irodáiban, virágot vitt az ügyintézőknek, és ismert mindenkit, aki számított. Ő Nagy György egykori ingatlanvállalkozó, aki elsőszámú gyanúsítottból lett a Hunvald-ügyet felgöngyölítő ügyészség koronatanúja. Portré az erzsébetvárosi ingatlanügyek rejtélyes kulcsszereplőjéről.

Magyar Nemzet: Milliárdokkal bővülhet Hunvaldék kárlistája

Itthon2011.04.15, 07:28

Újabb ingatlanügyekben tesz feljelentést Erzsébetváros fideszes polgármestere - tudta meg a politikustól a Magyar Nemzet. Vattamány Zsolt szerint 337 lakás és 69 üzlethelyiség "veszett el" a VII. kerületben.

Előállt saját elméletével Hunvald a bíróságon

Itthon2011.04.14, 19:57

Az ügyészség állításának minden pontját vitatja Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester az erzsébetvárosi ingatlanügy bírósági tárgyalásán. Hunvald néha mesemondó hangnemben hosszú szöveget olvasott fel, amiből úgy tűnt, hosszan készült vallomására.

A szeretőjének adott lakást magyarázta a Hunvald-ügy egyik vádlottja

Itthon2011.04.14, 16:32

Bevett gyakorlat volt Erzsébetvárosban, hogy az önkormányzati képviselők saját belátásuk alapján lakásokat oszthattak lényegében bárkinek - mondta vallomásában az erzsébetvárosi ingatlanügy elsőrendű vádlottja. Gál György azt is mondta, hogy akkor 19 éves szeretőjének azért szerzett lakást, mert támogatta a fiatalok lakáshoz jutását.

"Aki jött, az kapott ingatlant" - nem tartja magát felelősnek a Hunvald-ügy vádlottja

Itthon2011.04.12, 19:20

Nem kért és nem kapott kenőpénzt, és legtöbbször azt sem tudta, milyen értékbecslés alapján, és kinek adja el az önkormányzat azokat az épületeket, amelyek a VII. kerületi ingatlancsalások során elkeltek - mondta a Hunvald-ügy elsőrendű vádlottja, Gál György a Fővárosi Bíróságon. Az egykori gazdasági bizottsági elnök azt állította, hogy a hivatal dolgozói készítették elő a döntéseket, ő pedig csak szavazott.

Államtitkot beszéltek meg a Hunvald-ügy tárgyalásán

Itthon2011.04.08, 10:26

Csütörtökön reggel megkezdődött a per az erzsébetvárosi ingatlanügyben, amelynek egyik fő vádlottja Hunvald György korábbi VII. kerületi polgármester. A tárgyaláson egyelőre csak a 121 oldalas vádiratot olvasták fel, és negyed órára zárt tárgyalást rendeltek el, hogy megbeszéljék az ügy államtitkot képező részeit. Erzsébetváros 1,7 milliárd forint kártérítést követel a vádlottaktól.

"Saját részére is jó üzleti lehetőséget látott" - részletek a Hunvald-ügy vádiratából

Itthon2016.06.20, 11:27

Jól felépített, korrupt politikusok segítségével működtetett ingatlanspekulációs rendszer működött évekig Erzsébetvárosban, ahol értékes belvárosi házak estek ki az önkormányzat kezéből, és hoztak több tízmilliós hasznot - néha egyetlen nap alatt - új tulajdonosaiknak és az ügyletekben segédkező önkormányzati embereknek - derül ki a Hunvald György egykori polgármester és 24 másik vádlott elleni vádiratból, amely az [origo] birtokába került. A rendszerben a vádirat szerint az egyik főszerepet játszó vállalkozó nem szerepel a vádlottak között, a per csütörtökön kezdődik.

MN: A Hunvald-ügy gyanúsítottja lehet a volt zuglói polgármester is

Itthon2010.11.22, 07:43

Hamarosan kihallgathatják Weinek Leonárd egykori zuglói polgármestert is az erzsébetvárosi ingatlanüggyel összefüggésben - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az SZDSZ-es politikus azért lehet érintett az ügyben, mert tanácsadóként alkalmazott két VII. kerületi politikust is, köztük az ügy egyik gyanúsítottját.

Újabb gyanúsítottat fogtak el a bárban visszatartott turisták ügyében

Itthon2010.11.16, 12:54

Elfogták a társát - egy nőt - annak a fővárosi férfinak, akit emberrablás gyanújával vettek őrizetbe, miután egy erzsébetvárosi éjszakai klubban fogva tartottak két spanyol turistát egy jelentős összegű számla miatt. Akkor engedték csak el őket, amikor az egyikük felvette és átadta a kért mennyiségű pénzt.

Dacol a Szimplakert az éjféli zárásról határozó önkormányzattal

Itthon2010.09.14, 14:35

Éjfélkor be kell zárnia a Budapest egyik legismertebb romkocsmájának, a Szimplakertnek. A VII. kerületi önkormányzat a júniusi csendrendelet alapján, de a szomszédos lakók kérésére hozta a döntést. A lakók többsége már este tíztől bezáratta volna a kocsmát. A szórakozóhely vezetője az [origo]-nak azt mondta, nem zárnak be éjfélkor, hanem megvárják a rendőröket, és egyelőre vállalják a büntetést. Szerdára tüntetést szerveznek a Szimplakert mellett.

Egy norvég lányt öltek meg a pesti hostelben

Itthon2010.08.30, 14:08

Egy 21 éves, norvég állampolgárságú lányt gyilkoltak meg vasárnap egy erzsébetvárosi hostelben. A halott lányra a szálló egyik alkalmazottja talált rá.

Megunták az MSZP töketlenségét a párt erzsébetvárosi jelöltje szerint

Itthon2010.08.21, 09:19

Messze az országos átlag felett teljesített a Lehet Más a Politika az Erzsébetvárosban. A tavaszi önkormányzati választásokon, itt érték el a legjobb eredményt, 17,5 százalékot. A börtönben ülő Hunvald György polgármester árnyával birkózó helyi MSZP mégsem őket tekinti fő ellenfelüknek, de sok helyinek tetszik közvetlenségük. Videoriport az Erzsébetvárosból, LMP legerősebb budapesti bástyájából.

Puhít a csendrendeleten Erzsébetváros

Itthon2010.06.25, 12:19

Nem lesz általános csendrendelet Erzsébetvárosban a közgyűlés pénteki döntése szerint. A szórakozóhelyek és boltok nyitvatartásáról a lakók fognak dönteni, az üzletekkel szomszédos társasházak a jegyzőnél kérvényezhetik a korai zárást.

Kerékbilincses visszaéléssel is gyanúsítják az MSZP-s Szabó Zoltánt

Itthon2010.05.27, 12:43

Hivatali pozíciójával élt vissza az ügyészség szerint Szabó Zoltán korábbi MSZP-s képviselő, amikor 2009-ben a gyanú szerint a büntetés megfizetése nélkül levetette az autójára szerelt kerékbilincset. Az ügy miatt csütörtökön gyanúsítottként hallgatták ki a politikust az ügyészségen, ő azonban megtagadta a vallomástételt. Szabót egy állítólag jogtalanul használt telefon miatt is meggyanúsították a Hunvald-ügyben, szerinte azonban csak politikai támadás folyik ellene.

Mondott négy fontos törvényt Kövér, amit módosítana a Fidesz

Itthon2010.04.19, 23:33

A választójogi törvényt, az önkormányzati törvényt, a médiatörvényt és a határon túli magyarok állampolgárságának kérdését rendező jogszabályt módosítaná okvetlenül a Fidesz - mondta Kövér László, a párt országos választmányának elnöke az Erzsébetvárosban Budapesten.

Meghosszabbították Hunvald György előzetes letartóztatását

Itthon2010.04.14, 08:05

A Fővárosi Bíróság első fokon két hónappal meghosszabbította Hunvald György előzetes letartóztatását - írja a Népszava. A döntés nem jogerős, mert a gyanúsított és védője a Fővárosi Ítélőtáblánál fellebbezett.

Lecserélte az SZDSZ-es jelöltet az MDF Erzsébetvárosban

Itthon2010.03.10, 18:08

Személyes okokkal indokolta meg az MDF, hogy az SZDSZ-es Keresztes Tibor visszalépett a képviselőjelöltségtől. Keresztes eddig nem gyűjtötte össze a megfelelő számú kopogtatócédulát, ami csak tovább élezhette az MDF-en belüli vitát, hogy érdemes-e együttműködniük az SZDSZ-szel a fővárosban.

Százezres tanácsadói szerződések miatt is gyanúsítják Hunvaldot

Itthon2010.01.18, 10:49

Két fiktív tanácsadói szerződés miatt hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással is meggyanúsította a Központi Nyomozó Főügyészség Hunvald György VII. kerületi polgármestert. Az ügyészség szerint az erzsébetvárosi ingatlanügy két másik gyanúsítottja is érintett, az ő barátnőiknek fizetett az önkormányzat nem létező tanácsokért összesen több mint 6 millió forintot Hunvald segítségével.

Tűz ütött ki egy erzsébetvárosi kollégiumban

Itthon2010.01.10, 22:09

Kimenekítették a hallgatókat vasárnap este az ELTE VII. kerületi kollégiumából, mert tűz ütött ki az egyik szobában. A tüzet eloltották, senki sem sérült meg.

Mexikóban bujkál egy gyanúsított képviselő

Itthon2009.11.18, 12:49

Mexikóban bujkálhat jelenleg Czibula Csaba, az erzsébetvárosi ingatlanügy egyik gyanúsítottja - közölte az ügyészség, amely nemzetközi elfogatóparancsot adott ki az egykori önkormányzati képviselő ellen. Az ügyészség szerint Czibula milliókat kapott egy másik gyanúsítottól, Gál Györgytől, hogy támogassa VII. kerületi ingatlanok áron aluli eladását.

MN: A börtönben karácsonyozhat Hunvald

Itthon2009.11.12, 09:12

Három hónappal ismét meghosszabbította Hunvald György előzetes letartóztatását a bíróság. A döntés nem jogerős, de ha jóváhagyják, az erzsébetvárosi polgármester a karácsonyt az előzetesben töltheti - írja a Magyar Nemzet.

Még a héten dönt a VII. kerület Hunvald fizetéséről

Itthon2009.11.04, 11:18

A héten dönteni fog az erzsébetvárosi képviselőtestület arról, kapjon-e továbbra is fizetést az ingatlanügyek miatt előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György polgármester. Az MSZP továbbra is utalná a pénzt, a Fidesz ellenzi a javadalmazást.

Nem hagyhatja el lakhelyét egy erzsébetvárosi gyanúsított

Itthon2009.09.01, 19:28

Megszűntették az előzetes letartóztatást, de nem hagyhatja el lakhelyét az erzsébetvárosi ingatlanpanama egyik gyanúsítottja, Kardos Péter. A kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának SZDSZ-es elnökét többek között csalással és közokirat-hamisítással gyanúsították meg.

Hunvald tagadta a hivatali visszaélést

Itthon2009.04.16, 19:16

Vallomást tett Hunvald György, Erzsébetváros februárban letartóztatott polgármestere, a politikus tagadta a hivatali visszaélést. Az ügyészség gyanúja szerint Hunvald gyanúsított-társaival együtt ismerősöknek, rokonoknak utalt ki bérlakásokat. Az erzsébetvárosi ingatlanügyben többek között különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt nyomoznak.

Elvesztette védőügyvédjeit az előzetesben ülő Hunvald

Itthon2009.03.25, 10:59

Összeférhetetlenség miatt elvesztette védőügyvédjeit Hunvald György, az erzsébetvárosi ingatlanügy miatt előzetesben lévő kerületi polgármester. Hunvaldot azért nem képviselhetik tovább ügyvédjei, mert azok korábban a kerületnek dolgoztak.

Előzetesben marad Hunvald György

Itthon2009.03.11, 12:30

Június közepéig meghosszabbította Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatását a bíróság. A polgármestert többrendbeli csalással gyanúsítják.

Előző
Következő