építőipar

címke rss
Júliusban kilőtt az építőipari termelés

Júliusban kilőtt az építőipari termelés

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint júliusban az építőipari termelés 32,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építése 32,2 százalékkal, az egyéb építményeké 34,1 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz viszonyítva az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 9,6 százalékkal emelkedett.

Némileg lassul az építőipari konjunktúra

Gazdaság2019.08.12, 11:21

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint az első félévben 35,1 százalékkal emelkedett az építőipar termelése az előző év azonos időszakához viszonyítva. A tavalyi 21,3 százalékos növekedés után pedig júniusban 20,3 százalékkal nőtt az építőipar termelési volumene az előző év azonos időszakához képest. Az épületek főcsoportban 23,5 százalékos volt a növekedés, az egyéb építmények esetében pedig 16,5. Munkanaphatással kiigazítva havi alapon 1,7 százalékkal nőtt az ágazat teljesítménye.

Kitart a lakásépítési lendület

Gazdaság2019.07.31, 11:40

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyilvánosságra hozta a hazai lakáspiac idei első féléves teljesítményét bemutató adatokat, amelyekből a szakértők szerint az derül ki, hogy a lakásépítések a maximumon pörögnek, ám elsősorban a kapacitás- és munkaerőhiány miatt nem tud nagyobb fordulatszámra kapcsolni a piac. Az elkövetkező időszakban újabb jelentős átadási hullámra lehet számítani. Ugyanakkor az új lakások piacán egyre nagyobb súlyt képviselnek a vidéki ingatlanok.

Mutatjuk, melyik három ágazatban dübörög a cégalapítási kedv

Gazdaság2019.07.23, 14:50

Tovább csökken a hazai aktív cégek száma, és jóllehet számos ágazatban és megyében élénk a cégalapítási kedv, csupán három olyan ágazat volt, ahol több cég működött az idei második negyedév végén, mint tavaly ilyenkor. A megyék közül pedig csupán Nógrádban haladta meg a cégek száma a tavalyi féléves adatokat a Bisnode legfrissebb adatai szerint.

Liftek és mozgólépcsők jelzik a világgazdaság szenvedését

Gazdaság2019.07.22, 13:52

Nincs hiány manapság azokból, akik kongatják a vészharangot a világgazdaság általános állapotával kapcsolatban. Vannak azonban olyan elemzők, akik ilyen sajátos jelekből szűrik le a kedvezőtlen állapotokat. Ilyen a UBS egyik szakértője is, aki rámutatott, megállt a világban a liftek és a mozgólépcsők telepítésének növekedése. Ez pedig rossz hír lehet az egész világgazdaságra nézve is.

Új motorvonat, év közbeni bérfejlesztés és fenyegető banánválság

Gazdaság2019.07.21, 19:58

A tömegközlekedés fejlesztéséről szólt többek között a hét a gazdaságban itthon: kigördült a gyártócsarnokból az első új, emeletes motorvonat, mely 2020-ban már használatba is vehető az elővárosi közlekedésben. Ugyanakkor a MÁV év közbeni, több mint 20 ezer munkavállalóját érintő bérfejlesztést jelentett be. Kiderült az is, mekkora költségvetési támogatást kap a főváros jövőre új, a BKV-hoz kerülő buszok beszerzésére. A hét fejleménye volt, hogy megtörtént a jóváhagyása a Vodafone és a UPC üzletének, melyben előbbi felvásárolja az utóbbit. De nagy jelentőségű változást jelentettek be a szentendrei HÉV, valamint a budapesti Lánchíd éés ...

Dübörög az építőipar

Gazdaság2019.07.16, 11:12

Májusban az építőipar termelése 26,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit az áprilisi 40,1 százalékos növekedést és az első négyhavi 45,8 százalékot követően - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az épületek építése 27, az egyéb építményeké 25,7 százalékkal nőtt.

Összeomlott a több száz éves brit építési vállalkozás

Gazdaság2019.07.08, 16:01

Nagy-Britannia legrégebbi építőipari cége, az "R Durtnell and Sons" megszüntette a tevékenységét, mellyel több mint 100 munkahelyet sodort veszélybe.

Adó- és díjcsökkentésekről, szárnyaló építőiparról szólt a hét

Gazdaság2019.06.16, 13:39

Adócsökkentésről, az üzemanyagok árának mérséklődéséről, és még számos további, a családok helyzetét megkönnyítő döntésről érkezett beszámoló a héten, újabb kiugró építőipari adat mellett. Új védjegyrendszer bevezetésével erősítenék a magyar élelmiszerekbe vetett bizalmat, miközben egyre közeledik a banki adategyeztetés határideje is. A Ford rekordszámú autót kénytelen visszahívni az USA-ból, és Kínából is aggasztó makrogazdasági adatokról érkeztek hírek. Ugyanakkor a Tesco éves közgyűlésén kiderült, tervezi-e a vállalat vezetése a közép-európai régió, és benne a magyar piac föladását. Heti gazdasági összefoglaló.

Továbbra is kitart a hatalmas lendület az építőiparban

Gazdaság2019.06.14, 10:41

Áprilisban az építőipari termelés volumene 40,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építése 34,3, az egyéb építményeké 47,9 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz mérve 3,8 százalékkal csökkent az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Ezek miatt száguld a hazai GDP

Gazdaság2019.05.31, 15:58

Az idei első negyedévben 5,3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a múlt év azonos időszakához viszonyítva, a legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások, az ipar és az építőipar járult hozzá a növekedéshez - erősítette meg második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A KSH közlése szerint, a szolgáltatások mellett az ipar és az építőipar is hozzájárult az első negyedévi növekedéséhez.

Bővül és megújul az építőipari kkv-k támogatása

Gazdaság2019.05.29, 08:56

Az év második felében 3 milliárd forinttal bővítik az építőipari kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) technológiai újítását támogató, idén megnyitott 6 milliárd forintos keretet, és újdonság lesz, hogy nemcsak eszközbeszerzésre lehet támogatást kérni, hanem szoftvervásárlásra is – mondta az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Kilőtt a magyar gazdaság: közel két évtizedes csúcson a GDP

Gazdaság2019.05.15, 13:05

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 5,3 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,2 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezek az adatok meghaladják az előzetes elemzői várakozásokat, és közel két évtizedes csúcsot jelentenek. Sőt, az Eurostat által eddig megjelentetett, szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján az egész Európai Unióban a magyar GDP nőtt a leggyorsabban mind negyedéves, mind éves összehasonlításban.

Brutális mértékű bővülés az építőiparban

Gazdaság2019.05.14, 10:47

Márciusban 67,6 százalékkal nőtt az építőipar termelési volumene az előző év azonos időszakához képest, az egyre magasabb bázis ellenére is. Az épületek főcsoportban 62,3, az egyéb építmények esetében pedig 78,8 volt a növekedés – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

VR-ral toboroznak munkaerőt az építőiparba

Techbázis2019.05.07, 16:59

Speciális VR-játékot fejlesztettek azért, hogy minél több fiatalt csábítsanak az építőiparba. A játékot a Tudás Hexagonja nevű mobilépületben lehet kipróbálni, amelyet októberig szinte minden hazai nagyvárosba elvisznek a szervezők.

Újabb vezető márka bővíti magyarországi üzemét

Gazdaság2019.05.08, 09:25

A bólyi székhelyű, 100 százalékos magyar tulajdonban lévő építőipari nagyvállalat Bács-Kiskun megyében, Kunszentmiklós településen kezdi meg legújabb gyáregységének kivitelezését. A cég büszke rá, hogy a közel 2 milliárd forintból megvalósuló beruházás támogatja a régió foglalkoztatásának fejlesztését és a modern, nagymértékben automatizált gyáregység segíti a piaci igények kiszolgálását. 

VR-ban ijesztgetik az építőmunkásokat

Techbázis2019.05.06, 13:58

Például megtudhatják, hogy milyen magasról leesni a létráról.

Történelmet ír az építőipar Magyarországon

Gazdaság2019.04.15, 13:49

Az első két hónap adatai alapján érdemben gyorsulhatott a hazai GDP növekedése a tavalyi utolsó negyedévhez képest, elsősorban az építőipar robbanásszerű növekedésének köszönhetően. Emellett más nemzetgazdasági ágazatokból is jelentős bővülésről tanúskodó adatok érkeztek.

Megduplázta magyarországi kapacitását a Mapei

Gazdaság2019.03.20, 16:07

A gyáravató ünnepségen Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára elmondta, hogy minden nemzetgazdaság számára fontos, hogy a befektetések értéke folyamatosan nőjön. 

Iszonyú erősen nyitott januárban az építőipar

Gazdaság2019.03.14, 11:18

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint januárban az építőipari termelés 29,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ami a rendkívüli hideg ellenére tavaly július óta a legnagyobb növekedés. Az épületek építése 28,2, az egyéb építményeké 32,2 százalékkal nőtt.

Jól kezdte az évet az ipar Magyarországon

Gazdaság2019.03.07, 10:36

Januárban 4,4 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 5 százalékkal emelkedett a termelés - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Komoly figyelmeztetés érkezett az építőipari cégeknek

Gazdaság2019.03.05, 20:27

A Pénzügyminisztérium gondozásában idén megjelent „Program a versenyképesebb Magyarországért" című tanulmány az építőiparral kapcsolatban jelentős változásokat ígér az állami ellenőrzés szempontjából az idei évtől, kiemelve, hogy az iparágban van egészséges fejlődési potenciál. A tanulmány jelentős részét minisztériumi szakemberek készítették, de részt vettek benne ismert külső gazdasági szakemberek is, mind az állam, mind pedig a versenyszféra részéről.

Minden korábbi becslést túlszárnyalva nőtt tavaly a magyar GDP

Gazdaság2019.03.01, 12:10

A tavalyi negyedik negyedévben 5,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához mérve, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint pedig 4,9 százalékos volt a növekedés - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Mindkét szám 0,1 százalékponttal nagyobb a korábbi februári első becslésnél.

Hat százalékkal nőtt a Hörmann Hungária Kft. forgalma tavaly

Gazdaság2019.02.27, 16:02

Hat százalékkal, 8,5 milliárd forintra nőtt tavaly 2017-hez képest a Hörmann magyarországi forgalma, amely idén akár a 9 milliárd forintot is elérheti – közölte a garázskapukat, kül- és beltéri ajtókat, valamint forgalomkorlátozó rendszereket forgalmazó cég szerdán.

Bemutatjuk a csalót, aki emberek tucatjait verte át - Vigyázzon, ha ezt a hirdetést olvassa

Itthon2019.02.20, 20:18

Az ország egész területéről és területére toborzott, és folyamatosan toboroz építőipari munkásokat egy csaló. Úgy tudni, hogy már évek óta átver embereket. Nemrég azonban egy olyan férfit csapott be, aki nem hagyta annyiban a dolgot. A közösségi oldalon keresi az áldozatokat, és megosztotta történetüket az Origóval is. 

Több mint ötödével nőtt az építőipar teljesítménye 2018-ban

Gazdaság2019.02.13, 11:57

Tavaly az építőipari termelés 22,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest, míg a múlt év decemberében az építőipari termelés volumene 17,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a novemberi 27,5 százalékos növekedés után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Ötezer új építőipari céget alapítottak tavaly

Gazdaság2019.02.08, 04:18

Ötezer új építőipari vállalatot alapítottak tavaly és négyezer szűnt meg az Opten céginformációs nyilvántartása szerint - írta pénteki számában a Népszava.

Nagyon megugrott a cégalapítási kedv ebben a szektorban

Archívum2019.02.07, 15:00

5017 cégalapítás mellett 4005 cégtörléssel zárta az évet az építőipar 2018-ban. Az értékek több szempontból is rendhagyóak. Egyrészt míg a legtöbb ágazatban csökken vagy stagnál a cégek száma, addig az építőiparban meredeken emelkedik, másrészt a 2018-as adat az elmúlt 7 év legmagasabb cégalapítási értéke.

Visszaköszön a múlt: házgyári panelüzem épül Magyarországon

Gazdaság2019.02.01, 14:06

Másfél milliárd forintból építenek új, házgyári elemeket gyártó üzemet kínai befektetők Kenderesen a közeljövőben, a beruházás kezdetben száz új munkahelyet teremt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere.

Próbavásárlásokkal derült ki, mi gátolja az építőipari kereskedőket

Gazdaság2019.01.31, 12:34

A legtöbb építőanyag kereskedő nem képes kihasználni az építőipar lendületét, mert nem készült fel rá. Az állandósult szakemberhiány, a gyártók kapacitáshiánya és a megnövekedett kereslet miatt sokan csak sodródnak az árral, ahelyett, hogy úsznának – hangzott el a Mapei Kereskedő Konferencián. A cikkben ismertetett tanulságok nemcsak az építőiparra jellemzőek, így bármilyen iparágban is hasznosak lehetnek.

Mit kell nézni az 5 százalékos lakásáfa alkalmazásakor?

Archívum2019.01.26, 13:11

A jogszabály szerint 2020. január elsejétől megszűnik az ötszázalékos áfa az újépítésű lakásokra. Kérdés azonban, hogyan kell alkalmazni az átmeneti szabályokat. Az Adózóna.hu erre kereste a választ.

Kiderültek a debreceni BMW gyár fizetései, korlátozás jön a Coca-Colánál

Gazdaság2019.01.20, 12:12

A héten egy 730 millió e-mailcímet tartalmazó dokumentum került ki az internetre, ráadásul nagyjából 22 millió jelszó is. Ez a történelem egyik legnagyobb adatszivárgása. Komoly változások történtek az autóiparban, hiszen a Volkswagen és a Ford bejelentette, hogy szövetségre lépnek. Itthon remekül teljesített az építőipar, és újabb autóipari beruházást jelentettek be. Varga Mihály pénzügyminiszter pedig elmondta, hogy egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata). A hét gazdasági összefoglalója.

Még mindig túl magas a munkajogsértések száma

Archívum2019.01.18, 12:32

Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 13 316 munkáltató 70 százalékánál, az ellenőrzött több mint 54 ezer munkavállalónak pedig a 68 százalékánál a 2018 első kilenc hónapjában tartott ellenőrzéseken, a legtöbb jogsértés a feketefoglalkoztatásból adódott, ami főként az építőipart és a vendéglátást érintette - ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztálya.

A várakozásokon felül nőtt a magyar gazdaság

Gazdaság2019.01.18, 08:56

A várakozásokon felül bővült tavaly a magyar gazdaság - mondta Regős Gábor, a Századvég közgazdásza péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

2018-ra az építőipar 25 százalékkal bővülhetett

Gazdaság2019.01.15, 17:32

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a 2018-as építőipari adatokról beszélt egy budapesti sajtótájékoztatón. Itt elmondta, hogy tavaly 25 százalékos bővüléssel számolnak, de beszélt a 2023-ig tartó időszak várakozásairól is.

Szédületes mértékben nőtt az építőipar teljesítménye

Gazdaság2019.01.15, 12:16

Az építőipar termelése tavaly novemberben 27,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ami július óta a legélénkebb növekedés – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Marad a munkaerőhiány az építőiparban a Mapei szerint

Archívum2019.01.10, 14:29

Az építőipari segédanyagokat gyártó vállalat belföldi árbevétele 16,319 milliárd forint volt 2018-ban, ami 30,18 százalékos növekedés a 2017-hez képest. A vállalat bizakodó, folyik az új gyártósor próbaüzeme, újraindult az export, újra kétszámjegyű a tervezett növekedés 2019-re.

Tragédiák árnyékolják be a világ egyik legnagyobb ingatlanpiacát

Gazdaság2019.01.10, 13:58

Robbanásszerű növekedésen megy át India ingatlanpiaca. A rengeteg új lakásra és kereskedelmi funkciójú épületre azonban sötét árnyat vet az, hogy az építőipari munkások jelentős részét rendkívül alacsony bérekért, munkavédelmi szempontból nem megfelelő körülmények között foglalkoztatják.

Újra támogatást kapnak az építőipari cégek

Gazdaság2018.12.27, 19:27

Tovább folytatódik az építőipari vállalkozások modernizációját támogató program. Eddig 38 milliárd forintot ítéltek oda, 2019-ben újabb hatmilliárd forintra lehet majd pályázni.

Továbbra is nagyon kell a munkaerő az építőiparba

Gazdaság2018.12.17, 15:54

Idén az elemzők szerint 22 százalékkal magasabb lehet az építőipar növekedése a múlt évinél. Az iparágban a 3000 milliárd forintot is elérheti a teljesítmény, míg a korábbi adatok szerint az átlagérték 2500 milliárd forint. Ez főleg annak fényében szép teljesítmény, hogy tavaly is jelentős arányban, 30 százalékkal bővült az építőipar az előző évihez képest, az Euroconstruct előrejelzése szerint viszont 2019-ben már csak 6-7 százalékos növekedés várható, míg Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke 12 százalékos növekedést vár. A GKI Gazdaságkutató Zrt. azonban mindkét forrásnál pesszimistább: ...

Eldőlt a fúrt kutak sorsa, és pozitív fordulat jön a bedőlt lakáshiteleknél

Gazdaság2018.12.16, 12:32

Jelentősen csökkent az infláció, az építőipar továbbra is nagyon húz, az ALDI pedig újra ledobta a bérbombát. Újabb autóipari beruházás mellett egy multinacionális vállalat is érkezik Magyarországra, Elon Musk pedig jelezte, hogy hajlandó lenne megvenni a General Motors gyárait.

Varga Mihály: Az építőipar jövőre is két számjegyű ütemben bővülhet

Gazdaság2018.12.14, 17:56

Az építőipar az idei kiugró teljesítménye után várhatóan jövőre is két számjegyű bővülést ér el Magyarországon – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró ünnepi közgyűlésén.

Újabb meglepetés az építőipartól

Gazdaság2018.12.14, 17:59

Októberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 18,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületek építésének volumene 15,7, az egyéb építményeké 21,9 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 0,5 százalékkal emelkedett az előző havihoz mérten – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A rendszerváltás óta nem látott rekord dőlt meg Magyarországon

Gazdaság2018.12.05, 12:18

A bruttó hazai termék 4,9 százalékkal haladta az előző év azonos időszakit a harmadik negyedévben, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye 5,2, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Hasonló növekedésre legutóbb a 2000-es évek elején volt példa, de ilyen magas értéket akkor sem sikerült elérni. Elemzők és kormányzati szereplők együttes véleménye szerint a kiemelkedő adat mögött a bérek növekedése és a fogyasztás bővülése áll, valamint az építőipar és a beruházások jó teljesítménye. 

Jövőre a cukrászokat, pékeket és az építőipari vállalkozókat ellenőrzik

Gazdaság2018.11.27, 14:25

A Varga Mihály pénzügyminiszter által jegyzett Országos Hatósági Ellenőrzési Tervből kiderül, hogy több területen dolgozók is fokozott ellenőrzésre számíthatnak a kormányhivatalok szakellenőreitől 2019-ben.

Idén kimagaslóan teljesít az építőipar

Gazdaság2018.11.20, 21:33

Idén kimagaslóan teljesít az építőipar mind a keresleti, mind a kínálati oldalt tekintve - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) által szervezett VI. Ingatlanfejlesztési napon az MTI-nek kedden Budapesten.

Rekordmértékű magyar GDP-növekedés és tovább bővülő csok

Gazdaság2018.11.19, 05:56

A héten voltak óriási nyertesek, de nagy bukások is a gazdaság világában. A Tencent bevételei 30 százalékkal felülmúlták az elemzők várakozásait, az OTP bolgár bankot vehet és a nyugdíjprémiumok kézbesítése is megkezdődött. Az Uber viszont hatalmasat bukott, de az Intel és a Digi fúziójának engedélyezése sem lesz olyan egyszerű.

Az újonnan elindított beruházások összértéke közelít a tavalyi rekordhoz

Gazdaság2018.11.16, 12:21

Az év első kilenc hónapjában 1843 milliárd forint értékben indultak meg építőipari kivitelezési munkák Magyarországon, ez 2,7 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakában mért összegnél. A harmadik negyedévben 448 milliárd forint értékben léptek kivitelezési fázisba az építőipari beruházások, míg az első két negyedévben ez az összeg megközelítette a 700 milliárd forintot – derül ki a legfrissebb EBI építésaktivitási jelentésből.

Szeptemberben is nagyon húzott az építőipar

Gazdaság2018.11.12, 10:39

Az év kilencedik hónapjában negyedével volt nagyobb az építőipar teljesítménye, mint egy évvel korábban. 2018 első kilenc hónapjában pedig már ötödével nőtt a termelés mértéke a tavalyi évhez képest.

A csok nagyban hozzájárult az építőipar jelentős fellendüléséhez

Itthon2018.11.06, 21:39

Az építőipar elmúlt években lezajlott jelentős fellendüléséhez a 2013 óta bekövetkezett gazdaságpolitikai fordulat mellett a családi otthonteremtési kedvezmény is nagyban hozzájárult - jelezte Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium, a PM államháztartásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Gyorsan kimerült az építőipari pályázat kerete

Archívum2018.11.06, 14:00

Százhatvannyolc kérelem érkezett a támogatási programra, összesen 18,8 milliárd forint értékben – írja a Világgazdaság az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) sajtóosztályára hivatkozva. A 8 milliárd forintnyi keret, melynek célja az építőipari ágazatban működő cégek technológiai korszerűsítése, illetve hatékonyság növelése volt, kimerült. Már fel is függesztették az október 15-től november 5-ig meghirdetett pályázati lehetőséget.

Sárgarépával a szén-dioxid-kibocsátás ellen

Tudomány2018.10.23, 14:09

Sárgarépa felhasználásával hoztak létre kemény és környezetbarát betont az angliai Lancasteri Egyetem kutatói, akik szerint a fejlesztésük segíthet visszaszorítani az építőipar szén-dioxid-kibocsátását.

A harmadik negyedévben is rekordon az építőipari cégalapítás

Archívum2018.10.21, 10:50

Töretlenül gyorsul az építőipar, 2018 harmadik negyedévében 1243 céget alapítottak az ágazatban.

Csökkent az egyik nagy építőipari értékesítő cég optimizmusa

Archívum2018.10.17, 15:02

31 százalékkal növekedett a Mapei Kft. belföldi forgalma a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Az erősödést az építőipar dinamizmusa táplálta. A vállalat azonban lassulásra számít az utolsó negyedévben, az ágazat lendületvesztése és az építtetők csökkenő optimizmusa miatt – amit tovább ront a lakástakarékok állami támogatásának eltörlése.

Továbbra is hasít a hazai építőipar

Gazdaság2018.10.15, 10:41

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerin augusztusban 24,4 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz mérve. Az épületek építésének volumene 10,1, az egyéb építményeké 46,8 százalékkal haladta meg a tavaly augusztusit. Az előző havihoz képest 1,9 százalékkal volt nagyobb a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés.

Újabb nyolcmilliárddal segít a kormány az építőipari cégeknek

Archívum2018.10.04, 13:33

A kormány újabb nyolc milliárd forinttal megemeli az építőipari vállalkozások kapacitásnövelő és hatékonyságjavító beruházásainak támogatását szolgáló nyolc milliárd forintos pályázati keretet - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Több mint ezer építőipari vállalkozást alapítottak idén nyáron

Gazdaság2018.09.21, 08:09

Az idén nyáron 1170 építőipari vállalkozást alapítottak, eközben csaknem ezer társaságot töröltek, és havi 50-60 felszámolás is indul az ágazatban - írja pénteki kiadásában a Népszava az Opten céginformációs igazgatóját idézve.

Idén nyáron is hozta a formáját a hazai építőipar

Archívum2018.09.20, 12:53

A nyári időszak mindig az egyik legizgalmasabb időszak az építőipar számára. 2018 nem keltett csalódást e tekintetben, mind a termelési, mind a cégalapítási számok erősen pozitív jeleket mutatnak.

Tulajdonosváltás a Mammutnál, és jön a MOL gigaberuházása

Gazdaság2018.09.16, 15:45

A héten eladták a Mammut bevásárlóközpontot, amely a NEPI Rockcastle dél-afrikai ingatlanbefektető és -fejlesztő vállalaté lett. Ők vették meg korábban az Aréna Plázát is. A török jegybank 17,75 százalékról, 24 százalékra emelte az alapkamatot, a hazai szakértőknek pedig az építőipar elképesztő teljesítménye okozott meglepetést. Emellett bemutattuk, hogy mit rejt az internet sötét oldala, és beszámoltunk a MOL gigaberuházásáról is.

Maradhat a robusztus növekedés az építőiparban

Gazdaság2018.09.14, 10:43

Júliusban 38 százalékkal nőtt az építőipar termelési volumene az előző év azonos időszakához képest. Az épületek főcsoportban 28,5, az egyéb építmények esetében pedig 48,3 százalék volt a növekedés – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Munkanaphatással kiigazítva havi alapon 4,5 százalékkal emelkedett az ágazat teljesítménye.

Az építőipar digitalizálása szükséges a versenyképessége megőrzéséhez

Archívum2018.09.13, 16:02

Digitalizálni kell a teljes építőipart, azaz olyan számítógépes rendszert kell alkalmazni, ami lefedi a tervezői, kivitelezői és minőségellenőrzési feladatokat is, mert a szektor csak így maradhat 2020 után versenyképes a belföldi és a nemzetközi piacokon egyaránt - mondta Reicher Péter, a Graphisoft SE Magyarországért felelős vezetője egy sajtótájékoztatón.

Lakásprojektek hiúsulhatnak meg

Gazdaság2018.09.05, 14:11

Bár a kedvezményes lakásáfát már a bevezetésekor meghatározott ideig tervezték érvényben tartani, és a kivezetésének 2020. január 1-jei határideje is ismert volt, mégis sokkoló volt többeknek a nyári bejelentés, hogy a hosszabbítási remények ellenére az előbb említett időponttól ismét 27 százalékra emelkedik az újépítésű lakásokat terhelő áfakulcs.

Átadták az ország legnagyobb irodaházát

Gazdaság2018.09.05, 16:35

Két és fél év alatt, határidőre építette fel az ország legnagyobb irodaházát a Wing Zrt. fejlesztésében a Market Zrt. A több mint 100 ezer négyzetméteres épületbe a Magyar Telekom költözik.

Kimagasló a beruházási kedv Magyarországon

Gazdaság2018.08.30, 12:26

Az idei második negyedévben 15,3 százalékkal nőtt a beruházások volumene, az első félévben 13,4 százalékkal haladta meg a beruházási teljesítmény a múlt év azonos időszakáét – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az ág is húzza az építőipart

Archívum2018.08.28, 11:27

Recseg, ropog az ellátási lánc az építőiparban. Mára nincs olyan terület, ahol ne lenne valamilyen probléma. Most éppen logisztikai nehézségek fokozzák az építőanyaghiányt az építőipar robbanásszerű növekedése miatt, dominóhatást indítva el.

A kapacitáshiány és az építőanyagok drágulása is sokkolja az építőipart

Archívum2018.08.23, 15:29

Az építőiparban a szakember és kapacitáshiány mellett az építőanyagok árának emelkedése is feszültségeket okoz, a szektor további bővüléséhez növelni kell a cégek hatékonyságát, mindez azonban nehéz a jelenlegi szétaprózodott cégstruktúra mellett - derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által készített felmérésből, amelyben országos szinten 400 építőiparban tevékenykedő mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozást kérdeztek meg az ágazat helyzetéről.

Történelmi rekord, tovább szárnyal a magyar építőipar

Gazdaság2018.08.10, 12:21

A Központi Statisztikai Hivatal augusztus 10-én közölte a júniusi építőipari számokat. Az adatok elképesztőek, elemzők történelmi csúcsról beszélnek. A 28,2 százalékos bővülés azt jelenti, hogy a szektor termelékenysége elérte a 320 milliárd forintot. Idén 20-25 ezer új lakás épülhet, amelyhez hozzájárult a kormány által indított Otthonteremtési Program is.

Még mindig húz az építőipar

Gazdaság2018.07.30, 10:42

A második negyedévben is jól teljesített az építőipar, összesen 1182 új cég jött létre a szektorban, amely ugyan 6 százalékkal elmarad az első negyedéves értéktől, de 12 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál. A magas cégalapítási szám annak fényében különösen kiemelkedő, hogy a 2012-2016 közötti időszakban csak 6-700 új építőipari cég jött létre negyedévenként.

Vidéken keresnek szakmunkásokat a cégek

Archívum2018.07.20, 14:29

Zsabka Zsolt, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ipari tagozatának elnökjelöltje szerint gyakorlati képzőhelyeken, gyakorlatközpontú oktatással lehetne enyhíteni a fővárosi építőipari munkaerőhiányon. Ugyanis a munkaerőhiány egyik oka a megfelelően képzett szakemberek hiánya.

Egyértelműen új bevételekhez jutnának a szakemberek, ha használnák ezt

Archívum2018.07.18, 12:58

Alig használják üzleti célokra a közösségi médiát a szakemberek, pedig rendszeresen a Facebookon lógnak, ahol gyakran kapnak kérdéseket és megrendeléseket is - derül ki a Mapei Kft. felméréséből, melynek során 150 építőipari szakembert kérdeztek meg a közösségi média használati szokásaikról.

Magyar mobilappok segíthetnek az építőipari cégeknek

Techbázis2018.06.28, 12:22

Rengeteg munkaóra megspórolható lehet BauAppokkal.

Történelmi csúcstalálkozó és médiapiaci rekord

Gazdaság2018.06.17, 16:10

A Tesla bejelentette, hogy óriási leépítést tervez, több ezer alkalmazottól vállnak meg. A Volkswagent egymilliárd dollárra büntették, az amerikai médiapiacon pedig rekordfelvásárlást hajtott végre az AT&T. A héten bemutatták a 2019-es magyar költségvetési tervezetet, amelyből kiderül, hogy több támogatást kap majd az oktatás és az egészségügy.

Újra erőre kapott az építőipar

Gazdaság2018.06.15, 10:24

Az előző két havi gyengébb építőipari adat után, a KSH áprilisra vonatkozóan újra pozitív híreket tett közzé. A növekedés 10 százalék feletti, ráadásul az új szerződések száma is kiemelkedő ütemben emelkedik. Idén szakértők 15 százalékos bővülést várnak.

Újraindul az építőipari cégek támogatási programja

Archívum2018.06.12, 15:26

Óriási az érdeklődés az ágazatban az építőipari cégeknek elérhető kormányzati építőipari beruházási és fejlesztési pályázat iránt, amelyen az idén nyolcmilliárd forintot irányoztak elő. Noha az utóbbi időszakban nem történtek újabb elbírálások, a szakszövetség előzetes felmérései szerint a feltételeknek megfelelő kkv-k legalább 10-15 százaléka szeretne támogatáshoz jutni a hazai forrású programban.

Egyre több a visszajelzés Magyarország erősödéséről

Gazdaság2018.06.06, 11:56

Az erősödés azóta figyelhető meg, amióta az ország hátat fordított a baloldal elhibázott gazdaságpolitikájának - mondta Puskás Imre, a Fidesz szóvivője.

Attól félünk az építőiparban, amire rábíznánk magunkat

Archívum2018.05.30, 15:18

Az építőipari vállalkozások többsége még digitálisan éretlen, de egyre többen használnak internetet és informatikai eszközöket. Minden harmadik építőipari szakember félti a munkáját a robotoktól, mégis sokan adnák robot kezébe a munka nehezebb végét.

Pénzügyminisztérium: a várakozásoknál jobban bővültek a beruházások

Gazdaság2018.05.30, 10:42

Jelentősen meghaladja a várakozásokat a beruházások első negyedéves emelkedése, a növekedés ráadásul az eddigi tapasztalatok szerint nem is az év első három hónapjában a legerősebb - reagált Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásáért felelős államtitkára az első negyedéves beruházási adatok kapcsán.

KSH: némileg gyengébb volt március az építőiparban az előző hónapnál

Gazdaság2018.05.11, 10:42

Márciusban az építőipari termelés volumene 1,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az első negyedévben 19 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye a januári 42,6 és a februári 26,4 százalékos emelkedés jóvoltából - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Gombamód szaporodnak az építőipari cégek

Gazdaság2018.05.04, 04:16

Többéves cégalapítási rekord dőlhet meg idén, hiszen csak ebben az évben eddig közel 10 ezer céget indítottak Magyarországon - ismerteti a pénteki Világgazdaság.

Új robot jelent meg az építőiparban

Gazdaság2018.04.25, 12:54

A felhőkarcolók megépítése továbbra is rengeteg munkást, pénzt és időt igényel, ez pedig nem változott sokat az évek alatt. Eddig az automatizálás elkerülte az építőipart és ez Japánban egyre nagyobb problémát jelent, hiszen az országban hatalmas a munkaerőhiány.

Most már anyaghiány is sújtja az építőipari cégeket

Archívum2018.04.24, 15:47

Még 2018-ban még 10 és 12 százalék közötti drágulást vár az építőanyagpiacon az ÚjHáz Centrum. A cég a teljes építőipari rendelésállomány komoly, mintegy 30-40 százalékos visszaesését sem tartja kizártnak a jövő év után.

Stabil gazdasági helyzetben kezdheti meg munkáját az új kormány

Gazdaság2018.04.14, 07:33

Az elmúlt években sikerült visszaszerezni az ország gazdasági függetlenségét: több százezer új munkahely jött létre, emelkedtek a bérek, sikerült megvédeni a nyugdíjakat, miközben a családtámogatások is bővülnek - emelte ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Februárban 26 százalékkal nőtt az építőipar termelése

Gazdaság2018.04.13, 10:10

Februárban az építőipari termelés volumene 26 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a kiugró januári 43,2 százalék után. Az épületek építésének volumene 19,8, az egyéb építményeké 40,1 százalékkal nőtt. Az előző havihoz mérten az építőipar termelése 5 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított index szerint – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az építőiparban legalább 1-2 évre biztosan tervezhetnek a cégek

Archívum2018.04.05, 10:40

Jelentős megrendelésektől eshetnek el az építőipari cégek, ha nem javítanak hatékonyságukon - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) vezetője.

Az észak-koreaiak már a spájzban vannak a munkaerőpiacon

Archívum2018.04.04, 12:23

Nagy a teher az építőipari cégeken, hogy a vállalásaikat határidőre teljesítsék a munkaerőhiányos környezetben is. Dr. Páldi Tamás, a TriGranit HR igazgatója egy interjúban elmondta, hogy a horvát, szlovák, lengyel, és a román régiókban is ugyanazokkal a problémákkal küzdenek a munkaerőpiacon, mint Magyarországon, nevezetesen a szakemberhiánnyal.

A lakásáfa körüli bizonytalanság csődökhöz vezethet az építőiparban

Archívum2018.03.30, 12:02

Tavaly már a válság előttit meghaladó szintre, 2 milliárd euró közelébe ugrott a magyarországi ingatlanfejlesztések értéke, és ez idén is elérhető, sőt meghaladható. Az irodapiacon és a kereskedelmi ingatlanok piacán jelentős tér van még a bővülésre, a lakáspiacnak pedig újabb lendületet ad a csok-igénylések egyszerűbbé tétele. Ez mind szép és jó, de közben meg erősödnek a kockázatok a kedvezményes lakásáfa miatt.

Módosíthatja-e az építőipari vállalkozó a fix díjat, ha több a költség?

Archívum2018.03.28, 12:29

Az építőipart mostanában sok hatás éri. Egyrészről szárnyal a csok és a kedvezményes lakásáfa miatt, sőt az irodaházi fejlődés is figyelemreméltó, ugyanakkor egyre többet hallani az építési anyagok drágulásáról, a szakemberhiányról, a hosszú fizetési határidőkről és a lakásáfa meghosszabbítása miatti bizonytalanságokról, melyek viszont a költségeket növelik. Ha az építési vállalkozó szerződésben állapodott meg a konkrét díjazásáról, módosíthatja-e azt arra hivatkozva, hogy nőttek a költségei?

Csak 150 ezer új lakás épült a szükséges 350 ezer helyett

Gazdaság2018.03.23, 05:41

 Az elmúlt években 150 ezer új lakás épült a szükséges 350 ezer helyett, és csak 150-180 ezret újítottak fel, holott 400 ezret kellett volna - olvasható a pénteki Világgazdaságban.

Az építőiparban a legtöbb a késve történő kifizetés és a nem fizetés

Gazdaság2018.03.20, 12:56

Átlag 90 napig kell várni egy számla kiegyenlítésére az építőiparban, és szerencsésnek számít az az alvállalkozó, amelynek nem kell legalább egyszer fizetési felszólítást küldenie a megbízója számára.

Döbbenetes ábra, így zabálja fel Kína a világ nyersanyagait

Gazdaság2018.03.15, 19:30

Kína a világ második legnagyobb gazdasága, egyedül az Egyesült Államok előzi meg az ázsiai nemzetet. Rengeteg az építkezés és az infrastrukturális beruházás, ami miatt az ország néhány nyersanyagból többet vagy annyit fogyaszt, mint a világ többi része együttvéve.

Idén is kitart a szektor lendülete

Gazdaság2018.03.14, 13:56

Újabb jelentős bővülést ért el az építőipar. Januárban a termelés ugyanis 43,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél 48,4 százalékos volt a januári növekedés, az egyéb építményeknél pedig 33,4 százalékos emelkedést történt. A szektor teljesítményét a lakásépítések és az uniós forrásokon alapuló fejlesztések hajtják.

Robbantott a magyar építőipar

Gazdaság2018.03.14, 10:27

Kiugró eredménnyel kezdte az évet, a magyar építőipar, ugyanis rekordot döntött a növekedés üteme. A 43,2 százalékos emelkedés köszönhető annak is, hogy januárban enyhe volt az időjárás. Idén 10-20 százalék lehet az emelkedés.

Gomba módra szaporodnak az építőipari cégek

Gazdaság2018.03.13, 13:04

Februárban 472 építőipari cég alakult, ami az elmúlt 4 év legmagasabb értéke. A kimagasló 2017 után 2018 első hónapjaiban is tovább tart az építőipar lendülete.

Óriási megtakarításokat hozhat az ingatlanpiaci forradalom

Gazdaság2018.03.12, 14:04

Betört a magyar ingatlanpiacra a nemzetközi szinten már egyre jelentőségű proptech (property technology), amely főleg a digitalizációt által kínált lehetőségeket akarja a szektorban is alkalmazni. Az ingatlan.com összeállításából kiderül, hogy a proptech első körben a kereskedelmi ingatlanoknál hozott látványos eredményeket, emiatt az ingatlanba beruházók mellett ugrásszerűen növekedhet az épületeket, irodákat használó, bérlők cégek hatékonysága.

Az építőipari bizalmi index elérte a válság előtti szintet

Gazdaság2018.03.05, 11:04

Az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) legfrissebb felmérése szerint az építőipari vállalkozások többségének mind az árbevétele, mind pedig a jövedelmezősége javult a 2017-es évben és bizakodóan tekintenek a 2018-as esztendőre is.

2018 után is folytatódik az adócsökkentés

Itthon2018.02.28, 10:04

Ha a mostani kormány folytatja a munkáját, akkor a választások után rögtön megkezdődhet a jövő évi költségvetés előkészítése, és május-júniusra konkrét tervezetet tudunk az Országgyűlés asztalára helyezni - mondta Varga Mihály az Origónak adott interjújában. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy a várhatóan folytatódó reálbér-emelkedések azt mutatják, hogy a fogyasztás területén a következő másfél év tartja majd a mostani ütemet, mindez jó a hazai szolgáltatóknak is, és szerencsére nemcsak fogyasztanak, hanem megtakarítanak is a családok. Varga Mihály elmondta, az elmúlt években több mint harminc fejlesztést tudtak elinndítani ...

Jelentős az igény a készházakra

Archívum2018.02.21, 15:56

2015-től kezdve megháromszorozódott a készházak megrendelési darabszáma, és nagyobb bővülésre is lenne igény, amennyiben megfelelő mennyiségű szakember rendelkezésre állna. A készházak árai jelentősen, közel egyharmaddal nőttek 2016 óta.

Több kedvező folyamat mellett új kockázatok a gazdaságban

Archívum2018.02.20, 19:02

Tavaly majdnem 40 ezer vállalkozás szűnt meg Magyarországon, 14 százalékkal kevesebb, mint 2016-ban, ugyanakkor az elindult felszámolási eljárások száma emelkedett. A textil- és ruházati ipar tisztul, a látványos fejlődést mutató építőipari cégeknél pedig új kockázatok is megjelentek. A Coface hitelbiztosító előrejelzése szerint 2018-ban a cégtörlések száma meghaladja majd az alapítások számát, és több kedvező lépés segíti a cégek életét. A magyar gazdaság az idén 3,6 százalékos növekedhet az államadósság pedig tovább mérséklődhet.

Decemberben is Magyarországon nőtt a legjobban az építőipari termelés

Gazdaság2018.02.19, 12:16

Az előző hónapokhoz hasonlóan, decemberben is Magyarországon bővült éves összevetésben a legnagyobb mértékben, 35 százalékkal az építőipar termelése az Európai Unióban – mutatja az Eurostat hétfőn kiadott felmérése.

Kiváló évet zárt a magyar gazdaság 2017-ben

Gazdaság2018.02.14, 13:09

A magyar gazdaság teljesítménye 2017 utolsó negyedévében olyan szintre emelkedett, amire nem volt példa 13 éve. Összességében is remekül teljesített a magyar gazdaság 2017-ben, melyet leginkább az építőipar és a kereskedelem pörgetett. 2018 hasonlóan erős év lehet.

Előző
Következő