építészet

címke rss

A hegyekből érkező sárkányok miatt lyukasak a hongkongi épületek

Gazdaság2019.10.11, 21:12

Hongkong modern építészetét jelentősen befolyásolja az ősi kínai életfelfogás, a feng shui, amely napjainkban a nyugati társadalmakban is egyre divatosabb. Az épületekre például hatalmas lyukakat terveznek, amelyeket sárkánykapuknak hívnak. A hiedelem szerint ugyanis a hegyekből érkező sárkányok ezeken a kapukon repülnek át, miközben a vízhez tartanak. És ha útjukat elállnák a felhőkarcolók, az bizony balszerencsét hozna a városállam lakóira. A feng shui különös jelentőséggel bír elsősorban a bankszékházak és pénzintézekek tervezésénél, ahol a főbb szempontok között szerepel a balszerencse elhárítása és természetesen a pénz bevonzása.

Afrika kevésbé ismert építészeti remekművei - Fotók

Archívum2019.09.06, 18:31

A „nyugati" építészetet csodálat övezi, legyen az gótikus, barokk vagy épp modern. Azonban az Afrikai kontinensen is találunk igazán lenyűgöző épületeket, melyek túlmutatnak az ókori civilizációk által létrehozott szépségeken. Lépjünk beljebb, menjünk lejjebb és csodálkozzunk együtt rá az afrikai régió szégyenletesen figyelmen kívül hagyott építészetén.

Az irodaház, ami nem viszi, hanem termeli az energiát

Travelo2019.09.05, 10:31

Néhány napja adták át Norvégiában az új irodaházat, mely az ország legújabb és egyben legnagyobb energiapozitív épülete. Ez annyit jelent, hogy több energiát termel majd, mint amennyit felhasznál.

Karcolatként jelet hagyni

Kultúra2019.09.03, 10:18

Diplomaszerzése után elnyert ösztöndíjával fél évet tanult a világ akkortájt legnevesebb építészeti műhelyében, a U.P. d'Architecture de Marseille-Luminy Paul Quintrand professzor alapította GAMSAU kutatócsoportjában, ahol a hetvenes évek kiemelkedő francia építészei formálták látásmódját. Legnagyobb hatást a Fondation Le Corbusierben töltött időszak gyakorolta rá, érkezésekor André Wogenscky, a neves építész, az alapítvány elnöke fogadta. Szakmai útjai során bejárta Barcelonát, Barit, Bécset, Drezdát, Glasgowt, Lyont, Kubát, Montrealt, Párizst, Marseille-t, Rómát, Strasbourgot, Veronát és Weimart, hogy végül szerteágazó tapasztalattával, ...

500 évig is lakhatóak lesznek a golflabdára emlékezető kerámia házikók

Travelo2019.08.22, 12:01

A Geoship egy olyan startup, melynek célja, hogy drasztikusan átformálja a jövő házairól alkotott elképzeléseinket.

Elhagyott helyek - Tbiliszi, egy építészetét tekintve igen kontrasztos főváros

Life.hu2019.08.21, 20:51

A Fekete-tenger keleti partján fekszik a csodás Grúzia. Az egykori szovjet tagállam kulturális gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza, bortermelése pedig nem csupán a világ egyik legrégebbi hagyományával rendelkezik, de a mai napig gazdaságának fő részét is képezi. Ám ami minket most igazán érdekel, az a fővárosa, Tbiliszi, ami a Kura folyó két partján fekszik. Nem csupán Grúzia legnagyobb területű városa, de az ország abszolút központja is egyben, nem mellesleg pedig építészetében igen sok kontrasztot találni.

Csak három évtizedig álltak a különleges ufóházak – képek

[origo] utazás2019.08.20, 16:50

Ma már csak képeken lehet megnézni azokat a különleges házakat, amelyeket ufók mintájára építettek Tajvan tengerpartján.

A faanyag lehet az építészet jövője

Gazdaság2019.08.15, 14:25

Számos építész választja a fát a beton és az acél helyett, mert környezetbarát, fenntartható, és az építkezés költségei is csökkenhetők vele – írja a BBC.

Építészeti katasztrófák: vicces és rémisztő fotók

Archívum2019.08.13, 14:51

Cikkünkben igazi építészeti katasztrófákat gyűjtöttünk össze. Viccesek, mégis rémisztőek.

Hatszáz méteres szikla széléről függő hotelt terveztek Norvégiába

Travelo2019.07.31, 08:55

Egy isztambuli építésziroda egy olyan hotelt tervezett, ami egészen biztosan elállítja a lélegzetét, főleg ha tériszonya van.

Lélegzetelállító hotelt terveztek egy norvég sziklára – képek

[origo] utazás2019.07.31, 11:49

A négyemeletes szállodában egy üvegfalú medence is lenne. Az azonban erősen kétséges, hogy a terv valaha is megvalósulhat.

Antik oszlopcsarnokra emlékeztető bejáratot kapott a berlini Múzeumsziget

Travelo2019.07.16, 09:22

A berlini Múzeumszigetre péntektől egy antik oszlopcsarnokhoz hasonló új kapun, a James Simon Galérián keresztül lehet belépni.

Egy interaktív ökoház, amely nemcsak gondolkodik, de reagál is a környezetére

Archívum2019.07.11, 23:33

Nincs fűtésszámla, se nyári forróság, a mindig tökéletes belső klímáért elegendő csak rábíznod magad az otthonodra. Egy igazán okos házat terveztek kínai egyetemisták, amely reagál környezete hőmérséklet-változásaira.

A kockaépülettől a csőbútorig – a Bauhaus rövid története

Travelo2019.07.10, 14:27

A Bauhaus 100 éves évfordulóján egy olyan stílusról emlékezik meg a világ, mely a maga korában, azaz a XX. század elején sokakból döbbenetet, másokból egyenesen gyűlöletet váltott ki. Új volt, merész és elgondolkodtató, ami nagyon nem tetszett a Németországban egyre inkább teret nyerő náci rezsimnek, amely rövid úton próbálta meg kitörni a másképp gondolkozót nyakát. A Bauhaus azonban, mint minden, ami értékes a művészetben, túlélte a világégést és a politikai vérfürdőt. Az egykor csupán 14 évig működő iskola hatása pedig ma erősebb, mint valaha – elég, ha csak körbenéz az irodájában, kinéz az ablakon, vagy végiglapoz egy bútorkatalógust!

Tekintélyt parancsoló és letisztult irodaépületek Norvégiában – Fotók

Life.hu2019.07.10, 14:47

A modern irodaházakról az üveg és a fém váltakozó arányú használata juthat eszünkbe, no meg a már-már személytelenül letisztult vonalvezetés. A gyakran valóban égbe törő épületekről most egészen biztosan meg fog változni a véleményed!

Szereti az előzmény történeteket? Ez a bő százéves gyárépület a Bauhaus születéséről mesél

Travelo2019.07.05, 14:58

Walter Gropiust úgy ismerjük, mint a Bauhaus szellemi atyját, vagyis az építészt, aki megalkotta azt a korstílust, amelynek száz év múltán is érződik a hatása, és még bőven vannak rajongói. Valahol azonban neki is el kellett kezdeni a szakmát, és valljuk be, nagyon elegánsra sikeredett a bemutatkozás. Gropius első munkája a németországi Fagus Werk egy ma is üzemelő gyár épülete, mely bő száz évvel a megépülése után is frissnek és modernnek tűnik – képzelhetik, hogy milyen szenzációt jelenthetett a maga korában!

Van ott egy nagy szikla? Akkor köré építjük az irodát!

Travelo2019.06.28, 17:30

Az indiai Haidarábád városában különös problémával szembesült a pentaspace consultants tervezőiroda csapata. Egy irodát kellett megtervezniük, azonban egy elég nagy szikla volt a helyszín kellős közepén.

Különleges házzal mentené meg a fecskéket a fiatal építész

Tudomány2019.06.13, 09:25

Célzottan fecskéknek tervez házat egy fiatal építészmérnök Szegeden. Az ötlettel az életterük zsugorodása miatt egyre nagyobb bajba kerülő szárnyasoknak segítene.

Különleges élményt nyújt majd az épülő Magyar Zene Háza a Ligetben

Gazdaság2019.05.30, 17:59

A természetből és a zenéből együttesen merített Sou Fujimoto a Magyar Zene Házának tervezésekor. A japán sztárépítész egy egyedülállóan izgalmas, természetközeli épületet tervezett, amelyet a Magyar Zene Házára kiírt nemzetközi tervpályázaton a magyar és nemzetközi zsűri 168 pályamű közül választott ki. Sou Fujimoto interjút adott az Origónak.

Riga fantasztikus házaiba vésték a történelmet

Travelo2019.05.23, 13:13

Ha a történelmi viharok nem dózerolják le teljesen, egy város szövete megőrzi a korok emlékét az épületein keresztül. Ahogy Budapesten is végigkövethető a római kori amfiteátrumtól a Városligetben épülő múzeumi negyedig a város történelme, úgy a Baltikum talán legfontosabb városára, Rigára is igaz ez. A letteket (és elődeiket, a líveket) boldog-boldogtalan gyarmatosította, de egyenes gerinccel végigcsinálták a történelemnek hívott, Trónok harcához mérhető társasjátékot, hogy a végén elképesztő építészeti csodákkal felvértezett várost kapjanak. Rigában jártunk, szokatlan szemszögből megmutatjuk a várost.

Science fiction filmeket idéző házakra bukkantunk - Fotók

Archívum2019.05.15, 21:10

Az Anti Reality Instagram-oldalon olyan épületeket csodálhatunk meg, amelyek mintha csak egy sci-fi történetből léptek volna elő. Ezek természetesen csupán látványtervek, de reméljük, hogy a jövőben elérkezik az az idő, amikor elhagyjuk a „földhözragadt" építészeti stílusokat, és merész házakat kezdünk építeni.

Ilyet még nem láttál! Óceánparti arany nyaraló, medencével a tetején

Archívum2019.05.05, 20:06

Láttunk már rendhagyó formájú házakat, de ez még minket is meglepett. Nem elég, hogy az alapja egy sarkainál tompított háromszög, ráadásul a teteje egy teljes értékű medence. Mindez ráadásul az óceán partján, arany színben. Hihetetlenül hangzik? Nos, ez nem véletlen.

Nulla privát szféra – Üvegfalú ház Brazília szívében

Archívum2019.05.04, 21:56

Ez az üvegfalú ház figyelembe veszi az őt körülvevő brazil erdő minden szépségét, és utat enged ennek a csodának, szinte beinvitálja a tényleges lakókörnyezetbe, mindezt pedig rendkívül exkluzív módon. Bár privát szféráról itt nem beszélhetünk, a szomszédoktól mentes, ám fáktól annál dúsabb környezet mégis biztosítja a nyugalmat.

Bemutatkoznak Belgium csúnya házai – Fotók

Archívum2019.04.13, 20:43

Az építészetről gyakran teszünk említést úgy, mint az esztétikát magas színvonalon képviselő művészeti ágról. Ám Belgiumban az emberek furcsa szokásnak hódolnak, ők ugyanis szeretik megalkotni a saját, teljesen egyedi házukat, amelyek többsége nem épp impozáns külsővel dicsekedhet.

A víz hullámzását idézi a Jangce szigetére tervezett ökológiai központ

Travelo2019.03.12, 11:14

A Jangce folyó torkolatánál lévő szigeten alakítanak ki természetvédelmi területet. Az ambiciózus projekt a veszélyeztetett fajok megőrzésére koncentrál majd elsősorban, de a hozzá tartozó építmény látványnak sem lesz utolsó.

Futurisztikus faházakat terveznek egy olasz erdőben

Archívum2019.03.06, 21:02

A modern építészet (szerencsére) nem csupán a megrendelő igényeit veszi figyelembe. Egy épület tervezésénél fontos szempontot jelent a környezettel való egyensúly, amire kiváló hazai példáról is írtunk már. A most következő képeken az Alpok egyik hegycsoportja, a Dolomitok olasz erdőségének faházaiban gyönyörködhetsz.

Hallotta már a víz és a szél dalát? Ezeken a helyeken hallhatja!

Travelo2019.02.22, 18:28

Amikor egy árnyék zenélni kezd, ott biztos, hogy valami nem mindennapi dolog történik. Csakúgy, mint amikor egy fa dalra fakad, a lépcsők pedig zongorabillentyűkké válnak. Bemutatunk néhány különleges, szabadtéri szerkezetet, melyek zúgnak, füttyögnek és duruzsolnak, ha külső hatás éri őket.

A legjobb helyek az idén 100 éves Bauhaus ünneplésére

Travelo2019.01.28, 10:46

Egy korstílus, amely rövid élete ellenére kifejezetten tartós hatást gyakorolt a világ művészeinek alkotásaira és a hétköznapi emberek gondolkodásmódjára. A száz évvel ezelőtt született Bauhaus még mindig friss és modern, jegyei tetten érhetők az építészetben, a képzőművészetben, sőt, némely esetben az előadó művészetben is. Mutatjuk, hogy ezeket merre érdemes idén leginkább keresni.