energiahordozó

címke rss

Kevesebb szénnel, több geotermikus energiával üzemelt tavaly a távfűtés

Archívum2020.12.23, 15:23

Az energiahordozókat vizsgálva megállapítható, hogy az elmúlt évben nőtt a távhőtermelők által felhasznált biomassza és a geotermikus energia aránya, ugyanakkor jelentős mértékben csökkent a szén mennyisége. A hazai távhőrendszer további adatait a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a MaTáSzSz együttműködésében hatodik alkalommal összeállított kiadvány ismerteti - hívják fel közleményükben a figyelmet.

Törökország líbiai háborúja

Archívum2020.04.23, 16:51

A líbiai események mélyebb megértése és folyamatos nyomon követése mindenképpen indokolt, hiszen Líbia az Európába irányuló migráció egyik legfontosabb tranzitországa. 2020. január–március között (az év első negyedévében) a Frontex adatai szerint 3600 irreguláris migráns kelt át a Földközi-tengeren Líbiából. Az érkezők között a legtöbben bangladesi, szudáni és szomáli állampolgárok voltak. A líbiai háborúban pedig nagyon fontos szerepe van Törökországban, ahogy azt látni fogjuk – hívja rá fel a figyelmet elemzésében a Migrációkutató Intézet.

Harminc év múlva már nem a kőolaj lesz a legkeresettebb

Archívum2019.11.28, 12:36

A Gázexportáló Országok Fórumának (GECF) előrejelzése szerint 2050-re a földgáz iránti globális kereslet felülmúlja a kőolajét.

Ketyeg a metánbomba

Archívum2019.09.02, 15:16

Az óceánok mélyén hatalmas mennyiségben lerakódott fagyott metánról, a metán-hidrátról szinte mindenki hallott már. Ha máshonnan nem is, Frank Schätzing Raj című izgalmas sci-fijéből lehet ismerős. Egyes kutatók szerint megoldhatja a jövő energiagondjait, mások szerint a felmelegedés miatt felszabaduló metán globális katasztrófához vezethet.

Új és olcsó biomasszát fejlesztettek ki a svédek

Archívum2018.12.08, 13:16

A világ első negatív szén-dioxid üzemanyagát mutatják be a lengyelországi COP24 klímacsúcson – vagyis a svédek által kifejlesztett anyag elvonja a szén-dioxidot a levegőből, így csökkentve a környezetre gyakorolt negatív hatást.

Mennyi olajról, gázról és szénről kellene lemondjunk?

Archívum2015.01.07, 20:02

Nem lenne szabad kitermelnie az emberiségnek a kőolajtartalék egyharmadát, a földgáz felét és a szén több mint 80 százalékát, amennyiben a globális felmelegedést a bűvös 2 Celsius-fok alatt akarjuk tartani. A melegedés viszont jó darabig akkor sem áll le, ha egycsapásra leállunk a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásával.

Románia önellátásra és energiaexportra készül

Archívum2013.08.30, 12:13

Románia öt-tíz éven belül energetikai szempontból független lesz. Erről Victor Ponta román kormányfő beszélt Konstancában, miután bejelentette az OMV-csoporthoz tartozó Petrom 300 millió eurós befektetését.

Tisztaszénnel csökkentené a függőséget az energiaügyi államtitkár

Archívum2011.09.02, 15:14

Hazai fosszilis energiahordozók, a paksi nukleáris kapacitás, a megújuló energiaforrások fokozott kihasználása - Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár szerint ez szükséges ahhoz, hogy csökkenjen Magyarország energiafüggősége, a távlati cél pedig a függőség felszámolása. Az energiahatékonyságon is jelentősen javítani kell az államtitkár szerint.

Mit tesz velünk az olajőrület?

Archívum2011.07.15, 16:04

Az olaj egy olcsón, és könnyen hozzáférhető energiaforrás, azonban nem végtelen, és nem is hátulütőmentes...

Tüdőrák és berobbanó csapvíz - ezért kockázatos a palagáz

Archívum2011.07.11, 10:51

Fokozatosan önellátóvá válik az Egyesült Államok földgázból, miután az utóbbi évtizedben egyre több helyszínen facsarják ki vegyszerezéssel a porózus kőzetekből is a földgázt. A kitermelésnek viszont az az ára, hogy elszennyeződhetnek a vízkészletek. Már filmfelvétel is készült arról, hogyan lobban be a vízcsapból kiáramló metán egy amerikai palagáz-kitermelés közelében. Palagázt Magyarországon is találtak, de nem éri meg a felszínre hozni.

Szén, olaj és földgáz - mennyi maradt még Magyarországból?

Archívum2010.11.21, 17:18

Még legalább száz évig épülhetnek a házak kizárólag hazai nyersanyagokból, és szintén hazai kerámiából készült tányérban kerülhet az étel az asztalra. Főzni, fűteni, közlekedni viszont kizárólag import földgázzal, kőolajjal lehet majd 2026-tól. Megnéztük, hány évig tartanak ki Magyarország földgáz-, kőolaj és szénkészletei.

Hamar vége lesz az olcsó energiának a szénfaló Kína miatt

Archívum2010.11.18, 18:15

Hamisak azok a remények, amelyek szerint a 2060-as évekre jórészt elfogyó kőolajat a másik fontos energiahordozóval, a szénnel lehetne pótolni. A világ gyárközpontjává vált Kína olyan ütemben pusztítja a szenet, hogy ugyanúgy megugorhat az ára, mint ahogyan az olajé az utóbbi évtizedben.

Önellátó lehet földgázból Magyarország

Archívum2008.01.21, 13:09

Sokat hallani Magyarország energiafüggéséről, a földgáz- és kőolajimporttól való kiszolgáltatottságáról. Ez azonban megváltozhat, mivel Makó mellett számos más területen zajlanak ígéretes kutatások az értékes energiahordozók után. A szakértők által becsült készletek nagyságrendje alapján önellátók lehetünk földgázból.

Államosítás vetett árnyékot a bécsi csúcsra

Archívum2006.05.12, 21:28

Az energiahordozók kitermelése árnyékolta be az EU és a latin-amerikai országok vezetőinek bécsi találkozóját. A csúcstalálkozón több mint 60 állam- és kormányfő jelent meg, és kereste a gazdasági együttműködés lehetőségeit.

USA: kétéves csúcson a termelői árindex

Archívum2002.04.12, 15:42

14 hónapja a legnagyobb havi ütemben, 1 százalékkal nőtt a termelői árindex az Egyesült Államokban, márciusban - közölte pénteken az amerikai Munkaügyi Minisztérium. Az indexet az élelmiszer- és energiahordozók vitték fel. Az élelmiszer- és energiahordozó-árak nélkül számolva csak 0,1 százalékkal emelkedett a nagybani árszint.

Előző
  • 1
Következő