Elon Musk

címke rss

Tagad a Tesla, nem maguktól gyorsulnak fel az autók

Gazdaság2020.01.21, 14:00

Tegnap megírtuk, hogy az amerikai Autópálya Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) bejelentette, hogy foglalkoznak azzal a petícióval, amely 500 ezer Tesla kivizsgálását és visszahívását kérvényezi, mivel a jármûvek állítólag maguktól gyorsulnak fel bizonyos esetekben, ez pedig balesetveszélyes. Az elektromos autógyártó tagadta ezeket a vádakat.

Felvették a rekord lottónyereményt, új magyar állampapírt dobtak piacra

Gazdaság2020.01.19, 16:01

A héten megszületett Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi részmegállapodás. Emellett kiderült, hogy hány munkahelyet teremtettek a 2019 végéig Magyarországon bejelentett óriásberuházások, a GVH pedig vizsgálatot indított a Sága felvásárlásának ügyében. A Tesla továbbra is szárnyal, Elon Musk közel került ahhoz, hogy történelmi bónuszt kapjon. A hét gazdasági összefoglalója.

A Tesla vicces, golyóálló pólókat árusít

Gazdaság2020.01.16, 16:25

Elon Musk, a Tesla alapítója tette közzé a Twitteren, hogy a vállalat golyóálló pólókat dob a piacra – írja az Independent.

Elon Musk újabb elképesztõ bónuszt kaphat

Gazdaság2020.01.15, 15:33

A Tesla vezérigazgatója és elsõ embere, Elon Musk, rendkívül közel került ahhoz, hogy megkapja elsõ részletét a rekordösszegûnek számító szerzõdésébõl. Ha az elektromos autókat gyártó cég továbbra is ilyen jól teljesít, akkor 346 millió dollár üti Musk markát.

Ki nem találná, hogy melyik lett a legértékesebb amerikai autógyártó

Gazdaság2020.01.13, 14:59

A Tesla közelmúltbeli rallija a vállalat piaci értékét közel 85 milliárd dollárra növelte, amellyel minden idõk legtöbbre értékelt amerikai autógyártójává vált. Korábban a Ford birtokolta ezt a rekordot, még 1999-bõl, 80,8 milliárd dollárra becsülve az értékét. A Tesla értéke azonban még mindig kisebb, mint az Egyesült Államokon kívüli legnagyobb autóipari cégeké.

Egy éven belül mûködhet Elon Musk alagútja

Gazdaság2019.12.30, 16:34

Elon Musk 2016-ban dobta fel az ötletet a közösségi médiában, hogy jelentõsen lehetne csökkenteni a városok autóforgalmát, ha alagutakat fúrnának. A Boring Company azóta számos várostól – mint például Baltimore-tól és Chicagótól – kapott megrendelést, összegzi egy amerikai lap.

Jelentõs kölcsönt kapott a Tesla kínai bankoktól

Gazdaság2019.12.24, 11:23

A Reuters értesülései szerint összesen 1,4 millió dolláros kölcsönt kap a Tesla a Sanghajba tervezett új gyárának megépítéséhez négy kínai banktól. Ennek egy részét Elon Musk vállalata egy korábbi kölcsön megtérítéséhez fogja használni.

Milyen garázst építsünk az új Teslának?

Gazdaság2019.12.19, 21:12

A nagyon gazdag és nagyon kreatív vállalkozó, Elon Musk legújabb projektje, a Tesla Cybertruck, rozsdamentes acélból és páncélozott üvegbõl készül. De amellett, hogy az elektromos autó büszkélkedhet egy olyan exoskeletonnal, azaz külsõ vázzal, amelyet állítólag ugyanabból a fémötvözetbõl készítettek, mint amelyet az SpaceX rakétákhoz használtak, nyilvánvalóan szüksége van stílusos saját garázsra is. Ez a „Cybunker".

Európában valószínûleg nem engedik forgalomba az új Teslát

Gazdaság2019.12.17, 16:40

Lehet, hogy nagy találmány, sõt máris pénzügyi siker is, de a Tesla Cybertruck bizony nem lenne használható Európában a Forbes.com szakírója szerint.

Félmillió autót fog gyártani évente a Tesla új gyára

Gazdaság2019.12.12, 16:24

A Tesla évente 500 ezer elektromos jármûvet tervez építeni új gyárában, Berlin peremén.

A száz dollárért vett James Bond autóról mintázták az új Teslát

Gazdaság2019.12.02, 14:22

Egy elhagyatott raktár megvásárlásáért száz dollárt fizetett 1989-ben New Yorkban egy házaspár. Az épületben - legnagyobb meglepetésükre - találtak egy elhagyott 1976-os Lotus Espirit sportkocsit, amelynek komoly szerepe volt "A kém, aki szeretett engem" címû James Bond filmben – összegzi a CNBC.

Elon Musk megmagyarázta, miért tört be a Cybertruck törhetetlen üvege

Gazdaság2019.11.26, 14:47

A múlt héten mutatták be a Tesla futurisztikus mémautóját, a Cybertruckot. A show alatt a cég egyik alkalmazottját arra kérték, hogy egy vasgolyó segítségével demonstrálja az üveg törhetetlenségét, azonban két kísérlet során is betört az autó ablaka. Elon Musk most elmagyarázta, hogy miért történhetett mindez.

Már 200 ezer elõrendelés érkezett a Tesla futurisztikus autójára

Gazdaság2019.11.26, 10:38

Nemrég mutatták be Elon Musk legújabb találmányát, a Cybertruckot. A monstrum valóban egyedülálló dizájnnal rendelkezik, valamint olyan törhetetlen üveggel, amelyet két kísérletbõl mindkétszer sikerült betörni a közönség és a tervezõk nagy meglepetésére. Az internetes mémek tucatját megihletõ Cybertruck azonban egyre inkább úgy tûnik, hogy sikeres lesz, hiszen már 200 ezer elõrendelés futott be a Teslához.

Videón, ahogyan szétrobban a SpaceX szuperrakétája

Gazdaság2019.11.21, 15:09

A Starship, a SpaceX következõ generációs rakétája egy texasi teszt során robbant fel, a károk pedig akkorák, hogy a vállalat már nem fogja helyrehozni az ûreszközt.

Bejelentették a Tesla elsõ európai gyárának helyszínét

Gazdaság2019.11.13, 11:22

Elon Musk a Tesla képviselõjeként, a Das Goldene Lenkrad nevû díj átadójának gálaünnepségén bejelentette, hogy a készülõ új berlin-brandenburgi nemzetközi repülõtér (BER)  közelében építik fel elsõ európai - és a sanghaji üzem után második Amerikán kívüli - gyárukat.

Nem nyílt ki a Boeing-ûrhajó egyik ejtõernyõje a próbarepüléskor

Tudomány2019.11.04, 21:45

A CST-100 Starliner nevû ûrhajó három ejtõernyõjébõl egy nem nyílt ki a hétfõn végrehajtott létfontosságú próbarepeüléskor.

Kevesebb autót szállított le, de így is rekordot ért el a Tesla

Gazdaság2019.10.03, 14:15

Elon Musk korábban remélte, hogy júliustól szeptemberig sikerül 100 ezer Tesla autó kiszállítani a vásárlóknak, azonban a cég nemrég bejelentette, hogy 97 ezer elektromos jármûvet tudtak leszállítani.

Törvénysértésen kapták a Teslát, Elon Muskkal együtt

Gazdaság2019.09.30, 16:34

Elmarasztalta a bíróság a Teslát és annak vezetõjét, Elon Muskot, mert azok 2017-ben és 2018-ban is megsértették az USA szövetségi törvényei közé tartozó munka törvénykönyvét - írja az Independent.

Újabb részleteket árult el Elon Musk a Starship ûrhajóról

Tudomány2019.09.30, 13:55

Elon Musk, a SpaceX amerikai ûrkutatási vállalat alapítója újabb részleteket árult el a Starship (Csillaghajó) ûrhajóról, amely szerinte nagy létszámú legénységet és komoly ellátmányt szállíthat majd a Holdra és a Marsra.

Már füttyel is magunkhoz hívhatjuk Teslánkat

Gazdaság2019.09.27, 12:03

Az amerikai Tesla legújabb, tízes szoftverfrissítése számos újdonságot tesz lehetõvé az autóval kapcsolatban. Például akár fütty segítségével magunkhoz hívhatjuk, vagy ha énekelni támad kedvünk, akkor mostantól használhatjuk a több nyelven elérhetõ karaoke-t is.

Teljesen vegán lesz a Tesla Model 3

Gazdaság2019.09.05, 16:18

A Tesla bejelentette, hogy a Model 3 most már teljesen bõrmentes lesz, beleértve a kormánykereket is. A társaság azt is megfogadta, hogy a 2020-ban megjelenõ Y modell ugyancsak teljesen vegán lesz.

Ennyit érne ma egy korai Tesla befektetés

Gazdaság2019.08.21, 14:06

A CNBC annak járt utána, hogy ha 2010-ben a Tesla tõzsdei kereskedésének kezdetekor ezer dollárért (294 ezer forint) vásároltak részvényeket az akkori 17 dolláros (5 ezer forint) áron, akkor az ma mekkora összeget is jelentene.

A rekord negyedév sem segített a Teslán

Gazdaság2019.07.25, 14:00

A Tesla több autót gyártott és szállított le 2019 második negyedévében, mint korábban bármelyik három hónapos idõszakban, de úgy tûnik a rekord sem elegendõ ahhoz, hogy nyereséges legyen az elektromos autógyártó.

Mekkora üzlet a közelgõ ûrturizmus?

Gazdaság2019.07.09, 15:21

Hamarosan eljöhet az idõ, amikor az ember nem valamelyik tengerpartra megy kirándulni, hanem az ûrbe. Ahogy a világ hamarosan megünnepli a Holdra szállás 50. évfordulóját, egyre közelebb kerülünk az ûrturizmushoz is – ez pedig nem mellékesen hatalmas üzleti lehetõség is.

Rekordot döntött a Tesla, kilõttek a részvények

Gazdaság2019.07.03, 16:41

Az idei második negyedévben 92 ezer elektromos autót szállított le a Tesla, erre pedig még egyszer sem volt példa korábban, három hónapos idõszakban. Az elemzõk várakozásait túlszárnyaló számok ismertetése után a cég részvényei 7,33 százalékot erõsödtek.

Megvan, mikortól lehet jegyet venni a Marsra

Gazdaság2019.06.25, 11:40

Elon Musk elárulta, mikortól lehet jegyet venni a Marsra: ha sikeresen fellõtték és vissza is hozták a SpaceX csak Starshipnak (azaz csillaghajónak) keresztelt ûrhajóját.

A Tesla csendben megépítette James Bond tengeralattjáró autóját

Gazdaság2019.06.13, 19:47

A Tesla évenként megrendezett közgyûlésén Elon Musk vezérigazgatója elejtett egy megjegyzést, miszerint cége egy tengeralattjáró autót tervezett, pont olyat, mint amit az 1977-es A kém, aki szeretett engem címû James Bond filmben látott a közönség – írja a CNBC.

Beteges horrorvideón Elon Musk

Techbázis2019.05.11, 12:31

Babákra maszkolták rá a Tesla és a SpaceX vezérének arcát.

Angelina Jolie állítólag Elon Muskkal, a Tesla vezetõjével randizik

Archívum2019.05.02, 15:56

Angelina Jolie a hírek szerint nem szingli többé: állítólag Elon Muskkal, a Tesla vezérével randizik. 

Az Amazon is mûholdakkal biztosítaná az internetellátást az ûrbõl

Gazdaság2019.04.09, 09:44

Kis túlzással lassan már eltakarnák a napfényt az internetszolgáltatást biztosító mûholdak, annyit akarnak fellõni az egymással versengõ cégek. Mint kiderült, az Amazon is csatlakozna ezekhez a szolgáltatókhoz, amely a Kuiper projekt keretében 2336 mûholdat helyezne pályára, hogy a világ bármely pontján nagy sebességû internetet biztosítson az égbõl.

Alulteljesített megint a Tesla

Gazdaság2019.04.05, 11:52

A várakozások alatt teljesített az amerikai Tesla: az elsõ negyedévben csak 63 ezer jármûvet szállítottak ki, szemben az elemzõk által várt 76 ezerrel. Az elektromos autókat gyártó cég közölte azt is, hogy mintegy 77 ezer jármûvet gyártottak le – olvasható a CNBC-n.

A váratlan kínai kölcsön után az autók árát is emeli a Tesla

Gazdaság2019.03.11, 12:22

A Tesla amerikai elektromosautó-gyártó átlagosan 3 százalékkal emeli jármûveinek az árát világszerte, kivéve a tömeggyártásra szánt alapfelszereltségû, Model 3 modelljét.

Musk megint kicsapta a biztosítékot az amerikai tõzsdefelügyeletnél

Gazdaság2019.03.05, 20:34

Miközben rendszeresen gyûlnek az Elon Muskkal kapcsolatos hírek az emberiség zseniális innovációiról, mint a legutóbb a Tesla villanyautó árengedménye vagy a sikeres SpaceX Crew Dragon kapcsolódás a Nemzetközi Ûrállomáshoz, mintha Musk maga is egy meg nem értett zseni képét mutatná: az egyértelmû szabályokat megszegve megint összeakaszkodott az amerikai értékpapírpiaci felügyelettel (SEC).

Fontos változások a Teslánál

Gazdaság2019.03.01, 20:15

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója konferenciabeszélgetésben tájékoztatta az újságírókat arról, hogy valószínûleg nem lesz nyereséges a vállalat az idei elsõ negyedévben. A vezérigazgató hozzátette, hogy a második negyedévben már jobb eredményekre számítanak. Emellett Musk több fontos bejelentést is tett az elektromosautó-gyártóval kapcsolatban.

A Tesla meghódítja Európát

Gazdaság2019.01.25, 09:34

A Tesla zöld lámpát kapott az illetékes holland szabályozó hatóságtól a Model 3 európai debütálására. Az engedély alapján februárban szállíthatják az elsõ megrendeléseket.

Tesla: ha olcsó autót akarsz, vegyél máshol

Gazdaság2019.01.10, 16:10

A Tesla Model S és az X a vállalat második és harmadik szériája eddig is jóval magasabb árbesorolású volt, mint a Model 3, de eddig lehetett kapni kisebb, 75 kWh-s akkumulátorral felszerelt, olcsóbb verziókat is. Elon Musk viszont Twitteren bejelentette, hogy vasárnaptól már csak a drágább változat lesz elérhetõ, 100 kWh-os akkumulátorral. Újabb rossz hír a vásárlóknak, hogy az olcsóbb verzió beszüntetése mellett emelik a standard S és X modellek árát.

Leteszik a gyár alapkövét, ahonnan olcsó e-autókkal árasztják el Kínát

Gazdaság2019.01.07, 12:51

2018 októberében, 140 millió dollárért szerezte meg a Tesla azt a sanghaji külterületet, ahol most nekiláthat új e-autó gyára felépítésének. A helybeni termeléssel Elon Musk cége jóval olcsóbban tud szállítani a jelenleg kielégíthetetlen igényû kínai paicra.

Vitézy Dávid leszólta Elon Musk ötletét

Auto2018.12.20, 15:45

A szakember szerint Musk föld alatti autós alagútja a nyomába sem ér a budapesti metrónak. 

Elkészült a földalatti szuperalagút tesztváltozata

Gazdaság2018.12.19, 16:13

Bemutatták Los Angelesben az elsõ földalatti tesztalagútat, amely fejlesztéssel a jövõben a nagyvárosok közlekedési problémáit oldanák meg úgy, hogy a föld alá viszik azt.

Eldõlt a fúrt kutak sorsa, és pozitív fordulat jön a bedõlt lakáshiteleknél

Gazdaság2018.12.16, 12:32

Jelentõsen csökkent az infláció, az építõipar továbbra is nagyon húz, az ALDI pedig újra ledobta a bérbombát. Újabb autóipari beruházás mellett egy multinacionális vállalat is érkezik Magyarországra, Elon Musk pedig jelezte, hogy hajlandó lenne megvenni a General Motors gyárait.

Nagy dobásra készül a Tesla, Musk el is árulta, hogy mire

Gazdaság2018.12.10, 13:40

Elon Musk a 60 Minutes nevû mûsorban beszélt arról, hogy ha lehetõség adódik, szívesen megvásárolnák a General Motors néhány gyárát.

1200 milliárd forintot költhetünk el a boltokban karácsony elõtt

Gazdaság2018.12.09, 10:06

Újabb csúcsot ért el az ipari termelés Magyarországon, a PayPal pedig felvásárolta a legnagyobb riválisát, ez nem tetszik a brit hatóságoknak. Mindemellett ismét csökkent az üzemanyag ára, és hamarosan a fúrt kutakról is végleges döntés születik. A hét gazdasági összefoglalója.

Musk két héten belül bemutatja vákuumvonata alagútját

Gazdaság2018.12.07, 13:30

A Boring Company Los Angeles melletti alagútját december 18-án mutatják meg – a megnyitó ideje így is elmarad a tervezettõl, de az alapító, Elon Musk Twitter üzenetében úgy fogalmazott, hogy a bemutatón többet látnak majd az érdeklõdõk egy földbe ásott alagútnál. A Hyperloop, mint a jövõ új utazási formája nem más, mint egymás után haladó utasszállító kapszulák egy légritkított csõben (ez a bemutatni tervezett alagút) és az egész rendszert egy lineáris motor hajtja meg.

Szenved a Tesla a világ legnagyobb piacán

Archívum2018.11.29, 12:13

A Tesla mindössze 211 autót adott el Kínában idén októberben, ami 70 százalékos zuhanásnak számít az egy évvel korábbi szinthez képest. Ez azért is bír kiemelt jelentõséggel, mert Kína ma a világ legnagyobb autópiaca.

A mexikói tequilagyártókkal is összeveszett Elon Musk

Gazdaság2018.11.14, 12:03

Elon Musk nemrég saját tequila márkát alapított, amelynek a nagyon találó és ötletes "Teslaquila" nevet adta. A Tesla vezére azonban nem várt ellenállásba ütközött a mexikói tequilagyártók részérõl.

Az oroszok is többször használható hordozórakétán dolgoznak

Tudomány2018.11.07, 18:28

Többször használható hordozórakétát akar létrehozni az ûrrakétákkal foglalkozó S7 Space orosz vállalat - közölte szerdán Szergej Szopov, a cég vezérigazgatója orosz hírügynökségekkel.

Elon Musk Twitteren lopta el a befektetõk pénzét

Gazdaság2018.11.06, 11:22

A Twitter által hitelesítettnek számító felhasználófiók Elon Musk néven futva összesen 150 ezer dollárt lopott el a hiszékeny közösségi média felhasználóktól. A feltört és átnevezett Twitter fiók azt ígérte, hogy aki egy bizonyos összeget befizet, azok között 10 ezer bitcoint sorsol majd ki.

Elon Musk szerint megérte a 20 millió dolláros büntetés egyik üzenetéért

Gazdaság2018.10.29, 13:45

Elon Musk úgy gondolja, hogy egy korábbi Twitter-üzenete, amely miatt 20 millió dolláros (közel 5,5 milliárd forint) büntetést kellett fizetnie az amerikai értékpapír- és tõzsdebizottságnak, egyértelmûen megérte.

Így néz ki férfiként Cinthya Dictator: fotó

Archívum2018.10.25, 20:42

Cinthya Dictator ismét átalakult, ezúttal férfivé változott: Elon Musk bõrébe bújt.

Bejött Elon Musk jóslata, lehidalt a Wall Street

Gazdaság2018.10.25, 10:58

Bejött Elon Musk jóslata, hiszen a szeptemberrel zárt három hónapban a Tesla 6,8 milliárd dollár bevételre tett szert, több mint duplájára, 130 százalékkal magasabbra növelve azt az egy évvel korábbi értékhez képest.

Elon Musk: Hamarosan érkezik a még olcsóbb Tesla

Gazdaság2018.10.19, 11:46

Elon Musk, a Tesla vezére szokásához hûen a Twitteren közölte, hogy egy olcsóbb Model 3-ast vezet be az elektromosautó-gyártó. Várhatóan 45 ezer dollárba fog kerülni a Model 3 büdzsé verziója, de a Tesla honlapja szerint a vevõ 15 ezer dollárt spórol majd az évek alatt, többek között a benzinen és a karbantartáson.

A szakértõ, aki megjósolta a Lehman bukását, a Teslanak is hasonlót igér

Gazdaság2018.10.11, 15:49

David Einhorn, a Grennlight Capital elnöke azzal vállt igazán híressé, hogy 2008-ban megjósolta a Lehman Brothers csõdjét. A szakértõ szerint a Tesla és a Lehman között sok hasonlóság van és minden jel arra mutat, hogy a befektetési bank sorsára jutnak majd.

Így utazunk a jövõben: földalatti alagúton, kapszulában, szuper gyorsan

Gazdaság2018.10.10, 21:13

Hamarosan útjára indul a Virgin Hyperloop One nevû tömegközlekedési rendszer, amely egy alagútban szállítja majd a kapszulában ülõ utasokat hihetetlen sebességgel. Richard Branson, a Virgin alapítója ráadásul úgy gondolja, hogy az utazás ára annyi lesz, mint egy jegy a jelenlegi szupervonatokon.

Meglepetésre nagyot ugrottak a Tesla-részvények

Gazdaság2018.10.03, 10:43

Az elektromos autókat gyártó Tesla árfolyama 17 százalékos pluszban, 310 dollár körül is járt a New York-i tõzsdén részben arra a hírre, hogy a cég a terveknek megfelelõ számú Model 3 autót gyártott a harmadik negyedévben.

Mégsem emelkednek a közjegyzõi díjak, ismét sztrájkoltak a Ryanairnél

Gazdaság2018.09.30, 09:14

50 millió Facebook felhasználó adatit lophatták el hackerek, az ügyben az FBI is vizsgálódik. Komoly ígéretet tett a Coca-Cola amikor bejelentette, hogy a következõ 12 évben annyi mûanyagot fognak újrahasznosítani, mint amennyit a gyártásuk során felhasználnak. Libériában rejtélyes körülmények között tûnt el néhány konténer, amelyben az ország GDP-jének 5 százalékát kitevõ, nagyjából 104 millió dollárt szállítottak. A héten kamatot emelt a Fed, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig kijelentette, hogy jövõre az autóipar termelési értéke elérheti a 10 ezer milliárd forintot.

Távozik a Tesla igazgatótanácsából Elon Musk

Gazdaság2018.09.30, 07:33

Távozik a Tesla igazgatótanácsának élérõl Elon Musk, de a vállalat vezérigazgatója marad; õ és a vállalat 20-20 millió dollár büntetést fizet, mert a cégvezetõ a Twitteren a cég részvényárfolyamát befolyásoló, félrevezetõ üzenetet tett közzé - tudatta helyi idõ szerint szombaton a megállapodás részleteit az amerikai tõzsdefelügyelet (SEC).

Egy Twitter-bejegyzés miatt kerülhet börtönbe a Tesla vezére

Gazdaság2018.09.28, 15:09

Elon Muskot feljelentette az amerikai értékpapír- és tõzsdebizottság. A Tesla elsõ emberét csalással vádolják, miután egyik Twitter-bejegyzésével komolyan befolyásolta a cég részvényárfolyamának alakulását. Az elektromos autógyártó részvényei csütörtökön, a tõzsdezárás utáni kereskedésben 11 százalékot zuhantak, összességében pedig a részvények 30 százalékkal érnek kevesebben, mint egy éve, amikor a Tesla árfolyama átlépte a 387 dollárt.

Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított a Tesla ellen

Gazdaság2018.09.19, 08:50

Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított az Elon Musk alapította, elektromos autókat gyártó Tesla vállalat ellen, Musknak a társaság privatizálásáról korábban közzétett Twitter-bejegyzései miatt - közölte a Bloomberg hírügynökség.

Valaki hamarosan megkerüli a Holdat

Tudomány2018.09.14, 11:12

A SpaceX amerikai ûripari vállalkozás szerzõdést írt alá elsõ magán ügyfelével Hold-körüli utazásról - jelentette be csütörtökön rövid Twitter-üzenetben a cég.

Itt az õrült zseni újabb észvesztõ találmánya

Gazdaság2018.09.11, 10:07

Elon Musk kevésbé ismert vállalata – a The Boring Company – bemutatta legújabb találmányát. A cég legutóbbi dobása elég jól sikerült, hiszen a lángszórókat pillanatok alatt elkapkodták. A legújabb terméke viszont még az elõzõnél is hasznavehetetlenebbnek tûnik a hétköznapi emberek számára, de erre is minden bizonnyal hamar lecsapnak Elon Musk követõi.

Élõ adásban füvezett a Tesla vezére

Techbázis2018.09.10, 08:44

Elon Musk egy YouTube-on, élõ adásban közvetített interjúban szippantott bele egy marihuánás cigarettába. Ez persze azonnal komoly visszhangot keltett, az esetet még a Tesla részvényei is megérezték, két vezetõ távozott a cégtõl, és állítólag az amerikai légierõ is vizsgálatot fontolgat.

Nagyot nõtt a magyar háztartások vagyona

Gazdaság2018.08.27, 12:55

A Siemens minden idõk egyik legnagyobb leépítésére készül, miközben az Apple a Tesla körül legyeskedik és szakértõk szerint láthatáron a következõ megaüzlet. Meglepõ ábrákon mutattuk be az USA rekord államadóságát, a görögök viszont örülhetnek, mert hivatalosan is véget ért az adósságválság.

Elon Musk: A Tesla marad a tõzsdén

Gazdaság2018.08.26, 12:32

Közel három héttel az után, hogy a Tesla elnök-vezérigazgatója cégének tõzsdei kivezetésérõl beszélt, Elon Musk a hétvégén bejelentette, hogy eláll ettõl a szándékától.

Az Apple lehet a Tesla és Elon Musk megmentõje

Gazdaság2018.08.22, 14:22

Létrejöhet az évtized üzlete, ha a befektetõk spekulációja valóságot ölt. A Teslának pénzre van szüksége, az Apple pedig évek óta keresi a lehetõségeket, hogy betörjön az autóiparba, azon belül is az önvezetõ jármûvek piacára. A pletykák egy esetleges felvásárlásról akkor kaptak újból szárnyra, amikor Elon Musk Twitteren jelentette be, hogy komolyan fontolóra vette a Tesla kivezetését a tõzsdérõl.

A Tesla háromhavi mínuszban indított a New York-i tõzsdén

Gazdaság2018.08.21, 10:04

Három hónapja legalacsonyabb szinten indított az elektromos autókat gyártó Tesla részvényára hétfõn a New York-i tõzsdén, miután a JPMorgan Chase 308 dollárról 195 dollárra csökkentette a Tesla-részvények célárát.

Musk eltüntetné a Teslát a nyilvánosság elõl

Gazdaság2018.08.09, 11:02

Tegnap a New York-i tõzsdén minden a Tesla körül forgott, felrobbant a cég árfolyama, fel is kellett függeszteni a kereskedést a papírokkal. Ahogy mondani szokták, Elon Musk elvitte a show-t, nem mellesleg magánvagyona néhány óra leforgása alatt több mint 1,5 milliárd dollárral nõtt. Mindezt egy néhány szavas Twitter-üzenete váltotta ki.

Akkora a baj, hogy a futószalagról szállítják ki a Teslákat

Gazdaság2018.08.01, 11:35

A Tesla július másodikán jelentette be, hogy több mint ötezer autó hagyja el a gyárat az elkövetkezendõ héten, a már tavaly felállított termelési kvótának megfelelõen. Azonban a termelési nehézségek után újabbal kell szembenéznie az amerikai vállalatnak: nincsen kiépített értékesítési hálózata.

Szörfdeszkákkal erõsítenek a Teslánál, dõl a pénz Musk cégéhez

Gazdaság2018.07.30, 19:06

Elon Musk mindig érdekes megoldásokkal hívja fel a figyelmét a vállalataira. A SpaceX autót lõtt fel a világûrbe, a Boring Company túlárazott lángszórót árult, míg a Tesla – úgy tûnik – szörfdeszkákkal kezdett üzletelni.

Folytatódhat a Tesla nagy drámája

Archívum2018.07.20, 15:15

Ha lesz a második negyedéves gyorsjelentési szezonnak igazán izgalmas eseménye, akkor az a Tesla gyorsjelentése. A tét ugyanis szokatlanul nagy, miután a vállalat az elmúlt idõszakban piaci kereszttûzbe került, Elon Musk pedig saját maga rendítette meg a pozícióját a technológiai szektor csúcsán.

Ismét pénzért kuncsorog a Tesla

Gazdaság2018.07.10, 16:14

Újabb hét, újabb Model 3-hír a Tesla háza tájáról. Ezúttal Muskék úgy döntöttek, hogy eltörlik a foglalós rendszert, és mindenki számára elérhetõvé teszik a Model 3 rendelését, viszont ehhez elõtte ki kell fizetni 3500 dollárt. Az elõleget ugyanakkor a vásárló nem kapja vissza, akkor sem, ha törli a megrendelését, vagy sosem jut el hozzá az autó.

Népszerû Elon Musk saját Roxfortja

Gazdaság2018.06.26, 15:23

Igen népszerû az Elon Musk alapította magán elitiskola. Az intézmény a milliárdos technológiai vállalkozó, SpaceX nevû ûripari vállalatának székhelyén – pontosabban amellett –, Hawthorne-ban, Kaliforniában mûködik. Musk az Ad Astra névre keresztelt, kísérleti oktatási intézményt eredendõen öt saját fia miatt alapította, de azóta más kiválasztottak is járhatnak oda, írja a CNBC.

A SpaceX nyerte az amerikai légierõ 130 milliós szerzõdését

Gazdaság2018.06.22, 14:30

A Védelmi Minisztérium bejelentette, hogy a SpaceX nyerte azt a 130 millió dolláros szerzõdést, amivel a légierõ egyik mûholdját Föld körüli pályára juttatják.

Németország lehet a Tesla új európai akkumulátorgyárának helyszíne

Gazdaság2018.06.20, 14:30

Németországot jelölte meg a Tesla tervezett európai akkumulátorgyárának egyik esélyes helyszíneként Elon Musk vezérigazgató egy Twitter üzenetében.

Tûz volt a Tesla egyik gyárában, Musk szabotázsról beszél

Gazdaság2018.06.19, 11:15

A Tesla vezetõje sosem volt hétköznapi figura, mostanában viszont mintha kicsit kezdene becsavarodni. Korábban már többször is írtunk róla, a Model 3, a Tesla elsõ népautójának gyártása nem halad a tervek szerint. Most kiderült ennek a pontos oka is, szerinte az egyik dolgozó próbálja szabotálni a teljes céget.

Elon Musk cége tervezi a chicagói nagysebességû vasutat

Gazdaság2018.06.16, 10:58

Musk vállalata a Mott MacDonald mérnöki cég – amely jelenleg a londoni Heathrow repülõtér egyik termináljának fejlesztésén dolgozik – elõl halászta el a chicagói O'Hare nemzetközi repülõtér tenderét.

Nem rúgták ki a Tesla vezért a rekordméretû bukás miatt

Gazdaság2018.06.06, 12:15

A Tesla fennállása óta legnehezebb idõszakán van túl. Ezt a cég vezetõje Elon Musk mondta, akinek egy pillanatra megingott a vezérigazgatói pozíciója. Most úgy tûnik, hogy a kívánt mennyiséget le tudja gyártani a vállalat a Model 3-ból, ráadásul egy kínai gigaüzemet is bejelentett a techóriás.

Az Aldiban már robotok dolgoznak

Gazdaság2018.06.03, 11:39

A héten szakértõk segítségét kértük, hogy megmutassuk az Airbnb és a rövid távú lakásbérbeadás elõnyeit, valamint hátrányait. Indiában óriási sztrájkok voltak, megbénult a pénzügyi szektor, leálltak a bankok. Idehaza kiderült, hogy ki lesz a NAV új vezetõje. 

Összeesküvés-elmélet: az e-autók önjelölt pápája döbbenetes kirohanást tett

Gazdaság2018.05.28, 08:12

A milliárdos Elon Musk, a Tesla elsõ embere, meglepõ bejelentéssel állt elõ a Twitteren. Pontosabban nem is biztos, hogy meglepõ az állítás. Musk már korábban is megnevezett olyanokat, akik véleménye szerint aláássák a Tesla vállalati sikerét, és akik szerinte legalább részben felelõssé tehetõk a gyártási kudarcokért. Most bõvítette külön bejáratú feketelistáját.

Francia kisvárosokban épül a jövõ tömegközlekedése

Gazdaság2018.05.04, 10:21

Miután Emmanuel Marcron elvetette annak az ötletét, hogy Limoges városát szupergyors vonattal kössék össze Franciaország központjával, Fabien Thibaut vállalkozó megragadta a telefont és felkereste Elon Muskot, hogy beszélgessenek egy kicsit a Hyperloopról.

Üzemanyag helyett pénzt éget a Tesla, nem is keveset

Gazdaság2018.05.03, 13:19

A Teslának 2010-ben még csak 899 alkalmazottja volt, ma már 40 ezer. A vállalat hihetetlen ütemben bõvül és veszi fel az új alkalmazottakat, pedig a cég növekedése közel sem indokolja ezt. A Tesla a tömeggyártásban sem jeleskedik, hiszen a Model 3 bemutatkozását bakik sora kísérte, bár a befektetõk még bíznak Elon Musk vezérigazgatóban, és hagyják, hogy égesse a pénzt.

A techszektor új ellensége a mesterséges intelligencia és a robotok

Gazdaság2018.04.18, 17:48

A Facebook-botrány kirobbanását követõen hamar meg kellett találni a személyeket, akik felelõsségre vonhatóak a felhasználói adatok kiszivárogtatásáért. Mark Zuckerberg kongresszusi meghallgatásán egyértelmû volt, hogy ezt a Facebook alapítója nem akarta magára vállalni, de munkatársait sem szerette volna kellemetlen helyzetbe hozni. A meghallgatáson azonban kiderült, hogy a világ legnagyobb közösségi média oldalának alapítója mégis megtalálta a tökéletes bûnbakot. Úgy tûnik a mesterséges intelligencia (MI) lehet a hibás minden rosszért, ami a Szilícium-völgyben történik.

Nyereséges lehet a Tesla a cég vezetõje szerint

Gazdaság2018.04.16, 09:57

Az elektromos autókat és energiatároló berendezéseket gyártó amerikai Tesla Inc. az idei harmadik vagy negyedik negyedévben nyereségessé válik és már nincs szüksége befektetõk újabb pénzére – jelentette ki Elon Musk, a cég vezérigazgatója.

Elon Musk szerint az autóipar maga a pokol

Auto2018.04.04, 10:56

A Tesla vezére beköltözik a Model 3 összeszerelõ üzemébe, hogy személyesen felügyelhesse a gyártás felfuttatását.

Romokban a Facebook, eladják a Telenort, nõnek a hazai bérek

Gazdaság2018.03.25, 16:24

Több amerikai nagyvállalat is nehéz héten van túl. A Facebook 50 millió felhasználója adataival élt vissza, a Teslában pedig egyre kevésbé bíznak a részvényesek, annak ellenére, hogy Elon Musk a történelem legnagyobb vállalati jutalmát kaphatja meg. A YouTube reklámokkal bombázza a felhasználókat, hogy azok mielõbb áttérjenek a fizetõs szolgáltatásra. Itthon pedig kiderült, hogy eladják a Telenort. Emellett már több mint 5 éve, összesen 61 hónapja folyamatosan emelkednek a bérek Magyarországon.

Elon Musk is nekiment a Facebooknak

Gazdaság2018.03.24, 13:02

A Facebook botrány következtében egyre többen akadnak, akik szerint a legjobb büntetés a közösségi oldal vezetõi számára, ha a felhasználók törlik a profiljukat. A minap Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezére döntött úgy, hogy nem kívánja tovább a világ legnagyobb közösségi média oldalán futtatni vállalatai oldalát, így törölte azokat.

Elon Musk a történelem legnagyobb vállalati jutalmát kaphatja

Gazdaság2018.03.22, 15:34

A Tesla részvényesei megszavazták az Elon Muskot érintõ javadalmazási tervet, így a cég vezetõje tíz év alatt összesen 2,6 milliárd dollárt kereshet, ha a Tesla sikeresen teljesíti a célkitûzéseket. Az összeget Musk egy 12 részletre osztott részvényopció formájában hívhatja majd le. Musknak azonban voltak ellenzõi is, köztük a világ legnagyobb befektetési alapja.

A befektetõk már temetik a Teslat, véget érhet Musk álma

Gazdaság2018.03.21, 13:31

A Tesla részvényeinek értéke kevesebb mint egy év leforgása alatt 20 százalékot zuhant. Ennek oka egy régóta meglévõ probléma, nevezetesen a befektetõk bizalomvesztése, mert egyre kevésbé bíznak a vállalat azon képességében, hogy sikeres lehet a tömeggyártásban. A részvényesek egyre negatívabban állnak a Teslához, ez pedig nem sok jót jelent, hiszen az õ optimizmusuk lökte az elektromos autókat gyártó cég részvényeit 2017 szeptemberében rekord magasságba.

A Hold és a Mars lehet az emberiség mentsvára egy világháború esetén

Tudomány2018.03.12, 13:44

Elon Musk amerikai üzletember szerint a Holdon és a Marson kialakított bázisok segíthetnek megóvni az emberi civilizációt és felgyorsítani annak újjászületését a Földön egy esetleges harmadik világháború esetén.

Musk lehet az egyik elsõ ember a Marson

Gazdaság2018.03.12, 11:43

A vasárnapi Austinban tartott fesztiválon beszélt Elon Musk a Mars kolonizációjának megkezdésérõl, és kifejtette, hogy a lehetõség nem csupán a tehetõseknek számára lenne elérhetõ.

A SpaceX elárasztaná a világûrt mûholdakkal

Gazdaság2018.02.22, 17:26

A világon jelenleg az internet átlagos sebessége 5,6 megabit másodpercenként. Ezt szeretné Elon Musk és a SpaceX feltornázni 1 gigabitre. A cél érdekében a vállalat éveken belül eláraszthatja az ûrt mûholdakkal, méghozzá kétszer annyi eszközzel, mint amennyit az elmúlt 60 évben összesen fellõttek. Fellõtték az elsõ két tesztmûholdat.

Ilyen játékot írt 12 évesen Elon Musk

Techbázis2018.02.17, 19:54

Commodore VIC-20 gépre készült, 500 dollárt kapott érte.

A Földbe csapódhat az ûrbe küldött Tesla

Tudomány2018.02.15, 18:47

Elég kicsi az esély arra, hogy egyszer a Földnek ütközik Elon Musk múlt héten felküldött ûrverdája, ám ez a forgatókönyv sem zárható ki teljesen – állapította meg egy új tanulmány.

Fellõtték a SpaceX óriás rakétáját

Tudomány2018.02.07, 08:08

Útnak indították kedd délután az Egyesült Államokból a SpaceX vállalat új, óriás rakétáját, amely kísérleti repülésére egy Tesla típusú gépkocsit is magával visz, hogy Nap körüli pályára állítsa a tervek szerint.

Elfogyott Musk 125 ezer forintos lángszórója

Gazdaság2018.02.01, 16:43

Aki azt hitte, hogy egy lángszóróért sok 125 ezer forint, az nagyot tévedett. Elon Musk 4 nap alatt eladott 20 ezer darabot a túlárazoztt termékbõl, és bezsebelt 10 millió dollárt. Az összeget fúrópajzsokra és ügyvédekre költi a Boring Company.

Tesla helyett vegyen lángszórót

Gazdaság2018.01.29, 14:39

Elon Musk tavaly azzal viccelõdött, hogyha elad 50 ezer sapkát, akkor a következõ terméke egy lángszóró lesz. Akkor senki nem hitt neki, most azonban 500 dollárért már rendelhetõ a játékszer. Hogy pontosan mi is ez, azt senki sem tudja, de a világ legbiztonságosabb lángszórójának titulált eszközt viszik, mint a cukrot.

Elon Musk lehet a világ leggazdagabb embere

Gazdaság2018.01.24, 18:27

A Tesla vezérigazgatója õrült bónuszt tûzött ki magának, amelyet csak akkor fog megkapni, ha 12 feltétel teljesül. Ha minden bejön, akkor tíz év múlva Elon Musk lehet a világ leggazdagabb embere.

Félelmetes vagyonok, csõd és szaúdi fordulat - ez történt idén a világgazdaságban

Gazdaság2017.12.30, 20:02

2017 korántsem nevezhetõ unalmasnak a nemzetközi gazdaság szempontjából. Bár rengeteg fontos dolog történt, de ezek közül is kiemelkedik a bitcoin tündöklése, a brexit, és az elektromos és önvezetõ autók forradalma. Összeszedtük az év legfontosabb világgazdasági eseményeit.

A robotok inkább elõléptetnek, mintsem elveszik a munkát

Archívum2017.12.19, 16:11

A robotika és a mesterséges intelligencia fejlõdése több mint 2 millió új álláshelyet hozhat létre 2020-ig, ami meghaladja a megszüntetésre váró állások számát – derül ki egy felmérésbõl. Vagyis a robotok nettó elõnyt jelenthetnek a dolgozóknak.

12 elképesztõ jóslat Elon Musktól

Gazdaság2017.12.12, 13:17

Elon Musk nem csupán nagyszabású terveirõl híres, hanem arról is, hogy elég jó hatékonysággal meg is valósítja azokat. Határozott jövõképe van a világról, és talán jelenleg nincs is olyan ember, aki nála hitelesebb elõrejelzést tud adni az emberiség jövõjérõl. Elon Musknak határozott elképzelése van az elektromos autókról, az ûrbéli életrõl és a harmadik világháború kiváltó okáról is.