ellenzék

címke rss

Bajnai: Legalább 2,5 millió szavazat kell a kormányváltáshoz

Itthon2012.11.07, 20:35

A volt kormányfő szerint az MSZP döntő szerepet fog játszani abban, hogy leváltsák a kormányt, de önmagában valószínűleg nem lesz elég a váltáshoz. Bajnai a Haza és Haladás rendezvényén azt mondta: olyan megoldást kell találni jövő nyárra, hogy az identitását megőrizve mindenki csatlakozhasson a kormány leváltását célzó erőkhöz.

Nehezen emészti meg az LMP Bajnait

Itthon2012.10.25, 08:43

Karácsony Gergely elismerte, hogy a Bajnai Gordon volt kormányfő vezette Haza és Haladás Egyesület megjelenése új helyzetet teremtett. A párt frakcióvezető-helyettese azt mondta, az esetleges részvételről a novemberi kongresszuson döntenek, ha konkrét megkeresést kapnak.

Ami az MSZP nélkül történik, az nincs

Itthon2012.10.24, 20:41

Az MSZP nyitott arra az ellenzéki összefogásra, amelyet október 23-án hirdetett meg Bajnai Gordon, de azt szeretnék, ha a kormány leváltásán dolgozók hozzájuk igazodnának, hisznek nekik tapasztalatuk, támogatottságuk és szervezetük is van. Az [origo]-nak nyilatkozó pártvezetők szerint korai még azon gondolkodni, hogy ki legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, de van, aki szerint a pártban nagy az igény, hogy Horn Gyula után végre megint egy ízig-vérig szocialista politikussal fussanak neki a kampánynak.

A Bajnai 2014 mozgalom

Vélemény2012.10.24, 16:56

A centrum vonzó lehet a határozott ellenzékieknek, és azoknak is, akik azért állnak középen, mert valójában semmilyenek.

Összefogást teremtene Bajnai egyesülete

Itthon2012.10.19, 14:30

Széles választói összefogás megteremtője, "társszervezője" kíván lenni a csütörtökön Bajnai Gordon volt kormányfő vezetésével megalakult Haza és Haladás Egyesület.

Féltékenykedők és lelkes amatőrök várják Bajnai Gordont

Itthon2012.10.12, 11:50

Az MSZP nem örül, hogy cikizik, az LMP maga sem tudja, hogy mit akar, Gyurcsány Ferencből senki nem kér, a kormányt kritizáló civilek viszont nagyon örülnek. Bajnai Gordon október 23-i visszatérése felbolygatta az összefogásról sokat beszélő, de azért eddig keveset tevő ellenzéki pártokat és csoportokat. Ki kivel lesz október 23-án?

Ellenzéki összefogásról mond beszédet Bajnai

Itthon2012.10.10, 20:35

A Hvg.hu értesülései szerint Bajnai Gordon lesz a főelőadó a Milla október 23-i tüntetésén, ahol a hírportál szerint azt is bejelenti, hogy visszatér a politikába. Bajnai beszédében állítólag az ellenzéki együttműködés lehetőségeiről is beszélni fog.

Papíron megszűnt az egypártrendszer Türkmenisztánban

Nagyvilág2012.08.22, 09:54

Formálisan megszűnt az egypártrendszer Türkmenisztánban, miután kedden megalakult egy üzleti irányultságú politikai párt Asgabatban. Háromszázan alapították meg a Türkmenisztáni Gyáriparosok és Vállalkozók Pártját, valószínűleg az elnök előzetes jóváhagyásával.

Nagyon megdicsérték Matolcsyt - parlament percről percre

Itthon2012.07.02, 19:39

Napirend előtti felszólalásában tízpontos, a munkaadókat érintő adó- és járulékcsökkentést jelentett be Orbán Viktor. Az ellenzék azt mondta: a kormány tőlük lopta a program ötletét, a miniszterelnök viszontválaszában történelmi tettek végrehajtójának nevezte Matolcsy Györgyöt. Budai Gyula szerint a jobbikos képviselők még életükben nem láttak földbérleti szerződést, Gaudi-Nagy Tamás a Budaházy György boltjában kapható ingben próbálta átvészelni a nagy hőséget, Gőgös Zoltán pedig újfent a földbérleteken lovagolt, és bekiabálásaival nehezítette a parlamenti munkát.

Iszákos idióták, akik gyereket csinálnak - Donyeck nem volt hazai pálya az ukránoknak

Sport2012.06.19, 12:56

Idegenben játszottunk - jelentette ki az ukrán ellenzék egyik politikusa, miután kikaptak a franciáktól a foci-Eb-n. Szerinte mindez Donyeck miatt van, ott ugyanis nem éltetik Ukrajnát. Egy társa szerint minden azon múlt, hogy Blohin nem énekelte a himnuszt.

Pottyantós budira panaszkodnak a közmunkások - parlament percről percre

Itthon2012.05.21, 19:57

Sürgősen módosítani kell a médiatörvényt, ezért a héten a szokásos kettő helyett három napon át ülésezik a parlament. Kövér László a parlament hétfői ülésén felháborítónak nevezte, hogy a Jobbik két év után sem tud viselkedni az ülésteremben. Az ellenzéki párt képviselők ugyanis transzparanseket tartottak a magasba egyik frakciótársuk beszéde alatt. A kereszténydemokraták kifejtették, hogy nem tetszik nekik az abortusztabletta, Gőgös Zoltán ismét a földbérletek pályáztatása miatt kelt ki magából, az LMP-s Szél Bernadett arról beszélt, hogy embertelen körülmények között, szinte rabszolgaként dolgoztatják a közmunkásokat Pusztaottlakáán, ...

Jobbik: Gyurcsány, Orbán egykutya

Itthon2012.05.12, 21:06

Labanc bankokról, az ország visszavételéről és az elmúlt tíz év megszorító politikájáról is beszéltek a Jobbik által szervezett szombat délutáni tüntetés résztvevői. Egyikük az [origo] tudósítójának azt mondta: Orbán Viktor egy fikarcnyival sem jobb, mint Gyurcsány Ferenc. Vona Gábor pártelnök beszédében aberráltnak nevezte a melegeket, a cigányokat pedig Kanadába küldené, ha nem tartják be a törvényeket.

Balorbán

Vélemény2012.03.21, 13:30

Gyurcsány Ferenc vagy Eörsi Mátyás, Mesterházy Attila vagy Konrád György a magyarok Nyemcovjai, Kaszparovjai, Limonovjai. Megszűntek érdekesnek lenni. A 2010-es évek nem róluk szólnak. A magyar baloldali-liberális ellenzék feladata hatalmas: a maga Orbán Viktorját kell megtalálnia.

Járkálnak, riogatnak az ellenzékiek tavasszal

Itthon2012.03.13, 11:36

Bár a most következő tavaszt már a 2014-es választásokra való felkészülés időszakának tekintik az ellenzéki pártok, igazán új ötletük nincs, hogyan szedjenek el választókat a Fidesztől. Minden párt azt nyújtja, amit eddig is: a szocialisták nagyon fognak huhogni, a jobbikosok egyre többet járkálnak, az LMP intelligensen népszavaztat, a Demokratikus Koalíció pedig száz szakértővel oldja meg az avasi lakótelep gondjait.

Tucatnyi tüntetőt őrizetbe vettek Moszkvában

Nagyvilág2012.03.10, 21:56

A rendőrség szerint tízezren, a szervezők szerint huszonötezren gyűltek össze szombaton Moszkvában, hogy az elnökválasztások eredménye miatt tüntessenek. A rendőrség őrizetbe vette Szergej Udalcovot, a Baloldali Front mozgalom vezetőjét és tucatnyi hívét, miután a gyűlés után engedély nélküli tiltakozásba kezdtek. Udalcovot később elengedték, de vádat emelnek ellene.

Mugabe: Jobb vagyok Jézusnál

Nagyvilág2012.02.21, 12:43

Ötórai kelés, tornagyakorlatok és bőséges táplálkozás - ezek Rubert Mugabe egészségmegörző javaslatai. A zimbabwei elnök születésnapi interjújában arról győzködött mindenkit, hogy nincs halálos betegsége.

Egyelőre csak szavakban békül az ellenzékkel a Fidesz

Itthon2012.02.16, 07:38

Bár Martonyi János, Lázár János, Navracsics Tibor és a kormánypártok más vezetői ígérték, a parlament napi munkájában eddig nincs nyoma annak, hogy a Fideszben és a KDNP-ben nyitottabbak lennének az ellenzékkel szemben. Fideszes képviselők szerint erre külön nincs is szükség, a lassabb parlamenti tempó önmagában is segíti a nyitottságot. Orbán Viktor hétfőn fegyverszünetet ajánlott az ellenzéki pártoknak, de feltétellel: ne szítsanak további nemzetközi vitákat a kormány lépéseiről.

Legó ellenzékiekre bukott ki az orosz rendőrség

Nagyvilág2012.01.26, 18:59

Legófigurákat állított ki tüntetni egy szibériai városban az ellenzék, miután a rendőrség nem engedélyezte, hogy az utcán tiltakozzanak a választások miatt. A rendőrök szerint a táblájukon Putyint kritizáló játékoknak sincs engedélyük, úgyhogy az ügyészségtől kérnek segítséget.

Két jelöltje is van az LMP-nek Kaufer Virág helyére

Itthon2012.01.25, 14:39

Az LMP hétvégi kongresszusán döntenek majd arról, hogy Szél Bernadett és Hajdu Mária közül ki veszi át a január elején távozását bejelentő Kaufer Virág országgyűlési képviselői helyét.

Újrademokratizálás Orbán nélkül?

Vélemény2012.01.16, 15:28

A nagykoalíciótól az ellenzéki erők technikai összefogásán át a jelenlegi átalakítások illegitimmé nyilvánításáig számos elképzelés van azokról a politika forgatókönyvekről, amelyek a következő választások után következnének. Hogyan lehetne új korszakot kezdeni 2014-ben?

Alternatív köztársasági elnököt keres a Milla

Itthon2012.01.05, 09:40

Kampányt indított egy alternatív köztársasági elnök megválasztására az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (Milla) csoport. A csoport "társadalmi célú álláshirdetést" jelentetett meg, olyan embert keres, aki "jó példát" jelenthetne a magyaroknak.

Nem sokáig bírják az ezerszínű koalíciók

Nagyvilág2012.01.05, 16:29

Az olasz baloldal összefogása ugyan kétszer legyőzte Silvio Berlusconit, de ő mindkétszer megerősödve tért vissza a hatalomba. A szlovák jobboldali ellenzék leváltotta ugyan Robert Ficót, de ő épp most készül ismét kormányra. Mit tanulhatnak a formálódó magyar ellenzéki összefogás részesei a külföldi példákból?

Egymásra gyanakodva sorakoznak fel Orbánékkal szemben az ellenzékiek

Itthon2012.01.02, 12:18

A karácsony előtti tüntetés után újra együtt demonstrál hétfőn a kormány ellen három ellenzéki erő, de nagyon különbözően nyilatkoznak a közös szereplésről. Az MSZP és a Gyurcsány által vezetett Demokratikus Koalíció szinte egymás karjába borult, az LMP viszont továbbra is távolságot akar tartani mindkét párttól.

Az MSZP zajongva kivonult a parlamenti ülésről

Itthon2011.12.23, 15:34

Piros lapot mutatott, fütyült, majd kivonult az MSZP a parlament üléséről, amikor a képviselők a jegybanktörvényhez benyújtott módosító indítványokról szavaztak. A törvényt korábban külföldről is több bírálat érte, és a jogszabály visszavonását kérte az Európai Bizottság elnöke. A képviselők elfogadták a fideszes Rogán Antal javaslatait, amelyeket azért nyújtott be, hogy elfogadhatóvá tegyék a törvényt a bírálók számára.

Az ENSZ BT összehívását kezdeményezi a szíriai ellenzék

Nagyvilág2011.12.21, 20:58

Hétfő óta kétszázötven embert öltek meg Szíriában - állítja a szíriai ellenzék, amely az újabb erőszakhullám miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását sürgeti. Az egyik emberi jogi szervezet szerint egy falu teljes lakosságát végezték ki a kormány katonái. A Fehér Ház szerdán közleményben szólította fel távozásra Bassár el-Aszad szíriai elnököt.

Beengedi a külföldi megfigyelőket Szíria

Nagyvilág2011.12.19, 18:49

Hivatalosan is aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében a szíriai kormány megkezdi a tárgyalásokat az ellenzékkel, és külföldi megfigyelők utazhatnak az országba. A megfigyelőknek kezdetben egy hónapos felhatalmazásuk lesz.

A Jobbik hűtötte le a vérszagot érző ellenzékieket

Itthon2011.12.06, 08:26

Rákaptak az ellenzéki pártok a Fidesz heccelésére, hétfőn újra felmerült, hogy a múlt hetihez hasonlóan összefogjanak a kormánypártok ellen, de végül a Jobbik ellenállása miatt elvetették az ötletet. A ellenzéki pártok képviselői szerint nem az egyetértés hozta össze őket, hanem az, hogy borsot törhettek a fideszesek orra alá, ettől azonban még nem szerették meg egymást.

Putyin ellen tüntettek ellenzékiek Moszkvában

Nagyvilág2011.12.06, 11:10

Tisztességes választásokat és Vlagyimir Putyin kormányfő távozását követelték több ezren a Moszkvában tartott ellenzéki tüntetésen. A rendőrség több embert őrizetbe vett, köztük van a szervező Szolidaritás egyik vezetője is.

Tüntetők hatoltak be a kuvaiti parlament épületébe

Nagyvilág2011.11.17, 08:01

Több ezren tüntettek a kuvaiti parlament épülete előtt a korruptnak tartott kormányfő lemondását követelve. Néhányan a parlament üléstermébe is bejutottak.

Polgárháborúhoz kezd hasonlítani a szíriai helyzet

Nagyvilág2011.11.17, 18:48

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint egyre inkább polgárháborús állapotok uralkodnak Szíriában, miután pár napja dezertőrök egy csoportja támadást intézett a hadsereg egyik kulcsfontosságú bázisa ellen. A nemzetközi közösségek egyelőre eltérő állásponton vannak a helyzet megoldását illetően: a török miniszterelnök szerint a külföldi nagyhatalmaknak azért nem érdekük közbeavatkozni, mert Szíriának nincsenek olyan nyersanyagforrásai, mint Líbiának.

CNN: Lemond a görög kormányfő, ha megalakul az új kormány

Nagyvilág2011.11.06, 15:01

Amint megalakul az új görög koalicíós kormány, lemond a miniszterelnökségről Jeórjiosz Papandreu - írja a CNN csatorna online oldala görög hivatalnokokra hivatkozva. Az új - átmeneti - kormány négy hónapig működhet, kora tavasszal választások lehetnek az országban.

Medián: Mélyponton Orbán Viktor népszerűsége

Itthon2011.09.23, 12:45

A Medián közvélemény-kutatásában megkérdezettek kétharmada úgy érzi: rossz irányba mennek az országban a dolgok. A felmérés szerint a lakosság csalódottságának legkomolyabb jele a kisebb parlamenti pártok, különösen a Jobbik megerősödése, a politikusok közül pedig Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter népszerűsége zuhant a legtöbbet.

A szegényeket féltik leginkább az ellenzéki pártok a költségvetéstől

Itthon2011.09.16, 18:52

Az MSZP szerint a kormány sem bízik gazdaságpolitikája sikerében, a Jobbik a szegényekért aggódik, az LMP úgy fogalmaz: "Matolcsy Györgynek elgurult a gyógyszere".

Independent: Líbiai ellenzékiek elfogásában segítette a brit hírszerzés Kadhafit

Nagyvilág2011.09.04, 15:32

A brit Independent on Sunday című lap a Tripoliban talált titkos dokumentumokra hivatkozva azt írja, hogy a brit hírszerzés információi alapján fogtak el és szállítottak Líbiába az amerikaiak egy líbiai ellenzékit. A líbiai hírszerzés egykori vezetője információval látta el a nyugati kormányokat az al-Kaida terrorhálózatról és más iszlám terrorista csoportokról.

Nézőpont Intézet: Közel azonos a három ellenzéki párt támogatottsága

Itthon2011.07.13, 13:04

Nem lenne vezető ereje a három ellenzéki párt esetleges összefogásának, hiszen szinte azonos a támogatottságuk az aktív szavazók körében - derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből. A közvélemény-kutatás szerint a válaszadók több mint fele elégedett Orbán Viktor munkájával.

Száznegyven ellenzéki tüntetőt ítéltek el Fehéroroszországban

Nagyvilág2011.07.05, 14:32

Pénzbüntetésről és elzárásról szóló ítéleteket hoztak a fehérorosz hatóságok azoknak az ellenzéki tüntetőknek az ügyében, akiket a vasárnapi minszki, Lukasenko-ellenes demonstráció előkészületei közben vettek őrizetbe. További kétszáz tüntető ügyében még a héten ítélet várható.

Először lehet női miniszterelnöke Thaiföldnek

Nagyvilág2011.07.03, 13:17

A szavazóhelyiségből kilépők megkérdezésén alapuló, exit poll felmérések szerint az ellenzékiek nagy fölénnyel nyerték meg a thaiföldi előrehozott választásokat. Ha ezt a hivatalos végeredmény is megerősíti, akkor a 2006-ban száműzött kormányfő húga lehet Thaiföld első női miniszterelnöke. Az egypárti kormányalakítás azonban újabb belpolitikai válságot okozhat az országban, ahol a tavalyi választások után vérengzés tört ki.

Összefogott az ellenzék Szíriában

Nagyvilág2011.06.19, 19:57

Szíriai ellenzékiek Nemzeti Tanácsot alapítottak a damaszkuszi rendszer megbuktatására - jelentette be vasárnap az ellenzékiek egyik csoportja a szíriai-török határ közelében tartott sajtótájékoztatón.

Őrizetben a bahreini ellenzék négy vezetője

Nagyvilág2011.03.17, 11:53

Őrizetbe vették a bahreini ellenzék négy vezetőjét, köztük a legnagyobb monarchiaellenes síita mozgalom irányítóját.

Az "itt és most": a politikai hatalom és az önrendelkezés logikája

Vélemény2011.03.06, 18:56

Az új alkotmány és az új médiatörvény miatt több olyan kritika érte a Fideszt, amely kétségbe vonta a párt politikai lépéseinek demokratikus mivoltát, illetve amely szerint a kormányfő a hatalom eszközeként használja a jogot. Mi az az alapvető szemléletbeli különbség a kormánypárt és az ellenzék politikája között, amely gátolja a köztük kialakuló tényleges párbeszédet?

Újabb várost ellenőriznek a felkelők Líbiában

Nagyvilág2011.02.27, 14:47

A felkelők elfoglalták az-Zavija városát, amely mindössze ötven kilométerre van a líbiai fővárostól. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókat vezetett be Moammer el-Kadhafi líbiai elnök és családtagjai ellen, korlátozta az utazásaikat és elrendelte a bankszámláik befagyasztását. A líbiai ellenzék bejelentette, hogy átmeneti kormányt alakítanak.

Felelőtlen Fidesz-politikusokról beszél az ellenzék

Gazdaság2010.06.07, 16:53

"Felelőtlen", "szerencsétlen", "tragikus" - ilyen jelzőkkel illették ellenzéki politikusok az államcsődről szóló fideszes nyilatkozatokat, melyek után jelentősen gyengült a forint a devizákkal szemben, s a budapesti tőzsde is mélyrepülésbe kezdett.

Túl nagy fideszes iramra panaszkodnak az új pártok képviselői

Itthon2010.05.31, 13:02

Tarthatatlannak érzik a Fidesz által diktált törvényhozási iramot a parlament új pártjainak képviselői. Szerintük a Fidesz csak beszél a nemzeti együttműködésről, de nem hallgatja meg véleményüket, módosító javaslataikat már a bizottságokban lesöprik az asztalról. Az LMP és a Jobbik képviselői között is van olyan, aki abban bízik, a Fidesz csak presztizsből hajt, a szombati kormányalakítás után visszafogottabb lesz.

Koalíciót köt Mugabe a zimbabwei ellenzékkel

Nagyvilág2009.01.31, 02:21

Koalícióra lép Robert Mugabe zimbabwei elnökkel az ország ellenzéke: a véglegesített alku értelmében Morgan Tsvangirai ellenzéki vezető lesz a miniszterelnök, és Mugabe elnök maradhat. A felek majd egy éve viszálykodnak, mert a tavalyi elnökválasztás eredményét Mugabe sokáig eltitkolta, és az ellenzék szerint meghamisította: eredetileg az ellenzék nyert volna, de Mugabe erővel magánál tartotta a hatalmat.

Chávez ellenzéke elvitte a fővárost

Nagyvilág2008.11.24, 16:47

Az ellenzék és a kormány támogatói is sikernek könyvelték el a vasárnapi venezuelai választásokat, amelyen kormányzókat és polgármestereket választottak a dél-amerikai országban. Hugo Chávez elnök szövetségesei az államok többségét megtartották, de az ellenzék került hatalomra a két legnagyobb államban és az ország fővárosában, Caracasban is.

Folytatódik a dinasztikus uralom Azerbajdzsánban

Nagyvilág2008.10.16, 06:45

Folytatódik az Alijev-család dinasztikus uralma Azerbajdzsánban, miután szerdán újraválasztották elnöknek az országot apja 2003-as halála óta vezető Ilham Alijevet. Az ellenzék bojkottálta a szavazást.

Egy cseh lap szerint a magyar politikus a rossz példa

Itthon2008.09.23, 10:41

A Respekt című cseh hetilap közép-európai országokat vizsgáló cikke szerint Magyarországon a legjellemzőbb az, hogy a kormány és az ellenzék elfogadhatatlan rosszként próbálja beállítani egymást. A cikk figyelmeztet arra, hogy kompromisszumok nélkül nem fog tudni komoly eredményeket felmutatni az ország.

Az ellenzéktől várja Fodor a szakértői kormányt

Itthon2008.09.08, 16:42

Az ellenzéki pártok felé fordult a szakértői kormányról szóló terveivel Fodor Gábor SZDSZ-elnök. A politikus nyílt levélben kérte fel az MDF-et, a Fideszt és a KDNP-t, hogy kezdjenek egyeztetést  a témáról, és így állítsák helyre a stabilitást és a közbizalmat. A Fidesz még gondolkodik a válaszon, a KDNP elnöke viszont elmegy a megbeszélésre.

Mugabe megállapodhat az ellenzékkel

Nagyvilág2008.07.21, 14:07

Megállapodást kötne a Robert Mugabe vezette zimbabwei kormánypárt az ellenzékkel az együttműködés kereteiről, az álláspontok ugyanakkor továbbra sem közeledtek egymáshoz. Morgan Tsvangirai pártja az erőszak beszüntetését követeli, miközben a kormány magát az erőszakot sem ismeri el.