elfogás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- rendőrség
- lopás
- rendőrök
- letartóztatás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egy százhalombattai játszótéren raboltak ki egy fiatalokból álló társaságot pisztollyal
Nyár közepén, az egyik este, egy százhalombattai játszótéren beszélgetett ismerőseivel egy 19 éves helyi férfi, amikor két ismeretlen lépett oda hozzájuk. Egyikük elővett egy fegyvert, rájuk fogta és közölte: „most pakolni fogtok!" Az egyik fiatal megpróbálta kicsavarni a rabló kezéből a fegyvert, ismerősei azonban úgy megijedtek, hogy elfutottak.
Németországból hozták haza a veszélyes magyar bűnözőt - videó
Egy kecskeméti dohányboltot rabolt ki a 23 éves férfi fegverrel. Ezután Németországba menekült. Elrejtőzni azonban nem tudott sokáig, pár hónap után elfogták. Már Magyarországon van.
Ötszörösen körözött férfit fogtak el egy gödi családi házban
Egy gödi családi házban fogtak el egy ötszörösen körözött férfit fővárosi rendőrök a TEK bevonásával - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfő reggel a police.hu oldalon.
Tört-zúzott Debrecenben egy férfi
Garázdaság miatt felelhet az a férfi, aki több mindent megrongált Hajdú-Bihar megye központjában.
Drónt is bevetettek a rendőrök, amikor az ország egyik legkeresettebb bűnözőjére lecsaptak - videó
A férfit korábban lopás miatt ítélte jogerősen letöltendő börtönre a bíróság, de nem vonult be. Még 2019-ben adtak ki ellene elfogatóparancsot, azóta körözték. Végül most Győrben fogták el.
- címkék:
- krimi
- körözés
- elfogás
- drón
- Címkefelhő »
Símaszkot, és kesztyűt találtak a rendőrök a megállított autóban – azonnal elfogták a sofőrt
A rendőrök néhány napja a XIV. kerületben igazoltattak egy autóst. Amikor a kocsiját átvizsgálták, símaszkot, kesztyűt, baseballsapkát és szerszámokat találtak. Mivel tudták, hogy az elmúlt napokban, a kerületben egy építkezésre többször is betörtek, ez, és az, hogy az autóban utazó két férfi gyanúsan viselkedett, elég volt ahhoz, hogy bevigyék őket.
Ki kér golyót a fejébe? - üvöltötte puskával a kezében a keszthelyi étteremben - videó
A vádirat szerint a 33 éves keszthelyi férfi egy éve a kezében egy gumilövedékes, duplacsövű puskával lépett be egy helyi étterembe. A teraszon áthaladva azt kiabálta a vendégeknek, hogy „Ki kér golyót a fejébe?" A térfigyelő kamera az egészet felvette.
Majdnem meggyilkolt egy nőt Cegléden, aztán azt mondta, csak védekezett
Egy brutálisan megvert nőhöz hívott segítséget egy ember pont két éve Ceglédre. A rendőrök, amikor kiértek egy erősen vérző nőt találtak. Azonnal hívták a mentősöket, akik életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
- címkék:
- krimi
- gyilkosság
- kés
- elfogás
- kalapács
- Címkefelhő »
Arra ébredt a kiskunhalasi férfi, hogy rabló van a házában, aki aztán meg is verte
A debreceni férfi, akit korábban már többször is elítéltek, egy hónapja az egyik éjszaka a nyitott ajtón bement egy kiskunhalasi házba ahol a nappaliban értékek után kutatott. Az íróasztalon egy órát talált, aztán észrevette a tulajdonos ablakpárkányon hagyott pénztárcáját. Pont abban kutatott, amikor a zajra felébredt a családfő. Gondolkodás nélkül ököllel megütötte, aztán elmenekült.
Félholtra verte az ismerősét egy cibakházi férfi
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki úgy megverte ismerősét, hogy az életveszélyesen megsérült.
Nyugdíjas gyújtogatott egy budapesti templom kertjében
A 16. kerületi nyomozók befejezték a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki nyáron kétszer is felgyújtotta egy helyi plébánia tujáit.
Betörésekre szakosodó bandára csaptak le a rendőrök Kalocsán
Több akció és célirányos ellenőrzések vezettek az öttagú betörőbanda elfogásához, akik közül egyet már le is tartóztattak, de a társaira is ez a sors várhat.
A rendőrtől kapott cipő buktatta le az angyalföldi betörőt – fotó
Hét helyre tört be egymás után egy férfi Budapesten. Az utolsó hely, egy angyalföldi büfé volt, ahová az ablakon mászott be. 140 ezer forintot vitt el. Közben azonban a párkányon ott hagyta a lábnyomát. Így kapták el.
- címkék:
- krimi
- betörés
- lábnyom
- elfogás
- Címkefelhő »
Több, mint 14 millió forintot csalt ki idős áldozataitól a legújabb unokázós csalóbanda
Egy férfi és a bandája tavaly augusztustól négy idős embertől csalt ki a pénzt. Összesen, több, mint 14 millió forintot. Emellett kábítószer-birtoklással is vádolják.
- címkék:
- krimi
- elfogás
- unokázós csalás
- Címkefelhő »
Szállásadója nyugdíját csapolta meg, majd még aznap elitta pénzt egy férfi
Jótevőjét lopta meg egy férfi. Miután az idős asszony befogadta, elvitte az asszony pénzét, amit még aznap alkoholra költötte.
"Holnap megölöm az osztálytársam" - írta angolul egy kamasz egy online csoportba
A TEK és a készenléti rendőrök közös erővel fogták el azt a kamaszt, aki egy angol nyelvű, szélsőjobboldali csoportban írta meg, hogy meg akarja gyilkolni egy osztálytársát.
Iskola közelében árulta a drogot egy nyíregyházi díler
A rendőrök belvárosi lakásán csaptak le arra a nyíregyházi férfira, aki egy oktatási intézmény közelében terjetszett drogot.
Három részeg sofőrre is lecsaptak Kecskeméten
Az elmúlt hétvégén három részeg sofőrt is elfogtak Kecskeméten, akiekt három nap alatt bíróság elé állítottak. Többszázezres bírságot szabtak ki velük szemben, és évekre eltiltották őket a vezetéstől.
Dílerkedő bandára és vevőire csaptak le Mosonmagyaróváron
A mosonmagyaróvári rendőrök összehangolt akció keretében fogták el egy kábítószer-kereskedelemből élő csoport tagjait, és vevőiket.
Nyugdíjasokat fosztottak ki nők Budapesten
Különféle ürüggyel bejutottak budapesti, idős emberek lakásába nők, ahonnan több millió forintot és arany ékszereket vittek magukkal.
Gyerekei szeme láttára késelte meg volt párját egy budapesti férfi
A 27 éves nőt súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Jogosítvány nélkül lopott el egy nyitva felejtett autót egy sátoraljaújhelyi férfi
Épp szolgálatába indult egy sárospataki rendőr, amikor tetten ért egy sofőrt, aki korábban Sátoraljaújhelyről ellopott egy autót. A kocsiban egy lopott biciklit, és néhány üveg lopott pálinkát is találtak.
Napokon belül megtaláltak egy lopott kiskutyát a rendőrök, és visszaadták a tulajdonosának
A pétervásárai rendőrök néhány napon belül elfogták azt a tarnaleleszi férfitt, aki ellopta egy asszony kutyáját Szentdomonkoson, majd rokona gondjaira bízta.
A saját háza előtt támadt rá az idős, nyíregyházi asszonyra a rabló
A 86 éves asszony, pont a háza előtt állt, amikor a rabló rátámadt. Mind a két füléből kitépte a fülbevalót, aztán elrohant. A rablót, egy 26 éves férfit egy órával később elfogták.
- címkék:
- rablás
- krimi
- menekülés
- elfogás
- Címkefelhő »
Börtönbe kerülhet egy dílerbanda újabb két budapesti tagja
Két nappal ezelőtt elfogtak két férfit Budapesten, akik egy bűnszervezet tagjaként, társaikkal együtt szereztek be többfajta drogot, majd a beszerzési ár többszöröséért eladásra kínálták őket. Az ügyészség javasolta a letartóztatásukat.
Az egyik legkeresettebb veszélyes magyar bűnözőt fogták el Németországban
Lányok futtatása miatt körözték az 52 éves férfit. A bíróság korábban hat évre ítélte, de nem ment börtönbe leülni a büntetését.
Nemi erőszak és kényszerítés miatt körözték a Babócson elfogott fegyveres bűnözőt
A fegyveres bűnözőt az osztrák hatóság kereste, végül Somogy megyében sikerült elfogni.
Megöltek egy férfit Dunavarsányban - videó
Egy 56 éves férfi holttestét a rokonai találták meg dunavarsányi otthonában 2020 januárjában. Pár nappal később a rendőrség elfogta a bűnbanda tagjait, akik azért ölték meg a férfit, hogy megszerezzék az értékeit.
Egymás után két nőt is kirabolt Gyöngyösön egy pásztói férfi - Videó
A rendőrök elfogták azt a 28 éves, pásztói férfit, aki nyáron két nőre is rátámadt Gyöngyösön.
Rablással végződött két férfi közös iszogatása egy kecskeméti fesztiválon
Néhány óra alatt azonosították azt a 36 éves, kecskeméti férfit, ai idén nyáron kirabolt egy másikat, akivel elötte együtt ittak, korábban pedig egy szállodába is betört. A rendőrök őrizetbe vették és javasolták a letartóztatását.
Napokon belül vádat emelhetnek a molotov-koktéllal támadó szegedi férfi ellen
Egy férfi a nyár közepén betört Szegeden egy belvárosi lakásba. Amikor rendőrök a férfit megtalálták, az pont egy Molotov-koktélt dobott el az épületben, mellyel tüzet okozott. Azonnal elfogták, miközben a tüzet eloltották.
- címkék:
- Molotov-koktél
- krimi
- betörés
- elfogás
- Címkefelhő »
Étlen, szomjan, megállás nélkül szállított hét migránst egy német embercsempész
Börtönbe kerülhet, és az országból is kitilthatják azt a 21 éves, német férfit, aki június 10-én hét migránst akart illegálisan Ausztriában juttatni úgy, hogy sem ételt, sem vizet, sem friss levegőt, sem pedig elegendő helyet nem biztosított számukra.
Begyógyszerezett és kirabolt egy tiszatarjáni nőt egy férfi
Rablás miatt nyomoznak a tiszaújvárosi rendőrök azzal az 53 éves férfival szemben, aki Tiszatarjánban bedrogozott, és kirabolt egy nőt.
Majdnem halálra szurkálta a feleségét, mert azt álmodta, hogy az asszony megcsalja
Életveszélyesen megsebesítette feleségét egy 37 éves férfi, miután az asszony álmában megcsalta őt egy másik férfival. 13-szor szúrta meg a nyakán, kulcscsontján, és kezein. Az eset augusztus 9-én történt, ezután a férfi 5 hétig bujkált a rendőrök elől.
Elképesztően ügyes volt a 15 éves lány, akit egy pedofil férfi elrabolt
A leleményes gondolkodású, 15 éves Mikella Debina megkérte a férfit, aki egy hawaii tengerpartról rabolta el, majd fogvatartotta, hogy vigye el egy étterembe, hogy ehessen valamit, majd amikor megérkeztek, kiugrott az autóból, egy szemtanú pedig hívta a rendőröket, akik rövid időn belül lecsaptak a férfira.
Egy rendőr ismerte fel a többszörösen keresett férfit a Blaha Lujza téren
Lopás, és több százezer forint be nem fizetett bírság miatt keresték az 55 éves férfit. Végül péntek este fogták el, a Blaha Lujza téren. Egy rendőr ismerte fel.
Milliókat csalt ki két férfi egy idős nénitől - 14 millió forintot követeltek tőle a fia kiszabadítására
2022. szeptember 9-én a kora délutáni órákban otthonában, vezetékes telefonszámán hívott fel egy idős nőt egy ismeretlen férfi azzal, hogy a fiát letartóztatták és a kiszabadításához 14 millió forintra van szüksége.
Lett embercsempészt értek tetten a 86-os főúton
A NAV munkatársai csaptak le arra a lett sofőrre, aki tegnap hajnalban egy litván rendszámú autóval migránsokat szállított a 86-os főúton.
Egy bajonettel szúrta majdnem halálra ismerősét egy férfi Veszprémben
Hajnalban hívták a rendőröket azzal, hogy egy veszprémi kocsma előtt egy férfi megszúrt egy vendéget. A szurkálót percek alatt elfogták, miközben a másik férfit életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
Milliókkal próbált átverni egy nyugdíjast két férfi Nógrád megyében
A Nógrád megyei nyomozók egy 24 éves rakamazi és egy 22 éves budapesti férfit vettek őrizetbe, akik egy idős asszonyt próbáltak átverni azzal, hogy a fiát letartóztatták, és milliókra lenne szüksége ahhoz, hogy szabaduljon.
Körözött fiút fogtak el a rendőrök Pápán
A rendőrök az utcán ismerték fel azt a fiút, aki ellen zaklatás és könnyű testi sértés miatt adtak ki körözést, miután rátámadt az anyjára.
- címkék:
- Pápa
- körözés
- elfogás
- Címkefelhő »
Drogdílerre csaptak le a pécsi rendőrök - Videó
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a meszesi városrészben árult új pszichoaktív anyagot.
Drogkereskedőkre csaptak le a rendőrök Győrben - videó
A drogkereskedelemmel győri csoport tagjai többfélle drogot is árultak nagy mennyiségben a városban és környékén. A győri rendőrök az ismeretlen elkövetők azonosítása, és a szervezet felszámolása érdekében összehangolt akcióba kezdtek, melynek során kilenc embert kerítettek kézre.
Majdnem megkéselte ismerősét egy ajkai férfi
A rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt 37 éves férfit, aki egy késsel a kezében életveszélyesen megfenyegette ismerősét Ajkán.
Többszörösen körözött férfit fogtak el Budapesten
Egy rendőrnek lett gyanús az a férfit, aki egy 18. kerületi trafik előtt iszogatott. Az igazoltatása során derült ki, hogy több körözést is kiadtak ellene.
- címkék:
- Budapest
- rendőrség
- körözés
- elfogás
- Címkefelhő »
Két autót is ellopott egy tolvaj annak ellenére, hogy eltiltották a vezetéstől
Eltiltás hatálya alatt lopott el egy autót Budapest XIII. kerületéből. A második alkalommal már nem járt sikerrel; az angyalföldi rendőrök elfogták. A férfi azóta rács mögé került.
Késsel a kezében törte rá az ajtót egy párra az éjszaka közepén egy férfi
A férfi júliusban az egyik éjszaka átmászott egy ház kerítésén, majd késsel a kezében törte rá az ajtót a lakókra, miközben a kocsikulcsot követelte tőlük.
Elfogták a HÉV-en maszturbáló férfit
Két rendbeli szeméremsértéssel gyanúsítják a szigetszentmiklósi rendőrök a HÉV utasait zaklató férfit, akit sikerült azonosítani.
Másfél évig élt dílerkedésből egy székesfehérvári férfi - videó
Rács mögé került az a székesfehérvári díler, aki másfél éven keresztül árult saját készítésű drogokat.
Magára hagytak egy elgázolt, mozgássérült férfit Békéscsabán
Balesetet okozott, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről egy sofőr Békéscsabán. Miután elfogták, megállapították róla, hogy vezetnie sem lett volna szabad, mivel korábban eltiltották tőle.