elemzés

címke rss

Vízálló lesz az iPhone 7 a legnagyobb Apple-jós szerint

Techbázis2016.09.05, 14:06

Ugyan már csak kettőt kell aludnunk, hogy láthassuk a legújabb iPhone-t, a tévedhetetlen Apple-guru még egyszer összeszedte hétvégén, hogy mire lehet számítani.

Jövőre nőhetnek a beruházások

Gazdaság2016.08.31, 11:28

A beruházások 20,3 százalékkal csökkentek a második negyedévben, az első negyedévi 12,6 százalékos visszaeséssel együtt az év első felében 17,3 százalékkal kevesebb beruházás valósult meg. Elemzők szerint a meredek zuhanás mögött az áll, hogy befejeződtek az uniós beruházások. A kormány a következő időszakban a beruházások jelentős erősödésében bízik, csak a nagyvállalatok közel 1000 milliárd forint értékben jelentettek be fejlesztéseket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

18 havi mélyponton az eurózóna gazdasága

Gazdaság2016.07.22, 12:09

A Brexit következményeivel szembeni ellenállásra utaló módon a vártnál kevésbé, de másfél éve a legalacsonyabb szintre csökkent az euróövezet júliusi összetett beszerzésimenedzser-indexének előzetes érétke - derül ki a londoni Markit Economicst felméréséből.

Minden csoda három napig tart

Gazdaság2016.06.24, 11:23

Az első pánikot követően stabilizálódó piacokra számít a CIB Bank elemzője, a Brexit hatását azonban egyértelműen negatívnak tartja és úgy véli, a növekedési kockázatok az EU-ban és Magyarországon is nőttek; tartós forintgyengülés nem várható, de az euróval szemben a 310-320-as szintre ragadhat be a forint.

Egy szoftver előre sejtette a párizsi terrort

Techbázis2016.05.05, 17:24

YouTube-videók látogatottságából, Wikipédia szószedetek szerkesztéseiből, és Twitter bejegyzésekből következteti ki egy cég, ha nagy volumenű események történhetnek a jövőben. A metaadatokból sok minden kiderül, bár a módszer még csak elnagyolt eredményeket hoz. A párizsi terrortámadást is sejtették az elemzők, a kérdés csak az volt: pontosan mi fog történni, és melyik nap?

Így vernek át mindenkit a gyorsjelentések

Archívum2016.04.15, 17:08

A negyedéves jelentési szezonokat mindig kiemelten figyeli a piac, de az eredményeken sokszor nem könnyű kiigazodni. Főleg úgy, hogy gyakran a siralmas számok úgy jelennek meg mint sikerek, mivel egy cég lenyomta az elemzői várakozásokat. A helyzet ráadásul annyira zavaros, hogy már a JP Morgan vezetője is felszólalt a témában.

Csekély az esélye a jegybanki cél teljesülésének

Gazdaság2016.01.13, 22:14

Londoni pénzügyi elemzők szerint 2015. decemberében megközelíthette az 1 százalékot az éves összevetésű infláció Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön teszi közzé a múlt havi számokat.

Itt a mozgáselemző kamera, amit Hosszúék kértek

Sport2016.01.06, 18:28

Amikor Hosszú Katinka arról beszélt, hogy a szövetség a legmagasabb szinten segítse az úszók felkészülését, egy vízalatti mozgáselemző rendszerre gondolt, amivel az úszók technikáját lehet az utolsó mozdulatsorig kielemezni. Valószínűleg erről a rendszerről lehetett szó. 

Ha vidéki, még várjon a lakáseladással

Gazdaság2015.12.21, 11:32

Nem lassul le a lakáspiac élénkülése 2016-ban sem. Az idei több mint 30 százalékos növekedés után jövőre könnyen elérheti a 180 ezres adásvételi számot is a piac, bár az árak jelentős, éves 10-15 százalékos növekedési üteme 5-10 százalékra mérséklődhet.

Megint félünk a munkanélküliségtől

Gazdaság2015.12.21, 10:10

Decemberben az üzleti várakozások változatlanok voltak, a fogyasztóiak viszont, bár csak minimálisan, de javultak, és idei csúcsukra értek - közölte az Európai Unió támogatásával végzett felmérésének eredményeit a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A nagy áfacsökkentés mindenkinek jó

Gazdaság2015.12.11, 15:11

Ha öt százalékra mérsékli a kormány az új lakások áfakulcsát, már 3 ezerrel több lakás épülése esetén is pozitív lesz a költségvetési hatása. Lapinformációk szerint a kormány hamarosan dönt arról, hogy a lakásépítéseket terhelő általános forgalmi adó a jelenlegi 27 százaléknál alacsonyabb legyen.

Az M1 foglalkozik a legtöbbet a menekültekkel

Tévé2015.11.06, 13:22

Megjelent a Nézőpont Intézet 2015 harmadik negyedévére vonatkozó médiapolitikai elemzése, a szervezet hat csatorna esti híradóit vizsgálta. Ebben az időszakban a bevándorlás szolgáltatta az esti híradók legfőbb témáját, a legtöbbször az M1 hírműsoraiban merült fel.  

Lengyel lett a legjobb FX előrejelző cég

Gazdaság2015.10.06, 09:07

Meglepő módon az elmúlt egy év legjobb árfolyam előrejelzéseit a Bloomberg számára egy lengyel brókercég négyfős csoportja adta - derül ki az Equilor reggeli hírleveléből.. 

Időt nyer a kormány a menekültüggyel

Itthon2015.09.02, 11:43

A választás óta nem tudott igazán lendületet venni a kormány, halogatja az érdemi intézkedéseket, bár a menekültüggyel időt nyer, hogy fenntartsa a kormányzati munka látszatát - állapította meg a Policy Agenda. Az elemzés szerint a kabinet időzavarba kerülhet, ha mielőbb nem kezd jelentős átalakításokba.

A zene segít a műtétek utáni felépülésben és csökkenti a fájdalmat

Life.hu2015.08.14, 07:04

A zene segít a műtétek utáni felépülésben és csökkenti a fájdalmat - mutatták ki brit tudósok.

Mesterséges intelligenciát vetettek be az Iszlám Állam ellen

Techbázis2015.08.07, 15:17

Az Iszlám Állam harcosai nem a megszokott katonai stratégiát alkalmazzák. Módszereik könnyebb megértéséhez mesterséges intelligencia bevetésére volt szükség.

Az RTL Klub sokkal több politikai hírt ad, mint a TV2

Tévé2015.07.23, 13:41

A Nézőpont Intézet médiapolitikai elemzése szerint a magyar vonatkozású politikai hírek aránya a TV2 műsorában volt a legalacsonyabb, az RTL Klubon jóval magasabb. Az M1 híradójában szerepelt a legtöbb politikai tartalmú bejátszás, három hónap alatt összesen 1127.

Több cég szűnik meg, mint amennyi alakul

Archívum2015.07.22, 14:37

Drasztikusan csökken az újonnan alapított társas vállalkozások száma. Több mint 22 százalékkal kevesebb cég alakult az idei év első 6 hónapjában, mint a tavaly ebben az időszakban  - olvasható a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében.

Egyelőre örülnek az elemzők Cameron győzelmének

Gazdaság2015.05.08, 13:22

"Meglepően piacbarát" a brit választások eredménye Londoni elemzők szerint, mint írják, a stabil konzervatív többség megszüntetheti a piaci bizonytalanságot.

Ezt nem fogja megköszönni a Fidesz a brókereknek

Itthon2015.04.23, 08:38

További brókercégek mennek csődbe és csökken a Fidesz népszerűsége – a Medián felmérése alapján a válaszadók szerint ezek lehetnek a brókerbotrányok legvalószínűbb következményei. 

Így szavalt a 16 éves Tatár Csilla

Life.hu2015.03.18, 11:34

Az MTVA műsorvezetője 16 évesen a Petőfi Múzeumban verseket szavalt és elemzett. Az archív felvételt a Petőfi TV-n láthattak a nézők, ahol Csilla mindenkit arra buzdított, most nyugodtan szóljanak be neki.

Egyetlen perc alatt kiderülhet, milyen a párkapcsolatod

Life.hu2014.11.19, 17:20

Magyar pszichológus kutatók kidolgoztak egy új módszert, amivel hatvan másodperc alatt meglepő információkat tudnak feltárni a párkapcsolatokról.

Az ABBA dalok titka a 10 legnagyobb slágerükön keresztül

Kultúra2014.10.16, 10:04

Töretlen népszerűség, megszámlálhatatlan tribute zenekar és egy végeláthatatlan lista elismerésekből, díjakból: az ABBA nem megy ki a divatból. De miért? Ezt próbáltuk kideríteni.

DNS-elemzéssel tárták fel a paleoeszkimók történetét

Tudomány2014.08.29, 14:53

DNS-elemzéssel tárta fel egy nemzetközi kutatócsoport a „paleoeszkimók”, a mai eszkimók előtti őslakók kihalt kultúráinak történetét. Az új, genetikán alapuló őstörténet az eddigi legpontosabb képet adta az észak-amerikai sarkvidék elmúlt hatezer évének lakóiról.

Mi kell szerinted, hogy sikeres legyél?

Gazdaság2014.06.28, 15:44

Sokan már azelőtt félnek a befektetések, tőzsdék világától, mielőtt belekezdenének, mert azt hiszik, hogy felsőfokú végzettség vagy mély pénzügyi, gazdasági ismeret kell hozzá, vagy akár ismerni kell bonyolult számítási vagy értékelési metódusokat. A jó hírem az, hogy nem kell ennyire túlbonyolítani a dolgot, és nincs szükség a fent felsorolt képességekre.

Nagyon olcsó az OMV

Gazdaság2014.06.25, 11:08

Ritkán látni csak olyan alulértékeltséget az OMV piacán, mint az elmúlt napokban. A szektortársakhoz képest relatíve egyre olcsóbbak a papírok, és mivel nem számítunk az olajcégek árazásának süllyedésére és az OMV-re vonatkozó eredményvárakozások további esésére, a mostani árszinteket fundamentális szempontok szerint kedvező vételi lehetőségnek tartjuk. Az olajár emelkedése akár katalizálhatja is a ralit, a grafikon azonban vegyes jeleket küld, ami miatt egyelőre nem fogalmazunk meg konkrét kereskedési ötletet.

Beindult a Mol

Gazdaság2014.04.01, 10:06

Már egy meglehetősen pesszimista forgatókönyvet kezdett tükrözni a Mol árfolyama múlt hét közepére, ahonnan egy heves felfele korrekció bontakozott ki a napokban. A befektetők számos kockázati tényezőt árazhattak be az olajcég piacán, így értékalapon a felfele mutatkozó potenciál már nagyobb volt, mint az esetleges további leértékelődésből fakadó veszélyek. Erről az Investor Trader ügyfelei már múlt hét kedden értesítést kaptak. 

Csodásan ragyog a Tesla Motors

Gazdaság2014.02.20, 14:52

Olyan gyorsjelentést tett közzé tegnap este a Tesla Motors, amibe nem igazán lehet belekötni. Egyre jobb a vállalat a főbb mutatókban, és ugyan mindig lehet találni kifogásokat és kockázatokat, a befektetők ezzel most nem akarnak törődni. 10 százalékos pluszban nyithat ma a Tesla.

Lakást szeretnél? Erre számíts 2014-ben

Archívum2014.01.23, 22:41

Az ingatlanosok optimisták, de tény, hogy a mostani kamatkörnyezetben a betéteknél sokkal jobb hozamot biztosíthat a bérbeadás. Kérdés, hogy az ingatlanárak hogyan alakulnak 2014-ben.

A webanalitika 5 alaplépése: információ vagy tudás?

Gazdaság2014.04.14, 07:55

Információ az van bőven! A kérdés, hogy a weboldalad látogatottságáról szóló adatokat hogyan tudod tudássá átalakítani. Előre elsütjük a poént: ebben az öt lépésben!

Akár 600 dollárig is mehet az Apple

Archívum2013.09.28, 19:22

Folyamatosan záporoznak a hírek az Apple házatájáról, amelyek egyfolytában rángatják az árfolyamot. A "nagy" termékbejelentések, valamint a kiváló értékesítési számok jelentősen megmozgatták a befektetők fantáziáját. Somi András, és Sinka Csaba, a KBC Securities részvényelemzői alaposan körüljárták a témát.

A Wizz Air nekiment a Sólyomnak

Gazdaság2013.08.08, 12:10

A Wizz Air közleményben osztotta meg szakértői véleményét a magyar légi piac helyzetéről - burkoltan a Sólyom Airwaysről.

300 forintig eshet a Magyar Telekom

Gazdaság2013.07.18, 09:22

Egyre pesszimistábban vélekednek az elemzők a Magyar Telekomról. Ma a Goldman Sachs rontotta semlegesre korábbi vételi ajánlását, míg a Deutsche Bank tegnap kiadott elemzésében 300 forintos célárat határozott meg a telekompapírra, ami 21 százalékos vágást jelent a korábban meghatározott értékhez képest. A német elemzőház ezzel a legpesszimistább várakozást fogalmazta meg a Magyar Telekom részvényére, ami további 9 százalékos lejtmenetet vetít előre a tegnapi záróárhoz képest.

Ráugrottak a nagyok a Richterre

Gazdaság2013.05.24, 15:54

Valósággal megtáltosodott a Richter a mai kereskedésben, a részvények árfolyama az elmúlt napok szép teljesítménye után újabb 2,5 százalékos emelkedést mutat. Nagy forgalommal veszik a papírokat, úgy tűnik a külföldi befektetők is egyre jobban érdeklődnek a gyógyszerrészvények iránt. Fontos szinteket gyűrt maga alá az árfolyam, a fundamentális kép kedvezőnek mondható, és látszólag még a papír sem tűnik drágának. Emiatt lehet annyira vonzó sokaknak, hogy nagy tételekben vásárolják a részvényt.

Célárat vágott, de venné a Mol-t az UniCredit

Gazdaság2013.05.22, 09:20

10 százalékkal, 19 434 forintra csökkentette a Mol részvényére megfogalmazott célárát az UniCredit elemzője. Ennek ellenére továbbra is fenntartotta vételi ajánlását az olajpapírra, ami a tegnapi záróárhoz képest mintegy 18 százalékos növekedési potenciállal kecsegtet.

Megérkezett a legpesszimistább előrejelzés a Magyar Telekomra

Gazdaság2013.05.17, 09:10

Idén már harmadik alkalommal csökkentette a Magyar Telekomra számított célárfolyamát a HSBC elemzője, aki továbbra is alulsúlyozásra ajánlja a telekompapírt. A szakértő friss elemzésében 320 forintos célárat állapított meg, amivel a legpesszimistább előrejelzéssel rendelkezik.

Egis célárat emelt a Jefferies

Gazdaság2013.05.17, 08:31

24 600 forintra emelte az Egis részvényére számított célárfolyamát a Jefferies elemzője 23 300 forintról, ami közel 30 százalékkal felülmúlja a legutóbbi záróárat. Ezen kívül a szakértő fenntartotta vételi ajánlását is a gyógyszerpapírra.

CMS M&A Tanulmány 2013 - 1700 európai társasági tranzakciót elemzett a CMS

Archívum2013.05.14, 21:28

A CMS nemzetközi ügyvédi iroda hálózat immár ötödik alkalommal megjelenő tanulmányában mintegy 1700 olyan európai társasági tranzakciót elemzett részletesen, amelyeken szakértői 2007 és 2012 között dolgoztak - értesült az [origo].

Tönkretenné a Római-partot a mobilgát

Itthon2013.05.10, 08:20

Egy szakmai értékelés szerint nem oldja meg az árvízproblémát, ráadásul tönkreteszi a part értékeit.

Tartani érdemes a Magyar Telekomot

Archívum2013.04.23, 10:56

Tartás ajánlással kezdte meg ismét a Magyar Telekom részvények követését a Wood. A cseh brókercég elemzője 358 forintos célárfolyamot állapít meg a papírokra, amivel az elemzői kar átlagánál valamivel pesszimistább álláspontot képvisel.  

Kerülni érdemes az orosz tőzsdét

Archívum2013.04.22, 12:01

Kerülni érdemes az orosz részvényeket a JP Morgan stratégái szerint a csökkenő olajár és a politikai fronton mutatkozó kockázatok miatt. Hiába olcsók továbbra is az orosz részvények a többi feltörekvő piachoz képest, a szakértők nem látják azokat a katalizátorokat, amik miatt a felzárkózás folyamatának éppen most kellene kibontakoznia.

Újabb célárcsökkentés érkezett a Magyar Telekomra

Gazdaság2013.03.18, 09:55

Minimális célárcsökkentést hajtott végre a Magyar Telekom részvényén a Deutsche Bank elemzője, aki ennek ellenére továbbra is tartásra ajánlja a papírt. A pénteken közzétett elemzés 390 forintos célárfolyamról szól, ami csupán kisebb mértékben alacsonyabb az eddigi 394 forintosnál. Ugyanakkor pozitív fejlemény, hogy az elemző az elkövetkezendő években is fenntarthatónak tartja a részvényenkénti 50 forintos osztalékfizetést.

Sokkal kevesebbet érhet a Magyar Telekom, mint hitték

Gazdaság2013.03.12, 09:29

342 forintra vágta vissza a Magyar Telekomra megfogalmazott célárfolyamát a HSBC elemzője az eddigi 390 forintról, ami jelenleg a legpesszimistább várakozásnak felel meg. A szakértő továbbra is fenntartotta alulsúlyozási ajánlását a rérszvényre.

Tarthatatlan, amit az OMV művel

Gazdaság2013.03.11, 11:33

Már csak tartásra ajánlja az OMV részvényeit a francia Société Générale elemzője a korábbi vétellel szemben, ami annak tudható be, hogy túl sokat, közel 20 százalékot emelkedett az olajpapír árfolyama az elmúlt 3 hétben. A friss 37 eurós célárfolyammal számolva sem látni jelentős növekedési potenciált a részvényben.

Medián: Bajnaiék verik az MSZP-t

Itthon2012.11.07, 18:08

A Medián felmérése szerint a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 Mozgalom máris a teljes választókorú népesség 14 százalékának támogatására számíthat, és ezzel a legjelentősebb ellenzéki erővé lépett elő. Bajnai Gordont a népszerűségi listán csak Áder János előzi meg.

Matematikailag igazolták az Iliász valóságalapját

Tudomány2012.07.25, 14:23

A világ három híres mítoszát - köztük Homérosz Iliász című eposzát - is megvizsgálták fizikusok, akik a modern hálózatelméletek alapján úgy találták, van valóságalapja ezeknek az ókori és kora középkori eredetű irodalmi műveknek. Ugyanakkor A Gyűrű szövetsége és a Harry Potter megbukott az elemzésen.

Te is felelős vagy az arcvonásaidért!

Life.hu2012.07.23, 10:50

Az arcelemezés ősi személyiségelemző módszer, de nem tanácsos laikus elemzésekbe bocsátkozni, hiszen a pontos információk birtoklása nélkül téves következtetéseket vonhatunk le, és esetleg nem engedünk be az életünkbe arra érdemes embereket, míg másoknak a megérdemeltnél jóval nagyobb bizalmat szavazunk.

Öt évet ad a Facebooknak egy vezető elemző

Techbázis2012.06.07, 12:29

Egy amerikai elemző szerint hasonló sors vár a legnagyobb közösségi oldalra, mint az egykor szebb napokat látott Yahoo-ra. Zuckerberg sok mindent megpróbál azért, hogy ne süllyedjen el a Facebook: hamarosan például gyerekek is regisztrálhatnak.

Egy álom a válság a luxuscégeknek

Gazdaság2012.05.22, 16:18

A világ legnagyobb luxuscikket gyártó és forgalmazó cégei jó teljesítményt nyújtanak a tőzsdéken, és bár vannak kockázatok, könnyen lehet, hogy újabb drágulás előtt állnak ezek a részvények - derül ki a KBC Equitas elemzéséből.

A te csemetéd hogyan rajzolja le a családod?

Life.hu2012.05.17, 14:58

A gyerekek sokszor nem maguktól rajzolnak. Óvodai foglalkozások, közös időtöltések keretein belül ragadnak ceruzát és zsírkrétát, hogy teljesítsék az óvónéni által kiadott feladatot, a szülők pedig azonnal messzemenő következtetést vonnak le a gyermeki alkotásokból.