egészségügyi dolgozó
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koronavírus
- orvos
- egészségügy
- pedagógus
- béremelés
- legfrissebb
- legrégebbi
Dömötör Csaba: 2017 a béremelések éve lesz
Béremelést kapnak a rendvédelmi dolgozók, a kormányhivatalokban, járási hivatalokban, igazságügyben, egészségügyben, kulturális szférában dolgozók, pedagógusok, felsőoktatási alkalmazottak és bölcsődei nevelők. Erről beszélt Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten.
Zárva lesznek a gyógyszertárak, rendelők és a hivatalok pénteken
Július elseje munkaszüneti nap a köztisztviselők, a kormánytisztviselők és az egészségügyben dolgozók számára, így a megyei és fővárosi kormányhivatalok által fenntartott okmányirodák, kormányablakok, a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai zárva tartanak. Szintén zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők, a mentők azonban teljes kapacitással dolgoznak.
Megjelent a rendelet az egészségügyi dolgozók béremeléséről
A Magyar Közlöny keddi számában megjelent az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak bérfejlesztéséről, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló kormányrendelet.
A baloldali kormányok miatt ment el sok egészségügyi szakember
Cser Ágnes az M1 aktuális csatornán azt mondta, hogy az ország nem vesztett volna el sok jó egészségügyi szakembert, ha baloldali kormányok időben elkezdik a bértárgyalásokat.
Kvótaper: az Európai Bíróság döntése után kérdezzük Lázár Jánost
A 97. Kormányinfón a legtöbb szó minden bizonnyal az Európai Unió Bírósága által a kvótaperben hozott ítéletről lesz szó, de a Tesco-sztrájk és az euró is szóba kerülhet.
Jövő héten kezdik utalni az egészségügyi dolgozók megemelt bérét
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek nyilatkozott arról, hogy jövő héttől már utalják az egészségügyi dolgozók megemelt bérét. Elmondta azt is, hogy a kormány az elmúlt években 400 milliárd forintot költött egészségügyi béremelésre. Az államtitkár az Iskolabüfé Fesztiválon arról is beszélt, hogy már alig található egészségtelen élelmiszer az iskolai büfékben.
Karácsony azt a pártot támogatja, amelyik egy havi bért elvett az ápolóktól
Karácsony Gergely ahhoz a szocialista párthoz adta az arcát, amely többek között elvett az ápolóktól egyhavi bért és sosem becsülte meg az egészségügyi dolgozók munkáját - reagált a Fidesz Karácsony Gergely nyilatkozatára.
Kedden megkapják januári bérkülönbözetüket az egészségügyi dolgozók
Kedden megkapják a novemberről előrehozott 8 százalékos illetményemeléssel járó januári bérkülönbözetüket az egészségügyi szakdolgozók - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága.
Tovább emelkedik az egészségügyi dolgozók bére
Minden kormányzatnak feladata kifejezni az elismerést és a megbecsülést az egészségügyben dolgozók felé, ezért döntött a kormány a béremelésről - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.