e-kereskedelem

címke rss

Az Amazon okosbevásárlókocsit mutatott be

Gazdaság2020.07.14, 14:56

Az Amazon az utóbbi időben egyre több olyan terméket mutat be, amelyek nemcsak az e-kereskedelemben, hanem a hétköznapi életben is megállják a helyüket. A vállalat most egy olyan bevásárlókocsit dobott piacra, amelynek segítségével nem kell sorban állni a kasszánál, így nagymértékben felgyorsul a vásárlás folyamata.

A Pez cukorka nélkül sosem született volna meg az eBay

Gazdaság2020.07.07, 08:31

Míg a legtöbb techvállalat története általában egy garázsból indul, addig az eBayé ebben a tekintetben eltér a megszokottól. Az 1995-ben alapított vállalat talán nem is létezne ma, ha Pierre Omidyar alapító akkori menyasszonya nem lett volna megszállott Pez cukorka adagoló gyűjtő. Az eBay a szerény kezdetek után a világ legnagyobb online piacterévé nőtte ki magát, jelenleg a Fortune 500-as listájának 295. helyén áll, 14 ezer alkalmazottja van és éves szinten pedig több mint 10 milliárd dolláros bevételt generál. Bemutatjuk az eBay történetét.

Egy különc kínai hihetetlen kalandjai a világ leggazdagabbjai között

Gazdaság2020.06.29, 22:22

A kínai Jack Ma – egy technológiai szakképzettséggel nem rendelkező egykori angoltanár - 1999-ben egy hazájában akkoriban még fehér hollónak számító techcéget alapított, amelyet Alibabára keresztelt. Két évtized alatt a világ egyik legismertebb, és a távol-keleti ország egyik legtekintélyesebb vállalatává fejlesztette a társaságot, amelynek piaci értéke jelenleg mintegy 460 milliárd dollár, és több mint 100 ezer embert foglalkoztat. Ma amellett, hogy nem mindennapi üzleti sikereket ért el, a habitusát tekintve sem tartozik a hétköznapi emberek közé: Őrült Jack, a Jangce Krokodilja, Manó – számtalan olyan becenevet akasztottak rá, ammelyek ...

Valószínűleg csúszni fog az idei Amazon Prime Day

Gazdaság2020.06.23, 13:49

A The Wall Street Journal értesülése szerint az Amazonnál döntés született arról, hogy idén szeptemberre halasztják a világ egyik legfontosabb e-kereskedelmi vásárlóakcióját, az Amazon Prime Dayt.

Beindult a hazai e-kereskedelem a koronavírustól, de még nem látni a végét

Gazdaság2020.06.03, 11:30

A koronavírus-járvány pánikvásárlásokat indított be, ami egy érthető reakció volt a lakosság részéről a járvány kezdetén, mostanára azonban már nagyrészt rendeződött a helyzet. Ennek ellenére mégsem állt vissza az e-kereskedelem a korábbi szintre, hanem változatlanul pörög továbbra is. De hogyan is rendeződtek át a vásárlások az online térben és melyek a legfrissebb trendek - ennek járt utána az Origo.

ÁSZ: Meg kell újítani az online kereskedelem szabályozását

Gazdaság2020.05.08, 13:29

Meg kell újítani az e-kereskedelem adózással, fogyasztóvédelemmel és informatikai biztonsággal összefüggő jogszabályi környezetét az Európai Unióban és Magyarországon, ugyanis hosszú távon az internetes értékesítés tartós növekedésére lehet számítani, ami egyet jelent az elektronikus fizetési rendszerek, a logisztikai szolgáltatások és a szállítmányozási ágazat fejlesztésével – olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzésében.

Iszonyúan környezetszennyező az interneten vett áruk visszaküldése

Gazdaság2020.01.29, 12:45

Sok vásárló nincs is tisztában vele, hogy az online megvásárolt, majd visszaküldött áruk szállítása is hozzájárul az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásához, ráadásul az általuk visszaküldött elemek nagy része is hulladéklerakókban végzi. Az Optoro nevű technológiai cég szerint, amely segíti a kiskereskedőket a visszaküldött áruk feldolgozásában, az amerikaiak évente mintegy 3,5 milliárd terméket küldenek vissza, mellyel közel 2000 milliárd forintnak megfelelő értékű áru kerül az Egyesült Államok hulladéklerakóiba.

Indiában vetélytársat kapott az Amazon

Gazdaság2020.01.02, 16:31

Az Ázsia leggazdagabb embere által vezetett konglomerátum olyan szolgáltatást indított, ami felveszi a versenyt az amerikai Amazonnal szemben Indiában. A Mukesh Ambani által vezetett Reliance Industries kezdetben élelmiszerek kiszállításával foglalkozik – írja a BBC.

Több milliárd forintos fejlesztés az e-kereskedelem jegyében

Gazdaság2019.11.27, 12:50

A DPD Hungária Kft. Európa egyik legnagyobb csomaglogisztikai szolgáltatójaként 5,5 milliárd forintot meghaladó értékben hajt végre zöldmezős beruházást Budapesten, amelynek keretében egy új, automata-szortírozó technológiával felszerelt elosztó központot épít. Az új hub építési munkálatai a jelenlegi szortírozó központ közelében, a 15. kerületben a múlt hónapban kezdődtek meg.

Gőzerővel készülnek a kereskedők a karácsonyra

Gazdaság2019.11.22, 06:14

A magyar vásárlók várhatóan több pénzt költenek élelmiszerre és ajándékokra, mint tavaly - derült ki a Magyar Nemzet pénteki cikkéből. 

Csaló webáruházakra figyelmeztet a fogyasztóvédelem

Gazdaság2019.11.21, 15:38

A fogyasztóvédelmi hatóság 2017 óta közzéteszi a súlyosan vétkező webáruházak listáját, ami különösen hasznos a Black Friday környékén. A friss adatokból kiderül, hogy idén negyedével több a súlyos vétséget elkövető webáruház, mint tavaly ilyenkor.

A szokásosnál hetekkel korábban elindult a Black Friday

Gazdaság2019.11.15, 14:19

A hivatalos Black Friday kezdete előtt két héttel ma már több cég is elkezdte az akciókat Magyarországon. Megmutatjuk, hogy mi alapján vásárolnak a magyarok és mik lehetnek az idei év slágertermékei.

Már a logisztikában viaskodnak egymással Kína legnagyobb online kereskedői

Gazdaság2019.11.13, 16:12

Az Alibaba, a JD.com és a Pinduoduo a kínai e-kereskedelem húzócégei. Ugyanakkor az ország leggyorsabban növekvő régióinak megnyerésére irányuló verseny a hatékony szállítási stratégiától függ – összegzi a CNBC.

Rekordmennyiségű vásárlással ünnepeltek idén a szinglik

Gazdaság2019.11.12, 15:56

Mostanra elmondható, hogy a Szinglik Napja valódi globális jelenséggé nőtte ki magát, hiszen nem csak Kínában dőltek meg rekordok, hanem Ázsia-szerte is, ráadásul Európában is egyre nagyobb sikere van az Alibaba egykori vezére, a Jack Ma, által megálmodott egynapos vásárlási őrületnek.

Világszerte egyre nő a mobilról történő vásárlás

Gazdaság2019.11.11, 14:41

A PayPal friss nemzetközi kutatása szerint minden korábbinál többet vásárolnak a fogyasztók mobil eszközökről. A mobil kereskedelem legmeghatározóbb trendjei jelenleg a közösségi platformokon történő vásárlás térnyerése, és a mobilos vásárlás biztonságába vetett bizalom kérdése.

Taylor Swifttel és őrületes vásárlással indult a Szinglik Napja

Gazdaság2019.11.11, 13:18

Néhány órával ezelőtt elrajtolt a Szinglik Napja, amely a világ egyik legjelentősebb kereskedelmi napjának számít, a Black Friday-t is maga mögé utasítva. Az Alibaba által megálmodott esemény évről évre megdönti a pénzforgalmi rekordokat, ráadásul már Európában és az Egyesült Államokban is egyre több fogyasztó használja ki a rendkívül kedvező árakat az alig 24 órás időszakban. Bemutatjuk hogyan indult a Szinglik Napja, milyen termékeket keresnek leginkább, mennyi bevételt hoz és mely országokban egyre népszerűbb.

Újabb rekord féléven van túl az online kiskereskedelem

Techbázis2019.09.09, 12:49

A tavalyi év első feléhez képest 16,4%-os növekedési ütemet mutatva, idén nettó 207,5 milliárd forint volt az internetes kiskereskedelem féléves forgalma.

Durván megugrott az Alibaba profitja az első negyedévben

Gazdaság2019.08.16, 15:24

Az Alibaba kínai e-kereskedelmi óriás bevétele a 2020-as pénzügyi év első negyedévében 42 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest, 114,9 milliárd jüanra (4900 milliárd forintra) - közölte a cég.

Itthon is szárnyal az e-kereskedelem, mindenki a neten akar vásárolni

Gazdaság2019.08.02, 19:19

A hazai webáruházak 55 százaléka könyvelt el forgalomnövekedést a tavalyi évben - derül ki a ShopRenter legutóbbi, immár 12. alkalommal lefolytatott kutatásából. Az 570 webáruház részvételével készült felmérés alapján az online áruházak csupán 4 százaléka számolt be a forgalom csökkenéséről, ami igazán biztató jövőképet vetít előre a szektorban.

Egyre jobban pörögnek a bútor webáruházak

Gazdaság2019.07.22, 10:51

Az e-kereskedelem forgalmát tekintve évről-évre fejlődik, és ezzel párhuzamosan egy kicsit át is alakul. 2017-től kezdve a hagyományosan erős termékcsoportok mellett egyre több lakberendezési cikk és bútor talál gazdára a webshopokban. Olyannyira, hogy ez lett az ötödik legnépszerűbb termékkategória a számítástechnika, szórakoztató elektronika, ruházat, és játékok után.

Az e-kereskedelem nagyon felforgatta a kartonpapír-piacot

Gazdaság2019.07.17, 15:57

Az e-kereskedelem térhódításának következtében rengeteg kartondoboz és töltőanyag fogy, ami megvédi az árukat szállítás közben. A kiskereskedők és a fuvarozók pedig nagy ütemben dolgoznak azon, hogy a csomagok kisebbek, könnyebbek és újrahasznosíthatóak legyenek.

Hatalmas dobásra készül az Alibaba

Gazdaság2019.07.16, 13:21

Az Alibaba részvényesei nagy többséggel megszavazták a tervet, melynek értelmében az e-kereskedelmi óriás feldarabolná a részvényeit. Így pedig megnyílik az út a további jelentős tőkebevonás előtt.

Ez a kanadai cég lehet az Amazon igazi vetélytársa

Gazdaság2019.06.25, 15:50

Wall Street elemzői úgy vélik, a kanadai Shopify-nak van a legnagyobb esélye a mind erőszakosabban terjeszkedő amerikai Amazonnal szemben – írja a CNBC.

Egyre többen intézik online a heti nagybevásárlást

Gazdaság2019.06.19, 16:18

Közel ötödével nőtt és elérte az évi 41 milliárd forintos forgalmat a gyorsan forgó fogyasztási cikkek (FMCG) online kereskedelme Magyarországon – számolt be az eMAG. Ezzel a növekedési rátával a kategória a leggyorsabban fejlődő szektorrá lépett elő az összesen nettó 425 milliárd forint forgalmú hazai e-kereskedelmi piacon.

Meg kell újulniuk a kisboltoknak, ha túl akarnak élni

Gazdaság2019.05.28, 15:49

Amennyiben az e-kereskedelem a fizikai üzletek végét jelenti, akkor vajon miért nyitnak sorra boltokat az e-kereskedelmi óriáscégek – olvasható a Business Insider tanulmányában.

Közel 5,4 millió online vásárló van hazánkban

Techbázis2019.05.22, 14:36

A felnőtt magyar internetezők 91 százaléka rendel már az interneten.

Hétszer jobban növekszik a cége, ha beszáll az e-kereskedelembe

Gazdaság2019.03.19, 16:45

A PayPal Kisvállalkozások növekedése Európában című fehér könyve az Európai Unió 28 tagállamában bejegyzett 157.636 olyan kisvállalkozás adatait elemzi, amelyek a PayPal használatával fogadnak digitális fizetéseket. A tanulmány szerint az Európai Unióban a PayPal-es fizetést fogadó vállalkozások székhelytől függetlenül közel azonos növekedési rátával rendelkeznek (a városi cégeknél 14 százalék, a vidéki területeken található PayPal cégek esetében pedig 12 százalék). Mindez főként a digitális gazdaságnak, az azon keresztül megkönnyített exportnak és a biztonságos online fizetési megoldásoknak köszönhető.

Tőzsdére készül az első afrikai unikornis

Gazdaság2019.03.13, 17:45

Az Egyesült Államokban benyújtotta a tőzsdére lépéshez szükséges dokumentumokat a Jumia, amely Afrika legnagyobb e-kereskedelmi platformja. Így hamarosan nyílt piacra kerülhet az első afrikai unikornis, vagyis az a startup, amelynek becsült értéke eléri az 1 milliárd dollárt.

Középmezőnyben a magyarországi e-üzlet

Gazdaság2019.02.28, 04:18

A kereskedelem több mint 6 százaléka bonyolódik a világhálón Magyarországon - írja a csütörtöki Népszava az Európai Unió által ismertetett adatokra hivatkozva. Ezzel Magyarország a középmezőnyben van.

Teljesen megváltozhatnak az amerikai plázák

Gazdaság2018.12.04, 12:35

Az Egyesült Államokban akár néhány éven belül teljesen átalakulhat a bevásárlóközpontok bérlői összetétele. Az online kereskedelem térhódításának hatására ismert kiskereskedelmi láncok sorra zárhatják be üzleteiket, helyükre pedig e-kereskedelmi márkák költözhetnek. Ez a folyamat hamarosan Magyarországon is éreztetheti a hatását.

Figyeljen, mert megváltoztak az e-kereskedelem szabályai

Gazdaság2018.11.28, 09:30

Az elmúlt időszakban több jelentős fejlemény is történt az online kiskereskedelelmmel kapcsolatos üzleti megoldások versenyjogi megítélésében, és a korlátozások felszámolását célzó új szabályozás is hatályba lépett. Az internetes értékesítésre vállalkozó cégeknek érdemes nagyon körültekintően megkötniük szerződéseiket, mivel akár komoly bírságot is kockáztathatnak.

Az online vásárlások lekörözik a hagyományos kiskereskedelmet

Gazdaság2018.11.27, 10:33

Az online kiskereskedelem forgalma globális szinten négyszer gyorsabban bővül a hagyományos, offline kereskedelemnél, és évente közel egyötödével bővül majd a jövőben. Az elkövetkező néhány évben az európai piacokon a napi fogyasztási cikkek (FMCG) e-kereskedelmét a munka–magánélet változó dinamikája, a sűrűbben lakott területek és a praktikum iránti fogyasztói igény hajtja majd - derül ki a Nielsen piackutató legújabb, a Trade Magazin által közölt riportjából.

Szédületes nagyságúra nőhet az internetes gazdaság Délkelet-Ázsiában

Gazdaság2018.11.20, 11:21

A Google és a szingapúri Temasek Holdings hétfőn közzétett jelentéséből kiderül, hogy Délkelet-Ázsia internetes gazdasága 2025-ig elérheti a 240 milliárd dollárt. A megfizethető mobilhálózatoknak köszönhetően az e-kereskedelem, az ételkiszállítás vagy az autómegosztó szolgáltatások rendkívüli növekedést produkálnak a térségben a következő néhány évben.

Posta: 20 százalékkal nőtt az e-kereskedelem

Gazdaság2018.11.19, 10:05

Tavaly és tavaly előtt is körülbelül 20 százalékkal nőtt az e-kereskedelem, így az online rendelésekhez kapcsolódó csomagforgalom is - mondta Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Elstartolt a világ legfontosabb e-kereskedelmi napja

Gazdaság2018.11.11, 09:27

Ma kezdődött a világ egyik legfontosabb e-kereskedelmi napja. Az Alibaba indította Szinglik Napja minden évben rengeteg vásárlót vonz, emellett sorra dönt meg bevételi rekordokat. Tavaly már az esemény első 3 percében 1,5 milliárd dollárnyi forgalmat bonyolított le a kínai óriás. Azonban a Szinglik Napja nemcsak az Alibabának fontos, de más világmárkák is hatalmas eladásokat produkálnak ilyenkor.

ITM: Csökken a jogsértések aránya az e-kereskedelemben

Gazdaság2018.11.05, 10:16

Az elmúlt évek fogyasztóvédelmi ellenőrzései 54 százalékról 15 százalékra szorították vissza az e-kereskedelemben tapasztalt jogsértések arányát - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Jó tanácsok az ünnepi rohamra e-kereskedőknek

Gazdaság2018.10.26, 12:08

Megjelent a PayPal „Készítse fel vállalkozását az ünnepi forgalomra" című e-könyve, amelyben a fizetési szolgáltató a legfrissebb online fogyasztói kutatások eredményei alapján osztja meg az e-kereskedelem szereplőivel, hogy miként tudják maximalizálni az értékesítést az ünnepek alatt.

Hogy lehet most jó webáruház-bizniszt csinálni?

Gazdaság2018.10.11, 15:16

Egy hazai webshop gazdája előbb-utóbb szembesül azzal, hogy a 10 millió potenciális magyar vásárló a csecsemőktől az aggastyánokig is kevés a számára. Mivel a világon a 2016-os adatok szerint 7,442 milliárd ember él, ezért logikus a felvetés, hogy a határon túl kell terjeszkedni, ami az interneten nem is olyan bonyolult.

Megmutatjuk, mitől lesz sikeres az online üzlet

Gazdaság2018.09.13, 14:57

Amennyiben egy online vállalkozás vezetője túl sok irányba próbál elmozdulni, előbb-utóbb irányt veszít. Az összpontosításnak, összetartásnak és összehangoltságnak (leegyszerűsítve fókusznak) a hiánya végső soron az üzlet kudarcát eredményezheti.

Nincs az a pénz, amit Kínában el ne tudnának költeni az interneten

Gazdaság2018.09.10, 15:17

A friss jelentések szerint - mutatja be az Asia Times - 2017-ben újra rekordévet zárt az e-kereskedelem Kínában. A várakozások szerint, a forgalom idén ennél is nagyobb lesz.

Szexuális zaklatás miatt letartóztattak egy dúsgazdag üzletembert

Gazdaság2018.09.03, 14:01

Szexuális zaklatás vádjának gyanújával az Egyesült Államokban letartóztatták a világ egyik leggazdagabb emberét, a kínai Richard Liut, a JD.com e-kereskedelmi cég alapító-vezérigazgatóját.

Idén már 180 milliárd forintért rendeltünk online

Gazdaság2018.08.30, 15:15

2018 első félévében az online kiskereskedelmi forgalom megközelítette a 180 milliárd forintot, ami csaknem 25 milliárd forinttal (17 százalékkal) több, mint 2017 hasonló időszakában. A magyar online vásárlói bázis növekedési korlátai miatt, azonban már egyre nehezebb pusztán új vásárlói csoportokra alapozva bővülni. Az e-kereskedők ezért nagyobb és érezhetőbb hangsúlyt helyeznek a vásárlók megtartására, valamint a vásárlási intenzitás növelésére, ebből pedig végső soron mi vásárlók profitálhatunk a legtöbbet – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatának idei harmadik, marketingre ...

Megmutatjuk mennyit, hogyan és mire költenek a magyarok

Gazdaság2018.07.18, 14:48

A hazai webáruházak több mint kétharmada könyvelt el forgalomnövekedést a tavalyi évben – derül ki a WebShop Experts és a ShopRenter legutóbbi, immáron 11. alkalommal lefolytatott Nagy Webáruház Felmérésének eredményéből.

A Walmart megszívatta a világ leggazdagabb emberét

Gazdaság2018.05.08, 11:23

Óriási harc folyik a világ legnagyobb vállalatai között India e-kereskedelmi piacáért. Sokáig úgy tűnt, hogy ezt az országot is bekebelezi az Amazon, azonban egy amerikai konkurens keresztbe tett, és megvette a legnagyobb indiai online bolt háromnegyedét.

Erős line-up az Evolution konferencián

Techbázis2018.02.14, 09:15

Brutális átalakulás vár a kommunikációs és kereskedelmi iparágra, erre utal a „Minden út a fogyasztáshoz vezet" konferencia mottó is. Sőt, a változás, már a küszöbön toporog.

Budapesttől Székesfehérvárig ért volna a csomagokból kirakott sor

Gazdaság2018.02.08, 11:57

Csaknem 40 millió árut kézbesített a Magyar Posta tavaly, amivel minden eddigi rekordot túlszárnyalt: a legforgalmasabb napon a küldemények csomagjaiból kirakott „képzeletbeli” sor Budapesttől Székesfehérvárig ért volna - mondta az Origónak Illés Zoltán, a Posta elnök-vezérigazgatója. A reklamációk száma csökkent, amit területbővítéssel, IT-fejlesztésekkel, új alkalmazottak felvételével, és a fix pont-hálózat kibővítésével sikerült elérni. Tavaly decemberben a vállalat vezetői és a központ munkatársai is beszálltak a csomagkézbesítésbe a dolgozói szolidaritás jegyében, mert – mint Illés Zoltán mondta – a „postának lelke van”.

Bajban a csomagszállító cégek és a nagyvárosok

Gazdaság2018.01.09, 16:46

A Fekete Péntek és karácsony alkalmával komolyan megugrott az online rendelések száma világszerte. Bár az internetes vásárlás jó dolog, és a szektor robbanásszerűen növekszik, az azt kiszolgáló logisztika nehezen tartja a lépést. Ráadásul az egyre több csomagszállító autó miatt a környezetszennyezés, a városok forgalma és a szemét mennyisége is jelentősen növekszik.

Kimutatható a novemberi fekete péntek hatása a hazai e-kereskedelemben

Gazdaság2017.11.17, 10:39

A hazai e-kereskedelemben már kimutatható a fekete péntek hatása, a hagyományos üzletek forgalmában ugyanakkor még nincs olyan nagy súlya Magyarországon, hogy számszerűsíteni lehessen – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

A Magyar Posta komolyan felkészül a karácsonyra

Gazdaság2017.11.13, 13:41

Sok településen több mint 21 000 négyzetméterrel növelte csomagfeldolgozási kapacitását a Magyar Posta az idén.

Hamarosan drónok pakolhatják majd össze rendelésünket

Gazdaság2017.10.30, 15:21

Drónok és robotok már most is járőröznek az elosztóraktárakban – ők az e-kereskedelem új igáslovai, amelyek nélkül a kiskereskedelem ma már elképzelhetetlen lenne. Ugyan csökkenti a költségeket, de ezzel együtt az emberi erőforrást is kiszorítja a munkából: ez lenne a haladás ára?

Előző
Következő