Düsseldorf
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Németország
- repülőtér
- boksz
- foci
- profi boksz
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megerőszakolt egy félájult lányt Düsseldorfban, nem megy börtönbe
Egy színházi dolgozó erőszakolt meg egy fiatal lányt Düsseldorfban - írja a Bors.
- címkék:
- Düsseldorf
- nemi erőszak
- Címkefelhő »
Három német város versenyez egy NFL-alapszakaszmeccsért
Frankfurt, Düsseldorf és München maradt versenyben azért, hogy a következő idényben mérkőzést rendezzen az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) alapszakaszában.
A német művész, aki sámánként szeretett volna hatni a világra
Joseph Beuys ebben az évben lenne 100 éves. Valószínűleg keveseknek csenghet ismerősen a neve, pedig a kortárs művészet világában egy legenda. A radikális, felforgató műveiről ismert művész a 20. század második felének egyik legbefolyásosabb alkotója, életrajzát egy külön műalkotásnak tekinthetjük. Állati zsírból, filcből készült alkotásai, performanszai, akciói túlmutatnak a művészet keretein: környezetvédelmi és politikai aktivistaként mély meggyőződése volt, hogy a társadalmilag és spirituálisan elkötelezett művészek megváltoztathatják a világot. Az alábbiakban a legalapvetőbb tanításait mutatjuk be a szokatlan és megdöbbentő művvein ...
Több mint húsz éve ellopott, értékes üvegszobrok kerültek vissza egy düsseldorfi múzeumba
Több mint két évtizede ellopott üvegszobrok kerültek vissza egy düsseldorfi múzeumba, az értékes műkincseket a felújítás alatt álló galéria újranyitása után, 2022 végén láthatják újra a közönségnek.
- címkék:
- Németország
- Düsseldorf
- múzeum
- műkincs
- Címkefelhő »
Megkéseltek egy embert a düsseldorfi repülőtéren
Egy embert megsérült a düsseldorfi repülőtéren, miután megkéselték kedden.
- címkék:
- Düsseldorf
- késelés
- Címkefelhő »
Újra állami kézben a Hévíz-Balaton Airport
Újra állami tulajdon a Hévíz-Balaton Airport, miután területen lévő ingatlanok is a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vagyonkezelésébe kerültek. A repülőtér lesz a Nyugat kapuja, amely a felújítás után európai színvonalú, korszerű légikikötőként működhet, írja közleményében az MTÜ.
Majdnem ledaráltak egy 100 milliós festményt
A szelektív újrahasznosítástól mentettek meg a düsseldorfi repülőtéren egy 280 ezer eurót érő festményt, amelyet egy feledékeny üzletember hagyott a pulton becsekkoláskor.
Reptéri kukából halásztak ki egy 100 milliós festményt
A szelektív újrahasznosítástól mentettek meg a düsseldorfi repülőtéren egy 280 ezer eurót (kb. 98 millió forint) érő festményt, amelyet egy feledékeny üzletember hagyott a pulton becsekkoláskor.
- címkék:
- Düsseldorf
- reptér
- festmény
- Címkefelhő »
A szigorító intézkedések ellen és mellett is tüntettek Düsseldorfban
Egyszerre tüntettek vasárnap Düsseldorfban a koronavírus-járvány fékezését célzó intézkedések ellen és mellett.
Képek a düsseldorfi házomlás helyszínéről
- címkék:
- Düsseldorf
- házomlás
- Címkefelhő »
Összeomlott egy felújítás alatt álló épület egy része Düsseldorfban
Eltűnt egy munkás, amikor összedőlt egy felújítás alatt álló épület egy része Düsseldorfban, hétfőn.
- címkék:
- Düsseldorf
- épület
- felújítás
- omlás
- Címkefelhő »
Autósmoziban rendeznek rúdugróversenyt Németországban
Egy autósmoziban méri össze tudását a három legjobb német férfi rúdugró Düsseldorfban.
- címkék:
- Düsseldorf
- rúdugrás
- koronavírus
- Címkefelhő »
Autósmoziban tartják meg a húsvéti miséket ebben a német városban
Engedély nélkül modellkedett a sérült Neymar, büntetésre számíthat
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain brazil sztárja, a sérüléssel bajlódó Neymar engedély nélkül vett részt egy divatbemutatón, ezért gyaníthatóan pénzbüntetésre számíthat.
Hat nyeretlen meccs után győzött a Düsseldorf
A Fortuna Düsseldorf 2-1-re legyőzte a vendég Union Berlint, míg az utolsó helyen álló Paderborn hazai pályán 2-1-re legyőzte a Frankfurtot a német labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának zárómérkőzésén.
A világ műanyagipara már a zöld útra lépett
A közelmúltban ért véget a legnagyobb műanyag- és gumiipari seregszemle, a düsseldorfi K-show, melyen a gyártók egymásra licitáltak a természetkárosítás visszafogásában. Ugyanakkor hazánkban várhatóan lassabban gyűrűzik be a trend, hiszen mint az autópiacon, ide előbb jutnak el a lehasznált német gépek, mint a hasonló árú, de korszerűbb távol-keletiek – hívta fel a figyelmet a Thege Plastic Kft. ügyvezetője, Konkoly-Thege Máté.
- címkék:
- Düsseldorf
- műanyag
- Címkefelhő »
A Schalke három lövésből három gólt lőtt - videó
A Düsseldorf hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Köln együttesét, míg a Schalke 04 ötgólos, fordulatos meccsen nyert az Augsburg vendégeként a német labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
A francia világbajnok focista fia duplázott a Bundesligában
A Borussia Mönchengladbach házigazdaként 2-1-re legyőzte a Fortuna Düsseldorf csapatát a német labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának vasárnapi játéknapján.
Robbanás Düsseldorfban, egy terhes nő is megsérült
Robbanás történt szerda este Düsseldorfban, egy apartmanházban. A robbanásban és az azt követő tűzben egy ember meghalt, ketten megsebesültek - közölte az ABC News.
- címkék:
- Düsseldorf
- robbanás
- Címkefelhő »
Meghalt egy beteg egy düsseldorfi kórháztűzben
Legkevesebb egy ember meghalt és többen súlyosan megsérültek, mert tűz ütött ki a düsseldorfi Marien kórházban - közölték a tűzoltók kedden.
- címkék:
- Düsseldorf
- tűz
- Címkefelhő »
Válsághelyzet van Németországban az erőszakos migránsok miatt
Vonat alá lökött ártatlan emberek, élhetetlen strandok az őrjöngő migránsok miatt, késelések az utcákon – röviden összefoglalva ilyenné váltak a mindennapok Németországban 2015 után, miután másfél millió illegális bevándorlót engedett be Angela Merkel az országba mindenféle ellenőrzés nélkül. Persze a migránsok beáramlása mindenféle ellenkező propaganda ellenére sem csökkent az elmúlt években, miközben az őshonos németek elhagyják az országot. A rendőrség pedig tehetetlen az egyre inkább elharapódzó migránserőszakkal szemben.
Kamerás megfigyelést vezetnek be egy német strandon a randalírozó migránsok miatt
Az iratellenőrzést bevezetése után biztonsági kamerákat is telepítenek, és további szigorításokat rendelnek el a németországi Düsseldorfban egy strandon az utóbbi hetekben sorozatban történt rendbontások miatt. Erről döntött hétfőn az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi főváros vezetősége.
- címkék:
- Németország
- Düsseldorf
- migráns
- Címkefelhő »
Válsághelyzet egy német strandon az agresszív migránsok miatt
Iratellenőrzést vezettek be a németországi Düsseldorfban egy strandon az utóbbi hetekben sorozatban történt rendbontások miatt - jelentették vasárnap német hírportálok. Pénteken hatvan észak-afrikai migráns randalírozása miatt rendőröknek kellett kiüríteni a strandot.
- címkék:
- Düsseldorf
- Címkefelhő »
A pénznek van szaga - egy rendőrkutya 1,2 millió eurót szagolt ki fél év alatt
Bevetésének első fél éve alatt 1,2 millió eurónyi készpénzt szagolt ki légi utasoknál egy speciálisan kiképzett német rendőrkutya a düsseldorfi repülőtéren – közölte a repülőtéri vámhivatal.
„Tegye fel a kezét, aki Düsseldorfba akar menni”, mondta a sztyuvi
A British Airways London - Düsseldorf járata minden hiba nélkül, időben elindult útjára. Aztán szépen, csendben leszállt Edinburgh repterére.
Düsseldorf helyett tévedésből Skóciában landolt a British Airways repülőgépe
A BBC News adta hírül, hogy Edinburghban landolt tévedésből hétfőn a British Airways düsseldorfi járata, az utasszállító repülési tervét hibásan állították ki. A repülőgép az utasokkal azóta már megérkezett a német városba.
Megküzdöttek a pilóták a viharral a düsseldorfi reptéren
Az alábbi felvételeket az Eberhard nevű vihar idején rögzítették a düsseldorfi repülőtéren. A széllökések elérték a 120 km/h-s sebességet, ami alaposan próbára tette a pilótákat. Volt, akinek csak másodszorra sikerült letennie a gépet, és olyan is, aki inkább más repülőtéren szállt le.
Hogy felejt valaki a vonaton egy 3 milliót érő Picasso-vázát?
Szinte mindenkivel előfordul életében, hogy egyszer, vagy akár többször a vonaton felejtett valamit. De akkora értéket valószínűleg kevesen hagynak a vonaton, mint az a német férfi, aki egy eredeti Picasso-val utazott.
A csodagyerek szállította a Bayer győzelmét, ismét ikszelt a Frankfurt
A német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában az Eintracht Frankfurt hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Borussia Mönchengladbach együttesével, míg a vasárnap esti mérkőzésen a Bayer Leverkusen 2-0-ra legyőzte a Fortuna Düsseldorfot.
Újabb három német reptéren sztrájkolnak csütörtökön
Fontos Észak-Rajna-Vesztfália és Magyarország gazdasági együttműködése
Észak-Rajna-Vesztfália és Magyarország gazdasági, kereskedelmi együttműködése alapvetően határozza meg a magyar gazdaság jövőbeni növekedési pályáját - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Düsseldorfban újságíróknak.
Hihetetlen dolgot vitt haza vakációjáról egy német kisfiú
Egy második világháborús gránátot vitt haza a hátizsákjában egy négyéves német kisfiú a családjával töltött hollandiai vakációról - közölte a német rendőrség.
- címkék:
- Németország
- Düsseldorf
- gránát
- Címkefelhő »
Német metróvonalat vehet célba az Iszlám Állam
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ijesztő fotót tett közzé az interneten. A montázson egy kapucnis iszlamista áll, és azt nézi, amint felrobban egy szerelvény a düsseldorfi metrómegállóban.
Egy iráni migráns megölt egy német nőt Düsseldorfban
Egy iráni migráns ölt meg egy fiatal német nőt hétfő hajnalban, Düsseldorfban. A szemtanúk vallomása szerint a fiatal nőt egy késsel támadta meg az iráni bevándorló. A nő a támadás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően két órával meghalt.
- címkék:
- Düsseldorf
- migráns bűnözés
- Címkefelhő »
Elítéltek Németországban egy migránst, aki az Iszlám Állam terroristája volt
A szír migráns, aki az Iszlám Állam katonája, részt vett egy terrortámadásban Szíriában, ráadásul egy másik alkalommal közvetlenül is gyilkolt. Hét év letöltendő börtönbüntetést kapott a tetteiért Németországban.
Több mint huszonhatezer embert költöztetnek ki otthonaikból egy bomba miatt
Az 1,8 tonnás második világháborús bombát a múlt hónapban találták meg a nyugat-németországi Paderbornban, egy építkezésen. A bomba 80 centiméternyire volt a földbe fúródva. A hatástalanításához másfél kilométeres körzetben kell kimenekíteni a környéken lakókat. Nekik ma délig kell elhagyniuk otthonaikat.
- címkék:
- Düsseldorf
- bomba
- evakuálás
- Címkefelhő »
Savat öntöttek egy férfi arcába Németországban
Súlyos sérüléseket szenvedett egy német férfi Düsseldorfban, mert két ismeretlen savat öntött az arcába.
- címkék:
- Németország
- Düsseldorf
- savtámadás
- Címkefelhő »
Vérző állattól is volt orgazmusa a kegyetlen gyilkosnak
A düsseldorfi rém gyilkolt ollóval, késsel és kalapáccsal, áldozatai iránt főképp akkor érzett vonzalmat, miután meghaltak. Többet megerőszakolt, majd visszajárt a holttestükhöz, és maszturbált felettük. A férfi egész Németországot és a környező országokat is rettegésben tartotta, és csak a szerencsének köszönhetik a rendőrök, hogy sikerült elkapniuk.
Hihetetlen felvételek a düsseldorfi repülőtérről
Feszült pillanatok a düsseldorfi repülőtéren
Két vonat ütközött Németországban
Egy személy- és egy tehervonat ütközött Düsseldorf közelében, legalább 50-en megsérültek.
Hihetetlen, mit művelt ez az óriásgép a leszállás után
Mentális gondjai vannak a düsseldorfi baltás támadónak
A német rendőrség szerint magányos elkövető volt az a mentális problémákkal küzdő férfi, aki az éjjel baltával sebesített meg kilenc embert a düsseldorfi főpályaudvaron, és semmi nem utal arra, hogy terrortámadásról lenne szó.
Mentális zavarokkal küszködő férfi volt a düsseldorfi baltás támadó
Egy harminchat éves, a volt Jugoszlávia területéről származó, Németországban élő és mentális zavarokkal küszködő férfi volt az a támadó, aki csütörtök este több embert baltával megsebesített a németországi Düsseldorf főpályaudvarán – jelentette péntekre virradóra a helyi rendőrség.
- címkék:
- Düsseldorf
- ámokfutás
- Címkefelhő »
Baltás támadás a düsseldorfi főpályaudvaron
- címkék:
- Düsseldorf
- támadás
- balta
- Címkefelhő »
Hogyan lesz Lieb Miskából Munkácsy Mihály?
Harsányan romantikus művészpálya: korai árvaság, aztán nyomor és megaláztatás, váratlan világhír, bárónő feleség, paloták Franciaországban, őrületes amerikai honoráriumok, végül a szellemi alkony és a halál egy német kisváros elmeosztályán, ahol a zeneszerző Schumann is végezte.
Düsseldorfban tervezett mészárlást az Iszlám Állam
Az Iszlám Állam terrorszervezet tíz harcosának kellett volna merényletet elkövetnie a németországi Düsseldorf belvárosában az ügy Franciaországban őrizetben lévő gyanúsítottjának vallomása alapján - írta a Der Spiegel hírmagazin.
- címkék:
- Düsseldorf
- menekült
- terror
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Ritka pillanatot filmeztek le
Az alábbi videót egy reptéri vadász készítette Düsseldorf repülőterén, amint a Germania légitársaság Airbus A321 típusú gép erős oldalszélben száll le. A felvételt az teszi különlegessé, hogy egy szivárvány is megjelenik rajta, amely – a videó készítőjének beszámolója szerint – két perccel később, a következő gép érkezésekor már el is tűnt.
A Ravensburgi Művészeti Múzeum lett az év múzeuma Németországban
A Ravensburgi Művészeti Múzeumot választotta 2015-ben az év múzeumának a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) Német Tagozata.
A düsseldorfi járatokat érinti ma leginkább a Lufthansa-sztrájk
A düsseldorfi járatokat érinti ma leginkább a Lufthansa-sztrájk