Duna

címke rss

Hajóról ugrott egy fiatal fiú a Dunába Budapesten

Itthon2019.09.26, 10:53

A budapesti vízi rendészek két perc alatt értek ki a helyszínre és kiemelték a Dunából a fiatal férfit. Mindez ma hajnalban, valamivel éjfél után történt, a Raoul Wallenberg rakpartnál. 

Új kikötõ épülhet a Duna magyarországi szakaszán

Gazdaság2019.09.18, 11:09

Az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg Mohács Város Önkormányzatának építési felhívása új kikötõ építésére.

Csepelen épül a diákváros, amely egyben sportközpont is lesz

Gazdaság2019.09.10, 10:30

Teljesen új városrész születik 2026-ig a Budapest Diákváros Fejlesztési Programnak köszönhetõen Csepelen. Decemberben már kihirdették a pályázat gyõztesét, a grandiózus terv kivitelezését pedig a Sohettára bízták. A svéd tervezõiroda már több sikeres nemzetközi projektet tudhat magáénak, többek között a norvég nemzeti operát és a Calgaryban található központi könyvár is hozzájuk köthetõ.

A 3 legjobb õszi program a Ráckevei Duna-ág és környékén

Travelo2019.09.09, 15:13

A Ráckevei Duna-ág és környéke térségében, mindössze néhány kilométernyire délre a fõvárostól, különleges, akár több napra szóló élményekkel gazdagodhatnak. A pezsgõ nyári fesztiválszezont követõen szeptember során is számtalan vízi-, és szárazföldi program várja a látogatókat a hajókirándulások és kenutúráktól kezdve, a borünnep és szüreti felvonulásokon át a gasztronómiai programok és történelmi idõutazásig.  A következõ rövid összefoglalóval szeretnénk segíteni tájékozódását és röviden bemutatni a környék legérdekesebb látnivalóit. Kellemes, élményekben gazdag idõtöltést kívánunk!

Óriási erõdrendszer és Európa makettvárosa a Duna partján

[origo] utazás2019.09.07, 12:40

Révkomárom egy olyan kisváros, amelyet még nem igazán fedezett fel magának a turizmus, holott számtalan történelmi emléket és látnivalót rejt. Ráadásul nincs is messze: Komárommal szemben, a Duna szlovák oldalán fekszik, így az ország bármely sarkából viszonylag könnyûszerrel megközelíthetõ. Legfõbb nevezetessége hagyományosan a várost körülölelõ hatalmas kiterjedésû erõdrendszer, amióta azonban az óváros szívében elkészült az Európa udvar, a közösségi oldalak tanúsága szerint már ez az elsõ számú látványosság az ide látogatók számára.

Ettõl tart Hosszú Katinka: nem mindig érzi jól magát a vízben

Archívum2019.09.01, 16:25

A Duna partján adott interjút Hosszú Katinka, aki elárulta, hogy miért nem úszta még át sosem a folyamot.

A Dunába zuhant egy férfi a Petõfi hídról

Archívum2019.08.25, 11:05

Szombat éjjel egy férfi a Dunába zuhant a Petõfi hídról. 

A Dunából kellett kimenteni egy férfit

Itthon2019.08.25, 09:39

A férfi szombat éjszaka a Petõfi hídról esett a Dunába.

Kedden katonai helikopterek miatt lesz hangos Budapest belvárosa

Itthon2019.08.12, 14:50

Kedden, esetleg szerdán is Budapest fölötti, megnövekedett zajhatásra figyelmeztet közleményében a Honvédelmi Minisztérium.

Nagy erõkkel kerestek Németországban egy nõt a Dunában, miközben õ már régen otthon volt

Archívum2019.08.11, 17:45

Nagy erõkkel kutattak Németországban csaknem egy napon át a Dunában egy nõ után, miközben õ már régen otthon volt - adta hírül vasárnap a rendõrség.

Nagy erõkkel keresték a Dunába ugrott német nõt, miközben rég otthon volt

Nagyvilág2019.08.11, 18:37

Nagy erõkkel kutattak Németországban csaknem egy napon át a Dunában egy nõ után, miközben õ már régen otthon volt - adta hírül vasárnap a német rendõrség.

Stílusosan is érkezhet a Szigetre - mondjuk jachttal

Kultúra2019.08.10, 22:21

Addig böngésztük és túrtuk a Sziget Fesztivál honlapját, azon belül is a különbözõ kijutási lehetõségek listáját, amíg egyszer csak belefutottunk az ún. Sziget-VIP hajóba. Hívtuk is gyorsan a fellelhetõ telefonszámot, aztán rögtön másnap ott is találtuk magunkat a Batthyány téri kikötõk egyikében egy-egy pohár prosecco-val a kezünkben, illetve egy-egy hajóskapitányi sapkával a fejünkön. Dr. Tamási Zsolt, hajóskapitány, a Blue Ride Élményhajózási Központ tulajdonosa "fuvarozott el" minket a Hajógyári-szigetre. 

TOP 3 ipari mûemlék a Ráckevei Duna-ág és környékén

Travelo2019.08.07, 11:07

Mindössze egy karnyújtásnyira a Fõvárostól különleges, akár több napra szóló élménnyel gazdagodhattok. Az alábbiakban kiemeltük Nektek a legkedveltebb, egyedülálló ipartörténeti látnivalókat, programokat. Tegyétek élménnyé õket!

Ismerje meg a dunai hajóbaleset hõseit - galéria

Itthon2019.08.06, 16:00

Több mint két hónappal a dunai hajóbaleset után a mentésben résztvevõk visszaemlékeztek a munkálatok részleteire. Valaki embereket mentett ki a folyóból közvetlenül a tragédia után, más a lehetetlennel dacolva, az életét tette kockára, amikor lemerült a Hableány roncsához, mások a mentés logisztikáját tervezték meg. Hétköznapi emberek váltak hõsökké. Ez az õ történetük. 

Holttestet találtak a Duna-völgyi-fõcsatornában

Itthon2019.08.06, 13:46

Egy nõi holttestet találtak a Duna-völgyi-fõcsatornában Szabadszállásnál. Sajtóértesülések szerint több hónapja lehetett a vízben.

Semmilyen kockázatot nem jelent a Duna vízhõmérséklete a Paksi Atomerõmûben

Itthon2019.08.02, 22:16

A MVM Paksi Atomerõmû Zrt. közlése szerint nem jelent biztonsági kockázatot a Duna melegedése az atomerõmû mûködésében, a vízhõmérséklet ugyanis a mérési eredmények szerint nem érte el azt a szintet, amelynél a termelést csökkenteni kellene.

Túlélõk: Nevettek rajtunk a Viking Sigyn fedélzetén

Itthon2019.07.31, 15:52

Megdöbbentõ részletek derültek ki a Hableány katasztrófájáról. A Ripost megszerezte a hét túlélõ vallomását. Arról beszéltek, hogy sem a Viking Sigyn, sem a Viking Idun fedélzetérõl nem segítettek nekik, sõt, többen még nevettek is. 

Idén ötszázan úszhatják át a Dunát

Sport2019.07.29, 10:42

Augusztus 31-én ismét megnyílik a különleges lehetõség a sportbarátok elõtt, hogy a Mûegyetem rakpartnál átússzák a Dunát. A Budapest Urban Games (BUG) keretében a nyár utolsó napján 500 jelentkezõ csobbanhat vízbe, hogy teljesítse a 470 méteres távot. Az úszók biztonsága érdekében aznap 9-14 óra között teljes hajózár lép életbe a Duna belvárosi szakaszán, vagyis ebben az idõszakban a hajóforgalom leáll a Rákóczi híd és az Árpád híd között, a kikötõkben álló hajók pedig nem hagyhatják el a pontonokat.

Hat holttestet találtak a Dunában

Itthon2019.07.24, 13:02

Május 29-e óta hat olyan ember földi maradványai kerültek elõ a Dunából, amelyek közül egyik sem köthetõ a dunai hajóbalesethez. Ötöt már azonosítottak közülük, egyet éppen most azonosítanak. Az Origo információi szerint egyik ember sem lett bûncselekmény áldozata.

Holttestet találtak a Dunában, a bõsi vízerõmûnél

Itthon2019.07.17, 17:56

A holttest fennakadt az erõmûnél. A tûzoltókra azért volt szükség, hogy onnan kiemeljék.

Nagymarosi baleset: az autó utasa engedte ki a kéziféket

Itthon2019.07.16, 10:16

Mozgáskorlátozott öccse engedte ki a kéziféket a férfi szerint, akinek az autója vasárnap a Dunába merült Nagymarosnál. Az áldozat, a 39 éves Zoltán nyolc éve kényszerült kerekesszékbe, korábban több öngyilkossági kísérlete is volt. A két testvér együtt akarta tölteni a napot, de tragédia lett a vége.

Meghalt egy férfi Nagymarosnál, miután autóval a Dunába csúszott

Itthon2019.07.15, 10:34

A Dunába csúszott egy autó a nagymarosi kompátkelõ közelében. Az autó utasa, egy 39 éves férfi nem tudott kiszállni a kocsiból.

Dunai hajóbaleset: a víz felszínén lebeghet az utolsó áldozat

Itthon2019.07.13, 12:32

Május 29-én történt Magyarország egyik legnagyobb hajóbalesete a Dunán. A Viking Sigyn szállodahajó maga elé sodorta, majd áthajtott a jóval kisebb Hableány sétahajón, ami pár másodperc alatt elsüllyedt. A hajón összesen harmincöten utaztak, köztük harminchárom dél-koreai turista és az idegenvezetõjük, valamint a hajó magyar kapitánya és a matróza. A balesetet mindössze hét ember élte túl, õket egybõl a tragédia után sikerült kimenteni a vízbõl. A búvároknak és a szakembereknek megfeszített munkával, hosszú napokig tartott felkészíteni a roncsot a kiemelésre, végül ez két hét után sikerült. Jelenleg a balesetnek egyetlen gyanúsítotttja ...

Megható szertartással búcsúztak a Hableány kapitányától és matrózától

Itthon2019.07.12, 17:36

Végsõ búcsút vettek a Hableány kapitányától és matrózától. Tucatnál is több hajó és rengeteg ember vett részt a szertartáson. És rengeteg ember gondolta úgy, hogy virágokkal köszön el az áldozatoktól a Margit hídról. Ott, ahol a baleset történt. A tragédia, amelyben a Hableány és a jóval nagyobb szállodahajó, a Viking Sigyn ütközött, május 29-én este történt. 27-en biztosan meghaltak, egy embert még keresnek. A matróz hamvait most a folyóba engedték, a kapitányt a családja fogja eltemetni.

Holttestet találtak a Dunában Dunaújvárosnál

Life.hu2019.07.10, 16:47

A Dunában találták meg egy eltûnt dunaújvárosi férfi holttestét.

Megtalálták a Dunaújvárosban eltûnt férfi holttestét

Itthon2019.07.10, 15:31

Az 50 éves férfi eltûnését kedden jelentették be a rendõrségen, ma megtalálták a holttestét.

Autójával együtt a Dunába csúszott egy férfi

Itthon2019.07.06, 19:13

Autójával együtt csúszott a Dunába szombat délután egy férfi a lórévi kompról. A segítségére sietõ jegykezelõt és az autóst is kimentették.

Dunai hajóbaleset: elõkerült az utolsó elõtti áldozat holtteste

Archívum2019.07.06, 10:16

Már csak egy embert keresnek a szerencsétlenül járt Hableány utasai közül. Péntek délután újabb holttestet találtak a Dunában.

Emberi tevékenység miatt tûnt el a Duna árterének nyolcvan százaléka

Tudomány2019.06.29, 16:23

Június 29-én tartjuk a Nemzetközi Duna Napot. A jeles évforduló nem véletlen: Európa egyik legnagyobb folyórendszerére az emberi tevékenység miatt számos veszély leselkedik, az utóbbi idõben azonban néhány jó gyakorlatnak köszönhetõen pozitív változások várhatók a folyó ökoszisztémáiban.

Ha a rendõrök nem mentik meg, vízbe fulladt volna

Itthon2019.06.28, 19:55

Egy férfi megpróbálta átúszni a Dunát, ami majdnem az életébe került, ugyanis közben elfogyott az ereje, és félig eszméletlenül kapálódzott a vízben. Végül rendõrök siettek a segítségére - írja a Police.hu.

Szombaton a Dunát ünnepeljük

Travelo2019.06.28, 14:29

Június 29-én van a Nemzetközi Duna Nap, amikor a 19 országot érintõ folyamot ünnepeljük.

A dunai hajóbaleset újabb áldozatát azonosították

Itthon2019.06.28, 08:52

A Duna csepeli szakaszán szombaton megtalált halott nõ is a május 29-i balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó utasa volt.

Több kártérítést kaphatnak a hajókatasztrófa áldozatainak hozzátartozói

Itthon2019.06.17, 09:57

Már nemcsak halálos közlekedési baleset, hanem munkahelyi baleset ügyében is nyomoznak a Hableány-katasztrófát követõen - tudta meg a Magyar Nemzet. A lapnak nyilatkozó ügyvéd szerint ráadásul a svájci vagy amerikai bíróságok nagyságrendekkel több kártérítést ítélhetnek meg a hozzátartozóknak, mint a magyar. A dél-koreaiak pedig szinte biztos, hogy élni is fognak ezzel a lehetõséggel.

VízpartON – TOP 5 „vizes” program a Ráckevei Duna-ág és környékén

Travelo2019.06.17, 09:11

A Ráckevei Duna-ág a Duna fõágától Budapesten, a Kvassay-zsilipnél ágazik el és több mint 57 km-rel lejjebb, Tassnál torkollik újra a folyamba. Tudtátok, hogy a „két Duna" által körbeölelt Csepel-sziget partvonala 180 km hosszú, hatszorosa a Velencei-tóénak? Mindössze egy karnyújtásnyira a Fõvárostól különleges, akár több napra szóló élménnyel gazdagodhattok. Az alábbiakban kiemeltük Nektek a legkedveltebb vízhez kapcsolódó látnivalókat, programokat. Tegyétek élménnyé õket!

Dunai hajóbaleset: borzalmas dolgokat láttak a Hableány mentésén dolgozó búvárok

Archívum2019.06.13, 16:38

Folyamatosan dolgoznak a szakemberek azon, hogy az elsüllyedt Hableány sétahajó áldozatait megtalálják. A roncson dolgozó búvárok elmondták, miket dolgoztak fel a legnehezebben.

Nem találtak újabb holttestet a Hableány roncsában

Itthon2019.06.13, 00:01

A Budapesti Rendõr-fõkapitányság nyomozói az ügyészséggel együttmûködve, szakértõk bevonásával az elsüllyedt Hableány szemléjét befejezték - írja a police.hu.

Alpesi rétek, termálforrások és Holdra szállás – Ezeket nézzék meg nyáron Ausztriában!

Travelo2019.06.11, 07:46

Ausztria minden régiója tartogat valami egyedi nyári programot az utazók számára. Legyen szó zöldellõ alpesi sétákról vagy kalandos sziklamászásról, esetleg egy tartalmas kerékpárútról Bécsújhely környékén. Az aktívan pihenõk errefelé biztos nem unatkoznak majd, de aki inkább a városnézésre és a programkavalkádra esküszik, annak is lesz mit néznie bõven. Az utcaszínháztól a Holdra lépésig, az egész nyári fesztiválpalettát felvonultatják az országban. Most ezek közül mutatunk be párat.

Dunai hajóbaleset: a vízbe zuhant egy férfi a Hableány kiemelése közben

Life.hu2019.06.11, 14:09

Az elsüllyedt Hableány turistahajó roncsainak kiemelése közben a Dunába zuhant egy férfi. Szerencsére nem történt tragédia. 

Ezek az elsõ videók a Hableány kiemelésérõl

Itthon2019.06.11, 09:16

Elkezdõdött a Hableány kiemelése a Duna mélyérõl kedden kora reggel. A kiemelés több órán keresztül fog tartani, mivel nemcsak a Clark Ádám úszódaru dolgozik a helyszínen, hanem a búvárok is újra és újra lemerülnek a hajóroncshoz. Az Origo tudósítói a helyszínrõl percrõl percre közvetítéssel jelentkeznek. 

Dunai hajóbaleset: intenzíven apad a folyó a fõvárosban, ami kedvez a Hableány kiemelésének

Archívum2019.06.10, 11:50

Budapestnél folyamatos, a korábban jelzettnél némileg intenzívebb apadás valószínûsíthetõ a Dunán – közölte az Országos Vízügyi Fõigazgatóság (OVF) hétfõn.

Tovább apad a Duna, ez megkönnyítheti a Hableány kiemelését

Itthon2019.06.10, 11:39

Budapestnél folyamatos, a korábban jelzettnél némileg intenzívebb apadás valószínûsíthetõ a Dunán - közölte az Országos Vízügyi Fõigazgatóság (OVF) hétfõn az MTI-vel.

Tilos drónnal repülni a Duna egyes szakaszán a Hableány mentése miatt

Itthon2019.06.09, 19:11

Múlt hét szerdán két hajó ütközött össze a Dunán, a Margit hídnál. A Viking Sigyn szállodahajó maga alá gyûrte a Hableány sétahajót, ami másodpercek alatt elsüllyedt. A hajón harmincöt ember utazott, harminchárom dél-koreai turista és az idegenvezetõjük, valamint a magyar kapitány és a matróz. Heten élték túl a balesetet, eddig 20 holttestet találtak meg és azonosítottak, további nyolc embert jelenleg is keresnek. A Hableány roncsát várhatóan pünkösd után fogják kiemelni a Dunából. A munkálatok és a keresés biztonságának érdekében a Duna egyes szakaszán kitiltották a légtérbõl a drónokat június 3-tól június 16-án éjfélig.

A jövõ hét második felében 400 centiméter alá mehet a Duna vízszintje Budapesten

Itthon2019.06.09, 11:20

Az országban jelenleg 260 km-en van árvízvédelmi készültség. A Dunán Budapestnél tegnap a kora délutáni óráktól a vízszint lassú csökkenése észlelhetõ, ma délelõtt 10 órakor a vízállás 464 cm volt. - írja vasárnapi közleményében az Országos Vízügyi Fõigazgatóság. A folyón további lassú apadás várható, ami a Hableánnyal kapcsolatos mentõakció miatt is fontos lehet.

Dunai hajóbaleset: újabb holttestet találtak a Dunában Érdnél

Life.hu2019.06.09, 10:03

Május 29-án este 9 óra 15 perckor a Viking nevû szállodahajó nekiment a Hableány névre hallgató személyhajónak, amely 7 másodperc alatt elsüllyedt egy koreai turistacsoporttal a fedélzetén. 7 ember csodával határos módon túlélte a balesetet, 7 ember holttestét azonnal megtalálták, a többi áldozatot pedig folyamatosan keresik a hatóság emberei a Duna magyarországi szakaszán.