Duna tévé

címke rss
Hál' istennek Zita is előkerült!

Hál' istennek Zita is előkerült!

Végignéztünk egy Balatoni Nyár-adást, funkcióját ellátja, csak azt nem értjük, miért ment délutánra. A vendégek épp elég időt kapnak, hogy népszerűsítsék, amit szeretnének, de még ne legyenek unalmasak – és egy lefagyás tarkította a műsort.

Vasárnap visszatér a Magyarország, szeretlek a Duna tévére

Life.hu2015.03.15, 19:50

Századik adásához közelít a vetélkedő. Eztán a Duna TV-n fut, március 15-én kezd.

Ma tartják a Fölszállott a páva első elődöntőjét

Life.hu2014.03.15, 10:43

Ma tartják a Fölszállott a páva 2014 című műsorának első elődöntőjét; a népzenei és néptáncos tehetségkutatót. A Duna televízió élőben közvetíti.

A Duna kettes csatornája helyén indul a Duna World

Tévé2011.11.30, 17:08

A Balatonalmádiban megrendezett Korrektúra 2011 konferencián Dobos Menyhért, a Duna Tv vezérigazgatója bejelentette, hogy január 1-jétől Duna World néven folytatják a Duna 2 sugárzását.

Romkocsmában és suliban forgatják az ifjúsági sorozatot

Tévé2010.05.20, 14:16

A Next Station Production és a Duna Televízió új zenés, ifjúsági sorozatot készít Gézengúzok - Karádysokk címmel. A sorozat ősszel lesz képernyőn.

Stohl karaktere is eltűnik a tévés krimiből

Tévé2010.05.19, 14:43

Nemcsak Stohl András, hanem karaktere, Bordás ezredes is eltűnik a Tűzvonalban sztorijából. A forgatókönyveket csak részben kellett átírni, nincs nagy csúszás, így a sorozat ősszel már képernyőn lehet.

Megasztárokkal és volt Barátok közt-szereplőkkel forog új tévésorozat

Tévé2010.05.13, 21:23

11 részes tinisorozattal rukkol elő 2010-ben a Duna Televízió: a diákok közt Barátok közt-szereplők és korábbi Megasztár-döntősök is feltűnnek, a negyedik széria győztese, Király Viktor pedig tanárt alakít.

Stohl még forgat a Tűzvonalban stábjával

Tévé2010.05.11, 19:26

A már részben vagy teljesen felvett epizódokat nem kívánja kidobni a szeptemberben képernyőre kerülő produkció, így Stohl András a héten még forgat. A helyére beugró színészt - aki május 17-én már állhat is a kamerák elé - várhatóan péntekig megnevezi Hábermann Jenő producer.

Lecseréli a Tűzvonalban is: milliókat bukik Stohl András

Tévé2010.05.10, 16:48

A Duna tévén folytatódik a Tűzvonalban című magyar krimisorozat, de a főszereplőnek távoznia kell a produkcióból. Az X-Faktor-ért járó gázsitól is elesett, a Nemzeti Vágtán sem indul, a Nemzeti Színház pedig várhatóan május 10-én délután, hat után ad ki közleményt.

Stohl András a Duna tévének is gondot okozott

Tévé2010.05.10, 08:54

A Duna Televízió gondolkozik azon, hogy "az élet dramaturgiája hogyan fogja a Tűzvonalban című sorozat dramaturgiáját befolyásolni" - közölte a csatorna sajtófőnöke Stohl András autóbalesetével kapcsolatban.

Reggeli, Mokka, Ma Reggel: harc az ébredőkért

Tévé2010.04.29, 14:05

Több személyi változás is történt az elmúlt hetekben, hónapokban a reggeli tévéműsoroknál. Nézettségben nagyjából kiegyenlített a küzdelem a három nagy között, a fiatalok azonban csak a kereskedelmi tévéket nézik, még a kávé és a pirítós mellé is. Az ötven alatti felnőtteknél a Mokka veri a Reggeli-t, az ATV és a Duna tévé pedig gyenge nézettséget szállít reggel.

Baló György: Divat lett belerúgni az MTV-be

Tévé2010.03.26, 17:52

A Kassza műsorvezetőjét arról kérdeztük, mi szükség volt a Népszabadságban olvasott cikksorozatra, hogy miért van feszültség az MTV és a Duna tévé közt, továbbá mit szól ahhoz, hogy utóbbi perelné a Magyar Televíziót. Miközben a két állami pénzen fenntartott, négy csatornát működtető tévétársaság azon vitatkozik, hány erdélyi magyar nézi a műsorunkat, Baló szerint alaposan át kellene alakítani a magyar közszolgálati médiát - azzal kezdve, hogy meg kellene kérdezni a nézőt, pontosan milyen tévét akar, mennyi pénzért. A köztévéket a készülékhasználati díjak újbóli bevezetésével kell finanszírozni, és a reklámpénzekről sem szabad lemonndani, ...

Már nyáron indulhat a Tűzvonalban

Tévé2010.02.05, 11:40

Április első felében kezdődik az egyetlen magyar krimisorozat forgatása, főképp Budapesten dolgozik majd a stáb. Stohl örül a folytatásnak, de a tervezett, nyári vetítésnek már nem annyira, Hollósi Frigyes szerint pedig kifejezetten jó, hogy a Duna tévére került a széria. A Tűzvonalban producerét és két szereplőjét kérdeztük a tervekről.

Új tévéműsort kapott Szőke András

Tévé2010.02.03, 10:49

A Szőke Duna után vasárnaptól ismét a Duna Televízió képernyőjén látható Szőke András.

Óvatos az RTL Klub, a Tv2 - bátrabban költ a Viasat3, a Duna tévé

Tévé2010.01.22, 13:08

2010 tavaszára várható ugyan számos saját gyártású műsor a hazai tévéknél, a nagyobb roham, igazán költséges show viszont csak ősszel lesz. Miközben az RTL Klub és a Tv2 óvatosan költ, a harmadik legnézettebb kereskedelmi tévé, a Viasat3 nem fogja magát vissza, négy új műsort indít.

12 részes lesz a Tűzvonalban újabb évadja

Tévé2010.01.15, 08:45

A Duna tévé átvette a sorozatot, tavasszal végén kezdődhet a forgatás.

2009 tévés balhéi és műbalhéi

Tévé2009.12.29, 14:22

Az MTV-nél hónapok óta áll a bál, eltűnt féltucatnyi, viszonylag kedvelt vagy ismert műsor, a Tv2-nél több személycsere is történt, miközben a nézettség esett. Az RTL Klub egy estére átment szoftpornóba, és még a csendes Duna TV-nek is jutott egy balhé.

Rózsa György: Régen nem a gatyaletolás volt a nívó

Tévé2009.12.19, 13:38

December 24-én egy gyerekműsorral jelentkezik a Duna televízióban, jövőre pedig folytatná a Magyar elsők-et. Az MTV jelenlegi helyzetét végtelenül elszomorítónak tartja, és szerinte a köztévé akár le is mondhat a szórakoztatásról, ha jelenleg az exhibicionista Benkőre meg társaira kíváncsiak a nézők.

Kanapéra invitál a Duna tévé

Tévé2009.12.07, 14:51

A Kanapé című műsorban Turczi István költő, író, műfordító havonta egyszer beszélget a művészvilágból érkezett vendégeivel.

Apáti-Tóth Kata marad a Duna tévénél

Tévé2009.12.02, 15:25

Apáti-Tóth Kata marad a Duna tévénél, de a Közbeszéd-ben és a Heti hírmondó-ban folytatja, a reggeli műsorba már nem kerül vissza.

Új tévés csapattal ébredhetünk

Tévé2009.11.27, 09:42

November 30-án indul a Duna Televízió új reggeli műsora, a Hattól nyolcig, amely - az ígéretek szerint - több szempontból más lesz, mint mondjuk a TV2-s Mokka vagy az MTV-n futó Ma reggel. A vállalkozásról Riskó Géza főszerkesztő mesélt, a korábban a Nap-kelté-ben dolgozó Apáti-Tóth Katát pedig arról kérdeztük, hogyan éli meg a váltást.

Megújul a Duna Televízió

Tévé2009.09.11, 10:27

Megújult díszletű, interaktív elemekkel bővített műsorokkal, a magyarság jelképeit szimbolizáló főcímekkel indul a Duna Televízió szeptember 14-én.

Főznek a Duna tévén is

Tévé2009.06.15, 16:23

Nyolc perc a konyhában címmel főzőműsor indul a Dunán.

Fiatalít a Duna tévé

Tévé2009.06.09, 13:23

Június 10-től hetente jelentkezik az Est neked!, melynek célja, hogy a Duna tévét nem látogató fiatalok is odaszokjanak a csatornára.

Ütnek a románok a Duna tévén

Tévé2009.05.13, 10:35

Ütős román akciófilm-sorozat indul csütörtökön a Duna TV-n: kicsit zűrösebb, mint a Tűzvonalban. 

Rendszert vált a Duna TV

Tévé2009.04.06, 17:52

A Duna Televízió korabeli magyar filmekkel emlékezik a rendszerváltás huszadik évfordulójára.

Új tudományos műsor a Duna tévén

Tévé2009.03.28, 14:06

Vasárnap indul a Duna TV-n a Csodafa, amely a tudomány szépségeire hívja fel a fiatalok figyelmét.

Lengyelekkel barátkozik a Duna TV

Tévé2009.03.23, 09:27

Március 23-án ünnepli a magyar-lengyel barátság napját a Duna Televízió, ennek megfelelően alakul a műsorkínálat.

Egyről a kettőre - törökül

Tévé2009.02.11, 10:56

Február 14-én szatirikus sorozat indul a Duna TV-n, mely két család, ezen keresztül két nép problémás együttélését mutatja be.

Ördögből lett angyal

Tévé2009.01.06, 16:30

Új sorozat indult vasárnap este az AXN-en: a valós történeten alapuló The Cleaner - A független talán azoknak tetszhet leginkább, akik szerették A drót-ot a Duna tévén. Kicsit lassú, de figyelemmel, sok munkával kidolgozott sorozat, kábítószerről, önbizalomról, kitartásról és arról, hogy még nem veszett ki a jóság az emberekből.

Sas József az év végére duplikálja magát

Tévé2009.01.01, 10:54

Szilveszterre nagyjából száz jobb programot is el tudunk képzelni, mint a tévé előtti heverészést, de gondolunk azokra is, akik nem szeretnék az év utolsó estéjét hangos sokadalomban tölteni, és az embereket inkább két dimenzióban, bármikor lekapcsolható formában szeretik. Tévés ajnáló, két napra.

Leépítés a Duna tévénél

Tévé2008.11.19, 10:41

A kihasználatlan erőforrásokat megszüntető "optimalizáló leépítést" tervez jövő tavaszra a Duna Televízió - mondta Szekeres László gazdasági alelnök kedden.

Szebeni István: Aktív után híradó

Tévé2008.11.05, 14:26

Híradót vezet rövidesen a Duna tévénél Szebeni, aki örül annak, hogy nem kell naponta a nézettség miatt izgulnia, hogy nincsenek kötelező megjelenések, hogy nem kell tudnia, melyik partiarc mit tett előző este, hogy nyugalom veszi körül.

Feliratos műsorok a Duna tévén

Tévé2008.10.29, 13:21

November elsejétől feliratozza műsorai egy részét a siketek és nagyothallók számára a Duna Televízió.

Magyar szitkom lesz a Duna tévén

Tévé2008.09.30, 10:29

Saját szituációs komédiával, valamint sok színházi tárgyú produkcióval erősítette meg múlt hétfőtől, folyamatosan induló őszi műsorstruktúráját a Duna tévé.

Visszatérő kultsorozat a Duna tévén

Tévé2008.09.23, 09:07

A Duna TV újra leadja a Drót-ot: az első alkalommal még csak egy szűkebb réteg követte figyelemmel, de azóta talán többekhez eljutott a híre.  

Ifj. Knézy Jenő: 10-15 év kell a magyar focinak

Vendégszoba2008.07.31, 18:35

A tévés riporter, műsorvezető, kommentátor, aki a közelmúltban az Év Sportújságírója lett, kissé pesszimistán látja a magyar sport jelenlegi helyzetét. Tart tőle, hogy az U19-es válogatott nem lesz később Európa-bajnok, és az olimpián sem vár nyolc-tíz magyar aranyat - de reméli, hogy kellemesen csalódik. Meccsre nemigen jár, Varga Zoltán kirúgása óta a Fradit sem szereti már. Bár sokat "sportol" ősztől is, a Duna TV-n közben egy bűnügyi műsor indítását tervezi. A chaten kérdezték olvasóink, ő pedig elhintett pár érdekes sztorit.

Van még cimborád

Tévé2008.05.23, 18:57

Május utolsó vasárnapján csak a Duna tévé lepi meg a gyerekeket kifejezetten nekik készült műsorral: legendás jelenetekkel a Cimbora hőskorából és élő bejelentkezésekkel a Duna-parti Gyerekpartiról. Ennek kapcsán visszapillantunk a nagy múltú műsorra, melyről minden mai harmincas-negyvenes magyarnak van legalább valami halvány emléke.

Németekben bízik a Duna tévé

Tévé2008.04.10, 15:43

Együttműködési szerződést kötött a Duna Televízió és a közel 30 nyelven sugárzó Deutsche Welle.

Demcsák Zsuzsa: Kerüljük a bulvárt!

Vendégszoba2008.01.19, 08:01

Az ATV is úgy döntött, hogy követi a Duna tévé, az MTV, az RTL Klub és a TV2 példáját, és elindítja reggeli csevegős műsorát, melybe viszont nem akarnak meghívni bulvárszereplőket. A Reggeli Jam-ben kapott komoly szerepet a korábban a TV2-ről ismert Demcsák Zsuzsa. A chaten a kérdezőknek elmondta, hogy nem bánja, hogy nem lett szóvivő, de így is igen sok a dolga: ha nem a tévében dolgozik, akkor gyerekeivel van. Blogot nem ír soha többet, és ha szabadideje van, kirándul a családdal vagy kultsorozatokat néz a tévében.

Terepen a Duna tévé

Tévé2008.01.10, 22:33

2008. január 14-től új formában, új időpontban jelentkezik a műholdas közszolgálati csatorna kulturális műsora, a Kikötő.

Vetélkedik a Duna Tévé is

Tévé2007.11.27, 16:09

December a magyar népmese hónapja az idén 15. születésnapját ünneplő Duna Televízióban, így népmesés vetélkedővel rukkolnak elő.

Angol feliratok a Duna tévén

Tévé2007.10.10, 16:52

Tizenegy műsor fut angol felirattal a Duna tévén - ezzel a csatorna leginkább a külföldön élő, magyar származású, szülei vagy nagyszülei nyelvét már alig vagy egyáltalán nem beszélő tévézőkhöz szeretné közelebb vinni a magyar kultúrát.

Jön a simlis és a szende

Tévé2007.09.04, 14:05

Cybill Shepherd és Bruce Willis újra a képernyőn: A simlis és a szende szeptember 22-től újra a tévében. A Duna Televízió nyúlt a régi kedvenc után.

House doktor mindig rendel

Tévé2007.08.25, 20:12

Az egybefüggő történettel rendelkező sorozatok (A szökés, 24, Az elveszett szoba, Hősök) esetében gondot okozhat, ha valaki kihagy pár részt - a különálló epizódokból álló szériáknál (Helyszínelők) nincs ilyen probléma. Megoldás lehet a DVD megvásárlása, de Magyarországon a piac nem éppen fejlett: nem minden, tévében látott sorozat jelenik meg, és ha mégis kijön egy széria, akkor is jókora késéssel.

A Sziget Fesztivál a tévékben

Tévé2007.08.08, 12:48

Azoknak, akik riasztó pénzhiány, kötelező munka, tompa másnap vagy bármi más okból kifolyólag nem tudnak kimenni a Szigetre, összeszedtük, mely tévé foglalkozik az eseménnyel, hogy az otthon gubbasztók legalább a képernyőn megcsípjenek pár percet a fesztiválból.

A Balkán felé fordul a Duna tévé

Tévé2007.05.11, 10:42

A Duna Televízió ma a Balkánra kalauzolja a nézőt: a világtól korábban még hermetikusan elzárt Albániába, a népszerű Görögországba, a Duna-delta vidékére.

Leadja a Drótot a Duna tévé

Tévé2007.02.26, 12:14

Olyan új sorozatot indít útjára a Duna Televízió, amelyet itthon eddig csak videón és DVD-n ismerhetett a közönség. Fogadtatására azonban jellemző, hogy itthon már most kultusza van a szériának - hasonlóan a többi országhoz, ahol csak megjelent. Amerikában nézői, kritikai és szakmai siker övezte.

Elbocsátották a Duna Híradójának főszerkesztőjét

Tévé2007.02.22, 11:36

Szaniszló Ferenctől, a Duna Televízió Híradójának eddigi főszerkesztőjétől is megválik a most folyó csoportos elbocsátás során a közszolgálati médium - közölte Cselényi László, az intézmény elnöke.

Duna tévé: elbocsátanak ötven munkatársat

Tévé2007.02.07, 14:00

A tavaly ősszel beharangozottnál kevesebb, összesen félszáz belsős munkatársat bocsát el a Duna Televízió.

Megszentelték a Duna tévé székházát

Tévé2007.01.09, 10:49

Immár hagyomány, hogy vízkereszt idején megszentelik a Duna Televízió székházának stúdióit. Idén a szertartást Tempfli József nagyváradi megyéspüspök, és Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) médiafelelőse végezte.

2006 - a tévések szemével

Tévé2006.12.22, 16:22

Nagyobb éves anyagunk megírása és összeállítása előtt megkérdeztük a két közszolgálati csatorna (MTV, Duna tévé) és a három legnézettebb kereskedelmi tévé (RTL Klub, TV2, Viasat 3) programigazgatóit arról, miképp látják ők szakmai szemmel 2006-ot, mire büszkék, mikor hibáztak, mit irigyeltek más csatornától, vannak-e új arcok náluk. Természetesen ők inkább a pozitívumokról számoltak be, ami némiképp érthető is, hiszen mindenkinek a saját gyereke a legszebb. Mi mindenesetre nem kommentálunk, csak kérdezünk.

Angolul feliratozna a Duna Tévé

Tévé2006.11.09, 16:43

Angol nyelvű felirattal sugározná a tengerentúlra adását a Duna Televízió; a menedzsment most forrást keres a vállalkozáshoz - mondta Cselényi László elnök.

Halloween: kiröhögni a halált

Tévé2006.10.31, 16:12

Közeledik legkomorabb ünnepünk, a mindenszentek, illetve halottak napja - ezzel szinte egy időben, Amerika tovább mulat: a gyerekek csokit gyűjtve járják a várost, a nagyobbak pedig sejtelmes hangulatú Halloween-partikon vesznek részt. Amíg idehaza ezek az emlékezés napjai, addig a tengerentúlon a halállal szembeni dacos kacagás jellemzi ezt az időszakot. Cikkünkben azt néztük meg, mennyire illeszkedik ezekhez, az egymással szemben álló hangulatokhoz a tévé, mit adnak itthon és külföldön.

Sötét utakon a Duna tévé

Tévé2006.10.30, 12:49

Kemény férfiak, végzetes asszonyok. Fénnyel és árnyékkal hasogatott terek, lappangó titkok, véletlen események. Karcos cigaretták füstje az arcon, szembe húzott kalapok, igéző tekintetek. Gengszterek, bűnözők, magándetektívek, okos, ám védtelen nők. Erőszak, bűn és mindent átható melankólia és kétértelműség. A Duna Televízió november 8-án induló sorozatában tíz művet választott a film noir legjavából.

Lovasroham, bikini, Szulák Andi

Tévé2006.10.24, 12:15

Hétfő este több nagyobb csatorna - így az m1, m2, Duna tévé, RTL Klub, TV2, ATV vagy az Echo - a forradalmi emlékmű avatásáról tudósított egyszerre, egy időben. Mivel az ilyen igen ritka, megnéztük, mit adott a többi tévé ugyanekkor - mást, de néha valahogy mégis ugyanazt.

Duna tévé: új arcok, új műsorok

Tévé2006.10.10, 16:54

A Duna Televízió bemondói, híradósai egyenruhába bújnak, és még ősszel elindul néhány új műsor. Az Ecopoly-ban látott divattervező, Zoób Kati mellett a Bagi-Nacsa duó talán kevésbé kommersz tagját, Bagi Ivánt is leszerződtette a csatorna. A Duna tévé a közelmúltban felvett 175 embert, ám hamarosan leépítések lesznek, megválnak jó nyolcvan kollégától.

Más a Reggel a Duna tévén

Tévé2006.09.19, 08:14

Hétköznap reggel 6 és 8 óra között jelentkezik a megújult, Reggel című, élő műsor a Duna tévén, ebben új és régi elemek keverednek.

A Duna tévé még reménykedik

Tévé2006.09.06, 09:53

A Duna Televízió szeptember 6-án élőben közvetíti a Bosznia-Hercegovina - Magyarország labdarúgó-mérkőzést. Utánanéztünk, mi a helyzet a válogatott meccsek tévés jogaival.

Bankrablók és maffiózók a Duna tévén

Tévé2006.09.01, 13:10

A Duna Televízió új, péntek esti tematikus sorozatában olyan rendezők alkotásait mutatja be, mint Martin Scorsese, Brian De Palma, vagy éppen Sam Peckinpah.

Okos tévék, ha összecsapnak

Tévé2006.08.31, 10:03

Egy hét alatt közel 120 ezer voks érkezett az "okos tévék" szavazásunkra. A Spektrum épp hogy lenyomta a Duna tévét.

Ötezredik adásnapját ünnepli a Duna tévé

Tévé2006.08.31, 12:21

Az öt kontinensen fogható, idén 14 éves közszolgálati csatorna ötezredik adásnapjához érkezett. Az ünnep alkalmából ünnepi logóval sugározzák adásukat.

Orosz alvilág, 54 részben

Tévé2006.08.23, 15:20

Az orosz alvilág játssza a főszerepet fél éven át szerda és csütörtök esténként a Duna Televízióban; szeptember 13-tól sugározza ugyanis a Pétervári banditák című sorozatot a csatorna.

Bárki lehet tévésztár a Szigeten

Tévé2006.08.07, 15:18

A Duna Televízió sátrat épített, oda várja naponta reggel tíztől, este tízig a szigetelőket. Sok játékfilmmel, dokumentumfilmmel és játékokkal próbálják elcsábítani a látogatókat.

Fesztiválok a Duna tévén

Tévé2006.07.18, 14:36

A Kikötő kulturális magazin a nyári hónapokban a késő esti híradó után jelentkezik - rendhagyó formában.

MTV, Duna tévé: több belsős munkatárs

Tévé2006.07.03, 12:53

Ha eltérő mértékben is, de az elektronikus közszolgálati médiumoknál emelkedett a belső munkatársak száma a színlelt szerződések felszámolása nyomán.

Karcsúsítás várható a Duna tévénél is

Tévé2006.06.13, 10:37

Még az idén újabb leépítési hullám indulhat a Duna Televíziónál - értesült a közszolgálati médium vezetéséhez közel álló forrásból az MTI.

Magyaros teleregény indulhat a Duna tévén

Tévé2005.12.23, 14:51

Cselényi László elnök szerint ősszel indulhat a Duna Televízió első, saját gyártású, az egész Kárpát-medencét átfogó teleregényének forgatása.

Kialakult a Kamera Hungária mezőnye

Tévé2005.03.01, 16:14

Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivált. Az eseménynek idén Pécs ad otthont. Az alkotók, a szerkesztőségek összesen 424 művel pályáztak, 14 566 percnyi anyaggal, 13 kategóriában.

Újabb újságíró mondott fel Orbán-interjú miatt

Itthon2004.12.03, 17:48

Újabb újságíró mondott fel egy Orbán Viktorral készített interjú miatt. Ezúttal a Duna tévé műsorvezetője, Kumin Viktória távozik, akit az interjúval kapcsolatban nyíltan bírált a Magyar Nemzetben Belénessy Csaba alelnök - írja a Népszabadság.

Ausztráliában is sugároz a Duna Tévé

Tévé2003.03.07, 13:59

A határontúli magyaroknak is sugárzó televízió adása március közepétől az ötödik kontinensen is látható lesz.

Bayer már nem dolgozik a Duna tévénél

Itthon2002.06.28, 12:15

Megválik a Duna Televízióban betöltött kulturális igazgató-helyettesi posztjától Bayer Zsolt, aki a Magyar Nemzetnél folytatja pályafutását. A jobboldali publicista nem kívánta elárulni szerződés bontásuk okát.

Előző
  • 1
Következő