Donald Rumsfeld
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- Afganisztán
- USA
- afgán konfliktus
- legfrissebb
- legrégebbi
Rumsfeld szerint a tálibok között nő a bizalmatlanság bin Ladennel szemben
A török nemzetvédelmi miniszter hazája teljes támogatásáról biztosította a Törökországban tárgyaló Donald Rumsfeld amerikai védelmi minisztert. Látogatása során Rumsfeld közölte, hogy a tálib mozgalmon belül több olyan csoport is van, amely nem fogadja el Oszama bin Laden befolyását.
Rumsfeld védelmi miniszter: azokat védjük, akiket elnyomnak
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter közölte: a pillanatnyi cél a tálibok leverése, de az átfogó cél ennél több, a terrorizmus felszámolása nemzetközi összefogással.
Az amerikai védelmi miniszter sikeresnek minősítette az eddigi támadást
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint 2-3 tucatnyi célpontot találtak el a szövetséges erők. Rumsfeld nyugalomra intette az amerikaiakat, az afgán polgári lakosságnak pedig további segélyszállítmányokat ígért. Brit kollégája szerint azonban még korai lenne sikerekről beszélni.
Harmincan meghaltak a hétfői bombázásban - bin Laden él
A hétfői akcióban 20 repülőgép és több rakéta vett részt, az volt a támadások negyedik és ötödik hulláma. Kabul mellett négy várost bombáztak. A támadásokban harmincc ember vesztette életét. A Pentagon sajtótájékoztatóján Donald Rumsfeld védelmi miniszter megerősítette: évekig is eltarthat a támadás. Értesülések szerint Oszama bin Laden és Omar molla az eddigi támadásokat sértetlenül átvészelte.
Rumsfeld: nem teljesen megbízható az USA-rakéták pontossága
Az amerikai védelmi miniszter elismerte, hogy előfordulhatnak polgári áldozatok a bombázások során, mert a rakéták pontossága nem százszázalékos. A miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy ártatlanok is meghalhatnak. Korábban az USA többször elmondta: mindent megtesznek, hogy ne legyenek polgári áldozatok.
Az amerikaiak elpuskázták Omár mollát
Hajszál híján lelőhették volna az amerikaiak a tálibok vallási vezetőjét. A mollát egy kis felfegyverzett távirányítású felderítőgép szúrta ki, még a támadások első éjjelén, azonban nem kapott engedélyt arra, hogy lelője. Az azonnali támadás helyett az amerikai bombázók később Omár épphogy hűlt helyét bombázhatták csak le. Donald Rumsfeld védelmi miniszter állítólag berúgott egy csomó ablakot mérgében.
- címkék:
- Donald Rumsfeld
- Pentagon
- támadás
- vallás
- Omár
- CIA
- Címkefelhő »
Az USA röplapokat küld az afgán népnek
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter hétfőn bejelentette, hogy az amerikai légierő röplapokat dob ki az afgán népnek, hogy támogatásáról biztosítsa őket. Az USA ezenkívül megkezdte az afgán civilekhez szóló rádióüzenetek sugárzását is.
Megkezdődött a szárazföldi hadművelet Afganisztánban
Amerikai speciális csapatok kezdték meg hadműveletüket Afganisztán déli részén - mondta egy védelmi minisztériumi forrás. Hivatalosan még nem erősítették meg a hírt, s a tálibok szerint nincs jele földi támadásnak. Az Északi Szövetség szóvivője szerint azonban jelenleg is amerikai tisztek tartózkodnak csapatukkal a terepen. A légierő tovább támadja Kabult és Kandahárt.
Rumsfeld szerint bin Laden elszökhet előlük
Az USA kezéből kicsúszhat bin Laden, még akkor is, ha a tálibokat megdöntik - mondta az amerikai védelmi miniszter. A politikus szerint a terroristahálózat bin Laden nélkül is működne.
Rumsfeld: vannak amerikai katonák Afganisztánban
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter kedden megerősítette, hogy valóban tartózkodnak amerikai katonák Afganisztán területén. A katonák fő feladata, hogy segítséget nyújtsanak a légitámadások célpontjainak kijelöléséhez.