dollárbaloldal

címke rss

Dollárbaloldal - Gyurcsányék szerint Márki-Zay hazudik arról, hogy a baloldal sorba állt a dollárokért

Itthon2023.03.28, 15:02

A Gyurcsány-párt továbbra is úgy tesz, mintha semmit sem tudott volna a baloldal amerikai finanszírozásáról, szerintük Márki-Zay Péter hazudik.

Beismerte Márki-Zay Péter, hogy a külföldi pénzeket kampányra költötték

Itthon2023.03.27, 15:18

Tavaly nyáron az elszámolásunk után emlékeim szerint 90 millió maradt, amiből később még több, kampányhoz kapcsolódó költséget fedeztünk – jelentette ki Márki-Zay Péter az Indexnek. A bukott miniszterelnök-jelölt részletesen mesélt a guruló dollárokról a lapnak adott interjúban.

ÁSZ: Felmerül a kettős gazdálkodás gyanúja a dollárbaloldalon

Itthon2023.03.27, 13:30

"Nem tudja tartani az Állami Számvevőszék a törvényben előírt, a tavalyi választáson egy százalék feletti eredményt elért pártok kampányköltéseinek ellenőrzési határidejét, miután a vizsgálatok alatt különleges és összetett jelenségekre bukkantunk" - mondta Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, ahol a 2022-es országgyűlési választáson felhasznált kampánypénzek vizsgálata is napirenden volt.

Egy titokzatos amerikai cég is készített kutatást a dollárbaloldalnak a kampányban

Itthon2023.03.26, 15:04

Több hónapja húzódik a baloldal külföldi kampányfinanszírozási botránya, aminek a jelek szerint koránt sincs még vége. Márki-Zay Péter, a baloldal volt kormányfő-jelöltje ugyanis egy újabb, igencsak érdekes részletet kotyogott ki a Blikknek: egy amerikai közvélemény-kutató is segített a kampányában. Kifejezetten érdekes, hogy a meg nem nevezett cégről eddig nem lehetett hallani, az nem szerepelt a titkosszolgálatok jelentéseiben sem. Sőt, Márki-Zay Péter arra is célozgatott a bulvárlapnak adott interjúban, hogy a baloldali pártvezetők is tudtak a tengerentúli támogatásokról, hiába tagadják azt. Egyre szövevényesebb a baloldal kampánnyfinanszírozási ...

Induljon a Karácsony-banzáj!

Itthon2023.03.24, 11:33

M. Kovács Róbert, a HírTV Vezércikk műsorvezetőjének írása.

Dollármédia: Soros György magyarországi blogja, a 444 a választások előtti évben kezdett el igazán gazdagodni

Itthon2023.03.23, 11:33

A Tűzfalcsoport tényfeltáró oldal legfrissebb összesítésében a Soros-blog (444) pénzügyi beszámolóit veszi górcső alá. A magyar országgyűlési választások előtti évben az amerikai milliárdos haza blogja ugyanis óriási bevételekre tett szert. Soros György mellett Brüsszeltől is kaptak pénzt, „egész véletlenül" éppen a magyarországi kampány időszakára időzítve. Dacára az amerikai és a brüsszeli pénzeknek, a blognak azonban nem sikerült javítania az olvasottságát. Egyes videóik nézettsége 12-137 között mozog, ez szánalmasan kevés.

Deutsch Tamás: Meg fogjuk védeni a magyar gyermekvédelmi törvényt

Itthon2023.03.22, 16:13

A kormányoldal meg fogja védeni a magyar gyermekvédelmi törvényt és visszautasítja az Európai Bizottság "agresszív, durva támadását" az ügyben - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője szerdai videónyilatkozatában.

Szélsőbaloldali bűnszervezet aktivistáit uszította magyar emberekre a dollárbaloldal

Nagyvilág2023.03.22, 10:34

A dollárbaloldal által februárban Budapestre importált erőszakos szélsőbaloldali aktivisták Németországban hosszú évek óta tartják rettegésben a nagyvárosokat, miközben a hatóságok nehézkesen lépnek fel ellenük. Most talán fordulhat a kocka, miután a magyar fővárosban is több embert félholtra verő militáns terroristacsoport egyik vezetője és néhány tettestársa ellen bírósági eljárás zajlik Drezdában, méghozzá bűnszervezet létrehozásának vádjával. Cikksorozatunk második részében bemutatjuk a Hammerbande nevű csoportot, annak módszereit, és azt is, hogy milyen ideológiai nyomás alatt kell helytállnia a német rendőrségnek a szélsőbalolldal ...

Joe Biden kormánya pénzeli Gulyás Márton amerikai kiképzését

Itthon2023.03.21, 16:45

Gulyás Márton szélsőbaloldali aktivista arról írt az online műsora közösségi oldalán, hogy a Joe Biden vezette amerikai baloldali kormánytól ösztöndíjat kapott. Az amerikai baloldal jóvoltából a szélsőséges magyarországi aktivista többhetes kiképzésen vesz majd részt. Gulyás szerint az amerikai program egyik célja, hogy az ösztöndíjasok újságíró-szakmai/vezetői képességeit erősítse. Gulyás Márton azonban nem újságíró, hanem egy szélsőbaloldali aktivista, akinek tevékenységét a Biden-kormányzat az amerikai adófizetők pénzéből támogatja. A műsora finanszírozói között szerepelnek Soros György magyar származású milliárdoshoz köthető küllönböző ...

Fidesz: Az inflációt a dollárbaloldal által támogatott szankciók okozzák

Itthon2023.03.21, 14:36

A nagyobbik kormánypárt közleményében reagált Komjáthi Imre (MSZP) nyilatkozatára, amelyben a dollárbaloldali politikus valótlanságokat állított.

A dollárbaloldal háborúpártisága a külföldi finanszírozás ára

Itthon2023.03.19, 10:37

A magyarországi dollárbaloldal csak fokozza a háborús hisztériakeltést, amivel nyilvánvalóan megrendelést teljesít: ez lehet a külföldi finanszírozás ára. Összeállításunk első részében már felidéztük, milyen háborúpárti nyilatkozatokat tett a baloldal az orosz-ukrán háború kitörését követően, ezúttal arra is rávilágítunk, hogy milyen érdekek állnak a háborúpártiság hátterében.

A dollárbaloldal háborúpárti, ezért nem támogatja a békepárti nyilatkozatot

Itthon2023.03.18, 10:23

A több mint egy éve dúló orosz-ukrán háború minden szörnyűsége ellenére a Gyurcsány Ferenc vezette dollárbaloldal még mindig a háború pártján áll, és továbbra is a fegyverszállítások megindítását követeli a kormánytól. Mindezek fényében nem meglepő, hogy a Fidesz–KDNP által az Országgyűlés elé benyújtott békepárti javaslatot is folyamatosan támadják. Kétrészes összeállításunkban bemutatjuk, milyen nyomásgyakorlás éri Magyarországot a békepártisága miatt Brüsszelből, és azt is, hogy a külföldről finanszírozott baloldal milyen megrendelést teljesít.

Fidesz: Az inflációt a dollárbaloldal által támogatott háború és a szankciók okozzák

Itthon2023.03.08, 14:37

A nagyobbik kormánypárt reagált Bodnár Zoltán (DK) és Korózs Lajos (MSZP) nyilatkozatára. Ebben leszögezték, hogy képviselők állítása ellenére a baloldal által támogatott szankciók és a háború okozza az inflációt.

Újabb, magát függetlennek állító baloldali portálról derült ki, hogy Soros alapítványa finanszírozta

Itthon2023.02.28, 12:08

A Magyar Hang hetilap gyakran hangoztatja, hogy kizárólag olvasói támogatásokból és a lapeladásokból tartja fenn magát, a Transzparens Újságírásért Alapítvány média monitoring programja során bizonyítékot talált arra, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány is támogatta már a lap megjelenését egy Átlátszó-s projekten keresztül – hívja rá fel a figyelmet a médiaelemzéssel foglalkozó alapítvány. Ahogy az köztudott, a Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundations-OSF) pedig Soros György amerikai milliárdos érdekeltségébe tartozik.

Gyurcsány Ferenc megalázta a baloldali pártokat

Itthon2023.02.23, 12:16

A baloldal pontosan tisztában volt vele, hogy külföldről jelentős összeggel támogatták meg a baloldali kampányt, továbbá abban is biztosak voltak, hogy ez törvénytelen volt – mondta Rotyis Bálint az Origónak adott interjúban. A Nézőpont Intézet elemzője szerint minden bizonnyal azért nem készültek fel erre a botrányra, mert bíztak benne, hogy ennyi pénzzel úgyis megnyerik a választásokat, és utána az egész ügy ki sem derülne, vagy ha valaki mégis megszellőztetné, akkor az adott illetőt majd elhallgattatják. Az elemző azt is leszögezte, hogy a háború okozta nehéz helyzetben a magyarok olyan államférfiként tekintenek Orbán Viktorra, aaki ...

Márki-Zay Péter összevissza beszél a dollárbaloldal botrányáról

Itthon2023.02.21, 13:59

Márki-Zay Péter, bukott baloldali kormányfőjelölt ismételten összevissza beszél az Egyesült Államokból kapott dollármilliókról. Míg másfél hete azt állította, hogy nem tudnak elszámolni minden kampányköltséggel, hiányoznak számlák és szerződések, pár napja viszont úgy fogalmazott: minden kampánnyal kapcsolatos számlát leadtak az Állami Számvevőszéknek. Mint ismert a baloldal a 2022-es kampányára közel 4 milliárd forintot kapott a tengerentúlról.

Hollik István: A teljes baloldal részesült a guruló dollárokból

Itthon2023.02.11, 15:33

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint mára nyilvánvaló, hogy a teljes baloldal - Márki-Zay Pétertől Gyurcsány Ferencig - részesült a "guruló dollárokból" és ezeket a kampányra költötték a törvényeket megkerülve.

Szánalmas módon próbálja tagadni a Gyurcsány-párt a guruló dollárokat

Itthon2023.02.10, 12:49

Sápi Mónika, a baloldal vásárosnaményi közös jelöltje, a DK előválasztási jelöltje cégéig gurultak a tengerentúlról érkező források. Ez derült ki a Nemzeti Információs Központ által készített második részjelentésből. Ez a sok millió forintos ellenszolgáltatás önmagában erősen megkérdőjelezi azt a védekezést, hogy a dollárbaloldal nem a kampányára kapott volna pénzeket külföldről. A DK mindeközben mintha próbálna ellépni Sápi mellől - írta a Magyar Nemzet. Mindez annak fényében is érdekes, hogy korábban Gyurcsányék tagadták, hogy bármilyen közük lett volna a guruló dollárokhoz. 

Napi balfék: Dolcsi roll!

Itthon2023.02.09, 10:21

Dübörög a Dolcsi Roll együttes!

Gyurcsány minden eddiginél otrombábban sértegeti a Fidesz szavazóit

Itthon2023.02.08, 08:21

Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának elemzője az Origónak adott interjúban arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc az úgynevezett évértékelő beszédében minden korábbinál egyértelműbben jelezte, hogy nem pusztán a „szövetséges" baloldali pártok bizonyos politikusaira, hanem azok teljes szavazóbázisára is igényt tart. Erdős szerint a jelek arra mutatnak, hogy a politikai túlélésre egyedül a Momentumnak lehet esélye és szervezeti ereje.

Veszélyt jelent Magyarországra, hogy külföldről fizetik a baloldali sajtót

Itthon2023.02.07, 12:44

A Transzparens Újságírásért Alapítvány tolmácsolta a tavaly áprilisi országgyűlési választás idején aktív Független Médiafigyelő Delegáció francia elnökének, Claude Chollet-nek a jelentését a magyarországi baloldali média Brüsszel általi finanszírozásáról, amelynek költségeit valamennyi európai adófizető állja. Az alapítvány derítette ki ugyanis, hogy a Gyurcsány-párthoz köthető Nyugati Fényt és a kommunista időkbeli seftelései miatt „Trükkös Zotyónak" gúnyolt Varga Zoltán vörösbáró 24.hu nevű hírportálját az Európai Parlament baloldali frakciója (S&D) az uniós adófizetők pénzéből finanszírozza. Az EP-baloldali frakciójának pedig taagja ...

Ismét kiderült, hogy hazudott a dollárbaloldal a külföldi finanszírozásról

Itthon2023.02.07, 08:40

Bár az Action for Democracy hivatalosan a diaszpórában élő magyarság voksolásának elősegítését tűzte ki fő céljául, ehelyett az általa Amerikában összegyűjtött milliárdos összegeket a magyarországi országgyűlési választások befolyásolására használta fel úgy, hogy a szóban forgó pénzek a pártok kampánybeszámolóiban szereplő cégeknél kötöttek ki – egyebek mellett ezt támasztja alá a Nemzeti Információs Központ nemrég nyilvánosságra került beszámolója. A vizsgálat által feltárt pénzforgalmi adatokat az Állami Számvevőszék és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is vizsgálja majd.

Közös szálai lehetnek a brüsszeli korrupciós botránynak és a dollárbaloldal kampánypénz ügyének

Nagyvilág2023.02.07, 08:11

A dollárbaloldal célja elérése érdekében mélyen integrálódott abba az átláthatatlan, korrupt masszába, amiből most Eva Kaili kibukott – mondta Rotyis Bálint az Origónak adott interjújában a brüsszeli korrupciós botrány újabb fejleményeivel kapcsolatban. A Nézőpont Intézet elemzője szerint miután a magyar baloldal arra is hajlandó volt, hogy 4 milliárd forintért eladja Magyarország önállóságát, nem zárhatjuk ki, hogy a brüsszeli korrupcióból sem akartak kimaradni. Hozzátette azt is, hogy Magyarország esetén azért ennyire nyílt a Soros-féle szervezetekkel a konfliktus, mert a magyar kormány nem hajlandó a magyar emberek érdekeivel szeemben ...

A Kutyapárt elnöke beszólt a dollárbaloldalnak - videó

Itthon2023.02.06, 16:09

Hónapok óta tart a rendszerváltás óta kirobbant legnagyobb kampánypénzbotrány, amely a dollárbaloldalhoz kötődik. A Kutyapárt elnöke, Kovács Gergő a Klasszis Klub című műsorban vallott a guruló dollárokról: szerinte mindenki tudja, hogy nagy külföldi támogatóktól jött a pénz, amit a baloldal kampányra költött. A dollárbaloldalhoz gurult külföldi pénzekről azt is elmondta, hogy az is egyértelmű, hogy ezt nem több ezer amerikai polgár dobta össze, hanem pár nagy támogató. A Kutyapárt elnöke - ezúttal teljesen komoly stílusban - mondhatni, beszólt a dollárbaloldalnak. 

Karácsony és Korányi mellett Eva Kaili, a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője is ott volt a müncheni összejövetelen

Itthon2023.02.06, 12:58

Eva Kaili, az Európai Parlament letartóztatásban lévő, leváltott szocialista alelnöke is ott volt 2022 februárjában azon a müncheni konferencián, amelyen Alexander Soros, a milliárdos spekuláns Soros György fia, Korányi Dávid, a külföldi kampánytámogatások Magyarországra juttatásában kulcsszerepet játszó háttérember, valamint Karácsony Gergely főpolgármester is megjelent. A Soros-bizalmasoktól hemzsegő összejövetel után néhány nappal indultak meg a külföldi pénzek utalásai a magyar ellenzék számláira, írja a Magyar Nemzet.

Év- és jövőértékelőt tartott a Gyurcsány-bőrbe bújt ellenzék színe-java

Itthon2023.02.05, 16:19

Az Alapjogokért Központ összegyűjtötte a dollárbalodal külünböző év- és jövőértékelőit.

Gyurcsány megint kiadja az utasításokat a dollárbaloldalnak

Itthon2023.02.05, 11:42

Gyurcsány Ferenc ma úgynevezett évértékelőt tart, melynek célja az, hogy újra eligazítást tartson a dollárbaloldalnak, és megint bizonyítsa, ő a vezér a baloldalon. Gyurcsány pártja az elmúlt hetekben sorra rabolta ki a többi baloldali pártot, átültetve saját pártjába politikusaikat. Gyurcsány az elmúlt években sorra alázta meg baloldali szövetségeseit, gyakran írt velük kapcsolatban lejárató posztokat, vagy mondott megalázó véleményt valamelyik tévécsatornán. Ezek a megnyilvánulások egyetlen célt szolgáltak: senki ne higgye azt, hogy nélküle bármilyen témában döntés születhet a baloldalon, ő a vezér, az ő utasításait kell követni. ...

Dollárbaloldal: Münchenbe szaladgált ki Karácsony és Marki-Zay is a főnökeikhez - videó

Itthon2023.02.04, 11:08

A dollárbaloldal intézője, Korányi Dávid és Karácsony Gergely főpolgármester néhány nappal az Action for Democracy első magyarországi átutalása előtt konferencián vett részt Münchenben Alex Sorossal, a milliárdos spekuláns Soros György fiával. Egy panelbeszélgetésről készült videón bárki megnézheti Karácsony nevetséges szereplését. A német városban egyébként a rendezvény után felbukkant Márki-Zay Péter, a baloldal volt kormányfőjelöltje is, állítása szerint a konferencián részt vevők közül senkivel nem találkozott - írja a Magyar Nemzet.

Napi balfék: milliárdnyi okuk van rá

Itthon2023.02.03, 12:33

Forrás: Origo middle on 1200 1200

Dollárbaloldal: Korányi, még Karácsony tanácsadójaként közpénzen utazgatott Washingtonba

Itthon2023.02.03, 13:56

Bár a Főpolgármesteri Hivatalba főnökei felmentésével egy idő után szinte egyáltalán nem járt be Korányi Dávid, a dollárbaloldal intézője, több útját így is a fővárosi adófizetők állták. Az előzmények ismeretében talán nem túl meglepő, hogy a korábbi főpolgármesteri főtanácsadó hivatalos útjainak fele Washingtonba vezetett. A napokban tárgyalt müncheni biztonságpolitikai konferencia mellett más érdekes látogatásokat is bemutatott a Magyar Nemzet.

Így juttatta el Soros György pénzét Korányi Dávid a dollárbaloldalnak

Itthon2023.02.02, 09:09

Megint Korányi Dávid került a hírek középpontjába: új részletek derültek ki a magyar demokrácia legnagyobb tiltott pártfinanszírozási botrányáról, a guruló dollárok ügyéről. Bebizonyosodott, hogy Korányi Dávid az Action for Democracy első magyarországi átutalása előtt közvetlenül találkozott Soros György fiával, a Soros-birodalom leendő urával, a hatalmat ezekben a hónapokban átvevő Alex Sorossal, és megvitatták a pontos tervet. Korábban a dollárbaloldal azt hazudta, hogy csupán mikroadományokról volt szó, hamar kiderült viszont, hogy erről szó sincs. Pontosan azonban még nem lehetett tudni, hogy ki áll a guruló dollárok mögött, ki ...

Juhász Péternek is jutott a guruló dollárokból

Itthon2023.02.01, 14:55

A Transzparens Újságírásért Alapítvány már 2022 márciusában beszámolt arról, hogy "az "Ezalényeg-hadművelet" hogyan köthető Bajnai Gordonhoz, illetve az általa finanszírozott külföldi tanácsadókhoz. A Nerpédia hirdetéseit a Facebook adattára szerint a KözösÜgyünk Nonprofit Kft. finanszírozza, ennek tulajdonosa pedig a Bajnai által alapított párt későbbi elnöke: Juhász Péter" - írja a Tűzfalcsoport.

Hollik István: A guruló dollárok ügye Soros György hálózatához vezet

Itthon2023.02.01, 13:46

A Fidesz szerint egyre több jel mutat arra, hogy Soros György hálózata áll a baloldal kampánytámogatási ügye mögött - erről a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt szerdai videónyilatkozatában.

Soha nem látott módon gazdagodik a dollárbaloldal

Itthon2023.02.01, 12:53

Ahogy arról az Origo is beszámolt, nyilvánossá váltak az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai, megtekinthetőek az Országgyűlés honlapján. Ezekből kiderült, hogy soha nem látott módon gazdagodott a dollárbaloldal, amely a tavalyi országgyűlési kampányban mintegy négymilliárd forint amerikai támogatást kapott. Hadházy Ákos például Bécsben vett lakást, Tordai Bence pedig a törvénytelenül épített luxusházával dicsekszik.

Az MSZP volt kommunikációs igazgatója szerint nagyrészt Soros Györgytől jöhetett a pénz a dollárbaloldalhoz

Itthon2023.01.31, 11:24

Az MSZP egykori kommunikációs igazgatója, Kerényi György arról írt új munkahelye, az amerikaiak által finanszírozott Szabad Európa Rádió honlapján, hogy a magyarországi dollároldalhoz a külföldi pénzek nagy része Soros György milliárdostól jöhetett, méghozzá Bajnai Gordon volt kormányfő közreműködésével. Néhány napja Orbán Viktor miniszterelnök is utalt arra, hogy a dollárbaloldalt Soros pénzelheti. Ahogy az közismert: korábban a dollárbaloldal folyamatosan azt hazudta, hogy amerikai magyar állampolgárok mikroadományaiból származnak a külföldi bevételeik, most azonban kiderült, hogy ez nem igaz, ahogy azt sejteni lehetett: a pénz ellsősorban ...

Ők állnak a debreceni akkumulátorgyár elleni hisztéria mögött - videó

Itthon2023.01.28, 14:06

Lebuktak! Megmutatom, kik állnak a debreceni akkumulátorgyár elleni hisztéria mögött. Baloldali politikusok, hivatásos tüntetők és a helyi Soros-hálózat - írta a Facebookra feltöltött videójához Bohár Dániel riporter.

Baloldali belharcok: saját párttársukat szólítják fel lemondásra az MSZP-sek

Itthon2023.01.28, 13:35

A Mandiner arról számol be, hogy Komoróczy László pesterzsébeti önkormányzati képviselő szeptemberi halála miatt kellett időközi választást kiírni a XX. kerületben a helyére, melyet a Nemzeti Választási Iroda december 18-ára írt ki, amit végül a Fidesz-KDNP jelöltje, Szombathy Dénes Gyula nyert meg. A jelöltek között több érdekes személy is volt, az összellenzék például hosszas vita után a kerületi politikában addig nem igazán ismert Jurák Tamást indította, az ő ismerőse volt Juhák Tamás is, aki ismerősét úgy köszöntötte fel, hogy „Boldog neved napját, te zsidó!".

Wintermantel Zsolt: Karácsony vállalja a felelősséget a dollárbaloldal külföldi támogatása miatt!

Itthon2023.01.28, 11:21

A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője az MTI-hez szombaton eljuttatott videónyilatkozatában arra szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy vállalja a felelősséget a dollárbaloldal külföldi kampánytámogatása miatt.

Orbán Viktor: Vajon melyik derék honfitársunk áll a dollárbaloldal mögött? - videó

Itthon2023.01.28, 11:01

Nemcsak a politikával foglalkozók számára, hanem szerintem minden ember számára föltűnt már az a jelenség, hogy a baloldal a legfontosabb kérdésekben és a legfontosabb nemzetközi kérdésekben különösképpen folyamatosan olyan álláspontokat képvisel, ami rossz Magyarországnak - jelentette ki Orbán Viktor a Facebookra feltöltött legújabb videójában. A miniszterelnök szerint a háború kérdésében, ahol háborúpártiak, vagy a szankciók kérdésében, ahol szankciópártiak. Már régóta itt van ez a kérdőjel a levegőben, hogy miért csinálják ezt?

Dollárbaloldal: hazudtak a mikroadományokról is, eleve nem ezekről volt szó

Itthon2023.01.28, 10:43

A héten nyilvánosságot látott, a nemzetbiztonsági bizottság számára készült második részjelentés az amerikai pénzforrások kapcsán is fontos újdonságot állapított meg. Az Egyesült Államokban bejegyzett pénzosztó alapítvány, az Action for Democracy már a regisztrációs dokumentumában bevallotta, hogy nem kizárólag mikroadományokkal, hanem több millió forintos hozzájárulásokkal is számol. Mindez újabb bizonyítékot jelent arra, hogy a dollárbaloldal mikroadományokról szóló története gyenge lábakon áll, írja a Magyar Nemzet.

Egy Gyurcsány-párti politikus már le is bukott, érintett a guruló dollárok ügyében

Itthon2023.01.27, 19:50

Sápi Mónika, a DK politikusa név szerint érintett lehet a dollárbaloldal botrányában – számolt be a Hír TV. 

Kovács Zoltán: A dollárbaloldal azt teszi, amit megbízói várnak tőle

Itthon2023.01.27, 14:47

Orbán Viktor álláspontja Magyarország európai uniós tagságáról közismert és egyértelmű, amint arról tavaly, az országgyűlési választások után tartott parlamenti programadó beszédében is beszélt: a tagság nem +kívánságműsor+, hanem Magyarország nemzeti érdeke" - írta bejegyzésében Kovács Zoltán Gyurcsányné legújabb hazugságaival kapcsolatban. 

Dollárbaloldal: Páva Zoltán, az Ezalenyeg.hu tulajdonosa ellophatta a külföldi pénzek jó részét

Itthon2023.01.27, 19:35

A vállalkozóként ismert Páva Zoltánt már a 2022 kampánypénzek eltűnésével és magánéletében hűtlenséggel is vádolják - írja a Propeller.

Dollárbaloldal: Bajnai pártja mossa a kezeit, Tordai szerint minden legális, ők nem nézték, honnan jönnek a pénzek, és Márki-Zay intézte a pénzügyeket

Itthon2023.01.27, 12:09

Meglepő kijelentést tett a dollárbaloldal botrányáról a mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd országgyűlési képviselője pénteken az egyik kereskedelmi televízió műsorában. Tordai Bence bár megismételte az elmúlt hónapok baloldali mantráját, hogy ő semmilyen milliárdokkal nem találkozott a kampányban, de mindehhez hozzátette, hogy bízik benne, hogy Márki-Zay Péter civil szervezete ezeket az összeget nem direkt kampányolásra költötte, mert az már valóban törvénysértő lenne. Mint ismert, a héten derült ki, hogy a baloldal a 2022-es választási kampányra közel 4 milliárd forintot kapott a tengerentúlról. 

Dollárbaloldal-botrány: ugyanazoknál landolt a pénz, akikkel az ellenzéki pártok szerződtek

Itthon2023.01.27, 09:56

Szerdán látott napvilágot a hír: a korábban ismertnél is több pénz, mintegy négymilliárd forint érkezett külföldről a baloldali pártkampány megsegítésére. Az erről szóló nemzetbiztonsági részjelentés megállapítja, hogy a pénzek egy része olyan vállalkozásoknál landolt, amelyekkel balliberális pártok különböző kampánytevékenységekre szerződtek. Ez még inkább erősíti a gyanút, hogy célzottan, politikai befolyásolásra utalták a sokmilliárdos külföldi támogatást a dollárbaloldalnak, írja a Magyar Nemzet.

Orbán Viktor: Nekünk Magyarország biztonsága az első

Itthon2023.01.27, 09:30

Magyarország mindent meg fog tenni a béke érdekében, és nem fog belesodródni a háborúba - mondta Orbán Viktor kormányfő péntek reggeli szokásos rádióinterjújában. A miniszterelnök szerint az infláció egy közellenség, le kell törni az inflációt, majd azt mondta: úgy számol, hogy február-március körül csökkenni fog az infláció, decemberre pedig egy számjegyű lesz.

Guruló dollárok: már a bejegyzés előtt százmilliókat utaltak a baloldalnak Korányiék

Itthon2023.01.26, 09:51

A Nemzeti Információs Központ legfrissebb tájékoztatója szerint a Korányi Dávid által vezetett Action for Democracy már a New York állambeli bejegyzése előtt százmilliókat utalt a magyarországi baloldalnak. A jelentés kitért arra is, hogy Korányi a szervezetet már eleve felépített pénzügyi háttérrel, célhoz kötötten hozta létre a választás befolyásolására.