dollár

címke rss

Japán egymilliárd dollárral lép fel a szegénység és éhínség ellen

Archívum2017.07.18, 07:45

Két év alatt összesen egymilliárd dollárt fektet be a szegénység és az éhínség elleni harcba. Elsődlegesen a gyerekek és a fiatalok támogatása a fő cél.

A jen lett a legbiztonságosabb menedékeszköz

Archívum2017.07.11, 13:02

Ha a devizákról van szó, immáron a japán jen számít a világ legbiztonságosabb menedékeszközének, mondják a Goldman Sachs közgazdászai. A második helyezésért azonban igen jelentős verseny zajlik.

Újra megvillantja erejét a dollár

Archívum2017.07.11, 13:01

Több stratéga is úgy számol, hogy az idén gyengélkedő amerikai dollár összeszedheti magát az év második felére, köszönhetően elsősorban az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed politikájának.

Eljött az euró szárnyalásának ideje

Archívum2017.06.22, 09:47

A devizabefektetők egyre inkább maguk mögött hagyják a dollárt, mivel úgy számolnak, a zöldhasú ragyogása lassan elmúlik. Ezzel pedig eljöhet az euró ideje, amely megismételheti a dollár 2014-es nagy felfutását.

Lecsaphatnak az aranyra a befektetők

Archívum2017.06.16, 14:02

Ahogy az arany árfolyama nemrég háromhetes mélypontra süllyedt, egy befektető szerint eljött az idő, hogy a kereskedők beszálljanak. A jövő ugyanis sokkal szebben csilloghat a nemesfém számára.

Kitarthat a dollár gyengülése a főbb riválisokkal szemben

Archívum2017.05.23, 16:24

Az amerikai dollár tovább folytathatja gyengülését a legfontosabb, elsősorban menedékeszközként funkcionáló fizetőeszközökkel szemben. Ezzel együtt viszont akár erősödhet is a kockázatos devizák ellenében.

Tovább csábítanak a feltörekvő piacok

Archívum2017.05.22, 14:58

Az eddigi jó teljesítmény után továbbra is vonzóak maradnak a feltörekvő piacok a Deutsche Bank szerint. Mindeközben a befektetők az erős profitok és a kedvező értékeltségek ellenére is félnek a térségtől.

A feltörekvők lenyomják az Egyesült Államokat

Archívum2017.05.15, 15:22

A feltörekvő piaci részvények idén jobban teljesítettek eddig, mint az amerikai papírok. Ráadásul az elemzők szerint a dollár gyengülésével ez a trend a továbbiakban is folytatódhat.

A befektetők lázasan vágtatnak át Európába

Archívum2017.05.10, 15:55

Az amerikai részvényekbe áramló tőke mennyisége kilenc éve nem látott mélyponton van, míg az európai alapok szintén évek óta tapasztaltak ilyen jelentős tőkebeáramlást. Európa és a fejlődő gazdaságok növekedési potenciálja ugyanis mára vonzóbb a sokáig favorizált Egyesült Államoknál.

Még mindig a dollár a legmenőbb deviza

Archívum2017.05.09, 10:17

A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) háromévente elkészíti a jelentését, amelyből kiderül, hogy melyik devizával kereskedtek a legtöbbet az adott évben. Ahogy arra számítani lehetett, a dollár vezeti a ranglistát, de az amerikai fizetőeszköz fölénye meglepően magas. A forint a 26. helyen végzett.

Európa miatt eshet tovább a dollár

Archívum2017.04.18, 13:29

A dollár jelenlegi gyengülése még nem állt meg, és további mélyrepülés várható – mondja a UBS elemzője. Dominic Schnider szerint a túlértékeltségnek, illetve Európának tudható be.

A kanadai jegybankban igazi kockák ülnek

Archívum2017.04.11, 17:53

Elsősorban a videojátékokban óriási divat az easter eggek, azaz a véletlenül felfedezhető meglepetések elrejtése. Ezek általában vicces apróságok, gyakran más játékokra, popkulturális jelenségekre utalnak.

Most már érdemes devizabefektetésekben is gondolkodni

Archívum2017.04.10, 11:40

Aki 1-2 évnél hosszabb távra tervez megtakarítást, annak már mindenképpen érdemes deviza befektetésekben is gondolkodnia. Az idehaza leginkább dollárban és euróban kínált megtakarítások amellett, hogy megvédenek a forint gyengülésétől, a betéti kamatszinteknél jóval kedvezőbb hozamot nyújthatnak – tanácsolja a K&H Alapkezelő.

Mélypontra gyengült az euró Draghi bejelentése után

Archívum2017.04.07, 13:09

Háromheti mélypontra gyengült az euró a dollárhoz képest csütörtökön. Ez azután történt, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke kijelentette, hogy nem tartja szükségesnek a jelenlegi monetáris politikai irányvonal megváltoztatását.

A tőzsde is beleremegett a bombázásba

Archívum2017.04.07, 12:12

Az Egyesült Államok 59 Tomahawk repülővel bombázta Szíriában az Aszad-rezsim egyik légi támaszpontját a keddi mérgesgáz-támadás miatt. A támadás a tőzsdékre is nagy hatással volt. Hirtelen emelkedni kezdett az arany és az olaj ára.

A kínai tőke már nekiállt csomagolni

Archívum2017.03.06, 16:11

Zsugorodásnak indult a kínai ingatlanbefektetők érdeklődése az amerikai eszközök iránt, ahogy enyhülni kezdett a jüan leértékelődése.

Így éljük túl az idei devizaválságot

Archívum2017.02.10, 16:35

Ahogy az amerikai politikai kockázatok fokozódnak a piacokon, a részvényindexek ralija pedig kezd megállni, a befektetők körében aggodalomra ad okot, hogy a dollár jövője milyen hatással lehet a globális devizapiacra. A megfelelő fedezékek kiépítése mellett azonban keresni is lehet egy esetleges felforduláson.

Baljós arany és dollár

Archívum2017.02.06, 16:57

Baj lehat abból, ha a kötvényhozamok és az arany ára tovább emelkednek kéz a kézben. Pláne, ha a dollár is ilyen erős marad. Ezt nem mi mondjuk, hanem a történelem.

Mellékszereplő tarolta a legnagyobbat januárban

Archívum2017.02.01, 15:44

Noha a befektetők többsége manapság főként a részvénypiacokra és a dollárra figyel, Donald Trump elnökségének kezdete mozgalmas hónapot eredményezett a nyersanyagpiacon is. A legnagyobb nyertes pedig egy ritkán emlegetett fém volt.

A káosz hullámain emelkedik az arany

Archívum2017.01.31, 15:42

Az arany egy erős hónap erős zárására készül, miután a Donald Trump elnökségével kapcsolatos bizonytalanságok növelték a piaci kockázatokat januárban. Ezzel a nemesfém június óta nem látott havi erősödéssel fejezheti be az év első hónapját.

A dollárguru újabb szárnyalásra készül

Archívum2017.01.30, 16:02

Jelentős emelkedés előtt áll az amerikai dollár Donald Trump elnöksége alatt – mondja a stratéga, aki korábban is sikeresen jósolta meg az amerikai fizetőeszköz erősödését. Az új elnök protekcionista javaslatai ugyanis megágyaznak a zöldhasú lendületes felívelésének.

Szakadás előtt állnak a brit üzletek

Archívum2017.01.16, 16:09

A felvásárlási és összeolvadási aktivitás élésen zuhanhat 2017-ben Nagy-Britanniában, köszönhetően a brexittel kapcsolatos bizonytalanságoknak – derül ki egy friss jelentésből. Mindeközben a font hónapok óta nem látott mélységbe zuhant, ahogy a befektetők egyre jobban árazzák be a kemény brexitet.

Trump meglepő ajándékot adhat Európának

Archívum2017.01.13, 16:57

Ha a befektetők tovább veszik a dollárt az új amerikai kormányhoz fűzött reményekre támaszkodva, annak hamarosan Frankfurtban is megérezhetik a következményeit. Donald Trump ezzel sajátos „ajándékot” adhat az Európai Központi Banknak.

A gazdaságról semmitmondó Trump-beszéd hazavágta a dollárt

Archívum2017.01.12, 16:33

Négy hetes mélypontjára zuhant a dollár Donald Trump megválasztott amerikai elnök tegnapi sajtótájékoztatója után, mivel – a várakozásokkal ellentétben – nem közölt részleteket a gazdaságélénkítő programjáról. Elemzők szerint véget érhet a választásokat követő amerikai tőzsdei felívelés és beköszönthet a medvepiac az USA-ban.

Csúnyán zárta az évet az arany

Archívum2017.01.10, 15:33

Noha az arany az elmúlt héten némi emelkedést produkált, kemény decembert könyvelhetett el. A Donald Trump megválasztását követő napon ugyanis a befektetők azonnal elkezdték eladni az aranyat, ez a hangulat pedig az év végéig kitartott.

Nagyot lehet kaszálni a dollár évében

Archívum2017.01.09, 17:10

Miközben az amerikai jegybank várható politikája és az európai bizonytalanságok egyaránt megágyaznak idén a dollár erősödésének, a részvénypiaci befektetők is lecsaphatnak a kínálkozó lehetőségekre, melyek a zöldhasú izmosodásából adódnak.

2017 a dollár éve lesz

Archívum2017.01.02, 08:53

Az idei év a dollár erősödésének éve lesz - jósolták 2017-re szóló vasárnapi előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.

Szürke hattyúk lepik el a piacokat

Archívum2016.12.30, 10:38

Miközben a híres fekete hattyúk olyan események, melyek eredendően megjósolhatatlanok, a Nomura előállt ezek „testvérével", a szürke hattyúval. A bank számos ilyen, figyelmen kívül hagyott, de bekövetkezte esetén jelentős hatással bíró eseményt gyűjtött össze.

Komoly bajok vannak a dollár menetelésével

Archívum2016.12.22, 15:32

Bár a piaci szereplők jelentős része úgy látja, hogy minden megágyazott a dollár kitartó emelkedésének, a UBS elemzője szerint most van itt az ideje shortolni a dollárt, amely erősen túlértékelt.

Ügyes manőverek kellenek az egzotikus terepen

Archívum2016.12.21, 15:19

Noha a kockázatok talán emelkedni fognak jövőre a feltörekvő piacokon, a befektetők számára még így is számos lehetőség marad, hogy megfelelően megjátsszák a régió által nyújtott lehetőséget – mondja Mark Mobius, a Templeton Emerging Markets Group elnöke.

Kína csúnyán átverte a világot

Archívum2016.12.20, 18:26

A kínai jegybank kétszer akkora mennyiségű devizától szabadulhatott meg, mint amennyit hivatalosan közölt – derül ki a Goldman Sachs számításaiból. Ezzel párhuzamosan több olyan súlyos kockázat is leselkedik a befektetőkre Kínából, melyeket erősen alulértékelhetnek a piacok.

Tovább forgatják a kést az aranyban

Archívum2016.12.19, 14:17

Az arany ára a hatodik egymást követő héten mutatott esést, amivel egy éve a legrosszabb időszakot produkálta a sárga nemesfém. Ráadásul már a hedge fundok is visszafogták az arany ralijára kötött fogadásaikat, vagyis a jövő évet sem kezdheti optimistán a piac.

Jövőre csak fokozódik a bizonytalanság

Archívum2016.12.16, 15:26

Habár sok befektető optimista lett az év végére a 2017-es gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, a Reuters által megkérdezett szakértők véleményéből az olvasható ki, hogy a jövő évben sem hagyjuk magunk mögött a bizonytalanságokat.

Valamicskét visszakapaszkodott a dollár

Archívum2016.12.16, 13:36

Közel volt a dollár euró paritás, de végül nem történt meg. Nem is valószínű, hogy fog. 

A mínuszok végével sem indul fölfelé a jen

Archívum2016.12.14, 16:02

Bár a japán állampapírok az elmúlt időszakban emelkedést mutattak, és akár még tovább emelkedhetnek a pozitív tartományban, az elemzők szerint a japán jen erősödése még várat magára. A dollár ereje ugyanis a következő időszakban megtörhetetlennek látszik.

Először kerül fel egy kanadai nő arcképe az egyik bankjegyre

Archívum2016.12.08, 21:28

Először kerül fel egy kanadai nő arcképe az ország egy bankjegyére. Viola Desmond emberjogi aktivista Kanada első miniszterelnökét fogja majd váltani a tízdollároson 2018 végén.

Már a finnek is az USA-ba menekülnek

Archívum2016.12.05, 14:47

Skandinávia egyik legnagyobb eszközkezelője átrendezi a portfólióját, és tekintettel az Európába vetett csökkenő bizalomra, egyre nagyobb teret enged az amerikai befektetéseknek.

Húszhavi mélyponton az euró a dollárral szemben

Archívum2016.12.05, 08:53

Húszhavi mélypontra süllyedt közép-európai idő szerint hétfőre virradóra az euró dollárral szembeni árfolyama annak nyomán, hogy az olaszországi népszavazáson elutasították a kormány alkotmányos reformokról szóló javaslatait, Matteo Renzi miniszterelnök pedig bejelentette lemondási szándékát.

Rég nem látott hónapra készül a dollár

Archívum2016.11.30, 16:40

Az amerikai dollár jó úton halad ahhoz, hogy a legnagyobb havi erősödést produkálja a jennel szemben 2009 óta. Az amerikai gazdaság jövőjével kapcsolatos várakozások ugyanis fokozzák a jegybanki szigorításba vetett hitet.

Meglepő kockázat leselkedik a jövő évre

Archívum2016.11.29, 15:21

Ahogy a befektetői világ kezdi teljesen feldolgozni Donald Trump amerikai elnökké választását, az elemzők egyre inkább a jövőbe tekintenek. Különösen a feltörekvő piacok közeljövője válik igazán fontos kérdéssé, ahogy a dollár kitartó erősödést mutat.

A dollár most mindent visz a világon

Archívum2016.11.18, 14:40

Az amerikai dollár az eurót és a feltörekvő piaci devizákat is lenyomja, ráadásul az elemzők szerint a közeljövőben nem is fog véget érni a zöldhasú nagy menetelése. Donald Trump meglepetésszerű győzelme ugyanis megnyitotta az utat az amerikai deviza szárnyalása előtt.

Újra összeérhet az euró és a dollár

Archívum2016.11.15, 14:43

Donald Trump megválasztásával újra fellángolt a befektetők körében az a nézet, hogy az eltérő gazdasági pályák paritáshoz vezethetnek az euró/dollár árfolyamban. Eközben a 10 éves amerikai kötvények hozamai is csúcsra futottak.

A dollár most mindent visz

Archívum2016.11.11, 15:48

Az amerikai dollár tovább erősödött, miközben a feltörekvő piaci devizák, illetve a kisebb jelentőségű, fejlett piaci devizák gyengültek a dollárral szemben. A feltörekvő piacokon az éjjel összeomlottak a kötvénypiacok, ami akár öngerjesztő folyamatba is átmehet, miután a likviditás meglehetősen szűkös, a piaci résztvevők többsége pedig ugyanazon a kijáraton keresztül szeretne menekülni. A piacot mozgató legjelentősebb tényező természetesen az új amerikai kamatszint beállítása – valószínű, hogy Trump intézkedései gazdaságélénkítő hatásúak lesznek, különösen a megnövekedett költekezés miatt.

Délután már mosolyogtak az európai tőzsdék

Archívum2016.11.09, 16:33

A dollár erősödésével párhuzamosan gyengült a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben. A világ vezető tőzsdéin emelkedésre váltottak az irányadó indexek a reggeli borongós kereskedést követően.

Magához tért a dollár

Archívum2016.11.09, 10:58

Visszakapaszkodott a dollár árfolyama a nemzetközi bankközi piacon szerda délelőttre, miután levonult az amerikai elnökválasztás váratlan eredménye miatti pánik első hulláma, és a befektetők tudomásul vették Donald Trump győzelmét.

Itt az ideje learatni a profitot a rali után

Archívum2016.10.18, 14:30

Miután a feltörekvő piacok ebben az évben nagy visszatérés ralit produkáltak, a JPMorgan Cazenove elemzői szerint itt az ideje, hogy a befektetők zsebre tegyék a profitot az asztalról.

Újra fellángolt a recessziótól való félelem

Archívum2016.10.14, 14:08

Az aranynak sokkal drágábbnak kellene lennie a jelenlegi helyzetben – mondja a Global Macro Investor alapítója, Raoul Pal. A híres befektető szerint ugyanis a következő 12 hónapban beüthet a recesszió az Egyesült Államokban.

Egyre szegényebbek a világ milliárdosai

Archívum2016.10.13, 16:30

Zsugorodott tavaly a világ milliárdosainak vagyona, noha Ázsia minden harmadik nap szül egy új milliárdost - derül ki a svájci UBS bank és a PwC tanácsadó cég tanulmányából.

Jóval kevesebbet adnának a Yahoo-ért a jelszólopás miatt

Archívum2016.10.07, 16:41

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a Verizon előrehaladott tárgyalásokat folytat a Yahoo felvásárlásáról, de most újabb fordulatot vesz az ügy. A nemrég napvilágra került jelszószivárgás, valamint az újabb hírek, miszerint a Yahoo az FBI és NSA kérésére kémkedett felhasználói után, negatívan befolyásolhatja a tranzakciót. A Verizon egymilliárd dollárral kevesebbért venné meg a céget.

Meglepő devizát roppantana össze Trump győzelme

Archívum2016.09.30, 13:43

Noha a mexikói peso árfolyama az elnökválasztási verseny egyik legjobb indikátorának számít, van egy olyan fizetőeszköz, amely még a mexikói devizánál is nagyobb pofont kapna, ha Donald Trump kerülne az elnöki székbe.

A piacok nem dőltek be a jegybanki trükknek

Archívum2016.09.21, 14:59

Meglepetésként érte a piacokat a japán jegybank szerdai döntése, melynek értelmében a Bank of Japan bár nem változtatott sem az irányadó kamatrátán, sem az eszközvásárlási programján, célul tűzte ki a 10 éves állampapír hozamgörbéjének kontrollját. Az elemzők és a befektetők azonban kétségekkel fogadták a váratlan lépést.

Jegybanki szavak mozgatták a befektetőket

Archívum2016.09.14, 11:06

Az elmúlt hónapban is csekély volt a forgalom a globális pénz- és tőkepiacokon. A globális makrokép összességében nem változott az előző hónaphoz képest, ennek megfelelően az euró/dollár árfolyam szűk sávban 1,11 és 1,1350 között mozgott.

Szórják a pénzt a központi bankok

Archívum2016.09.09, 16:04

Eddig kilencezer milliárd dollárt öntöttek a gazdaságba a világ legnagyobb központi bankjai, hogy a vásárlások és beruházások mesterséges erősítésével életet leheljenek a gazdasági fejlődésbe.

Zsugorodik a globális devizapiac

Archívum2016.09.05, 12:46

Az elmúlt három évben csökkent a globális devizapiac – derül ki a Nemzetközi Fizetések Bankjának jelentéséből. A dokumentum arra is felhívja a figyelmet, hogy az aktivitás egyre inkább keletre tolódik.

Lekerülhet a napirendről a szeptemberi kamatemelés

Archívum2016.09.02, 16:39

Csupán 151 ezer új munkahely keletkezett augusztusban, ami alulmúlta az elemzői várakozásokat. Ezzel minden esély megvan arra, hogy az amerikai jegybank ne emeljen kamatot a szeptemberi ülésén. Ráadásul a történeti adatok is arra utalnak, hogy ennek most kicsi az esélye.

Lendületre vár a dollár

Archívum2016.08.31, 13:59

A dollár erősödését váró befektetők abban bíznak, hogy a pénteki amerikai munkaerő-piaci adatok fordulópontot jelentenek a piacán. Az amerikai deviza ugyanis idén folyamatosan gyengült a G10 és a feltörekvő piaci devizák ellenében, mert az USA jegybankja hezitált a kamat emelésével kapcsolatban.

Pengeélen táncol az amerikai rali

Archívum2016.08.19, 17:08

Ahogy az amerikai részvények a mindenkori csúcsaik körül mozognak, egyre több tényező bukkan föl, amely arra utal, a ralinak hamarosan vége lehet. Egyes elemzők szerint ugyanis a felívelés már elérte a tetőpontot.

Még nincs vége a mélyrepülésnek

Archívum2016.08.17, 12:00

A font kitartóan gyenge maradhat, és tovább szakadhat a dollárral szemben – vélik elemzők. A befektetői hangulatot ugyanis továbbra is a brexit utáni bizonytalanság, illetve a Bank of England laza monetáris politikája határozza meg.

Összevesztek a bankok a dolláron

Archívum2016.08.09, 13:24

Miközben a Goldman Sachs azt tanácsolja ügyfeleinek, vegyenek dollárt, ahogy a piac alulárazza az amerikai jegybank idei kamatemelésének lehetőségét, a Morgan Stanley szerint nem érdemes annyira sietni.

Mélyrepülés előtt az olaj

Archívum2016.07.29, 12:14

Miután a korábban olaj komoly felfutást produkált, a határidős jegyzések ismét délnek vették az irányt. Azonban az új jelenség mögött nem a kereslet és a kínálat fundamentumai jelentik a kulcsfontosságú tényezőt.

A brexit tízmilliárdokat söpör ki Amerikából

Archívum2016.07.20, 13:12

A brexit körüli bizonytalanságok még mindig jelentős sokkokat okoznak a napi szinten 5,3 ezer milliárd dollárt megmozgató devizapiacokon, ami igen rossz hír a multinacionális vállalatoknak, különösen Észak-Amerikában.

Indul a szezon, éjszaka jelent az alumíniumóriás

Archívum2016.07.11, 14:06

Hétfőn az Alcoa tőzsdezárás után beindítja a második negyedéves vállalati jelentési szezont. A befektetőknek pedig készülhetnek a gyenge számokra és néhány új témára, amely feltehetően meghatározza majd a vállalati kommunikációkat.

A font és a birodalom hanyatlása

Archívum2016.07.05, 16:06

Kevés adatsor mutatja jobban Nagy-Britannia globális szerepének csökkenését, mint a font árfolyama a dollárral szemben az elmúlt 100 évben. A szigetország fizetőeszköze ugyanis az elmúlt évszázadban folyamatosan gyengült, és a szakértők szerint a brexitnépszavazás utáni esés egy újabb lépés volt a zsugorodási folyamatban. 

Nyitva az út a font bukása előtt

Archívum2016.06.29, 12:02

Ahogy a font kedden gyűjtött némi erőt a brexitet követő sokk után, az elemzők azt fontolgatják, vajon a szigetország fizetőeszköze elérte-e már a mélypontot. Egyesek úgy vélik, a felpattanás csupán hamis illúzió, és idén akár már a paritás is eljöhet a dollárral és az euróval szemben egyaránt.

Japán foghatja a fejét a brexit miatt

Archívum2016.06.28, 10:00

A japán jen minden vezető deviza ellenében erősödött, ahogy a britek az EU-ból való kilépésre szavaztak a múlt héten. A japán vezetésre a fizetőeszköz erősödése azonban komoly nyomást helyez, és a szigetország akár közbe is léphet a piacon, hogy védje gazdasági érdekeit.

Zuhan a forint

Archívum2016.06.24, 08:29

Az elmúlt másfél órában folytatódott a forint lejtmenete a főbb devizákhoz képest, de komoly gyengülést jelzett egyebek között a lengyel zloty, a román lej, vagy a kínai jüan is, miközben jelentősen erősödött a menedékdevizának számító svájci frank.

Megrohanták a pénzváltókat a britek

Archívum2016.06.22, 17:08

Sorban állnak a britek a pénzváltók előtt, eurót és dollárt vesznek egy nappal az uniós tagságról szóló népszavazás előtt – írja a Reuters.

Nagy szakadás előtt a font

Archívum2016.06.16, 12:24

A font 11 százalékot is zuhanhat a legfontosabb fejlett piaci valuták kosarával szemben, amennyiben a britek az EU-ból való kilépésre szavaznak a jövő héten esedékes népszavazáson – mondják a Goldman Sachs elemzői.

Hatalmas készpénz-állományon ülnek az alapkezelők

Archívum2016.06.15, 14:27

Közel 15 éve nem tapasztalt készpénz áll az alapmenedzsereknél, ahogy fokozódnak a félelmek a britek EU-tagságával kapcsolatban. Eközben attól is egyre többen félnek, hogy a világ nagy jegybankjainak politikái nem járnak sikerrel.

A brexit rángatja a tőzsdeindexeket

Archívum2016.06.13, 11:07

Négyhavi mélypontra süllyedtek az ázsiai tőzsdeindexek, a jen dollárhoz viszonyított árfolyama pedig másfél éves csúcsra erősödött hétfőn annak nyomán, hogy a befektetők a biztonságosabb eszközök felé fordultak a kulcsfontosságú jegybanki döntések és a közelgő brit népszavazás előtt.

A dollár egyszerre pusztít és felemel

Archívum2016.06.08, 06:11

Miközben a részvénypiaci befektetők elsősorban az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jövőbeni lépéseit számolgatják, a Goldman Sachs szerint jobban tennék, ha inkább a devizapiacra figyelnének. A dollár ereje a kínai jüannal szemben ugyanis sokkal érdekesebb tényező a bank szerint.

Dollárcsekkje van? Rohanjon az OTP-be!

Archívum2016.06.01, 08:48

Az OTP Bank június 15-ével, tervei szerint átmeneti jelleggel, megszünteti az amerikai dollárban kibocsátott bankcsekkek beváltását. A pénzintézet szerint jobb, ha mindenki utal. 

Menekülnek a devizapiaci befektetők

Archívum2016.05.31, 08:06

Egyre inkább veszít időszakos varázsából a kínai jüan, ahogy fokozódik a tőke kiáramlása a piacról. A dollárral szembeni erő és a más devizákkal szembeni gyengeség átmeneti aranykora ezzel folyamatosan halványulni látszik.

Szaúd-Arábiában rejtőzik a fekete hattyú

Archívum2016.05.24, 11:50

Noha az olajnak eddig egészen jó éve volt, és az árfolyam a hordónkénti 50 dollárhoz közelít, egyes elemzők szerint van egy konkrét és igen jelentős kockázat, amely mindent felforgathat. Újra beköszönthet a 25 dolláros olajár korszaka.

Forró a helyzet a jen körül

Archívum2016.05.23, 12:34

Bármennyire is próbálkozik Japán, és annak várhatóan tovább lazító központi bankja, valószínűleg nem fogják tudni sokáig gyengíteni a jent – véli a JPMorgan Private Bank ázsiai devizákért felelős vezetője. Ráadásul a jen jövője komoly politika ügy is lehet a nemzetközi terepen.

A világ a dollár mellett áll

Archívum2016.05.20, 10:52

Bár a dollár jövője igencsak vitatott kérdésnek látszik az elemzők és a kereskedők között, az amerikai fizetőeszköz pénteken a délelőtti kereskedésben többhetes csúcsokon tudta magát tartani, ahogy az amerikai jegybank felől támogató hangok érkeztek. Mindeközben akad olyan szakértő is, aki szerint több globális tényező is a dollár további erősödését támogatja

Bevásárolt aranyból Soros György

Archívum2016.05.18, 15:26

Nemcsak Soros György, az orosz és a kínai jegybank, de a megtakarításukat féltő magánszemélyek is egyre több pénzt fektetnek aranyba. A Bloomberg elemzői szerint az alacsony kamatok miatt vonzó lehet a stabilnak vélt nemesfémben tartani a megtakarítást.

Rettegés uralkodik a font piacán

Archívum2016.05.11, 13:06

Az európai uniós tagságról szóló közelgő brit népszavazás körüli bizonytalanságok felkavarják a font piacát. A deviza árfolyama napjainkban olyan szintű volatilitást mutat, amelyre a skót függetlenségi népszavazás idején sem volt példa. Ez pedig egyértelműen jelzi a befektetők komoly aggodalmát.

Végéhez közeledik az orosz álom

Archívum2016.05.05, 06:31

Kezd kifulladni a rubel, amely az elmúlt 5 év egyik legerősebb feltörekvő piaci raliját vezette. Az előrejelzések szerint ugyanis hamarosan véget érhet az orosz fizetőeszköz idei nagy menetelése. Sokak szerint ugyanis az olaj gátat szabhat a további erősödésnek.

Az olaj miatt szakad a dollár

Archívum2016.05.03, 19:24

Az elmúlt néhány hónap elég kemény volt a dollár számára. Bár számos elmélet született arra vonatkozóan, hogy mi okozza valójában a zöldhasú gyengülését, a Credit Suisse elemzői arra jutottak, hogy az egész mögött az olaj áll.

Valamit valamiért, avagy meddig taktikáznak a jegybankok?

Archívum2016.05.02, 11:13

Jelentős tőzsdei visszaesést hozott a Bank of Japan (BoJ) döntése, amely nem lazította tovább a monetáris kondíciókat, sőt nem is helyezett kilátásba ilyesmit annak ellenére, hogy a piaci szereplők jelentős része ezt várta tőle. Ha létezik a nagy jegybankok közötti megállapodás a dollárerősödés megakadályozásáról, akkor ahhoz a BoJ most maximálisan tartotta magát, de ennek a japán gazdaság fizetheti meg az árát. 

A feltörekvők is beleszerettek az euróba

Archívum2016.04.30, 19:56

Bár nem könnyű felvenni a versenyt a kötvénypiacon az amerikai pénzpumpával, az Európai Központi Bank mégis megpróbálja. Ennek eredményeként ma már sok olyan szereplő is euróban bocsát ki papírokat, melyek eddig inkább a dollárra szavaztak.

Nyitva az út a jen szárnyalása előtt

Archívum2016.04.28, 13:23

Nagyot erősödött csütörtökön a japán jen a dollárral szemben, ahogy a japán jegybank, mindenkit meglepve, nem fokozta a gazdasági élénkítését. Noha az elemzők szerint júniusban léphet a Bank of Japan, egyelőre nyitva az út a jen további erősödéséhez.

Egy irányba mutat a világgazdaság

Archívum2016.04.18, 13:40

Az aranynak és más nemesfémeknek nincs más útjuk, mint az, hogy dráguljanak. Ezt a véleményt képviseli a Saxo Bank vezető közgazdásza, Steen Jakobsen. 

Megvan végre a hosszú élet titka

Archívum2016.04.14, 12:01

Minél gazdagabb valaki, annál tovább él. Ezt egy amerikai kutatás hozta ki eredményül. A megállapítások szerint a leggazdagabb 1 százalék például 15 évvel tovább él, mint a legszegényebb 1 százalék.

Akár 80 millió dollárt is kereshetett volna Paul Walker

Archívum2016.04.11, 16:27

A tragikus autóbalesetben elhunyt világsztár a hírek szerint már aláírta a Halálos iramban további 3 részére szóló szerződését, amikor még csak a hetedik részt forgatták.

Japán mágia bűvöli el a dollárt

Archívum2016.04.08, 11:57

Noha a dollár pénteken már némileg korrigált a japán jennel szemben, a japán fizetőeszköz csütörtöki erősödése rendesen felforgatta a piacokat. Ráadásul míg a pénzügyminiszter kijelentése szerint a kormány kész beavatkozni a piacon, az elemzők szerint ennek kicsi a valószínűsége.

Új fejezet közeleg a dollár történetében

Archívum2016.03.30, 17:57

Lassan véget érhet a dollár nagy menetelése az elemzők szerint, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ismét laza hangot ütött meg. Ezzel az elmúlt időszak egyik legnagyobb befektetési sztorija fejeződhet be.

A 80-as évekbe zuhanhat a font

Archívum2016.03.24, 13:57

Ahogy Nagy-Britannia egyre közeleg ahhoz, hogy eldőljön kilép-e az Európai Unióból, a befektetők hatalmas összegekben fogadnak a font zuhanására. Majdnem egész Izland gazdaságát kitevő mértékben kötnek ügyleteket arra, hogy a brit fizetőeszköz az 1980-as években látott szintekig szakad majd.

A zöldhasú bosszúja sújtja az Apple-t

Archívum2016.03.23, 14:52

Noha az új iPhone SE valóban az Apple eddigi legolcsóbb telefonja, a jelentős feltörekvő piacokat valószínűleg ez sem fogja meghatni. A deviza-volatilitás ugyanis továbbra is az olcsóbb márkák irányába nyomhatja a fogyasztókat, melyek ráadásul sokkal nagyobb kijelzőket is kínálnak.

Több millió dollárra perelték a Kardashian nővéreket

Archívum2016.03.22, 18:35

Egy amerikai befektetési cég 180 millió dollára, vagyis körülbelül 50 milliárd forintnak megfelelő összeget követel Kim, Khloe és Kourtney Kardashaintól.

Ugyanazt nézték, mást láttak

Archívum2016.03.21, 10:42

Noha az év elég csúnyán indult az amerikai részvénypiacok számára is, az elmúlt időszakban, mintha a bika kezdene magához térni, és egyesek úgy vélik, megvan az esélye a tartós emelkedésnek is. Ezzel szemben mások úgy látják, érdemes óvatosnak lenni, és inkább az arany felé kacsintanának. Két amerikai nagybank elemzői csaptak össze az S&P 500 index jövőjével kapcsolatban.

Egy távoli deviza izgatja a befektetők fantáziáját

Archívum2016.03.10, 12:42

Az ausztrál dollár több mint 4 százalékot emelkedett a hónap kezdete óta, de miután elkapott egy hét nyerő szériát, nem világos, hogy merre vezet az erősen nyersanyaghoz kötött deviza útja. A legnagyobb kérdést a nyersanyagpiac, különösen a vasérc alakulása jelenti, amely komoly nyomást helyezhet a szigetország fizetőeszközére.

Tiszta az út az euró zuhanásához

Archívum2016.03.06, 15:27

Számos tényező gyengítheti az eurót a jövőben az Európai Központi Bank újabb élénkítésétől, a menekültválságot át Nagy-Britannia kilépéséig. Az elemzők éppen ezért arra kívánnak választ keresni, hogy meddig süllyedhet a közös valuta árfolyama, ahogy széles körben arra számítanak, hogy az eurójegybank újra akcióba lép.

Nigéria és a homokba dugott fej

Archívum2016.02.24, 16:54

Noha az olajár szakadása sokakat megütött, egy ország igencsak különös lépésre szánta el magát. Nigéria jegybankja ugyanis megszakítva a korábbi trendet 197-199 NGN/USD szinten rögzítette a helyi fizetőeszköz, a naira árfolyamát, miközben az olaj ára tovább szakadt. A döntés hátterét és a lépés következményeit járja körül a Fundman blogbejegyzése.

Kockázatos év elé néz az USA

Archívum2016.02.18, 17:31

Az Egyesült Államokban 25 százalék a recesszió esélye a Bank of America Merrill Lynch, ahol az elemzők így optimistábbak a piaci átlagnál. Megállapításuk szerint ugyanis a piac most azt árazza, hogy 50 százalékos esélye van a recessziónak a következő 12 hónapban.

Megbotlott a dollár, kilőttek az ázsiai tőzsdék

Archívum2016.02.04, 07:18

Megmozgatta a befektetők fantáziáját, hogy a Fed az idén már lehet, hogy nem emel kamatot – a dollár árfolyama nagyot zuhant, ez pedig az olajárakat emelte meg. Az ázsiai tőzsdék pluszban nyitottak, Amerika tegnap szépen zárt, míg Európában estek a piacok. Ez történt a világban, amíg aludt, és ez vár ránk ma.

900 ezer ember bukott a piramisjátékon

Archívum2016.02.01, 11:45

Körülbelül 900 ezer befektető legalább 7,6 milliárd dollárját forgatta meg összeomlásáig az az online piramisjáték, amelynek szervezői közül 21 embert őrizetbe vettek a kínai hatóságok - jelentette a helyi média.

Most ne tőzsdézzünk, rossz vége lesz

Archívum2016.02.01, 11:43

A tőzsdetörténelemben szinte mindig rosszul végződtek a jelenlegihez hasonlítható évek. A Stock Trader's Almanac főszerkesztője, a portfoliókezelőként is tekintélyes Jeff Hirsch a részvények helyett inkább a nemesfémeket és az erős dollárt ajánlja a kisbefektetők figyelmébe. Számításai szerint az amerikai indexek értéke mához hét hónapra a jelenlegi szintekhez képest mintegy 25 százalékkal lesz lejjebb – nyilatkozta az Alapblognak adott interjúban.

30 dollár alá esett az olaj ára

Archívum2016.01.12, 20:38

Harminc dollár alá esett a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára a New York-i árupiacon kedden.