dolgozó
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- munka
- munkahely
- sztrájk
- elbocsátás
- legfrissebb
- legrégebbi
Kirúgták a gyereket megrúgó állatkerti dolgozót
Megvált az állatkert attól a gondozótól, aki február elején "nevelési céllal" vízbe lökött egy gyereket a parkban.
Március elején lehet az országos vasutassztrájk
Ha február 20-ig a vasutas-szakszervezetek és a MÁV nem tudnak megállapodni az ez évi bérfejlesztésről, a szakszervezetek március első hetében országos sztrájkot hirdetnek - jelentette be a VDSZSZ Szolidaritás elnöke a bértárgyalásokban részt vevő másik hat szakszervezeti vezetővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
6 éven át nem járt be dolgozni, és senki sem vette észre
Joaquin Garcia spanyol közalkalmazottat hosszú munkaviszonya miatt kitüntetésben akarták részesíteni, ekkor derült fény a tényre, hogy a 69 éves férfi immár több éve nem is járt be a munkahelyére.
Vannak hiányosságok a büdzsében
A munkavállalói érdekképviseletek fenntartásaikat hangoztatták a 2017-es költségvetés tervezetének a foglalkoztatást érintő részei miatt, azonban pozitív lépéseket is találtak a kedden benyújtott törvényjavaslatban.
A munkamániások megint megmutatták
A munkavállalók 53 százaléka a nyaralás alatt is dolgozott, 10 százaléka rendszeresen végzett munkát, 39 százaléka csak az egyszerű, rövid idő alatt teljesíthető feladatokkal foglalkozott – derül ki a Profession.hu állásportál több mint 1100 válaszadó bevonásával készített nem reprezentatív, online felméréséből.
- címkék:
- nyaralás
- dolgozó
- munkamánia
- felsővezető
- Címkefelhő »
Képzések indulnak a közművelődési dolgozók számára
Összesen 600 közművelődésben dolgozó képezheti magát tovább az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.- nél az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkárságának 60 millió forintos támogatásának keretében.
Újabb több száz állami alkalmazottat rúgtak ki Törökországban
Több, mint 900 állami alkalmazottat bocsátott el Törökország.
Pénteken és szombaton országszerte sztrájkolnak a Tesco dolgozói
Pénteken 16 órától 24 óráig, szombaton 10 órától 24 óráig sztrájkolnak a Tesco-Global Zrt. munkavállalói – jelentette be Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke.
- címkék:
- sztrájk
- dolgozó
- Tesco
- Címkefelhő »
Minden negyedik Tescót érinti a sztrájk
A Tesco-áruházaknak 10 százaléka zárt be a pénteken délután 16 órakor kezdődött sztrájk miatt, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában tapasztalható valamilyen fennakadás – közölte az áruházlánc.
- címkék:
- sztrájk
- dolgozó
- Tesco
- Címkefelhő »
Törődéssel érdemes küzdeni a fluktuáció ellen
A termelő vállalkozások egyik legsúlyosabb problémája a drasztikus munkaerőhiány mellett a dolgozók szinte szüntelen vándorlása. Olyannyira, hogy sokszor maga a megnövekedett fluktuáció a munkaerőhiány oka. Számos vállalat küzd ma Magyarországon ezzel, amely a további fejlődés, sőt, a további működés egyik jelentős gátja.
- címkék:
- dolgozó
- munkaerőhiány
- fluktuáció
- Címkefelhő »