dizájn

címke rss

Megvan 2015 színe: meglepő, meleg és gyönyörű

Archívum2014.10.12, 11:16

2015 színe a réz narancsszín. Önmagában is megállja a helyét, de jól kombinálható a fehérrel, rózsaszínnel, narancsos árnyalatokkal. 

Ashley Tisdale magyar koktélruhája

Gazdaság2014.10.13, 10:29

Füzes Eszter, Godena-Juhász Attila és Tóth András már frissen diplomázott divattervező korukban is startupként működtek, pedig tíz éve alapítottak márkát. Bár elkötelezett iparművészek, az első pillanattól vállalkozásként is tekintenek a márkájukra. Olyan utat tapostak ki, amelyet ma már az egész ágazat természetesnek tart. Interjú Tóth Andrással, a USE Unused egyik alapító tervezőjével.

Még tíz éve lehet a nyomtatott sajtónak

Kultúra2014.10.07, 22:25

Ha teheti, még mindig papíralapú könyvet vesz a kezébe, a legnagyobb szakmai öröme, hogy a dizájnjunkie-nak távolról sem mondható felhasználó életét is meg tudja könnyíteni, és amikor valamire azt mondja, hogy érdekes, szó sincs tapintatba burkolt nemtetszésről. Colin Burnsszel, a BBC digitális divíziójának kreatív igazgatójával a Prezi szervezte konferencián tartott előadása után beszélgettünk.

Idén is lesz Mediadesign verseny

Archívum2014.08.15, 14:57

A Kreatív idén is meghirdette a Mediadesign versenyt, aminek célja, hogy megtaláljuk a legszebben tervezett és kivitelezett médiatermékeket Magyarországon. Már lehet nevezni.

Varázslatos Budapest - patinás régi épületekben virul a kultúra

Life.hu2014.07.10, 19:42

A kultúrára ott is rátalálhatsz, ahol nem is keresnéd - ódon budapesti házakban, hűvös falak között... Megnéztük, milyen a régi pesti házak kultvilága.

Készíts dínós és cicás finomságokat: így biztosan élvezni fogod a sütést!

Archívum2014.06.18, 14:49

Dizájnos sodrófákat készít egy lengyel lány. Zuzia Kozerska célja, hogy vidámságot csempésszen a sütés folyamatába. Nagyon kúl!

Újabb nagy dobás a formabontó tervezőtől

[origo] utazás2014.04.16, 12:08

Zaha Hadid irodája ezúttal egy makaói hotel terveit tette közzé. A szálloda 2017-ben nyílik meg.

Különös űrhajó Szöul központjában

[origo] utazás2014.03.21, 15:03

A világ legnagyobb szabálytalan alakú épületét adták át pénteken Dél-Korea fővárosában. Az önkormányzat reméli, hogy a bevásárlónegyedben álló, több múzeumot, előadótermet és konferenciaközpontot magába foglaló, űrhajó formájú pláza a város emblémájává válik.

Budapesti gyönyörű belső terek

Life.hu2014.01.29, 23:25

Általában csak úgy rohanunk, intézzük a dolgainkat, a nagybevásárlást, ha pedig néha eljutunk kikapcsolódni, másra talán nem is figyelünk, mint a szórakozás tárgyára magára: például a kedvenc együttesünkre, aki éppen fellép. Pedig ha egy kicsit is jobban kinyitnánk a szemünket, rájönnénk, hogy lépten-nyomon érdekes terek, látványos belsőépítészeti megoldások, kreatív ötletek hada vesz bennünket körül. Íme, néhány ezek közül.

Itt a jövő repülője

Archívum2014.01.20, 10:35

Az Égi Bálna háromszintes, és egyszerre 755 utast visz a fedélzetén. Ha megvalósul.