diplomácia

címke rss

Értéktelennek nevezte az USA barátságát a lengyel külügyminiszter

Nagyvilág2014.06.22, 15:26

A lengyel külügyminiszter egyik lehallgatott beszélgetését is közzéteszi a Wprost lengyel hetilap. Ebben a diplomata értéktelennek sőt, károsnak nevezi az USA-val fennálló jó kapcsolatot. A lap korábban közzétett felvételei miatt már így is inog a varsói kormány.

Diktátorral és titkos világkonferenciával lett gázfőváros Budapest

Nagyvilág2014.06.18, 19:10

A két napos hivatalos látogatásra érkező türkmén elnök fogorvosból lett a világ negyedik gázhatalmának vezetője. 2006-os hatalomra kerülése sokakban reményt keltett a személyi kultuszt építő elődje után, de aztán csak az ő arcképeit cserélte le a sajátjára. Miközben Áder Jánossal egyeztet, Budapesten egy nagyszabású energiakereskedelmi konferencia is elkezdődött.

A külügy bekérette az orosz nagykövetet

Itthon2014.03.04, 18:17

Magyarország kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, Oroszország lépéseit pedig a nemzetközi joggal ellentétesnek tartja, ezért Németh Zsolt külügyi államtitkár a hivatalába kérette az orosz nagykövetet.

Elbukhatja a budapesti posztot Obama nagykövet-jelöltje

Nagyvilág2014.03.01, 07:56

John McCain szenátor Colleen Bell jelölésének az elutasítását kérte a szenátustól. Szerinte egy leendő budapesti nagykövetnek tudnia kell a választ arra a kérdése, hogy melyek az Egyesült Államok stratégiai érdekei Magyarországon.

Bekérette a magyar nagykövetet az izraeli külügy

Nagyvilág2014.02.14, 06:36

A magyarországi antiszemitizmus erősödéséről, az utóbbi hetek vitatott döntéseiről, sokat bírált nyilatkozatairól is kérdezték Nagy Andor magyar nagykövetet az izraeli külügyminisztériumban. A diplomatát csütörtökön kérették be az izraeli külügybe.

Hello India

Archívum2014.02.05, 17:56

Indiai üzleti központ nyílt Budapesten, az ázsiai ország nagykövetségének épületében.

Viharos előszele volt a titkos paksi üzletnek

Itthon2014.01.23, 17:09

Az Orbán-kormány a legnagyobb titokban hozta össze a megállapodást az oroszokkal a paksi atomerőmű bővítéséről, de a hatalmas beruházásért évek óta ment a nyomulás a háttérben. Utólag sok mindent megvilágítanak a WikiLeaks-iratok.

Egy budapesti is kísérte Rodmant Észak-Koreában

Nagyvilág2014.01.21, 17:27

Alkohol mindig volt a kezében, de a médiafigyelemtől távol kevésbé volt harsány legutóbbi phenjani látogatásán Dennis Rodman. Hogy látta Kim Dzsong Un bizarr születésnapi köszöntését, és mennyi esélyt ad a kosárlabda-diplomáciának a kalandvágyó amerikai turista, aki Rodmanékkel bandázott? Az Origónak elmesélte.

Európai nagyköveteket rendelt be Izrael

Nagyvilág2014.01.17, 13:11

Elfogadhatatlannak tartja az Izrael elleni és palesztinok melletti egyoldalú álláspontjukat.

Elbeszélgetne velünk a demokráciáról az amerikai nagykövetjelölt

Nagyvilág2014.01.17, 06:20

Colleen Bradley Bell aggódik a szélsőséges pártok megerősödése miatt is. Méltatta viszont a magyar katonai szerepvállalást. Ha kinevezeik, március elején foglalhatja el állomáshelyét.

Robbanószerkezetet is találtak a prágai palesztin nagykövetségen

Nagyvilág2014.01.16, 14:15

Egy könyvnek álcázott tárgyban rejtették el. A fegyverekre a január elsejei robbanás után bukkantak rá.

Egy bejárónő miatt feszült Washington és Újdelhi viszonya

Nagyvilág2014.01.10, 06:11

A gyanú szerint India eddigi New York-i főkonzulhelyettese csalással próbált vízumot szerezni a manhattani otthonában dolgozó indiai bejárónőnek. A diplomatát most áthelyezték.

Gorbacsov 1984-ben váratlanul beállított Margaret Thatcherhöz

Nagyvilág2014.01.03, 14:28

Mihail Gorbacsov 1984 decemberében – még a Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagjaként – váratlan, spontán látogatást tett Margaret Thatcher brit miniszterelnök londoni rezidenciáján – derült ki egy, a brit Nemzeti Levéltár által péntek hajnalban nyilvánosságra hozott diplomáciai táviratból. Az eddig titkos dokumentumokból kiderült, hogy Thatcher nagyon megkedvelte a szovjet politikust.

Gyémánt fejdíszben pompázott Katalin

Life.hu2013.12.04, 20:38

Cambridge hercegnője az esküvőjén viselt utoljára az impozáns tiarát. Most egy diplomáciai fogadás kedvéért vett fel ismét az esküvőjén viselt fejdíszhez hasonló darabot.

Magyarországon legalább béke van és tolerancia

Itthon2013.11.11, 15:24

A magyar köztévé egy forgatással, a budapesti nyugdíjasok pedig egy mérsékelten izgalmas tüntetéssel vágtak vissza a svéd köztévének, amiért levetített egy Magyarországot rossz színben feltüntető filmet. A tüntetők szerint jobb, ha a svédek csendben maradnak, mert míg tőlük menekülnek a zsidók, és melegnek nevelik a kisfiúkat, Magyarországon legalább béke van és tolerancia.

Bukarest hosszú halogatás után fogadja az új magyar nagykövetet

Nagyvilág2013.11.07, 11:58

Zákonyi Botond kinevezésének a jóváhagyását szokatlan módon hónapokig halogatta a román külügyminisztérium. Az új nagykövet Füzes Oszkárt váltja.

Egy producer lesz az új budapesti amerikai nagykövet

Nagyvilág2013.11.07, 10:22

Az amerikai elnök az újraválasztási kampányának egyik adománygyűjtőjét, Colleen Bradley Bellt jelölte magyarországi nagykövetnek. Az előző budapesti amerikai nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis július végén távozott posztjáról.

Magyarországig futottak a szorongatott grúz nagykutyák

Itthon2013.10.25, 13:06

Két, hazájában különböző bűncselekmények miatt keresett korábbi vezető grúz tisztviselő is Magyarországon kapott menedéket a közelmúltban. Támogatóik szerint az ellenük felhozott vádakat a politikai bosszú motiválja. A tavalyi grúz választást elbukó pártjuk közel áll Orbán Viktor szívéhez, tavaly még beszédet is mondott az egyik nagy kampányrendezvényükön.

A legvakítóbb mosoly a Szabadság téren

Nagyvilág2013.09.26, 19:15

Még az amerikai elnököket is le lehet kötelezni, ezt bizonyítja Colleen Bell esete, aki azért cserébe lehet nemsokára Amerika új budapesti nagykövete, hogy több mint egymillió dollár adományt gyűjtött össze Obama elnök kampányához Hollywoodban. Az asszony eddig a jótékonykodó Beverly Hills-i gazdagok életét élte. A család, amelybe beházasodott, a Gazdagok és szépek című soha véget nem érő szappanoperát forgatja a nyolcvanas évek óta.  

Putyin megsorozta Obamát, és nagyon élvezi a helyzetet

Nagyvilág2013.09.19, 17:41

Megmentette a szövetségesét, lekötelezte az ellenfelét, és magához ragadta az irányítást. Vlagyimir Putyin az elmúlt néhány hétben elérte, hogy az egyetlen kompetens és cselekvőképes államférfinak tűnjön a szíriai zűrzavar kellős közepén. Hogyan lett az orosz elnök pár zseniális húzással a nemzetközi politika Chuck Norrisa?

Duzzogva fintorog egymásra Putyin és Obama

Nagyvilág2013.08.15, 10:22

A hidegháború hangulatára emlékeztet az éppen kibontakozó amerikai-orosz konfliktus. A Fehér Ház már nem is akar úgy csinálni, mintha értelmét látná a Kremllel való együttműködésnek, Barack Obama inkább elkerüli Vlagyimir Putyint. A mosolyszünet legnagyobb vesztesei egyelőre a szíriaiak.

Megnyílnak az amerikai nagykövetségek

Nagyvilág2013.08.10, 09:37

Jemenben még tart a terrorveszély, ott zárva marad a szanaai külképviselet.

Pakisztánból is kimenekítik az amerikai diplomatákat

Nagyvilág2013.08.09, 07:37

Külügyi források szerint komoly terrorveszély fenyeget Lahorban. Az amerikaiakat arra kérik, hogy ne utazzanak Pakisztánba.

Terrorcélpont Hollandia jemeni nagykövetsége is

Nagyvilág2013.08.08, 06:15

A hírszerzési források információi alapján indokolt a holland külképviselet zárva tartása is. Az Egyesült Államok már evakuálta a diplomatáit Jemenből.

Snowden Oroszországban húzza meg magát

Nagyvilág2013.08.01, 20:07

Elhagyja a moszkvai repülőteret Edward Snowden - írja a BBC a férfi ügyvédjére hivatkozva. Egy évre befogadja Oroszország, amelynek Snowden csütörtök délutáni közleményében köszönetet is mondott. Az amerikai kormány nagyon csalódott.

A japán kormányfőhelyettes megbánta a nácizást

Nagyvilág2013.08.01, 11:44

Egy konferencián arról beszélt, hogy Japán is ihletet meríthetne abból, ahogy a weimari köztársaság alkotmányát suttyomban felváltották a náci Németország alkotmányával.

Oroszország továbbra sem adja ki Snowdent

Nagyvilág2013.07.25, 11:36

Nincs érvényben kétoldalú egyezmény a kiadatásról az Egyesült Államokkal - erre hivatkozva nem adja ki az orosz kormány Edward Snowdent.

Snowden miatt maradhat el az Obama-Putyin találkozó

Nagyvilág2013.07.19, 07:18

Az amerikai diplomácia jelezni akarja a csalódását. Elmaradhat az amerikai és az orosz elnöknek a szeptemberi G20-as csúcshoz időzített találkozója.

Orbán meglepődik, ha nem lesz látványos a bővülés

Itthon2013.07.16, 10:40

Magyarország teljesítményét dicsérte Orbán Viktor a nagyköveteknek tartott értekezleten kedden, szerinte sikerült megfordítani 2010-ben a rossz folyamatokat. Kijelentette, hogy nagyon meglepődne, ha az idei utolsó negyedévben nem lenne látványos a bővülés. A kormányfő beszélt arról is, hogy mit tart elfogadhatatlannak az Európai Unió részéről, és kijelentette, hogy az EU-nak mielőbb meg kell állapodnia Oroszországgal.

Elszemtelenedtek az Európa után szaglászó amerikai kémek

Nagyvilág2013.07.01, 14:33

Az EU amerikai követségeit és brüsszeli központját is lehallgatta az amerikai titkosszolgálat, hogy bizalmas információkat szerezzen az uniós tagállamok terveiről és belső ellentéteikről. Poloskáik benn voltak a magyar irodának is otthont adó brüsszeli Justus Lipsius épületben, és azokban a faxgépekben, amelyekkel az EU washingtoni diplomatái Budapestre és más uniós fővárosokba küldték jelentéseiket. Európa felhördült, a lehallgatási botrány átírhatja az USA és az EU kapcsolatát.

Amerikában felépült a tökéletes Magyarország

Itthon2013.06.27, 20:18

Magyarország mostanában leginkább az Orbán-kormány körüli viharok miatt került szóba az Egyesült Államokban, de most esélyt kapott, hogy megmutassa egy másik arcát. A magyar kultúra a főszereplője a Washington szívében zajló fesztiválnak, ahol Navracsics Tibor ugyan hiába kereste a ritmusérzékét, de a magyarok, zsidók és cigányok végre egymásra találtak. Riport a rendezvény indulásáról.

Áder János bocsánatot kért a szerbektől

Itthon2013.06.26, 10:59

A köztársasági elnök Szerbiában azt mondta:bocsánatot kér, amiért a II. világháború alatt magyarok vétettek ártatlan szerbek ellen.

Washington tárgyal a tálibokkal

Nagyvilág2013.06.18, 19:51

Béketárgyalásokba kezd az amerikai kormány a tálibokkal. A tét az Afganisztáni béke, a nemes célok hangoztatása ellenére azonban sokak szemében árulásnak tűnhet a lépés.

Magyarországi antiszemitizmusról ír az amerikai külügy

Itthon2013.05.20, 21:32

Magyarországon a törvények védelmezik a vallásszabadságot, de antiszemitizmus is tapasztalható - állapította meg a 2012-re vonatkozó, hétfőn ismertetett éves nemzetközi vallásszabadság-jelentésében az amerikai külügyminisztérium. Az amerikaiak kitértek arra, hogy Jobbik "fokozta az antiszemita retorika használatát", illetve megemlítették, hogy a kormánykoalíció néhány tagja rehabilitálta az antiszemita történelmi személyiségek hírnevét.

Orbán nem nácizta le Merkelt

Itthon2013.05.21, 08:23

Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint téves a Spiegel Online azon állítása, amely szerint a magyar kormányfő náci módszereket tulajdonított volna a német kancellárnak. Több jobb- és baloldali politikus is kritizálta hétfőn Orbán Viktort a pénzteki német tankos kijelentése miatt. A magyar helyettes államtitkár szerint szó sincs arról, hogy Orbán náci módszerekkel vádolta volna Angela Merkelt.

Kiakadtak a németek Orbán tankos mondatán

Nagyvilág2013.05.20, 19:32

A német külügyminiszter visszautasította, a helyi sajtó "kicsit durvának" találta Orbán Viktor miniszterelnök pénteki kijelentését a németek által Magyarországra küldött tankokról. A kormányzó jobboldali párt, a CDU parlamenti képviselője, a külügyi bizottság elnöke pedig úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor nyilatkozata arról tanúskodik, hogy egyre inkább elveszíti valóságérzékét.

Nem hagyják veszni az ausztrál nagykövetséget a magyarok

Itthon2013.05.14, 13:09

Az Ausztráliában élő magyarok minden követ megmozgatnának, hogy ne váljon a megszorítások áldozatává a budapesti ausztrál követség. A képviselet megszűnése nem fog nehézségeket okozni az Ausztráliába utazó turistáknak, a kintről hazalátogató magyaroknak azonban hiányozhat. Bár az ausztrál kormány nem mondta meg, mért épp Budapestről vonul ki, a Külügyminisztérium szerint azonban a kétoldalú kapcsolatok továbbra is hibátlanok.

Hazamegy a verekedő nagykövet

Nagyvilág2013.05.07, 10:08

Rodrigo Riofrio ecuadori nagykövet áruházban verekedett, és őt is verték. Elhagyja Perut.

Kik nézik szúrós szemmel Orbánt?

Nagyvilág2013.04.24, 15:15

Mosolyszünet kezdődött az Egyesült Államokkal, összebalhéztunk Romániával, a németek és az osztrákok is szúrós szemmel néznek Magyarországra. Az Orbán-kormány három év alatt belefutott egy nagy diplomáciai botrányba, megpróbált a nagyokkal üzletelni, de új barátokat is szerzett a világ keleti részében, sőt a szomszédban is.

Fenyegetések után követelések Phenjantól

Nagyvilág2013.04.18, 10:54

Kim Dzsong Un már tárgyalna, de csak feltételekkel. Követeli például, hogy oldják fel az ellene hozott ENSZ-szankciókat.

Idegeken táncoló - mit akar a világtól Kim Dzsong Un?

Nagyvilág2013.04.05, 13:48

Fiatal és tapasztalatlan, de szeret haditervek előtt fényképezkedni, és szívügyének tekinti az atomfegyvereket. Kim Dzsong Un naponta ellátja a világot címlapsztorival, és most már Szöul, Washington, Peking és Tokió energiáit is leköti. Apjának és nagyapjának évtizedekig jól bejött az őrült ember stratégia. De vajon tudja-e ő is, hogy hol a szakadék széle?

A németeknél Orbán az új Berlusconi

Itthon2013.03.25, 16:11

Az alkotmánymódosítás miatt az elmúlt napokban heves támadás indult a német sajtóban az Orbán-kormány ellen, és több német politikus, köztük Angela Merkel kancellár is bírálta a változtatásokat. Orbán Viktor mégis egy rajzfilm miatt háborodott fel, ami több német újságíró szerint szokatlan és nevetséges. Az [origo]-nak nyilatkozó német újságírók szerint csak Magyarországról látszanak élesnek a kritikák, bár szerintük Orbán Viktor kezdi átvenni a német közvéleményben Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő helyét, akinek az intézkedéseit korábban szintén hevesen bírálták a németek.

Alig alszik, de legalább mosnak rá

Nagyvilág2013.03.23, 11:06

Ha eddig azt hitte, hogy fenékig tejfel a pápák élete, tévedett: a katolikus egyházfő hajnalban kel és későn fekszik, álló nap levelekre válaszol, beszédeket ír, és találkozik a világ politikai vezetőivel, esténként pedig csak a hírműsorok miatt kapcsolja be a tévét. Ferenc pápa szokásairól még nem tudunk, de elődje mediterrán ételeket ebédelt, a szieszta előtt a rezidencia citrusligetében sétálgatott, lefekvés előtt pedig zongorához ült.

Az amerikai nagykövetnek sem tetszik a legújabb Táncsics-díjas

Itthon2013.03.19, 16:45

Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet is azt érte a magyar kormánytól, hogy vonja vissza Szaniszló Ferenc Táncsics-díját. A diplomata csalódást keltőnek nevezte a díj odaítélését.

Kiszámíthatóbb gazdasági környezetet vár Merkel

Itthon2013.03.12, 13:25

Angela Merkel örül neki, hogy kedvezően alakulnak a német-magyar gazdasági kapcsolatok, de szerinte a magyar kormánynak nem kéne ilyen sűrűn változtatnia a jogszabályi környezeten. A hétfőn elfogadott alkotmánymódosításról a Berlinben tartózkodó Áder János azt mondta: Németországban pontosabb képnek kellene kialakulnia a magyar alkotmányos szabályozásról, partnerei ugyanis "nem kellő pontossággal kaptak tájékoztatást" az alkotmány módosításáról.

Chávez az oroszok és a kínaiak barátja is volt

Nagyvilág2013.03.06, 11:22

Folyamatosan méltatják a kedden elhunyt Hugo Chávez venezuelai elnököt a különböző országok vezetői. Vlagyimir Putyin orosz államfő szerint Chávez nem mindennapi, erős ember volt, a kínai elnök szerint a kínai emberek jó barátja volt. Az iráni elnök a méltatás mellett gyanús betegségnek nevezte a rákot, amelyben Chávez hosszú szenvedés után meghalt.

Kézzel ne! - Szabályok a diplomáciai étkezésekhez

[origo] Gasztro2013.03.04, 11:13

Előfordulhat egy egyszerű halandó életében is, hogy meghívást kap egy diplomáciai vacsorára. Hogyan áll össze egy hivatalos ételsor, mit tegyünk, hogy ne mi legyünk a kétbalkezes kezdők, milyen szabályokat illik betartani, és minek van az a sok evőeszköz? Nagy Zoltán, a Külügyminisztérium protokollfőnöke elmagyarázta a tennivalókat.

Az ENSZ-ig mennek az azeri gyilkos miatt az örmények

Nagyvilág2013.03.01, 16:45

A diszkrimináció ellenes bizottságnál panaszolják majd be Azerbajdzsánt az örmények, akik azt sem hagyják szó nélkül, hogy a magyar kormány tavaly augusztusban átadta Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ramil Safarov azeri katonatisztet, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek.

A román miniszterelnök csak az MSZP-re kíváncsi

Itthon2013.02.19, 11:13

Victor Ponta román miniszterelnök bejelentette, hogy március 9-én Budapestre látogat a Magyar Szocialista Párt meghívására - közölték kedden román hírügynökségek a politikus egy hétfő éjszakai tévéinterjúját idézve. Március 9-én tartja Budapesten az évértékelőjét Mesterházy Attila MSZP-elnök. A március 22-i magyar-román focimeccsre azonban Ponta nem jön el.

Szász Jenő magyar területfeladásról beszélt

Nagyvilág2013.02.19, 11:02

Az erdélyiek áttelepítésének lehetőségéről beszélt Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője, Székelyudvarhely egykori polgármestere a múlt héten. Szász szerint meg kell fontolni az önkéntes területfeladás lehetőségét is a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségeknél, szerinte például Bukarestből "el lehet csalogatni magyar embereket". Egy RMDSZ-es képviselő felháborodásában elhagyta a fórumot.

Basescu a székely zászlóról beszélgetett Orbánnal

Nagyvilág2013.02.10, 18:57

A román elnök Brüsszelben beszélgetett Orbán Viktorral, sőt együtt nevettek. Traian Basescu szerint a magyar-román zászlóvita is szóba került a beszélgetés során, és mindketten egyetértettek abban, hogy önmérsékeltre van szükség.

Nem kér a feszültségkeltésből az RMDSZ

Nagyvilág2013.02.07, 14:46

Martonyi János külügyminiszter kiállt Magyarország bukaresti nagykövete mellett az autonómiáról tett kijelentése ügyében. Az RMDSZ szerint viszont semmi szükség a feszültségkeltésre.

Elhunyt Mark Palmer volt amerikai nagykövet

Nagyvilág2013.01.29, 21:06

Elhunyt Mark Palmer, aki a magyarországi rendszerváltás idején, 1986 és 1990 között az Egyesült Államok budapesti nagykövete volt.

Eldurvult a karácsonyi buli a hondurasi követségen

Nagyvilág2013.01.07, 12:14

Honduras kolumbiai nagykövetségén prostituáltakkal buliztak valakik karácsony előtt pár nappal. Egy alkalmazott szervezhette a partit, amely közben laptopoknak és mobiloknak is lába kelt. A nagykövetet kirúgták.

Rettegett divatdiktátorral hódítana Obama

Nagyvilág2012.12.23, 17:53

Nem hajlandó egy liftbe szállni saját munkatársaival. Egy rendezvényt sem bír húsz percnél tovább. Úgy irányítja saját munkatársait, mint a legdurvább diktátorok. Ilyen történetek keringenek Anna Wintourról, az amerikai Vogue főszerkesztőjéről, akit Obama nagykövetnek szemelt ki. Az nem feltétlenül baj, hogy nem képzett diplomata, hatalmas kapcsolati tőkéjét jól tudná használni. Annál több gondot okozhat, hogy nagyon öntörvényű, és magasról tesz mindenre, ha úgy tartja a kedve.

Ajtót mutatott a kormány a szír diplomatáknak

Itthon2012.12.18, 22:02

Magyarország szombat óta nem tekinti Szíria törvényes képviselőjének az Aszad-rezsimet, ezért annak diplomatáit felkérték, hogy hagyják el az országot.

Elhagyták a magyar diplomaták Szíriát

Nagyvilág2012.12.05, 13:00

A képviselet felfüggesztette tevékenységét.

Ezrek ünnepelték a gázai utcákon a tűzszünetet

Nagyvilág2012.11.22, 10:11

A Hamász több régi követelése teljesült, Izrael a Vaskupola rendszer hatékonyságát dicséri. A tűzszünet betartását Egyiptom ellenőrzi.

Orbán és Fico összemelegedett

Itthon2012.11.16, 16:37

Nem csörteti már a kardot Robert Fico szlovák és Orbán Viktor magyar kormányfő. Gyakorlatilag kéthavonta randiznak, Orbánnak imponál a szlovák gazdaság, Fico úgy érzi, szüksége van a magyarokra. A vitás témákat a hátsó ülésre dobták, a közös sikerekből szeretnének megoldást kovácsolni.

Kuvaitban árulja a magyar kastélyokat Szijjártó

Itthon2012.11.08, 11:14

A magyar államtitkár egy interjúban azt mondta: Magyarország annak idején határozottan kiállt Kuvait mellett, amikor Irak lerohanta. Szijjártó ajánlgatta az araboknak a magyar kórházakat, a termálvizeket, és hogy a Mol részt venne a kuvaiti olaj és földgáz kiaknázásában.

Jeszenszky nem csodálkozna, ha elégették volna a könyvét

Itthon2012.11.05, 15:19

Nagyon méltatlannak érzi Jeszenszky Géza, hogy a meghallgatása nélkül határolódott el a cigányok vérfertőző szokásairól értekező jegyzetétől a Corvinus Egyetem. Azon sem csodálkozna, ha az intézmény nyilvánosan elégette volna a könyv fellelhető példányait.

Amerikai magyarok álltak ki Jeszenszky mellett

Itthon2012.11.02, 13:15

Tizennyolc Amerikában élő magyar értelmiségi nyilatkozatban bizonygatja, hogy a romák vérfertőző szokásairól értekező Jeszenszky Géza sohasem volt rasszista, vitatott mondatai csak figyelemfelhívásnak tekinthetők.

Magyar kutató árulkodott az oslói nagykövetről

Itthon2012.10.30, 18:24

Visszavonták Jeszenszky Géza norvégiai nagykövet meghívását az oslói Raoul Wallenberg emlékkonferenciáról, miután a szervezők értesültek róla, hogy egy egyetemi jegyzetében nagy vihart kavaró mondatot írt a cigányokról. A szervezők szerint az egyik magyar előadó hívta fel a figyelmüket a nagykövet kijelentésére. A Külügy kiállt Jeszenszky mellett, aki szerint a meghívás visszamondása nem diplomáciai ügy.

Megkezdte a békülést Szerbia és Koszovó

Nagyvilág2012.10.19, 19:20

Az Európai Unió közvetítésével első ízben sikerült létrehozni közvetlen találkozót Ivica Dacic szerb és Hashim Thaci koszovói miniszterelnök között pénteken Brüsszelben. Szerbia ugyanis nem ismeri el a tőle 2008-ban elszakadt egykori tartománya, az albán többségű Koszovó állami önállóságát.

Martonyi nem akar Horthy-emlékműveket

Itthon2012.10.20, 10:32

Nem fogjuk rehabilitálni Horthy Miklóst vagy a rendszerét - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter egy washingtoni rendezvényen. A külügyminiszter beszélt az örmény diplomáciai kapcsolatok újjáépítéséről, a magyarországi zsidó reneszánszról, és arról, miben nem ért egyet Orbán Viktorral.

Az azeri baltást is emlegette Hillary Clinton

Nagyvilág2012.10.18, 21:51

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter csütörtökön Washingtonban fogadta Martonyi János magyar külügyminisztert. Clinton a találkozó előtt az együttműködés elmélyítéséről és a magyarok által kifejezett szabadságvágyról beszélt, de a találkozón Martonyi szerint megemlítette, hogy az Egyesült Államok csalódott amiatt, hogy Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak az azeri baltás gyilkost.

Szlovákia jogszerűen tiltotta meg Sólyom belépését

Itthon2012.10.16, 11:00

Az EU bírósága szerint Szlovákia nem sértett uniós jogot, amikor 2009-ben megakadályozta Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök szlovákiai látogatását. Az indoklás szerint Sólyomnak magyar állampolgárként joga van ahhoz, hogy szabadon mozoghasson, de mint államfőre más szabályok vonatkoznak.

Megint szíriai területet lőttek a törökök

Nagyvilág2012.10.08, 16:50

Újabb török település közelében csapódtak be szíriai lövedékek hétfőn hajnalban, a török hadsereg erre ismét ellencsapással reagált. Az újabb helyszín a korábbi határvillongásoktól 300 kilométerre nyugatra fekszik. Áldozatokról nem érkezett beszámoló.

Megint átlőtt Szíria Törökországba

Nagyvilág2012.10.08, 08:27

A szíriai tüzérség vasárnap ismét átlőtt Törökország területére, és a török tüzérség válaszul több lövést is leadott a szíriai területre. Károkról, áldozatokról most nem érkezett hír.

Perbe fogja Obamát egy dühös kínai cég

Nagyvilág2012.10.03, 12:15

Egy kínai vállalat szerint egyszerű kampányfogás az amerikai elnök döntése, hogy a napokban egy tollvonással keresztülhúzta  a cég szélerőműpark-építésre vonatkozó terveit az országban. Barack Obama nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozik, a cég perel.

Kína miatt bukott a japán kormány

Nagyvilág2012.10.01, 07:30

A japán miniszterelnök az előrehozott választások és egy kínai diplomáciai konfliktus miatt teljesen átalakítja kormányát.

Nekiment Obamának a Wikileaks alapítója

Nagyvilág2012.09.27, 09:59

Julian Assange szerint Obama minden eddigi amerikai elnöknél jobban korlátozza a szólás szabadságát, mert üldözi a Wikileakset. Pedig Assange szerint a portálnak kiszivárogtatásainak köszönhető az arab tavasz is.

Ismét katona lesz az azeri baltás gyilkos

Nagyvilág2012.09.25, 09:56

Ramil Safarov most még pihen, de hamarosan visszatér a katonai szolgálatba. Az azeri hatóságok minden szükséges óvintézkedést megtesznek, nehogy valaki megölje a baltás gyilkost.

Amerikában maradt a döbbenetes csalódottság a baltás gyilkos miatt

Nagyvilág2012.09.21, 10:05

Philip Gordon amerikai külügyminiszter-helyettes egy washingtoni konferencián ismételte át, mi a bajuk Magyarországgal. A baltás gyilkos kiadásán még nem tették túl magukat.

Muszlim témájú karikatúra miatt aggódnak a németek is

Nagyvilág2012.09.20, 20:07

Egy német lap is iszlám témájú karikatúrát akar közölni pénteken. A lépés miatt sok muszlim országban bezárják a német nagykövetségeket.

Közös beruházásokat akar a kormány Kazahsztánnal

Gazdaság2012.09.20, 12:02

Szoros gazdasági és stratégiai együttműködést szeretne a kormány Azerbajdzsánnal, Kazahsztánnal és Grúziával - mondta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár. Ezért például az Orbán-kormány - a Gyurcsány-kormánnyal szemben - támogatná, hogy Magyarország Kazahsztánnal közösen egy alapot hozzon létre, amelyből vállalatok tevékenységét és közös beruházásokat lehet majd finanszírozni.

Elmenekültek az amerikaiak Putyin elől

Nagyvilág2012.09.19, 12:14

Bezárja az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID) oroszországi irodáját. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője szerint azért távozik az orosz civileket támogató hivatal, mert az orosz kormány így döntött. Az orosz államfő hivatala először ezt cáfolta, majd szerdán bejelentette, hogy valóban Vlagyimir Putyin kezdeményezte a hivatal bezárását, miután a szervezet kísérletet tett az orosz belpolitika befolyásolására.

Törpepárt provokál Németországban

Nagyvilág2012.09.16, 10:12

A véleményszabadságra hivatkozva mutatná be a Mohamed prófétát gyalázó amerikai amatőr filmet egy iszlámellenes párt Németországban.

Kitiltották a németek a koránégető amerikai lelkészt

Nagyvilág2012.09.16, 20:52

A német belügyminisztérium beutazási tilalmat rendelt el Terry Jones koránégető amerikai lelkésszel szemben. A muszlimgyűlölő Jonest egy német neonáci párt akarja Berlinbe hívni, hogy részt vegyen a muszlim országokban hatalmas felháborodást kiváltó iszlámellenes amerikai botrányfilm bemutatásán. A német hatóságok megpróbálják megakadályozni a film bemutatását is.

Diplomáciai vita közepén halt meg Japán pekingi nagykövete

Nagyvilág2012.09.16, 10:05

Pár nappal az után, hogy kinevezték pekingi nagykövetté, Nisimija Sinicsi összeesett az utcán. A 60 éves diplomata halálának okát még vizsgálják.

Orbán Viktor számolt a botránnyal

Itthon2012.09.11, 15:00

A miniszterelnök elismerte: ő mondta ki a döntést az azeri baltás gyilkos kiadatásáról. Orbán Viktor azt mondta: számoltak a lépés következményeivel, vagyis azzal is, hogy Ramil Safarovot szabadon bocsáthatják. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János ugyanakkor egy másik sajtótájékoztatón azt állította, hogy Orbán nem adott és nem is adhatott utasítást a gyilkos kiadására.

A Kalasnyikovoktól a szexbotrányig - a magyar diplomácia baklövései

Itthon2012.09.06, 11:55

Hogyan engesztelte ki az arabokat Gyurcsány, miután leterroristázta a szaúdi focistákat? Mit csinált a magyar kormány, miután nem engedték be Sólyom Lászlót Szlovákiába? Miért szállítottunk Kalasnyikovot a horvátoknak a kilencvenes években? Nem az azeri baltás gyilkos kiadása az első eset, hogy a magyar kormány nagyobb diplomáciai konfliktusba keveredik egy állammal. Összegyűjtöttük az emlékezetesebb eseteket.

Az EP elnökét megdöbbentette az azeri elnöki kegyelem

Nagyvilág2012.09.04, 18:26

Rendkívüli módon aggasztja Martin Schulzot, hogy az azeri elnök politikai okokból részesítette kegyelemben az örmény tiszttársa meggyilkolásáért Magyarországon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ramil Safarovot.

Elítéli a feszültségkeltést azeri ügyben a NATO

Nagyvilág2012.09.04, 16:17

Az egyik, neve elhallgatását kérő NATO-tisztségviselő szerint fontos, hogy az azeriek, az örmények és a magyarok is tartózkodjanak minden olyan cselekedettől, amely nem szolgálja a regionális együttműködést és a megbékélést.

Hazarendelik a Budapesten tanuló örmény rendőröket

Itthon2012.09.03, 18:15

Lengyel és orosz lapok is az azeri baltás gyilkos kiadatásával foglalkoznak kommentárjaikban: az egyik orosz napilap szerzője szerint Magyarország döntése hátterében jelentős okok állnak, míg a lengyel lapok szerint a magyar kormány hatalmas hibát követett el. Az örmény rendőrség közben úgy döntött: hazahívja tíz, Budapesten tanuló rendőrtisztjét, egy örmény zongorista pedig lemondta az október 23-ára tervezett budapesti koncerjét.

Lezárt ügynek tekinti a kiadatást az azeri nagykövet

Nagyvilág2012.09.03, 15:29

A nagykövet szerint eredménytelen marad az örmény diaszpóra minden tiltakozása a magyar hatóságok kiadatási döntése ellen, ennek ellenére megerősítették Azerbajdzsán budapesti nagykövetségének védelmét.

Az azerieket és az örményeket is figyelmeztette az EB

Nagyvilág2012.09.03, 15:36

A kül- és biztonságpolitikáért felelős szóvivő azt mondta: az azeri baltás gyilkos kiadatása miatt kialakult helyzet esetleges következményei aggasztják a testületet.

Los Angelesben is tüntetnek az örmények

Nagyvilág2012.09.04, 07:37

Több amerikai örmény ifjúsági szervezet is tüntetni fog szerdán a Los Angeles-i magyar főkonzulátus előtt az azeri gyilkos kiadatásáról született döntés miatt. Demokrata párti képviselők elítélték a magyar kormány lépését, egyikük szerint Magyarország magyarázattal tartozik a nemzetközi közösségnek az igazságszolgáltatás szörnyű felforgatása miatt.

Alapos garancia volt az azeriek levele

Itthon2012.09.03, 16:43

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint Azerbajdzsán többek között az ENSZ Biztonsági Tanácsának kétharmados többséggel megválasztott tagja és számos nemzetközi egyezmény aláírója, így alapos garanciának tekinthető, amit hivatalos leveleikben írnak. A tárca úgy véli: Ramil Sahib Safarov büntetésével kapcsolatban egyedül Azerbajdzsán az illetékes a megfelelő döntés meghozatalára.

Átbújtak a kiskapun a magyar kormányt átejtő azeriek

Itthon2012.09.02, 12:28

Egy augusztus 15-én keltezett hivatalos levélben Azerbajdzsán megígérte a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak, hogy otthon sem változtatnak az azeri baltás gyilkos büntetésén. Aztán az életfogytiglani börtönről szóló ítélet helyett végül azonnal szabadon engedték Safarovot.

Gazdasági szabadságharc baltás gyilkossal

Vélemény2012.09.01, 17:14

A kép lassan összeáll. És nem túl szívderítő. Az azeri baltás gyilkos kiadatása egy olyan folyamatban lehet mérföldkő, amelynek során Magyarország egyre inkább eltávolodik a nyugati értékektől és normáktól.

Orbán is tárgyalt az azeri baltás gyilkosról

Itthon2012.09.01, 15:58

Titkos tárgyalások folytak Ramil Safarov kiadatásáról a magyar kormány és Azerbajdzsán között - állítja Novruz Mammadov, az azeri elnöki hivatal egyik osztályvezetője. Szerinte akkor érték el a legnagyobb előrelépést, amikor Orbán Viktor magyar miniszterelnök látogatást tett az országban. Közben az örmény kormány, amely az azeri gyilkos kiadása miatt megszakította a diplomácia kapcsolatot Magyarországgal, újabb nyilatkozatokban bírálta a magyar kormányt.

Az azeri elnök személyesen felügyelte a kiadatási tárgyalásokat

Itthon2012.09.02, 10:27

"Magas szintű tárgyalásokat" folytatott Ilham Alijev elnök Ramil Safarov kiadatása érdekében - állítja az azeri elnöki hivatal egyik vezetője. Fuad Alasgarov szerint a gyilkossági ügy a kezdetektől fogva átpolitizált volt.

Sajnálja a magyar kormány az örmény szakítást

Itthon2012.09.01, 16:03

Magyarország messzemenően tiszteletben tartja a keresztény Örményországot, továbbá az örmény nép kultúráját és hagyományait - áll a magyar Külügyminisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szombati közleményében. A magyar kormány a péntek óta kiadott első reakciójában hozzátette, sajnálatosnak tartja, hogy Örményország megszakította a diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal az azeri gyilkos kiadása miatt. A kormány szerint végig minden szabályt tiszteletben tartva járt el az ügyben.

Magyar zászlót égettek Jerevánban

Itthon2012.09.01, 17:40

Újabb tüntetést tartottak az örmény fővárosban, Jerevánban az örmény külügyminisztérium és Magyarország tiszteletbeli konzuljának irodája előtt. Több százan gyűltek össze a magyar konzultusnál, ahol egy magyar zászlót is elégettek a demonstrálók.

Örmények tüntettek a washingtoni magyar nagykövetség előtt

Itthon2012.09.01, 13:43

Az Egyesült Államokban élő örmény közösség több tagja tüntetést szervezett a washingtoni magyar nagykövetség elé - írja a News.am örmény híroldal. A demonstrálók az ellen tiltakoztak, hogy Magyarország kiadta az azeri baltás gyilkost, aki egy örmény katonatársát ölte meg.

Baku kétoldalú ügynek tekinti a kiadatást

Itthon2012.09.01, 18:32

Az azeri külügyi szóvivő szerint jogszerű volt a baltás gyilkos kiadatása, amelyet Azerbajdzsán és Magyarország kétoldalú ügyként rendezett. Baku szerint az örmény elnök hisztérikusan nyilatkozott, ami nem jelent mást, mint "show-t".