dinoszaurusz
címke rss- kapcsolódó címkék:
- fosszília
- paleontológia
- lelet
- felfedezés
- őshüllők
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Őslények a nappaliban: dinós filmek minden alkalomra
Kevés rejtélyesebb és különlegesebb élőlényt ismerünk, mint a rég kihalt dinoszauruszokat, melyek között ráadásul a félelmetestől a cukiig mindenféle fajta megtalálható volt. Nem csoda hát, hogy a filmek is előszeretettel szerepeltetik őket, főleg mióta a technika is lehetővé tette a lehető legélethűbb megjelenítésüket. Összegyűjtöttük a kedvenc mozijainkat róluk - melyek legalább annyira sokfélék, mint maguk a dinók.
Sárkánycsontokkal kezdődött a dinók szédületes pályafutása
A kihalt őshüllők az elmúlt 200 évben semmit nem veszítettek népszerűségükből. Mind a laikusok, mind a paleontológusok körében töretlenül őrzik vezető szerepüket az őslénytani témák között. Bár még napjainkban is rendszeresen kerülnek elő eddig ismeretlen fajok, a leíró munkák mellett ma már sokkal fontosabb szerepe van a leletek értelmezésének.
Ilyen volt a dinoszauruszok kora
Jelenlegi ismereteink szerint az élet 3,5-4 milliárd évvel ezelőtt jelent meg az óceánokban. Hosszú evolúció után, körülbelül 500 millió évvel ezelőtt alakultak ki az első gerincesek a tengerekben. Geológiai értelemben nem sokkal ezután, mintegy 370 millió évvel ezelőtt a szárazföldekre is kiléptek az első gerinces állatok, a kétéltűek. Hamarosan megjelentek az első hüllők is, melyeknek egy kiemelt és mindenki által ismert csoportját alkotják a dinoszauruszok.
Ez a valaha élt legnagyobb állat - most bukkantak rá
A csontok méretéből ítélve a Földön valaha létező legnagyobb állatok maradványait találták meg Argentínában - írta meg az Origo.
- címkék:
- lelet
- régészet
- dinoszaurusz
- Címkefelhő »
Megtalálták a valaha élt legnagyobb dinoszauruszt
A csontok méretéből ítélve a Földön valaha létező legnagyobb állatok maradványait találták meg Argentínában.
- címkék:
- Argentína
- dinoszaurusz
- Címkefelhő »
Durva sérülésekből is felgyógyultak a dinók
Nem volt egyszerű a dinoszauruszok élete. Az egymással folytatott küzdelmek során az állatok csontozata brutális sérüléseket szenvedhetett el. Eddig nem volt teljesen ismert, hogyan gyógyultak ezek a sérülések, új technológiai eljárásokkal azonban feltárhatják a kutatók a rejtélyt.
Elözönlötték a dinók Rezit
Kínából érkeztek, és még mozognak is. Nézzen képeket az ország első dinoszauruszparkjáról!
- címkék:
- Rezi
- utazás
- dinoszaurusz
- kalandpark
- Címkefelhő »
Portugáliában élt Európa legnagyobb ragadozója
Tíz méter hosszú és 4-5 tonnás lehetett az a dinoszaurusz, melynek csontjait Lisszabontól északra fedezték fel portugál kutatók. A Torvosaurus gurneyi nevű faj nemcsak a jura időszak legnagyobb ragadozó dinoszaurusza, de valószínűleg egész Európa legnagyobb szárazföldi ragadozója volt.
Már a dinoszaurusz is rákos volt
A rák sokkal régebbi betegség, mint azt gondolnánk. Már az ősember is tumoros betegségben szenvedett, és az állatvilágban is gyakori a daganatos megbetegedés.
Dinóóriások érkeztek Magyarországra
A legnagyobb ragadozó dinoszauruszt is látni lehet péntektől a Természettudományi Múzeum kiállításán, ahol tizenhat dél-amerikai csontvázmásolatot és rekonstrukciót lehet majd testközelből megtekinteni.