devizapiac

címke rss

GVH: 54 millió megtévesztő reklámokért

Archívum2007.10.18, 14:38

Három vállalkozásra összesen 54 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A három társaság a fogyasztókat megtévesztő módon hirdetéseiben azt sugallta, hogy az általuk forgalmazott étrend-kiegészítő termékeknek gyógyhatásuk van.

Buszaikat adják el a Volánok

Gazdaság2007.10.18, 10:48

Benyújtották a kedvezmény-rendszer átalakításának számláját a Volán-társaságok: 5,5 milliárd forint megtérítését várják a költségvetéstől. A cégek növekvő veszteségeik miatt már buszaikat is elzálogosítják - írja a Népszabadság.

A fővárosiak nem fizetnek szemétért

Gazdaság2007.10.18, 14:11

A havi kommunális hulladék díjával sárosak a legtöbben Budapesten, a vizet, a gázt illetve a távfűtést inkább befizetik a fővárosiak, mert félnek, hogy kikapcsolják. Tavaly a Díjbeszedő Holding Zrt. 45 milliárd forint le nem járt követelést vásárolt meg az 5 közmű cégtől. A legtöbben a Fővárosi Közterület Fenntartónak és a Fővárosi Vízműnek tartoznak. A cég terve azonban nemcsak a díjtartozások jogi úton való beszedése, hanem Románia felé venni az irányt. Hiszen ott még vannak kiaknázatlan lehetőségek.

Állami biztosíték EU-pályázatokhoz

Archívum2007.10.17, 16:25

Pályázati biztosítékot ad az unióss támogatást elnyert vállalkozásoknak a Hitelgarancia Zrt. A 10 millió forintnál nagyobb összeget elnyert pályázóknak ugyanis pályázati biztosítékot kell felmutatniuk arra az esetre, ha nem teljesítenék a támogatás feltételeit és ezért vissza kellene fizetniük a támogatás összegét.

Javuló kilátások jövőre

Gazdaság2007.10.17, 18:23

Az államháztartási deficit idén csaknem a GDP 3 százalékával csökken. A javulás mintegy fele a bevételek emelkedéséből adódik. Másik fele kiadáscsökkenésből fakad. A jövedelemáramlások passzívuma viszont nő, nagyobbrészt a külföldi tőkeállományon keletkező profit, kisebb részt a kamatkiadások következtében. Végeredményben a folyó fizetési mérleg hiánya a tavalyi 5,8 milliárdról 5,2 milliárd euróra javul - derül ki a GKI Gazdaságkutató előrejelzéséből.

Portugália sokat nyert az EU tagságon

Archívum2007.10.17, 11:37

Az Európai Unióhoz történt csatlakozás óta látványos fejlődésen ment át Portugália. A Magyarországgal azonos méretű és népességű ország azonban változatlanul nettó kedvezményezett az EU kassza szempontjából: évi majdnem egymilliárd euróval többet kap belőle, mint amennyit oda befizet. A minimálbér Portugáliában havi 410 euró (103 ezer forint).

Enyhe gyengüléssel nyitott a forint

Archívum2007.10.17, 10:29

Tovább gyengült a forint a budapesti bankközi devizapiacon szerda reggel. Az elmúlt napok irányzata egyelőre nem állt le, a szerda reggeli 251,15/25-ös euró/forint árfolyam gyengébb forintpozíciót jelent a kedd délutáni 250,95/251,05-nél, ám némi erősödést a kora reggeli 251,50-es szinthez képest.

Mosonyi: 500 benzinkút lenne útjába az OMV frigynek

Gazdaság2007.10.17, 15:03

Ha az OMV és a Mol egyesülne, olyan monopolhelyzetbe kerülne az új cég Magyarországon, Szlovákiában és Ausztriában, amihez az európai versenyhivatal sohasem járulna hozzá - mondta Mosonyi György, a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten egy háttérbeszélgetésen. A Mol számításai szerint azonban 400-500 állomást kellene bezárni. Az OMV viszont most is oda adná a részvényeseknek az ígért 32 ezer forintot. - jelentették be