Demokratikus Koalíció

címke rss

Vadai Ágnes: Szexi programra van szükség

Itthon2015.05.14, 17:10

Vadai Ágnes szerint az időközi választások eredményei azt mutatják, hogy van alapja egy 2016-os, előrehozott országgyűlési választásnak. A Demokratikus Koalíció alelnöke a PPlusz Tv-nek azt mondta, a baloldalnak, a demokratikus ellenzéki oldalnak kristálytisztán kell beszélni, ehhez új szókészletre, szexi programra van szüksége. Hogy az mit jelent, az interjúból megtudhatja. 

Jobbikossal üzletel Gyurcsány egyik embere

Itthon2015.05.12, 08:08

Több mint egy évtizede vezet közös céget egy jobbikos és egy DK-s politikus. A betéti társaságot 2003-ban jegyezték be, azóta is sikeresen működtetik. 

Újabb munkaszüneti napot szeretne a DK

Itthon2015.05.06, 13:16

Május 9. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezi a Demokratikus Koalícióhoz tartozó négy parlamenti képviselő annak emlékére, hogy Robert Schuman francia külügyminiszter 1950-ben ezen a napon hozta nyilvánosságra a Schuman-tervet – közölte Ara-Kovács Attila, az ellenzéki párt elnökségének tagja.

Gyurcsány a Kádár-korszakot fényezte

Itthon2015.05.05, 20:32

Gyurcsány Ferenc szerint ha a demokrácia nem teremt jobb életet, nem lehet bizalmat teremteni iránta. A DK elnöke Hajdúszoboszlón beszélt arról is, hogy a magyarok többsége Kádár alatt jobban élt. 

Annyi pénzt kapnak Gyurcsányék a híveiktől, mint az államtól

Itthon2015.05.02, 11:55

A Demokratikus Koalíció a törvényben meghatározott határidő előtt benyújtotta 2014. évi pénzügyi mérlegét - közölte a párt. 

A Fidesz minden harmadik szavazóját elveszítette

Itthon2015.04.30, 10:58

A tavaly tavaszi országgyűlési választások óta eltelt egy évben számottevő mértékben átalakult a pártok támogatottsága, bár az erősorrend csak kisebb mértékben változott. Továbbra is a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb párt, de az elmúlt egy évben elvesztette szavazótábora harmadát, míg a Jobbik jelentős mértékben erősödött, így lényegesen csökkent a különbség a két párt között, miközben egyre szűkül a baloldalon az MSZP-DK közti olló is – derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb, áprilisi pártpreferencia-kutatásából.

Az EB is megszólalhat a magyar felsőoktatásról

Itthon2015.04.24, 12:48

A Demokratikus Koalíció állásfoglalást kér az Európai Bizottságtól, mert úgy látja, hogy a kormány felsőoktatás átalakítására vonatkozó elképzelési több ponton is szembe mennek az Európai Uniót jellemző értékekkel - közölte Niedermüller Péter EP-képviselő.

Ipsos: Megállt a Jobbik erősödése

Itthon2015.04.23, 12:15

Nem történt számottevő változás a pártok támogatottságában az elmúlt egy hónapban – derül ki az Ipsos április közepén végzett közvélemény-kutatásának eredményéből.

Gyurcsány tanácsokat adott a Kun-Mediátor károsultjainak

Itthon2015.04.22, 08:44

Nagyon nehéz szenvedélyek és indulatok nélkül beszélni és megnyugtató mondatokat mondani az álbrókerbotrány kapcsán, mert senki nem tudja, mit történt - utalt a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft.-vel kapcsolatos hírekre a Demokratikus Koalíció elnöke Karcagon.

Amerikai filmsztár mentheti meg a baloldalt

Itthon2015.04.20, 09:52

Tapolcán nem folytatódott a baloldal korábbi felemás győzelmi sorozata, és ez jelzi, hogy az MSZP és szövetségesei továbbra is válságos helyzetben vannak. Az Origo annak járt utána, mik lehetnek a baloldali kitörés lehetőségei a következő években, és hogyan szerezhetnék vissza a korábbi szavazóikat.

Kéthónapos ál-Habony gorombaságon akadt ki a DK

Itthon2015.04.18, 20:01

Komolyan vette a Demokratikus Koalíció csepeli képviselője azt, a csepelieket becsmérlő kijelentést, amely Habony Árpád kamu Facebook oldalán jelent meg - még két hónappal ezelőtt. Utána próbálták eltüntetni a kínos baki nyomait.

Az Orbán-kormány miatt zárta el Brüsszel a pénzcsapot

Gazdaság2015.04.16, 16:31

Csak az Orbán-kormányt terheli felelősség azért, hogy az Európai Bizottság felfüggesztette 700 milliárd forintnyi uniós forrás kifizetését, hiszen az Európai Bizottság csak 2010 utáni ügyeket kritizált, nyilatkozta Varju László, a DK alelnöke. Az LMP szerint Csepreghy Nándor államtitkár valótlanságokat állított, félrevezette az embereket.

Megúszták a nemzeti parkok

Itthon2015.04.14, 15:08

A parlament kedden elhalasztotta az állami földvagyon kezelésével összefüggő törvények módosításáról szóló kormányzati előterjesztés zárószavazását, miután az indítvány kétharmados többséget igénylő passzusai nem kapták meg a szükséges szavazatszámot. Az ellenzék üdvözli a döntést. 

Gyurcsány értékelte a magyarországi politikai helyzetet

Itthon2015.04.13, 16:37

Gyurcsány Ferenc az Európai Parlament elnökével találkozott. A Demokratikus Koalíció szűkszavú közleménye a részletekre ugyan nem tér ki. Egy biztos, a magyarországi politikai helyzetet is értékelték. 

Tapolcán is megbukott Orbán politikája

Itthon2015.04.13, 08:54

Látványosan megbukott az orbáni centrális erőtér politikája, Vona Gábor pedig igazolva láthatja eddigi középre húzó taktikáját – értékelte a választási eredményeket László Róbert. Kiszelly Zoltán szerint jókor jött a tapolcai pofon a Fidesz–KDNP-nek és a baloldalnak is. Az április 12-i időközi parlamenti voksoláson történelmi eredmény született azzal, hogy a Jobbik megszerezte első egyéni mandátumát.

Először nyert egyéniben a Jobbik

Itthon2015.04.12, 23:15

A szavazatok 99,13 százalékos feldolgozottságánál a Jobbik 261 vokssal vezet a Fidesz előtt, így a Vona Gábor vezette párt minden bizonnyal megszerezte első egyéni parlamenti mandátumát. Vona történelmi győzelemnek nevezte a tapolcai választási eredményt.

Gibt's ugribugri Tapolcán

Itthon2015.04.10, 21:53

Az április 12-ei ajka–tapolca–sümegi időközi országgyűlési választás legnagyobb kérdése, hogy folytatódik-e a Fidesz–KDNP vereségsorozata, vagy pedig sikerül-e a kormánypártoknak megfordítani a rájuk nézve negatív tendenciát. Előzetesen úgy tűnik, három fő esélyese van a választásnak, de a különféle táborok részvételi aránya még sokat módosíthat a végeredményen. Az Origo számításai szerint a Fidesz nyerhet.

Medián: Nő a DK támogatottsága, a Jobbikhoz pártolnak Fidesz-szavazók

Itthon2015.04.09, 13:19

Kétéves mélypontra került a kormánypárt támogatottsága. A Medián felmérése szerint az elpártolók közül sokan térnek át a Jobbikhoz, a baloldali pártok azonban továbbra sem tudnak érdemi hasznot húzni a Fidesz népszerűségvesztéséből.

Kétéves mélyponton a Fidesz támogatottsága

Itthon2015.04.09, 06:32

Kétéves mélyponton van a kormánypárt támogatottsága. A Medián felmérése szerint sokan vándorolnak át a Jobbikhoz, a baloldali pártok azonban továbbra sem tudnak számottevően hasznot húzni a Fidesz népszerűségének csökkenéséből. 

A csúcson volt, most merre tart a Fidesz?

Itthon2015.04.06, 07:46

Alapvetően alakult át a politikai közhangulat az elmúlt egy évben Magyarországon a legutóbbi országgyűlési választás óta. Akkor úgy tűnt, a Fidesz-KDNP még hosszú ideig domináns lesz a hazai politikában. Októbertől kezdve azonban a kormánypártok hibát hibára halmoztak, így három évvel a legközelebbi megmérettetés előtt az ellenzék ismét reménykedhet a kormányváltásban.

Ezért örülnének a Fidesz-vereségnek

Itthon2015.04.03, 10:54

Bár az országos felmérések a baloldali pártok és a Jobbik közel azonos támogatottságát mutatják, az utóbbi hónapok időközi választásain általában kétszereplős versenyeket láthattunk. Április 12-én országgyűlési választást tartanak a tapolcai körzetben, ahol egyelőre hárman esélyesek a győzelemre. Egyes fideszesek nem tartanák tragédiának, ha a jelöltjük vereséget szenvedne.

Nézőpont Intézet: még mindig a Fidesz a legerősebb

Itthon2015.04.01, 10:59

Továbbra is vezet a Fidesz–KDNP, de egyik párt támogatottsága sem változott érdemben márciusban – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből.

Gyurcsányék orbánoznak, matolcsyznak a Quaestor-ügyben

Gazdaság2015.03.30, 14:14

A Demokratikus Koalíció hiányosnak tartja a Fidesz vagyonzárolási javaslatát.

Újabb vasárnapi tiltást javasolnak

Itthon2015.03.29, 12:28

A Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők törvényjavaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy vasárnap tilos legyen vadászni - jelentette be a párt szóvivője. Hozzátette, hogy így a vasárnap nemcsak az emberek, hanem az állatállomány számára is a pihenés napját jelentené.

Orbán Viktort is bevethetik Tapolcán

Itthon2015.03.26, 13:58

Bár korábban arról voltak hírek, hogy a Fidesz–KDNP biztosra veszi a vereségét a tapolcai időközi országgyűlési választáson, most úgy tűnik az is elképzelhető, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is beszáll a kampányhajrába. Az Origo értesülése szerint a Jobbik támogatottsága zuhan a körzetben.

A sümegi Rolls-Royce olaj a Jobbik tüzére

Itthon2015.03.24, 17:59

Örülnek a CÖF-nél, hogy nem Ferrarin, hanem Rolls-Royce-on vonult be néhány szimpatizáns a hétfői, Sümegen tartott nagygyűlésre, amelyen körülbelül kétszázan vettek részt. De elméletük szerint az is lehet, hogy provokátorok akarták lejáratni a brit luxusautóval a szervezetet. Az ügyben nyilatkozatháború tört ki, melyben még Apró Piroska neve is előkerült.

Elsöprő baloldali győzelem Újpesten

Itthon2015.03.23, 08:28

Az MSZP és a DK közös jelöltje, Barrel Zoltán nyerte az újpesti időközi önkormányzati képviselő-választást.

Az ellenzék semmit sem tudott a 19 kérdéses népszavazásról

Itthon2015.03.17, 14:03

A baloldali ellenzéki pártok támogatják a március 15-i ellenzéki civil tüntetésen kezdeményezett 19 kérdéses népszavazást, de technikai módosítást még elképzelhetőnek tartanak. A Fidesz és a Jobbik nem foglalkozik a referendummal.

Erős felindulásból köpött a jobbikos, de már bánja

Itthon2015.03.14, 19:59

Elítéli ugyan a Jobbik, hogy egyik parlamenti képviselőjük, Kulcsár Gergely a Dunába lőtt zsidóknak emléket állító rakaprti vascipőkbe köpött, de már régen volt és különben is megbánta, úgyhogy fegyelmitől nem kell tartania. Az ellenzék vizsgálatokat követel, és megvan az első feljelentés is az ügyben.

Gyurcsányéknak a Quaestorról is Orbán jut az eszébe

Gazdaság2015.03.10, 14:34

A Demokratikus Koalíció szerint bebizonyosodott, hogy az Orbán Viktor által megálmodott nemzeti bankrendszer tökéletesen működésképtelen.

350 milliót szórhatott el tanulmányokra a kormány

Gazdaság2015.03.10, 13:16

A Demokratikus Koalíció a birtokába került dokumentumokra hivatkozva több százmillió forintos, a bűncselekmény gyanúját is felvető kormányzati pazarlást kér számon a kabinet több jelenlegi és volt tagján.

Tapolcai választás: itt az első közvélemény-kutatás

Itthon2015.03.09, 15:36

A Jobbik közeli Iránytű Intézet szerint a Fidesz és a Jobbik támogatottsága közel azonos a tapolcai egyéni választókerületben, ahol április 12-én tartanak időközi választást.

A korrupció kormánya ellen tüntettek

Itthon2015.03.08, 18:09

Véget ért az ellenzéki és civil szervezetek budapesti korrupcióellenes felvonulása. Az Origo a helyszínről tudósított.

Meglehet a kétharmad az Iszlám Állam elleni magyar misszióra

Gazdaság2015.03.06, 16:10

Meglehet a kétharmados többség az Iszlám Állam elleni magyar misszió támogatására, ha a Fidesz frakciójának nagy többsége megszavazza a 150 magyar katona kiküldését. A Fidesz mellett a DK jelezte, alapvetően támogatják a missziót.

A DK tovább üti a kikötőt, amit Orbán veje vásárolt

Itthon2015.03.05, 13:46

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a keszthelyi önkormányzat tegye nyilvánossá annak a zárt ülésnek a jegyzőkönyvét, amelyiken szándéknyilatkozatot hoztak a helyi vitorláskikötő eladásáról. 

Feljelentést tesz a DK a keszthelyi kikötő eladása miatt

Itthon2015.03.04, 13:49

A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, miután kiderült, hogy a keszthelyi önkormányzat szándéknyilatkozatban kötelezte magát a helyi kikötő eladására.

Megállt a lejtmenet: nem gyengült a Fidesz a Nézőpont szerint

Itthon2015.03.04, 13:06

A Nézőpont Intézet felmérése szerint februárban sem változott jelentősen a pártok támogatottsága. Továbbra is a Fidesz vezet, az ellenzék nem erősödött.

Egy jobbikoson múlott a kétharmad

Itthon2015.03.03, 19:19

Az Országgyűlés elfogadott egy kétharmados többséget igénylő törvénymódosítást. A szükséges szavazatszám úgy lett meg, hogy a jobbikos Apáti István hiányzott a szavazásról. A többi ellenzéki párt most azzal vádolja a Jobbikot, hogy a háttérben együttműködik a kormánypártokkal. Apáti közben tudatta, hogy életveszélyes fenyegetést kapott ő és családja, emiatt nem jelent meg a Parlamentben. A mai másik, kétharmadot igénylő törvénynél Kósa Lajos saját frakciója ellenében nemmel szavazott. 

Orbán Viktortól vár választ a kitiltási ügyben a DK

Itthon2015.03.02, 14:01

Nyilatkozatra szólítja föl a Demokratikus Koalíció a közszféra vezetőit. Azt szeretnék tudni, a vezetésük alatt álló szervezeteknél van-e olyan ember, akit érint az Egyesült Államokból való kitiltás.

Veszélyes tendenciáktól tarthat a Fidesz

Itthon2015.03.02, 13:47

Felemás eredményt értek el a kormánypártok a hétvégi időközi önkormányzati választásokon, míg a baloldali ellenzék meglehetősen gyengén szerepelt. A politikai verseny egyre inkább kétszereplőssé válik, ami sok esetben egyáltalán nem kedvez a Fidesz–KDNP-nek.

Hazug, fáradt Orbán-beszédet hallott az ellenzék

Itthon2015.02.27, 18:18

Hazug, fáradt és semmitmondó évértékelőnek tartják orbán Viktor beszédét az ellenzéki pártok, a DK, az MSZP és az Együtt is egy gyengülő miniszterelnököt látott a Vártkertbazár pódiumán. A Magyar Liberális Párt nyílt provokációról, Harrach Péter KDNP-elnök viszont nagyívű szónoklatról beszél.

MSZP-s győzelmet vihet Tapolcára a veszprémi gyors

Itthon2015.02.23, 15:43

Abban az esetben, ha a veszprémi 1-es számú körzetben látható választói tendenciák ismétlődnek meg a veszprémi 3-as számú körzetben, akkor újabb mandátumot veszíthet a Fidesz. Az Origo számítása szerint a baloldal akár 3000 ezer szavazatot is ráverhet a kormánypártokra.

Gyurcsány hívei együtt látták Kubatovot és Schiffert

Itthon2015.02.23, 14:45

A Demokratikus Koalíció szerint Schiffer András, az LMP társelnöke és Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója közösen, egyeztetve töltötte a múlt hétvége egy jelentős részét Veszprémben, ahol időközi parlamenti választást tartottak – Varju László, a DK alelnöke. Az LMP beperelte Varju Lászlót a kijelentései miatt.

Az ellenzék egy része már előrehozott választást akar 2016-ban

Itthon2015.02.23, 00:51

Előrehozott választást emleget a Demokartikus Koalíció és a Párbeszéd Magyarországért is az általuk is támogatott, független Kész Zoltán veszprémi győzelme után.

Orbáni jelszóval szabott új irányt Gyurcsány Ferenc

Itthon2015.02.21, 17:44

Új logó előtt, de egy régi fideszes hívószóval, a polgári Magyarország eszményével pozícionálta újra a Demokratikus Koalíciót annak régi-új elnöke. Az ellenzéki alakulat tisztújító kongresszusán vetélytárs nélkül újraválasztott Gyurcsány Ferenc a gitártól a simicskázáson át az előrehozott választásokig mindent előhúzott. 

Újabb DK-s tanult meg gitározni

Itthon2015.02.18, 10:11

Gyurcsány Ferenc újabb helyettese csap a húrok közé: Vadai Ágnes után a Demokratikus Koalíció imázsfilmjén Molnár Csaba.

Tapolcán összefogott az MSZP és a DK

Itthon2015.02.14, 15:59

Pad Ferencet közös jelöltként indítja a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció Veszprém megye 3. számú választókerületében, Tapolcán az áprilisi időközi országgyűlési választáson.

Stabil Fidesz-előnyt mért a Századvég

Itthon2015.02.12, 09:44

A Századvég szerint stabilan őrzi előnyét a Fidesz–KDNP a többi párttal szemben, míg az Ipsos február elején is kormánypárti visszaesést mért.