Demokratikus Koalíció

címke rss

Meggyanúsították a tévészékház megtámadása miatt Gyurcsány emberét

Itthon2020.01.06, 14:50

A Központi Nyomozó Főügyészség választás rendje elleni bűntett, valamint garázdaság vétsége és súlyos testi sértés bűntette miatt folytat nyomozást Varju László, a Gyurcsány-párt képviselője ellen - ez derül ki egy friss közleményből.

Olyat tett a Fidesz, amire az elmúlt negyven évben nem volt példa

Itthon2020.01.03, 13:05

A Fidesz számára önbizalmat és lehetőséget adhat a nagy ívű tervezésre, hogy az ország gazdasága stabil, sereghajtóból újra éllovas lett növekedésben, eljutottunk oda, hogy az IMF dicséri a magyar kormányt, és láthatóan népszerű a januárban elindult új családpolitikai program is – minderről Lánczi Tamás beszélt az Origónak a kormánypártok 2019-es évét értékelve. A politológus szerint a felmérésekben látható stabil támogatottság ezektől nem független, és mozgásteret biztosít az idei évre.

A Jobbik és az MSZP gyakorlatilag felszámolta önmagát

Itthon2020.01.03, 10:52

A legnagyobb bajban a Jobbik van, amely a szocialisták lassú eljelentéktelenedésével ellentétben hirtelen omlott össze, hiszen míg 2018-ban 20 százalék környékén volt a párt támogatottsága, mára a parlamenti bejutási küszöb is gondot okozna egy országos választáson a Jobbiknak – minderről Deák Dániel nyilatkozott az Origónak. A XXI. Század Intézet elemzője szerint ugyanakkor mindkét párt esetében igaz, hogy a gyengülés és a sorozatos kudarcok mögött Gyurcsány Ferenc „halálos ölelése" áll – tette hozzá.

Újra Gyurcsány Ferenc irányítja az ellenzéket

Itthon2020.01.02, 12:21

2019-ben az ellenzéki oldalon két fontos mozzanatnak is szemtanúi lehettünk: egyfelől Gyurcsány Ferenc pártja át tudta törni az eddig felső plafonnak hitt 7-8 százalékos határt, másfelől pedig Gyurcsány újra magához tudta ragadni a kormányt az ellenzéknél, és 10 év elteltével kétség sem férhet ahhoz, hogy ő az ellenzék vezére - minderről Farkas Örs beszélt az Origónak. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezetője szerint a Momentum politikai teljesítményét nem lehet egy általános pártlogikában értékelni, tekintve, hogy ez a politikai közösség egyértelműen nem a magyar választók igényei mentén szerveződik.

Csak a botránykeltésben jó a balliberális ellenzék

Itthon2019.12.30, 14:32

A Momentum és a Párbeszéd külföldi tréningeken kiképzett professzionális zavarkeltői az utcán és az Országgyűlésben a látványos képek kedvéért igyekeznek rendőri beavatkozást kiprovokálni – figyelmeztet Mráz Ágoston Sámuel. Kiszelly Zoltán azt jósolja, a közeljövőben nagyobb számban kerülnek nyilvánosságra a Borkai-videóhoz hasonló jellegű anyagok. Farkas Örs az Origónak azt mondta, csak szűk magyar választói réteg rezonál az ellenzék parlamenti botránypolitizálására. 

Így relativizálja az ellenzék Gréczy Zsolt botrányát

Itthon2019.12.23, 19:09

Miután Gréczy Zsolt belebukott az általa készített, vélhetően másoknak átküldött, majd nyilvánosságra került pornográf fényképek kapcsán kirobbant harmadik szexuális zaklatási botrányába, a balliberális ellenzék azonnal elkezdte őt mentegetni. Néhány perccel az után, hogy Gréczy bejelentette lemondását az országgyűlési képviselői mandátumáról, a főnöke, Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán közölte, hogy a jövőben is fogja segíteni pártja, a Demokratikus Koalíció munkáját. Szó sincs róla tehát, hogy kitennék Gyurcsány jobbkezét a DK-ból, épp ellenkezőleg, „vigyázni fognak rá". Más balliberális politikusok is kiálltak Gréczy mellett, ...

Karácsonyék saját családtagjaiknak osztogatják a pénzt

Itthon2019.12.23, 10:27

Nagy erőkkel esett neki a fővárosi és a kerületi kasszáknak a balliberális elit: Karácsonyék elmúlt két hónapja másról sem szólt, minthogy két kézzel szórták a közpénzt a holdudvaruknak, és pozícióba helyezték a köreikbe tartozó személyeket. Az "éhes" ellenzéki politikusok minden gátlásukat félretéve odáig mentek ebben, hogy most már mindenféle szégyenérzet nélkül osztogatják rokonaiknak a tisztségeket. Megnéztük a legdurvább eseteket.

Teljes lelepleződés: lemondott, de még mindig össze-vissza beszél Gréczy Zsolt

Itthon2019.12.21, 07:53

Ahogy arról az Origo beszámolt, Gréczy Zsolt, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője és a DK-frakció szóvivője belebukott a szexuális zaklatási botrányába és bejelentette, hogy december 31-gyel távozik az Országgyűlésből. A gyurcsányista képviselő a lemondást az ATV péntek esti műsorában jelentette be, ahol teljesen belezavarodott a magyarázkodásba. Előző nap még azzal védekezett, hogy a perverz pornográf fotókat ellopták tőle, ezúttal azonban ezt már nem merte mondani, arra a kérdésre pedig, hogy ő maga elküldte-e a képet valakinek, nem volt hajlandó válaszolni. A lemondással Gréczy botránya nem ...

Gréczy Zsolt perrel fenyegetőzik, de még ebben is gyáván hazudik

Itthon2019.12.19, 16:57

Perrel fenyegette meg Gréczy Zsolt a szexbotrányát közlő lapokat. "És a perek elindulnak... helyreigazítás, kártérítés. Részlet..." - olvasható oldalán az üzenet, amiből közvetlenül semmi konkrétum nem derül ki. A bejegyzés órákkal az után született, hogy nyilvánosságra kerültek a saját magáról készített pornográf fotói, így a hiányos bejegyzéssel nyilván azt akarja sugallni, hogy emiatt perel - vagyis, hogy valami nem stimmel a képekkel. Valójában azonban ez vélhetően egy korábbi ügy helyreigazítási kérelme. Sunyi és gyáva módon próbál menekülni Gyurcsány jobbkeze.

A magáról pornófotókat küldözgető, nőket zaklató Gréczy Zsolt pár napja még az erkölcsiségről papolt

Itthon2019.12.19, 16:37

"Hinni kell magatokban, abban, hogy a tisztesség, a becsület mellett kitartani mégis csak megéri" - ezt írta Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti képviselője, frakciószóvivője az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára emlékezve az egyik baloldali portálnak. Mint ismert, kedd óta egyre csak dagad Gyurcsány jobbkezének szexbotránya, ma délelőtt huszonkilenc, szélsőségesen perverz pornográf fotó került elő róla. 

A szexuális zaklatási botrányba keveredett Gréczy Zsoltnak le kellene mondania

Itthon2019.12.19, 14:14

Ismét szexuális zaklatási botrányba keveredett Gréczy Zsolt, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője és a DK-frakció szóvivője. A baloldali politikust rövid idő leforgása alatt már a harmadik nő vádolta meg szexuális zaklatással, a mostani esetben ezt pedig fényképekkel is alátámasztotta, amelyeket – állítása szerint – Gréczy küldött neki. A pornográf fényképeken a gyurcsányista politikus meztelenül látható, amint a nemi szervét mutogatja. A történtek után az Origo megkereste Farkas Örs politológust, aki szerint a morálisan mindenkit, de különösen a kormánypárti politikusokat kioktató Gréczynek le kellene mondania.

Saját magáról készített pornóképekkel zaklatott egy nőt Gréczy Zsolt

Itthon2019.12.19, 14:48

Csütörtök délelőtt újabb levelet küldött az az ismeretlen nő, aki pár napja zaklatással vádolta meg Gréczy Zsoltot. Írásához 29 olyan képet mellékelt, amelyen a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője, parlamenti képviselője meztelenül látható. A nő szerint Gyurcsány bizalmasa - kéretlenül - a saját nemi szervéről készült, nyugodtan állíthatjuk, szélsőségesen perverz képekkel, fogalmazzunk így, udvarolt neki. A balliberális politikus tegnap az ATV-nek elismerte, valóban ő látható a (tegnapi) felvételeken - ott még csak alsógatyában pózolt. 

Gréczy Zsolt fia a momentumos polgármester mellett kapott állást Újpesten

Itthon2019.12.19, 10:38

Jogi tanácsnokként tüntették fel Gréczy Zsolt, a Gyurcsány-párt zaklatási botrányba keveredett parlamenti képviselőjének a fiát, Gréczy Mártont az újpesti önkormányzat hivatalos honlapján - vette észre a Pesti Srácok. A portál elérte a városrész momentumos polgármesterét, aki azt mondta, tévedésről van szó, kommunikációs szakemberként foglalkoztatják őt. DK-s családi vállalkozást csináltak az elmúlt időszakban szépen fejlődő pesti városrészből.

Gréczy Zsolt kínos magyarázkodásba kezdett a zaklatási ügyében

Itthon2019.12.18, 16:25

Magyarázkodásba kezdett Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője, Gyurcsány Ferenc bizalmasa, miután egy harmadik nő is megvádolta zaklatással - és ezúttal fényképek is előkerültek a félmeztelen politikusról. A képviselő-frakciószóvivő szemenszedett hazugságról beszél, de nem tagadja, hogy igaziak azok a képek, amelyeken alsónadrágban, félmeztelenül látható. A párt szóvivője ráadásul el ismerte, hogy a képeken valóban Gréczy látható. 

Gyurcsány félmeztelen fotóból nem tud politikai következtetést levonni

Itthon2019.12.18, 14:26

Gyurcsány Ferenc a védelmébe vette a zaklatással megvádolt párttársát, Gréczy Zsoltot egy szerdai háttérbeszélgetésen. A bukott kormányfő úgy látja, hogy egy félmeztelen, alsónadrágban pózolós fényképből nem lehet politikai következtetést levonni. Ugyanakkor megígérte, ha kiderül, hogy a vádak igazak, akkor annak lesznek következményei.

Képekkel bizonyítja egy nő, hogy Gréczy Zsolt őt is zaklatta

Itthon2019.12.18, 10:54

Szexuális zaklatással vádolta meg egy nő Gréczy Zsoltot tegnap este szerkesztőségünknek küldött levelében. Hosszasan írt arról, hogyan került kapcsolatba a Gyurcsány-párt frakciószóvivőjével. Ami ennél is fontosabb: a politikusról - mondjuk így - hiányos ruházatban készült, szokatlan képeket is küldött. Később a történet folytatását ígérte.

Trágárkodás, üvöltözés, botránykeltés: ezentúl sokba kerülhet az ellenzéknek a cirkusz

Itthon2019.12.10, 17:04

Az elmúlt években hónapról hónapra egyre ocsmányabb akciókat hajtott végre a balliberális ellenzék az Országgyűlésben, éppen ezért fogadta el kedden a parlament azt az új jogszabályt, amelynek értelmében jelentősen szigorúbb szankciókkal kell számolniuk azoknak a képviselőknek, akik nem bírnak magukkal. Bár a balliberális képviselők valamifajta jogtiprásról beszélnek, a most elfogadott szabályozás lényegesen enyhébb szankciókat tartalmaz, mint több nyugat-európai ország hasonló jogszabálya.

A Katona József Színház szexuális zaklatási botrányával semmit sem csináltak Karácsonyék, az Újszínház ellen aktívabbak

Itthon2019.12.10, 16:29

Kitette a közösségi oldalára Dörner György levelét Gy. Németh Erzsébet, miután az Újszínház igazgatója tájékoztatta az intézményben lefolytatott eljárásról. Tegnap a Gyurcsány-párti főpolgármester-helyettes ott volt a Katona József Színház melletti tüntetésen, ma pedig kitette a Facebookra Dörner György Újszínház-igazgató levelét, és bejelentette, hogy vizsgálatot indít. Mint ismert: a Katona bebizonyosodott szexuális zaklatási ügyében semmit nem csinált. Az Újszínházban (a megvádolt színész szerint) egy ügyelő a napokban a Városházán feljelentette Mihályi Győzőt, hogy 2016 elején a színész egy nem művészeti kolléganőjét zaklatta. AAz ...

Itt az újabb bizonyíték, hogy Gyurcsány Ferenc mozgatja az ellenzéket

Itthon2019.12.09, 19:01

Bősz Anett, független országgyűlési képviselő csatlakozott a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciójához, annak ellenére, hogy korábban "rombolónak" nevezte Gyurcsány Ferencet. Itt az újabb bizonyíték arra, hogy a bukott kormányfő elkezdte felügyelete alá vonni a kisebb balliberális pártokat két és fél évvel a 2022-es országgyűlési választás előtt. 

Korrupciós ügyekbe keveredett DK-st rakhat a Rác fürdő felügyelőbizottságának élére Karácsony

Itthon2019.12.09, 11:28

Újabb régi, ismerős név bukkant fel a Karácsony Gergely-féle városvezetésben: az a Rusznák Imre lehet a Rác fürdő felügyelőbizottságának elnöke, aki 2010 előtt korrupciós botrányba keveredett a budapesti parkolási cég igazgatójaként. Akkoriban nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen Rusznák elismerte, hogy tudott az általa vezetett vállalatban zajló korrupciós folyamatokról. Irányítása alatt a rendőrség kilenc beosztottját vitte el vesztegetés miatt, ő azonban megúszta az ügyet. 

Gyurcsányékat nem zavarja, ha új szövetségesük, a Jobbik turistákat ver

Itthon2019.12.07, 16:17

Szombati sajtótájékoztatóján Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője nem volt hajlandó elítélni Szabó Balázst, az ellenzéki összefogás újpesti képviselőjelöltjét, amiért a vádak szerint társaival megvert három tunéziai állampolgárt. Mint ismert, a napokban az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztésre súlyosbította a vádat a jobbikos politikus ellen. Új szintre került a Jobbik és a Gyurcsány-párt házassága.

Gyurcsány ügyvédje Facebookon kérdezősködik, mennyit kérhet egy adásvételi szerződésért

Itthon2019.12.07, 14:00

"Budapesten 8 ingatlan adásvételi szerződés megszerkesztéséért (összérték: 102 millió forint) mennyi a reális megbízási díj?" - tette fel a kérdést Czeglédy Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) szakjogásza, Gyurcsány Ferenc egykori ügyvédje, és a DK-s önkormányzatok jogi képviselője egy ügyvédfórumon. Szakmaiság a csúcson a bukott kormányfő csapatában! 

Gyurcsány bizalmasa évek óta zaklat egy gyerekes családanyát

Itthon2019.12.05, 11:16

Zsoldos Gábor zenész nyílt levélben fordult a nyilvánossághoz, mert Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője, országgyűlési képviselője évek óta levelekkel zaklatja a párját. A Dedyként ismert dobos egy bibliai idézettel üzent Gyurcsány Ferenc bizalmasának.

A DK-hoz vezetnek a szálak a Borkai-ügyben

Itthon2019.11.30, 10:37

Jóval a Borkai-botrány kirobbanása előtt a DK-hoz kerültek az ominózus adriai hajóúton készült felvételek. Ez derül ki a zsarolási ügy egyik tanújának vallomásából. A Hír Tv Informátor c. műsora derítette ki az újabb részleteket, a stáb megtalálta a tanút is, akinek Póczik Jószef, a Gyurcsány-párt volt politikusa mondta azt, hogy a szexvideót és a képeket megkapta a DK.

Az RTL Klub felvételei bizonyítják: Gyurcsány párttársa, Póczik József 10 milliót akart kizsarolni a Borkai-videó kapcsán

Itthon2019.11.23, 18:50

Ahogy korábban megírtuk Póczik József, a volt válogatott labdarúgó és DK-s jelölt, hónapokkal ezelőtt kereshette meg Borkait a szexvideóval, amiért pénzt kért. Most több hangfelvétel is előkerült, amelyek azt bizonyítják, hogy Póczik József zsarolta Borkai Zsoltot.

Összeveszett a Momentum és a DK, Gyurcsányék megzsarolták Fekete-Győréket

Itthon2019.11.18, 16:11

Újabb csatára került sor a Demokratikus Koalíció (DK) és a Momentum között: ezúttal Gréczy Zsolt, a DK szóvivője rúgott bele ellenzéki ellenfelébe.

Titkolja Kálmán Olga fizetését és munkakörét Karácsony hivatala

Itthon2019.11.15, 00:11

Kálmán Olga vasárnap bejelentette, hogy belép a Demokratikus Koalícióba (DK), és a jövőben Gy. Németh Erzsébet politikai főtanácsadójaként fog dolgozni. Utóbbival kapcsolatban semmilyen részletet nem hozott nyilvánosságra, ezért egy (egyébként baloldali) újságíró közérdekű adatigénylést nyújtott be a fővárosi önkormányzathoz azzal a céllal, hogy kiderüljön, mennyit fog keresni a bukott tévés politikusként. Bár Karácsony Gergely a kampányban a főváros által megkötött szerződések átláthatóságát ígérte, hivatala válaszra sem méltatta a hozzájuk forduló budapesti polgárt. Valamit nagyon titkolnak. 

Hat alkalom, amikor a DK-ba belépett Kálmán Olga a függetlenséget dicsérte

Itthon2019.11.12, 12:41

Nem kell tovább játszania a független értelmiségi médiaszemélyiség szerepét Kálmán Olgának, hiszen vasárnap hivatalosan is belépett a Demokratikus Koalícióba. Ennek apropóján összeszedtük Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes új politikai főtanácsadójának a függetlenségről alkotott legszebb gondolatait. Ez azért is meglepő, mert Kálmán Olga egész életében balliberális politikusoknak hízelgett, míg a jobboldaliakkal kötözködni próbált, azaz munkájában már régóta pártpolitikus.

Gyurcsány ügyvédje és a Demszky-világ

Itthon2019.11.11, 13:02

Mára a baloldal plakátarca az a Czeglédy Csaba lett, akit korábban adócsalásért ítéltek el jogerősen – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Arató Gergelynek (DK) adott válaszában az Országgyűlésben. A napirend előtti felszólalásokban még téma volt az is, hogy Karácsony Gergely a múlt embereit hozta vissza a fővárosba, valamint, hogy több fontos beruházás leállítására készülnek.

Gyurcsány polgármestere, Niedermüller Péter nyáron még ‎kizárta a szövetkezést a Jobbikkal, most pozíciókat osztogat nekik

Itthon2019.11.05, 12:48

Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere a választási kampányban még arról beszélt, hogy múltja miatt nem lehet együttműködni a Jobbikkal egy olyan kerületben, ahol "a gettó állt, most működnek zsidó szervezetek és zsinagógák". Ehhez képest az általa irányított balliberális többségű képviselő-testület egyik első lépése az volt, hogy egy jobbikos politikust nevezett ki a Városüzemeltetési Bizottság nem képviselő tagjának. Nemcsak a helyi önkormányzatokban, hanem a magyar Országgyűlésben is kibontakozóban van a DK és a Jobbik közötti együttműködés: a jobbikos képviselők nem szavazták meg Varju László mentelmi jogának felfüüggesztését ...

Garázdaság és súlyos testi sértés: kiadták a Gyurcsány-párti képviselő mentelmi jogát

Itthon2019.11.04, 16:59

Az Országgyűlés kiadta Varju László, Gyurcsány-párti képviselő mentelmi jogát. Mindennek az oka, hogy a DK képviselőjét az MTVA székházában tavaly decemberben történtek miatt garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntettének vétségével vádolhatja a Legfőbb Ügyészség. Varjunak egy másik ügyben már korábban felfüggesztették a mentelmi jogát. 

Egyre mohóbb a balliberális ellenzék az önkormányzatokban, Újpalotán is mindent maguknak akarnak

Itthon2019.11.04, 12:59

Hiába kérte levélben a XV. kerületi Fidesz, hogy a választási eredményeknek megfelelően osszák el a bizottsági helyeket, elutasító válasz érkezett a Németh Angéla nevében válaszoló Tóth Imre frakcióvezetőtől. Korábban kiderült, a balliberális városvezetés a negyvenkét bizottsági helyből mindössze ötöt ajánlott fel a kormánypártoknak. Több budapesti kerülethez hasonlóan tehát Újpalotán is megfigyelhető a jelenség: ott, ahol hatalomra jutottak, mohóvá váltak az ellenzéki pártok.

Botrány botrányt követ a balliberális önkormányzatoknál

Itthon2019.11.04, 11:25

Fizetésemelés, megnyílt pénzcsapok, elnapolt ígéretek, baloldalon belüli konfliktusok, visszatérő régi arcok – még csak három hét telt el a balliberális oldal október 13-i áttörése óta, de már most is egy csokornyi botrányt sikerült előidézniük. Mutatjuk őket!

Milliós fizetéseket osztanak maguknak a balliberálisok Újbudán

Itthon2019.11.01, 21:43

Mai ülésén Újbuda ellenzéki többségű képviselő-testülete elfogadta László Imre DK-s polgármester előterjesztéseit, ezzel az előző ciklushoz képest megduplázódott az alpolgármesterek száma. Ráadásul a helyi döntéshozatal a törvényi maximumban határozta meg László helyetteseinek fizetését. Pesterzsébet után a XI. kerületben is két kézzel szórja a pénzt a balliberális ellenzék. 

Gyurcsány-hatás: újabb politikusa cserélte az MSZP-t a DK-ra

Itthon2019.10.31, 11:19

Botka László után az MSZP újabb politikusa döntött úgy, hogy elhagyja a pártját. Trippon Norbert 1998-ben lépett be a szocialista pártba, Gyurcsány Ferenc kedvéért most távozott onnan. A bukott kormányfő tehát egy lépéssel közelebb került terve megvalósításához, az MSZP bekebelezéséhez.

Első intézkedésként fizetésemelést szavazott meg magának a pesterzsébeti balliberális képviselőtestület

Itthon2019.10.28, 11:55

Villámgyorsan felbomlott az ellenzéki szövetség Pesterzsébeten: 11 nap telt el az önkormányzati választás óta, és a Momentum helyi képviselői egy Facebook-posztban jelezték, lezártnak tekintik az együttműködés korszakát. Momentum ide, Momentum oda, a helyi képviselőtöbbség első intézkedéseként komoly fizetésemelést szavazott meg magának, innentől kezdve 411 ezer forintot kapnak a képviselők. 

Czeglédy Csaba három emberét ítélték jogerősen börtönre

Itthon2019.10.24, 18:54

Csütörtökön a Szegedi Törvényszék jogerősen három év, illetve két év hat hónap börtönre ítélt a Human Operator Zrt. ügyében három olyan vádlottat, aki beismerte bűnösségét és a büntetésről az ügyészséggel egyezséget kötött. 

Gyurcsány visszaforgatná az idő kerekét, hazafias népfrontot akar, ráadásul ezt éppen október 23-án jelentette be

Itthon2019.10.24, 13:27

A teljes ellenzékre, és persze elsősorban Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterre rátelepedik Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke minderre október 23-i ünnepi beszédében tett egyértelmű utalást. Gyurcsány bejelentette legeslegújabb ötletét, a rossz emlékű „hazafias népfront" létrehozását, amiben az összes ellenzéki párt szerepelne, teljesen függetlenül azok ideológiájától. Az elmúlt napok eseményei ismét bizonyítják, Karácsony Gergely képtelen ellenállni a 2010 előtti szereplők politikai nyomásának, a jelek szerint bármit meg lehet vele csinálni. A balliberális hálózat pillanatok alatt Karácsony fejére nőtt.

Az MSZP és a DK által gyámságban tartott Karácsonyék 1956 hősiességéhez hasonlították az önkormányzati választásokat

Itthon2019.10.23, 16:38

Szabó Tímea, a Párbeszéd nevezetű nulla százalékos támogatottságú párt társelnöke október 23-án valamifajta felszabadulásról és Karácsony Gergely nem létező vezetői képességeiről zengett ódákat. Ez önmagában még mulatságos is lehetne, hiszen közismert: Karácsony gyenge ember, akit Gyurcsány és az MSZP ide-oda rángat - csakhogy az MSZP és Gyurcsány pártja, a DK éppen az 1956-ot eltipró állampárt két, bizonyos értelemben utódpártja. Így nem mulatságos, inkább gyalázatos ez a beszéd. Egy ilyen múltú MSZP-vel és a DK-val a hátuk mögött Karácsonyék a kommunista diktatúra ellen küzdő, 1956-os forradalmi tettekhez hasonlítottak egy önkormáányzati ...

Karácsonyék provokatívan vissza akarják hozni a Demszky-Gyurcsány világot

Itthon2019.10.20, 17:21

Az elmúlt egy hét eseményeiből az látszik, hogy Karácsony Gergely győzelmét követően gőzerővel folyik a bukott balliberális világ restaurációs próbálkozása. Vasárnapi posztjában erre erősített rá Bauer Tamás, aki egyenesen a budapesti közterületek visszanevezéséről írt. Nyilvánvaló: nem véletlenül szólalt meg a Demokratikus Koalíció politikusa. 

Gyurcsány Ferenc régi embereivel kapaszkodna vissza a hatalomba

Itthon2019.10.14, 16:44

Gyurcsány Ferenc és politikai hátországa a mostani önkormányzati választáson jelentősen megerősödött az öt évvel ezelőtti helyzetéhez képest. Pártja, a Demokratikus Koalíció ugyanis több kerületet és nagyvárost is megszerzett, javítva korábbi önkormányzati pozícióin. A bukott kormányfő tehát olyan helyzetbe került, hogy a háttérből tudja mozgatni a szálakat, és befolyásolni tudja az ellenzék politikáját.

Gyurcsány is szégyelli a teljesen alkalmatlan Karácsonyt

Itthon2019.10.10, 12:25

Gyurcsány Ferenc, az ellenzék valódi vezetője sem vállalja a teljesen alkalmatlan Karácsony Gergelyt, mivel a közösségi oldalán az elmúlt hónapokban egyszer sem állt ki mellette. Mindez azt mutatja, ami persze teljesen nyilvánvaló: a DK elnöke szerint is teljesen alkalmatlan a jelölt, és Karácsony nyilvánvaló vereségéből minél kevesebb felelősséget akar vállalni. Gyurcsány semmibe veszi a Zuglóban is kudarcot kudarcra halmozó politikust, ami azért sem csoda, mivel szinte megszámlálhatatlan esetben hunyászkodott meg Karácsony a bukott szocialista miniszterelnök előtt. 

Gyurcsányékat nem zavarja Karácsony Gergely jelöltjeinek a botránya

Itthon2019.10.06, 18:59

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján egyértelműen védelmébe vette Karácsony Gergely botrányos kispesti jelöltjét. Ugyan a Hír Tv több alkalommal is világos részleteket közölt a drogpartiról és a százmilliós lopásokról dicsekvő Karácsony-jelöltekről, a jelek szerint Gyurcsány Ferencék továbbra is kitartanak mellettük. "Mi elhisszük az állításaikat" - érvelt Gréczy, aki még a kokainozó Lackner Csabát sem akarta felismerni a Hír TV munkatársának kérdésére.

Az ellenzéknek a kormány gyengítése az első, és nem az emberek

Itthon2019.10.04, 12:30

Az önkormányzati választási kampányban az ellenzék rossz taktikát választott, mivel a helyhatósági voksoláson jóval kevésbé fontos a pártszimpátia, mint más választások esetében, így kormányellenes szavazássá tenni azt nem érdemes, főleg nem akkor, ha a többség szerint jó irányba mennek a dolgok – minderről Farkas Örs politológus beszélt az Origónak. Az ellenzék az országos politikához használná ugródeszkának az önkormányzati pozícióit, vagyis a kormánnyal szembeni konfliktusaikat helyi szinteken is megjelenítenék, akár az adott település kárára is – vélik a Magyar Nemzet által megkérdezett elemzők. Az elmúlt évek is világosan bizonnyítják, ...

Felfüggeszthetik a gyurcsányista Varju László mentelmi jogát

Itthon2019.10.04, 11:44

Polt Péter legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészségen választás rendje elleni bűntett miatt indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Varju László országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. Az ügyről korábban az Origo is beszámolt. Lényege, hogy Horváth Imre volt újpesti MSZP-s politikust akarta visszalépésre bírni Varju még 2018-ban. Horváth visszautasította a DK-s ajánlatát. 

Dühösen csapták le a telefont Gyurcsányék, mikor párttársuk szexuális zaklatási ügyéről kérdeztünk

Itthon2019.10.02, 12:44

Telefoncsapkodás lett a vége annak, hogy megpróbáltuk megkérdezni a Demokratikus Koalíció (DK) vezető politikusait párttársuk, László Imre, újbudai ellenzéki polgármesterjelölt botrányáról. "Nekem ehhez nincs semmi közöm, keressék László Imrét!"; "Ezt Önök találták ki" - így dühöngtek Gyurcsány Ferencék, mielőtt megszakították volna a vonalat. A balliberális elit ismét hárít, és ismét hallgat egy nagyon súlyos szexuális zaklatási ügyben, magára hagyva az áldozatot. A szexuális zaklatásról részletesen írtunk ma reggeli cikkünkben, a politikus áldozata pedig a TV2 Tényeknek beszélt a történtekről.

Karácsony helyettese egymillió forinttal pózolt

Itthon2019.10.02, 10:21

A közösségi oldalak szokásainak megfelelve, provokáló módon 1 millió forint készpénzt mutogat, tulajdonképpen „ráz" a gyanútlan felhasználók képébe Karácsony Gergely DK-s, Gyurcsányék által Zugló nyakára erőltetett polgármester-helyettese, Horváth Zsolt  – írta a Bors. 

"Arra kért, simogassam meg a nemi szervét" - Újbuda ellenzéki polgármesterjelöltje szexuálisan zaklatott egy orvosnőt

Itthon2019.10.02, 11:16

Többször is szexuálisan zaklatta László Imre, az ellenzék újbudai polgármesterjelöltje az egyik női beosztottját, egy orvosnőt 2012 környékén - erről számolt be a történtek elszenvedője az Origónak, kiemelve, hogy az egyik alkalommal dulakodásig fajultak az események. Szavaiból kiderült, a korábban orvos-igazgatóként dolgozó Gyurcsány-párti politikus durván visszaélt a hatalmával, megalázó helyzetbe kényszerítve a szakmájában elismert beosztottját. Donáth László evangélikus lelkész, volt MSZP-s országgyűlési képviselő ügye után itt az újabb súlyos botrány a balliberális világból.

Újabb álszent fotóval próbál menekülni őszödi beszédétől Karácsony Gergely

Itthon2019.09.30, 13:10

Miután kiszivárgott őszödi beszéde, Karácsony Gergely újabb álszent fotó közzétételével próbál meg menekülni a botrány következményeitől: bár a balliberális oldal főpolgármester-jelöltje a nyilvánosságra került hanganyagon még esélytelennek tartotta a DK-s Gy. Németh Erzsébetet a választási győzelemre, most egy olyan fényképet osztott meg közösségi oldalán, amelyen úgy tűnhet, mintha minden rendben lenne közöttük. 

Az MSZP végső szétesését mutatja a teljesen alkalmatlan Karácsony Gergely támogatása

Itthon2019.09.19, 10:13

Évek óta adja fel a nyerhető körzeteit és hátrál ki a helyben beágyazott, sikeres politikusai mögül az MSZP, leginkább Gyurcsány Ferencék javára — támasztja alá a már jó ideje feltűnő tendenciát Csizmár Gábornak, a szocialisták egykori munkaügyi miniszterének, országgyűlési képviselőjének még 2017 novemberében a pártvezetéshez írt levele. „Képesek lennétek átadni ezt a DK-nak? Gyurcsánynak? Annak, aki dezertált az MSZP-ből?" — figyelmeztetett Csizmár az újpest-angyalföldi választókerülettel kapcsolatban. Azóta kiderült: hiába. Az MSZP teljes szétesését jól mutatja, hogy a párt már arra sem volt képes, hogy főpolgármester-jelöltet álllítson. ...