Dél-Afrikai Köztársaság

címke rss

Bíróság előtt a feketéket nem nyíró fodrászat

Nagyvilág2003.10.20, 17:29

Bíróság elé került egy dél-afrikai fodrászat ügye, amely csak a fehérek haját akarta lenyírni. A fővárosi borbélyüzletben egy dél-afrikai emberi jogi vezetőnek a frizuráját sem igazították meg, mivel ő is színes bőrű volt.

840 millió ember éhezik világszerte

Nagyvilág2003.10.16, 17:53

Az ENSZ Élelmezési Programjának szakértői szerint 840 millió ember éhezik a világon. A helyzet Kelet- és Dél-Afrikában, Észak-Koreában, illetve Közép-Amerikában a legsúlyosabb. Nehéz a segélyszervezetek dolga is, mivel jóval kevesebb pénz jut a segélyekre, mint amennyire szükség lenne. A szakértők szerint így a következő években minden korábbinál súlyosabb problémát jelenthet majd az éhínség.

Dél-Afrika: az autópiac veri a Nobel-díjat

Nagyvilág2003.10.03, 19:25

Visszafogottan reagáltak a Dél-Afrikai Köztársaságban arra a hírre, hogy idén a dél-afrikai John M. Coetzee-nak ítélték az irodalmi Nobel-díjat. A dél-afrikai közszolgálati rádió két órával a díjazott kihirdetését követően, a havi személyautó-eladási adatok után jelentette az eseményt.

Dél-Afrika: krokodil tépett szét egy horgászt

Nagyvilág2003.09.30, 19:10

Megtámadott és megölt egy horgászó 17 éves fiút egy krokodil a dél-afrikai Krüger nemzeti park területén - közölte kedden a nemzeti park szóvivője.

Gazdasági összeomláshoz vezethet az AIDS

Gazdaság2003.07.24, 11:11

Az AIDS-el súlyosan fertőzött afrikai országokban akár felére is csökkenhetnek a jövedelmek, és hosszú távon csak gyermekmunkával lehet majd pótolni a betegség miatt kieső munkaerőt. Minden eddiginél pesszimistább tanulmány készült a Világbank megbízásából a heidelbergi egyetemen.

Jöhet a busman fogyókúra

Tudomány2003.07.24, 11:32

A Sivatagi sShow című film csont és bőr busman szereplőire alighanem sokan emlékeznek. E Botswanában és Dél-Afrikában élő szavannalakó bennszülöttek körében a túlsúly és az elhízás ismeretlen jelenség, ami részben egy különös növénynek is köszönhető.

Bush a libériai elnök lemondását követeli

Nagyvilág2003.06.26, 20:02

George Bush amerikai elnök csütörtökön felszólította Charles Taylor libériai elnököt, hogy a további vérontás elkerülése érdekében mondjon le a polgárháború sújtotta nyugat-afrikai ország élén betöltött tisztségéről.

Dél-afrikai vadásziskola tigriseknek

Tudomány2003.05.30, 11:29

Ritka betelepülőnek számít a Dél-afrikai Köztársaságban az a bengáli tigrispár, amely jelenleg az ország közepén elterülő szavannán vesz részt "továbbképzésen". A tigrisek egy kanadai állatkertben születtek, s onnan érkeztek hat hónapos korukban a messzi, vad környezetbe.

Májban fejlődött ki egy csecsemő

Tudomány2003.05.26, 09:56

Egészségesen jött a világra Dél-Afrikában az a csecsemő, aki nem a méhben, hanem anyjának májában fejlődött ki. A csodaszámba menő terhesség mindössze a negyedik ilyen ismert eset a világon.

Nőtt a nők aránya a parlamentekben

Nagyvilág2003.05.02, 11:52

Az elmúlt két évben a nők képviselete jelentősen megnőtt világszerte a parlamentekben, de a férfiak még mindig uralják a politikai életet - állapította meg az ENSZ női fejlesztési alapja, az UNIFEM.

Víztározóba zuhant egy busz Dél-Afrikában

Nagyvilág2003.05.01, 14:09

Nagy valószínűséggel nyolcvanan vesztették életüket abban a buszbalesetben, amely csütörtökön történt a Dél-Afrikai Köztársaságban. Az utasok az ország legnagyobb szakszervezetének tagjai voltak.

Meghalt a világ legidősebb nője

Nagyvilág2003.01.19, 14:50

Dél-Afrikában 122 éves korában meghalt a világ legidősebb nője. Mivel azonban születésekor még nem regisztrálták az újszülötteket, nem kerülhetett be a Guiness Rekordok Könyvébe.

A világ legnagyobb nemzeti parkja

Tudomány2002.12.10, 10:57

Nagy Limpopo Park (Great Limpopo Transfrontier Park) néven hamarosan megnyílik három afrikai ország - Mozambik, a Dél-afrikai Köztársaság, valamint Zimbabwe - közös határának térségében Afrika, de talán a világ legnagyobb vadrezervátuma.

Megsemmisítő becsapódás 3 milliárd éve

Tudomány2002.09.03, 12:13

Az eddig ismert legkorábbi, és valószínűleg legnagyobb meteorit becsapódás nyomait fedezték fel Ausztráliában és Dél-Afrikában.

Szabadlábon Ivan Lexa

Nagyvilág2002.08.16, 17:49

A Szlovák Legfelsőbb Bíróság szabadlábra helyezte Ivan Lexát, a szlovák titkosszolgálat volt főnökét. Lexát a közelmúltban fogták el két éves bujkálása után Dél-Afrikában. Vladimir Meciar volt miniszterelnök leghűségesebb kollégáját többek között a köztársasági elnök fiának elrablásával vádolják.

A szlovák kémfőnök rémtörténete

Nagyvilág2002.07.19, 15:56

Oltárképlopástól emberrablásig, korrupciótól gyilkosságig, budapesti merénylettől újságíró megveréséig tart az a bűnlajstrom, amelyet Ivan Lexával összefüggésbe hoztak az utóbbi években. A szlovák titkosszolgálat volt igazgatóját hétfőn elfogták Dél-Afrikában, és csütörtökön már kitoloncolták Szlovákiába. 

Ritka cápafaj egy afrikai strandon

Tudomány2002.04.22, 13:03

Az igen ritkán felbukkanó sokszájú cápa egyik nőstény példánya akadt horogra Dél-Afrikában.

Talmácsi volt a gyorsabb magyar Dél-Afrikában

Auto2002.04.20, 17:23

Talmácsi Gábor a 23., Tóth Imre a 32. helyről rajtolhat vasárnap a gyorsasági motoros világbajnokság Dél-afrikai Nagydíján a 125 kcm-es géposztály versenyében.

Több millió dollárt raboltak a londoni reptéren

Nagyvilág2002.03.19, 12:38

Hárommillió dollár értékű készpénzt raboltak a londoni Heathrow reptéren. A pénz Dél-Afrikából érkezett a reptérre, ahol egy biztonsági furgonba helyezték át, innen vitték el a pénzt a támadók.

Zimbabwe svéd diplomata vízumát semmisítette meg

Nagyvilág2002.02.15, 16:45

Harare megtagadta, hogy akkreditálja az EU megfigyelőit vezető svéd diplomatát. Amennyiben a döntést Schori kiutasítása követné, úgy a zimbabwei választásokon nem lennének nemzetközi megfigyelők. Az egyre feszültebb zimbabwei politikai helyzet elől Dél-Afrikába menekült egy újságíró, mert attól tartott, megölik.

Súlyos vonatbaleset Dél-Afrikában

Nagyvilág2002.02.06, 09:05

22-en meghaltak és 117-en megsérültek, amikor egy személyvonat belerohant egy tehervonatba Dél-Afrikában. A balesetet valószínűleg az okozta, hogy ellopták a jelzőrendszer kábeleit.

40 grammnyi legősibb művészet

Tudomány2002.01.11, 16:43

A Dél-Afrikában előkerült, 70 000 éves mintázott kődarab az emberi művészet eddig ismert legősibb emléke lehet. Egy ilyen minta létrehozása már fejlett, teljesen modern gondolkodásra és nyelvre utal.

Izraeli-palesztin találkozó Dél-Afrikában

Nagyvilág2002.01.10, 10:42

Palesztin tisztségviselők és az Izraeli Munkapárt békepárti szárnyának képviselői szerdán a dél-afrikai Fokváros közelében találkoztak zárt ajtók mögött, hogy megvitassák a közel-keleti békefolyamat felújításának lehetőségeit.

Kezelni kell az AIDS-es terhes nőket Dél-Afrikában

Nagyvilág2001.12.14, 16:50

Dél-Afrika legfelsőbb bírósága elrendelte, hogy a kormány biztosítson az AIDS kezelésére alkalmas gyógyszereket a megfertőződött terhes nőknek, hogy a betegséggel ne fertőzzék meg kisbabájukat.

Kétszázötven dollár az "Egy Gyűrű"-ért

Archívum2001.12.13, 09:47

Dél-Afrika egyik aranyműves vállalata, a Harmony a Gyűrűk ura című Tolkien-regény megfilmesítésének közepén gyártani kezdte az Egy Gyűrű hű mását. A Harmony cég már rendelkezik a dél-afrikai piac marketingjogaival. Egy "A Gyűrű" ára 125 és 250 dollár között lesz.

Óvszer tengeralattjáróért cserébe

Nagyvilág2001.12.05, 13:40

A dél-afrikai kormány a külföldi tőke beáramlásától várja az ország gondjainak megoldódását. Egy német céggel kötött megállapodás értelmében például Dél-Afrika óvszergyárat kap három tengeralattjáróért cserébe.

Ezernél több állat fagyott meg Dél-Afrikában

Nagyvilág2001.09.19, 16:05

A hirtelen lehűlés okozta sokkhatás miatt több mint ezer állat megfagyott Dél-Afrikában. A területen korábban bozóttüzek pusztítottak, így eleve legyengült állatokat ért el a hideghullám.

Ezer állat fagyott meg Dél-Afrikában

Nagyvilág2001.09.19, 12:35

Több mint ezer állat fagyott meg Dél-Afrika hegyes vidékein a hirtelen beköszöntött hideg miatt.

A dél-afrikai felnőttek negyven százaléka AIDS-ben hal meg

Nagyvilág2001.09.17, 16:16

Hatmillióan hallhatnak meg AIDS-ben 2010-ig Dél-Afrikában - derült ki egy vasárnap Johannesburgban közreadott jelentésből.

Tizenhét áldozta van a nemzetipark-tűznek

Nagyvilág2001.09.05, 11:33

Tűzvész pusztít Dél-Afrika legfontosabb nemzeti parkjában, amelyben eddig 17 ember vesztette életét. A tűz kedd délután tört ki. Terjedését nagy erőkkel próbálják megállítani.

Izrael kivonult, Dél-Afrika kompromisszumra törekszik

Nagyvilág2001.09.04, 15:21

Kivonult hétfőn Izrael és az Egyesült Államok küldöttsége a dél-afrikai Durbanben negyedik napja zajló ENSZ-értekezletről, mert a rasszizmusellenes konferencia rasszista államnak nyilvánította Izraelt. A kiadott nyilatkozatban népirtással és háborús bűnökkel vádolják a zsidó államot. A dél-afrikai házigazdák új nyilatkozat kidolgozásával próbálják csillapítani a kedélyeket.

Egy évszázad után felbukkantak az elefántok

Tudomány2001.08.12, 21:37

Száz év után újra élnek elefántok a Dél-Afrika keleti partvidékén fekvő St. Lucia Nemzeti Parkban.

Előző
Következő