D.A.S. JogSzerviz

címke rss

D.A.S. JogSzerviz: a középiskolásokat terhelő közösségi szolgálat

Jog2017.09.28, 22:17

A nemzeti köznevelési törvény módosítása során vált kötelezővé a középiskolai diákok számára, hogy az érettségi vizsgák megkezdésének feltételeként úgynevezett közösségi szolgálatot kell vállalniuk – hívták fel az Origó figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

D.A.S. JogSzerviz: ki felel az elszabadult állat okozta kárért?

Jog2017.09.27, 20:35

A jogszabály rögzíti, hogy aki állatot tart, az állat által másnak okozott kárért felel. Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény szerint állattartónak az állat tulajdonosa, illetve az tekinthető, aki az állatot vagy az állatállományt gondozza, felügyeli. Mentesül a felelősség alól az állattartó, ha bizonyítja, hogy az állat tartásával kapcsolatban felróhatóság nem terheli, például ha mindent megtett annak érdekében, hogy az állat ne tudjon kiszökni a kapun keresztül – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Vitatható-e a keresőképtelenséggel kapcsolatos orvosi vélemény?

Jog2017.09.24, 22:25

A betegség miatt megállapított keresőképtelenség elbírálásánál az a foglalkozás, illetőleg az a munkakör az irányadó, amelyben a biztosított a keresőképtelenségét közvetlenül megelőzően dolgozott – emelte ki a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: mit kell tudnunk az ajándékozásról? (1. rész)

Jog2017.09.19, 13:50

A tulajdonszerzés egyik gyakori módja az ajándékozás. Ennek tipikus, de nem kizárólagos esete, amikor a szülők gyermeküknek ajándékozzák lakásukat, vagy autójukat. Több szempontból is fontos azonban ismerni az ajándékozás részleteit, éppen ezért a D.A.S. JogSzerviz szakértője kétrészes írásában minden jogi tudnivalót megoszt az Origó olvasóival, most az első részt olvashatják.

D.A.S. JogSzerviz: a munkavállaló titoktartási kötelezettsége

Jog2017.09.14, 23:58

Előfordulhat, hogy a munkáltató által előkészített titoktartási megállapodás a kötelezettség megszegése esetére kötbér fizetését írja elő. Fontos azonban tudni, hogy a kötbér nem munkajogi eszköz, így alkalmazásának munkaviszonyban csak akkor van helye, ha azt a Munka Törvénykönyve kifejezetten megengedi – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Tekintettel arra, hogy az csak a versenytilalmi megállapodás és a tanulmányi szerződés megszegése esetén van így, a titoktartási kötelezettség megszegése esetére előírt kötbér jogszabályba ütközik, így semmis – hangsúlyozta dr. Gombolai Éva.

D.A.S. JogSzerviz: indokolási kötelezettség felmondás esetén

Jog2017.09.11, 10:47

Legyünk körültekintőek a munkaviszony megszüntetése esetén. Lehetőség szerint előzetesen egyeztessünk jogásszal, hogy elkerülhessük az esetleges későbbi bonyodalmakat. A felmondás indokolásában pedig mindig tartózkodjunk a valótlan állítások megtételétől – tanácsolta a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: kórházban a gyermek, melyek a szülők jogai?

Jog2017.08.30, 23:01

A szülő jelenléte nem csupán az idegen hely és a természeténél fogva megterhelő helyzet miatt fontos, hanem azért is, mert a gyermek nem tud maga dönteni a kezelésével kapcsolatos kérdésekben sem – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az iskolakezdési támogatás szabályai

Jog2017.08.29, 20:50

Közeledve a tanévhez, mind a szülők, mind pedig a gyerekek megérzik az iskola súlyát. A szülők számára anyagilag sem mindegy, hogy mekkora költséggel kell számolniuk az iskolakezdés alkalmával. Az elmúlt években már többször szó esett az iskolakezdési támogatásról, amely a béren kívüli juttatás részét képező tétel. Ennek szabályait tekinti át a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: baleset a vízparton

Jog2017.08.24, 18:16

A tapasztalatok szerint számos kisebb-nagyobb baleset történik a vízpart közelében annak következtében, mert az üzemeltető elhanyagolta a karbantartást, vagy nem gondoskodott megfelelő figyelemfelhívó jelzések kihelyezéséről – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: okiratok tanúzása

Jog2017.08.21, 15:15

Az aláírások valódiságának és szabályos megtörténtének vizsgálata legtöbbször jogviták esetén válik szükségessé. A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint nyugodtan mondjuk nemet olyan esetekben, amikor úgy kérnek fel okirat tanúzására, hogy a fenti körülmények nem biztosítottak. Ellenkező esetben legyünk vele tisztában, hogy saját bőrünket is a vásárra visszük.

D.A.S. JogSzerviz: mihez tartsd magad egy fesztiválon?

Jog2017.08.15, 09:02

A fesztivál házirendje szinte minden esetben meghatározza a beléptetés módját, a tiltott tárgyak listáját, melyek bevitele nem megengedett – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A kapott karszalag nem átruházható, így annak levétele és másnak való átadása jegyhamisításnak minősül, tettenérés esetén pedig eljárás indul a hamisítóval szemben.

D.A.S. JogSzerviz: tudnivalók a közvetítői eljárásról

Jog2017.08.08, 08:57

Baleset sértettje volt, balesetet okozott? Bár több mint egy évtizedes múltra néz vissza, kevésbé ismert az a megegyezési lehetőség, amely a sértett és az elkövető számára a büntetőeljárás során áll rendelkezésre – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: ezért őrizze meg a gépjárműhirdetést

Jog2017.07.31, 16:56

A hirdetésben leírt extrákat tételesen vegyük szemügyre és próbáljuk ki a működésüket, ugyanis a magyar jog nem ismeri el a reklamálás lehetőségét olyan hiba miatt, amit az átadáskor vagy azt megelőzően a kedves vásárló észlelhetett, vagy kellő körültekintés mellett észlelnie kellett volna. Ha tehát a hirdetésben 6 sebességes váltó szerepel a valós 5 helyett, ezt az adásvételi szerződés aláírását követően sajnos nem lehet szóvá tenni – hívta fel az Origó figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: a javító-karbantartó munkálatokra vonatkozó jótállásról

Jog2017.07.31, 11:03

Mint minden igényérvényesítés esetén, nagyon fontos, hogy a hibát mihamarabb, dokumentáltan jelezzük a vállalkozás felé. A jótállási igényről a vállalkozás jegyzőkönyvet köteles felvenni, a jótállási jegyen pedig a kijavítás iránti igény bejelentésének és a kijavításra történő átvételnek az időpontján túl kötelező feltüntetni a hiba okát, a kijavítás módját, továbbá a visszaadás időpontját is – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Amire nyaralás során is figyelni kell

Jog2017.07.30, 13:17

A külföldi nyaralások, utazások során rendkívül fontos, hogy biztosítási szerződést kössünk. Azonban azt is tudni kell, hogy hiába van utasbiztosítási szerződésünk, nem mindig fizet a biztosító. A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint az alábbi dolgokra kell figyelni a káresemény elkerülése érdekében.

D.A.S. JogSzerviz: hogyan vehetjük ki a szabadnapjainkat?

Jog2017.07.27, 23:16

Nyáron gyakori, hogy a hosszú hétvégék idejét, esetleg a nyaralás időpontját az időjáráshoz igazítjuk, vagy esetleg váratlan és egyben kihagyhatatlan last minute utazási ajánlatot találunk a neten. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy van-e még elég idő kivenni a szabadságot. Elenged-e majd a főnök? Érdemes tisztában lennünk a vonatkozó jogi háttérrel – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: hogyan szűrhetőek ki a kockázatos utazási irodák?

Jog2017.07.24, 22:59

Bár teljes körű tippet adni a megelőzésre nem lehet, de javasolt az utazási irodák piacán körbenézni és nagy múltú cégekkel felvenni a kapcsolatot. Sajnos, ebben az esetben is irányadó, hogy a legolcsóbb nem a legjobb – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: a külföldi autóbérlés buktatói

Jog2017.07.18, 00:17

Külföldre való utazáskor többen döntenek az autóbérlés mellett, hiszen ez az egyik legegyszerűbb, legkényelmesebb módja a célállomás és környékének bebarangolásának. A bérlés részleteinek azonban már kevesen néznek igazán utána. A lehetséges buktatókra a D.A.S. JogSzerviz szakértője hívja fel a figyelmet.

D.A.S. JogSzerviz: a fedezetlenségi díj rejtelmei

Jog2017.07.06, 18:42

A D.A.S. JogSzerviz szakértői azt a helyzetet járják körül, hogy milyen következményei vannak annak, ha a gépjármű üzembentartója nem köti, vagy nem tartja fenn a kötelező felelősségbiztosítási szerződést a gépjárművön.

D.A.S. JogSzerviz: a veszélyes áru szállításának szabályai

Jog2017.06.30, 19:45

A veszélyes áru szállítására vonatkozó szabályok megszegése esetén akár félmillió forintnyi összegű bírság kiszabására is számíthat a szabályszegő, mely bírságok a szabályszegés típusától függően kiszabhatók a feladóval, a csomagolóval, a szállítóval és a járművezetővel szemben egyaránt – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Kártérítési felelősség villámárvíz esetén

Jog2017.06.30, 19:04

Autóvezetőként főként a nyári időszakban találkozunk hirtelen kialakuló árvizekkel a közúton, mely jelenség nagyon könnyen az autó meghibásodásához vezet. Mit érdemes tudni a villámárvizekről? Kit terhel a felelősség, ha a víz kárt okoz a járműben? A D.A.S. JogSzerviz szakértője ezt a témát járja körül.

D.A.S. JogSzerviz: visszatérés a munka világába

Jog2017.06.30, 18:23

Kisgyermekes szülőként, főleg a nők számára igen nehéz a munkába való visszatérés. A D.A.S. JogSzerviz szakértői azokat a szabályokat foglalják össze, melyeket a munkába állás alkalmával a munkáltatónak teljesítenie kell, és amelyekre a munkavállalóknak is figyelniük kell.

Mit lehet tenni, ha tartozást örököltünk? (2. rész)

Jog2017.06.29, 21:43

Előfordulhat, hogy az elhunyt személy az örökösök valamelyikének tartozott – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A kétrészes írás második részét olvashatják, az első itt érhető el.

Mit lehet tenni, ha tartozást örököltünk? (1. rész)

Jog2017.06.29, 21:24

Érdemes megfontolni az örökség visszautasítását, ha abban olyan nagyságrendű tartozás van, amely eléri vagy meghaladja az örökölt vagyon pozitív mérlegét – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSZerviz szakértője. A kétrészes írás első részét olvashatják.

Könnyebbé váló munkavállalói bizonyítás a munkaügyi perben

Jog2017.06.28, 07:13

A friss jogszabályok közül is kiemelkedik, amikor egy új eljárási kódex lép hatályba, mint amilyen a polgári perrendtartást szabályozó törvény. Ennek a monumentális törvénynek igen nagy hatása lesz a jövő polgári peres eljárásain keresztül a jogviták eldöntésére, végső soron a peres felek egyéni sorsára – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: társasházak és kisebbségben lévő tulajdonosok

Jog2017.06.25, 15:38

A legtöbb társasházban az év közepén tartják meg a rendes éves közgyűlést a tulajdonosok.Ennek kapcsán a D.A.S. JogSzerviz szakértői azt vizsgálják meg, hogy a kisebbségben lévő tulajdonosok kezében milyen olyan eszköz van, mellyel felléphetnek egy számukra sérelmes határozattal szemben.

D.A.S. JogSzerviz: vallási jelképek a munkahelyen

Jog2017.06.19, 15:38

Az Európai Unió Bírósága szerint a munkáltatók szabad kezet kapnak olyan szempontból, hogy maguk dönthetik el, a vállalkozásuk arculatába beleillik-e az egyes vallási, politikai, filozófiai jelképek direkt módon való viselése. A bíróság egyik friss ítéletét a D.A.S. JogSzerviz elemzi.

D.A.S. JogSzerviz: a jó kerítés öt titka

Jog2017.06.13, 18:11

Egy nagyobb építkezés előtt általában igyekszünk minden erre vonatkozó szabálynak pontosan megfelelni, hogy elkerüljük a kellemetlen meglepetéseket a munkálatok közben. A ház körüli kerítés megépítése szintén egy olyan kérdés, amelyről érdemes időben tájékozódni, ugyanis nem csak a szabályokat sérthetjük meg, de a jószomszédi viszony rovására is mehet a dolog – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Mire is jó az Európai Egészségbiztosítási Kártya?

Jog2017.06.07, 18:25

Sokan nem tudnak róla, azonban külföldi, Európai Unión belüli utazáshoz jól jön az Európai Egészségbiztosítási Kártya. Ennek különösen most, a nyári szezon kezdetével nagyobb jelentősége, az aktualitása. Ebben a cikkben a D.A.S. JogSzerviz szakértői összefoglalják az Európai Egészségbiztosítási Kártya jellemzőit.

Mikor és kinek jár a házastársi tartás?

Jog2017.05.31, 19:02

A jogi szabályozás a kötelező gyermektartás mellett lehetőséget biztosít egy másik jogintézmény, a házastársi tartás igénybevételére – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: a rémálommá vált nyaralás és a jog

Jog2017.05.31, 18:36

A D.A.S. JogSzerviz szakértőinek tapasztalatai szerint évről évre problémát jelentenek a külföldi utazások során keletkezett problémák és az azokkal kapcsolatos igényérvényesítések. Milyen lépéseket tehet az utas, ha a szálloda, vagy a szolgáltatás, egyáltalán a szervezett külföldi út egyáltalán nem felel meg az utazási szerződésben ígérteknek?

Két főnök? Egy atipikus foglalkoztatási forma a munkajogban

Jog2017.05.31, 17:43

Hazánkban még viszonylag új lehetőségnek számít, és a gyakorlatban nem is terjedt el az a foglalkoztatási forma, amely során egy munkavállalót egy munkakörre több munkáltató foglalkoztat – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Ingatlan-végrehajtás - nem mindegy, mikor közölték a becsértéket

Jog2017.05.31, 14:59

Egy friss alkotmánybírósági döntés mutatott rá a végrehajtási törvény (Vht.) egyik ellentmondásos rendelkezésére -– mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: mi is az a leltárfelelősség?

Jog2017.05.30, 13:25

Ha a munkáltató leltárhiányt tapasztal, az azzal kapcsolatos kártérítési igényét a leltárfelvétel befejezését követő hatvan napos jogvesztő határidő alatt érvényesítheti bíróság előtt. Abban az esetben, ha büntetőeljárást is kíván az érintett munkavállalóval szemben indítani, a kártérítési igénynek a bíróság előtt történő érvényesítésének határideje harminc nap, amely a nyomozó hatóság vagy a büntető bíróság jogerős határozatának közlését követő napon kezdődik – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az apport adózási és számviteli kérdései

Jog2017.10.20, 12:23

A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint cégalapításkor, vagy tőkeemeléskor dönthetnek úgy a tulajdonosok, hogy nem készpénzt, hanem tárgyi eszközt bocsátanak a cég rendelkezésre, úgynevezett nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként, apportként. Olyan eszközt kell beadni, amely a vállalkozást szolgálja, gazdasági tevékenységéhez szükséges. Ilyen tárgyi eszköz lehet például ingatlan, autó, gépek, berendezési tárgyak.

D.A.S. JogSzerviz: a szülői ajándékok és az öröklés kérdései

Jog2017.05.23, 17:19

Az öröklési viták során az egyik legnagyobb nehézséget az okozza, hogy bár a törvény az örökhagyó akaratát hivatott érvényre juttatni, kétség esetén már nincs mód arra, hogy megkérdezzük őt tényleges szándékáról. Ráadásul ez nem csak a végrendelet értelmezésével kapcsolatban merülhet fel, de olyan szerződések esetén is, amiket az örökhagyó még életében kötött – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A kötelező védőoltás elmulasztása jogi következményei

Jog2017.05.17, 19:44

A D.A.S. JogSzerviz szakértői szerint a védőoltások kapcsán időről-időre felmerülő viták ellenére nagyon kevés szó esik arról, hogy a kötelező védőoltást elszabotáló szülők, illetve az ebben aktív, vagy passzív módon partnerül szegődő egészségügyi dolgozók milyen jogi felelősségre vonásra számíthatnak.

D.A.S. JogSzerviz: mi jár az utasnak, ha törlik a járatát, vagy késik a repülőgépe?

Jog2017.05.14, 18:29

A D.A.S. JogSzerviz munkatársai mostanában több olyan üggyel is találkoznak, mely során az ügyfél problémája a légi járat törléséből, illetve hosszú időtartamú késéséből adódik. Mivel a nyári szezon közeledik, és a repülős utazások száma is megnő, ezért érdemes összefoglalni, hogy ki és milyen követelést terjeszthet elő a légitársasággal szemben?

D.A.S. JogSzerviz: munkavégzés veszélyes anyagokkal

Jog2017.05.12, 07:01

A Munka Törvénykönyve szerint a munkavállaló köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása más személy egészségét, vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné, illetve megtagadhatja az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. Ilyen esetben a munkavállaló az utasítás megtagadása esetén is köteles rendelkezésre állni – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: hogyan adózunk ingatlanunk bérbeadása után?

Jog2017.04.30, 19:30

Az adó megfizetésének módja függ attól, hogy bérlőnk magánszemély-e, vagy kifizetőnek minősül. Magánszemély esetén ugyanis nekünk kell negyedévente az adót befizetnünk, míg utóbbi esetben a kifizető feladata az adóelőleg megfizetése, és ugyanez vonatkozik az egészségügyi hozzájárulás megfizetésére is – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Mit jelent a magánvád és mikor élhetünk vele?

Jog2017.04.30, 18:34

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény konkrétan meghatározza azokat a bűncselekményeket, amelyek csak magánvádra, azaz a sértett által előterjesztett vád alapján büntethetők – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: ki téríti meg, ha kiskorú okoz kárt?

Jog2017.04.27, 17:58

Óvatlan kavicsdobálás, focilabdával kitört ablak, a gyermek hibájából bekövetkezett közlekedési baleset, de akár tűzokozás, osztálytársnak okozott sérülés – mind olyan esetek, amelyek komoly anyagi károkkal járhatnak. Kitől kérhetünk kártérítést, ha gyermek okozta a kárt? A D.A.S. JogSzerviz szakértője hasznos jogi tudnivalókkal szolgál.

Mikor beszélhetünk munkavállalói kárfelelősségről?

Jog2017.04.27, 13:27

A 2012. évi I. Munka Törvénykönyve alapján a munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Nagyon fontos, hogy a kártérítési feltételek fennállását, a kárt, valamint az okozati összefüggést, azaz azt, hogy a kár a munkavállaló magatartásának köszönhetően keletkezett, a munkáltatónak kell bizonyítania – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: a meg nem fizetett munkabér sorsa

Jog2017.04.22, 09:29

A D.A.S. JogSzerviz gyakorlatában sajnos gyakran előfordulnak olyan esetek is, melyek során a munkáltató már a fizetésképtelensége miatt nem fizeti a munkavállaló munkabérét. Honnan és milyen módon nyerhet a munkavállaló mégis kielégítést az elmaradt munkabérrel összefüggésben?

Hogyan működik a közvetítői eljárás és mi a jelentősége?

Jog2017.04.18, 10:39

A közvetítői eljárás az ügyésznek az ügy közvetítői eljárásra utalásáról hozott határozatával, vagy a bíróságnak a büntetőeljárást - a közvetítői eljárás lefolytatása érdekében hozott - felfüggesztő végzésével indul meg. Fontos követelmény, hogy a közvetítői eljárás csak a sértett és a terhelt önkéntes hozzájárulásával folytatható le – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: visszaigényelhetők a közterület felügyelet bírságai

Jog2017.04.06, 11:22

Bizonyos feltételekkel valóban visszaigényelhetők a közterület felügyelet által kiszabott közigazgatási bírságok – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A törvény ugyanis szigorúan szabályozza, hogy milyen felvétel (bizonyíték) felel meg az eljárásban, mi az, ami felhasználható. Amennyiben a felvétel ezeknek az előírásoknak nem felel meg, tilos bírságot kiszabni.

Ezeket is gondolja át, ha fizetési meghagyást kapott

Jog2017.03.31, 13:31

A fizetésre halasztás iránti kérelemmel elérheti az adós, hogy a teljesítésre egy későbbi, olyan ésszerű és belátható időpontban kerüljön sor, amikor a tartozás megfizetését már vállalni tudja. A részletfizetési kérelem pedig értelemszerűen az adósság átütemezése, részletekben való teljesítésének a lehetőségét jelenti, akár a hitelező akarata ellenére is – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Meggondolatlan vételi ajánlat egy megtetszett ingatlanra?

Jog2017.03.27, 07:09

Az ajánlat aláírása és elfogadása mindkét fél számára egyfajta biztonságérzetet nyújt. A vevő megnyugodhat, hogy feltehetően nem viszik el előle a hőn áhított lakást, és az eladónak sem kell tovább vevő után kutatnia. Azt azonban tudnunk kell, hogy az esetek többségében egyik félnek sem származik hátránya abból, ha időközben meggondolja magát – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A vasárnapi munkavégzés szabályai

Jog2017.03.26, 18:27

Hogyan és mikor osztható be vasárnapi, vagy munkaszüneti napon történő munkavégzésre a munkavállaló? A D.A.S. JogSzerviz szakértője elöljáróban leszögezte, hogy nagyon fontos, miszerint a vasárnapi munkavégzésért a munkavállalónak ötven százalékos bérpótlékot köteles fizetni a munkáltató.

A fürdők felelőssége a magyar jogban

Jog2017.03.18, 16:16

A Polgári Törvénykönyv kimondja, hogy a fürdő üzemeltetőjének felelőssége azokban a dolgokban bekövetkezett károkra terjed ki, amelyeket a látogatók ezen intézménybe rendszerint magukkal szoktak vinni – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.