csillagászat
címke rss- kapcsolódó címkék:
- űrkutatás
- világűr
- NASA
- Naprendszer
- bolygó
- legfrissebb
- legrégebbi
Földi kísérletben utánozták a csillagkeletkezést
A fizika többi ágával szemben a csillagászat egyik előnye az, hogy olyan körülmények között tanulmányozza az anyagot, melyek laboratóriumban nem valósíthatók meg. Néha azonban éppen földi kísérletek segítenek a csillagászoknak. Legutóbb a Danial Wolf Savin vezette nemzetközi elméleti-kísérleti munka vitt még közelebb a csillagok keletkezésének megértéséhez.
Negyvenkét méteres lesz a világ legnagyobb távcsöve
Negyvenkét méteres átmérőjével közel négyszer lesz nagyobb a jelenlegi óriástávcsöveknél a European Extremely Large Telescope, azaz extrém nagy európai távcső. A gigantikus műszert a világ legszárazabb sivatagában építik meg, ahol halványabb égitesteket azonosíthat majd, mint bármely mai teleszkóp. Fő célpontjai a Naprendszeren kívüli bolygók és a fiatal Világegyetem lesznek.
Hatalmas anyagfelhő tart a Napból a Föld felé - sarki fény is lehet kedd éjjel
Augusztus 1-jén óriási anyagfelhő dobódott ki a Napból, amely egyenesen a Föld felé irányult. A napanyag a következő nap során ér el bennünket, ezért ma estétől érdemes egy tőlünk csak elvétve látható természeti jelenségre, sarki fényre vadászni.
- címkék:
- csillagászat
- Nap
- sarki fény
- Címkefelhő »
Szép meteorok suhantak felettünk csütörtök éjszaka
Az elmúlt napokban erősödő aktivitást mutató Perseida meteorraj maximumának éjszakája a várakozásoknak megfelelően alakult. Hazánkból is több tucat hullócsillagot figyeltek meg az érdeklődők, köztük látványos tűzgömböket. Sajnos a legnagyobb aktivitás idejére, csütörtök hajnalra az ország jelentős része felett beborult az ég, ezért a legnagyobb meteorhullást sokan nem láthatták.
Így fest egy meteor erős holdfényben
Ritka légköroptikai jelenség övezi a Jupitert és négy Galilei-holdját az alábbi fotókon. Augusztus 24-én telihold volt - alább ez is megnézhető, akárcsak a Kappa Cygnida meteor erős holdfényben.
Bemutatták 2010 legjobb asztrofotóit
A Tejút sávja egy öreg fenyő mögött, telihold Poszeidón templomának romjai felett és a magasban sávot húzó objektumok láthatóak azokon a látványos csillagászati fényképeken, melyeket a 2010-es év legjobb asztrofotóit kereső felhívás során gyűjtöttek össze.
Sztárfotók: benéz az ablakon az Androméda-köd
Bolygót fotózó csillagászt fotózott a Bakonyban egy csillagász. A felvételen a Jupiter és az Uránusz egyaránt látható: mindkét bolygó szeptember 21-én kerül szembe a Nappal a Földről nézve. A gázóriás Jupiter 1951 óta most lesz először ilyen közel hozzánk.
ELTE Csillagászati Nap pénteken, naptávcsövezéssel
A Nap távcsöves megfigyelése, csillagászattörténeti poszterek, előadások várják az érdeklődőket pénteken, szeptember 24-én 11-17 óra között az ELTE Csillagászati Tanszékén.
Nem teljesen reménytelen megpillantani egy éppen itt járó üstököst
Bolygónk közelében halad el a 103P/Hartley-2 üstökös a következő napokban. A viszonylag kis égitestet - magjának átmérője 1,2-1,6 kilométer közötti - Malcolm Hartley fedezte fel 1982-ben. Megfigyelése nehéz, de nem teljesen reménytelen.
Lézerrel lövik a Tejútrendszer központját - kép
Lézerrel keltett műcsillaghoz igazítják a tükör alakját, így ellensúlyozzák a légkör nyugtalanságából adódó torzulást és halványodást a modern távcsöveknél. Erre mutatunk be szép példát a világ legnagyobb távcsőrendszerétől.