Csillag István

címke rss

Csak este közlik a miniszterek céges ügyeit

Itthon2003.02.24, 13:11

Csak hétfő este teszik közzé a kormánytagok cégeivel, korábbi munkahelyeivel kapcsolatos nyilatkozatokat. Az [origo] összesítése szerint a korábban nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatok, életrajzok alapján Csillag István mellett Medgyessy Péter, László Csaba, Németh Imre, Kovács Kálmán, Kiss Péter és Bárándy Péter dolgozott magáncégeknél vezető beosztásban vagy rendelezett tulajdonnal nem állami vállalkozásban.  

Korábbi cégét bízta meg Csillag is

Itthon2003.02.24, 08:28

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter korábbi cégének, a Pénzügykutató Rt.-nek adott minimum nettó 29,5 millió forintos megbízást, közbeszerzési eljárás keretében - írja a Magyar Nemzet. A múlt héten hasonló okok miatt mondott le a miniszterelnöki hivatalt vezető Kiss Elemér posztjáról. A kormányfő ennek nyomán elrendelte, hogy az összes kormánytag hozza nyilvánosságra milyen cégekben van vagy volt érdekeltsége, tisztsége az elmúlt öt évben, ezeket hétfőtől lehet olvasni az interneten.

Csillag továbbra is számít a Pénzügykutatóra

Itthon2003.02.24, 14:12

A Pénzügykutató Rt. vezetője szerint semmi nem indokolja, hogy visszaadják a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól szerzett megbízásukat, mert a tárca vezetője, Csillag István soha nem volt a cég tulajdonosa, csak az igazgató-helyettese. A cég vezetője, Lengyel László állítja: minden kormány idején kaptak állami megrendeléseket. Csillag István szerint azért nem hibázott, mert végig nyilvános volt az eljárás. Csillag közölte: nem tervezi, hogy volt kollégáit arra kérje, hogy a jövőben ne induljanak a minisztérium pályázatain.

Ezermilliárd közútfejlesztésre

Gazdaság2003.02.20, 11:37

A kormány szerdán fogadta el azt a mintegy 1100 milliárd forintos beruházást igénylő közúthálózat-fejlesztési programot, amelynek keretében a gyorsforgalmi úthálózat a jelenlegi 633 kilométerről 1053 kilométerre bővülne 2007 januárjáig - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

Európa-terv: kisebb hitelkeret, 7,1 százalékos kamat

Gazdaság2003.02.12, 13:11

A piacinál alacsonyabb, 7,1 százalékos kamat mellett juthatnak hosszú távú, 4-15 éves hitelhez az Európa-terv keretében a kis- és középvállalkozások a második negyedévtől - jelentette be Csillag István gazdasági miniszter szerdán. A korábbi hírekkel ellentétben a hitelkeret összege nem 190, hanem 150 milliárd forint.

Megszűnik a műtrágya vámpótléka

Gazdaság2003.02.11, 16:12

Azonnali hatállyal megszüntetik az ammóniumnitrát műtrágya vámpótlékát - jelentette be Csillag István gazdasági miniszter. A vámpótlék bevezetésével ugyanis visszaesett a nitrogén műtrágya forgalma, ami munkahelybezárással fenyegetett az egyetlen magyar gyártónál.

Szerdára helyreáll a vasúti közlekedés

Itthon2003.01.24, 17:48

A sínbuszok 30 százalékának tengelyét ki kell cserélni - derült ki a MÁV-nél megkezdett vizsgálatokból. A közlekedési miniszter bejelentette, hogy szerdára az összes vonatot átnézik és utána már egy-két vonal kivételével helyreállhat a rend.

Budapest-Rijeka autópálya 2006-ra

Gazdaság2002.12.13, 09:01

A tervek szerint 2005 végére, 2006 elejére végig megépül a Budapest - Rijeka autópálya - nyilatkozta a Világgazdaságnak Csillag István gazdasági miniszter horvátországi tárgyalásait követően.

Újabb adókedvezmények befektetőknek

Gazdaság2002.12.10, 14:36

Az unióval pénteken kötött megállapodás értelmében az "érzékenyebb" magyarországi iparágak - így az autóipar - a befektetés értékének 20-30 százalékát vehetik igénybe adókedvezményként - mondta László Csaba pénzügyminiszter. Csillag István, a gazdasági tárca vezetője újabb, beruházás-élénkítő adókedvezményeket jelentett be.

Több bank, a Mol és a Dunaferr szerepel az amerikai kívánságlistán

Archívum2002.11.14, 14:09

Élénk érdeklődést tanúsítottak az amerikai befektetők a Konzumbank, a Postabank, a Mol, valamint a Dunaferr privatizációja iránt - mondta Csillag István gazdasági miniszter az Amerikában tartott befektetési és kereskedelmi szemináriumról hazaérkezve a repülőtéren. Az amerikaiak ezen kívül gyógyszeripari és informatikai befektetési lehetőségek iránt érdeklődnek.

Gyorsított amortizáció a vállalkozásoknak

Archívum2002.10.30, 17:33

A beruházási kedv helyreállítása érdekében 2003-2004-ben gyorsított amortizációs leírást tesznek lehetővé a vállalkozások számára az abban az évben üzembe helyezett berendezések esetében - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter szerdán.

Nem lesz Kunczéből gazdasági miniszter

Itthon2002.10.28, 14:30

Mind a kormányszóvivő, mind Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke tagadja a Magyar Nemzetben megjelent információt, miszerint menesztenék Csillag István gazdasági minisztert, és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kerülne posztjára.

A szaktárca 200-260 milliárdnyi támogatás vár az útépítési programhoz

Gazdaság2002.10.10, 14:34

A kormányzat a következő négy évben 200-260 milliárd forint európai uniós támogatást remél a tervezett 830 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út megépítéséhez - közölte Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön Szekszárdon az M6-M56 autópálya építéséről folytatott tanácskozás keretében tartott sajtótájékoztatón.

Az SZDSZ 800 kilométernyi új autópályát szeretne

Itthon2002.10.06, 15:55

Nyolcszáz kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat építene az SZDSZ ebben a kormányzati ciklusban. A hét közepén Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter még azt nyilatkozta, hogy 300 kilométer új autópálya fog épülni 2006-ig. Korábban pedig az Orbán-kormány eredeti terveinek átütemezését javasolták, mondván, hogy az nincs arányban a költségvetés teherbírásával.

A gazdasági tárca 300 kilométer autópályát tervez

Itthon2002.10.03, 15:03

Bár korábban csak 144 kilométernyi új autópálya építését javasolta a gazdasági tárca 2006-ig, Csillag István miniszter szerdán azt nyilatkozta, hogy 300 kilométernyi új sztrádaszakasz épül. A ciklus végéig elkészül az M7-es, az M5-ös és az M3-as autópálya határig tartó része.

Kedvezményes hitel fővárosi kisvállalkozóknak

Archívum2002.09.30, 17:35

A tőkepiacon még hitelképtelen, ám jó üzleti tervvel rendelkező kisvállalkozások novembertől kedvezményes 7,75 százalékos kamatozású, legfeljebb 10 millió forintos hitelhez juthatnak a Budapest Kisvállalkozó Hitelprogram keretében - jelentette be pénteken Demszky Gábor főpolgármester és Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. 

Széchenyi terv: 3-5 milliárd forintos többletforrás

Archívum2002.08.05, 14:23

A gazdasági tárca 3-5 milliárd forint pluszforrást kapott a Széchenyi-terv azon pályázatainak finanszírozására, amelyek jövőre is folytatódnak - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter szerdán. A pályázatok egy része a jövőben nem folytatódik, és az ezekre beadott munkákat sem bírálják már el. A miniszter közölte azt is, hogy 2003-tól másként bírálják el a pályázatokat.

Új beruházás-csábító stratégia

Archívum2002.09.06, 17:21

A magyar gazdaság versenyképességének csökkenése és a befektetői figyelem lankadása miatt a kormány beruházás-ösztönzési stratégiát fogadott el pénteki ülésén - jelentette be Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. A kabinet erről szóló törvényjavaslatát az őszi ülésszak során tárgyalja a parlament.

Nem lesz több pénz a Széchenyi tervre

Archívum2002.05.30, 07:42

Azok a vállalkozások járhattak jól, amelyek korán leadták pályázataikat a Széchenyi tervre. Az újonnan kinevezett miniszter, Csillag István szerdai nyilatkozata alapján arra lehet következtetni: nem lesznek többletforrások. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium dolgozóinak tartott bemutatkozásakor a Pénzügykutató Rt. volt vezetője úgy fogalmazott: oroszlánként fog harcolni azért, hogy minél gyorsabban fejlődjön a "sikerre ítélt" magyar gazdaság.

2004-től új néven fut tovább a Széchenyi-terv

Archívum2002.08.26, 18:58

A beruházások üteme a korábbi élénkülés után most csökken, ennek ellenére a magyar gazdaság tartja jó pozícióit az EU-csatlakozásra váró más közép-kelet-európai országokhoz képest - mondta egyebek mellett Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter hétfőn.

A Széchenyi tervnek egyelőre vége

Archívum2002.07.13, 11:23

Aligha lesz új Széchenyi terves pályázat, mivel az előző kormány már elköltötte az erre szánható pénzt - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter pénteken. Szerinte ugyanis a tárca előző vezetése még - az egyelőre nem is létező - 2003-as keret terhére is kötelezettséget vállalt. Ha ez így van, valószínűleg megsértették az államháztartási törvényt.

Egy sávra szűkül az út - dugók az M7-esen

Itthon2002.07.25, 12:47

Az M7-es autópálya felújítása miatt a Balaton felé több helyen is egy sávra szűkül az út, ezért szerdán hosszú kocsisorok alakultak ki. A felújításban nem lesz szünet, augusztusban 28 kilométernyi szakaszon kell elterelésre számítani. Az egyik fő-építésvezető az [origo] felvetésére, hogy korábbi tapasztalatunk szerint alig dolgoztak a munkások, álltak a gépek, azt felelte, hogy egyedi esetről volt szó, egy híd elkészülésére vártak.

Ma jelentik be az autópálya-közbeszerzést

Itthon2002.07.25, 11:59

Csillag István gazdasági miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelenti, hogy nem hirdetnek győztest az autópálya-építésre meghirdetett pályázaton. A minisztérium végül mégis közbeszerzési pályázatot ír ki. A részletekről várhatóan a pénteki kormányülésen döntenek.

Csillag: kármentés miatt nincs közbeszerzés

Itthon2002.07.18, 17:35

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter egyszerű kármentési akciónak nevezte, hogy nem írnak ki közbeszerzési pályázatot három autópálya-szakasz megépítésére. Ezt azzal indokolja, hogy a Vegyépszernél olcsóbb megoldást kerenek, de közbeszezési eljárással csúszna a munkálatok kezdete. Keller László, a MeH közpénzek elköltését felügyelő államtitkára szerdán azt mondta: a nyílt közbeszerzés megkerülhetetlen.

Feszültség a kormányban az autópálya-építés miatt

Itthon2002.07.17, 18:34

Az SZDSZ-es gazdasági és közlekedési miniszter, Csillag István azt tervezi, hogy közbeszerzési eljárás nélkül, meghívásos pályázat útján választják ki három autópálya-szakasz építtetőit. A miniszter szerint csak így lehetséges idén elvégezni a munkálatokat. Keller László, a MeH közpénzek elköltését ellenőrző MSZP-s államtitkára kifogással élt. Szerinte ez ellentétben áll azzal, amit a kampányban ígértek.

Beruházásösztönzési csomagot tervez a gazdasági tárca

Archívum2002.07.16, 17:17

Az ősszel kerülehtnek a parlament elé azok a kidolgozott intézkedési javaslatok, amelyek a gazdasági tárca beruházásösztönzési csomagját  tartalmazzák - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter sajtótájékoztatón kedden. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy december 31-jével megszűnik a nagyberuházók jelenlegi adókedvezménye.

A Bosnyák térig megy a 4-es metró

Itthon2002.06.26, 17:58

Ha 2003-ban kiírják a metrótendert, négy-öt év múlva elkészülhet a beruházás - mondta Demszky Gábor a gazdasági miniszterrel, Csillag Istvánnal közösen tartott sajtótájékoztatón, miután tárgyaltak az állami támogatást igénylő fővárosi fejlesztésekről.

Öt százalékkal emelkedik a gáz ára

Gazdaság2002.06.25, 10:42

A nem kedvezményezett ipari nagyfogyasztók számára a gáz ára 5,2 százalékkal emelkedik július 1-jén - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. A lakosságot és a kedvezményezett fogyasztókat (iskolákat, kórházakat, közintézményeket), valamint a távhőszolgáltatókat az áremelés nem érinti.

Két év alatt mérséklődik a tb-járulék

Archívum2002.06.13, 14:19

A kormány a következő két évben 1,5-2 százalékponttal kívánja csökkenteni a társadalombiztosítási járulékok kulcsait, két lépésben eltörli a fix összegű egészségügyi hozzájárulást, és a magánnyugdíj-pénztári tagdíj mértékét pedig 6-ról 8 százalékra emeli - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége csütörtöki konferenciáján.

Évi 30-50 kilométer autópálya épülhet

Archívum2002.05.17, 16:14

Idén 3, jövőre 4 százalékos gazdasági növekedésre számít Csillag István, a gazdasági és közlekedési miniszteri poszt várományosa. Legfontosabb teendői egyikének nevezte az uniós csatlakozáshoz szükséges nemzeti fejlesztési terv, és az ehhez kapcsolódó szervezet létrehozását. A miniszterjelölt néhány helyen megváltoztatná a Széchenyi tervet, és évente 30-50 kilométer autópálya építését ígéri.

Az Európai Bíróság jogellenesnek mondta az aranyrészvényt

Archívum2002.06.05, 07:47

Az állami aranyrészvény intézménye nem felel meg az uniós jognak - döntött kedden az Európai Bíróság. Csak ritka kivételek lehetnek a köz érdekében. Csillag István miniszter szerint a magyar államnak is csak néhány stratégiai jelentőségű vállalatnál kellene aranyrészvényt tartania.

Beiktatták Csillag István gazdasági és közlekedési minisztert

Archívum2002.05.29, 16:38

Szerdán Budapesten beiktatták Csillag István új gazdasági és közlekedési minisztert. Az állománygyűlésen Medgyessy Péter miniszterelnök elmondta, hogy tulajdonosi szempontból a tárca felügyeli majd a Magyar Fejlesztési Bankot, és a minisztérium hatáskörébe tartozik majd a Széchenyi-terv is. 

Gazdaság: útépítés pályáztatással

Archívum2002.05.23, 08:09

Meghallgatásán offenzív, reformorientált, szolgáltatásbarát tárcapolitikát, nemzeti fejlesztési programot ígért a gazdasági és közlekedési tárca élére kijelölt miniszter a parlament gazdasági bizottságában. Csillag István a minisztérium nevében szereplő és szócskára külön is felhívta a figyelmet, jelezve, hogy a szakterületek megőrzik önállóságukat, az összevonásnak pedig az az értelme, hogy egymást erősítsék az ágazatok.

Teljes a kormánynévsor

Itthon2002.05.16, 14:20

Döntött az SZDSZ a miniszterjelöltjeiről. Kovács Kálmán informatikai, Csillag István gazdasági és közlekedési, Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi, Magyar Bálint pedig oktatási miniszter lesz.

Teljes a kormánynévsor

Itthon2002.05.16, 16:41

Döntött az SZDSZ a miniszterjelöltjeiről. Kovács Kálmán informatikai, Csillag István gazdasági és közlekedési, Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi, Magyar Bálint pedig oktatási miniszter lesz.

Átalakulnak az állami monopoljogok?

Gazdaság2001.06.15, 07:54

A magyar modell akkor lehet sikeres, ha az Európa-ház rendjéhez, normáihoz igazodik - jelentette ki a közgazdász vándorgyűlésen előadást tartó Csillag István. A retorikájával ellentétben tavaly józan gazdaságpolitikát folytatott a pénzügyi kormányzat, mivel csak a termelékenység növekedésével arányos jövedelempolitikának engedett teret - állította a Pénzügykutató vezető munkatársa.

Előző
Következő