Cserhalmi György
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magyar film
- Mundruczó Kornél
- színház
- Törőcsik Mari
- műtét
- legfrissebb
- legrégebbi
Rákkal küzd Cserhalmi György: A nemzet színésze eddig titkolta betegségét
Cserhalmi György rákos megbetegedéssel küzd - elmondása szerint, most jött ki belőle...
Szebb múltat!
Amint arra számítani lehetett, Székely Gábor kapcsán elkezdődött a kommunista diktatúra bűneinek relativizálása. „Cserhalmi szerint azonban Székely csak azt a szokásos blablát mondta egykor a pártkongresszuson, amit abban az időben minden színházigazgató elmondott, sőt, minden vállalatvezető és mindenki más is, akinek volt valamiféle funkciója, pláne vezető szerepe."
Életmentő műtétet hajtottak végre Cserhalmi Györgyön
Súlyos betegségéből és életmentő műtétéből felépülve adott interjút Cserhalmi György.
- címkék:
- Cserhalmi György
- műtét
- életmentő
- Címkefelhő »
Verekedésbe keveredett Cserhalmi György - kihívták a rendőrséget is
A Nemzet Színésze, Cserhalmi György hosszú évekkel ezelőtt egy forgatáson Lengyelországban, néhány szereplővel karöltve verekedett össze helyiekkel egyik este a szállodában.
Cserhalmi György az Origónak: Mariska itt marad, ő halhatatlan
Április 16-án meghalt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja.
A magyar filmgyártás 120 éves évfordulója előtt tisztelegtek: ők a fesztivál díjazottjai
Átadták a Magyar Mozgókép Fesztivál díjait szombaton Balatonfüreden: a legjobb játékfilm Krasznahorkai Balázs rendezése, a Hasadék lett. A Post mortem négy, a Pilátus három, a Természetes fény alkotói pedig két kategóriában is nyertek.
Azt beszélik: szerelem szövődött Törőcsik Mari és Cserhalmi György között - Íme, az igazság
Időről időre felröppen a pletyka, hogy a hatvanas évek végén szerelem szövődött Törőcsik Mari és a nála 12 évvel fiatalabb Cserhalmi György között. Most kiderült, mi igaz a szóbeszédből.
A nagy magyar színész nehéz élete - túlságosan okos volt, ezért színházvezetője is üldözte
Sinkovits Imre fogalmazta meg Kálmán György személyisége, színészi habitusa kapcsán: „Tudatos, pontos, szabályozott életet élt, egyéni módon. Olyannyira, hogy némelyek különcnek tartották. Talán az is volt. De kihez képest? Nincs szörnyűbb, mint az egyenarcúság, az egyenruha-lélek!" Halála után írták a Magyar Nemzet nekrológjában: „Meghalt a magyar színművészet egyetemi tanára. Professzor, doktor Kálmán György; akadémián, főiskolán, universitason soha nem tanított, rendezésre nem kérték fel, színigazgatásra sem, nem is vállalta volna, ő színész volt, nagybetűvel Színész". Kálmán György mondta hivatása kapcsán: „Az írott anyagon belüül ...
- címkék:
- Gáspár Sándor
- Cserhalmi György
- Törőcsik Mari
- Csomós Mari
- Eperjes Károly
- Zsámbéki Gábor
- Székely Gábor
- Verebes István
- Sinkovits Imre
- Molnár Gál Péter
- Bálint András
- Dörner György
- Radványi Géza
- Soós Imre
- Gordon Zsuzsa
- Máthé Erzsi
- Major Tamás
- Gellért Endre
- Gertler Viktor
- Marton Endre
- Szendrő József
- Káldy Nóra
- Timár József
- Kálmán György
- Zsolt István
- Mikes Lilla
- Sík Sándor
- Kárpáthy Aurél
- Galamb Sándor
- Abonyi Géza
- Hegedűs Géza
- Mányai Lajos
- Balkay Géza
- Rejtő Jenő
- Gobbi Hilda
- Hont Ferenc
- Makay Margit
- Címkefelhő »
Cserhalmi György: "A rákbetegségemet a mai napig nem fogtam föl"
Cserhalmi György öt éve elveszítette el feleségét, majd ő is beteg lett és megküzdött a rákkal.
Egészségügyi problémákkal küzd Cserhalmi György: színpadi szerepétől is visszalépett
Cserhalmi György nélkül mutatják be az Antigonét a Radnóti Színházban - olvasható a teátrum oldalán. A Nemzet Színészét Teiresziasz szerepére kérték fel, ám egészségügyi okok miatt végül nem tudta vállalni a feladatot.