család

címke rss

Apás szülés: Nem minden férfi való a szülőszobára

She2023.02.27, 21:42

Mindig is két gyereket szerettem volna, és mindkettőnél ragaszkodtam ahhoz, hogy a férjem ott legyen velem a szüléskor. Számomra fontos volt, hogy támogasson, mellettem legyen, és ha csak a puszta jelenlététől is, de úgy érezzem, biztonságban vagyok. Én így láttam jónak, de nagyon sok olyan nő van, aki ilyen-olyan okokból kifejezetten kéri, hogy ne menjen be vele a párja.

Váratlan fordulat Király Viktorék házassági drámájában

Tévé2023.02.27, 13:06

Mint azt korábban írtuk, Király Viktor elárulta, hogy mélypontra került a házassága Király-Virág Anitával, aki állítólag el is költözött a közös otthonukból és kisfiukat is magával vitte. Egyelőre nem sokat tudni a válság okairól, de az a hír járja, hogy az Ázsia Expressz vert végleg éket kettejük közé. A házaspár egyelőre nem akar többet elárulni, ezért is meglepő Király Viktor legutóbbi lépése.

Magánéleti titkokat árult el gyerekeiről Ada

Tévé2023.02.27, 12:23

Ahogy korábban írtuk, Ada és családja fél éve, hogy véglegesen hazaköltöztek Németországból, ahonnan tudta, egyszer biztosan hazatérnek. Pintér Adrienn előző kapcsolatából született ikerfiaival költözött el párja után, aki kinn dolgozott, majd tavaly előtt megszületett közös kislányuk is. Ada most elárulta, hogy gyerekeit mennyire viselte meg a költözés, illetve az ikrek hogyan fogadták a kishúguk érkezését.

Megtörte a csendet a magát Madeleine McCann-nek valló nő családja: döbbenetes dolgokat árultak el

Life.hu2023.02.27, 08:56

Megtörte a csendet annak a nőnek a családja, aki magát az eltűnt Madeleine McCann-nek vallotta. 

Az választott szét minket, hogy nekünk jobban alakult az életünk, mint nektek

She2023.02.26, 22:13

Az egyik, hozzánk legközelebb álló baráti párral nemrégiben sajnos igencsak megromlott a kapcsolatunk. Ennek oka az, hogy bár bizonyos szempontokból ugyanarra tartott az életünk, az ő részükről a dolgoknak olyan végkimenetele lett, melyek megtépázták a barátságunkat, és ez azóta is fájó pont az életünkben.

Magánéletéről mesélt a Sztárban sztár zsűritagja, Papp Szabi

Tévé2023.02.26, 13:04

Ritkán oszt meg magánéleti információkat a Supernem énekese, Papp Szabi, akit a közönség  a Sztárban sztár oszlopos tagjaként ismerhetett meg közelebbről. Az énekes már 2017 óta zsűrizi a versenyzőket és nagyon élvezi ezt a feladatot, bár ő maga elmondta, hogy sosem vállalná ezt énekesként. Most elárulta, milyen ember a kamerákon túl, elsősorban milyen férj és családapa szerepben.

Folyton trágár üzeneteket kap Köllő Babett

Tévé2023.02.26, 11:50

A TV2 műsorvezetője már régóta él boldog házasságban és férjével egy közös kislányt nevelnek. Sokakat azonban ez nem tart vissza attól, hogy próbálkozzanak Köllő Babettnél és változatos módszerekkel próbálják felktelteni a figyelmét. Egyesek uvariasan randevúra hívják, míg sokan trágár üzenetekkel akarják elcsábítani a családos műsorvezetőt.

Dobozba teszi a gyerekeit, úgy takarít egy fiatal anya - módszere nem aratott osztatlan sikert

Life.hu2023.02.26, 16:06

Az elfoglalt kétgyermekes anyukát össztűz alá vették a felhasználük, miután TikTok-videójából kiderült, hogy amíg takarítja a lakást, a gyerekeit egy kartondobozba rakja, és engedi nekik, hogy zsírkrétával összerajzolják a doboz falát. 

Ezért nem lehet többé gyereke Molnár Anikónak

Tévé2023.02.26, 10:07

Molnár Anikó nemrég úgy döntött, hogy kezébe veszi a sorsát és regisztrál az OnlyFans-oldalra, ahol javarészt pornográf tartalmakat árulnak fizetség cserébe. A 47 éves Molnár úgy gondolta, hogy nem tartozik senki iránt felelősséggel, mivel se kapcsolata, se gyereke, így nyugodtan belevághatott az erotikus modellkedésbe. Az egykori Nagy Ő most elárulta, hogy miért nem lett édesanya és azt is, hogy többé miért nem is lehet az.

Orbán Viktor: 4000 milliárd forintot vettek ki a magyar családok zsebéből a brüsszeli szankciók - videó

Itthon2023.02.25, 11:20

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videóban elmondja, hogy 4000 milliárd forintot vettek ki a magyar családok zsebéből a brüsszeli szankciók. A kormányfő leszögezte: "mi azonban megvédjük a magyar emberek érdekeit!"

"Tudod, a férfiaknak vannak szükségleteik, amiket a gyerekek mellett sem szabad háttérbe szorítani"

She2023.02.26, 21:41

– Zsolt puszilja a kedvenc anyósát – mondom nevetve anyunak, miközben a nappaliba megyünk Kristóffal. A kisfiam lehuppan a szőnyegre, és elmélyülten játszani kezd a fa építőkockákkal.

Peruban találta meg elveszett testvérét a magyar énekesnő

Tévé2023.02.24, 21:11

A Megasztárban megismert Széles Iza Szentendrén nevelkedett, a vér szerinti családja azonban Peruban él – ahol most az egyik nővére is előkerült.

Mialatt ellátták a sérüléseiket, az autóbalesetet szenvedett család autójából kilopták a gyerekülést

Life.hu2023.02.23, 16:40

Önhibáján kvül szenvedett autóbalesetet a család, s ha ez nem lett volna elég: míg ellátták őket a mentősök, addig a totálkárosra tört kocsijukból valaki kilopta a gyerekülést. 

Paris Hilton elárulta, hogyan hívják a kisfiát

Life.hu2023.02.23, 16:13

Paris Hilton néhány héttel ezelőtt egy fotóval tudatta, hogy édesanya lett. A 42 éves örökösnő most elárulta, hogy hívják a kisfiát.

Neked miért nincs még gyereked?

She2023.02.23, 08:51

Körülöttem nagyon sok ember küzd a gyerekvállalás kérdésével. Mindannyian túl vannak a harmincötön, és most ébredtek rá, hogy már csak egy dolog hiányzik az életükből: a baba. Csakhogy nem jön össze sajnos olyan egyszerűen és gyorsan, ahogyan azt előre eltervezték.

Nádai Anikó őszinte vallomása: "Ha lehetne, én kiszállnék ebből...."

Life.hu2023.02.22, 15:12

Nádai Anikó Lilunak beszélt arról, hogy amióta a köztudatban van, annyi bántást kapott, hogy mostanra úgy érzi, elég volt.

Ritka családi fotót mutatott Cindy Crawford - kép

Tévé2023.02.22, 15:12

Február 20-án töltötte be az 57-et Cindy Crawford, aki évtizedeket tagadhatna le valódi életkorából. Az egykori szupermodell a mai napig tevékenykedik a divatszakmában, de átadta a stafétát két gyerekének, akik édesanyja nyomdokaiba léptek. Crawfordot és családját ritkán látni közös felvételen, de a szupermodell születésnapja alkalmából összeállt az egész család egy fotó erejéig. A fotón modell fia, Presley Walker Gerber és lánya, Kaia Gerber, valamint férje Rande Gerber közrefogják az ünnepeltet, aki épp a születésnapi tortáján lévő gyertyákat készült elfújni. 

Hódi Pamela őszinte vallomása: "Érzékenyebb lettem, mindenen el tudom sírni magam"

Life.hu2023.02.21, 16:42

Hódi Pamela és családja nem könnyű időszakot tudhat a háta mögött. A kétgyermekes édesanya a családja mindennapjairól vallott és arról, hogy miben változtatta őt meg az anyaság. 

Egy nővér árnyékában - Kimondatlan elvárások, melyek megmérgezik a gyerekkort

She2023.02.20, 17:47

Kishúgként már egészen korán tudtam, jobb, ha figyelemmel kísérem a nővérem sikereit, mert bár a szüleim nem mondták ki hangosan, mindig tisztában voltam azzal, hogy amit ő véghez visz, azt tőlem is elvárják.

Kozsóra panaszkodott a volt felesége és a lánya - videó

Tévé2023.02.20, 16:04

Kozso volt felesége és a lánya a Mokkában nyilatkoztak, utóbbi ki is mondta, hogy nem jó a kapcsolata az apjával. "Soha nem volt szoros a kapcsolatom édesapámmal. Mindig anyukámmal volt szorosabb, én azt gondolom, hogy tudni kell jól kezelni a helyzetet" – magyarázta Amanda, miközben az énekesnőként ismert volt feleség, Kádár Mónika arról panaszkodott, hogy Kozso soha nem ment el egyetlen koncertjére sem, fellépni sem hajlandó vele. Részletek a TV2 videójában.

Miért az én pénzemet költöd, ha neked is van?

She2023.02.18, 14:22

Gyerekként szinte mást sem hallottunk a bátyámmal, csak azt, miként veszekednek a szüleink a pénz miatt.No nem azért, mert túl sok volt, és épp a 4. jacht színében nem értettek egyet. Sokkal inkább azért, mert nem volt. Vagy csak néha.

Szívszorító családi fotókat mutatott a lánya a demenciával küzdő Bruce Willisről

Tévé2023.02.18, 16:02

Romlott Bruce Willis állapota, afázia után demenciával diagnosztizálták, amiről a napokban közleményt adott ki a család. A színész legidősebb lánya, az épp várandós Rumer Willis eközben egy Instagram-sztoriban osztott meg régi családi fotókat, amelyeken még kisgyerekként látható híres apjával. A bejegyzése egy ideig még elérhető itt, alább külön mutatjuk két fotóját.

Rihanna kisfiával és kedvesével a brit Vogue címlapján tündököl

Life.hu2023.02.16, 23:02

Mindenki Rihanna magánéletével van elfoglalva, mióta nagy pocakkal nyomta le a Halftime Show-t. Az énekesnő most a brit Vogue címlapján szerepelt tündéri családjával.

Gulyás Gergely: A családok életébe, az oktatásba való beleszólás támadás a nemzeti szuverenitásunk ellen

Itthon2023.02.16, 10:25

Az Európai Unió valójában társadalompolitikai és kulturális kérdések miatt akadályozza a Magyarországnak járó pénzek kifizetését. A családok életébe, az oktatási rendszerbe történő beavatkozás támadás a nemzeti szuverenitásunk ellen - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Németországban megjelenő Preussische Allgemeine Zeitungban csütörtökön megjelent interjúban.

Ismert férfi Czippán Anett új barátja

Tévé2023.02.16, 10:21

Újra rátalált a szerelem Czippán Anettre, aki túl van egy váláson és egy komolyabb szakításon is. A 38 éves műsorvezetőnek két gyereke született, egy a házasságából, egy gyereke pedig a következő kapcsolatából. Azóta egyedülálló anyaként nevelte a fiait, most elárulta, újra rátalált a szerelem.

Családi fotókat mutatott Rihanna

Tévé2023.02.15, 20:54

Sokan Rihanna nagy visszatérésére vártak a múlt vasárnapi Super Bowl félidei show-jában, ahol koncertjénél nagyobb meglepetést okozott megjelenése. Kivételesen nem a túl szexi öltözettel sokkolta a közönséget, hanem azzal, hogy újra gyereket vár. 

Gyertyafényes "mi-idő" - Vajon a férfiak is erre vágynak?

She2023.02.13, 08:04

Rengeteget hallani a házasságon belüli randizás fontosságáról, a She-n is több cikk szól a témáról: mikor, hányszor, hova, és hogy adjuk meg a módját, mert ha csak a gyerekekkel törődünk és csupán apai és anyai minőségben gondolunk egymásra, akkor a szerelem kihűl, a romantikus vonal kihal, és vagy élünk egymás mellett évekig, vagy elválunk. 

Kiderült az igazság Gáspár Győzőről

Tévé2023.02.12, 21:15

Sok év után vallotta be Gáspár Bea és Gáspár Győző, hogy a róluk szóló valóságshow-ban csak megjátszották a történeteket, melyeket forgatókönyvírók előre megírtak a számukra. Persze ettől függetlenül élték az életüket és történtek súlyos dolgok, amiket eddig titkoltak a nyilvánosság elől, de Gáspár Bea most elmondta az igazságot a házasságukról és arról, hogy valóban megcsalta-e férje akkoriban.

A család egyik felét a fiú, a másikat az apa gyilkolta le

Nagyvilág2023.02.12, 19:35

Egy tinédzser megölte az öccsét és az anyját, majd saját magával is végzett múlt hét csütörtökön. A családban nem ez volt az első tragédia, tavaly a fiú édesapja lett öngyilkos, miután megölte a lányát – írja a DailyStar.

Megrázó történetet mesélt gyerekkoráról Zámbó Krisztián

Tévé2023.02.12, 18:03

Hajdú Péter műsorában beszélt gyerekkoráról Zámbó Krisztián, aki elmondta, felnőtt fejjel érti, hogy miért követett el annyi rosszaságot korábban. Több megrázó történetet is megosztott a műsorvezetővel, egyrészt azt az időszakot, amikor rossz társaságba keveredve bűnözőként járta az utcákat. De egy súlyosabb emléke is volt, amikor testvérének hazudtak nővére haláláról.

Szakértők szerint ez az ideális kor a gyerekszüléshez

Life.hu2023.02.12, 19:43

Az Erasmus Egyetem Orvosi Központjának szakértői kutatást végeztek, hogy megállapítsák, hány éves korban érdemes teherbe esni, ha egy, két vagy három gyermeket szeretne egy nő.

Mégsem házasodik Szűcs Judith

Tévé2023.02.12, 14:50

Az énekesnő már tizennégy éve van együtt a tőle nyolc évvel fiatalabb, lett származású párjával, akit azóta gondosan rejteget a nyilvánosság elől. Szűcs Judith és párja már többször elhalasztották az esküvőt rajtuk kívül álló okok miatt, most elárulta, hogy a jövőben lát-e esélyt arra, hogy mégis megtartják a nagy napot.

Elárulta házasságuk titkát Szandi és férje

Tévé2023.02.12, 11:26

A zenészházaspár a Kossuth Rádió Örökzöld című műsorában vendégeskedett a Házasság Hete alkalmából. A műsorvezető, Balog Tamás arról faggatta őket, hogyan tudták megőrizni szerelmüket az elmúlt 22 évben.

2010 óta Magyarországon a család szerepe a helyére került

Itthon2023.02.12, 08:02

A vasárnap kezdődő Házasság hete apropóján elsősorban a házasságról és annak lényegéről kérdeztük Bagdy Emőke professzor emeritát, aki többek között arról is beszélt az Origónak adott interjúban, milyen szerepe van a családból hozott örökölt mintáknak a házasságokban, valamint hogyan lehet a házastársaknak egymás felé szeretettel fordulni, hogyan lehet összekapaszkodni a mai, nehézségekkel teli világban. A klinikai szakpszichológus a pozitív pszichológia elkötelezett híve, és ennek megfelelően arról is beszélt, miért olyan fontos, hogy a házastársak toleránsan és szeretettel forduljanak egymás felé, hogyan kaphatnak egymástól szerettetet, ...

Néha pont azt az embert nem ismerjük, aki a legközelebb áll hozzánk

She2023.02.13, 09:54

Nem egy olyan hírt hallottam mostanában, hogy egy pár váratlanul szakított, mert a pasi bekattant, becsajozott, elhagyta a családját és új életet kezdett. Nem kell messzire menni, itt van rögtön Shakira és Piqué története is, amin épp jókat csámcsog a világ. De, hogyan lehet, hogy emberek, akikről azt hisszük, hogy ismerünk, egyszer csak teljesen kifordulnak önmagukból?

Elmondta az igazságot válásáról Polyák Lilla

Tévé2023.02.11, 17:53

Hosszú idő után látta elérkezettnek az időt Polyák Lilla, hogy megszólaljon válását illetően. A színésznő elárulta, hogy hét évvel ezelőtt miért döntöttek férjével a válás mellett. Azóta már újra boldog kapcsolatban él Gömöri András Mátéval, akivel a hatalmas korkülönbség ellenére is jól megértik egymást. Polyák azt is elárulta, fiai hogyan fogadták az új kapcsolatát a fiatal színésszel.

Szerelmi életéről beszélt Kelemen Anna

Tévé2023.02.11, 12:08

Az egykori pornószínésznő keveset oszt meg magánéletéről és azzal kapcsolatos terveiről, most mégis kivételt tett és elárulta van-e jelenleg valakije, illetve tervez-e családot alapítani a későbbiekben. 

Vasárnap kezdődik a Házasság hete

Life.hu2023.02.11, 11:27

Vasárnap kezdődik a Házasság hete programsorozat. A szervező egyházak és civil szervezetek egy héten át közel ötven településen száznál több programmal hívják fel a figyelmet a házasság, a család értékeire.

Óriási az öröm: megszületett Mészáros Árpád Zsolt ötödik gyermeke

Life.hu2023.02.10, 22:26

A színész kedvese a napokban adott életet Mészáros Árpád Zsolt ötödik gyermekének.

Megrázó videó, egy családot kellett a romok alatt hagyni a mentőcsapatnak, de később kimentették őket

Nagyvilág2023.02.10, 14:46

A törökországi földrengés helyszínéről jelentkezett be a Magyar Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapatának egyik tagja. Videóban mesélt a kezdeti nehézségekről, és az őket ért megpróbáltatásokról is.

Falu egy jakartai pláza tetején: Komolyan itt él egy magyar család

Travelo2023.02.10, 14:03

Nem egy közeli országot és még csak nem is szokványos lakhelyet választott magának Judit és a férje, akik három gyerekükkel Indonézia fővárosának szívébe, Jakartába költöztek. Ez a tény talán még nem is lenne annyira kirívó, ha a jelenlegi otthonuk nem egy pláza tetején kialakított apró falu lenne. Mert hogy már ilyen is létezik.

Több mint 100 óra után élve mentettek ki egy hat fős családot a romok alól Törökországban

Nagyvilág2023.02.10, 12:32

A mentőcsapatok kimentettek egy hat tagú családot a romok alól Törökországban. A család 101 órát töltött a törmelékek alatt.

Kiderült Michael Jackson és Macaulay Culkin közös titka

Tévé2023.02.09, 22:07

Előfordul, hogy egy családból többen is világhírűvé válnak és sokáig titkolják a kapcsolatot. De sokszor találkozni ennek az ellenkezőjével is, hogy egyesek a híres rokoni kapcsolatból kovácsolnak előnyt maguknak, felkapaszkodva a sikeresebb felmenőik hátán. Az alábbi sztárok között vannak szülők és gyerekek, de olyanok is, akik csak beházasodtak egy másik ismert ember családjába, így nincs közöttük valódi vérrokonság.

Ilyen nagy már Nádai Anikó kisfia - kép

Tévé2023.02.09, 21:36

Már fél éves Nádai Anikó és Hajmásy Péter kisfia, Alex, akiről édesapja nagyon aranyos képet mutatott a követőinek, miközben egy érdekességet is elárult a kisfiúról.

A Viszkis rabló hazudik gyerekének arról, miért ült börtönben

Tévé2023.02.09, 18:00

Tizenegy évvel ezelőtt kezdett új életet Ambrus Attila, azaz a Viszkis rabló, aki hat év alatt harminc bankot, postát, takarékszövetkezetet rabolt ki, amiért sokáig a rácsok mögé zárták. 2012-ben szabadult jó magaviselettel, tizenkét év után hagyhatta el a börtönt. Ma már családapa, de sötét múltja elől nem menekülhet, újra és újra szembe kell nézni tetteivel, amit gyerekei előtt szégyell leginkább.

Tolvai Reni őszintén vallott a magánéletéről: "Sírva hívtam fel az anyukámat..."

Life.hu2023.02.08, 16:56

Tolvai Reni hazánk egyik igen megosztó személyisége. Sokan elítélték őt a stílusa miatt, ám most pont ezért szeretik ennyire. Egy interjúban őszintén beszélt a magánéletéről.

Így ünnepli születésnapját Baukó Éva - képek

Tévé2023.02.08, 13:16

Feburár hetedikén ünnepelte negyvenedik születésnapját Baukó Éva, aki éveket letagadhatna valódi életkorából. Az általa megosztott fotók alapján úgy tűnik, kivételesen szűk családi körben ünnepelte a nagy napot, melyre egy hatalmas vörösrózsa-csokrot és egy tortát kapott, melyekről képeket is mutatott a közösségi oldalain. A képhez csak annyit írt: Üdv, a "B-oldalon", arra utalva, hogy életének egy új fejezete kezdődött el.

Családi vállalkozásban kényszerítettek prostitúcióra több nőt is Dunaújvárosban

Itthon2023.02.08, 11:53

Hosszú évekre börtönbe kerülhet anyjával és két testvérével együtt az a dunaújvárosi férfi, akik egy év alatt két nőt is erőszakkal kányszerítettek prostitúcióra. A nőktől szinte mindezt pénzt elvettek.