Charles Leclerc
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Scuderia Ferrari
- GPhírek
- Sebastian Vettel
- Carlos Sainz
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hamilton: Úgy kezelem Leclerc-t, ahogy Vettelt is
A brit pilóta ellenfélként egyelőre nem tudta kiismerni Charles Leclerc-t, de nagyra tartja a monacói fiatalt a bahreini teljesítménye alapján.
Nem kell motort cserélni Leclerc Ferrarijában
Amennyiben igaznak bizonyulnak a vezető olasz napilap értesülései, fellélegezhetnek a Ferrarinál, nem fognak ugyanis már a szezon korai szakaszában hátrányba kerülni az egy idény alatt felhasználható erőforrások terén.
A Ferrari csapatfőnöke nem hibáztatja Vettelt az újabb baki után
Ígéretes kezdés után drámai véget ért a Bahreini Nagydíj a Ferrari számára. Először Sebastian Vettel, majd Charles Leclerc esett vissza, pedig akár kettős győzelmet is elérhettek volna.
A Ferrari nem jött rá ausztráliai vesszőfutásának minden okára
A Ferrari nem találta meg az összes választ arra, hogy miért volt annyira lassú az idei szezon első versenyén, ezzel együtt úgy hiszik, hogy a Bahreini Nagydíjon már jobb formában lesznek.
A Ferrari megindokolta, miért volt szükség csapatutasításra
A Ferrari nem várt sokat azzal, hogy az idei szezonban bevesse a csapatutasítást, és már egyből a szezon első versenyén rászólt Charles Leclerc-re, hogy ne támadja meg Sebastian Vettelt. Mattia Binotto csapatfőnök megindokolta a döntést.
Vettelnek esélye sem lett volna védekezni Leclerc ellen
A két Ferrari bántóan lassúnak bizonyultak a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, és esélyük sem volt versenyre kelni a Mercedesszel. Egymással ugyanakkor megküzdhettek volna, azt azonban a csapat nem hagyta.
Vettelt meglepte, hogy ennyivel gyorsabb volt a Mercedes az időmérőn
Sebastian Vettel óriási hátrányban, a harmadik helyen végzett az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, amelyen továbbra sem érezte magát magabiztosan a Ferrariban.
Vettel: A Mercedes külön ligában játszik
Sebastian Vettel nem volt valami jó kedvében az Ausztrál Nagydíj pénteki napján tapasztalt Mercedes-fölényt látva. A Ferrarinál nem tudják, hogy miért volt közel egy másodperces a hátrányuk a címvédővel szemben.
Leclerc: Arra kell hajtanom, hogy a Ferrari engem támogasson
A Ferrari új pilótája elfogadja, ha kétes helyzetekben a csapat Sebastian Vettel mellé áll, de változtatni szeretne ezen. Pierre Gasly sem rúgja rá az ajtót Max Verstappenre.
Leclerc már tudja, mit kell megtanulnia Vetteltől
Már csak néhány nap választja el a vörös színben történő debütálástól, de Charles Leclerc nyugodtsága zavartalannak tűnik. A monacói versenyző igyekszik félretenni a túlzott érzelmeket, és inkább arra összpontosítani, hogy tanuljon csapattársától, Sebastian Vetteltől.
Ferrari: Vettel és Leclerc megküzdhet egymással
Mattia Binotto pontosította az idei Ferrari bemutatóján idézett állásfoglalást, kijelentette, nem kérik majd Charles Leclerc-t, hogy lassítson, de Sebastian Vettel így is elsőbbséget kaphat.
Leclerc: A riválisok altatnak, de a Ferrari sem nyomja a gázt
A Ferrari tűnt a legjobbnak a 2019-es Forma-1-es előszezon első teszthete után, a vörösök versenyzője azonban igyekezett lehűteni a kedélyeket, mondván ők és a riválisok is altatnak.
Vettel: Leclerc meg fog szorongatni
A négyszeres világbajnok komolyan riválisnak tekinti új fiatal csapattársát, Lewis Hamilton szerint azonban irreális azt várni Leclerctől, hogy a világbajnoki címért harcoljon az első ferraris szezonjában.
Vettel nem megy sehova, amíg világbajnok nem lesz a Ferrarival
A német pilóta továbbra is küldetésének tekinti, hogy győzelemre vezesse a Ferrarit, nem tart attól sem, hogy új csapattársával, Charles Leclerc-rel problémái lennének.
A Ferrari kész elsőbbséget adni Vettelnek a vb-címért
Mattia Binotto csapatfőnök szerint nem probléma, hanem lehetőség, hogy két erős pilótával kezdi a szezont a Ferrari. Normálisnak tartja, hogy már a szezon elején Vettel lehet a csapat éllovasa.
Innovatív megoldások az új Ferrarin - Galéria
Räikkönen: Leclerc maradjon ki a Ferrari zűrzavarából
A finn pilóta arra számít, hogy az Alfa Romeónál kevesebb "baromsággal" kell majd foglalkoznia, és a versenyzésre összpontosíthat majd. Ezt javasolja utódjának, Charles Leclerc-nek is.
Forradalmi újítással kerülhet előnybe a Ferrari?
Korábban már több csapat által alkalmazott, mostani formájában mégis úttörőnek számító módszert alkalmazhat az idei F1-es szezonban a 2019-es autóját három nap múlva leleplező Ferrari az Automoto.it értesülései szerint.
Szinte még gyerekek, de már a motorsport csúcsára értek
Soha még nem volt ilyen fiatal a Forma-1 mezőnye, ami pedig még izgalmasabbá teszi az ifjoncok szereplését, hogy közülük nem is egy lehet képes versenyt nyerni 2019-ben. Összeszedtük, hogy kik lesznek a száguldó cirkusz idei rajtrácsának 25 év alatti tagjai.
Button: Leclerc veszélyes lehet Vettel jövőjére az F1-ben
A 2009-es világbajnok Jenson Button amondó, akár Sebastian Vettel Forma-1-es karrierjére is komoly negatív hatással lehet az, ha az idén kikap Charles Leclerc-től.
Az időmérő lehet Leclerc gyengéje a Vettel elleni harcban
Az Autosport sokatmondó számításai alapján Leclerc 2018-ban bizonyos mutatókban az egyik leggyengébb, míg Vettel a legerősebb volt az időmérőkön, ez pedig kettejük idei párharcára is kihatással lehet a Ferrarinál.
Leclerc őszinteséggel kerülné el a viszálykodást a Ferrarinál
Eddig kimaradt az F1-ben jellemző lélektani hadviselésből és a politikai játszmák is elkerülték Charles Leclerc-t, és a Ferrari új versenyzője úgy véli, az őszinteség a legjobb módszer arra, hogy ez így is maradjon.
Rivola: Remélem, Leclerc és Vettel egyenlő feltételeket kap
Az idei év egyik legjobban várt párharca a Forma-1-ben Sebastian Vettel és Charles Leclerc ütközete. A Ferrari akadémiájának korábbi vezetője figyelmeztet, a vörösök újonca rögtön a győzelemért fog menni.
Barrichello adott egy jó tanácsot a Ferrarihoz igazoló Leclernek
A Ferrari korábbi versenyzője elmondta, hogy a csapathoz igazoló fiatal titánnak mit kell elsajátítania az érvényesülés érdekében. Egyébként nagyon tehetségesnek tartja Leclerc-t.
Ricciardo barbecue közben játszott DJ-t, Leclerc megkötözte az edzőjét
Daniel Ricciardo nem hazudtolta meg magát és a szilveszteri bulizásba is apait-anyait beleadott, felcsapott DJ-nek sütögetés közben.
Brawn: Leclerc-rel nehezebb lesz Vettelnek, mint Räikkönennel
A Ferrari egykori technikai igazgatója szerint a német pilóta nem tudta függetleníteni magát a csapat problémáitól. Jövőre nagyobb kihívás vár rá.
Alonso ismét kettétört egy pályafutást, Leclerc épített magának egyet
Az F1 mezőnyének idei időmérős teljesítménye sok érdekes részletre rámutat, még akkor is, ha nem ad teljes képet. Megnéztük, mit mutat a pilóták nyers tempója.
A Ferrari újonca már jövőre megcélozza a monacói győzelmet
Nem kisebb tervei vannak az első ferraris idényére készülő Charles Leclerc-nek, mint már 2019-ben megnyerni a Forma-1 két legnagyobb múltú futamát, a Monacói és az Olasz Nagydíjat.
Leszavazták az időmérős gumiszabály eltörlését
A csapatok között felmerült, hogy az első 10 helyezettnek se kelljen feltétlenül az időmérős gumikkal rajtolni a versenyen, de Mario Isola szerint a javaslat nem nyert támogatást.
Vettel: Le akarom győzni Leclerc-t, ahogy ő is engem
Sebastian Vettel nem várja, hogy a Ferrarihoz érkező Charles Leclerc majd őt fogja segíteni, épp ellenkezőleg, a pályán akarja megelőzni a fiatal monacói pilótát, akivel reméli, hasonlóan harmonikus lesz a kapcsolata, mint Kimi Räikkönennel volt.
Vettel bajusszal, Räikkönen a viselkedésével tűnt ki az FIA gálán
A világbajnok Lewis Hamilton divatguru létére alulöltözött az FIA év végi díjkiosztó gáláján és a protokollt felrúgva a sajtótájékoztatón sem jelent meg.
Alonso autója fejbe találta volna Leclerc-t a spái horrorbukásban
Az eset után még nem tudták megerősíteni, a most lezárult vizsgálat azonban bizonyítékul szolgált arra, hogy Fernando Alonso McLarenjének első szárnya eltalálta volna Leclerc fejét a spái rajtbalesetben.
Montezemolo: Hamilton világbajnok lett volna a Ferrarival
A Ferrari korábbi elnöke méltatta a Mercedes világbajnokát, de úgy vélte, Sebastian Vettel is képes arra, hogy visszavágjon.
Vettelt verő körrel mutatkozott be Leclerc a Ferrarinál
A Ferrari új üdvöskéje jó köridővel tette le a névjegyét, de az eredményekből nehéz következtetést levonni. Gasly, Sainz és Kvjat is bemutatkozott új helyükön.
Arrivabene: Szeretném, ha először Vettel lenne bajnok
A Ferrari csapatfőnöke szerint meg kell majd védenie Charles Leclerc-t, hogy a Scuderiánál rá nehezedő nyomás ne roppantsa össze. Látott már példát erre.
A Ferrarinak oda kell figyelnie Leclerc és Vettel kapcsolatára
Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel jó viszonya miatt a Ferrarinak eddig különösebben nem kellett pilótái kapcsolatának menedzselésével törődnie, ez azonban Leclerc és Vettel esetében másként lehet.
Hamilton nem veszi félvállról Leclerc-t a Ferrarinál
Lewis Hamilton bevallottan azért fog keményebben dolgozni a télen és készül más megközelítéssel a következő idényre, hogy ne érje meglepetés a feltörekvő fiatalok, elsősorban a ferraris Charles Leclerc részéről.
Vezető mérnökét rendeli Leclerc mellé a Ferrari
A Ferrari mindent megtesz, hogy Charles Leclerc minél hamarabb felvegye a ritmust és tapasztalatot szerezzen Maranellóban, ezért egyik rutinos vezető mérnökét rendeli a fiatal pilóta mellé.
Arrivabene: Leclerc-nek tanulnia kell Vetteltől
A Ferrari csapatfőnöke nem akar túl nagy terhet rakni a Scuderia újoncának vállára, és első sorban a tapasztalatszerzést jelölte meg Sebastian Vettel jövő évi csapattársának feladatául.
Vettel: Leclerc nem Räikkönen
Sebastian Vettel tisztában van vele, hogy Charles Leclerc le akarja majd győzni őt jövőre, ő azonban segíteni fogja a fiatal monacóit, és nem fog titkolózni előtte.
A Ferrari B-csapatánál nem vetik meg a csapatutasítást
Marcus Ericsson, a Sauber pilótája elmondása szerint élete versenyét futotta Mexikóban, még úgy is, hogy menet közben kicsit kiakadt csapata taktikájára, amivel Charles Leclerc-t kellett segítenie.
Whiting elismerte a hibás döntést Magnussen vitatott előzéséről
Bár nem a nyilvánosság előtt, de Charlie Whiting versenyigazgató a pilóták előtt belátta, hogy Japánban nem jó döntés született Magnussen manőveréről, aki megúszta a büntetést.
Verstappen: Kukázni kellene a botrányos büntetőpontokat
A holland pilóta nem ért egyet azzal, hogy kisebb kihágásokért is ki lehet zárni a pilótákat a mezőnyből. Leclerc is beszélni akar a szabályokról.
Leclerc: Semmi sem tiltja, hogy megküzdjek Vettellel
A Ferrari új pilótája elfogadja, hogy kiteszi a Ferrari, ha jövőre nem állja meg a helyét. Szerinte tudja kezelni a nyomást, ami a Scuderia versenyzőjeként ránehezedik majd.
Vasseur: Magnussen előbb-utóbb hatalmas balesetet fog okozni
A Sauber csapatfőnöke kiakadt, mert úgy érzi, Kevin Magnussen a Japán Nagydíjon ismét túl messzire ment azzal, hogy 300 km/h-s sebesség fölött berántotta az autóját Charles Leclerc elé, aki ezután belehajtott.
Alonso: A büntetésemen látszik, milyen vacak az F1
Bírálta az F1 sportfelügyelőit Fernando Alonso, miután a Japán Nagydíjon megbüntették. Charles Leclerc is csodálkozott, hogy Kevin Magnussent futni hagyták.
Egykori Ferrari-tagok támogatják Leclerc szerződtetését
A monacói pilóta oroszországi szereplése révén újabb jó pontot szerzett magának, a Scuderia több egykori tagja is úgy véli, hogy Leclerc be fog válni a Ferrarinál.
Határeset volt Leclerc előzése Magnussen ellen
A Ferrarihoz előléptetett Charles Leclerc lett a vert mezőny legjobbja az Orosz Nagydíjon, ráadásul egy szép előzést is bemutatott a számára ismeretlen pályán.
Leclerc: Nem akarok királyt játszani a Ferrarinál
Charles Leclerc nem szeretné a magas lovon ülve belevetni magát álmai munkájába Maranellóban, Kimi Räikkönen jövőjének szempontjából pedig biztató hírei vannak.
Leclerc még Räikkönen elküldésekor sem tudta, hogy ő lett a befutó
Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke a Mercedest hozta fel példaként, amikor megindokolta, miért ennyire fiatal pilótát hoztak Kimi Räikkönen helyére.