Bukarest
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Románia
- foci
- Budapest
- koronavírus
- Wizz Air
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egymilliárd euróból városrészt épít Bukarestben a TriGránit
Egymilliárd eurós bukaresti beruházást jelentett be a TriGránit ingatlanfejlesztési részvénytársaság, amely a román fővárosban egész városrészt kíván beépíteni. A cég bukaresti terveinek bejelentésével akarta jelezni romániai piacra lépését, a fővároson kívül számos nagyvárosban terveznek még beruházásokat.
Mínusz 34 fokos hideg Romániában
Legkevesebb öt ember halálát okozta a rendkívüli hideg Romániában. Vasárnap hajnalban mínusz 34 Celsius-fokot mértek az országban. Az Alpokban pedig lavinaomlások követeltek több áldozatot a hétvégén.
Közös magyar-román kormányülések lesznek
Idén ősztől közös román-magyar kormányüléseket tartanak. Az első ilyen találkozó Bukarestben lesz, és elsősorban a régió fejlesztési programjáról egyeztetnek majd. Az erről szóló megállapodás Calin Popescu Tariceanu román és Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő hétfői tanácskozásán született. A román miniszterelnök - akinek ez az első külföldi útja kinevezése óta - egynapos látogatáson tartózkodik Budapesten.
A románok egyezkednének Verespatakról
Románia felkérte a magyar kormányt és a hazai civil szervezeteket, hogy vegyenek részt a verespataki aranybánya engedélyezési eljárásban. Hétfőn pedig Magyarországra látogat a román környezetvédelmi miniszter, hogy a beruházásról tárgyaljon Persányi Miklóssal. A magyar kormány eddig nem kapott hivatalos tájékoztatást arról a beruházásról, ahol ugyanazt a ciános technikát alkalmaznák, mint a tiszai ciánkatasztrófáért felelős Aurul.
Ingyenkávé nyugtat a dühös Bukarest utcában
A budapesti Kosztolányi Dezső tér mellett hónapok óta tart a viaskodás egy régi váróterem körül. Az épületbe kávézó költözött, az alkoholtól rettegő lakók pedig tüntetéssel, plakátozással és petíciókkal vették fel ellene a harcot. A Tranzit Art Cafénak nincs még meg minden engedélye, ezért mindent ingyen adnak: sütit, teát és kávét is. Egyszer már majdnem parlamenti interpelláció is lett az ügyből.
Az RMDSZ-re is számít az új román kormányban Basescu
Traian Basescu, Bukarest ellenzéki polgármestere nyerte meg a romániai elnökválasztás második fordulóját. Az egykori hajóskapitány első televíziós beszédében legfontosabb feladatai között említette a korrupció visszaszorítását, az európai integráció lezárását és a szegénység csökkentését. Kijelentette: biztos kormányzati többséget szeretne a parlamentben, és szívesen látná a kormánykoalícióban az RMDSZ-t is.
Románia kerülendőnek tartja a kettős állampolgárságot
Románia továbbra is érvényesnek tartja a kettős állampolgárság elkerüléséről szóló román-magyar egyezményt. A román külügyminisztérium arra hivatkozik, hogy az 1979-ben kötött egyezményt eddig még senki sem mondta föl magyar részről. Bukarest szerint továbbra is az a szabály érvényes, hogy nem szabad etnikai alapon kettős állampolgárságot adni senkinek.
Úthengerrel a hamis CD-k ellen
Nagy mennyiségű, több mint 150 ezer darab kalózkiadású CD-t és DVD-t semmisítettek meg nyilvánosan szerdán Bukarest központjában.
- címkék:
- CD
- Bukarest
- Románia
- Címkefelhő »
Tizenkét jelölt indul a romániai elnökválasztáson
Tizenkét politikus indul jelöltként a november 28-i romániai elnökválasztáson - jelentette be a román központi választási hivatal szombaton Bukarestben. A leköszönő Ion Iliescu a Szociáldemokrata Párt elnöke lesz.
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás
Szombatról vasárnapra virradó éjjel veszi kezdetét a téli időszámítás: az óramutatót hajnali három órakor két órára kell visszaállítani. Vasárnaptól korábban világosodik, délután azonban már öt óra körül besötétedik majd. A MÁV menetrendjét az óraátállítás miatt nem kell módosítani.
Erős földrengés volt Romániában
Erős földrengés volt szerda éjjel Bukarestben. A földmozgást érezni lehetett Bulgáriában és a Moldovai Köztársaságban is. A reggeli jelentések szerint a főváros épületeiben nem esett kár, halottak, sebesültek sincsenek.
Visszalépett a román liberális elnökjelölt
Lemondott a román Nemzeti Liberális Párt elnöki tisztéről és a liberális-demokrata pártszövetség államfő-jelöltségéről Stolojan volt román miniszterelnök. A megviseltnek látszó politikus rossz egészségi állapotával indokolta váratlan visszavonulását a politikai életből.
Nalbandian búcsúzott Pekingben
A harmadik helyen kiemelt argentin David Nalbandian csak a negyeddöntőig jutott a pekingi tenisztornán, miután ott a finn Nieminen megállította, ugyanakkor az orosz Szafin és Srichaphan gond nélkül továbbjutott. Bukarestben nem jutottak a négy közé a spanyolok, Mantilla és Ferrer is elvérzett a 8 között. A bali női tornán egyetlen meglepetés volt, a hetedik kiemelt argentin Dulkót az olasz Camerin verte, aki korábban Miskinánál is jobbnak bizonyult.
A Duna-deltát védik Ukrajnától a románok
Románia minden diplomáciai eszközzel megpróbálja megakadályozni, hogy Ukrajna csatornát építsen a védett Duna-deltába. A román külügyminiszter kijelentette, hogy országával szembeni "barátságtalan lépésnek" értelmezi, ha Ukrajna megépíti a csatornát. Ugyanakkor Bukarest igyekszik leszögezni, hogy csak arra próbálják figyelmeztetni az ukrán felet, hogy tiszteletben kell tartani a nemzetközi viselkedés alapvető normáit. Az ukrán csatornaépítés súlyos környezeti károkat okozna a Duna-deltában, amely Európa egyik legfontosabb természetvédelmi területe.
Vádat emeltek Bukarest főpolgármestere ellen
Hatalommal való visszaélés miatt vádat emeltek a bukaresti főpolgármester és további 79 személy ellen kedden. Traian Basescu és társai a vád szerint áron alul értékesítettek 16 hajót, ezzel 330 millió dollárt kárt okoztak a román államnak.
Épül az erdélyi autópálya
Adrian Nastase román miniszterelnök szerdán ünnepélyesen elindította az erdélyi Tordaszentlászlón (Savadislában) a Bukarestet a magyar határral Erdélyen keresztül összekötő autópálya építését. A munkálatok 2012-ig tartanak.
Ötöt kaptak a németek, Baggio elbúcsúzott
A szerdai barátságos mérkőzések során Bukarestben született a legnagyobb meglepetés, ahol a házigazda román válogatott 5-1-re verte német csapatot, de váratlan eredménynek számít japánok egygólos idegenbeli sikere is a cseh együttes ellen. A döntetlennel végződött olasz-spanyol találkozón elbúcsúzott a házigazdák válogatottjától Roberto Baggio, habár Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány még mindig zárja ki, hogy meghívja őt az Európa-bajnoki keretbe.
Újabb IMF-hitelt igényel Románia
Újabb kétéves készenléti hitelmegállapodást kötött Románia az IMF-fel - jelentették be hétfőn Bukarestben. A mintegy 362,5 millió dollárt az infláció és a folyó fizetések mérleghiányának mérséklésére fordítja a szomszédos ország. A hitelprogramot az IMF végrehajtó tanácsának még júniusban jóvá kell hagynia.
Érvénytelen a romániai MPSZ választási aláírásgyűjtése
Nem tekinti érvényesnek a romániai központi választási iroda (BEC) a romániai Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) választási bejegyzéséhez összegyűjtött aláírásokat - derült ki péntek esti sajtóértesülésekből Bukarestben.
Nastase átalakítja a román kormányt
A jövő héten átalakítja kormányát Adrian Nastase román miniszterelnök, és miniszterelnök-helyettesi hatáskört betöltő három államminisztert nevez ki a kabinetbe. Nastase szombaton egy, a Bukarest melletti üdülőhelyen, Snagovon tartott tanácskozás alkalmával közölte szándékát.
Bukarest elfogadná az osztrák börtönt
Bukarest kész tárgyalni arról az osztrák kezdeményezésről, amely szerint az Ausztriában letartóztatott román állampolgárokat nem az ottani börtönökben, hanem bécsi anyagi támogatással épített romániai börtönökben helyeznék el.
Románia foci-Eb-t rendezne a magyarokkal
Románia és Magyarország együtt rendezhetné meg a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságot - jelentette a hétfői román sajtó. Bukarestben nemcsak a sportsajtó, hanem más tömegtájékoztatási eszközök is felfigyeltek Gyurcsány Ferenc sportminiszter múlt heti megjegyzésére, miszerint Magyarország és Románia közösen rendezhetné meg a 2012-es labdarúgó Eb-t.
Magyar autót ütött el a bukaresti gyors
Öt magyar állampolgár, köztük egy állapotos nő sérült meg súlyosan egy közúti balesetben Romániában. A magyarok autóját a Bukarestből Szatmárnémetibe tartó gyorsvonat ütötte el.
Ikszelt a Debrecen Szalonikiben
Fegyelmezett játékkal 1-1-es döntetlent ért el a Debrecen a görög PAOK Szaloniki otthonában az UEFA-kupa második fordulójának első mérkőzésén. A Liverpool szintén 1-1-re végzett Bukarestben a Steauával, a Newcastle 3-2-re verte idegenben a Baselt, a Roma hajrágóllal nyert a Hajduk Split ellen, a Valencia nem bírt el a Maccabi Haifával. A Köbenhavn Rabóczki, a Panioniosz Tóth Norbert nélkül kapott ki spanyol ellenfelétől, Fehér Miklós Benficája viszont győzött.
Owen nélkül a Liverpool Bukarestben
Az UEFA-kupa második fordulójában bizony már akad olyan párosítás, amely kifejezetten rangadónak számít Európában, az FC Basel-Newcastle United összecsapás az előző szezonban akár a BL-ben is létrejöhetett volna. A párviadalok többségében azonban még mindig akad egy olyan favorit, amelynek kiesése meglepetést jelentene: a Liverpooltól, a Barcelonától, a Valenciától vagy az AS Romától kötelező továbbjutást várnak a drukkerek.
Feladták magukat Ceausescu rendőrei
Önként jelentkezett a hatóságoknál az a két volt magas rangú román rendőrtiszt, akit elsőként ítéltek el a Ceausescu-rezsim idején elkövetett kegyetlenkedésekért - közölte hétfőn a Rompres román hírügynökség.
Románia: az új taxiórák ellen tiltakoznak a taxisok
Csaknem ezer román taxis tiltakozott kedden Bukarest belvárosában az új taxiórák bevezetése és a fuvarozás körülményeit alaposan szigorító törvény előírásai ellen, amelyek több mint ezereurós befektetést követelnek tőlük.
Verekedéssel vádolnak egy kormányőrt
A Független Kisgazdapárt Komárom-Esztergom megyei elnöke azt állítja, hogy kedd reggel az M1-es autópályán megütötte őt a köztársasági őrezred egyik tagja. Az affér oka a politikus szerint az volt, hogy a konvoj nem tudta őt megelőzni, mikor elhaladt egy kamion mellett. A köztársasági őrezred egyik vezetője szerint azonban nem igaz a vád, a kormányőr csupán figyelmeztette a politikust, miután az mutogatással provokálta az előzni nem tudó konvojt.
Később megy Bukarestbe Medgyessy
Két héttel elhalasztják Medgyessy Péter jövő szerdára tervezett romániai útját, ahol a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos kétoldalú megállapodást írja majd alá a román kormányfővel - írja a Népszabadság. A halasztást ugyanakkor tagadta a kormányszóvivő, mondván, hogy nem volt kitűzve fix időpont.
Megállapodás a kedvezménytörvényről Romániával
A magyar és a román fél megállapodott a kedvezménytörvény romániai alkalmazásáról - jelentette be pénteken, közös sajtóértekezleten Mircea Geoana román és Kovács László magyar külügyminiszter Bukarestben.
Bartók-szobor Bukarestben
Bartók Béla magyar zeneszerző szobrát állították fel kedden Bukarestben a román főváros egyik legnépszerűbb parkjában.
- címkék:
- Románia
- Bukarest
- park
- szobor
- Bartók Béla
- Címkefelhő »
Nő a plázaépítési kedv Romániában
Bukarestben elkezdődtek a második pláza-típusú kereskedelmi és szabadidő központ építkezési munkálatai. A várakozások szerint a következő három-négy évben közel fél milliárd dollár beruházás lehetséges Romániában ezen a területen.
Román ügynök akarta beszervezni az iraki nagykövetet
Irak romániai nagykövete azt állítja, hogy a román titkosszolgálat megpróbálta beszervezni. Az iraki diplomata elmondta, hogy az együttműködés fejében védelmet, valamint pénzt ígértek. A nagykövet visszautasította a kérést és jegyzékben tiltakozott a román külügyminisztériumnál.
Ponomarjov döntőt játszik Kaszparovval
A Nemzetközi Sakkszövetség végrehajtó bizottságának következő ülését február 22-23. között tartják meg Bukarestben. A legnagyobb érdeklődéssel várt téma a világbajnoki páros mérkőzések várható időpontja, illetve a meccsek szponzorálása. Moszkvában február 13-án hajnalban hosszas tárgyalások után a FIDE világbajnoka, az ukrán Ruszlan Ponomarjov aláírta a szerződést, így már nincs akadálya, hogy létrejöjjön a világranglista-vezető Garri Kaszparovval a páros mérkőzése. Ponomarjov végül elállt korábbi követeléséitől, hétórás lesz a játékidő, s nincs döntetlen előnye Kaszparovval szemben.
Magyarország nem kapott felkérést további közreműködésre
Magyarország nem kapott felkérést az Amerikai Egyesült Államoktól egy esetleges Irak elleni katonai fellépésben való közreműködésre - közölte a külügyi szóvivő. Román lapok szerint Bukarestet felkérte Washington, hogy közvetlenül támogassa az esetleges katonai akciót. Taszáron eközben a háború ellen tüntettek.
Bukarest mellett épül a Drakula-park
A PricewaterhouseCoopers (PwC) tanácsára a román kormány az eredeti elképzelésekkel szemben nem Segesvár mellett, hanem Bukarest közelében építi meg a Drakula legendából merítő szórakoztató-parkot. A PwC szerint a park így több látogatót vonzhat.
Futballisták tüntettek Bukarestben
Mintegy száz élvonalbeli futballista vett részt tegnap Bukarestben azon a tüntetésen, melyet az Amatőr és Hivatásos Labdarúgók Egyesülete (AFAN) szervezett a román labdarúgásban fennálló állapotok ellen tiltakozva. A focisták főleg az elmaradt járandóságaik kifizetése érdekében emelték fel szavukat.
- címkék:
- foci
- Románia
- Bukarest
- Címkefelhő »
Szakértői egyeztetés a Gozsdu-örökségről
Magyar és román szakértők csütörtökön áttekintették Gozsdu Manó hagyatéka ügyének jogi-történeti hátterét és megállapodtak arról, hogy a közeljövőben újabb tárgyalási fordulót tartanak Bukarestben - tájékoztatott a Külügyminisztérium a román féllel egyeztetett közleményében.
Tornász-vb helyett Bush elnököt kíséri Comaneci
A tornász-világbajnokság legnevesebb díszvendége, a kilencszeres olimpiai bajnok Larisza Latinyina már megérkezett Debrecenbe; a sportág másik legendája, az ötszörös ötkarikás aranyérmes Nadia Comaneci viszont eredeti terveivel ellentétben nem tud Magyarországra jönni. A prágai NATO-csúcstalálkozóról ugyanis George Bush amerikai elnököt kíséri szülőhazája fővárosába, Bukarestbe.
Bush négy órára Bukarestbe látogat
George W. Bush amerikai elnök a jövő héten rövid eszmecserére villámlátogatást tesz a román fővárosban - jelentették be hivatalosan Bukarestben.
A román kormány új pályázatot hirdetett a BCR privatizációjára
A román kormány új pályázatot ír ki a Román Kereskedelmi Bank (BCR) privatizációjára - jelentette be szerdán Bukarestben Adrian Nastase román miniszterelnök. A legnagyobb román kereskedelmi bank magánosításának módjáról a kormány a későbbiekben dönt majd, bár Nastase szerint nincs elég idő arra, hogy "a privatizációs folyamat 2002-ben lezáruljon.
Félmillió dollárért cselgáncsoznak a bajnokok Bukarestben
Félmillió dolláros pénzdíjért versenyeznek a cselgáncsozók november utolsó két napján Bukarestben. A Mesterek Tornáján súlycsoportonként négyen indulnak; csupa bajnokot hívtak meg, a legutóbbi olimpiai, a világ-, illetve az Európa-bajnokság győztesét, mellettük pedig egy-egy román versenyző lép tatamira. Az európai szövetség román elnöke, Marius Vizer úgy nyilatkozott, hogy a két olimpia között ez lesz a legrangosabb versenye a sportágnak.
Kedvezően alakul a magyar-román együttműködés
Várhatóan az ősz folyamán aláírják a magyar-román stratégiai partnerségről szóló dokumentumot - közölte szerdán Bukarestben Kovács László magyar külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője azután tartott sajtóértekezletet, hogy rövid, szűk körű megbeszélést folytatott Mircea Geoana román külügyminiszterrel, majd fogadta őt Adrian Nastase miniszterelnök.
Kovács ígéri: nem nyúlnak a határon túliak támogatásához
A Medgyessy-kormány nem szünteti meg, és nem is csökkenti azokat a támogatásokat, amelyekből a romániai magyarság eddig is részesült - ígérte a magyar külügyminiszter Bukarestben. Kovács hozzátette: átláthatóbbá és demokratikusabbá teszik a pénzek elosztását.
Romániába várják a magyar külügyminisztert
Kovács László magyar külügyminisztert meghívták a román nagykövetek szokásos évi értekezletére - jelentette be vasárnap Bukarestben a román külügyminiszter.
Bíróság elé állítják Vadim Tudor szenátort
Románia nemzetközi kapcsolatait veszélyeztető rémhírterjesztésért bíróság elé állítják Corneliu Vadim Tudor szenátort, a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) elnökét - jelentették be csütörtökön Bukarestben.
Magyar autós lövöldözött Bukarestben
Koccant egymással Bukarestben egy magyar és egy román nő hétfőn. A kialakuló vita hevében a magyar hölgy pisztolyt rántott és a levegőbe lőtt. A román rendőrök fegyverrel való visszaélés miatt indítottak eljárást a lövöldöző magyar ellen.
Bányaszerencsétlenség a Zsil-völgyében
Három bányász meghalt, négy megsebesült a romániai zsilyvajdejvulkáni (Vulcan) bányavállalat egyik tárnájában szerdán este bekövetkezett robbanásban. Egyelőre nem ismeretes, hogy mi okozta a robbanást a Bukaresttől 350 kilométerre nyugatra fekvő bányában.
Nastase nem tárgyalná újra az egyetértési nyilatkozatot
Üdvözölte az MSZP választási győzelmét Adrian Nastase román miniszterelnök vasárnap, egy interjúban. A román politikus szerint nincs értelme a kedvezménytörvény végrehajtásához kapcsolódó román-magyar egyetértési nyilatkozat kérdését elővenni, hanem a közös projektekre kell összpontosítani.
Tyson Bukarestben mérkőzhet Lewisszal
Bukarest is bejelentkezett a Lennox Lewis-Mike Tyson nehézsúlyú vb-címmérkőzés megrendezésére. A lehetőséget Eduard Irimia román ökölvívó-menedzser vetette fel, aki az X-Treme Sport Promotion céggel együtt szeretné tető alá hozni a találkozót. Eugen Dunca cégtulajdonos kijelentette: 17,5 millió dollárt (4,8 milliárd forint) ajánlottak az amerikai Main Events irodának a rendezési jogért.