Budapest Honvéd FC

címke rss

Gálhidi és Gál is távozik Kispestről

Sport2004.06.30, 14:58

Amiről már hetek óta beszéltek a Budapest Honvédnál, az bekövetkezett: Gálhidi György távozik a piros-feketék kispadjáról. A szakember tehát hiába nyert bajnokságot és jutott a kupadöntőbe, majd az élvonalba is csapatával, a tulajdonosok más edzővel képzelik el a jövőt. Pontosabban a Honvédnál maradt tulajdonosok, hiszen egyikük, Kocsis György, aki húsz százalékot birtokolt a klubnál, Székesfehérvárra távozott Gál Lászlóval együtt, utóbbi ugyanis ügyvezető lesz a Videotonnál.

BL: fehérorosz vagy albán ellenféllel játszik a Fradi

Sport2004.06.29, 17:17

Az Európai Labdarúgó Szövetség nyoni központjában pénteken elkészítették a Bajnokok Ligája selejtezője 1. és 2. fordulójának sorsolását, valamint az UEFA-kupa kvalifikációjának párosítását. A Ferencváros a BL-ben a második körben kapcsolódik be, s ellenfele a fehérorosz Gomel vagy az albán FK Tirana lesz. Az első mérkőzést július 28-án idegenben játssza Pintér Attila együttese, a visszavágóra augusztus 4-én kerül sor. Az UEFA-kupa-selejtező 1. fordulójában az NB I/B-ből feljutott Budapest Honvéd az örmény MIKA Ashtarakkal találkozik. A kupadöntősként induló kispestiek július 15-én idegenben kezdenek, majd 29-én az Üllői úton fogadjáák ...

Negyvenmilliót bukhat a Honvéd a Tornyi-ügyön

Sport2004.06.22, 21:16

A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) fegyelmi bizottsága elsőfokon 10 millió forintos büntetést szabott ki a Budapest Honvédra, amelynek a budapesti ítélőtábla másodfokú határozata szerint további 29,4 millió forintot kell fizetnie egykori vezetőedzőjének, Tornyi Barnabásnak.

Pisont szívesen visszatérne Kispestre

Sport2004.06.21, 15:39

Garami József vezetésével hétfőn az MTK is elkezdte a felkészülést az őszi idényre, egyelőre még a kék-fehérekkel tréningezik a távozó Pisont István is. A 34 éves középpályás elmondta, szívesen visszatérne kedvenc klubjába, a Budapest Honvédba.

A Ferencváros nyerte a bajnoki versenyfutást

Sport2004.05.30, 14:49

A Ferencváros az Arany Ászok Liga utolsó fordulójában hazai pályán 3-1-re legyőzte a játéknap előtt még éllovas Debrecent, s mivel az Újpest a Puskás-stadionban csak 1-1-es döntetlent játszott az MTK-val, így Pintér Attila csapata nyerte a bajnokságot. A zöld-fehérek sikerével a másodosztályból feljutott, kupadöntős Budapest Honvéd indulhat az UEFA-kupában a második helyezett Újpest mellett.

Az Arany Ászok Liga végeredménye és mesterlövészei

Sport2004.05.28, 00:36

A bajnok Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjében, az egymás elleni jobb eredménynek köszönhetően második Újpest, valamint a - Magyar Kupa-döntős és az NB I B-ből első helyen feljutott - Budapest Honvéd az UEFA-kupában indulhat. A 11. Békéscsaba a másodosztályban 6. REAC-cal, míg az utolsó Haladás az ötödik Nyíregyházával játszik osztályozót.

A Fradi nyerte a Magyar Kupát

Sport2004.05.06, 12:21

A papírformának megfelelően s főleg a szünet után mutatott teljesítménynek köszönhetően a címvédő Ferencváros legyőzte a másodosztályban fölényesen listavezető Budapest Honvédot, ezzel huszadik alkalommal nyerte meg a Magyar Kupát.

Pintér és Gálhidi is győzne az MK-döntőben

Sport2004.05.04, 18:16

Kedden az MLSZ-ben sajtótájékoztató keretében találkoztak a Magyar Kupa döntőseinek (Ferencváros, Budapest Honvéd) és az előmérkőzést játszó, a Szabad Föld-kupa fináléjába került együttesek (Bag, Tárnok) képviselői. Mint kiderült tévéközvetítés valószínűleg nem lesz, de a Petőfi Rádió a második félidőtől sugározza az összecsapást, amelyre 3000, 4000 és 5000 forintba kerülnek a belépők.

Matthäus szűkítette keretét

Sport2004.04.26, 16:03

Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya keretszűkítést hajtott végre a nagy érdeklődéssel várt szerdai, brazilok elleni barátságos mérkőzés előtt. A világbajnok ellenfél hétfő este érkezik Budapestre.

A Puskás-stadionban lesz a Magyar Kupa-döntő

Sport2004.04.20, 12:55

Kedden az MLSZ-ben eldőlt, hogy május 5-én a Puskás-stadionban rendezik meg a Magyar Kupa idei döntőjét. A döntés a két részt vevő együttes, a Ferencváros és a Budapest Honvéd elképzelésével is megegyezett.

A ZTE lemond a kupadöntő-rendezésről

Sport2004.04.16, 16:44

A Zalaegerszegi TE a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe bejutott két csapat, a Ferencváros és a Budapest Honvéd közös megkeresése után hozzájárult, hogy a finálét Budapesten rendezzék meg. A klub ezt írásban is jelezte az MLSZ-nek, amely csak jövő hét elején dönt az ügyben.

Az MK-döntősök nem kérnek Zalaegerszegből

Sport2004.04.15, 17:22

A május 5-én rendezendő labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe jutott Ferencváros és Budapest Honvéd elöljárói egyaránt azt szeretnék elérni, hogy ne az eredetileg kiírt zalaegerszegi, hanem valamelyik főváros stadionban lépjenek pályára a csapatok. A döntés az MLSZ Magyar Kupa-bizottsága elnökének, dr. Szilágyi Györgynek a kezében van.

Fradi-Honvéd döntő lesz a Magyar Kupában

Sport2004.04.14, 21:07

A címvédő Ferencváros és a másodosztály listavezetője, a Budapest Honvéd jutott be a Magyar Kupa fináléjába. A zöld-fehérek a Gera-Tököli duónak köszönhetően verték 2-1-re a Vasast, míg a Honvéd Drobnjak duplájával fordított a ZTE ellen.

MK-meglepetésre készül a Vasas a Fradi ellen

Sport2004.04.13, 14:06

Szerdán az Illovszky-stadionban Vasas-Ferencváros elődöntőre kerül sor a Magyar Kupa elődöntőjében, amelyre hatezer nézőt várnak a szervezők. A hazaiak meglepetésre készülnek, s döntőbe szeretnének jutni. A másik ágon a szintén másodosztályú Honvéd a Zalaegerszeget fogadja a Bozsik-stadionban.

Április 28-án biztosan jönnek a brazilok

Sport2004.04.08, 19:04

A magyar labdarúgó-válogatott április 28-án 20.30-kor az ötszörös világbajnok brazil együttes ellen lép pályára a Puskás Ferenc-stadionban barátságos találkozón. Ezt Bozóky Imre MLSZ-elnök jelentette be csütörtök délután a szövetség székházában tartott sajtótájékoztatón. A szerződés garantálja, hogy a vendégek legnagyobb csillagai is ellátogatnak Budapestre. A tervek szerint a delegáció április 26-én érkezik, s a mérkőzés másnapján utazik el.

A Honvéd felülvizsgáltatná a Tornyi-ügyet

Sport2004.03.31, 11:09

A labdarúgó NB I B-ben listavezető Budapest Honvéd ügyvédje, Lóránth József felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz, miután a fővárosi ítélőtábla március 9-ei, jogerős ítélete szerint 29 millió 400 ezer forint illeti meg a klub korábbi vezetőedzőjét, Tornyi Barnabást.

MK-elődöntős a Honvéd, az FTC, a ZTE és a Vasas

Archívum2004.03.17, 19:37

Az NB I/B és az NB I listavezetője, azaz a Budapest Honvéd és a Ferencváros bejutott a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjébe, miután előbbi legyőzte a negyedosztályú Tuzsért, utóbbi pedig szintén idegenben a másodosztályú Bodajkot múlta felül. A Zalaegerszeg Sebők találatával a Videotont múlta felül. A nap meglepetését a másodosztályú Vasas szolgáltatta, miután teljesen megérdemelten legyőzte a Matáv-Sopront.

Tornyi harmincmilliót kap a Kispesttől

Sport2004.03.09, 17:20

Tornyi Barnabás, a Kispest-Honvéd korábbi vezetőedzője pert nyert egykori klubja ellen, a fővárosi ítélőtábla jogerős ítélete szerint 29 millió 400 ezer forint illeti meg.

A Sopron is ott lesz a debreceni teremdöntőben

Sport2004.01.19, 12:23

Miután az utolsó fordulóban előbb a Budapest Honvéd fölényesen legyőzte a Budapesti Vasast, majd a Matáv-Sopron könnyedén nyert a Lombard FC Haladás ellen, a soproni együttes jutott a teremlabdarúgó-bajnokság debreceni fináléjába. A torna gólkirálya Tóth Mihály lett, öt találattal.

Elhunyt Bányai Nándor

Sport2003.12.08, 19:02

Hetvenöt esztendős korában elhunyt Bányai Nándor, a Budapesti Honvéd egykori válogatott labdarúgója.

Dobogón telel a Loki

Sport2003.11.30, 18:05

Az Arany Ászok Liga 16. fordulójának zárómérkőzésén a Debrecen Flavio Pim 73. percben szerzett góljával 1-0-ra győzött Zalaegerszegen. Győzelmével Szentes Lázár együttese feljött a harmadik helyre.

Magyarfoci-szinten a stadionrekonstrukció

Sport2003.11.18, 19:44

Az Ifjúsági és Sportminisztérium - a GYISM jogelődje - 2000-ben hirdette meg a stadionrekonstrukciós programot: hároméves futamidőre 12,7 milliárd forint állami támogatással 38 labdarúgó-stadion felújítását tervezte. Idén szeptember végéig ebből mindössze négy pálya átépítése valósult meg. Az MTI annak járt utána, hol tart most a program, s mi a helyzet az érintett stadionokban.

MK: Tuzsérra megy a Honvéd, Bodajkra a Fradi

Sport2003.11.03, 12:54

Hétfőn az MLSZ székházában elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását, s az NB I/B-ben listavezető Budapest Honvéd kapta a negyedosztályú Tuzsért.

Rendezi adósságait a Kispest-Honvéd

Sport2003.07.18, 16:25

Az élvonalból idén 87 év után kiesett Kispest-Honvéd labdarúgócsapata még a pénteki nap folyamán rendezi adósságait.

Ki megy ma? - Lengyel, Duró, Rob

Sport2003.07.12, 20:10

Lengyel Roland személyében újabb fiatal játékos csatlakozott a holtszezon legszorgalmasabban igazoló csapatához, az MTK-hoz. A kevésbé rózsás helyzetben lévő Kispest-Honvéd vezetői meggondolták magukat, és szóbeli megállapodásuk ellenére elküldték a csapat edzőjét, Duró Józsefet. A kispesti kispadra a legutóbb a Dunaferrt irányító Gálhidi György ül le. 

Az FTC Hrutka miatt feljelentette a Kispestet

Sport2003.07.08, 21:13

A Kispest-Honvédnak június 30-ig kellett volna kifizetnie a Ferencvárosnak Hrutka János vételárát, ám mivel ez nem történt meg, a zöld-fehér klub feljelentést tett.

Ki megy ma? - Bárányos, Juhár, Faragó

Sport2003.07.07, 13:31

Több társuk után Hrutka János és Bárányos Zsolt  is bejelentette, hogy távozik a Kispest-Honvédtól. Hrutkának osztrák, német és török ajánlatai vannak, és a Ferencváros hívását visszautasító Bárányos is külföldön próbálna szerencsét. Forrai Attila, Erős Gábor és Molnár Levente szintén elmenne Kispestről. 

Elhunyt Kotász Antal

Sport2003.07.06, 19:25

Hosszú és súlyos betegség után, 73 éves korában elhunyt Kotász Antal, a Bp. Honvéd egykori, válogatott labdarúgója.

Fiatalokkal készül a másodosztályra a Kispest

Sport2003.07.01, 08:41

Magyarország egyik legpatinásabb klubja, az élvonalból története során először - 87 év után - kieső Kispest-Honvéd egy rendkívül takarékos költségvetéssel, jórészt fiatal játékosokkal készül a másodosztályra.

Kovács Attila távozik Kispestről

Sport2003.06.23, 19:29

Korábbi tervét megváltoztatva lemondott Kovács Attila, az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságból kiesett Kispest-Honvéd FC menedzsere, és a jövőben nem kíván társtulajdonosa lenni a csapatot működtető gazdasági társaságnak sem.

Hamart egy évre, Pompert nyolc hónapra tiltották el

Sport2003.06.13, 20:58

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága egy évre, 2004. május 15-ig a sportággal kapcsolatos mindenfajta tevékenységtől eltiltotta Hamar Istvánt, a Kispest-Honvéd labdarúgóját a Videoton elleni, május 14-i bajnoki mérkőzés eredményének "jogellenes befolyásolása" vétsége miatt.

A Siófok helyett a Kispest maradhat NB I-es

Sport2003.06.12, 19:38

Amennyiben a Siófok FC-ből lett Balaton FC úgy dönt, hogy a következő szezonban nem vállalja az élvonalbeli tagságot, akkor a Kispest-Honvéd FC előtt nyílik meg a lehetőség, hogy ismét az NB I-ben induljon. "A szabályok szerint ilyen esetben a legjobb kiesőt illeti a megüresedett hely" - mondta Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga igazgatója.

Bundaügyben nem nyomoz a rendőrség

Sport2003.06.03, 20:01

A Székesfehérvári Városi Rendőrkapitányság nem rendel el nyomozást a labdarúgó Borsodi Ligában május 14-én lejátszott Videoton FCF - Kispest-Honvéd FC mérkőzés után felmerült bundaüggyel kapcsolatban, mivel az elmúlt hetek vizsgálatai alapján nem lehet azt feltételezni, hogy bűncselekmény történt. Ezt Papp Károly, Fejér megye rendőrfőkapitánya jelentette be keddi sajtótájékoztatóján.

A hét futballmagyarjai (2003. május 19-25.)

Sport2003.05.26, 18:57

Néhány kérdés eldőlt a hét végén a Borsodi Ligában, de a legfontosabb válasz még mindig várat magára. Kiderült, hogy a Dunaferr mellett a Kispest-Honvéd esik ki az élvonalból, és hogy a Debrecen indulhat az UEFA-kupában. Mivel az MTK és a Fradi is győzött, az arany-, az ezüst-, továbbá a bronzérem sorsa azonban csak az utolsó fordulóban dől el. Ami pedig a külföldet illeti: Buzsáky Ákos UEFA-kupát nyert, Bódog Tamásnak már megint nem sikerült, és magyar kapusra vetette ki a hálóját a Manchester United.

Kenesei kiejtette a Kispestet

Sport2003.05.23, 21:26

Kenesei Krisztián mesterhármasával 3-1-re verte a Kispestet a Zalaegerszeg a Borsodi Liga 31. fordulójában, és mivel a Békéscsaba is győzött Sopronban, eldőlt, hogy a Dunaferr mellett a Honvéd búcsúzik az élvonaltól.

Bundagyanúba keveredett a Kispest-Honvéd

Sport2003.05.15, 20:49

Sürgősségi eljárással vizsgálat indul a szerdai Videoton FCF - Kispest-Honvéd NB I-es labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban, miután a házigazda klub játékosai jelezték: a meccs előtt a rivális csapat futballistái telefonon az eredmény - a vendégek számára kedvező - befolyásolására kérték őket. Erről Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga igazgatója tájékoztatta a távirati irodát.

A Siófok megállította a Fradit

Sport2003.04.19, 22:45

A bajnoki címre hajtó Ferencváros küzdelmes mérkőzésen vesztett az egyre acélosabb Siófok otthonában a Borsodi Liga felsőházában, míg az első osztályú tagsága meghosszabbításáért küzdő Kispest-Honvéd újabb lépéssel került közelebb céljához, miután legyőzte a Videotont.

Lecserélték az edzői stábot Kispesten

Sport2003.04.13, 16:25

A szombati, békéscsabai vereség után egy nappal edzőt váltott a Kispest-Honvéd labdarúgócsapata. Az immáron utolsó helyre visszazuhant együttes társtulajdonosa, Kovács Attila szerződést bontott az eddigi trénerrel, Őze Tiborral, helyette ideiglenesen Duró Józsefre vár a feladat, hogy benntartsa az élvonalban a patinás klubot.

Őze marad Kispesten, Détári Ciprusra utazik

Sport2003.04.07, 18:13

Az újabb csúfos kudarc, a Győrtől elszenvedett 2-0-s bajnoki vereség után Kovács Attila, a Kispest-Honvéd FC egyik tulajdonosa a hétfői edzés előtt megbeszélésre hívta össze a játékosokat és a szakmai stáb tagjait, és kijelentette: a piros-feketéknél nincs edzőkérdés.

Hrutka szerint keveset keresnek a magyar focisták

Sport2003.04.04, 16:12

Amióta Kovács Attila, a Kispest-Honvéd FC tulajdonosa nyilvánosságra hozta a játékosok fizetését, a közvélemény egy része ezeken az összegeken "csámcsog". Hrutka János, az együttes többszörös válogatott védője nem örül a sokak által csak öngólként emlegetett "akciónak", mert szerinte az emberek már régóta a játékosok fizetésére hegyezik ki a kritikáikat. A kispesti hátvéd szerint az a legnagyobb baj, hogy "nálunk az élvonalban a nagy átlag keres keveset".

Borgulya 35 perc alatt 400 ezret keresett

Sport2003.03.27, 16:41

Borgulya István, a Kispest-Honvéd futballistája csapata utolsó négy bajnoki meccsének 360 percéből harmincötöt töltött a pályán, s ezért 400 ezer forintot (plusz áfa) kap. Mindez abból az úttörő, mondhatni forradalmi kezdeményezésből derült ki, amelynek keretében a kispesti klub nyilvánosságra hozta kereseti listáját.

Nyilvános fizetések a Kispest-Honvédnál

Sport2003.03.27, 08:21

A magyar labdarúgás történetében a Kispest-Honvéd az első klub, amely nyilvánosságra hozta összes játékosának keresetét. Az összeállításból kiderül: a legjobb alapfizetéssel Bárányos Zsolt rendelkezik, az irányító havonta 750 ezer forint plusz áfát tehet zsebre.

Bűnrossz meccsen nyert a Kispest

Sport2003.03.07, 20:37

Még idényeleji formának is túlzás nevezni azt a produkciót, amellyel a Kispest-Honvéd és a Dunaferr labdarúgócsapata előrukkolt a Borsodi Liga 18. fordulójának nyitómérkőzésén. A győzelmet végül a hazaiak Sasu találatával szerezték meg.

Détárit visszavárják Vietnamba

Sport2003.03.05, 14:39

Ígéretéhez híven kitöltötte márciusig tartó szerződését Détári Lajos Vietnamban, noha télen a Kispest-Honvéd is invitálta kispadjára a klub hajdani klasszis középpályását. A 40 éves Détári decemberben utazott Hanoiba, ahol az ACB együttesét készítette fel a bajnokságra, s nyolc mérkőzésből 3 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség a csapat mérlege, amelyből a sikereket a kupában jegyezték a csapat futballistái.

Nyolc új játékos Kispesten

Sport2003.01.24, 17:46

Nyolc új játékost mutattak be pénteken a Kispest-Honvéd csapatánál, s az új szerzemények egyike, Hamar István szerint a jelenlegi keret már alkalmas lehet arra, hogy kiharcolja a bentmaradást.

Teremdöntős az MTK

Sport2003.01.12, 20:02

 A szombati viadalon diadalmaskodó Debrecen után az MTK Hungária jutott másodikként a teremlabdarúgó-bajnokság döntőjébe: a kék-fehérek a vasárnapi nyíregyházi selejtező záró mérkőzésén biztosan nyertek az addig két győzelmet begyűjtő Kispest-Honvéd ellen.

Dajka a BKV Előrét választotta

Sport2002.12.20, 14:27

Néhány napos gondolkodás után pénteken Dajka László döntött: noha a Kispest-Honvéd továbbra is a nagy szerelme, ő mégis a másodosztályú BKV Előre felkérésére mondott igent.

Menesztették a Kispest edzőjét

Sport2002.11.08, 16:20

A Kispest-Honvéd labdarúgócsapatának vezetői pénteken délelőtt úgy döntöttek, hogy a gyenge eredményekre való tekintettel elbocsátják az együttes trénerét, Ion Patrascút. A román szakember helyét Szurgent Lajos foglalja el, aki legutóbb tavaly áprilistól szeptemberig irányította az együttes.

Kispesten nyert a Debrecen

Sport2002.10.04, 21:03

Paprikás hangulatú első félidőt követően kissé leült a találkozó, amelyen a vendég Debrecen kontratámadásai bizonyultak eredményesnek, így Loki megérdemelten nyert 3-1-re a Kispest-Honvéd otthonában.

Kimerültek a magyar futballisták

Sport2002.09.24, 08:02

A Budapesti Honvéd terhelés-élettani laboratóriumában évente legalább egyszer felmérik az NB I-es és az NB I B-s csapatokat, és az idei vizsgálatokon, akárcsak a tavalyiakon, az derült ki, hogy fizikailag többet már nem lehet kisajtolni ebből az állományból.

Kispesten játszik a listavezető MTK

Sport2002.09.20, 13:03

Péntektől hétfőig rendezik a labdarúgó NB I 8. fordulóját, a 3. körből elhalasztott Sopron-ZTE mérkőzést szerdán pótolják be az érintettek. Az első játéknapon az éllovas MTK a nyolcadik helyen álló Kispest-Honvédhoz látogat.

Fővárosi csapat nélkül az NB I-es férfikosárlabda-bajnokság

Sport2002.09.18, 17:52

A nagy múltú MAFC férfikosárlabda-csapatának a harmadik vonalba történő visszaminősítésével eltűntek a budapesti együttesek a hazai élvonalból. Az MKOSZ a Honvéd után azért sorolta be a XI. kerületieket is az NB II-be, mert súlyos hiányosságokat észlelt a nevezésükben.

Kispest: lemondott Fitos József

Sport2002.08.27, 20:43

Fitos József, a Kispest-Honvéd labdarúgócsapatának edzője lemondott posztjáról, s a jövőben a klub utánpótlás együtteseinél tevékenykedik.

Megszakadt a Fradi győzelmi sorozata

Archívum2002.08.24, 21:47

A százszázalékos, a bajnokság első négy fordulójában még gólt sem kapó Ferencváros Dunaújvárosban botlott, a Győr az Újpest otthonában vesztett pontokat, a Békéscsaba feltámadt otthon, míg a Siófok Sopronban szerezte meg a három pontot

Pásztor feláll a csabai kispadról

Sport2002.08.23, 21:50

Pásztor József, a Borsodi Ligában pont nélkül az utolsó helyen álló Békéscsaba vezetőedzője bejelentette: nem ül le a kispadra a szombati, Kispest-Honvéd elleni hazai bajnoki mérkőzésen és lemond posztjáról.

A Kispest indulhat az első osztályban

Sport2002.07.18, 21:26

Csütörtökön hetekig tartó huzavona után eldőlt, hogy a Kispest-Honvéd is indulhat a labdarúgó NB I 2002/2003-as idényében. A klub vezetői a többszörösen módosított határidő utolsó pillanatában benyújtották a részvételhez szükséges papírokat.

Nem lesz Pécs-Kispest együttműködés

Sport2002.07.11, 13:43

Vállalhatatlanok a Pécsi MFC számára azok a feltételek, amelyekkel a labdarúgócsapat a Kispest-Honvéd jogán az NB I-ben szerepelhetett volna. Ezt Toller László polgármester, a baranyai klub elnöke jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Détári péntekig mentheti meg a Kispestet

Sport2002.07.08, 18:46

Újabb esélyt kapott a Kispest-Honvéd, hogy teljesítse az NB I-es induláshoz szükséges feltételeket. Bár a nevezések elbírálásának határideje július 5-én lejárt, hiánypótlás címszó alatt a Kispest - több, meg nem nevezett klubbal együtt - péntekig haladékot kapott, hogy törlessze adósságait. Mivel a pécsiekkel valószínűleg nem sikerül megállapodni az indulási jog eladása ügyében, a vezetőedző, Dérári Lajos partizánakcióba kezdett, hogy megmentse a klubot.

Dajka László lehet az NB I-es Pécs edzője

Sport2002.07.07, 19:50

Hétfőn dől el, hogy az NB I/B-s Pécsi MFC futballcsapata megvásárolja-e a kilátástalan helyzetbe került Kispest-Honvéd indulási jogát a legmagasabb osztályban. Ha létrejön az üzlet, akkor pécsi gárda irányítsást a hírek szerint a Dajka László, Ion Patrascu edzőpáros veszi át.

Détári a Vasashoz igazolt

Sport2002.07.05, 19:19

Détári Lajos, a Kispest-Honvéd eddigi trénere lett az élvonalból kiesett Vasas labdarúgócsapatának vezetőedzője. Iványi Károly, az angyalföldi klub ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy szóban megállapodtak az egykori világválogatott játékossal, akivel hamarosan egy plusz egyéves szerződést írnak alá.

Folytatódik az Intertotó-kupa

Sport2002.07.05, 11:17

Mivel a Kispest-Honvéd már az Intertotó-kupa első fordulójában kiesett, így csupán magyar játékosokért szoríthatunk. A hét végén Kovács Péter a finn Haka, Klausz László az osztrák Bregenz, Vayer Gabor pedig a portugál Santa Clara színeiben léphet pályára.

Búcsúzott a Kispest az Intertotó-kupától

Sport2002.06.29, 21:10

Már az első fordulóban búcsúzott az UEFA-Intertotó kupától a Kispest-Honvéd labdarúgócsapata, mivel a múlt heti hazai mérkőzésén elszenvedett 1-0-ás vereséget követően a visszavágón gólnélküli döntetlent játszott a litván Zalgiris Vilnius otthonában.

Vilniusban javíthat a Kispest

Sport2002.06.28, 13:24

A rossz hazai szereplés és egygólos vereség után Vilniusban kellene javítani a Kispest-Honvéd labdarúgócsapatának, amely szombaton Intertotó-kupa mérkőzésre utazik Litvániába. A sorozat másik összecsapása, a Levadia Maardu - Leira párharc első találkozójának eredménye óvás alatt áll.

Litván ellenféltől kapott ki a Kispest

Sport2002.06.22, 20:22

Vereséget szenvedett a Kispest-Honvéd a litván Zalgiris Vilniustól a labdarúgó UEFA Intertotó-kupa 1. fordulójának első mérkőzésén.

Szombaton rajtol az Intertotó-kupa

Sport2002.06.21, 11:37

Hét végén, szombaton és vasárnap egész Európában beindul a 2002/2003-as nemzetközi labdarúgóidény, amelynek első szakaszában az UEFA Intertotó-kupában lépnek pályára a csapatok. Köztük a Kispest-Honvéd is, amely litván ellenfelet fogad az Üllői úton.

Litván ellenféllel kezd a Kispest

Sport2002.06.20, 07:31

Szombaton, az európai kupaküzdelmek közül elsőként a labdarúgó UEFA Intertotó-kupában kezdi meg szereplését magyar csapat. A Kispest-Honvéd az Üllői úton fogadja a litván Zalgiris Kaunas csapatát, s ha továbbjut, a második körben a francia Sochaux-val mérkőzhet a Détári-legénység.

Koncz lemond, bajban a Kispest

Sport2002.06.19, 06:57

Két év alatt majdnem 300 millió forintot áldoztak saját zsebükből a Kispest-Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosai, s most úgy határoztak, ezután nem fektetnek be többet a klub működésébe. Koncz László ügyvezető június 30-án lemond, s ha utódja úgy akarja, akkor szponzorként továbbra is marad a futballklubnál.

Koncz lemond, bajban a Kispest

Sport2002.06.19, 06:57

Két év alatt majdnem 300 millió forintot áldoztak saját zsebükből a Kispest-Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosai, s most úgy határoztak, ezután nem fektetnek be többet a klub működésébe. Koncz László ügyvezető június 30-án lemond, s ha utódja úgy akarja, akkor szponzorként továbbra is marad a futballklubnál.

Intertotó-kupa: litván ellenfelet kapott a Kispest

Sport2002.05.30, 22:30

A litván Zalgiris Vilnius lesz a Kispest-Honvéd ellenfele a labdarúgó UEFA Intertotó-kupa első fordulójában.

A Fradi és a Videoton 150 ezret fizethet

Sport2002.05.28, 18:39

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága az NB I. szombati, utolsó fordulójában begyűjtött sárga, illetve piros lapok miatt a Kispest-Honvédra 25, a Dunaferr-re 20 ezer forintos bírságot szabott ki.

A Fradi és a Videoton 150 ezret fizethet

Sport2002.05.28, 18:38

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága az NB I. szombati, utolsó fordulójában begyűjtött sárga, illetve piros lapok miatt a Kispest-Honvédra 25, a Dunaferr-re 20 ezer forintos bírságot szabott ki.

Balkáni hangulatban veszített BL-döntőt a Fradi

Sport2002.05.19, 21:39

A magyar kézilabdasport 1982 után ismét két csapatot tudhatott a legrangosabb kupasorozat döntőjében, ám amíg húsz éve mind a Bp. Honvéd férfi, mind a Vasas női együttese megnyerte az akkori BEK-et, addig idén mind a Fotex-, mind a Herz-FTC idegenben bukta el a győzelmet. A zöld-fehér lányok nem bírtak a Kometal Szkopjéval, s összesítésben két góllal lemaradtak a legdíszesebb serlegről.

Kretzschmart meg kell bámulni

Sport2002.04.26, 16:07

Húsz évvel a Budapesti Honvéd BEK-győzelme után, ismét magyar csapaté, a Fotex KC Veszprémé lehet a legrangosabb férfikézilabda-klubtrófea. Már csak a Bajnokok Ligája-döntő első találkozóján 23-21-re legyűrt német SC Magdeburg áll Élesék útjában. A szombat esti magdeburgi visszavágón ismét nehéz percek elé állíthatja a veszprémi védelmet a németek által egyenesen a világ legjobb kézilabdázójának tartott ördöngős szélső, Stefan Kretzschmar, akit egyszerűen nem lehet nem megbámulni. Játékát és külsejét egyaránt.

Vádemelési javaslat Komora Imre ellen

Sport2002.03.28, 06:59

A rendőrség vádemelési javaslattal befejezte a nyomozást a Kispest-Honvéd volt klubigazgatója, Komora Imre és a menedzser Pintér László ellen. A hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt indított eljárás megállapította, hogy 1997-ben Tóth Mihály külföldre adását követően a sportklubot illető 3,3 millió francia frankos vételárból Pintér jogszerűtlenül utalt saját számlájára 2,2 milliót, azaz mintegy 75 millió forintot.

Milliós büntetések Kispesten

Sport2002.03.27, 07:19

Ahogy a klubvezetők ígérték, nem maradt következmény nélkül a Kispest-Honvéd labdarúgóinak a hét végén hazai pályán a Győrtől elszenvedett 4-1-es veresége. A hétfő délutáni edzés előtt Koncz László, a csapat egyik tulajdonosa az öltözőben közölte a játékosokkal, hogy több millió forintos büntetést szabtak ki a lélektelen játék miatt. A játékosok csak azt kérték, hogy legalább az albérleti hozzájárulásukat kapják meg az egyesülettől.

Puskás Öcsi dalra fakadt

Sport2002.03.14, 02:14

Kedd este könnyeket csalt ki a meghívott vendégek, no és az ötven éve újságírással foglalkozó ünnepelt, Boskovics Jenő szeméből, amikor Puskás Ferenc, a magyar futball legendás Öcsije a Kispest-Honvéd melegítőjében megjelent az eseményen. Puskást nagy szeretettel fogadták barátai, egykori játékostársai, sőt amikor spanyolul, majd magyarul is felhangzott Öcsi szájából az "Úgy sír a nótám", emelkedetté, egyben szívszorítóvá vált a hangulat a Horvát étteremben.

Détári a Fradi ellen debütál a Bozsik-stadionban

Sport2002.03.08, 11:11

Fővárosi rangadóval kezdődik a magyar labdarúgó-bajnokság 24. fordulója. A mai találkozón a Kispest-Honvéd a Ferencvárost fogadja, és szeretné megőrizni a zöld-fehérekkel szembeni másfél éves hazai veretlenségét. A hét vége másik két izgalmas mérkőzését szombaton, illetve vasárnap játsszák. Előbbin a Debrecen a Videotont fogadja, utóbbin a bajnokságban és a kupában is sikerrel rajtoló Újpest a Haladással mérkőzik.

Szlovák válogatott futballista a Honvédban

Sport2002.01.16, 20:55

Akár a Kispest-Honvéd olaszországi edzőtáborába is a csapattal tarthat Vladislav Zvara, a 1. FC Kosice 25-szörös szlovák válogatott labdarúgója, aki legutóbb kölcsönben a Ruzomberok együttesét erősítette. Már csak azért is, mert a kassai labdarúgóklubnál megjelentek a végrehajtók.

Újabb román válogatott Kispesten

Sport2002.01.11, 20:00

Marius Sasu és Cristian Dulca után újabb román válogatott játékost szerződtetett a Kispest-Honvéd labdarúgócsapata. Az új szerzemény a Dinamo Bucuresti kétszeres válogatott középpályása, Romulus Adrian Buia.

Gellér Sándor, az önkéntes remete

Sport2001.11.14, 13:04

Fiatal, fekete, göndör hajú, vibráló tekintetű 19 éves srác került be 1966-ban a Bp. Honvéd legendás kosárcsapatába. Gellér Sándornak hívták, és a remek fizikumot igénylő irányító poszton Greminger János méltó utóda lett.

Minden bizonytalan a kispesti labdarúgóknál

Sport2001.10.04, 08:37

Hiába hívott össze Piroska János, a Kispest-Honvéd FC baráti körének elnöke ma estére szurkolói ankétot, a három tulajdonos, Koncz László, Kiss Zsolt és Vida Pál nem ér rá. Így valószínűleg kedden tehetik fel a klub eladásáról és tartozásairól szóló kérdéseiket a drukkerek.

Lélektani előnyben a soproniak

Sport2001.09.12, 11:49

A hétközben edzőváltáson átesett Kispest-Honvéd együttese a Matáv Sopront fogadja a labdarúgó NB I. kilencedik fordulójában. Az előző játéknapon a Sopron hazai pályán győzte le a második helyezett Zalaegerszeget, míg a Kispest súlyos vereséget szenvedett az Újpest vendégeként, melynek következtében Szurgent Lajost Glázer Róbert váltotta a kispadon.

Glázer Róbert a Kispest új edzője

Sport2001.09.10, 17:38

A Kispest-Honvéd labdarúgócsapatát működtető kft. vezetői hétfőn Glázer Róbertet kérték fel vezetőedzőnek. A szakemberrel egy plusz egy éves szerződést kötöttek.

Lemondott Szurgent Lajos

Sport2001.09.09, 18:53

Szurgent Lajos, a Kispest-Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője az Újpesttől szombaton elszenvedett 7-2-es vereség után vasárnap felajánlotta lemondását, amit a futballklubot működtető kft. vezetése elfogadott. Utódjával várhatóan hétfőn születik megállapodás.

Nem robog a Loki

Sport2001.08.26, 22:32

Négy mérkőzés után is nyeretlen hazai pályán a DVSC együttese. Pedig a Borsodi Liga hetedik fordulójában minden adott volt ahhoz, hogy végre megtörjön a jég, a debreceniek ellenfele ugyanis a félelmetesnek cseppet sem nevezhető Kispest-Honvéd volt. A találkozó végül 2-2-es döntetlennel ért véget.

Edzőcsere Kispesten?

Sport2001.08.22, 08:34

Minden jel edzőváltásra utal a Kispest-Honvéd futballcsapatánál. Három egymást követő vereség után Szurgent Lajos vezetőedzővel próbálták a rossz szereplés okát kutatni kedden a kispesti klub tulajdonosai, a megbeszélés végeztével pedig játékosértekezletet tartottak. Koncz László, a kft. egyik tulajdonosa szerint nem tragikus a helyzet, de nem kizárt az edzőcsere.

Előző
Következő