British Airways
címke rss- kapcsolódó címkék:
- légi közlekedés
- Air France
- Lufthansa
- American Airlines
- London
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Vallási jelkép viselése munkahelyen - tiltható, de csak alapos indokkal
A British Airways megtiltotta egyik dolgozójának kereszt alakú medálja viselését. A sértett vallási diszkriminációra hivatkozva pert fontolgat a légitársaság ellen. Mit engedhet meg magának egy munkáltató kiegészítők, szimbólumok viselésével kapcsolatban?
Vallási jelkép viselése csak munkaruha alatt? - munkahelyi perpatvar
A British Airways megtiltotta egyik dolgozójának kereszt alakú medálja viselését. A cég döntését azzal indokolta, a légitársaságnál dolgozók vallási szimbólumot csak munkaruha alatt viselhetnek. A sértett vallási diszkriminációra hivatkozva pert fontolgat a légitársaság ellen, a vallási szervezetek vezetői és a konzervatív párt egy képviselője is tiltakozik - írja a The Sun.
Kereszt viselését tiltották Angliában
Pert fontolgat a British Airways ellen egyik dolgozója, amiért nem engedélyezték számára, hogy szolgálat közben látható helyen viselje a láncán lógó keresztet. A cég arra hivatkozik, hogy a keresztet lehet ruha alatt is hordani, míg például a turbánt vagy a fejkendőt nem lehet ilyen módon elrejteni.
Újra fogad a Heathrow kettes terminálja
Gyanús, gazdátlan csomag okozott jelentősebb terrorriadót kedden a londoni Heathrow repülőtér kettes terminálján, amelyet a Malév repülőgépei is használnak, de az esti budapesti járatok rendben megérkeztek. A Scotland Yard egy személyt őrizetbe vett.
Felemás volt az idei turisztikai szezon
Az idei turisztikai főszezon meglehetősen vegyes képet mutat a júniusi és júliusi adatok alapján az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium értékelése szerint. A focivébé és a nyár eleji rossz időjárás ellenére a Balatonon például jó szezont zártak.
Volt tanítványa vezeti a pápa különgépét
Teológiát tanult pilóta vezeti visszafelé Rómába azt a repülőgépet, amelyen hazautazik a pápa, befejezve bajorországi látogatását.
Megszenvedte a terror-riadót a British Airways
A forgalom növekedésével együtt is 40 millió fontjába (több mint 16 milliárd forint) került a British Airwaysnek a súlyos fennakadásokat okozó augusztusi londoni terrorriadó, áll a legnagyobb brit légitársaság keddi közleményében.
Malév, easyJet, Lufthansa a sorrend Ferihegyen
A Malév, az easyJet és a Lufthansa szállította a legtöbb utast az idén az első félévben a Ferihegyi Repülőtérről - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett jelentéséből. Az első negyedévben a Malév és az easyJet mögött még a Wizz Air volt a harmadik legtöbb utast számláló társaság.
Megkóstolják a bébiételt a londoni gépeken
A londoni terrorkészültség miatt a Malév összevonta a Londonba tartó repülőgépeit, és egy gépen indította útnak az utasokat, a British Airways pedig törölte minden járatát. A londoni átszállással repülő utasok nem vihetnek fel kézipoggyászt a gépek fedélzetére, a csecsemőkkel utazó szülőkkel pedig megkóstoltatják a fedélzetre szánt bébiételeket. Az angliai repülőgépek ellen tervezett merényletkísérletek miatt egyéb biztonsági intézkedéseket nem vezettek be Magyarországon. Csütörtök este egy gazdátlan csomag miatt kiürítették a 2B terminált.
A British Airways az év légitársasága
A British Airways (BA) kapta a 2006. év légitársasága díjat a légiközlekedési szaktekintélyének számító Skytrax-tól, ami a magyar utasoknak is referencia, hiszen a BA és a Malév nemrégiben kötött székmegosztási megállapodás alapján a Malév-utasok a BA járatain is utazhatnak Londonba.
Szigorúbb csomag-szabályok a British Airways-nél
Újfajta csomagkezelési szabályokat vezet be a brit nemzeti légitársaság, s az intézkedések magyar utasok ezreit is érinthetik.
Jelentős járatbővítés az Easyjetnél
Az Easyjet, Európa vezető diszkont légitársasága hivatalosan is bejelentette, hogy jelentős járatbővítést és járatsűrítést hajt végre legnagyobb bázisán, a Gatwick reptéren, amelynek célja, hogy alternatívát nyújtson a British Airways üzleti utasainak.
Ősztől nem repül Heathrow-ra a Malév
A Malév és British Airways a hétvégén bejelentette, hogy székmegosztási (code share) megállapodást kötött, ami döntő lépés a magyar nemzeti légitársaságnak a oneworld légiszövetséghez történő csatlakozásában. A Malév ugyanakkor értékesítette a londoni Heathrow repülőtéren meglévő leszállási jogait, így a társaság gépei novembertől Gatwicken szállnak le.
Tíz év után nyereséges Európában a BA
Tovább javította üzleti eredményeit a British Airways a március 31-én zárult 2005/2006. üzleti évben. Ebben az időszakban a légitársaság 8,5 milliárd fontos árbevétel mellett, 620 millió font adózás előtti eredményt ért el. Egy évvel korábban a profit 513 millió font volt - tájékoztatta a társaság csütörtökön az [origo]-t.
Malév, EasyJet, Wizz Air a sorrend Ferihegyen
Az év első három hónapjában a legtöbb utasa a Malévnak, az EasyJetnek és a Wizz Airnek volt Ferihegyen, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentéséből. Az előző év hasonló időszakában a Malév és az EasyJet mögött a német Lufthansa volt a harmadik.
Jövőre már mobilozni is lehet a repülőgépeken
Az Air France francia légitársaság bejelentette, hogy 2007-től elsőként engedélyezi utasainak, hogy repülés közben is használják mobiltelefonjaikat - írja a Tourism Insight.
Sikeresek az európai légitársaságok
Újabb nagy európai légitársaság számolt be kedvező üzletmenetről: a vártnál nagyobb lett Európa harmadik legnagyobb légitársaságának, a British Airwaysnek (BA) üzemi eredménye a harmadik negyedévben. Itthon is jó a helyzet: a MALÉV utasforgalma 20 százalékkal bővült az év végén.
Az állami rész 50 százalék alatt az Alitaliában
A londoni Walter Capital Management befektető társaság lett az Alitalia második legnagyobb részvényese, miután a decemberi egymilliárd eurós részvénykibocsátás során 8,2 százalékos tulajdonrészre tett szert - közölte az olasz Consob tőzsdefelügyelet.
Párizs megvonta a leszállási jogot a kameruni légitársaságtól
A francia légiforgalmi felügyelet (DGAC), súlyos biztonsági hiányosságokra hivatkozva, pénteken megvonta a leszállási engedélyt egy kameruni légitársaság gépeitől.
Káosz várható a londoni reptéren
Pénteken sem indít és fogad járatokat a British Airways a londoni Heathrow repülőtéren. A British Airways repülőtéri alkalmazottai munkabeszüntetéssel fejezik ki együttérzésüket azzal a 800 dolgozóval, akiket a repülőgépekre ételeket szállító cég bocsátott el.
Felvették a munkát a British Airways dolgozói
Közép-európai idő szerint 21 órától korlátozott számban ismét indít és fogad a British Airways Heathrow repülőtere, miután a sztrájkoló közel 1000 BA-dolgozó felvette a munkát.
Új Lufthansa-járat indul Hamburgba
2005. október 15-től a Lufthansa, Magyarország vezető külföldi légitársasága új, közvetlen járatot indít Budapest és Hamburg között. A járat heti 11 alkalommal közlekedik a két város között.
Rendben volt az Air France-gép a torontói leszálláskor
Az Air France-gép balesetének körülményeit vizsgáló szakértők a rendelkezésre álló első adatok szerint nem tártak fel rendellenességet a repülőgép leszállása közben - közölte a vizsgálat vezetője.
Álpilótát vettek őrizetbe a párizsi repülőtéren
A terrorizmusellenes harcra szakosodott francia rendőri ügyosztály egy tisztje őrizetbe vett szerdán egy férfit a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren, mert az Air France légitársaság pilótájának adta ki magát.
Mindenki túlélte a torontói repülőbalesetet
Az Air France légitársaság tájékoztatása szerint nincs halálos áldozata a torontói repülőtéren történt balesetnek. A társaság gépe túlfutott a kifutópályán, és kigyulladt.
Kigyulladt egy Air France gép a torontói repülőtéren
Leszálláskor túlszaladt a kifutópályán és kigyulladt kedden egy repülőgép Toronto Pearson nemzetközi repülőterén.
50 éve repülünk
Most 50 városba 50% kedvezménnyel. Utazzon együtt azzal, aki a legkedvesebb. Mindent ezért a pillanatért.
Békésen leszálltak az iráni gépfoglalók
Nyugodtan ért véget a brüsszeli gépfoglalás. A magukat iráni származásúnak valló 58 ember 15 órán keresztül nem volt hajlandó leszállni a Lufthansa Frankfurt-Brüsszel járatáról. A szokatlan akcióval az iráni monarchia visszaállítását követelték.
Eljárást indult a Concorde-katasztrófa-ügyben
Bűnvádi eljárást indított egy francia vizsgálóbíró emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanúja miatt csütörtökön a Continental Airlines amerikai légitársaság ellen a Concorde szuperszónikus utasszállító repülőgép öt évvel ezelőtti párizsi tragédiája ügyében - közölte az amerikai vállalat ügyvédje.
Visszafordult a BA New York-i járata
Visszafordult az Atlanti-óceán felett szerda este a British Airways New Yorkba tartó járata, miután az amerikai hatóságok közölték, hogy az egyik utas neve szerepel a terroristagyanús személyek nyilvántartásában, és a repülőgépnek nem fogják megengedni a leszállást amerikai területen.
Vaklárma volt a bombariadó a tel-avivi járaton
Bombafenyegetés miatt hajtott végre kényszerleszállást Cipruson a Lufthansa Tel-Aviv felé repülő járata. A német légitársaság nem vette komolyan a fenyegetést, de az izraeli légügyi hatóságok ragaszkodtak a gép ciprusi átvizsgálásához. A bombariadó vaklármának bizonyult, a gépen nem találtak robbanószerkezetet. A gép folytatta útját az izraeli főváros felé. A Boeinget - fedélzetén 331 utassal - izraeli harci gépek kísérték a leszállásig.
Brit gép kényszerleszállása Amszterdamban
Biztonsági okok miatt kényszerleszállást hajtott végre egy brit utasszállító Amszterdamban. A British Airways járatát holland vadászgépek kísérték.
Két év múlva a repülőn is mobilozhatunk
A francia Airbus újfajta megoldása lehetővé teszi a mobiltelefonok használatát repülés közben. A technológia már 2006-ban megjelenhet a társaság első repülőgépein.
Két kényszerleszállás Ferihegyen
Bombafenyegetés miatt két gép is kényszerleszállást hajtott végre vasárnap este Ferihegyen. A Lufthansa és a török légitársaság Isztambul-Frankfurt járatai egy isztambuli bombafenyegetés miatt szálltak le a budapesti repülőtéren. A gépeket és az utasok poggyászát a tűzszerészek átvizsgálták, de nem találtak robbanószert, így a repülők folytathatták útjaikat. A fenyegetés miatt Frankfurtban egy horvát gépet is átvizsgáltak - de itt sem találtak bombát.
Kényszerleszállás Ferihegyen és Horvátországban
Kényszerleszállást hajtott végre a British Airways egyik repülőgépe Ferihegyen vasárnap délelőtt. A gép pilótája menet közben rendellenességet tapasztalt az egyik hajtóműnél. Egy magyar Cessna viszont Horvátországban kényszerült kényszerleszállást végrehajtani a rossz időjárás miatt. A gép megsérült, de az utasok nem.
Kést csempésztek a repülőre
Húszcentis rugóskést csempésztek a legnagyobb brit bulvárlap munkatársai a British Airways Kuvaitból Londonba tartó járatára a héten - írja a Népszabadság.
Rakétavédelemet kapnak a Londonba járó izraeli gépek
A harci repülőgépeken megszokott rakétavédelemmel látják el már a jövő hónaptól az izraeli El Al légitársaság Londonba közlekedő utasszállító repülőgépeit, mert izraeli biztonsági szakértők a Heathrow repülőteret a magas kockázati kategóriába sorolják - írta a The Sunday Times. A lap szerint - jóllehet fenntartásokkal - a British Airways is tanulmányozza hasonló védelmi rendszer felszerelésének lehetőségét.
Kényszerleszállás rothadó gyümölcsök miatt
Valószínűleg rothadó gyümölcsök által kibocsátott gázok okoztak tűzriadót vasárnap a British Airways egyik óriásgépén, amely kényszerleszállást hajtott végre Írországban. A gép 372 utassal a fedélzetén Miamiból tartott Londonba, amikor az út vége felé a biztonsági berendezések tüzet jeleztek a rakodótérben. Az első vizsgálat szerint egy rakomány rothadó gyümölcs bocsáthatott ki olyan gázokat, melyeket a tűzjelző berendezés füstnek érzékelhetett.
Internet a Lufthansa repülőgépein
A Lufthansa tengerentúli járatain mostantól repülés közben is böngészhetnek a világhálón, és elérhetik a legfrissebb híreket is a hordozható számítógéppel rendelkező utasok.
- címkék:
- internet
- Lufthansa
- British Airways
- Címkefelhő »
Kényszerleszállást hajtott végre a British Airways torontói járata
Kényszerleszállást hajtott végre még brit területen péntek este a British Airways Londonból Torontóba tartó járata, miután a pilótafülke megtelt füsttel.
Szaúd-arábiai terrortámadásra figyelmeztetnek a britek
Eltanácsolta szaúd-arábiai utazásuktól a brit állampolgárokat a brit külügyminisztérium. A Foreign Office terrortámadástól tart, és azoknak akik mégis elutaznak az arab országba azt tanácsolják, kerüljék a nyilvános és nagy tömeget vonzó helyeket. Biztonsági okokra hivatkozva a British Airways is törölte egy rijádi járatát.
Ismét járatokat törölt a British Airways
Az előzetes bejelentésnek megfelelően nem szállt fel vasárnap a British Airways délutáni washingtoni járata, amelyet terrortámadás veszélyére hivatkozva ismét - az év eleje óta sokadszor - töröltek. Szintén nem fog felszállni a hétfői rijádi British Airways-járat.
Újabb repülőjáratok maradtak a földön
Három légitársaság hat vasárnapi és hétfői járatát törölték terrorfenyegetés miatt - amerikai tanácsra. A brit pilóták ezért azt kérték a brit kormánytól, hogy vizsgálja meg az információk hitelességét, különösen az amerikai hírszerzés iraki háborút megelőző, utóbb megkérdőjelezett tevékenységének fényében.
A Continental Airlines sem repül Amerikába
Már három légitársaságot érint az amerikai terrorfenyegetettség. A British Airways és az Air France után ugyanis a Continental Airlines is úgy döntött, hogy vasárnap Glasgow-ból Los Angelesbe tartó gépe is a kifutópályán marad. A másik két társaság összesen öt vasárnapi és hétfői járatát törölte, mivel attól tartanak, hogy az al-Kaida terrorszervezet eltéríti a gépeket.
Terrorveszélyben a brit és a francia járatok
A legújabb hírszerzési információk szerint jelenleg a British Airways és az Air France Amerikába tartó járatait fenyegeti leginkább terrorista-támadás. Az illetékesek attól tartanak, hogy terroristák próbálnak eltéríteni egy Londonból vagy Párizsból induló járatot.
Olcsó járatok Budapest-London között
A nyári menetrendben, március 28-tól az eddigi 14 helyett heti 19 járatot üzemeltet a British Airways (BA) a London-Budapest-London útvonalon. A kapacitásbővítés mellett árat is csökkent a brit légitársaság, azonban a legolcsóbban - különböző megkötésekkel - még mindig a fapados SkyEurope-pal lehet Londonba repülni - írja a Világgazdaság.
Terrorfenyegetés miatt harmadszor töröltek egy brit járatot
Harmadszor is megtagadták a felszállást a British Airways 223-as, Washingtonba tartó járatától. Az Egyesült Államok biztonsági okokból tagadta meg a gépnek, hogy amerikai légtérbe lépjen. Szerdán vadászrepülők kísérték a gépet, a csütörtöki és pénteki járatot törölték, majd szombat délután felszállhatott a gép, de csak jelentős késleltetés után. Vasárnap azután a következő járatot ismét töröltették.
Gépeltérítéstől tartott a brit légitársaság
Közvetve megerősített londoni értesülés szerint azért törölték két napon át a British Airways egy-egy washingtoni járatát, mert mindkét gép utaslistáján feltűnt egy terroristagyanús név. Szombati sajtóhírek szerint ugyanakkor a hatóságok elfogtak egy e-mailt is, amelyből készülő merényletre következtettek.
Újabb BA járatokat töröltek
Törölték a British Airways szombati rijádi járatát - közölte pénteken késő este Londonban a legnagyobb brit légitársaság, alig néhány órával azután, hogy ugyanaznap - már az utasfelvétel közben - bejelentették a délutáni washingtoni járat törlését is. Ez utóbbi járat már csütörtökön sem szállhatott fel Londonból.
Terrorfenyegetés miatt töröltek repülőjáratokat
Törölte a brit kormánytól kapott, biztonsági jellegű értesítés után a washingtoni járatát csütörtökön a British Airways. Emellett az Aeromexico mexikói légitársaság is törölte egyik Los Angelesbe induló járatát, miután az Egyesült Államok kormánya fenyegetésről szóló értesüléseket osztott meg a mexikói kormánnyal.
Bűnözők őrködtek az Air France járatain
Egykori bűnözők - köztük egy elítélt gyilkos - is szolgáltak biztonsági őrként az Air France járatain - írja a Guardian brit napilap. A speciális munkára alkalmazott személyeket egy külső cég vette fel, amely azóta már csődbe ment.
Magyar emberé lett a Concorde orrhegye
A magyar származású, New Yorkban élő Gáspár Ferenc vásárolta meg a mintegy 120 millió forintnak megfelelő 320 ezer fontért egy Concorde szuperszonikus repülőgép orrhegyét azon az árverésen, amelyen a forgalomból immár végleg kivont gépek alkatrészei és emléktárgyai kerültek kalapács alá hétfőn Londonban. A 120 árverésre bocsátott alkatrész közül ez volt a legjelentősebb, és becsült értékének tízszeresén ütötték le.
Concorde-kényszerleszállás Nagy-Britanniában
Nem jutott el Londonig a British Airways szerda esti New York-i Concorde járata, amelynek műszaki hiba miatt a walesi Cardiff repülőterén kellett leszállnia.
Bombával viccelődött a pilóta
Letartóztatták azt a francia másodpilótát, aki viccből bejelentette: cipőbomba van az egyik gépen a New York-i repülőtéren.
Még mindig utasok ezrei várnak a Heathrow-n
A British Airwaysnek keddig nem sikerült ledogoznia lemaradását, még mindig utasok ezrei várnak a londoni Heathrow repülőtéren. A légiutasok még akkor rekedtek a földön, amikor a brit légitársaság földi személyzete előre be nem jelentett sztrájkba lépett szombaton. A dolgozók a társaságnál tervezett 13 ezres leépítési program ellen tiltakoztak.
Váratlan sztrájk miatt áll a Heathrow-i repülőtér
A Londonból induló összes belföldi és európai - köztük mindkét budapesti - járatát törölte szombatra a British Airways, miután folytatódott a cég földi kiszolgáló alkalmazottainak előző este kezdődött, előre be nem jelentett sztrájkja a londoni Heathrow repülőtér legnagyobb forgalmú terminálján, az 1-esen.
Földet ért az utolsó Air France Concorde
Utolsó útjáról, New Yorkból Párizsba érkezett és sikeresen földet ért az Air France AF 001 lajstromjelű szuperszonikus gépe.
Az Air France elajándékozza Concorde-jait
A világ több repülőgép múzeuma értékes kiállítási tárggyal lesz gazdagabb: az Air France elajándékozza a forgalomból kivonásra kerülő szuperszonikus utasszállítóit.
A búcsúzó Concorde-okon szeretkezni is lehet
A brit légitársaság szeretné, ha az utolsó Concorde-járatok utasai a lehető legjobban éreznék magukat a gépeken. Nem szóltak rá emiatt arra a spanyol párra sem, amely teljesen megfeledkezve magáról, szeretkezni kezdett a fedélzeten.
Sikeres a légi internet
A német Lufthansa légitársaság az idei év elején egyes járatain kísérleti internetszolgáltatást indított. A cég tapasztalatai szerint a repülés közben használható internet meglehetősen népszerű az utazók körében.
Leszállásra kényszerült a Concorde
New York helyett a kanadai Halifax repülőterén szállt le az Air France egyik Concorde-ja. A szuperszonikus gépen hajtóműproblémák léptek fel.
Légi internet a Lufthansánál
Január 15-től a német Lufthansa légitársaság egyes járatain lehetővé teszi az utasok számára, hogy repülés közben böngésszék a webet, vagy e-maileket küldjenek és fogadjanak.
50 ezres sztrájk fenyeget a Lufthansánál
A Lufthansa német légitársaság 52 ezer dolgozója abbahagyja a munkát a héten, ha a szakszervezet és a társaság közötti bértárgyalások nem folytatódnak. Egy esetleges sztrájk akár 30 millió eurójába is kerülhet a társaságnak.
Visszafordult a Concorde
Technikai hiba miatt vissza kellett fordulnia egy New Yorkba tartó Concorde-nak, mivel a pilóták nem tudták a hangsebesség eléréséhez szükséges pozícióba állítani a gép pilótafülkéjét.
Ittak és lebuktak a német pilóták
Alkoholt mutattak ki két Lufthansa-pilóta vérében nem sokkal azelőtt, hogy egy menetrend szerinti járattal el kellett volna repülniük Helsinkiből. A legénység egyik tagja figyelmeztette a hatóságokat, a gép ezért másik legénységgel indult útnak. A két pilóta önként felmondott a német légitársaságnál.
Privatizálnák az Air France-t
A francia kormány eladná az Air France légitársaságban meglévő többségi részének jelentős hányadát, de csak akkor, amikor a piaci viszonyok ezt megengedik - közölték szerdán a francia kormány illetékes miniszterei.
Újabb műszaki hiba egy Concorde-on
A British Airways vizsgálatot rendelt el, mert a múlt héten az egyik Concorde menet közben elvesztette a kormánysíkjának egy részét. A pilóták furcsa rázkódást éreztek leszálláskor, de gond nélkül tették le a gépet, senki nem sérült meg.
Skizofrén exrendőr volt a gépeltérítő
A franciaországi Rhone megyei rendőrkapitányság szerint az Alitalia és az Air France közös Bologna-Párizs légijáratát szerdán délután eltéríteni próbáló olasz férfi "feltehetően elmebeteg", és ezt az olasz hatóságok - tényként - megerősítették.
A Lufthansa már elérte az egész évre tervezett profitját
Uniós igen a Lufthansa, a SAS és a United Airlines szövetségére
Az Európai Unió versenyhivatala jóváhagyta a Lufthansa, a Scandinavian Airlines System (SAS) és a United Airlines közötti szövetséget - derül ki a Lufthansa sajtóközleményéből.
Pánik a Concorde-on az Atlanti-óceán felett
Pánik tört ki hétfőn az Air France légitársaság New Yorkból Párizsba tartó Concorde repülőgépén, miután a gép hirtelen zuhanni kezdett. A gép egyik hajtóművével volt probléma, a légitársaság vizsgálatot kezdett a rendellenesség kivizsgálására.
Egész évre nyereséget vár a British Airways
Air France: sztrájkra készülnek a pilóták
Az Air France pilótáit tömörítő legnagyobb szakszervezeti szövetség, az SNPL hétfőn este bejelentette, hogy négynapos sztrájkot tervez november 1-4 között béremelést követelve.
Diszkont légitársaságot alapíthat a Lufthansa
Bár az elmúlt két hónapban élénkült a légiközlekedési piac, a Lufthansa mégis arra számít, hogy az utasforgalom leghamarabb másfél év múlva éri el az Egyesült Államokat ért terrortámadás előtti szintet. A cég egyik vezetője azt is elmondta a Telebörse befektetői magazinnak, hogy a Lufthansa egy olcsó utakat kínáló légitársaság megalakítását fontolgatja.
Londonban nem nyerészkedtek a terroristák
A londoni City intézményeinek felügyeletét gyakorló brit Pénzügyi Szolgáltatások Hatósága nem talált bizonyítékot arra, hogy az Egyesült Államok ellen szeptember 11-én elkövetett terrortámadásokról előre tudva vásárolt vagy adott volna el bárki részvényeket a londoni börzén. A felügyelet vizsgálata szerint például a British Airways papírjait egy konkurens légitársaság vásárolta fel.
Háromszorosára nőtt a Lufthansa működési eredménye
A német Lufthansa légitársaság az első félévben 332 millió eurós működési eredményt ért el, több mint háromszor annyit, mint a tavalyi első félévben. Az idei első hat hónapban a Lufthansa 27 millió eurós nettó veszteséget szenvedett el, szemben az egy évvel korábbi 43 millió euróval.
Muszlim rapperek keltettek pánikot egy repülőgépen
A Fun-Da-Mental nevű muszlim rapbanda óriási felfordulást okozott a British Airways egyik gépén, amikor kissé paranoid amerikai utasok terroristának nézték őket.
- címkék:
- terrorizmus
- British Airways
- Címkefelhő »
Rekordprofit a Ryanairnél
A Ryanair, ír diszkont-légitársaság az elmúlt pénzügyi évében rekord mértékű, 172 millió eurós nyereséget ért el. A társaság 38 százalékkal növelte utaslétszámát az megelőző pénzügyi évhez képest - írja a BBC.
Vártnál jobb eredmény a British Airways-nél
A British Airways (BA) üzleti évének első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest 54 százalékkal több profitot termelt. Mindezt a munkaerő leépítéseknek, járatszámok csökkentésének és a flotta karcsúsításának köszönhetőn - adta hírül a Bloomberg hírügynökség.
Kevesebb repülőjárat indul szeptember 11-én
Érezhetően kevesebben foglalnak repülőjegyet idén szeptember 11-ére. A British Airways aznapi amerikai járatainak több mint harmadát törölte emiatt, a többi légitársaság még nem döntött járatainak ritkításáról. A Concorde-ok közül is kevesebb indul.
Alig nyereséges a Lufthansa
Emeli idei eredményprognózisát a Lufthansa
A Lufthansa jelentősen emelte idei évi eredmény-előrejelzését és tíz A330-300-as típusú, nagy távolságra repülő Airbust rendelt. A légitársaság jelenlegi prognózisa szerint működési eredménye 2002-ben eléri az 500 millió eurót - közölte egy Lufthansa szóvivő szerdán, megerősítve a Frankfurter Allgemeine Zeitung jelentését.
Duplázott a Lufthansa
A Lufthansa 2002 első negyedévében a nehéz piaci körülmények ellenére megerősítette pozícióját, és 2001 első negyedévéhez képest működési eredménye megközelítőleg kétszeresére, 7 millió euróról 12 millióra euróra emelkedett - tudta meg az Üzleti Negyed. Az év első három hónapja után egyértelmű a Lufthansa krízis- és költségkezelési stratégiájának sikere. A működési költségek korlátozott emelése jelentős pénzügyi megtakarításokat eredményezett.
A Lufthansa 400 milliós működési nyereségre számít
A német Lufthansa Légitársaság, az elemzői várakozásokhoz hasonlóan 400 millió euró működési nyereségre számít az idén - mondta a vállalat vezérigazgatója, Jürgen Weber szerdán a Lufthansa közgyűlésén Kölnben. A légitársaságnak tavaly 28 millió eurós működési nyeresége volt, a tavalyelőtti 1 milliárd euró után.
Internet a British Airways gépein
A brit légitársaság járatainak utasai a jövő év elejétől a levegőben sem kényszerülnek megválni a világhálótól. A technológiát a Boeing egyik leányvállalata szállítja.
Lassan magukra találnak az európai légitársaságok
A világméretű iparági válság enyhülésével több nagy európai légitársaság is újra növekedési pályára áll. A nagyok közül a német Lufthansa újraindítja ősszel leállított repülőgépeinek egy részét, a francia Air France elnök-vezérigazgatója pedig már szerény profitot jósol a márciussal végződő pénzügyi évre. Az Európai Légitársaságok Szövetsége közben bejelentette, hogy a szervezet tagjai egy saját biztosítási alapot kívánnak létrehozni, a háborús- és terrorcselekmények miatti kockázatok fedezésére.
A Lufthansa kamerákkal szűri ki a terroristákat
Veszteségrekord a British Airwaysnél
Kétszázmillió fontos veszteségével 1987 óta a leggyengébb évét zárta tavaly a British Airways. A brit légitársaság nehézségeinek okaként a szeptember 11-ei események következményeit, valamint az agresszív "fapados társaságok" expanzióját nevezik meg a szakértők.
Tulajdont szerezhet az Alitaliaban az Air France
Az Alitalia elhamarkodottnak minősíti az olasz sajtóban megjelent spekulációkat arról, hogy az Air France esetleg 14-15 százalékos tulajdonrészt vásárolna az olasz légitársaságban. A vállalat talpraállásához több mint másfélmilliárd euróra lenne szükség.
Légiforgalom: iparági szintű konszolidáció szükséges
A New Yorkot és Washingtont ért szeptemberi terrortámadást először és közvetlenül a világ légi forgalma sínylette meg. A légitársaságok sorozatban jelentettek be nagyarányú elbocsátásokat, és egyéb megszorító intézkedéseket, ami alól a British Airways (BA) sem volt kivétel. Rod Eddington, a BA vezérigazgatója szerint az ágazat számára egyedül egy szisztematikusan levezetett konszolidáció jelenthet kiutat.
British Airways: elbocsátások és átszervezés
A British Airways 5800 állást megszüntet évi 650 millió fontos megtakarítási terve keretében, remélve, hogy ezzel ismét nyereségessé válhat. A legnagyobb európai légitársaság minden bizonnyal legnagyobb veszteségét szenvedte el tavaly a 15 évvel ezelőtti privatizálása óta, a szeptemberi amerikai terrortámadások következményei miatt.
Hatmillió dollárt raboltak el a londoni repülőtérről
Kijátszotta a londoni Heathrow repülőtér teljes biztonsági rendszerét és személyzetét az a két rabló, aki hatmillió dollárt zsákmányolt hétfőn reggel. A két férfi különleges igazolvánnyal is rendelkezett, így észrevétlenül bejuthattak a repülőtér bármely pontjára. Mivel a British Airways egyik pénzszállító furgonját is megkaparintották, ellenőrzés nélkül távozhattak a zsákmánnyal.
A KLM nagy légitársaságok szövetségét keresi
A brit vagy a francia állami légitársasággal kötne szövetséget a holland KLM - közölte a társaság pénzügyi igazgatója. A British Airways vagy az Air France azért lenne kedvezőbb partner a Lufthansánál, mert a német céggel történő egyesülést az uniós szabályozások várhatóan megakadályoznák. A KLM-nek - sok társához hasonlóan - az amerikai terrorakciók által okozott iparági válság túlélése miatt van szüksége egy erős szövetségesre.
KLM-British Airways együttműködés
A holland KLM légitársaság és a British Airways (BA) ezen a héten várhatóan helymegosztási megállapodásra jut. Céljuk a szeptember 11-i amerikai terrortámadások okozta, légiközlekedést sújtó veszteségek csökkentése.
Történetének legnagyobb veszteségét szenvedte el a British Airways
A British Airways történetének legnagyobb - 187 millió fontos - működési veszteségét, és 160 millió font adó előtti veszteséget jelentett be hétfőn, a decemberrel zárult harmadik üzleti negyedévéről, az egy évvel korábbi negyedév 65 millió fontos adó előtti nyereséggel szemben. A légitársaság a szeptemberi amerikai terrortámadások következményeinek tudja be a visszaesést, és az ezzel együtt járó forgalom-csökkenést.
Visszaesett a Lufthansa forgalma
A világgazdasági konjunktúra gyengülése és az Egyesült Államok elleni szeptemberi terrortámadások visszavetették a Lufthansa utas- és teherforgalmát: tavaly a légitársaság járatain az utasszám 2,7 százalékkal 45,7 millióra csökkent, míg a teherfuvarozás 8,1 százalékkal 1,7 millió tonnára esett vissza - közölték pénteken a vállalatnál.
A British Airways eladná Boeing 767-eseit
Drasztikus személyzet- és járatleépítésekről dolgozott ki titkos terveket a British Airways (BA) a pénzügyi katasztrófa elkerülése érdekében - írta a The Observer vasárnapi londoni lap. A The Independent on Sunday szerint a cég emellett fontolgatja összes hosszú járatú Boeing 767-esének eladását is.
Vergődő európai légitársaságok
Szerdán két nagy európai légitársaság - a Lufthansa és az Alitalia is - csökkenő eredményekről adott számot. Az olasz nemzeti légitársaság 149,2 millió euró veszteséget szenvedett az első kilenc hónapban, valamivel többet, mint a tavalyi első háromnegyed évben, míg a Lufthansa 290 millió euró nyereséget könyvelhet el, amely az előző évi nyereségnek alig egyharmada.