Borsod-Abaúj-Zemplén megye

címke rss

Agyonlőtte társát, majd magával is végzett egy férfi Borsodban

Itthon2011.11.27, 17:10

Megölte ismerősét, majd öngyilkos lett egy férfi vasárnap Kazincbarcikán - közölte a rendőrség. Az MTI úgy tudja, hogy az áldozat és a gyilkos is vadász volt, akik ismerték egymást. A rendőrség későbbre ígért részleteket.

Az otthonában hűlt ki egy 62 éves férfi Sajóhidvégen

Itthon2011.11.16, 14:12

Holtan találtak egy férfit sajóhidvégi otthonában, az orvos szerint a halálát kihűlés okozta. A férfi lakásában évek óta nem volt fűtés, mert tiltakozott annak beszerelése ellen.

"Mi lesz, ha nem lesz kitől kölcsönt kérni?" - Beindult az uzsorások elleni offenzíva

Itthon2011.11.10, 10:17

Huszonkét éve nyílt titokként és a rendőrök szeme láttára folyik az uzsorázás Borsod megyében - állították több településen is az [origo]-nak helyiek, a rendőrség mégis csak az elmúlt hónapokban kezdett hajtóvadászatot az uzsorások ellen. A rendőrség szerint azért sikeresebbek most, mert a károsultak bátrabban tesznek bejelentést, de az uzsorahitelre rászorulók ezen csak nevetnek. Egy vidéki járőr szerint nem is a terepet és a jelenséget eddig is jól ismerő, de tehetetlen helyi rendőrök táltosodtak meg, hanem az Orbán Viktor kérésére a témára ráállított megyei nyomozók titkos adatgyűjtései vezetnek eredményre.

Lemondott a vesztegetéssel vádolt pálházai polgármester

Itthon2011.10.31, 16:59

Lemondott posztjáról Moravszki Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pálháza vesztegetéssel gyanúsított független polgármestere, az időközi választást 2012. január 8-án tartják.

Vesztegetéssel gyanúsítják Pálháza polgármesterét

Itthon2011.10.14, 10:51

Az ügyészség szerint Pálháza jelenlegi polgármestere kétszázezer forintot fogadott el a "bizalom megerősítése céljából" egy vállalkozótól, akinek cége pályázott a szennyvíztisztító telep korszerűsítésére.  A polgármester tagadja a bűncselekmény elkövetését.

A "bűvös búgócsiga" ellen hirdetett hajtóvadászatot Orbán

Itthon2011.09.15, 17:01

"Nem köpnek, nem vallanak" az uzsorások áldozatai, mert tartanak a sokszor százszázalékos kamatra kölcsönt adó uzsorásoktól, néha pedig kifejezetten jól jön nekik is, hogy gyorsan pénzhez tudnak jutni. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hajtóvadászatot hirdetett az uzsorázás ellen, de nem lesz könnyű dolga a kormánynak. A jelenséget ismerők szerint a rendőrök tehetetlenségéből sokszor viccet csinálnak.

Egyetlen elsőssel kezdődött a tanév Komlóskán

Itthon2011.09.02, 09:00

Az ország legkisebb iskolájában egyetlen elsőssel indult a tanév. Komlóskán összesen ketten lesznek az 1-6. évfolyamon.

A Belügyminisztériumot pereli az edelényi polgármester

Itthon2011.08.29, 08:37

A tavaly nyári árvíz idején a Belügyminisztérium nem tartotta megalapozottnak Edelény vis maior igénylését, és a védekezési költségeknek csak a felét fizette ki. A település polgármestere ezért beperelte a minisztériumot.

A Miskolc Pláza felrobbantásával fenyegetőzött egy 16 éves fiú

Itthon2011.08.25, 19:21

Bombafenyegetés miatt ürítettek ki egy miskolci üzletközpontot csütörtökön, miután valaki telefonon bejelentette, hogy bomba fog robbanni az épületben. A rendőrség fél órával a bejelentés után el is fogta a fenyegetőt, egy 16 éves fiút, aki ellen eljárást indítottak.

Bódító fű átadása miatt lett gyanúsított egy nő

Itthon2011.08.22, 12:47

A miskolci rendőrség eljárást indított egy alsózsolcai nő ellen, mert úgynevezett herbálfüvet adott egy fiatalkorú fiúnak. A fű nem minősül kábítószernek, de bódító hatású. A nő akár három évet is kaphat.

Rabosították a Jobbik miskolci frakcióvezetőjét

Itthon2011.07.26, 20:50

Becsületsértési ügyben hallgatták meg Szegedi Mártont a miskolci rendőrkapitányságon. A Jobbik miskolci elnök-frakcióvezetőjét rabosították, majd hazaengedték. Ügyvédje szerint a politikus semmilyen jogszabályt nem sértett meg.

A rendőrség szerint nem lőttek fegyverrel a putnoki házra

Itthon2011.07.22, 13:48

Nem lövésből származott az a két lyuk, amit egy családi ház kapuján találtak szerdán késő este Putnokon - közölte pénteken a rendőrség. Korábban az ott lakó férfi tett bejelentést, hogy durranást hallott, majd két lyukat talált a pozdorjából készült kapun.

Gázszivárgás miatt kiürítettek egy társasházat Miskolcon

Itthon2011.07.06, 09:26

Eltört egy gázvezeték egy munkagödörben Miskolcon, a diósgyőri városrészben kedden késő este. A gázszivárgás miatt ideiglenesen kiürítettek egy társasházat, a lakók éjfél körül térhettek vissza az otthonaikba.

Idős nőt vertek meg és fosztottak ki tizenévesek Tiszatarjánban

Itthon2011.07.04, 13:35

A rendőrség elfogta azt a három tiszatarjáni fiatalt, akik péntek éjszaka kiraboltak egy 87 éves nőt. Egyikük bántalmazta az asszonyt, aki könnyebb sérüléseket szenvedett.

Petárdázásnak hitte a lövéseket a romagyilkosságok alsózsolcai sérültje

Itthon2011.07.01, 12:53

Tanúvallomása szerint házuk lépcsőjén hasogatta a fát az alsózsolcai férfi, akit a romák elleni támadások során életveszélyesen megsebesítettek 2008 telén. A fiatal férfi azt mondta a bíróságon, hogy csak akkor tudta meg, hogy lövések dördültek, amikor már kiengedték a kórházból. Az igazságügyi szakértő megállapítása szerint a férfinak a sérülés 30 százalékos munkaképesség-csökkenést okozott.

Lebukott egy szakács Borsodban, aki használt étolajjal tankolta autóját

Itthon2011.06.10, 11:16

Jövedéki törvénysértés miatt indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy szakács ellen, aki használt étolajjal üzemeltette autóját. Az őt elfogó motoros rendőröknek a több száz méter távolságból is érződő olajszag tűnt fel.

Fegyházbüntetésre ítélték a gyermekeikkel fajtalankodókat

Itthon2011.05.02, 15:15

Szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt 14, 12, illetve 10 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt a három felnőttet, aki a Borsod megyei Rásonysápberencsen rendszeresen bántalmazott négy gyereket, és szexuálisan is zaklatta őket. Az ítélet nem jogerős.

Hatvanhét ügyben indult nyomozás Miskolc volt vezetői ellen

Itthon2011.04.01, 14:34

Hatvanhét ügyben rendelt el nyomozást az ügyészség a miskolci polgármester feljelentése nyomán, a Miskolc Holding Zrt.-nél történt visszaélések gyanúja miatt. Az ügy elfogultság miatt a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség hatáskörébe került. Kriza Ákos polgármester szerint Miskolc volt polgármestere és alpolgármestere is érintett a nyomozásban.

Feltörték a szikszói jegyző irodáját

Itthon2011.03.22, 19:46

Egyelőre nem tudni, hogy milyen iratokat vittek el a szikszói jegyző irodájából, amelyet ismeretlenek átkutattak keddre virradóan.

Megrovást kapott a kertjét árammal védő kesznyéteni férfi

Itthon2011.03.21, 17:35

Enyhítette a kesznyéteni kertjét a tolvajoktól árammal védő Szoboszlai Barna büntetését a Debreceni Ítélőtábla. Egy ember meghalt, két másik pedig súlyosan megsérült. Az ítélet jogerős.

Csúszós utak miatt történt több baleset Vas és Borsod megyében

Itthon2011.02.16, 10:24

Lelassult a forgalom Vas megyében, mivel a hajnali ónos eső miatt csúszósak az utak. A rendőrség kéri, hogy csak az üljön autóba, akinek feltétlenül szükséges. Több baleset történt Borsod megyében, ott a havazás miatt csúsznak az utak.

Beleragadt a sárba egy elkötött busszal két fiatal Ládbesenyőn

Itthon2011.02.01, 15:36

Elkötött egy autóbuszt két fiatal Ládbesenyőn, mert szerették volna kipróbálni, milyen buszt vezetni, majd elakadtak a sárban a járművel.

Schmitt: Kiállok a médiatörvény mellett, mert a közjó irányába hat

Itthon2011.01.29, 11:55

A Borsod megyébe látogató Scmitt Pál államfő szerint az árvízre még akkor kell felkészülni, amikor a folyó a medrében folyik, és nem később kell kiabálni. A köztársasági elnök közölte azt is, nem talált kivetnivalót a médiatörvényben, szerinte az a közjó irányába hat.

Látogatási tilalom a miskolci Gyermek-egészségügyi Központban

Itthon2011.01.28, 16:43

Újabb egészségügyi intézményben - a miskolci kórház egyik részlegében - rendeltek el látogatási tilalmat az egyre több influenzaszerű megbetegedés miatt.

Megerősítik a Vadász-patak gátját Szikszón

Itthon2011.01.25, 15:24

Megemelik és megerősítik Szikszón a Vadász-patak gátját. A vízfolyás a tavalyi árvíz idején elöntötte a várost.

Ittas sofőrök buktak le Borsodban

Itthon2011.01.24, 12:28

Borsodnádasdon egy ittas sofőrt egy nap alatt kétszer kaptak el a rendőrök, míg Ózdon a térfigyelő kamera felvétele buktatott le egy járművezetőt, aki indulás előtt meghúzta a borosüveget.

Kihűlés miatt halt meg egy férfi Ózdon

Itthon2011.01.19, 11:15

Holtan találta volt férjét egy asszony Ózdon, a hétvégi házukban. Az első vizsgálatok alapján a férfi kihűlt.

Hólapáttolvaj kapott tizenöt nap elzárást Sátoraljaújhelyen

Itthon2011.01.12, 11:29

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság elkapott egy férfit, aki lopott hólapátokat árult. Az elkövető 15 nap elzárást kapott.

Bíróság elé kerülnek a borsodi kötözős rablók

Itthon2011.01.07, 15:36

Főleg idős embereket rabolt ki és kötözött meg Borsodban egy bűnbanda még 2009-ben. Az öt férfit és egy nőt elfogták a rendőrök, és elkészült az ügyben a vádirat is.

Senki sem emlékszik, hogy durrantak el az agyak a sajóbábonyi ködben

Itthon2011.01.05, 20:41

Nagy köd volt, alig látott valamit, inszalagszakadás miatt otthon kellett feküdnie, filmeket másolt egy ismerősének - ilyen indokokra hivatkozva védték magukat azok a sajóbábonyiak, akiket egy 2009 novemberi összetűzés miatt közösség tagja elleni erőszakkal vádolnak. Az ügyészség szerint a cigányok magyar és gárdisták megölésére buzdították társaikat, a vádlottak szerint azonban ez nem igaz, ennyire nem durvult el a helyzet. Egyikük azt mondta, még a rendőröknek is segített lenyugtatni a feldühödött embereket.

Kihűlt egy nő Tiszakeszin és egy férfi Jászberényben

Itthon2011.01.03, 13:25

Holtan találtak rá egy nőre Tiszakeszin és egy férfira Jászberényben. Mindkét ember halálát kihűlés okozta.

Droghálózat bukott le Mezőkövesd környékén

Itthon2010.12.30, 13:35

A Borsod megyei Mezőkövesden és környékén terjesztettek kábítószert azok a dílerek, akiket a napokban fogott el a rendőrség. A félmillió forint értékben lefoglalt kábítószer pontos hatóanyag-tartalmát még vizsgálják.

Jegesek az utak az ország több megyéjében, elzárt település nincs

Itthon2010.12.29, 09:31

Intenzíven havazott éjszaka a Dunától keletre, ezért újra téliesek az útviszonyok. A Magyar Közút Zrt. gépei csak nehezen birkóznak meg a síkosságmentesítéssel a szerda reggeli mínusz 9-16 Celsius-fokos hidegben.  

Vádemelés a nagykinizsi skalpolós gyilkosság ügyében

Itthon2010.12.27, 21:45

Benyújtotta a vádiratot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség a skalpolós emberölés ügyében. A vád szerint egy 47 éves nagykinizsi férfi különös kegyetlenséggel ölte meg a feleségét márciusban, egy tapétavágó késsel konkrétan megskalpolta.

Kitelepítéseket és útlezárásokat rendeltek el az áradás és a belvíz miatt

Itthon2010.12.26, 19:59

Újabb utat kellett lezárni az áradás miatt Borsodban vasárnap este. Kelet-Magyarországon folyamatosan romlik az árvízhelyzet, újabb embereket kellett kitelepíteni. Egy tiszaeszlári vályogház átnedvesedett fala kidőlt, az épület lakhatatlan.

Tizedére esett a vezető borsodi cégek nyeresége

Gazdaság2010.12.14, 16:25

Borsod megye 100 legjelentősebb vállalkozásának összesített üzleti eredménye a 2008-as 38,793 milliárd forintról 4,565 milliárd forintra esett vissza.

Megfagyott egy férfi Ózdon

Itthon2010.12.13, 13:45

Meghalt a hidegben egy férfi Ózdon, halálát egyértelműen kihűlés okozta. Idén ő a harmadik áldozata a télnek Borsod megyében.

Utakat kellett lezárni az árvíz miatt Borsodban

Itthon2010.12.09, 23:56

Több utat is le kellett zárni az áradások miatt Borsod megyében. Tornaszentandrást és Tornabarakonyt továbbra sem lehet személyautóval megközelíteni.

Utakat zártak le a Sajó áradása miatt

Itthon2010.12.02, 09:10

Utakat kellett lezárni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mert az elmúlt napok csapadéka miatt megáradt a Sajó. A folyó csütörtök reggelig egy főút bekötőútját, valamint két másik mellékutat is járhatatlanná tett.

"Nekem már nem kell testi kényszert alkalmazni" - fekvenyomó rendőrök

Itthon2010.11.12, 23:34

Idén először nők is indultak a borsodi rendőrök hagyományos, "Rend, erő, izom" elnevezésű fekvenyomó versenyén. A megye legerősebb rendőre iskolásként kezdett el súlyokat emelgetni, mert félt, hogy a nagyobbak megverik. 15 év szolgálat után már mindenki tudja, meddig lehet elmenni vele szemben, ezért már nincs rá szüksége, hogy testi kényszert alkalmazzon. Hatalmas súlyok és vörös fejjel ordító rendőrök az [origo] videóriportjában.

Bombariadót hirdettek BorsodChem telephelyén

Itthon2010.11.12, 01:05

Bombafenyegetés miatt hirdettek bombariadót a Borsodchem kazincbarcikai telephelyen, miután telefonos figyelmeztetés érkezett a rendőrségre. A rendőrök az átvizsgálás idejére lezárták a közelben vezető 26-os főutat, de végül nem találtak bombát.

A borsodi vállalkozásokat letaglózta a válság

Archívum2010.11.09, 12:44

Az elmúlt két év gazdasági-pénzügyi válsága az országos átlagnál is jobban sújtotta Borsod-Abaúj-Zemplént, míg 2008-ban a vállalkozások eredménye meghaladta a 33 milliárd forintot, addig az elmúlt évben ez a mutató már 20 milliárd forint veszteséget szenvedtek el - mondta Olasz András, az Apeh megyei igazgatója.

Drogozott a két embert halálra gázoló borsodi autós

Itthon2010.11.07, 18:14

Halálos baleset történt Borsodban, amikor egy autó elsodort egy kerékpárost,v alamint egy kerekesszékes kislányt toló nőt. A tragédiában ketten meghaltak, a kislány életveszélyes sérüléseket szenvedett. A rendőrség szerint a balesetet okozó sofőr kábítószer hatása alatt állt.

Traffipax-túra Borsod-Abaúj-Zemplénben

Auto2010.10.31, 14:10

Traffipax-túrát hirdetett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság; november 1-je és december 1-je között az állampolgárok jelzéseit várják arról, hogy hol tartanák szükségesnek a sebességméréseket.

Földrengés volt Borsod megyében

Itthon2010.10.31, 08:46

A Richter-skála szerinti 2,7-es erejű földrengés történt szombat éjszaka Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Károkról eddig nem érkezett bejelentés.

Halálra fagyott egy asszony Borsodban

Itthon2010.10.28, 12:28

Holtan találtak egy nőt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komjátiban, az 54 éves asszony halálát kihűlés okozta.

Sokmilliós kártérítést ítéltek az Olaszliszkán megölt tanár családjának

Itthon2010.10.20, 13:20

Több tízmillió forintos kártérítésre kötelezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíróság az olaszliszkai gyilkosság tetteseit szerdán. Az áldozat hozzátartozói által indított perben hozott ítélet nem jogerős.

A kihagyó fűtés miatt rendeltek el szünetet a Miskolci Egyetemen

Itthon2010.10.12, 09:05

A fűtésrendszer meghibásodása miatt rendelt el tanítási szünetet és rendkívüli munkaszünetet a Miskolci Egyetem több karán az intézmény rektora. Az egyetemen kedden és szerdán sem lesz tanítás, de az órákat decemberben pótolják.

Kóbor kutya lelövéséért nézhet több év börtön elé egy ongai nyugdíjas

Itthon2010.10.08, 14:15

Kóbor kutyát lőtt le egy rokona puskájával egy idős férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán, mert megelégelte, hogy az állat pusztítja a csirkéit. A férfi ellen a rendőrség lőfegyverrel való visszaélés miatt indított eljárást, mert nem volt engedélye a fegyver használatára. A törvény szerint a nyugdíjas akár 8 év börtönt is kaphat.

Kutyával kényszerítették fajtalankodásra gyerekeiket

Itthon2010.10.08, 15:39

Szemérem elleni erőszak és más bűncselekmények miatt vádolnak három embert Borsod-Abaúj-Zemplém megyében, akik a vád szerint éveken keresztül erőszakoskodtak saját gyerekeikkel, és verték őket. A szülők és a nagyapa állítólag még a kutyával is fajtalankodásra kényszerítette a négy kisfiút.

Új választást kell tartani három borsodi településen

Itthon2010.10.06, 19:20

Harminc napon belül új önkormányzati választást kell tartani három borsodi településen, mert különféle jogsértések történtek a vasárnapi szavazáson. Az egyik helyen, Keresztétén a választás előtt annyi új beköltöző jelent meg, hogy megháromszorozódott a választópolgárok száma.

Bedrogozva okozott halálos balesetet egy sofőr

Itthon2010.10.01, 14:03

Egy heroinfüggő férfi ütközött kocsijával frontálisan a 3-as főúton, a vétlen autó sofőrje meghalt. A büntetett előéletű férfit, akinek a jogosítványa is lejárt, a rendőrség őrizetbe vette.

Lőszermagot küldtek az ózdi polgármesternek

Itthon2010.09.23, 18:37

Egy lőszer magját tartalmazó borítékot kapott ózd képviselőtestületének csütörtöki ülésén a város MSZP-s polgármestere. A lőszer miatt a rendőrség nyomozást indított.

Korrupció miatt vettek őrizetbe rendőröket Sátoraljaújhelyen

Itthon2010.09.07, 11:43

Korrupció gyanújával hét rendőrt vettek őrizetbe Sátoraljaújhelyen. A rendőröket azzal gyanúsítják, hogy a külföldi autósoktól a szabályszegésekért pénzt kértek, amelyet aztán elosztottak egymás között. A rendőrök szolgálati joviszonyát megszüntették.

Hat embert kellett kitelepíteni Borsodban a hétfői vihar miatt

Itthon2010.08.17, 18:11

A hétfő esti vihar miatt hat embert kellett kitelepíteni Borsod-Abaúj-Zemplén megye két településéről. A megyei tűzoltóságokhoz közel kétszáz bejelentés érkezett, főként kidőlt fák, illetve megrongált épületek miatt. A Hajdú-Bihar megyei Püspökladányban is folyamatos a kármentés.

Gyenge földrengés volt Borsodban

Itthon2010.08.14, 11:18

Gyenge földrengésrázta meg szombat délelőtt a Borsod megyei Emőd környékét, ahol a Richter-skála szerinti 2,5-es erősségű rengést mértek. Károk a rengés miatt nem keletkeztek, és személyi sérülés sem történt.

Belecsapott a villám két borsodi házba

Itthon2010.08.13, 08:57

Belecsapott a villám két borsodi házba a péntek hajnali vihar alatt. Ózdon a villám miatt kigyulladt a tetőszerkezet, Mezőkövesden pedig egy szőnyeg kapott lángra.

Eltűnt amerikai férfit keresnek a regéci Borsó-hegynél

Itthon2010.08.08, 22:09

Nyoma veszett egy idős amerikai férfinak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Regéc határában, a Borsó-hegy lábánál. A férfi rokonlátogatáson van Magyarországon. Nagy erőkkel keresi a rendőrség, a helyi lakosok és a miskolci speciális mentők segítségével.

Súlyos az állapota mindkét elgázolt borsodi kislánynak

Itthon2010.08.07, 17:17

Mentőhelikopterrel vittek kórházba egy kislányt a Borsod megyei Ároktőről, miután egy autós egy másik lánnyal együtt elgázolta a településen - közölte a mentőszolgálat. A másik kislányt mentőautó vitte Miskolcra, mindkét gyereknek súlyos az állapota. A rendőrség szerint a gyerekek valószínűleg takarásból szaladtak az autó elé, ezért a sofőr nem tehet a balesetről.

"A félelem tartja itt a zsákokat" - riport az elfelejtett árvízi faluról

Itthon2010.07.23, 12:48

Béka- és rovarinvázió lepte el az árvíz visszavonulása után a borsodi Boldvát, ahol az emberek hetek óta fertőtlenítenek, takarítanak, hogy visszaszorítsák a víz nyomán keletkezett bűzt és eltüntessék a falakra rakódott üledéket. A düledező, életveszélyessé nyilvánított házak lakói dühösek, a kormánytól várnak segítséget, a Belügyminisztérium viszont lefelejtette a falut a kártérítésben részesítendő települések múlt héten kiadott listájáról.

Tovább küldik a közüzemi szamlákat az összedőlt házakba Felsőzsolcán

Itthon2010.06.24, 20:59

Tovább küldik a közüzemi számlákat több olyan felsőzsolcai házba is, amely az elmúlt hetek árvizeiben összedőlt - hangzott el az RTL Klub Híradójában. A lakóknak azért kell tovább fizetniük, mert a szolgáltatások szerződéseit nekik kellett volna felmondaniuk, de ez sok esetben a hűségnyilatkozat miatt akadályokba ütközhet.

Évtizedes mulasztás miatt épült ártérre a miskolci Auchan

Itthon2010.06.19, 09:07

Már Miskolc 1998-as rendezési tervében is beépítésre szánt területként szerepeltek azok az ártéri telkek, amelyeken a Sajó medrében álló, az áradás során víz alá került Auchan bevásárlóközpont felépült. A beépítés a kormány szerint súlyosbította az árvíz pusztítását, a környezetvédelmi államtitkár ezért a héten menesztette az országos vízügyi felügyelet főigazgatóját, aki az építkezésre engedélyt adott. Az [origo] birtokába került dokumentumok szerint a kirúgott vezető nem jószántából bólintott rá a beruházásra.

A Tisza tetőzik, de nincs már vészhelyzet az országban

Itthon2010.06.18, 11:37

Feloldotta a kormány a hónap elején az árvíz miatt elrendelt vészhelyzetet minden településen. A vízügy is mindenhol megszüntette a rendkívüli árvízvédelmi készültséget, a Tisza tetőzik, minden más folyó már apad.

Kilenc településen még nincs vezetékes víz

Itthon2010.06.17, 10:57

Három szabolcsi településen még mindig nem állt helyre az áramellátás, több helyen pedig akadozik az ellátás, Borsod megyében pedig kilenc településen még mindig lajtoskocsiból osztják az ivóvizet. A kitelepítettek közül több mint ezren még mindig nem térhettek vissza otthonaikba.

"Az emberek mindenüket elvesztették" - Felsőzsolca árvíz után

Itthon2010.06.15, 11:48

Bűzölgő homokzsákok és elázott bútorok borítják az árvíz által több mint egy hete elöntött Felsőzsolcát, ahol sok utcában még mindig nem kapcsolták vissza a vezetékes vizet, a kerteket pedig elrohadt növények és klórmész lepi. A helyiek szétázott házaik és tönkrement autóik miatt vannak kétségbe esve, a biztosítóktól rettegnek, és dühösek azokra, akik nem védték meg a várost. Romok közt kutató speciális mentők, döcögő lajtoskocsik és szétkapkodott segélyek: helyszíni riport a száradó Felsőzsolcáról.

Villámcsapástól gyulladt ki két ház Borsodban

Itthon2010.06.14, 16:58

Villámlással, erős széllel és esővel csapott le a vihar Észak-Magyarországra, Borsodban két épület villámcsapástól kigyulladt, Hajdú-Biharban és Szabolcsban fákat csavart ki és tetőket rongált meg a szél.

Ózdon nem érzik a Pintér által megígért közbiztonsági fordulatot

Itthon2010.07.02, 12:49

Szombaton lejárt az a kéthetes határidő, amelyet a kormány szabott saját magának a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közbiztonsági helyzet javítására, az [origo] által felkeresett Ózdon azonban a helyiek egyelőre nem éreznek látványos változást. Sokan továbbra is lopásokra panaszkodnak, és azt mondják, alig látnak rendőröket az utcán. A Belügyminisztérium közben hallgat a számokról és a tapasztalatokról.

Szintetikus droglabort találtak a Körös holtágánál

Itthon2010.06.13, 12:03

Vadkender palántákat találtak két férfinél Miskolcon a rendőrök, ezután nyomozásba kezdtek a növények eredete miatt. A szálak Szarvasra vezettek, ahol a rendőrök elfogtak két férfit, akik egy droglabort üzemeltettek a Holt-Körösnél. Kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítják őket és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Megkezdték az irtást a szúnyogokat ontó ártereken

Itthon2010.06.12, 19:58

Már irtják az egyre inkább elszaporodó szúnyogokat az ország északi, árvíz sújtotta területein - közölte szombaton az ÁNTSZ. Falus Ferenc országos tiszti főorvos Észak-Magyarországon személyesen koordinálta a munkálatok megindítását. Ezeken a területeken az irtás költségeit a kormány fedezi.

Száznál is több településen kell fertőtleníteni az árvíz után Borsodban

Itthon2010.06.12, 16:24

Az árvíz levonulása után több mint száz településen kellett egyszerre megkezdeni az áradás után kötelező fertőtlenítést Borsodban - közölte az ÁNTSZ. A saját házát mindenki magának köteles fertőtleníteni, de lehet segítséget kérni az önkormányzattól is. Az ÁNTSZ szakemberi tanácsadóként járják körbe az érintett településeket.

Nincs már elzárt település Borsodban

Itthon2010.06.11, 13:28

Újra járhatóvá vált a Borsod megyei Tornabarakonyra és Tornaszentandrásra bevezető út, így péntek déltől nincs elvágott település a megyében. Borsod útjai néhány szakaszon továbbra is le vannak zárva az áradások miatt.

"Az ónodiak ki vannak fáradva" - videóriport az egyik legnagyobb árvízveszélyben lévő településről

Itthon2010.06.07, 15:44

Több száz ember védi a Borsod megyei Ónod települést, amelynek közelében találkozik a Hernád és a Sajó. Mindkét folyón rég nem látott árhullám vonul le, ezért itt az egyik legveszélyesebb az árvízi helyzet. Videóriport az ónodi védekezésről.

"Hat óra alvás nagyon sok lenne" - szervezetlenségre panaszkodnak a gátakon dolgozó rendőrök

Itthon2010.06.07, 12:08

Kényelmetlen szállásra, elmaradó váltásra és elkésett ebédre panaszkodnak Miskolcon azok az elcsigázott rendőrök, akik állításuk szerint közel másfél napig pihenő nélkül dolgoztak a Sajó gátjain, hogy megvédjék a környező falvakat. A végletekig kimerült rendőrök között olyan is volt, aki inkább rendőrautó csomagtartójában aludt, minthogy a központi szállásra menjen. Az [origo]-nak azt mondták, "nem teljesen elégedettek a szervezéssel".

"Egyik homokzsáknak sem volt értelme" - riport a víz alá került Felsőzsolcáról

Itthon2010.06.07, 09:21

Csak ladikokkal és csónakokkal lehetett közlekedni vasárnap a Sajó által elöntött Felsőzsolca utcáin. A kizárólag vízen át megközelíthető Borsod megyei település a helyiek szerint már rizsföldnek is beillene. Az összedőlt házak között  az emberek saját munkájuk értelmetlenségén keseregnek, és csónakos őrjáratot szerveznek a fosztogatók ellen. Helyszíni riport.

Beépített ember lehetett a magyar pénzmosással vádolt orosz

Itthon2010.06.01, 09:25

Különös ügyletekben vett részt a diósgyőri vasművet csődig vezető igazgató mellett az a titokzatos orosz üzletember, akit 10 millió dolláros, Magyarországon át vezető pénzmosás miatt fogtak el Skóciában május elején. Anatolij Kazacskov elvileg egy orosz kohászati szövetséget képviselt Diósgyőrben, de már a privatizáció napján olyan megállapodást írt alá, ami a magyar acélművek privatizációjában részt vevő másik tulajdonost erősítette meg. A részben Kazacskov segítségével helyzetbe hozott vezérigazgatót később a cégvezetés több szabálytalansága miatt bírálták.

Kutyaölő fiatalok ellen nyomoznak Arlón

Itthon2010.05.31, 15:46

Egymásnak próbáltak uszítani két kutyát fiatalok Ózd közelében, majd miután ez nem sikerült, az egyik állatot elpusztították. A rendőrök állatkínzás miatt nyomoznak.

Fizikaórán nevelné át a vonatdobáló gyerekeket a borsodi rendőrség

Itthon2010.05.30, 14:32

A vonatok megdobálásával szórakozó gyerekeket szeretné lebeszélni a nyári szünetben űzött veszélyes időtöltésükről a Borsod megyei rendőrség. A hatóságok az iskolai fizikaórák tananyagába építették be a járművek megdobálásának fizikai jellemzőit, hogy a robogó vonaton fellépő erőhatások ismeretével rettentsék el a gyerekeket a rongálástól.

Szúnyoginváziótól tartanak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Itthon2010.05.28, 06:59

Régen látott mennyiségű szúnyogra számítanak a kiöntött folyók, patakok, tavak mentén, és a belvizes területeken is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Miskolcon a hétvégén idén már harmadszor irtanak szúnyogot.

Minden miskolci tűzoltó a felhőszakadás okozta károk elhárításán dolgozik

Itthon2010.05.27, 21:05

A csütörtök délutáni felhőszakadás óta minden miskolci tűzoltó a károk elhárításán dolgozik. Lakóházakba ömlik víz, Miskolcon a megyei kórház liftaknáját is elöntötte a víz, az esti órákban lehetetlenné vált a fekvőbetegek mozgatása a sebészeti osztályon.

Újra iható a csapvíz egész Miskolcon

Itthon2010.05.25, 13:24

Nem kell többé felforralni az ivóvizet Miskolcnak azon a részén, ahol korábban a heves esőzések miatt kockázatossá vált a csapvíz fogyasztása. A Miskolci Vízmű szerint minden teszt kifogástalan vízminőséget igazolt, ezért újra biztonsággal fogyasztható a csapvíz a város egész területén.

Apadnak a folyók, továbbra is Borsodban a legrosszabb a helyzet

Itthon2010.05.23, 18:54

A legtöbb folyó apad, ugyanakkor Borsodban még mindig kritikus a helyzet az árvíz miatt: két település továbbra is el van zárva a külvilágtól, 11 útszakasz járhatatlan. Országszerte 505 ember kényszerült elhagyni az otthonát, a Borsod megyei Aszalóról szombat éjjel egy öttagú családot kellett kitelepíteni életveszélyessé vált otthonukból. Miután 2-3 nap múlva jelentős csapadék várható a Tisza bal oldali mellékfolyóinak vízgyűjtő területén, ezért Szolnokig harmadfokú készültségre lehet számítani a Tiszán.

Borsodban apadnak a folyók, a Tisza árad

Itthon2010.05.22, 21:40

A katasztrófavédelem szerint normalizálódik az árvízi helyzet az országban. A Sajó, a Hernád és a Bódva is lassú apadásnak indult, de még így is közel 4000-en védekeznek Borsodban. A harmadfokú készültségi szintet jóval meghaladó tetőzés várható a Tiszán.

Edelényben még kritikus az árvízi helyzet

Itthon2010.05.21, 14:41

Lassan apadnak a folyók Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, továbbra is kritikus a helyzet Edelénynél, a Sajón pedig a tiszai torkolatnál érződik a Tisza visszaduzzasztó hatása. Összesen 1614 kilométeren van árvízvédelmi készültség, ebből 130 km-en rendkívüli. A belvíz 160 ezer hektárnyi területet öntött el. A védekezési költségek megközelítik a 2 milliárd forintot. Sátoraljaújhelyen megkezdődött a kitelepített családok visszaköltöztetése, valószínűleg 21 ezer állatot kell majd beoltani lépfene ellen.

Az árvízi helyzettel visszaélő csalóktól óv a rendőrség

Itthon2010.05.21, 13:49

Magukat kárfelmérőnek vagy adománygyűjtőnek kiadó csalókra figyelmeztette az árvíz sújtotta települések lakosságát a rendőrség. A figyelmeztetés szerint készpénzt nem szabad adni adományként, a valódi kárfelmérők pedig igazolvánnyal vagy megbízólevéllel rendelkeznek.

A kisebb patakok áradása okoz gondot sok helyen

Itthon2010.05.20, 19:24

Borsod megyében a Sajó és a Hernád torkolatában kritikus állapotok uralkodnak, az országos helyzet viszont javul. Több folyó és patak apad, a Körösök viszont tovább áradnak. Több mint 1500 kilométeren van árvízvédelmi készültség, ebből 130 kilométer védvonalon körülbelül tízezer ember védekezik az áradások ellen. Borsodban csütörtökön újabb esők várhatók.

Hamis kárfelmérők kutakodnak az árvíz sújtotta házakban Kazincbarcikán

Itthon2010.05.20, 15:54

Magukat kárfelmérőnek kiadó emberek járják az árvíz sújtotta Kazincbarcika házait, miközben sem az önkormányzat, sem a biztosítók nem kezdték még meg a kárfelmérési munkát - közölte a városi önkormányzat. A településen azt gyanítják, hogy ál-kárfelmérők mérik fel a terepet későbbi betörésekhez.

Nagyon sok pénzt ígért a gáton Pintér Sándor

Itthon2010.05.19, 15:14

Felhajtott nadrágban ment az edelényi gátra Pintér Sándor, az Orbán-kormány leendő belügyminisztere, hogy tájékozódjon a Bódva folyó árvízéről. Pintér szerint mindenre soha nincs elegendő forrás ugyan, de azt ígérte, "nagyon sok pénz lesz, remélem, a helyreállításhoz és a károknak az elhárítására".

Alig javult a helyzet Borsodban - szerdai összefoglaló

Itthon2010.05.19, 21:26

Bár csekély mértékben elkezdtek apadni a folyók, nem sokat javult az árvízi helyzet szerda délutánig a hatóságok szerint.Edelény van a legnagyobb bajban, a védekezők csak remélni tudják, hogy a teljesen átázott, és 80 ezer homokzsákkal megtámogatott gátak kitartanak. Kétmillió homokzsákot használtak fel eddig országszerte a védekezéshez, összesen 1077 kilométernyi folyószakaszon van készültség. Cikkünk folyamatosan frissül.

Rekordokra törő árvízzel küzdenek Észak-Magyarországon - árvízi összefoglaló

Itthon2010.05.18, 21:09

Példátlanul nagy árhullám alakult ki az ország északi részén lévő folyókon, és egyelőre csak a Sajón kezdődött meg az apadás. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tűnik a legrosszabbnak a helyzet, de más régiókban is sok hívást kapnak a tűzoltók. A kitelepített emberekhez pszichológusokat is hívtak a katasztrófavédők. Cikkünk folyamatosan frissül.

Újra el lehet jutni a vízben álló szikszói kórházba

Itthon2010.05.18, 13:39

Ismét megközelíthető a hétfőn a hatalmas esőzések miatt elöntött szikszói kórház, de az épületben még mindig áll a víz. A betegeket ellátják, de a szakrendelést nem tudták elkezdeni.

Több mint 2000 embert telepítettek ki a vihar miatt

Itthon2010.05.17, 10:03

Szikszón gumicsónakkal mentették az embereket az éjjel, országszerte összesen több mint kétezer embert telepítettek ki otthonából a vihar miatt. Borsodba a szivattyúk és a homokzsákok mellett ágyakat is visznek, hogy az emberek tudjanak hol pihenni.

"A kenyeret átpakoljuk a Zetorra" - Borsodi falvakat zárt el az ár

Itthon2010.05.18, 10:44

Lassan kezd elegük lenni a tornaszentandrásiaknak az árvizekből, és abból, hogy mindig elzárja a falut a külvilágtól. A kenyér még ár idején is időben megjön, mert kéznél van egy traktor. Sajóvelezdre pedig hiába vezet három út: az egyiken a rézsű csúszott meg, a másik kettőt meg elöntötte a Sajó és egy patak. Összesen négy borsodi községet nem lehet megközelíteni autóval.

A pénzügyőröket is a gátakra vezényelték a rendkívüli árvíz miatt

Itthon2010.05.17, 01:43

A Vám- és Pénzügyőrség járőreit és nyomozóit is a gátakra vezényelték Borsodban, hogy segítsék a településen védekező önkormányzatokat a rendkívüli árvízhelyzetben. A Bódva és a Sajó mentén mintegy 100 pénzügyőr teljesít szolgálatot az éjjel, de szükség esetén a pénzügyőr-tanoncokat is kiküldik a folyóhoz.

Előző
Következő