Bőhm András
címke rss- kapcsolódó címkék:
- SZDSZ Országos Tanácsa
- MSZP
- frakcióvezető
- Gy. Németh Erzsébet
- Fidesz
- Legfrissebb
- Legrégebbi
36 százalékkal drágulhat a csatornadíj
A csatornadíj közel 36, a szemétdíj 15, a vízdíj 6,5 százalékkal emelkedik január elsejével, ha a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén elfogadja az MSZP-SZDSZ-koalíció vezetőinek javaslatát - közölte Bőhm András kedden a távirati irodával.
Kitiltaná a koldusokat az MDF a belvárosból
A fővárosi MDF új szabályokat javasol, hogy kiszorítsák a koldusokat Budapest központi részéről. Szőke László, az MDF budapesti frakcióvezetője felállítana egy szegényügyi bizottságot, amely amellett, hogy adományokat gyűjt, összeírná a kéregetőket, környezettanulmányokat készítene. Sem Kökény Mihány egészségügyi politikai államtitkár, sem Bőhm András, a fővárosi SZDSZ frakcióvezetője nem támogatja a javaslatot.
Megorrolt a fővárosi SZDSZ az MSZP-re
Bőhm András, a fővárosi SZDSZ frakcióvezetője szerint a koalíciós lojalitás határaiban újra meg kell állapodni, ha az MSZP átgondolt döntéssel járult hozzá ahhoz, hogy egy, a Fidesz által vélelmezett múlt évi 280 millió forintos árfolyamveszteséget eseti bizottság vizsgáljon. A vizsgálóbizottság felállításáról csütörtökön döntöttek.
Megkezdte működését az adatmentést vizsgáló bizottság
Kedden megkezdte működését az adatmentési ügyeket vizsgáló bizottság, amely MDF-es kezdeményezésre jött létre. A testület elnöke az MDF-es Font Sándor, alelnöke pedig az MSZP-s Wiener György. A Fidesz részéről Demeter Ervin, Hargitai János és Szijjártó Péter, az MSZP részéről Szabó Zoltán és Török Zsolt, az SZDSZ részéről pedig Bőhm András tagja a bizottságnak. A bizottság egy éven belül szeretné befejezni munkáját.
Bőhm András vagyonnyilatkozata - 2003. február
- címkék:
- Bőhm András
- vagyonnyilatkozat
- Címkefelhő »
Megállapodott az MSZP és az SZDSZ a fővárosi koalícióról
Megszületett a következő négy évre szóló koalíciós szerződés tervezete a fővárosi MSZP- és SZDSZ-frakció között. Gy. Németh Erzsébet és Bőhm András is egyet értett abban, hogy a tervezet kölcsönös kompromisszumok eredménye.
A fővárosi SZDSZ újra látja az alagút végét
A múlt hét végi patthelyzet után Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője úgy látja: az MSZP sokat lépett előre a szerdai javaslatokhoz képest. Szerinte ha még egy-két konkrétumban meg tudnak állapodni, akkor a napokban aláírható a koalíciós szerződés. Az SZDSZ ugyanakkor továbbra is ragaszkodik Székely Gábor bizottsági tagságához, akit az MSZP nem szívesen lát a Városházán.
Bőhm szerint ízléstelen az MSZP kampánya
Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakciójának vezetője szerint a fővárosban már nincsenek beszélő viszonyban a szocialisták és a szabad demokraták. Szerinte az MSZP Budapesten nem a koalíciós érdekeknek megfelelően kampányol. Több kerületben az MSZP és az SZDSZ közös polgármester-jelöltjei is Gy. Németh Erzsébetet népszerűsítik.
Hétfőre kész az SZDSZ fővárosi listája
Demszky Gábor, az SZDSZ fővárosi képviselőcsoportjának hétfői ülésén ismerteti azt, hogy a párt 66 fős fővárosi listájának első egyharmadában kik szerepelnek - mondta Bőhm András frakcióvezető. Valószínűsíthető, hogy a párt közgyűlési képviselőinek szinte mindegyike szerepel a véglegesítés előtt álló lista első egyharmadában.
AZ MDF és az SZDSZ is sajnálja, hogy Pokorni lemondott
Bőhm András SZDSZ-es képviselő az [origo]-nak azt mondta: nagyon sajnálja, hogy Pokorni Zoltán lemondott elnöki és frakcióvezetői posztjáról, ha valóban csak amiatt távozik, mert édesapja ügynök volt. Az MDF elnöke közölte: megérti Pokorni Zoltán megrendülését, lemondása nem volt szükségszerű, de tisztességesen járt el. Rockenbauer Zoltán fideszes képviselő szerint a pártból senki sem tehetett volna szemrehányást Pokorninak, ha nem válik meg tisztségétől, hiszen személy szerint erkölcsileg kikezdhetetlen.